Tudtam, hogy mikor belépek a szobába a nővéremmel nézek farkasszemet. Lehet hogy csak a méltán híres megérzéseim, de akár a Scotland Yard emberein végzett megfigyeléseim miatt jutottam erre a következtetésre. Tulajdonképpen mindegy volt. Így hát út közben előre díszbe öltöztettem a lelkemet, hogy mikor szembenézzek a rokonaink gyilkosával, már semmi ne tudjon megrendíteni.

- Hermanita. ( Hugica )- A mindig komoly, kissé rátarti hang semmit nem változott. Még mindig úgy hitte, hogy kettőnk közül neki van több hatalma.

- Hermana. ( Nővér )- Nyugodtan köszöntöttem, hiszen tudtam, hogy soha, semmi sem rémítette meg annál jobban, mikor az apánk nyugodtan kezdte a mondandóját. Számára ez mindig bajt jelentett. És mivel felhúzta a párhuzamot kettőnk között, könnyen elő tudtam idézni azt a lelki állapotot.

- Tudod miért jöttem.

- Hogyne tudnám. Te vagy az utolsó mentsváruk. Azt remélik, te nem buksz majd el úgy, mint a tapasztaltabb, jobban kiképzett, kapcsolatokkal rendelkező, érzelmileg hozzám nem kötődő, és persze őszintén megbízható társaid. Kihagytam valamit?- Ja, ennyit a higgadt, érett beszélgetésről.

- Ne legyél gyerekes.- Forgatta meg a szemét.

- Ne legyél áruló.- Dőltem hátra ültömben.

- Mit keresel itt? Soha nem követtél volna el akkora szarvashibát, mint ami ahhoz vezetett, hogy elkapjunk.

- Látod? A részletekre összpontosítottam, és figyelmen kívül hagytam egy olyannyira szembetűnő dolgot, hogy azt még a Yardos barátaid is meglátták!- Tártam szét a karom nevetve.

- Őrült vagy.- Helena alig tudta zabolázni az arcizmait.

- És pont ezt a hibát követtem el a Maszkossal is. - Könyököltem az asztalra, ami összebilincselt kézzel kissé nehézkes volt.

Helena egy szót sem szólt, de a pókerarc mögött nyilvánvalóan félt, izgult, és ott volt még a félre nem érthető bűntudat is.

- Minden tökéletes volt. Beleillett a rokonaim profiljába. Könnyen megkedveltette magát az emberrel. Figyelt rájuk. Észrevétlenül óvta őket. Remekül játszotta a szerepét. Tökéletes bérgyilkosként ügyködött, bár tudjuk, hogy végül mégis azért csukták le, mert információkkal kereskedett. Úgy gondoltam mi baj lehet? Egy börtönön belül ugyan kinek köphetne? És akkor, drága nővérem? Jöttél te, és az a borzalmasan idegesítő tulajdonságod, hogy az agyára mész az embernek. Meggyőzted a Maszkost, hogy ölje, vagy még inkább, ölesse meg a Moreno család négy tagját is!- A hideg nyugalom helyét a hisztérikus vigyor és őrült nevetgélés vette át.

- Nem igaz!

- Dehogynem. A Maszkosról azonban mindketten tudjuk, hogy nem lojális típus.

- Beszéltél vele.

- Igen, és szerencsére pont azelőtt, hogy tragikusan elhunyt. Micsoda mázli nem? Mindent kitálalt rólad, és hogy közbenjársz az érdekében a Scotland Yardnál. Szegény ördög azt hitte nem is alakulhatott volna jobban a sora. Tőlem pénzt kapott volna amint kiszabadul, te pedig a minimumra redukáltad volna a büntetését, vagy találtál volna helyette egy bűnbakot. És tessék, hogy elbánt vele a sors! De ne félj Hermana, még nem ért véget a mese! Azon gondolkodtam, mégis mit érdemel valaki, aki nemcsak hogy a rokonait dugta rács mögé, de a saját húgát is utánuk küldené? Meg se kérdezd honnan tudom.- Legyintettem- És arra jutottam, hogy a legtöbbek számára az ördög szerepében tetszelgek, de egy rövid időre akár Istent is játszhatnék!

