Továbbra is nyugtalanság töltött el, ha eszembe jutott Lupin furcsa viselkedése és az a zavart pillantás, amelyet sikerült kilesnem, mielőtt visszatért volna unatkozó arisztokratához vagy rutinos pókerjátékoshoz illő, szenvtelen, kedélyes arckifejezése.

A vacsorát felhozattuk a szobánkhoz tartozó szalonba, hogy nyugodtan
beszélgethessünk, de nem sok mondanivalónk volt. Sherlock és Venus az egész napot töprengéssel töltötte, mégsem jutottak előrébb a rejtély megfejtésében, emiatt ő igen cudar kedvében volt. Ellenben Venus úgy pörgött mint a ringlispíl, és legalább egy tucat keresztrejtvényt kitöltött rekordidő alatt, hátha közben jut valamire.

- Ugyan már, Sherlock, egy pohár bor biztosan nem fog megártani - biztatta
Arsène. - Koccintsunk!

- Mire? - kérdezte Irene értetlenül.

- A mi „fehér bolondunkra", bárki legyen is, és a megfejtésre váró rejtélyekre.
Biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk - felelte Arsène.

Irene elgondolkodva biccentette oldalra a fejét, de aztán rám pillantott és
elmosolyodott, majd előrenyújtotta a poharát. A rubinszínű folyadék szépen csillogott a talpas kristálypohárban.

- Nem szeretném eltompítani a gondolkodásomat a... - kezdte Sherlock, de mondat közben elhallgatott. - Az ördögbe is, tölts egy kortyot!

- Venus? Igazán kijár már neked!

- Ne most. - Dörmögte a nő.- Különben is, nem ihatok a gyógyszereimre. És már bevettem egy altatót is.

Arsène rámosolygott a barátjára, majd félig töltötte a poharát.

- És én nem kapok semmit? Akkor mivel koccintsak? - tiltakoztam, mert nem
szerettem, ha a „nagyok" kizártak valamiből.

Irene sietve vizet töltött nekem, és összekoccintottuk a poharainkat. Bátorításnak fogtam fel ezt a koccintást, és amikor Lupin kibontotta a bonbonos dobozt, amit rendelt, és felém nyújtotta, úgy éreztem, kezd visszatérni a jókedvem. Igaza volt Irene-nak, muszáj ennem, ha nem akarom elveszteni az erőmet, és végig akarom csinálni ezt az új, fárasztó kalandot.

- Kóstold meg a marcipánost, nagyon finom - mutatott az egyik bonbonra Arsène.

De Sherlock szórakozottan megragadta hosszú ujjaival, mielőtt akár csak
hozzáérhettem volna, és azonnal bekapta.

- Na de Sherlock! - nevetgélt Arsène. - Milának akartam adni!

- Évek óta hajtogatom, hogy a csokoládé serkenti az elme működését. Erre nekem van szükségem - felelte Sherlock, és megragadta a dobozt, majd átnyújtott nekem egy mogyorós pralinét, amelyet nagy élvezettel majszoltam el.

Furcsa egy alak ez a Sherlock, az biztos, gondoltam magamban, és a véleményemet megerősítette, hogy a sarokban álló cserepes növény levelén egy apró, vöröses cseppet vettem észre. Lehet, hogy a koccintás után Sherlock csak úgy tett, mintha meginná a bort, de valójában kiöntötte? Viszont hirtelen kedve támadt befalni az összes bonbont, ami csak a dobozban van. Talán attól félt, hogy a bor eltompítja hihetetlenül éles elméjét, a csokoládét viszont a gondolkodás serkentőjének vélte. Anyám és Arsène értetlenül pillantottak egymásra, és kuncogva nyugtázták barátjuk különös viselkedését.

- Nagyon elálmosodtam - mondta Sherlock váratlanul, csontos keze mögé rejtve egy ásítást, aztán felállt, és bejelentette: - Azt hiszem, visszamegyek a szobámba. Venus, ha velem tartasz, út közben megvitathatjuk még egyszer a dolgokat.

Ezután a spanyol hölggyel együtt szó nélkül távoztak, de Sherlock a hóna alatt szorongatta a bonbonos dobozt.

Irene végigsimított a homlokán, egy pillanatra lehunyta a szemét.

- Én is nagyon fáradt vagyok - mondta.
Arsène elköszönt, követte Sherlockot közös szobájukba. Kettesben maradtam
Irene-nal.

- Valami baj van? - kérdeztem, mert kissé szenvedőnek tűnt az arca.

- Semmi komoly, csak egy kicsit megfájdult a fejem - felelte, majd kiment a fürdőszobába.

Mire én is végeztem a szokásos esti mosakodással, és visszamentem a szobába, Irene már aludt.

Nekem viszont nem jött a szememre álom, egyre csak forgolódtam.

