- Mindent bepakoltál?- Kérdezte Apám, felnézve a papírokból.

- Persze Papa.- Mosolyogtam. Hosszú szoknya takarta el a nadrágot amit viseltem, a kabát pedig az ingemet.

- Hova is mész erre a... pizsama partira? Ne vigyen el valaki?

- Ugyan, itt van pár sarokra. Reggel pedig hazajövök, remélhetőleg reggeli előtt.

- A kislányom lassan felnőtt lesz.- Nézett rám halvány mosollyal.

- Mindig a te kislányod maradok.- Öleltem meg, majd hátamon a majdnem üres táskával még sötétedés előtt elhagytam a házat, nem sejtve, hogy az este, nem egy veszélyt hoz majd ránk.

A táskámból az első adandó alkalommal mikor már nem látszódtam, előkaptam egy sapkát, ami alá a hajamat tűrtem, és a zacskó fehér babot pedig az oldalzsebbe raktam.

Ezt azért hoztam magammal, mert ha Lupin jön leváltani, de Spirou máris akcióba lendül, akkor tudják követni a nyomaimat.

A szoknyámat a megüresedett táskába gyűrtem, majd oda kanyarodtam, ahol megismertük Irene-t. Magamhoz vettem a babot, a táskát pedig egy szikla alá tettem, ahol védve volt az időjárástól.

Spirou házánál már Sherlock várt, akinél szintén volt egy csomag bab, ahogy megbeszéltük.

Csendben várakoztunk, mígnem Sherlock a könyökével megbökte az oldalamat.

- Menj el Lupinért, és küldd el a ruhákkal Irene-ért. Én addig követem.

Vonakodva, de belement.

A kezembe nyomta a csomag babot, és pedig a sarok nélküli cipőnek hála halkan indultam Spirou után.

Három lépésenként elejtettem egy babot, mígnem meg nem láttam, hogy Spirou mondd valamit egy embernek aki egy kapuban állt, és nem tűnik a ház belsejében.

Még négyen mentek be, mire megjött Sherlock, Lupin, és Irene. A lány haja még kócos volt, gondolom Lupin az ágyból rángatta ki.

A kapura mutattam.

- Oda ment be ő, és még négy ember. Mondtak valamit, de nem hallottam.

- Venus, ugye a késednek elég kemény a nyele?- Fordult felém Sherlock.

- Igen.- Néztem rá gyanakvón, és átnyújtottam az összecsukott tárgyat.- Miért kell?

Sherlock nem válaszolt, de néhány perccel később már újra felénk tartott, és visszaadta a fegyvert.

- Köszönöm.- Átrohantunk a kapuhoz, ahol az ájult őr feküdt.- Segítsetek!- A férfi meg volt kötözve, a szája pedig betömve.

Felkaptuk, és nagy erőlködések közepette elrejtettük egy kapualjban.

- Tényleg erős, kíváló darab.- Elindultunk a sötét folyosókon.

Szokás szerint Sherlock ment elöl, én mögötte, utánam Irene, és Lupin zárta a sort.

Hangok alapján tudtunk csak tájékozódni. Nevetés, beszélgetés, egy zongora hangja.

Óvatosan felmásztunk egy lépcsőn, ami úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban beszakadhatna.

- Isten hozott bajtársak!- Üdvözölt minket egy újabb őr, aki egy XVI. Lajos stílusú pamlagon ücsörgött.

- Üdvözlünk bajtárs!- Köszönt szemlesütve Sherlock.

Mikor Lupin is felért, a férfi becsukta az ajtót.

A szobában szerencsejáték üzemelt.

Tovább mentünk egy másik szobába, ahol számos ember tartózkodott már.

Olyan volt, mint egy gyűlés. Mi behúzódtunk egy sötét sarokba, onnan figyeltük az embereket.

