Gellert Grindelwald & Albus Dubledore

Newt megállt, nem ment tovább. Nem volt már értelme sietnie, vége volt. A szürke ég megdörrent és ő összeszorult szívvel figyelte még tovább a jelentet, majd jobbnak látta visszafordulni. Ez már nem tartozott rá.

***

A fiatal, barna hajú srác megszeppenve figyelte a hideg szoba másik sarkában fel- alá járkálót, miközben olyan erősen próbálta visszafojtani makacs könnyeit, hogy lélegzetvételei is szabálytalanul törtek fel belőle újra és újra. Összerezzent, ahogy a hófehér hajú társa dühösen vágott a földhöz egy könyvet. Érezte, hogy egyre közelebb van ahhoz, hogy feltörjön belőle a zokogás, pedig sosem volt az a pityergős típus, most mégis annyira rosszul esett minden egyes mozdulata a másiknak. Kissé dühös volt, de borzalmasan elkeseredett is egyben.

- Gellert... - szólalt meg Albus rekedtes hangján végül. Gellert erre felé fordult.

- Albus, én... én sajnálom, de nem megy - morogta orra alatt. Ekkor kék és barna szeméből egyaránt eltűnt minden harag, vagy nehéz gondolat. Lehajtotta fejét, így tejszínű tincsei arca elé hulltak. Albus erre megindult felé, de Gellert mellkasánál tolta el magától társát.

- Elterelsz a célomtól, mintha meggyengítenél, nem tudom tovább csinálni. Elmegyek - mondta csendesen Gellert, de kezét leeresztette így közel engedve magához Albust, aki kissé félve ölelte át társát, remélte maradásra bírhatja. Könnyei ekkor már megindultak. Gellert is viszonozta a gesztust és arcát a másik vállába temette, magába szívta epervirág illatát még utoljára, majd ragaszkodón markolt a barna hajú ingjébe, még ujjai is elfehéredetek, úgy kapaszkodott belé. S abban a pillanatban, mintha Albus megérezte volna a másik kő szívének lágy lüktetetését, mely oly ritkán volt hallható, de néha mégis megmutatta magát. Úgy érezte betölti az egész szobát, mintha a könyvek lapjaira íródott volna akkor.

- De én szeretlek. Nem a szeretetnek kéne a legerősebb dolognak lennie a világon? Ami ösztönöz, hogy tovább küzdj - suttogta Albus a másik puha tincsei közé. Gellert eltávolodott és ezúttal Albus arcát fogta kezei közé. Sápadt arcán végigfolyt egy apró könnycsepp. A nagy Gellert Grindelwald egy könnycseppet ejtett. Egy finom csókot hintett Albus rózsaszín ajakira, majd ellépett tőle és keserűen elmosolyodott, szíve ismét sötétbe borult, megpróbálva elnyomni azt a kiolthatatlan lángocskát, mely hívatlanul befészkelt oda.

- Nem mindenki érzi így drága, naív Albusom. - Erőszakosan letörölte a cseppecskét, s már ott sem volt. Albus Dumbledore pedig szótlanul nézte szerelmének szellemét. Akkor azt hitte soha többé nem látja viszont.

***

Dubledore pálcája szinte hang nélkül ért földet, érzelmei kuszák voltak és homályosak. London utcái mintha elnémultak volna, a hangok elhaltak körülötte. Feje fölött a felhők lassan feketébe fordultak. Szakállas arca kétségbeesettséget tükrözött, akkor tudatosult benne mi is történt. Az épület, melynek tetején állt is csak némán várt. Dubledore remegve vett levegőt, és az előtte heverőre nézett, aki nem mozdult. Hófehér haja a saras betont érintette. Égkék és éjsötét szemeivel halványodva figyelte a hamuszürke eget, mellkasa még emelkedett, de egyre gyengébben, színtelen ajkai közül pedig vörös vér csordogált, akár csak fehér bajszán. Már nem próbált meg az elgurult pálcája után kaparni. Feladta, elengedte. Dubledore ekkor rogyott le mellé, s Grindelwald fejét ölébe emelte, remegő kezével szájáról próbálta letörölni a bordó folyadékot, nem sok sikerrel, mintha egy szilánkosra tört ablakot próbált volna összeragasztani. Gellert elmosolyodott és Albus kezére helyezte az övét, szorosan markolta meg.

- Már felesleges Albus. Meg fogok halni, érzem... - Hangja remegett és levegős szavakat formált.

- Mi... miért kellett, hogy így legyen? - préselte ki mondanivalóját Albus és könnyei ekkor indultak meg szerelme felé.

- Ez volt az én sorsom, és örülök, hogy te tetted meg, mert neked meg ez volt.

- Gellert... - szipogott Dubledore és tenyere már teljesen véres volt.

- S.. sajnálom Albus - suttogta Grindelwald.

- Micsodát, Gellert?

- Hogy hazudtam neked - fehér arca ekkor még sápadtabb volt.

- Mégis miről? - Albus már zokogott.

- Hogy nem szerettelek. Mert szerettelek és most is drága... A... Albus - mindent elnyelt a némaság. S az ég megdörrent, ahogy Gellert Grindelwald lehunyta szemeit, melyben annyi ellenszenv volt a világgal szemben. Az eső selyemcsendbe burkolózva kezdett szemeregni, majd esni. Valami végét jelezte, s édes illatával körbeölelte a várost, megpróbált segíteni miden léleknek a felejtésben. Albus Dubledore fájdalmas kiáltása hasított még utoljára a hidegebb levegőbe, majd zokogva ölelte magához szerelme kihűlt testét, ki ismét csak eltűnt. Azonban ezúttal örökre.

Albus Dubledor megtette, megölte Gellert Gridelwaldot. Nagy szívességet téve ezzel a mugli társadalomnak, a világnak, s talán részben magának is.

Vége volt.