Elviselhetetlenül nehéznek éreztem a takarót. Ki lehet az a fehér őrült, és hol bujkál? És mi lehet ez a nagy jelentőségű képlet? Tényleg jó lenne átlapozni néhány oldalt a történetemben, és kilesni a végét, és akkor...

Puff!

Mozdulatlanná dermedtem az ágyban, tágra meredt szemmel bámultam
a sötétségbe. A szomszédból, Sherlock és Arsène szobájából jött a gyanús zaj.
Hegyeztem a fülem, de nem hallottam újabb hangokat.

Rendes körülmények között nem aggódtam volna, de álmatlanságtól elgyötört agyam most a legszörnyűbb képeket kezdte elém vetíteni. Talán Kindzsal marsall belopózott a szobába, hogy ellopja az értékes képletet!

- Irene... - szólaltam meg halkan.
Kémtevékenysége idején nevelőanyám megszokta, hogy nagyon éberen alszik,
most azonban nem adta jelét, hogy meghallott volna.

- Irene! - szólítottam meg hangosabban.
A torkomban dobogó szívvel húzódtam közelebb hozzá, és csak akkor vettem újra levegőt, amikor meggyújtottam a villanyt, és megbizonyosodtam róla, hogy ő is lélegzik.

- Irene, valami zajt hallottam - ráztam meg finoman a karját.

De ő csak a másik oldalára fordult, és aludt tovább. Ezt igen furcsának találtam.

Talán bevett a fejfájására valami gyógyszert, ami aluszékonyságot okoz?
Eközben a gondolataim tovább kavarogtak, és már a lehető legszörnyűbb jelenetek játszódtak le a képzeletemben. Meg kell néznem, mi történt, akár jön Irene, akár nem.
Köntöst vettem a hálóingem fölé, és kisurrantam a folyosóra, ügyelve, hogy ne nyikorduljon meg az ajtó. Valaki éppen a lépcső felé tartott. Háttal volt nekem, kalapot viselt. Lassan lépkedtem, elmentem Arsène és Sherlock szobájának ajtaja előtt, próbáltam alaposabban szemügyre venni az ismeretlen férfit.

Amikor megfordult, már majdnem megláttam az arcát, ám ekkor valaki hátrahúzott, és egy kéz fogta be
a számat, nehogy kiáltani tudjak. Ösztönösen harapdálni kezdtem az ujjakat, amelyek elnémítottak. Támadóm eközben bevonszolt Arsène és Sherlock szobájába, és egy rúgással becsukta az ajtót.

- Ejnye, kisasszony, csak azt próbáltam megakadályozni, hogy észrevegyenek! -
mondta Sherlock, miközben elengedett, és összeharapdált kezét lengette. Elegánsan fel volt öltözve, mintha készülne valahová. Mellette Venus az ajtóra tapasztotta a fülét. Szóval mégsem vett be altatót?

- Sherlock?! De hát miért támadtál rám?

- Nem támadtam rád, csak követni akartam valakit, és majdnem sikerült
meghiúsítanod a dolgot.

- De ki volt az?

- Arsène.

- És miért akartad követni?

- Mert altatót tett az italunkba, és megszökött a képlettel - magyarázta Venus.

- Micsoda?

- Most nincs idő további magyarázkodásra, mennünk kell.

- Szó sem lehet róla. Veled megyek.

- Pongyolában?!

Végignéztem magamon. Köntös és könnyű hálóing volt rajtam, de szerencsére cipőt húztam, mert arra számítottam, hogy talán futni kell majd.

- Igen, pongyolában - erősítettem meg határozottan.

Sherlock fújt egyet.

- Vedd fel ezt - dobta oda az esőkabátját.

Belebújtam a kabátba, és követtem Sherlockot és Venust a folyosóra. Kócos hajammal és rendetlen ruházatommal úgy festettem, mint egy utcagyerek, de ez aggasztott a legkevésbé.

Arsène elárult minket. A kis világ, amelyet Ászja elvesztése után nagy
nehezen felépítettem magamnak, kezdett darabokra hullani.

- Arra - mondta Sherlock, és intett, hogy maradjak mögötte.

Előttünk nem láttam senkit, de miután befordultunk egy sarkon, futólag
megpillantottam Arsène hátát.

- Hogyan történt? - kérdeztem halkan, de aztán eszembe jutott a szobanövény
levelén látott csepp. - Altató volt a borban, és te észrevetted! Ezért öntötted ki a cserépbe!

- Kiváló következtetés - felelte Sherlock a követésre összpontosítva, de egy utcai
lámpa fényénél úgy láttam, mintha elmosolyodott volna.

- És a bonbonokban is altató volt, ezért vitted magaddal a dobozt!

- Pontosan.

- De bocsáss meg, akkor mi van a mogyorós pralinéval? Honnan tudtad, hogy azt nyugodtan meg lehet enni? És a marcipánost, amit te ettél meg?