Az üvegszemek, selyemsálak, és sétapálcák erdőjében az ember úgy érezte, mintha egy jelmezbálban lenne. A szegény, alvilági emberek gazdagoknak öltöznek, ráadásul elég pontatlanul.

Ezzel együtt a bedeszkázott ablakok, és a bűz, amit a pacsiluk okoztak, pokoli hangulatot ébresztettek, az amúgy sem túlságosan kellemes helyen.

Mikor pedig az ajtót nagy dörrenéssel bezárták, tudtuk, hogy innen nincs visszaút.

Hirtelen az összes gazember és haramia elhallgatott, mintha csak rájuk dörrentek volna.

Mi szorosan összebújtunk a sarokban, remélve, hogy mi magunk is árnyakká válunk az árnyékok között.

A többi ember enyhén meghajolt a félhomályban. Mások levették a kalapjukat, és a kezükben tartották. Én nem követtem a példájukat, csupán kicsit megrogyasztottam a térdem, renélve, hogy eltűnök az emberek között.

Mikor véget ért a tisztelgés és ünneplés, egy alacsony, a kelleténél jóval kissebb ruhákat viselő emberke jelent meg. Mikor fellépett az emelvényre, ahol beszélni akart.

- Uraim! - Kezdte- Uraim, és uraim, mert szerencsére hölgyek nem vehetnek részt az összejöveteleinken!- E szavakat halk kuncogással díjazták a jelenlévők, köztük Lupin is, aki viszont azonnal abbahagyta, mikor Irene és Én megrovó pillantást vetettünk rá.

- Őszintén örülök, hogy ennyien eljöttek- folytatta- , mivel fennáll a veszély, hogy az utóbbi napok eseményei jelentősen megnehezítik tevékenységünket. Valamennyien tapasztalhattuk, hogy a rendőrök mennyi kellemetlen kérdést tesznek fel. Mindenbe beleütik az orrukat. Ez a kíváncsiskodás, ez a nyomozás komolyan veszélyezteti hitelbehajtási tevékenységünk jól bejáratott szerkezetét...

Valaki ismét kuncogott.

- Igen, így áll a helyzet uraim...- Folytatta a férfi.

Én lopva a tömeget kezdtem fürkészni, legalábbis azokat, akiknek láttam az arcát. Láttam egy-két tagot a ránk támadó kis csapatból.

- A hajótörött esete, mert immár mindenki így emlegeti a városban, annyi kíváncsiskodót hozott a nyakunkra, ami már több mint elviselhető. Önöknek valóban igazuk van: miután a legutóbbi események ennyire felkeltették a hatóságok figyelmét, egyszerűen lehetetlenné vált, hogy szép nyugodtan végezzük a munkánkat, anélkül, hogy örökösen rendőrök ólálkodnának körülöttünk.

- Jól mondod Salvatore!- Kiáltott fel valaki.

Salvatore csendre intette a hallgatóságát.

Immár nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez az ember minden tekintetben a legnagyobb csaló az összes közül, akik itt tartózkodtak. Ha le is bukna a rendőrség előtt, biztosan lenne valami menekülő terve, és csak az embereit hagyná maga mögött.

- De most térjünk a tárgyra. Sietek bejelenteni, hogy a legújabb hírek megnyugtatóak. Úgy tűnik nem érkezik erősítés, így a rendőrség szorítása hamarosan enyhül. Mint tudják, a Párizsi hajótöröttünk majdhogynem 200 Napóleon- aranyra rúgó játékadósságot halmozott fel nálunk. Szerencsére ez a különleges tehetséggel megáldott férfi megszerezte Martigny asszony nyakékét, és visszafizette amivel tartozott. Kár, hogy ezt a képességét nem tudta nálunk kamatoztatni, de a lényeg a pénz! Ezt természetesen most szét is osztjuk. A saját részemet már levontam, illetve az összeget is, amivel két barátunkat támogatjuk a rendőrségnél, hogy hátráltassák a nyomzást. A fennmaradó költség csaknem 60 Napóleon- arany!

