(Enyhén perverz rész alert...)

Azon a napon már órák óta hatalmas vihar kerülgette a tábort. Mindenki azt kívánta bárcsak ideérne inkább. Ennek a világvége helynek meglepően szeszélyes időjárása volt, teljesen kiszámíthatatlan. Unottan ücsörögtem az undorítóan zöld, megviselt kis székben és egy fogpiszkálót rágcsálva bámultam a szintén hasonlóan gyomorforgató színű sátor oldalát, a kis foltoknak próbáltam eredettörténetet kitalálni. Ilyenkor persze rendkívül élénk és friss volt az agyam, nem úgy mikor bevetés volt, múltkor szegény Ray majdnem ott hagyta miattam a karját, igaz azóta nem is nagyon beszélt velem. Még szerencse, hogy nem volt a sátramban és nem kellett minden egyes pillanatban a szúrós tekintetével szembesülnöm. Pedig ős is jobban odafigyelhetett volna, katonák vagyunk, az isten szerelmére. A sátor gyenge falát pillanatokon belül erős széllökések kezdték gyötörni. Kissé összerezzentem a hirtelen hangjára, de aztán folytattam a semmittevésemet. Épp egy nagyot ásítottam volna, mikor kénytelen voltam elnyomni és kérdőn fordultam a mellett állóra.

- Mi takarsz Way? - löktem oda neki a kérdést nem túl tapintatosan. Pedig nem akartam bunkó lenni vele, csak azért voltam mindig ilyen, mert megijesztett annak a ténye, hogy mennyire kedvelem.

- Nem kell mindig ilyen faszfejnek lenned Iero. Nem is csodálnám, ha nem várná otthon a mamlasz fejed senki - gúnyolódott, de megérdemeltem.

- Áucs - tettem kezem a szívem felé, fájdalmat színlelve.

- Te szívtipró - mondtam még mindig ugyanazzal a fájdalmas kifejezéssel. Szórakozottan megrázta a fejét. Köztünk ezek a szurkálódások a mindennapok szerves részét alkották, ezek nélkül unalmas lett volna még a dögunalomnál is az élet itt, a semmi rohadt közepén. Hanyagul szétterpesztettem a terepmintába bugyolált lábaim és kihívóan pillantottam fel Wayre. Volt köztünk valami szótlan „flörtölés" szerű dolog, ami rendkívül furcsa volt és mégis feltüzelő. De ha megkérdezték volna biztosan letagadtuk volna mindketten, őszintén még magam sem tudtam mi a franc ez csak imádtam, mikor az ujjam köré csavarhattam és szerelmes voltam abba, mikor ő tette ugyan ezt, de sosem beszéltünk róla ez csak úgy megtörtént. Sosem gondoltam, hogy bármi más lehet ebből, csak 'a túl sok idő nők nélkül'-re fogtam az egészet. Way nyelt egyet. Azonban az utóbbi időkben ez már néha kicsit többnek tűnt mit játszadozás egymással.

- Morrison átküldött a másik sátorba, le kéne fogni egy sebesültet még összevarrják - jelentette be, mire normális helyzetbe ültem a széken.

- Azok az orvosok még egy kibaszott kismacskát se tudnának normálisan lefogni - dühöngtem és felé nyújtottam a kezem, hogy segítsen fel, de nem nyújtotta oda csak rácsapott a kezemre.

- Ne kéresd már magad Way, nem vagy te egy szűz kislány - röhögtem az arcába. Megrázta a fejét, egyáltalán nem vette magára, tudtam, hogy azon gondolkozik, mivel vághatna vissza és imádtam ezt az arckifejezését látni.

- Van bagód? - fordultam időközben felé, míg felhúztam a kissé lecsúszott nadrágom és félreköptem a pálcikát.

- Hol akarsz te cigizni öregem, az a vihar még az agyadat is kimossa és egyébként is ki mondta, hogy adnék. - Felháborodást próbált színlelni, de mosolya lebuktatta.