- A mogyorós praliné Arsène kedvence, majdnem biztos voltam benne, hogy abba nem tesz altatót. Nem akart gyanút kelteni azzal, hogy nem eszik belőle. A marcipánost elrejtettem az ingujjamban, aztán kidobtam. És azért nem erőlködött hogy Venusnak is beadja, mert ő elhitette vele, hogy már vett be.

- Mindig van nálam pár szem, nem volt nehéz néha elővenni ezalatt a pár nap alatt. Nem mintha nem bíztam volna bennetek, csak hát... nem bíztam bennetek.- Szólalt meg Venus.

Elgondolkodva bólintottam.

- Tehát ezért fájdult meg Irene feje, és ezért alszik olyan mélyen. Szerinted... -
Hirtelen nyugtalanság fogott el. - Szerinted nem lehet baja tőle?
Sherlock a fejét rázta.

- Sima altató volt, megtaláltam Arsène neszesszerjében. Irene kicsit kábultan ébred majd, de aztán elmúlik a hatás, és nem lesz semmi baja. Nem tudtam megakadályozni, hogy megigya a bort, mert akkor felfedtem volna a kártyáimat Arsène előtt.

Lupin továbbra is előttünk ment, szemlátomást nem tudott róla, hogy követik.

Lépteink zaját elnyomta a tó vizét tápláló folyó, a Rhône zúgása, ugyanis éppen
a folyóparton jártunk, egy műhelyekkel, malmokkal, raktárakkal teli városrészben.

- Sejthettem volna! Olyan furcsa volt! - mondtam, és szorosabbra húztam
magamon az esőkabátot. Meztelen lábam fázott az éjszakai hidegben, és a képtelen helyzet feszültségétől is borzongtam.

- Hogy érted azt, hogy furcsa? - kérdezte Sherlock.

- Adósságai voltak Londonban. Fűnek-fának tartozott, még a francia cukrászda tulajdonosának is. És láttam, hogy ellopott egy értékes gyűrűt.

- Gondolod, hogy azért vitte el a képletet, hogy ki tudja fizetni a minyonokat? -
kérdezte erre Sherlock, aki váratlanul megállt, és szúrós pillantást vetett rám.

- Nem, nem hinném... - dadogtam.

- Nem hiszem el, hogy semmit sem vettem észre - sziszegte. - Hagytam magam átverni, mint egy zöldfülű rendőr a Scotland Yardtól. Úgy látszik, berozsdásodtam, és...

- A barátja vagy - vágtam a szavába.

- És most még el is vesztettem szem elől - dühöngött, miközben jobbra-balra
tekingetett. Lupin eltűnt egy szűk sikátorban.

- Mi a fe... - kezdte Sherlock, de azonnal elhallgatott, mert valami zaj hallatszott
a hátunk mögül.

- Nem lett volna szabad követnetek - szólalt meg Lupin hangja.

Hátrafordultam, és Sherlock is így tett. Csakhogy az ő kezében pisztoly volt, akárcsak Venuséban.

- Hé! - kiáltott fel Arsène, és a magasba emelte a kezét. - Barátok vagyunk, nem?

- A tolvajok közt nincs becsületszó! - szaladt ki a számon.

Arsène elismerő pillantást vetett rám, azután így fordult Sherlockhoz:

- Ha nem tudnám, milyen családból származik az ifjú Mila, azt mondanám,
kiköpött Moreno.

- Te pedig tolvaj vagy! - csattantam fel.

- Ezzel nem nagy újdonságot mondtál - nevetgélt Arsène. - Sőt, inkább én mondok neked valamit, amit nem tudsz: jobban tennétek, ha eltűnnétek innen, mert nagyon veszélyes ember közeledik. Hírhedt bűnöző, akivel biztosan nem szeretnétek összetalálkozni.

- Ha tényleg így van, már biztos összefutottam vele.- Vont vállat Venus, egy pillanatra sem eresztve le a fegyverét.

- Egy cinkosod - acsargott Sherlock, anélkül hogy leengedte volna a pisztolyt.

- Egy ellenfelem - vágott vissza Arsène. - De most nincs idő magyarázkodni.
Engedd le azt a pisztolyt, és hallgass rám, Sherlock. Bújjatok el, mert mindjárt itt lesz.

- Ne, Sherlock! El akarja adni a képletet! - kiabáltam.

- Bízzatok bennem - kérte Arsène.
Holmesszal egymás szemébe néztek némán, aztán Sherlock leengedte a fegyvert, karon fogott, és odahúzott a sikátort szegélyező falhoz, miközben éles hang hallatszott abból az irányból, ahonnan jöttünk. Venus olyan nesztelenül követett minket, mint egy árnyék.

- Hát újra találkozunk, Arsène Lupin!
Furcsa, éneklő hanghordozással beszélt, észak-európainak véltem.

