Egy hét elmúlásával nehezebben mentek a dolgok, mint ahogy én azt hittem. Harry-vel azt beszéltük meg, hogy addig nem megyünk az utcára úgy, mint két pár addig, amíg a szüleinknek el nem mondjuk. Nem lenne tanácsos mástól megtudniuk.

Így hát úgy töltötte nálunk Harry a napjait, mint legjobb barátom. Két személy, aki tudta azt, hogy bizony egymásé a szívünk az bizony Debby a legjobb barátnőm és Zayn, Harry bátyja. Mikor elmeséltem Debby-nek, hogy együtt vagyunk, mint egy pár, madarat lehetett vele fogatni. Ugrált, sikongott, valósággal fangörcsölt.

Most is a két legfontosabb ember személyében vagyok, a fagyizóban, ahol nos... Elég sok emlékem van.

Debby, mint mindig, most is órákig beszélt nekünk arról, hogy mennyire egy utálatos személy a szomszéd öreg bácsi. Harry-vel pedig mosolyogva hallgatjuk, igaz egy kicsit sem rá figyelve. Az asztal alatt a keze a combomat fogja és folyamatosan belemarkol és feljebb csúsztatja, ezzel engem pedig az őrületbe kerget. Sose tudtam palástolni az érzéseimet és ezt jól tudta Harry is, ezért ezt rendszerint kijátssza.

- Hahó, fiúk - csettintett előttünk Debby, mire kissé megugrottam a székben. Pirulva néztem barátnőmre, aki csak fejét fogta - Szerintem szingli barátokat kellene szereznem.

- Harry hibája! - nyögtem ki nagy nehezen - Hibáztasd őt! - fogtam rá, elvégre ki az olyan bunkó, hogy egy fagyizóban taperol?

- Már megint mi rosszat tettem? - nézett rám kiskutya szemekkel. Bár a kiskutya tekintet a gyengém, most mégis ott volt a játékos csillogás szemeiben, ami csupa mocskos akciót ígért nekem.

- Semmit, te angyali lélek - forgattam meg a szemem, majd az asztal alatt egy hatalmasat markoltam a combjába, közel az intim részéhez - Ugyan semmit - vigyorogtam rá, mikor megláttam az arcát.

Mi tagadás, ő kezdte, én csak folytatom. Meg amúgy is, ideje visszakapnia azt, amit még jó anno elkövetett.

- Tényleg kellenek a szingli barátok - nézett ránk Debby fal fehér arccal.

***

Már este nyolc óra felé sétáltunk ketten Harry-vel. Csendes volt az utca, és nem is voltak az utcán. Ezért is gondolhatta azt Harry, hogy nem baj az, ha egy csókot hint számra.

- Ezt ne itt, Harry - tolom el magamtól.

Szemeiben pillanatok alatt megbántság tükröződik, de próbálja rendbe hozni az arcát annyira, hogy ez ne tűnjön nekem fel. Ilyenkor mindig elfelejti, hogy tudom mit érez, elég csak ránéznem.

- Mikor fogod anyádéknak elmondani? - nézett bele egyenesen a szemembe - Egy hét eltelt, Louis. Nem most kezdődött ez az egész, ideje lenne már felvállalnod minket.

- Majd holnap.

- Mindig ezt mondod - húzódik el tőlem - Mindig, csak holnap, holnap és holnap. Szerinted ez nekem hogy esik?

Felsóhajtottam.

- Ne itt beszéljük meg ezt Harry.

- Akkor mégis hol? A szobádban, ahol amint belépünk inkább letarolsz, csakhogy ne hozzam ezt az egészet szóba? Vagy nálunk, ahol folyamatosan basztat minket Zayn a hülyeségievel?

Hangja számonkérő volt és haragos. Ha így folytatja hamarosan hatalmas vita alakul ki köztünk, amit most per pillanat egy kicsit sem szeretnék.

- Szóval azt mondod, hogy nem szereted, ha hozzád érek? - húztam fel a szemöldököm - Bocs, hogy igényel a testem dolgokat.

- Mégis, hogy a faszba vehetted ezt le abból, amit mondtam? - nézett rám megütközött tekintettel - Kibaszottul csak egy jött le? Tényleg? - nevetett fel hitetlenkedve.

- Ne beszélj így - raktam keresztbe a kezem - Harry, utcán vagyunk, az emberek hallanak, nem süketek. Ne itt kezdj el hisztizni.

- Hisztizés az, hogy mindenkinek elakarom újságolni, hogy a barátom vagy? Vagy hisztizés az, hogy kibaszottul megakarlak ölelni és csókolni mindenki előtt? Leszarom az emberek véleményét, feldughatják maguknak, mert kibaszottul szeretlek téged, és nem akarom magamban tartani.

- Harry! - sziszegtem neki - A kurva életbe már! - néztem rá mérgesen - Ezt majd otthon megbeszéljük!

-Beszéld meg magaddal, én léptem! - ment el feldúlva, úgy, ahogy eddig még sosem láttam.

Hey!:)
Szerintetek kinek van itt igaza? Harry-nek vagy Louis-nak? 😳🤔