Nem tudom ki hogy van vele,de én megkedveltem ezt az édes fiút még akkor is ha nem fog túl szép dolgot tett és ami még fog vele történni.
A történetem nem fog az animéhez kapcsolódni vagy mégis?

Éppen a folyosón sétáltam amikor megláttam,hogy a velem egy idős fiúk és egy lány bántanak valakit. Amikor az egyikük arrébb ment megláttam,hogy Junpei-t bántják amit nem bírtam szó nélkül hagyni.
- Hé! Miért kell a gyengébbet bántani? - kiáltottam oda nekik.
- He? - fordultak felém. - Valami bajod van!?
- Igen,méghozzá ti! - szóltam nekik és átmásztam az ablakon.
- Ó szóval te is szeretnél kapni? - szólt az egyikük.
- Nem kell ezt csinálnod,inkább menj el. - mondta Junpei.
- Ugyan - ugyan nem kell féltened. - nyugtattam. - Inkább őket kellene félteni ha meglátja az igazgatóság a képeket. - mutattam a telefonom.
- Mégis mikor? - kérdezte az egyik.
- Tudjátok a falnak is van szeme meg füle is. - mondtam. - Szóval vagy békén hagyjátok vagy repülhettek innen el fele.
- Te kis... - de nem tudta befejezni,mert félbeszakítottam: - Csak egy gomb nyomás is leheeeet~ - énekeltem.
- Tch. Gyertek. - mondta gondolom a kiscsoport vezetője.
Miután elmentek onnan oda mentem Junpeihez,hogy segítsek neki.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Igen,de miért segítettél? - kérdezte.
- Mert így volt a jó és a helyes.
- És amit mondtál? A képek?
- Jaaa,hogy az. Hát ha nem is az igazgatónak, de egy tanárnak megmutathatom aki a rokonom. Szóval ha megint ez lenne akkor kétszer fogják meggondolni,hogy mit csinálnak. Jut eszembe tessék. - adtam kezébe a zsebkendőmet.
- Mit csináljak vele? - nézett furán.
- Szárazon nagyon semmit,de ha öntünk rá vizet akkor oda tudod rakni ahol megütöttek.
- Köszönöm.
- Ugyan nincs mit. Van még valahol valami?
- Nincs. - mondta.
Közelebb hajoltam hozzá,hogy megnézzem igazat mond-e.
- Te most hazudsz. - állapítottam meg.
- N-Nem.
- Kérlek mond el ha van valami.
Egy kicsit még gondolkodott és a hajára mutatott.
- Akkor ha megengeded. - kezdtem arrébb tolni a frufruját.
Miközben félre raktam Junpei frufruját megakadt a szemem a barna szemein amikbe bele is merültem. Mégha pár másodpercig is tartott a fiú észrevette.
- Öhm Shiro. Van valami baj? - kérdezte kíváncsian.
- N-Nem vagyis van vaj vagyis baj,mármint várj egy kicsit kérlek. Van nálam egy kis fertőtlenítő ha engeded.
- Persze,de az,hogy került hozzád? - kérdezte.
- Tá-dá. - mutattam egy kis táskát.
- Oh.
- Mi lenne ha átjönnél hozzám és akkor rendesen letudnám kezelni.
- De mi lesz a többi órával?
- Ne aggódj nem lesz probléma. - nyújtottam a kezem,hogy felszedjem.
- Rendben,hiszek neked. - kinyújtotta a kezét és felhúztam.
- Na gyere,menjünk. - mondtam neki és elindultunk hozzám.