- Almgren - üdvözölte Lupin szűkszavúan. - Igyekezzünk. Itt van a pénz?

- És nálad itt a boríték?

- Megígéred, hogy a barátaimnak a haja szála se görbül?

A férfi megállt egy utcai lámpa alatt. Hátat fordított nekünk, és onnan, ahol álltam, nem sokat láttam belőle, de amikor elfordította a fejét, hogy körülnézzen, felismertem.

Az a sovány, világos szemű úr volt, akit a part menti sétányon láttunk. Csakhogy most fiatalabbnak és jóval életerősebbnek tűnt.

Almgren félrebiccentette a fejét, és azt mondta:

- Jól megy nekem az emberölés, de elárulok egy titkot: ha nincs belőle semmi hasznom, könnyedén lemondok róla. Tehát ha állod a szavadat, én is állom a magamét. Kindzsal arra kért, hogy szerezzem meg azt a borítékot. Ti csak apró muslicák vagytok, nincs jelentősége, hogy életben vagytok-e. Feltéve, hogy nincs semmi átverés, és ez
a boríték tényleg azokat a papírokat tartalmazza, amiket el kell vinnem a marsallnak.

Arsène odanyújtotta a borítékot, Almgren pedig belekukkantott.

- Egy kémiai képlet? Érdekes. De nem azért fizetnek, hogy kérdezősködjek -
mondta, és egy köteg pénzt adott át Arsène-nek.

Ebben a pillanatban Sherlock előugrott az árnyékból, és rákiáltott:

- Fel a kezekkel!

- Nem, a meglapulás határozottan nem az erősségünk.- Sóhajtotta Venus, maga előtt a fegyverrel, ahogy a barátai mellé lépett, merő véletlenségből az árnyékával még inkább elrejtve engem.- Szóval? Megöljem most, vagy még dolgunk van vele?

- Látom, magaddal hoztad a barátodat. Nagyon rosszul tetted - jegyezte meg Almgren tárgyilagos hangon. Én a fal mögül figyeltem a történéseket, alig mertem levegőt venni, és igyekeztem mozdulatlan maradni.

Sherlock előrébb lépett, miközben továbbra is Almgrenre szegezte a fegyvert.

- A híres Mr. Holmes? Azt hittem, visszavonultál! - mondta gúnyosan Almgren. - A helyedben leengedném azt a pisztolyt. Különben lehetséges, hogy nem sokáig élvezheted megérdemelt nyugdíjadat.

- Add ide a képletet - mondta Venus, szintén előrelépve.

- Nocsak, ön már egy fokkal érdekesebb.- Jegyezte meg Almgren, de a hangjában bizonytalanság, és félelem bújkált. Felismerte Venust.- Gyere ide érte - felelte végül Almgren kihívó mosollyal.

- Vigyázz, Venus! - kiáltotta oda Arsène.
Valami hegyes tárgy csillant meg Almgren kezében az utcai lámpa alatt.

- Kés van nála! - harsogta Arsène, mialatt Almgren előreugrott, és lesújtott
Venus karjára. A nő kitért a vágás elől, és máris a kezében volt a halálos legyezője, de eközben lengedte a pisztolyt, amely leesett a kövezetre, és felém csúszott.

Venus a legyezőt maga előtt tartva hátralépett. A bérgyilkossal mindketten figyelmesen vártak, ki mozdul elsőnek.

Almgren háttal állt nekem, Sherlockot és Arsène-t fenyegette a késsel.

Legszívesebben segítségért kiáltottam volna, de ezen a kihalt helyen úgysem
hallotta volna senki. Aztán a tőlem pár lépésre heverő pisztolyra néztem. Egy pillanatra eszembe jutott az az átkozott danzigi kikötő. Nem tudtam megmenteni Ászját, és most... Az ösztön és a kétségbeesés vezérelt, amikor felemeltem a fegyvert a földről, és
odapattantam Almgren mögé.

- Fel a kezekkel! - kiáltottam, és a két lapockája közé nyomtam a pisztolyt. Alig ismertem a saját hangomra.
Almgren megdermedt, Venus pedig kihasználta pillanatnyi bénultságát, és elvette tőle a kést. Pisztolyt tartó kezem remegett, de igyekeztem mozdulatlan maradni, még akkor is, amikor Almgrenből váratlanul kitört a nevetés.

- Mi olyan mulatságos? - csattant fel Sherlock.

- Hagytam, hogy átverjen három öreg, meg egy kislány! - felelte a férfi. - Ha
ennek híre megy, vége a pályafutásomnak.

- Már ha elengedünk. Nem vagyok biztos benne, hogy ezek után még
visszatérhetsz a gyanús üzelmeidhez - jegyezte meg Sherlock.

- Én persze tisztelem a munkamániáját, de majdnem tönkretette a ruhámat, szóval jelenleg olyan 90/10 az esélye, hogy holnap is meglátja a napot.- Illesztette a legyezőt Venus a férfi torkához.