- Na, de most van Gerard? - kérdeztem kissé türelmetlenül. Ő megtoppant erre egy pillanatra. Meglepetten nézett végig rajtam, karjait összefonta olyan volt, mint egy kicseszett, piros hajú asszonyka, aki épp most kéri számon az urát. El is felejtettem, hogy egymás keresztneveit nem is szoktuk használni.

- Ne türelmetlenkedj Frank! - a nevemet direkt megnyomta. Egy unott sóhaj hagyta el ajkaim és megforgattam a szemem. Kiállhatatlan. De olyan viccesen festett, mindig mikor végignéztem rajta, a terepmintás felszerelésben és lángolóan piros haja. Az ember nem tudta eldönteni most beolvadni akar, vagy azt, hogy az ellenség megskalpolja. Látszott rajta, hogy részben lázadásból is állt be a seregbe.

- Ne bámulj már, vár ránk egy lelki és testi roncs odaát - szidott le majd sietve meg is indult a kijárat felé.

Way haja kész csillagszóró volt, mire átértünk a szomszédos tákolmányba. Arcán kisebb döbbenet futkosott a kint tomboló szélvihartól, mely majdnem mindkettőnket elfújt.

- A nagy Gerard Wayt elfújta a szél, mi? - röhögtem az arcába és már meg is indultam előre.

- Fogd be Iero, ha nem kapaszkodtál volna belém, mint hugyos az anyja szoknyájába te is fejjel csúsztál volna a sárban - vágott vissza, de úgy tettem, mintha nem is hallottam volna. Az unatkozó, fehér egyenruhásokat kerülgetve haladtunk a célunk felé, a hangok mutatták az utat. Elég fájdalmas kiáltások voltak azok, és amikor beértünk a gyengélkedőre mindkettőnk arca sötétbe borult, minden véres volt és borzalmas. Láttam, hogy Way egy pillanatra a hasára teszi kezét, de visszanyeli az ebédet. Ez volt a legszörnyűbb dolog mindközül és az újoncokra maradt a mocskos munka. Mindig. Csoda, hogy a csávó, még egyáltalán tudott mozogni.

Már elszívtunk egy cigit (mint kiderült volt a kis szemétnél). A csikk után Way arcát a kezei közé temetve vett nagy levegőket, még képtelenek voltunk visszamenni a másik sátorba. Megrázó volt. Aggódva figyeltem, nem akartam, hogy kidobja a taccsot, de tudtam, hogy azon a határon van. Messze ültünk a sátraktól egy farönkön, még szerencse, hogy a szél már csendesebb volt. Kezemet nyugtatólag a hátára vezettem, erre teste megremegett egy pillanatra, de még nem hányt.

- Te hogy bírod ezt? - szólalt meg, émelygése szavait is megfertőzte.

- Talán nem vagyok emberből - nevettem feszültségoldóan. Megrázta a fejét és halkan felnevetett.

- Hogy segíthetek? - kérdeztem.

- Nem tudom, ha van a tarsolyodban valami, ami elterelni a figyelmem, mondjuk pár kiskutyás képeslap - szórakozott még ilyen helyzetben is.

- De most komolyan... - emelte fel fejét és egyenesen felnézett zöldes szemeivel az enyémekbe. Arcán még mindig egy kellemetlen kifejezés bujkált, kezei ekkor kasára vándoroltak. De színe kezdett visszatérni. Egy pillanatra lefagytam. Ez nem jó ötlet. Teljesen hirtelen és erőszakosan hajoltam előre megragadva a felsőjét és csókoltam meg. Éreztem, hogy egy pillanatra megrémül, szíve olyan gyors tempóba váltott, hogy azt hittem mindjárt azt fogja felöklendezni az én ajkaim közé. Megijedtem, mikor nem akart reagálni, de aztán éreztem, hogy kezei derekamba markolnak akaratosan. Kölcsönösen csókoltuk egymást. Elég telhetetlen csók volt és viszonylag nyálas is, de nem bántam, mert annyira forrtunk egymás ajkaiban, hogy ez a dolog kezdett az egész testemen úrrá lenni. Ficánkolt bennem az a régen nem tapasztalt lüktető érzés. Nem akarta, hogy várjak, vagy habozzak. Az egyik kezem kontrolálatlanul azonnal lecipzározta Way terepmintás felsőjét és az alatta lévő póló alá simult. Ő felszisszent, tudtam, hogy elég hideg, éreztem, hogy puha bőre libabőrbe borul. Ahogy óvatosan beletépett a hajamba én ráfogtam nadrágjának szélére. Egy elfojtott sóhajjal kevert nyögés érkezet az én számba. Way szabad mancsa is megindult a combom felé és annak belső részébe marva húzta még közelebb magát. Erre elnyíltak ajkaim egymástól így a csók egy pillanatra megszakadt. Mindketten lihegtünk, de istentelenül tetszett ez a szituáció.