A jelenlévő ,, urak " hihetetlen káromkodásokkal vetették rá magukat a pénzre.

Csaknem minden részlet világos lett, kivéve, hogy ki ölte meg a férfit. Hiszen itt nagyobb hasznát vették volna élve, mint holtan.

A gyűlés a vége felé tartott, így mi próbáltunk az ajtó felé menni.

- Várjatok egy kicsit...- Súgta Lupin, és odament az egyik férfihoz, hogy váltson vele néhány szót. Közben viszont az alsó szintről lárma hallatszott, ami egyre erősödött, valaki ledig Salvatore-t kezdte szólongatni.

Sherlock abba az irányba kezdett minket terelgetni, ahonnan az az ajtó nyílt, amin át a főnök belépett. Sietősen kezdtünk lépkedni az ajtó felé, a bűnözők között szlalomozva.

- Salvatore! Jerome-ot megkötözték, és betömték a száját!

Kétség sem fért hozzá, hogy lebuktunk. Már a kilincsért nyúltam, mikor valaki ráfogott a csuklómra. Diego volt az.

- Sierra, tudtam, hogy előbb utóbb felbukkansz.- Mondta halkan.

- Diego, a régi barátságunk emlékére kérlek, engedj elmenni minket. Menekülj Saint Malóból, a rendőrség le fogja buktatni a bűnbandát.- Fordultam felé, de közben a hátam mögé rejtett kezemmel folyamatosan az ajtó felé mutattam, hogy jelezzem a barátaimnak: most szabad az út.

- Azt mondtad, ha még egyszer találkozunk, bántanod kell.- Duruzsolta. Ebben a pillanatban az ajtó kinyílt, és Spirou állt mögötte, csészékkel megrakott tálcával. Itt is a kukta, és a felszolgáló szerepét töltötte be.

A pillanatnyi káoszt kihasználva, minden eddig belém nevelt illemet mellőzve, oda rúgtam, ahol a férfiak leggyengébb pontja van. Diego összegörnyedt, mi pedig Spirout félre lökve kezdtünk futni. A csészék és evőeszközök hangos csörömpöléssel értek földet, a hajsza pedig kezdetét vette.

- Erre! Gyorsan!- Kiáltotta Sherlock, mi ledig engedelmesen rohantunk utána.

Szobáról szobára futottunk, ha pedig szembe jött valaki, leterítettük őket.

Egy szűk lepcsőházba értünk, ahol vaksötét volt. Lefelé nem volt járható út, mivel egy őr már el is indult felfelé.

A házterő felé indultunk. Mikor felértünk, akaratlanul is eszembe jutott, milyen festői, ahogy a háztetők egymás mellett állnak, és a telihold megvilágítja őket.

- Menjünk!- Szólalt meg Lupin, és már át is lendült a terasz korlátján.

- Micsoda? Ezt nem gondolod komolyan ugye?- Hüledezett Irene. Lupin válasz helyett átugrott a másik oldalra.

- Nincs választásunk.- Indultam el én is. Hallottam, hogy Sherlock és Irene követnek. Mikor Irene megcsúszott a nedves terőcserepeken, Sherlockkal egyszerre nyúltunk utána és tartottuk meg.

- Már nincs sok hátra!- Biztattam. Lerúgta magáról a ránézésre is kicsi cipőt, és már haladtunk is tovább. Mikor a tető széléhez értünk, Salvatore emberei a nyomunkban voltak.

- Benne vagytok?- Kérdezte Lupin. Mi bólintottunk, majd Lupin átugrott a masik oldalra. Irene azonban lenézett, és szinte láttam, ahogy a földbe gyökerezett a lába.

- Hajrá Irene!- Biztattuk. Gyorsan átugrottam a másik tetőre, hogy ott legyek, ha baj lenne.