Almgren megint felnevetett. Hideg és kegyetlen volt a nevetése.

- Sierra Moreno, a bűnözök királynője! Sokat hallottam rólad, de azt nem mondták, hogy ilyen szellemes vagy.

- Kinek dolgozol? - kérdezte Sherlock szűkszavúan.

- Nem nyilvánvaló?

- Kindzsalnak - mondta Arsène.

- És te el akartad adni az ellenségeinknek a képletet?! - kiáltottam rá, miközben
minden erőmmel próbáltam megfékezni a kezem remegését.

- Drágám, mindent a maga idejében - figyelmeztetett Venus nyugodt, engedékeny hangon. Mintha tudott volna valami nyilvánvaló dolgot, ami nekem elkerülte a figyelmemet. Azután ismét Almgren felé fordult, és megkérdezte: - A marsall miért egy ilyen zsoldost bérelt fel, mint te?

- Mert a legmegbízhatóbb emberét a halálba küldtétek.

- Hupsz.- Vonta meg a vállát, a megbánás legkissebb jele nélkül Venus.

-Aki szerencsétlenségére az
egyetlen embere volt. És mert ő is megsínylette a danzigi összecsapásotokat. A helyi
rendőrség akciója következtében... hogy is mondják a ti nyelveteken? Ja persze,
maradandó sérülést szenvedett. De ha annyira érdekel titeket ez az erőszakos,
nyomorék kozák, elmondom, hogy itt bujkál Genfben, a Rue Saint Alexandre 17. szám alatti ház egyik lakásában.

Vad öröm szállt meg arra a gondolatra, hogy az ellenségem, Ászja gyilkosa
megsérült azon a napon. De ez nem elég, meg kell fizetnie azért, amit tett velem. Azért, amit a nővéremmel tett.

Arsène és Sherlock viszont kétkedő pillantást vetett Almgrenre, aki viszont egyedül Venus arcát pásztázta. Ez egy néma párbaj volt, gyilkos, és ítélethozó között.

- Ha hazudsz, nem lesz olyan hely a föld kerekén, ahol biztonságban tudhatnád
magad - Mondta végül a nő, és mind tudtuk, hogy az ő szájából, ez nem üres fenyegetőzés.

- Még egy kérdés, Senora.- Suttogta alig hallhatóan a férfi.- Miért állt össze egy nyugdíjas nyomozóval, és egy lecsúszott betörővel?- Hosszú csönd következett, majd Venus elmosolyodott. Kedvesen, amibe beleborzongott az ember.

- Az embere, akit később az enyémek megkínoztak, és mint elhangzott megöltek, az utamba állt. Lehet, hogy már nem a nyilvánosság előtt intézem az ügyeimet. De nyugodtan mondd meg a barátaidnak, az ellenségeidnek, mindenkinek, aki csak számít, és aki nem: Sierra Moreno, még nem öregegedett meg annyira, hogy ne zúzzon be néhány koponyát.- A bérgyilkos szeme megvillant, Venus pedig lazított a tartásán. Az ő személyes párbajuk véget ért.

- Nem áll érdekemben, hogy hazudjak. Először is persze azért, mert a legrettegettebb bűnöző épp most fenyegetett meg. Másrészt, cseppet sem érdekel Kindzsal. Harmaddzor azért, mert tudom, mikor kell kitartani, és mikor jobb, ha elismerem a vereségemet, és bízom az ellenfelem lovagiasságában - felelte, és Sherlock felé nyújtotta a képletet.

Holmes előrelépett, hogy elvegye. Megijedtem, hogy összemaszatolja véres kezével, és valamelyik fontos elem láthatatlanná válik.

- És honnan tudhatjuk, hogy nincs még egy megbízód? - kérdezte Sherlock, miközben óvatosan becsúsztatta a papírokat a zakója belső zsebébe.

Almgren vállat vont.

- Sehonnan. De, amint már láthattátok, engem csak... az érdekel - bökött az állával az Arsène kezében lévő pénz felé.

- Szerintem jó üzletet köthetnénk - mondta, és felemelte a kezét, mint aki ezzel is érzékeltetni kívánja, hogy megadta magát.

- Miféle üzletről beszélsz, Almgren? - csattant fel Lupin, és lejjebb engedte a kést.

- Gondoljátok át: ott van nálatok ez a képlet, ami láthatólag sokaknak kell, a kozák pedig kiesett a játékból! Miután jól átvertetek, sosem kapom meg a pénzem, de a Lupinnél lévő összeg elég lenne ahhoz, hogy elfelejtsem az egészet, és elmenjek egy kellemes tengerparti nyaralásra.

- Kinek nézel te minket? - kérdezte dühösen Holmes, ellenben Venus, a lobbanékonyabb, most nem kapta fel a vizet. Meglepő módon úgy tűnt, döntésre jutott.