- Mire célzol?- Rebbent meg Helena szeme.

- Kiskorunkban mindig azt mondogatták nekünk, hogy nagyon hasonlítunk, de én a mai napig nem értettem meg miért.

- És miért?

- Mert benned mélyen elrejtve a világ ítélkező tekintete elől pont ugyanaz a sötétség lapul, amit én napról-napra előhívok, hogy megkeserítsem, vagy éppen megváltsam egy ember életét. Szívességeket teszek, vagy adósságokat hajtok be. Üzleteket kötök, és bontok fel. Embereket ismerek meg, és tüntetek el végleg. A háttérből irányítom a szálakat amik mind összefutnak a kezemben, vagy a színpad közepén játszom el a szerepet amit az előadás kedvéért öltök magamra. Te pedig ugyanezt csinálod, csak éppen a törvénnyel takarózva.

- Ha nem vagy hajlandó információkat adni, akkor nincs okom maradni.

- Ó, dehogynem, több is. Mindegyik 60 és 100 között dobban egy perc alatt.

- Szívek?

- Pontosan. Ha ma este nyolcig nem lépek ki a börtön kapuján bilincs nélkül, a mesterlövészeim meghúzzák a ravaszt, és a számodra legkedvesebb embereknek vége.

- Kamu.

- Nem néznéd ki belőlem? Kár lenne azért a csodás esküvőért. Illetve, egy bombát is bejuttattam a Yard épületébe. Elmondhatom a kódot, ha most indulsz, talán tudod hatástalanítani. Az asztalodon van egyébként, egy dobozban. Nem fogják piszkálni, tettem róla.- Helena arca lassan hamuszürke lett.- Ha pedig még mindig nem lenne elég, a már korábban említett nyolc óra után az ügyvédeim, igen, mind a három ügyvédi iroda aminek én vagyok a tulajdonosa, egyszerre fogja megrohamozni a Yardot, a többi irodát, az újságokat, meg amit még ilyenkor lehet. Plusz, mivel imádok nagy tétekben játszani, a város különböző pontjain fog elindulni egy tucat bank és bolti rablás, a város minden piti és befolyásosabb bűnözője egyszerre indítja be a számára kijelölt feladatokat a kijelölt területeiken. A rendőrség a Yard, a kórházak, a boltok, a bankok, és a közlekedés megbénul, és mindenki azt fogja kérdezni miért? Vajon ki tehet erről az egészről? Miért büntet minket Isten? Mivel érdemeltük ki, hogy egy földi pokol teremtetett? Én pedig az egészet egy penthouse tetejéről fogom szemlélni, mert hát ebben az állapotban kinek tűnne fel egy rab hiánya? Mire pedig eljutnának a keresésemig, az ügyvédeim már mindent elintéztek.

- Nem lehet ekkora hatalmad. Ezt egy ember nem érheti el.

- Nem egyedül teszem. Ha nem mehetek el, ugyanannyira hibás leszel, mint én. Közösen hozzuk össze, és pont az leszel, amit annyira el akartál kerülni. Egy Moreno.

- Mióta tervezed ezt?

