- Színtiszta szerelem.

Öröm csillant fel borostyán színű szemeiben. Festeni nem lehetett szebbet, amikor olyan szép mosolyt küldött felém, hogy a világ egyből kivirágzott tőle. Gödröcskés fülig érő szája szinte sikított a jókedvtől és én boldogan süketültem volna meg mellette, ha világ életemben ezt a mosolyt láthatnám.

- Akkor - csuklott el a hangja - Ez azt jelenti, hogy együtt vagyunk? Mint egy pár? - kisgyermekes izgatottsága engem is mosolyra gerjesztett.

- Ha nagyon nincs ellenedre - bólintottam. Olyan furcsa volt, hogy most úgy mond én vagyok a döntésképes. Ez amolyan domináns szerepet nyújtott nekem, legalábbis én nagyon úgy éreztem, hogy egy percre levetkőzöm az alárendelt jelenetemet.

- Most ugye csak viccelsz? - nevetett fel hitetlenkedve - Mióta kijöttél abba a rózsaszín pulcsiba, tudtam a részeges fejemmel, hogy kellesz nekem. Hogy az enyémnek kell, hogy legyél - tette kezét arcomra és úgy kezdte el simogatni bőröm. Belesimultam az érintésébe és hagytam, hogy apró csókokkal árassza el arcom.

- Tényleg így éreztél?

- Tényleg. És az a pulcsi valami iszonyat cukin állt rajtad - vigyorgott rám.

- Imádom azt a pulcsit - jutott eszembe a rózsaszín pulóver - Abban a szerkóban önmagam lehettem.

- Mármint? - kérdezte kíváncsi tekintettel.

- Mindenki előtt eljátszottam egy olyan szerepet, amit a világ rám akart erőszakolni. A tulajdon szüleim nem tudták, hogy igazából milyen a fiúk, hogy mit élek át és, hogy milyen is vagyok. Egy szerepet játszottam el, ami akkor kezdett fucsba fulladni, amikor bejöttél azon az ajtón, ahol aztán egy új szerepet kaptam általad. A színpadon már nem mást játszottam el, hanem igenis az igazi Louis-t, aki a fiúkhoz vonzódik és aki él-hal a rózsaszín összes árnyalatáért. És ahogy egyre több szerep jutott nekünk, úgy kezdtem elhagyni a menedéket nyújtó pulóveremet. Már te jelentettél nekem mentőövet, nem az a ruha, amit már a legtöbben hordanak, mert beférkőzött a divat világába.

- Ó, Istenem - sóhajtott fel - Egy igazi kincset kaptam az élettől - csókolt meg oly' szerelemmel és odaadással, hogy úgy éreztem, készen állok belefulladni a csókjaiba.

Nyelve kérődzve nyalt végig alsó ajkamon és nekem nem kellett több, azonnal utat engedtem neki szám belsejébe. Nem szöszmötölt sokat, szinte egyből táncra kérte fel nyelvem, amire nem mondhattam nemet.

***

- Jó éjt - csókolt meg a kapuban, majd sietve átment a túloldalra. Még egyszer hatalmas mosollyal intett, majd bement a házba.

Megnyaltam az ajkam, miközben félve körbenéztem. Szerencsémre senkit nem láttam az utcán, így nem féltem, hogy bárki is megláthatta azt a szűzies csókot.

Bementem a házba, majd onnan a szobámba. A fürdéshez vettem elő szekrényem bugyraiból egy tisztának látszó bokszeralsót.

Úgy mentem el fürödni, hogy tudtam, hogy nem egyhamar fogok kikerülni onnan. Harry csókjai kissé felpezsdítették a vérem, ami elől nem mehettem el egyetlen szó nélkül.

***

Álmosan, egy szál bokszerben léptem ki a szobámból, mikor beleütköztem Lottie-ba. Halálra vált arcát aligha foghattam fel, de ő máris elfutott előlem. Észbe kapva futottam utána, de aligha jártam sikerrel. A kis csodabogár nem véletlenül került országos versenyre versenyfutásból. A nappalin és a konyhán át kergettem az ujjatlan trikóban és rövidnadrágba bújtatott testvéremet, aki még hajnalok hajnalán is fittebb, mint én eddigi életem során bármikor.

- Nem menekülsz Lottie! - futottam ki utána az udvarra.

- Épp azt csinálom! - kiabálta vissza, miközben átugrotta a napozóágyat. Én is így tettem, de akárhogy is, reggel volt még és olyan fullkómában voltam még nagyjából három perce, hogy ha én lettem volna Batman akkor se tudtam volna úgy érkezni, hogy ne estem volna rá egyenesen a húgomra.

Arccal a hátába érkeztem, nagyjából puhára estem.

- Engedj el, te szerencsétlen - sikított, de befogtam száját egyik kezemmel, a másikkal pedig lefogtam, hogy ne ficánkoljon annyit.

- Pofád lapos, csodabogár - nevettem fel. Ám, ez a jókedv se tartott sokáig, mert Lottie lelökött magáról, ahol egyenesen a vízbe estem. Még szerencse, hogy volt benne annyi lélekjelenlét, hogy magamhoz rántsam testét, ezáltal őt is a vízbe küldve nem csak magamat.

Lottie visított, mint akit nyúznak én pedig röhögtem. A pofám telement vízzel, de megérte.

Feljöttem a felszínre, nem sokkal utána pedig hugocskám is így tett.

- Ezért meghalsz! - nézett rám gyilkos tekintettel és már jött is felém, hogy megbosszulja a vizes ruházatát és haját.

Nevetés ütötte meg a fülünket, de én egyből felismertem a szerelmem kuncogását.

- Meg akarunk titeket lepni, erre tessék - kuncogott Harry, Gemma-val a nyomában.

Egymásra néztünk Lottie-val. Kétségkívül mindkettőnknek piros paprika színben pompázott arcunk a szívünk kedvesének a látványtól.

Hey:)
Belekezdtem egy új történetbe, szintén Larry ff 'FORGIVE MY SINS' címen megtaláljátok persze csak ha érdekel titeket^^