- Ez az! Honnan tudhatjuk, hogy ha elengedünk, nem fordulsz újra ellenünk? - szólaltam meg magam is. - Eljössz velünk Kindzsalhoz, mégpedig most rögtön.

A sikátor csak úgy visszhangzott Almgren utálatos nevetésétől.

- A tolvajok közt nincs becsületszó, igaz? - sandított rám Sherlock. - Sajnos nem fogadhatjuk el az ajánlatodat.

Almgren megrántotta a vállát, és így szólt:

- Nahát, milyen kár...

Csak ebben a pillanatban vált világossá, miért is kezdett bele ebbe az érthetetlen alkudozásba. Kissé lankadt a figyelmünk, Almgrennek pedig ezalatt sikerült pár lépést hátrálnia. Ez elég volt ahhoz, hogy egérutat nyerjen.

Mielőtt bármit tehettünk volna, futásnak eredt, majd pillanatnyi habozás nélkül belevetette magát a folyóba.

Láttam, ahogy átugrik a mellvéden, és rögtön utána hallottam is a csobbanást.

Mi is kirohantunk a folyópartra, de már csak azt láttuk, ahogy eltűnik a sötét áramlatban.

- Meg kellett volna állítanom! - kiáltottam fel.

- Nem, dehogy, akkor leleplezted volna, hogy csak blöffölünk - mondta Sherlock.

- Blöffölünk? - ismételtem meg a csodálkozástól elkerekedett szemmel.

- Nem volt megtöltve a fegyver - felelte Arsène, és mosolyogva fordult Sherlock felé. - Tudtam, hogy sosem fenyegetnél meg komolyan egy pisztollyal.

- Az igazat megvallva... ezt tettem - vonta meg a vállát Sherlock.

Elengedtem a pisztolyt, amely leesett a földre, de a kezem remegése nem csillapult, sőt inkább felerősödött. A következő pillanatban már egész testemben reszkettem.

Arsène sietve odalépett hozzám, hogy segítsen.

- Ne gyere közelebb! - kiáltottam rá, és olyan hevesen léptem hátra, hogy elterültem a földön. Nem vágytam egy áruló segítségére, és nem értettem, Sherlock miért bánik vele még mindig barátként.

- Mila, nem úgy volt, ahogy gondolod - mondta Venus, miközben leguggolt mellém, és félig átölelt, annyira, hogy még a szemébe tudjak nézni.

- Hogy mondhatsz ilyet? Arsène meg akart mérgezni és el akart árulni minket!

- Először is nem méreg volt, hanem altató - pontosított Arsène.

- Nem érdekel! El akartad adni a képletet! - dühöngtem.

- Nem, Mila, tévedsz. Észrevettem, hogy amióta csak megérkeztünk Genfbe, Almgren a nyomunkban volt. Kapcsolatba léptem vele, és az alkalmas pillanatban tudtára adtam, hogy hajlandó lennék eladni a képletet. Így akartam kiugrasztani a nyulat a bokorból, bár biztos voltam benne, hogy Kindzsalnak dolgozik. A papírok, amiket odaadtam neki, hamisak, amint azt minden bizonnyal Sherlock is észrevette, különben nem fogdosta volna össze őket a véres kezével. Az igazi papírok biztonságban vannak a szállodában - magyarázta Arsène, aki szintén odakuporodott mellém, és hátát a mellvédnek vetette, amely elválasztott minket a folyótól. Egy darabig hallgattunk, Sherlock a karján lévő sebbel foglalatoskodott, amely szerencsére nem volt mély.

Venus gyorsan bekötözte egy zsebkendővel.

- Miért nem avattál be? - kérdezte. - Felelőtlenség volt, hogy ekkora kockázatot vállaltál, ráadásul nélkülem!

- Egyedül kellett szembeszállnom vele. Szerettem volna... - kezdte Arsène, de aztán elhallgatott, a messzeségbe révedt.

- Egyszer s mindenkorra el akartad tenni az útból Kindzsalt - fejezte be helyette a mondatot Sherlock. - És nem akartad, hogy Irene meg én leállítsunk, és arra kényszerítsünk, hogy átadd a rendőrségnek.

Arsène rántott egyet a vállán.

- Az anyajegyes arcú, és a másik ember csak kis hal volt, és örökké ott fog rohadni, ahová Venus emberei rejtették a testüket, de az olyanok, mint Kindzsal, mindig megússzák. Nem kockáztathattam meg, hogy visszatérjen a színre, az után, ami Danzigban történt.

- Azért tetted, hogy... hogy megvédj - suttogtam. Egyszerre semmivé lett minden szörnyűség, amit Arsène-ről gondoltam.

Holmes arcán mosoly jelent meg.

- Az úri betörő... Azok az ostoba firkászok kivételesen eltalálták.

