Külső szemlélő számára átlagos lehetett, ahogy négy gyerek- két fiú és két lány- együtt beszélgetnek, azonban ez az állítás több okból is csak képzelgés.

Először is, semmi átlagos nem volt négyünkben, és ezt az idő csak felerősítette.

Másodszor pedig az Ashcroft villában beszélgettünk, ahová rajtunk kívül egy teremtett lélek sem teszi be a lábát.

Mi Sherlockkal elsőnek érkeztünk, majd Irene, végül Lupin, a csónakkal. Mindnyájunknak volt mesélnivalója, amit az általam sütött brownie-k mellett osztottunk meg egymással.

Én elmondtam, hogy bár Salvatore elmenekült, de a többi emberét elkapták a rendőrök. Lupin megosztotta velünk, hogy az öngyilkosság lehetőségét kizarták, mivel vérömlenyt találtak az emberünk tarkóján, ami azt jelentette, hogy jó erősen fejbevágták, Sherlock pedig elmesélte, hogy mint kiderült, az édesanyja ismeri Martigny asszonyt, mivel együtt kártyáznak. A nő férje tajtékzott, mivel a nyaklánc egy családi ékszer volt, ráadásul szólt a nejének, hogy ne vigye magával a nyaralására. A nő baratnői azonban kiálltak mellette, és elmondták, hogy valóban brilliáns betörésről volt szó. A másik két nő egyébként Gibard bárónő, és Fouchet asszony volt.

- Ez nekem nem stimmel. - Ráncolta a homlokát Sherlock.

- Szerinted is hazudnak? - Kérdeztem csevegő hangon. Azonban, mintha Irene-ben robbant volna valami, hirtelen megszólalt.

- A halottat valójában Julien Lascotnak hívták. Ezt pedig onnan tudom, hogy volt lehetőségem beszélni az édesanyjával.- Mind a lányra néztünk, és csöndben elhelyezkedtünk a puha homokon, hogy meghallgassuk a történetet. Irene elmondta, hogy egy rendszerben maradt levélen ott volt Julien édesanyjának címe. Az idősödő nő számított rá hogy a fia meg fog halni, ha így folytatja.

Már fiatalkorában sem szeretett tanulni, dolgozni pedig még kevésbé. Előnyös külsejét és karizmáját a szerencsejátékba, és a férjes asszonyok elcsábításába fektette. Valahányszor balul sült el egy üzlete, új életet kezdett egy új helyen. Az utolsó ügye volt az igazi siker, de aki ennyi embert haragít magába, az nem fog méltósággal megöregedni.

- Megérdemelte amit kapott. Ilyen a karma. Ha jót teszel, jó dolgok történnek veled. De ha rosszat, akkor a sors bosszút áll rajtad.

Szép nyugodtan töltöttük a délutánt, de Sherlockkal váltottam egy pillantást, amiből tudtuk, hogy a másik sem elégedett meg ennyivel. Valami még nem került a helyére, ezt pedig mindketten éreztük. Estefelé Lupin előhúzott egy kártyapaklit, és szétterítette előttünk.

- Most már értem miért nem sikerül a trükk. Hiányzik egy kártya.

-Melyik?- Néztem végig téglalap alakú papírokon.- Pillanat. Ugyanilyen típusú kártyát találtunk a kis vörös füzetben, amit Julien szobájában találtunk.- Sherlock olyan sápadt lett, mint egy kísértet.- Sherlock?- Kérdeztem aggodalmasan.- Mi a baj?

- Ez lehetetlen...- Dadogta.

- Micsoda?- Kérdezte Irene.

- Kié ez a pakli?- Kérdeztem Lupintól.

- Anyámé.- Felelte Sherlock halkan.

Péntek reggel Irene megkérte Nelson urat, hogy tartsa fel egy kicsit Holmes asszonyt, hogy mi beszélhessünk a három hölggyel. Elmentünk Martigny asszony házába, és bejelentkeztünk, mint a Holmes gyerekek, majd lazán beléptünk a szalonba.

- Holmes úr!- Üdvözölte Sherlockot a háziasszony, azonban rajtunk megütközött kissé, de nem mert rákérdezni a dologra.

- Anyátok még nem érkezett meg.

- Ezt pontosan tudjuk Señora.- Mondtam apró mosollyal az arcomon.- Señora Fouchet... Gibard bárónő.

- Bocsássanak meg, hogy megzavartuk önöket.- Mondta az udvariasság kedvéért Irene.

- Ugyan, semmi baj kesvesem. Még nem kezdtük el.- Legyintett Fouchet asszony.