- Frank - suttogta rendkívül mély, izgató hangon Way, erre kénytelen voltam ismét nekiesni. Olyan mocskosnak éreztem magunkat, annyira tetszett, annyira felcsigáztak az arcomat csiklandozó, vörös hajszálak, ahogy az én feketéimmel keveredtek. Az egész testem beleremegett. Türelmetlenül engedtem beljebb a kezem nadrágjában, Way intenzívebben kezdett zihálni és ez engem is erre késztetett. Az épp nem fontos dolgok körül szemtelenül legyeskedő kezem, akkor már félig Way arcán és félig Way puha nyakán élősködött. Olyan volt az csókja akár egy trópusi, tüzelő vihar édes, csipetnyit sós, olyan pusztítóan forró. Azonban Way sem volt rest éreztem, ahogy kezei egyre kíváncsibbak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nyakát kezdtem csókolgatni így már nem foglaltam le ajkait, melyek szabadon onthatták a mámoros, néha direkt elfojtott nyöszörgéseket, egy idő után megpróbált menedéket keresni sötét tincseim közt, míg ujjai is markolták azokat. Ekkor hagytam el teljesen magam és minden előjel nélkül értem el a célomat alsónadrágjában, Way lélegzete elakadt. Apró kis puszikat hagyva indultam vissza még mindig nyílt ajakai felé az egész arcát végig csókoltam. Szemei erősen össze voltak szorítva. Mielőtt megcsókoltam volna újra óvatosan végig simítottam az édes ajakin. De ekkor elkapta a tiszteletlenebbik kezem és határozottan rászorított, majd fülemhez hajolt és ekkor kezdett az eső megeredni.

- Még nem végeztünk - suttogta teljesen magán kívül és ő is egy olyan helyre fogott, ami teljesen elveszi a férfiak eszét. Azt hittem a nyálam is kicsorog meggyötört ajkaim közül.

- Ne merj itt hagyni Way! - Nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy ezek a szavak el tudják hagyni a számat. Éreztem, ahogy arcomon végig folynak a hidegebb cseppek és az én és ő haját is a bőrömre tapasztják. Elhajolt tőlem, de még csak jelentéktelenebb kezét vette el, arca ki volt vörösödve és kövér vízcseppek csorogtak rajta, a víz élénk haját is sötétre festette. Még mindig kapkodta a levegőt, nem nagy lelkesedéssel eltolta mindkét kezem, majd felállt. Megigazította a ruházatát, beletúrt nedves hajába és körbenézett, nehogy valaki véletlenül is észrevegye, milyen helyzetben van miattam. Lázasan figyeltem, ahogy távolodik, és ahogy az alvásra alkalmazott kis konténerek felé vette az irányt gondolkodás nélkül kezdtem utána sietni. Teljesen elvesztettem az eszem miatta. Imádtam utálni, hogy ennyire az ujjai köré csavart.

Helló! Helló!

Szóval, remélem tetszett ez a kis huncutság, ami hajnali egykor pattant ki a fejemből. Ennek lehet majd várható lesz folytatása, de még nem biztos. Ha esetleg ti akarjátok, akkor jelezzétek felém.

Köszönöm, hogy benéztetek.

Millió csók: Foxfaerie.