A fák árnyékában lángolt a két szín, vörös és kék fények vetekedtek egymással. Rey szemei lázasan ragyogtak égett bennük a bosszúvágy. Olyan volt mintha mindkettőjük emlékezetét törölték volna, mintha azelőtt semmi sem történt volna. Minden ott folytatódott, ahol elkezdődött, még mindig csak két makacs és hajthatatlan gyerek állt egymással szemben. Mindenki a saját igazát állítva, küzdve a valódi igaz ellen. Zihálva ugrott ismét egymásnak a két fél, nem akartak beletörődni a dologba. Mikor egyszer csak a heves párbaj közepette Kylo megsebezte ellenfelét, ezzel egy időben nagyot is lökve rajta. Rey a saras földön landolt vérző oldallal. Felszisszent és odakapott a vágáshoz, ami szintén forró volt, átvette a fénykard hőjét, de így legalább még sem fájt és vérzett annyira. A lány csak egy pillanatra fordult a sérülés felé majd ismét elszántan akarta folytatni a harcot, de a lába is elég erősen sajgott az eséstől, így meglepetten huppant vissza a talajra, ismét felnyögött. De úgy gondolta még egyszer neki tud rugaszkodni, mikor eszébe jutott, hogy ellenfele fénykardja és annak fénye elcsitult, még az övé messze feküdt az egyik platán lábánál. Kirázta a hideg, majd felpillantott az előtte állóra. Mikor tekintetük találkozott Rey úgy érezte minden ereje elveszett, csak egyszerűen fáradtan figyelte a másik fekete, gyötört alakját. Ujjai fájdalmasan markoltak a felázott talajba, mikor Kylo elé térdelt. Látta. Látta a szemeiben azt, amit mindig is érzett, azóta, mióta a szülei magára hagyták. Megint látta. Ő is olyan egyedül volt, végtelenül magányosan. Ez az érzés pedig kitöltötte mindkettőjüket, a másik magánya nyújtotta a menedéket, és abban a pillanatban Rey elsírta magát. Kifáradt könnyek voltak azok, mint mikor valaki egy hihetetlenül hosszú út után végre haza talál. Kylo nem mozdult, csak aggódva figyelte a másikat, talán félt cselekedni. 

- Ben... - suttogta erőtlen hangon a lány és minden erőt összeszedve feltámaszkodott, hogy magához ölelhesse Ben Solot. Az a szintén törött és magányos lelket és megpróbáljon otthont nyújtani neki. Ben is szorosan ölelte magához a másikat, kissé féltőn is. Mindig feszült vonásai megenyhültek. Rey lehunyta a szemeit és Ben vállába temette arcát. Még mindig sírt, kiengedte a nehéz könnyeket.

- Nem vagy egyedül - suttogta és eltolta magát egy kicsit fekete hajától Rey, így szemtől szemben voltak. 

- Te sem - válaszolta és már kesztyűtlen kezével simította meg Rey haját. Majd látszott, ahogy sebhelyes arcán felbukkan egy táncoló könnycsepp. S, hogy ezt elrejtse óvatos, puha csókot hintett Rey ajkaira. A lány pedig ragaszkodón markolt bele az éjfekete ruha anyagába. Fény és sötétség könnyes békét kötött. Megszületett az egyensúly a két ellentét között. Mintha élet és halál váltottak volna heves, érzelmes csókot a platánfák alatt. Mesébe illő volt.

***

Rey mellkasa egyre nehezebben kezdte húzni lefelé a vízben. S erre talán még súlyos szíve is rásegített. Figyelte a lassan sárguló eget, már nem is volt ereje másfelé nézni, fülei elől elszigetelte a hangokat a hűs víz, s közben mintha magához is vette volna azt a fájdalmat. Már olyan fáradt volt, hófehér ruhájáról a vér szivárgott a kék hullámok közé foszlott. Lélegzete is lassult, ismét emlékek kerülgették forrongó vérét és szeme előtt hullámoztak a múlt fekete és fehér képei. A valóság csak fehér, vékony homály volt szemei előtt, melyen nagyon óvatosan kellett táncolni, nehogy átszakadjon és te lehullj. Rey lázasan zöldellő tekintete könnyeket font végig az arcán, ahogy feje lassan a víz alá süllyedt, s haját fodrozva merítette maga alá. Még utoljára látta a fényeket és a szédítő kéket elterülni felette.

Nem is érezte, ahogy valaki megragadta és a part felé kezdte ráncigálni gyenge, sérült testét. Tüdeje már hideg vízzel volt telve, szemei szorosan zárkóztak el a világtól. A homok még jobban mocskolta az ázott ruhát, ahogy súrolta a durva felület. 

Majd Nap eközben köröket járt a folyton változó égboltozaton, vészesen gyorsan változtak a napszakok és Rey fehérbe temetve álmodta túl ezeket, túl a felhőnyájak ébredését, majd halálát. Olyanok voltak azok a világok, melyek szemei előtt játszódtak, mintha már mind megélt múltak lettek volna. 

Talán így is volt.

A világ forgott és a színek összekeveredni látszódtak, egy nagy tarka masszává alakultak, elvesztették az idő fogalmát. A feketéből és a fehérből már nem csak egyszerű szürke származott. A tenger szelíd hullámai más dolgokat hordtak a homokos partra. Mintha kerestek volna valakit.

. 

Rey pedig felnyitotta szemeit, melyek akkor már több életet és erőt foglaltak magukba. Zihálva ült fel a puha paplanok közt. Könnyed melegség és idegen illatok fogták körbe.

Egy tágas, hófehér szobában ébredt, teljesen egyedül. De valami más volt. Rey rémülten kapott hasfalához, nem vérzett, nem sajgott annyira. Csak egy varrat nyoma volt, de valami más is megváltozott, ami még ennél is rémisztőbbnek tűnt. A tejszínűbe öltöztetett sérült felemelte a felsőjét, hogy biztosan meggyőződjön róla. Kissé kihűlt kezét óvatosan és finoman helyezte a sápadt, sérült bőrre.

Majd riadtan kezdett fénykardja felé kutatni a szobában.

El kellett tűnnie, nem érezte biztonságban magát, főleg nem így. Össze volt zavarodva és kétségbe volt esve. Kiszolgáltatottnak érezte magát.

to be continued...

(Na, hogy tetszett? Remélem annyira izgi, mint az új előzetes... csak viccelek, tudom, hogy nem. XD De azért próbálom majd a maximumot kihozni belőle a továbbiakban is.)