A következő pillanatban Irene ott landolt mellettem, egy másodperccel később pedig Sherlock is megérkezett.

Ezután azt hiszem állíthatom, hogy minden simán ment, már ami az ugrálást illeti. Lassan leráztuk az üldözőinket, hála Lupin vezetésének.

Elvitt minket egy zugba, ahol meghúztuk magunkat.

- Megnézem elmentek-e.- Ezzel Arséne már el is tűnt.

A hideg levegő a csontjainkig átjárt minket. Reszketve bújtunk szorosan össze, hogy átmelegítsük egymást.

Nem tudnám megmondani, mennyi ideig ültünk összeölelkezve, mikor hirtelen megláttam valamit. Megböktem Sherlock oldalát, és ő bár összerezzent, de a karját nem vette le a vállamról.

Egy magas, vékony alak állt a háztetőn, és olyan volt, mintha egyenesen minket nézett volna. Aztán, egy csapásra elfordult, és tovább indult.

Néhány perccel később Lupin is megjelent, mi hárman pedig váltottunk egy pillantást, ami azt foglalta magában, hogy erről nem szólunk Arséne-nak.

Szótlanul indultunk vissza, csak Renée Duguay-Tourin szobránál álltunk meg. Én előhúztam a táskát a szikla alól, amibe visszatettem a sapkát, a szoknyát pedig felrángattam magamra.

- A helyzet úgy áll, hogy ismernek minket. Diego és Spirou beszélni fognak.- Néztem rájuk komolyan.

- Segítségre van szükségünk.- Jelentette ki Irene.

- Nekem volna egy ötletem.- Mind Lupinra néztünk.

- Igen?- Kérdezte Irene.

- Tudjátok, hogy váltottam néhány szót azzal az alakkal a kártyabarlangban. Elmondta kik azok a rendőrök, akiket lefizettek.

- Ha pedig elmondjuk valakinek, aki szól a rendőrfőnöknek, akkor a bűnbanda megszűnik. Így már csak Lambert gyilkosát kell megkeresnünk. Gondolom nem akarták megölni a fejős tehenüket. Sőt. Abban is erősen kételkedem, hogy végrehajtotta azt a mutatványt, amivel bejutott Martigny asszony házába az ablakon át, majd a nyaklánccal együtt ki az utcára. Az emberünk meglehetősen... túlsúlyos.- Fejeztem be.

Ezt mindenki emésztgette egy kis ideig, de aztán inkább megbeszéltük, hogy alszunk rá néhányat, és jövő csütörtökön találkozunk.

Megvártam, amíg mindenki hazaindul, aztán megnéztem, mennyi pénz van nálam, amit Apa még azon a reggelen adott mikor a postahivatalba mentem, és elindultam a Béke szálló felé. A portás már meglehetősen fáradtnak tűnt.

- Jó estét! Melyik a legjobb állapotban lévő egyszemélyes szobájuk? A mai éjszakára.

- 2 Napóleon - arany lesz.- Akasztott le egy kulcsot a falról, Én pedig a pultra tettem a pénzt. Azonban mielőtt elindultam volna, még megkérdeztem:

- A holnapi reggeli benne van az árban?

- 10 ezüst lesz.- Mondta unottan. Minden mindegy alapon leszámoltam neki a pénzt, majd a kulcsot felmarkolva felmentem a lépcsőn. Fáradtan, ruhában dőltem be az ágyba, és azonnal elaludtam.

Másnap reggel mikor megnéztem az órát, majdnem szívrohamot kaptam. Fél órám volt az otthoni reggeliig!

A portánál leadtam a kulcsot, és a reggelit kihagyva, kezdtem sietni haza. Még volt pár percem, hogy az ajtó előtt kifújjam magam, aztán mosolyogva beléptem, hogy leüljek az ebédlőasztalhoz, és beszámoljak egy meg sem történt pizsamapartiról.