- Ó, az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, mikor nem jöttél el Apánk temetésére. De akkor még a gyász számlájára írtam. Mikor pedig oldaladon a törvény bamba szolgáival lecsukattad a saját véreidet, elkezdtem szervezkedni, hogy el alkalmas pillanatban jól jöjjön a dolog. Figyeltettelek, kapcsolatokat építettem ki, néhány zavaró elemet eltávolítottam... csak a szokásos. Nem tudtam pontosan hogy mi lesz a következő aljas húzásod, csak hogy utálod ha nem végzel tiszta munkát. Így aztán nyitva hagytam számodra egy ajtót a Maszkossal, aki nem tudja befogni a száját. Nem tudtam felhasználod e, hiszen zsaruként egyszerűbben is pontot tehettél volna az ügyed végére. De a gyilkosság! Meg kell hogy mondjam drasztikus! Látványos! Drámai! Így hát szegény Maszkos halála után nem volt nehéz a börtönt is lassacskán az irányításom alá vonni. Az őrök odakint csak a jelemre várnak, és már nyílnak is a rácsok.

- Ezért kellett neked az egy hónap.

- Igen, az sem jött rosszul, meg persze a kis monológommal is jól elhúztam az időt, csak hogy még neccesebben érj oda mielőtt robbanna a bomba.- Vontam meg a vállam. Helena erre hihetetlen sebességgel ugrott fel és viharzott ki a szobából.- Az irányítószám a hatástalanító kód! Dumcsizzunk el így máskor is!- Kiáltottam még utána, majd már rég kinyitott bilincset hanyagul az asztalra dobtam.- Öltözzetek át hölgyeim! Már hallom a szabadság édes harangjait!

-*-

Talán nem kell mondanom, hogy a szökés beírhatta volna magát a történelembe. Elvégre egy teljes női börtön kiürült egyik napról a másikra. De persze ez borzalmasan nagy csapás, és hihetetlenül kínos lett volna az egész országnak, így az ügyet eltussolták. A lapok még síri csöndet sem mertek lehozni, annyira megregulázták őket a Yardosok. Én pedig, mielőtt elindultam volna hogy beszéljek a legfontosabbakkal az életemben a Shackleton-ban, kissé rendbeszedtem magam, és leenőriztem, minden úgy van-e, ahogy hagytam. Egyre több hölgy beszél a ruháimról a felsőbb körökben, ha pedig a férjeik nincsenek jelen, a plusz kiegészítőket is részletesen megvitatják. Legalábbis így hallottam. Kész voltam tovább erősíteni a meglévő területeimet mind Nagy-Britannia, mind Spanyolország berkein belül. Ugyan még csak óvatosan, de egyre kijjebb merészkedek, lassan építem ki a további kapcsolataimat, főleg Amerikára koncentrálva.

- Oh, dulce libertad!- Legszívesebben magamhoz öleltem volna a várost. A Shackleton kávéházban vártam a barátaimat, akik az edzésről jöttek.

- Drága barátnőm, fogadd őszinte elismerésem!- Bődült el lelkesen Lupin, amint meglátott.- Az újságok mélyen hallgatnak, de minden kocsmában a kiürült női börtönről folyik a szó!- Halkította le a hangját, szorosan megölelve.

- Ugyan, egy kis üres fenyegetőzés, és a drámai környezet csodákat tesz.

- Szóval ezért rombolt be hozzánk tegnap Helena teljes pánikban?- Sherlockot egyértelműen mulattatta az emlék. Kuncogva megvontam a vállam.

- Meséljetek valamit!- Ki voltam éhezve bármire amit a barátaim osztottak meg velem. Teljesen belefeledkeztünk a sztorizgatásba, amikor is kinyílt a kávézó ajtaja.

– Papa? – kiáltott fel Irene, magára vonva az elegáns úriember figyelmét, aki éppen belépett az ajtón.

Leopold Adler kissé zavarodottan nézegetett körbe, de amint meglátotta a lányát helyiség túlsó végében, rá mosolygott, és úgy indult felénk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Amióta megismerkedtünk, most először
vette egy szülő a bátorságot, hogy megszentségtelenítse kis birodalmunkat. Nem is gondoltam, hogy ismeri a találkozóhelyünket.

– Titeket kereslek – üdvözölt az asztalunkhoz érve. Felismertem, mikor egy embert nyomasztott valami, és rögtön láttam, hogy most is így áll a helyzet. – Nelson úr mondta, hogy itt talállak titeket, mert az Evezősklubban elkerültük egymást.

