Egy hatalmas homokbucka tetején ücsörögve néztem le az alattam fekvő Homokrejtekre. Némán bámultam az innen hangyának tűnő embereket, közben egy apró, tűhegyes csontot forgattam az ujjaim között. A látvány megbabonázott, bár a képbe berondítottak a párpercenként érkező arcomba repülő homokszemek.
Már érkezett is a következő fuvallat, a szemem lehunyva, azonban most a bőrömnek csapódó homok elmaradt.
Lassan nyitottam ki a szemem, meglepődtem az előttem lebegő homokpajzson.
A homok vissza húzódott, egészen a Kazekage lopótökjébe. Szóval ez a fegyvere. A homok.

-Mit keresel még itt? - kérdezte. Mondandója barátságtalan, hangja nem árulkodik bármiféle érzelemről. Nem válaszoltam. Pillantásom is inkább a falunak szenteltem. Néhány másodperc telik el, és újból meghallottam kimért hangját. - Nem tudom, mit szándékozol tenni itt, de ha bármivel is fenyegeted a falu lakosait, az utolsó lehelletemig küzdeni fogok. - Mondandója megdöbbentett. Meghalni, ennyi emberért.. Csak úgy? A hangja egy kicsivel magabiztosabb az előzőnél. Úgy érzem magam, mint akit számon kérnek. Mintha tartoznék válasszal. Nem akarok az ellensége lenni, ő is tudja, hogy esélye sincs ellenem. Senkinek nincs. Azonban ezt valahogy tudatnom is kéne vele.

-Nincsenek szándékaim. - hangom rekedten csengett.
Nem válaszolt.

-Ha tovább tervezel itt maradni, számítanod kell a rád vadászó anbusokra. - mondta végül. Helyeslően bólintottam.

-Számítok is. - minek néz engem, hülyének?

-Ne vezessen valaki körbe, ha már tovább maradsz? - kérdezte aztán hosszú percek után. Hidegen néztem rá. Leporolva magam álltam fel, majd lassan pillantottam rá újra.

-Ne. - válaszoltam szűkszavúan.

-Üdvözöllek homokrejtekben. - álltunk meg végül a kapuban. Csak biccentettem.