* nálam *

- Gyere nyugodtan. - invitáltam be a fiút.
- Biztos? - kérdezte félénken.
- Persze egyedül vagyok vagyis csak félig.
- Félig?
- Igen. Figyeld. - majd füttyentettem egyett és előttünk termet a kicsi háziállatom. - Látod csak félig.
- De hisz ez egy macska. Füttyentéssel hívod? - kérdezte kíváncsian.
- Igen tudom eléggé furcsa. Na de most nem ez lényeg,nyugodtan ülj le oda a székre én meg hozom a cuccokat de,hogy ne unatkozz tessék. - nyomtam a kezébe a macskát akit időközben felszedtem.
- Oké.
Amíg én gyorsan elmentem a dolgokért otthagytam a fiút. Mire visszatértem a fiú és a cicám már úgy viselkedtek egymással mintha évek óta ismernék egymást.
- Látom összemelegedtetek. És most ha engeded akkor egy kicsit lekezelném a homlokod.
- Rendben.
Arrébb csatoltam a haját és elkezdtem egy pici fertőtlenítővel lekenni a homlokát ahol megsebesítették.
- Így ni kész vagy. - mondtam.
- Köszönöm szépen a kedvességed.
- Ugyan igazán nincs mit. Esetleg kérsz valamit?
- Nem kell köszönöm. Viszont ha nem zavar haza mennék. - mondta zavartan.
- Persze menjél csak,anyukád biztos aggódhat.
- Viszont segítesz egy kicsit?
- Persze,mit? - néztem rá kíváncsian.
- A macskád nagyon ragaszkodik hozzám. - mutatott rá az állatkámra.
- Várj. - majd óvatosan leszedtem róla a cicát.
- Köszönöm. - mondta. - Nos akkor ha nem gond én mennék.
- Persze menjél csak,kiengedlek. - mentem az ajtóhoz utánam meg a fiú jött.
Kinyitottam az ajtót Junpei pedig kilépett az ajtón és elköszöntünk egymástól.
- Hát akkor holnap. - intettem neki.
- Igen. Biztosan fogunk talán,szia. - intett vissza.
Majd elment én pedig becsuktam az ajtót és indultam vissza konyhába,de kopogtattak az ajtón én pedig gyorsan oda mentem,hogy megnézzem ki az.
- Junpei? - néztem kíváncsian. - Ez nálam maradt. - tartotta felém a csattomat.
- Ugyan nálad maradhat. - mondtam neki.
- Biztos?
- Persze. Ajándék tőlem.
- Köszönöm. Akkor én elmentem.
- Rendben,szia. - köszöntem el tőle.
- Szia. - köszönte vissza és hátat fordítva nekem haza indult.
Vissza mentem a szobába ahol a macskám morci fejjel nézett rám amiért megzavartuk a pihenését.
- Ne nézz így rám. Haza kellett mennie. - mondtam a cicának. Válaszul csak egy nyávogást kaptam tőle.
- Mindegy folytassuk amit elkezdtél. - felvettem a kanapéról és elfeküdtem vele és így együtt folytattuk tovább az alvást.

* másnap *

Reggel suli felé menet szoktam találkozni Junpei-el de ma nem láttam sehol ezért gondoltam azt,hogy biztos már bent van vagy valami hasonló.
Mire kezdődött az óra sehol nem láttam a fiút se a termünkben se a folyosón közeledni.
- Biztos csak elaludt vagy valami. - gondoltam magamban.

* 2 hét múlva *

Lassan már két hete senki nem hallott felőle semmit bár akit nagyon érdekelt,hogy hol van és mi van vele az csak én voltam. Ezért ma elhatároztam magam és átmegyek hozzá.
- Elsőnek is... túl kellene élnem ezt a napot. - mondtam magamnak.

* nap végén *

- Végem van. - terültem ki az asztalomon az utolsó óra után. De a pihenőmet nem tartottam meg sokáig hiszen utam volt Junpeihez. - Remélem nincs semmilyen komoly baja.
Hát ahoz képest,hogy mesélte már merre felé lakik vagy hússzor eltévedtem mire a megfelelő házhoz elértem.
- Na akkor ez az a ház. - felléptem azon a néhány lépcső fokon majd csengettem.
Pár perc után egy fiatal nő nyitott ajtót nekem.
- Üdvözlöm,Amakusa Shiro vagyok Junpei osztálytársa és elhoztam neki mindent amit csináltunk ma suliban.
- Üdvözöllek, Junpei anyukája vagyok(nem említik a nevét). Ez igazán rendes dolog,hogy elhoztad neki. Szeretnél bejönni és találkozni vele? - kérdezi az anyukája.
- Szabad? - kérdeztem kíváncsian.
- Persze,gyere csak. - invitált be.
- Elnézést a zavarásért.  - léptem be az ajtón és levettem a cipőmet.
- Gyere,ne légy szégyenlős.
Beljebb mentem a lakásba és az asztalnál tálaltam a fiút akit már egy jó ideje nem láttam.
- Shiro? - nézett kíváncsian .
- Junpei! - őrültem meg a fiúnak. - De jó látni téged. - mondtam boldogan és oda mentem megölelni amit viszonzott. - Elhoztam a házit és az órai anyagokat az elmúlt hétről.  Azt hittem valami komolyabb bajod van azért nem jössz.
- Őszintén meg valva nem tervezek többet suliba menni. - mondta.
- A történtek után? - kérdeztem kíváncsian .
- Ne haragudjatok,hogy közbe szólok de Junpei ő a barátnőd? - kérdezte az anyukája kíváncsian.
- ANYA! - szólt a fiú.
- Mi az? Rosszat kérdeztem? Shiro-chan viselkedéséről ítélve gondoltam ezt.
- Neki ilyen a formája. - mondta a fiú .
- Oh komolyan? Erre nem is gondoltam. De szerintem egész jól ellenétek egymással.
- Felmentünk a szobámba. - mondta Junpei és mutatva az utat felmentünk hozzá.
- Ha kellene valami szóljatok. - szólt utánunk az anyukája.