- Mit mondjak? Olyan ember vagyok, aki mindig képes meglepetést okozni - felelte Arsène gunyoros fintor kíséretében.

- De amit most csináltál... Azt hitted, hogy le tudod győzni Almgrent, Európa egyik legkegyetlenebb bérgyilkosát? - csóválta a fejét Sherlock.

- Úgy gondoltam, hogy majd rögtönzök valamit. Ez eddig mindig bevált...

- És Irene előtt is rögtönözni akarsz? El tudod képzelni, milyen dühös lesz, amikor felébred?

- Ne is mondd - felelte Arsène, és végigsimított az arcán. - Őérte is tettem. Nekem... állandóan az az éjszaka jár az eszemben, ott a danzigi mólón. Az, hogy mit tehettem volna, és...

Talpra ugrottam. Hirtelen támadt egy ötletem.

- Mindannyian folyton erre gondolunk, de az idő kerekét nem fordíthatjuk vissza! - szólaltam meg ökölbe szorított kézzel. - Most azonban tehetünk valamit. Elmehetünk Kindzsalhoz, és sarokba szoríthatjuk! Kiszedhetjük belőle, mi ez a képlet, és miért akarta mindenáron megszerezni! Hallottátok, nem? Megsebesült a rendőrséggel folytatott összecsapásban, már biztosan nem olyan veszedelmes...

- Menjünk vissza a szállodába - javasolta Arsène. - Holnap reggel lecsillapítom Irene-t, aztán megosztjuk vele a tervünket.

- Nem - mondtam csípőre tett kézzel. Én már döntöttem.

- Nem? - kérdezett vissza egyszerre Sherlock és Arsène. Venus viszont szélesen elmosolyodott.

- És ha Almgren elrohan hozzá, és figyelmezteti? - mondtam.

- Nem fogja - felelte Arsène.

- Az az ember igazi szörnyeteg, de amint láttad, nagyon ravasz - mondta Venus. - Számára Kindzsal most nem más, mint elégedetlen ügyfél, aki szeretné, ha megfizetne azért, amit tett. Tehát ha valaki elteszi láb alól, az nagy szívességet tesz neki.

Ezen elgondolkodtam. Sherlock érvelésében szokás szerint nem lehetett hibát találni. De úgy éreztem, hogy még sok kérdőjel maradt ebben a történetben.

- És ha Kindzsal más kémeket is felbérelt? Ha gyanút fog, amikor hiába várja Almgrent? - vágtam vissza. Nem kockáztathatjuk meg, hogy eltűnjön, gondoltam. Még ma éjjel oda kell mennünk. Az Almgrentől kapott címen egy szerény panziót találtunk. A kopott cégéren a hangzatos PUITS À SOUHAITS, azaz „a vágyak kútja" név állt. Azt reméltem, hogy ez jó jel. Talán még ma éjjel teljesül az a vágyam, hogy megbosszuljam Ászja halálát.

Arsène intett, hogy kövessük a hátsó ajtóhoz, amelyet hűséges álkulcsainak egyikével pillanatok alatt kinyitott.

Lábujjhegyen indultunk el felfelé a lépcsőn. Arsène és Sherlock röviden megvitatta, nem volna-e jobb, ha én kint maradnék, de aztán arra jutottak, kevésbé kockázatos, ha végig rajtam tartják a szemüket. Amíg Venus kérdőre vonja Kindzsalt, és ő átnézi a szobát, mondta Sherlock, Arsène-nek az lesz a dolga, hogy vigyázzon rám.

Lupinnel mindketten aggodalmas pillantást vetettünk Sherlock bekötözött karjára.

- Jaj, az ég szerelmére! - suttogta Holmes. - Csak egy karcolás, már nem is vérzik.

Úgy döntöttünk, hogy hiszünk neki, és követjük a tervét.

Sherlock minden emeleten megállt, lassan végigment a folyosón, és fülelt. Az első két esetben csak a fejét rázta, és intett, hogy menjünk tovább, de a harmadikon valami zaj vonta magára a figyelmét. Jelzett, hogy hallgassuk meg mi is, a folyosó végén lévő szoba felé mutatott, és csakugyan, én is valami furcsa hangot hallottam. Három ütemes puffanás, aztán szünet. Megint három ütemes puffanás, újabb szünet.

- Egy férfi, aki bottal jár! - suttogtam. Biztosan Kindzsal az, és ez a nehézkes járás a sebesülés következménye!

Sherlock intett, hogy álljunk be egy régi szekrény mögé, Venus pedig továbbment. Nem láttam semmit, de hallottam, hogy kinyílik egy ajtó.

- Ki van ott? - kiáltott fel valaki erős orosz akcentussal. Úgy rezzentem össze, mintha tőrdöfés ért volna. Ő volt az. Képtelen lettem volna elfelejteni ezt a hangot, annyiszor gyötört álmomban.

