- Haza akarok menni! - jelentettem ki hangosan elterülve a padomon.
- Ne aggódj még egy óra és mehetünk. - nyugtatott meg Emma.
- De az még sok idő főleg, hogy matekkal végzünk.
- Hidd el hamar elmegy.

* kín keserves 45 perc matek után*

- Látod mondtam, hogy hamar elmegy. - állt meg előttem legjobb baratnőm.
- Hát ez attól függ kinek a szemszögéből nézzük. - néztem rá és össze szedve cuccaimat megindultunk haza.

* út közben*

- Meg van! Mi lenne ha bemutatnálak a testvéremnek? - hozta fel az ötletet Emma. - Hátha tudod.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- Jaj Shiro tudod mire gondolok.
- Nem én.
- Idézlek mikor megismertük egymást: " Nem látom a színeket csak ha megtaláltam az igazit".
- Mióta is volt ez? - kérdeztem nevetve.
- Egy éve.
- Oh...
- Figyelj szerintem azért meglehet próbálni nem? Nem erőltetni szeretném szimplán csak a legjobb barátnőmet boldognak látni.
- Így is az vagyok. - mondtam határozottan.
- Hát amiket hallok néha tőled. - nézett rám.
- Jó egy próbát megér. - adtam fel.
- Nem fogsz csalódni. Hidd el! - rohant előre.
- Emma! Mikor és hol? - kiáltottam utána majd felmutatta telefonját.
- Oh szóval majd írni fog. - gondoltam magamban.

* otthon*

- Tadaima~ - köszöntem hangosan hátha meghall valaki.
- Oh szia Shiro. - nézett ki a konyhából a testvérem Takemichy.
- Szia. - köszöntem vissza és mentem fel a szobámba.
Olyan fél óra telhetett el amikor csipogott a telefonom.
Emma🌻: szia egy óra múlva a parkban?
- Végülis nincs semmi dolgom. - gondolkoztam.
Én: szia persze megyek akkor.
Emma🌻: nem fogsz csalódni 😊😌
Ezek után nem válaszoltam hanem elkezdtem készülődni, hogy időben ott legyek.
- Elmentem! - köszöntem el otthonról.

* parknál*

- Shiro örülök, hogy jöttél! - ölelt meg szorosan Emma. - Na gyere már várnak.
- Oké.
Beljebb érve a parkba láttam két idegen srácot, Hina-chant és testvéremet.
- Takemichy? - néztem rá.
- Shiro?
- Oh ismeritek egymást? - kérdezte Emma csodálkozva.
- Testvérek vagyunk. - mondtam.
Emma és a két fiú jobban szemügyre vett minket majd megállapították, hogy van köztünk némi hasonlóság.
- De te mit keresel itt? - kérdezte bátyám csodálkozva.
- Jöttem ide, hogy Emmával találkozzak.
- Értem. Mi viszont Hinával előre mentünk ha nem gond. Bye. - intettek nekünk.
- És most? - néztem rájuk.
- Mi lenne ha bemutatkoznánk egymásnak? - kérdezte a magasabbik srác. - Draken vagyok.( nem tudom még leírni a nevét (´。＿。｀))
- Én Sano Manjirou, a barátaimnak Mikey, örvendek.- mutatkozott be egy nálam kicsivel kisebb srác mosolyogva.
Amikor ránéztem hirtelen meleg érzés kapott el és kezdtem el látni a színeket.
- H-hanagaki Shiro vagyok. - mutatkoztam be zavartan.
Kisebb kínos csend szállt közénk amit nagy nehezen megtörtem.
- Mi lenne ha Takemichyék után mennénk?
- Igen ez jó ötlet. - ragadta meg a karom Emma jóval mögöttünk pedig a fiúk jöttek.
- Na? - kérdezte halkan legjobb barátnőm.
- Látok. - mondtam mosolyogva.
- He? - lepődött meg.
-  A színeket... Látom a színeket Emma! - borultam a lány nyakába séta közben.
Nem válaszolt semmit de láttam rajta nagyon örül a dolognak.
- Minden rendben ott elől? - kérdezte kíváncsian Draken.
- Igen. - mondtuk egyszerre Emmával.

* 1 évvel később*

A mai nap egyikünknek se volt semmi terve így azt határoztuk el, hogy csak simán kettesben leszünk és élvezzük egymás társaságát.
- Szeretnél valami különlegeset? - fordult felém Mikey érdeklődve.
- Nem. Nekem elég ha te velem vagy. - mondtam boldogan.
Lassan egy éve ismerjük egymást és tény és való néha kiakadunk a másikra mégis szeretjük úgy amilyen.
- Emma mesélt egy lányról 1 éve aki nem látja a színeket amíg meg nem látja az igazit. - váltott témát miközben az ölembe hajtotta a fejét.
- Igen? - kérdeztem kíváncsian.
- Szívesen megismertem volna. Vajon milyen lehetett? - gondolkozott.
- Mikey Emma nem mesélt még valamit arról a lányról? - érdeklődtem.
- Mondott igen. Nem sűrűn látta boldognak és, hogy van egy testvére akit ismerek is.
- Ennyi?
- Igen, azt hiszem. De miért érdekelt?
- Mikey az én voltam. - mondtam amitől a fiú kicsit ledöbbent és fel kelt így velem szembe került.
- Mi?
- Én voltam az. Nem voltam tényleg boldog és a színeket se láttam. Egészen a talalkozásunk napjáig. Te neked köszönhetem, hogy boldog vagyok és láthatom a színeket.
- Akkor Emma akire gondolt, hogy a testvéred és imserem az Takemicchy?
- Igen. Nem örülsz nekem? - kérdeztem félve.
- Hogy megismerted azt a lányt akire kíváncsi voltál?
- Szórakozol velem? Nagyon boldog vagyok! - ölelt meg.
- Ha te az vagy akkor én is. - öleltem vissza.
Az egy évben mint megtudtam egy banda vezér és igen jó barátai is vannak ott akiket én is megismertem.

Hát szerintem eléggé nyomi befejezést adtam neki
(´。＿。｀)
de remélem tetszik(〃^ω^〃)