* szobában *

- Ne haragudj. - kért bocsánatot a fiú.
- Ugyan-ugyan semmi gond. Szimpatikus anyukád van. - mondtam neki miközben éreztem, hogy a történtek után ég az arcom.
- Jól vagy kicsit piros lettél.
- Persze jól vagyok ne aggódj.
- Rendben.
- Szóval amit lent kérdeztem.
- Igen az miatt nem szeretnék suliba menni.
- Hmmm.... Akkor mostantól én se fogok. Veled leszek,hogy ne légy egyedül. - jelentettem ki.
- Mi? - nézett furán rám Junpei.
- Jól hallottad nem hagylak egyedül.
- De miattam ezt nem kell tenned. És ha te nem mennél akkor nem hozná nekem senki a dolgokat.
- Ez végülis igaz. Viszont ha te nem is jössz suliba akkor annyit szépen kérhetek tőled, hogy néha át gyere ha esetleg ide nem jönnék.
- Persze. - egyezett bele.
- Köszönöm. - mondtam boldogan. - Viszont mivel már egy ideje nem voltál nehéz lesz bepótolnod. Hmmm...kezdjük a könnyűvel ami gyorsan meg van.  - ajánlottam fel.
- Rendben. - egyezett bele .

* 3 óra után *

- Kiégett a maradék agysejtem is. - jelentettem be ezt a fontos hirt.
- Elhiszem. Hisz miközben segítesz csinálod a sajátodat is. - mondta Junpei.
- Egy életre elegem lett minden tananyagból. - folytattam tovább a fontos híreket csak ezúttal a füzetbe bele feküdve. - Mennyi az idő?! - kérdeztem hirtelen feléledve.
- Hat óra. - válaszolta. - Miért?
- .... O_O ..... PIMPIKEEEEE!!! - kiáltottam fel.
- Ki? - nézett furán .
- A kicsi cicám. - mondtam.
- Kreatív nevet adtál neki. - mondta.
- Ugye? De ha most nem gond akkor én futokgyorsanhaza. - hadartam.
- Azért nyugi ne törd össze magad. - nyugtatott. - Lekísérlek.
- Köszi Junpei.
Gyorsan leértünk és én vettem is a cipőmet majd elköszöntem.
- Köszönöm a vendéglátást. Viszlát.
És amilyen gyorsan csak tudtam futottam a cicámhoz.

* otthon *
- Azt hiszem a tesiből is elég volt a mai nap. - dőltem ki a földre miután adtam a Pimpinek enni.
- " Ő a barátnőd?" - hangzottak bennem ezek a szavak amiktől éreztem,hogy megint elkezdtem pirosodni.
- AAAAAAA miért ilyen bonyolult ez?! - akadtam ki.
- Meow. - jött a válasz.
- Bárcsak eltudnám neki mondani valahogy. - mondtam szomorúan a cicámnak. - És te? Neked könnyen menne? Láttam ám,hogy jól kijöttök egymással.
- Meow. - jött az újabb válasz amit egy üzenet követett:

Junpei: Köszönöm, hogy nálunk voltál és gondoltál rám.

Én:ugyan nincs mit jó volt látni és örülök,hogy megismerhettem az anyukádat.

Junpei: Ő is örül nagyon,hogy megismert. Viszont most megyek Oyasumi Shiro.

Én: Oyasumi Junpei .

Ezek után gondoltak másra is de inkább nem írtam le.

* másnap suli után *

Gyorsan haza mentem ezúttal és egy kis meglepetést vittem a fiúnak.
Becsöngettem hozzájuk és az anyukája nyitott nekem ajtót.
- Üdvözlöm Junpeihez jöttem.
- Szia Shiro-chan. - örült meg nekem.  - Junpei most nincs.
- Oh értem. - szomorodtam el.
- Most épp vásárolni készülök és talán összefutok vele akkor szóljak neki,hogy kerested? - kérdezte.
- Mehetek önnel? - csillant fel a szemem. - Persze ha szabad.
- Persze,gyere nyugodtan. - mondta kedvesen. - Megkérdezhetem mi van a hatádon?
- Ja ez csak egy meglepetés Junpeinek. - válaszoltam. - Múltkor láttam,hogy elvoltak egymással így gondoltam azt,hogy elhozom neki. - és megfordultam,hogy az anyukája lássa mi is van nálam.
- De aranyos macskád van. - dicsérte meg.
- Köszönöm.
- Akkor induljunk hátha összefutunk vele. - mondta az anyukája és elindult én meg követtem őt.

* ugyan az a nap délutánján *

- Igazán hálás vagyok,hogy segítesz. - mondta az anyukája.
- Igazán nincs mit. - válaszoltam és hirtelen megállt előttem.
- Oh Junpei. Látod mondtam,hogy összefutunk vele.
- Anya? - nézett felénk a fiú. - Megkértelek, hogy a közelembe ne dohányozz.
- Ne haragudj. - mondta a nő miközben leindult a lépcsőn mögötte meg én. - Viszont hoztam valakit vagyis inkább valakiket. - állt arrébb.
- JUNPEI! - mentem oda hozzá és megöleltem.
- Szia Shiro. - viszonozta az ölelésem.
- Öhm valaki elmondja mi van itt? - szólt kozbe egy rózsaszín hajú fiú.
- Üdv én Junpei anyukája vagyok.
- Amakusa Shiro. Junpei osztálytársa.
- Itadori Yuji. - mutatkoztunk be egymásnak.

Folytatása lesz.....