- Most már úgyis mindegy - mondta Venus, és berontott a szobába.

A következő pillanatban heves dulakodás zaja és egy kiáltás hallatszott. Nem rejtőzködhettem tovább. Közbe akartam lépni, de Arsène keze olyan erősen szorította a karomat, mint egy acélsatu.

- Bejöhettek - szólt ki Venus egy idő után. Lupin csak ekkor engedett el.

Észrevettem, hogy Venuson egy karcolás sincs, de legalábbis nem látható helyen.

Kindzsal marsall a fűtőtesthez volt bilincselve. Még kisebb termetűnek tűnt, mint amikor először láttam, szőkés haja kócosan hullott a homlokába. Rám emelte a tekintetét, és amikor elmosolyodott, kivillantak hegyes metszőfogai.

- A kis törvénytelen Romanov-örökös! Hogy vagy, gyévuska? - sziszegte vérfagyasztó hangon, és az arcán megjelent a gödröcske, amelyre olyan jól emlékeztem. A tekintetéből sütő vad kegyetlenséget nem enyhítette semmi, sem az, hogy nyomorék lett, sem az, hogy meg volt bilincselve, és nyilvánvaló módon hátrányba került velünk szemben.

Venus nemes egyszerűséggel orrba rúgta.

- Callarse la boca.( Kuss.)

- Te! - Csak ennyit tudtam mondani neki, aztán az ajkamba haraptam.

- Venus... neked mindig van egy pár bilincs a zsebedben? - kérdezte zavartan Arsène.

- Arra az esetre hoztam magammal, ha netán tényleg el akarnál adni minket Almgrennek - felelte Venus lefegyverző őszinteséggel.

- Nos? Ott fogsz állni, és úgy bámulsz rám, mint egy cirkuszi állatra? - kérdezte tőlem Kindzsal. A többiekre rá se nézett, bár Venustól megpróbált észrevétlenül elhúzódni.

- Mi az a képlet, amit mindenáron meg akartál szerezni? - kérdeztem válasz helyett, és ügyeltem rá, hogy ne remegjen a hangom.

- Anasztázia élete árán, ezt akartad mondani - felelte erre, megvonta a vállát, és kegyetlen mosolya mögé rejtette a hirtelen rátörő fájdalmat. - Most már úgyse érne sokat ez az élet, tekintettel a változásokra, amelyek Oroszország anyácskánk területén zajlanak, vagy talán anyaföldet kellene mondanom, ahogy a forradalmárok szokták.

A Romanovokat elsöpörték, senkit sem érdekelnek többé. A cári család csak egy folt az orosz történelemben.

- Elég volt! - kiáltottam fel könnyes szemmel.

- A te életed se sokat ér, gyévuska, de el kell ismernem, hogy kitartó vagy.

- Hagyd abba, Kindzsal - vágott a szavába Venus, a halántékához illesztve a pisztolyt. - Inkább mondd meg, mire jó az a képlet.

- És mit adtok cserébe? - kérdezte Kindzsal, és végigmérte. - Tudom én: semmit.

A föld alatt végzem, vagy ami még rosszabb, valamelyik angol börtönben, ahol majd a bátyád emberei vigyáznak rám. Az a kövér cselszövő, Őfelsége nagy bábjátékosa... Mi csak gyalogok vagyunk az óriások játszmájában, és a sakktábla az egész világ.

- A képlet valami olyasmi, ami hatalmat ad... - kezdtem, mert hirtelen rájöttem valamire.

Kindzsalból mély, torokból jövő, szinte gurgulázó nevetés tört ki. De mielőtt bármilyen kérdést feltehettünk volna, hogy kihúzzunk belőle valamit, talpra ugrott, a bilincsek pedig, amelyektől megszabadult, mialatt provokatív szavaival elvonta a figyelmünket, a földre hullottak. A botjával fejbe vágta Sherlockot, Arsène-t félrelökte az ajtóból, és kirohant volna, ha egy villanás kíséretében, nem áll egy penge, egészséges lábának térdhajlatába.

- Kapd el! Már nem juthat messzire! - kiáltott Sherlock Venusnak, miközben fájdalomtól eltorzult arcát tapogatta.

Én mozdulatlanul álltam, képtelen voltam reagálni a történtekre. Néztem, ahogy Kindzsal visszafolytott kiáltásokkal próválja elvonszolni magát, ahogy azt is, hogy Venus komótos léptekkel mögé ér, és a hajánál fogva felrántja a fejét, majd a fülébe súg valamit. Aztán a pengét a Kindzsal nyakához emeli...

- Te voltál igaz?- Szólalt meg rekedten Sherlock.

- Mikor jöttél rá?

- Későn.

- Ti meg miről beszéltek?- Vonta magára a figyelmüket Arséne.

- Arról, hogy Venus felbérelte Kindzsalt. Végig ő állt az egész mögött.