- Márpedig kénytelenek leszünk önöket megzavarni.- Kötötte az ebet a karóhoz Sherlock.- Először is engedjék meg, hogy bemutassam a barátaimat, Senorita Kinget, Mademoiselle Adlert és Lupin urat.

- Azt mondta, Adler? - Kotyogott közbe Gibard bárónő- Csak nem Leopold Adler lánya?

- Az vagyok hölgyem.

- Vasárnap délután nagyon kellemesen teázgattunk.- Folytatta Gibard bárónő.

- Ön pedig csak nem, Kiara King lánya?- Kérdezte Fouchet bárónő. A kérdésre felé kaptam a fejem, és olyan gyilkos pillantás jelent meg az arcomon, amilyen már régóta nem. A nő elvörösödve sütötte le a szemét.

- De, az vagyok.- Mondtam hűvösen. A nők mind szigorúan szabott ruhákat, és csodás ékszereket viseltek, de abban a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy nekem volt olyan tartásom, és kiállásom, mint egy királynőnek.

- Az ön családját viszont attól tartok, nincs szerencsém ismerni, Lupin úr.- Mondta gőgösen Martigny asszony.

- Viszont bizonyára ismeri az anyámat, Henriette d' Andrésyt, vagy az unokatestvéreinket, Dreud- Soubise-ékat.
- Gibard bárónő a szája elé kapta a kezét.

- Ó, egek! Hát persze! De hiszen akkor ön... Ó, szegény fiacskám!

Lupin felvonta a szemöldökét, és olyan metsző pillantást vetett a két nőre, hogy az szinte nekem fájt.

- Igen, így van, a híres tornász fia vagyok, aki tönkretette a d' Andrésy családot.- Gibard bárónő vörös lett, mint egy paradicsom. Én meglehetősen megvetően néztem a három pletykás nőre.

- Nem azért vagyunk itt, hogy ilyen sehova sem vezető beszélgetést folytassunk. Ezzel nem jutunk előbbre, márpedig minket szorít az idő.

- Köszönöm Venus.- Biccentett felém Sherlock.- A helyzet az, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokra tettünk szert.

- Cáfolhatatlan bizonyítékokra Holmes úr?- Ismétlete Martigny asszony.

- Igen asszonyom. Úgy vélem, ön pontosan tudja miről van szó.- Mondtam élesen. Fouchet asszony ajka megremegett. Ha tippelnem kellett volna ki adja meg magát elsőnek, rá tettem volna a voksom. Sőt, úgy döntöttem, rá is segítek egy kicsit. Egyenesen a nő szemébe néztem, és nem is eresztettem a tekintetét.

- Holmes úr, attól tartok, a viselkedése és a szavai korántsem kifogástalanok.

- Ezt az önök viselkedéséről is elmondhatjuk, nem igaz Fouchet asszony?- A nő lefagyva nézett rám, és a szája újra megremegett. Egy mozdulattal megragadtam az asztalon heverő apró csengőt, mielőtt Martigyny asszony hívhatta volna a személyzetet. A szalonban egyre nőtt a feszültség.

- Tudjuk mi történt Julien Lascot- val.

- De hívhatjuk úgy is, ahogy önök ismerik. Jaques Lambert, vagy Francois Poussin.- A hölgyek elkerekedett szemekkel hanyatlottak hátra a díványon.

- Elmondhatják önként, de mi is leránthatjuk a leplet erről a bűntettről.- Ültem le elegánsan a kanapéval szembeni fotelbe. A súlyos csend, és az elhangzottak sokáig ott voltak a levegőben, míg egyszer csak...

- Én voltam- Szólalt meg Gibard bárónő. Egy egészen kicsit felszegtem az állam, úgy vártam a folytatást.

- Anette!- Rivallt rá Marrigny asszony.

- De igen! Ha ezek a gyerekek rájöttek, akkor a rendőrség is hamarosan rá fog! Álmomban gyötör a bűntudat, folyton magam előtt látom ŐT!

- Ő meghalt Anette!- Sikkantotta Fouchet asszony.

- És én öltem meg.

- Nem a a te hibád volt!- Vett vissza a hangjából Martigny asszony.

- Igazad van. Egyikünk sem bűnös. Vagy ha jobban tetszik... mind azok vagyunk.- Mondta zavart mosollyal Fouchet asszony, és ledobta az asztalra a kartyáit, amikkel játszani akart.- A helyzet az kedveseim, hogy nem kevesebb, mint három gyilkos van ebben a szobában!