Aggodalmas pillantást váltottunk. Irene apja az Evezősklubban is járt? Akkor itt komoly dologról lehet szó.

Arsène átadta neki a helyét. Az elegáns üzletember megköszönte, majd elhelyezkedett a karosszékben. Annyira illett ide, mint elefánt a porcelánboltba.

– Hallgassatok ide – kezdte, bár erre nem volt semmi szükség: amúgy is csupa fül
voltunk. – A lányomnak már meséltem régi barátomról, egy bizonyos McSweeneyről…

Ezután röviden elmesélte, hogy egy régi barátja eladásra kínált neki egy skóciai kastélyt.

– Természetesen tudok az evezésről és a versenyetekről, és tisztában vagyok vele, hogy most nem lenne jó megszakítani az edzéseket, de…

Ezzel előhúzott a zsebéből egy táviratot.

– Úgy tűnik, a barátom meglehetősen konok ember. Miután megírtam neki, hogy nem megyünk, választáviratot küldött, amire azután én is válaszoltam, de hogy a lényegre térjek… megtudtam, hogy a newarki kastély a Clyde folyó partján áll, nem messze a glasgow-i kikötőtől. Egyszóval, azért akartam mindannyiótokkal beszélni, hogy megkérdezzem, volna-e kedvetek egy rövid skóciai utazáshoz.- Itt egy röpke pillanatig rám nézett. Bizonyára tudta, hogy egy üzletember nem utazhat el csak úgy, illetve valószínűleg ő is hallotta a pletykákat, hogy börtönben ülök, amit szintén nem hozhatott le az újság, hála Helenának és a Yardnak, valamint a beépített embereimnek.- Arthur az imént erősítette meg, hogy boldogan vendégül látná Irene-t és az ő… elválaszthatatlan barátait. Továbbá szívesen ellát titeket a szükséges felszereléssel, hogy ne kelljen
lemondanotok az edzésekről, míg ott tartózkodunk. – Beletúrt sűrű hajába, majd hozzátette: – Skóciában az év nagy részében zord az időjárás, de a jóságos McSweeney azt írja, hogy a kora ősz általában kellemes Glasgow-ban, és nem túl esős. És természetesen szívesen írok pár sort a szüleitek megnyugtatására a kirándulással kapcsolatban… egyszóval, fiúk, mit gondoltok?

– Hogyan kérdezhet ilyet, Adler úr! Ez igazán nagylelkű ajánlat! – vágta rá Arsène. – Sherlock barátom éppen arról panaszkodott, hogy megöli az unalom. Vagy tévednék, Sherlock?

Minden tekintet Sherlockra szegeződött. A fiú hallgatott egy darabig, a szeme résnyire szűkült. Tudtam, min töpreng: azon, hogyan fogja megmagyarázni az anyjának ezt az újabb váratlan utazást. Azután alig észrevehető szikra gyúlt a szemében. Ebből azonnal rájöttem, hogy megtalálta a megoldást.

– Nem, egyáltalán nem tévedsz. Örömmel veletek tartok – felelte, összefonva az ujjainkat.

– Akkor megegyeztünk! – mondta Leopold, és elégedetten felállt. – Indulás
holnapután reggel, pontban nyolc órakor. Tizenkettes kocsi.

Sherlock és Arsène könnyedén meghajolt, ahogy két jól nevelt ifjú úriemberhez illik.

– Képzeld, Irene, milyen mulatságos dolog történt velem – szólalt meg Leopold. –Amikor bementem az Evezősklubba, és azt kérdeztem, hol van Irene Adler, azt a választ kaptam, hogy könnyebb olyan férfit találni, aki tud zoknit stoppolni, mint olyan
nőt, aki tud evezni. Különös, nem gondoljátok?- A teáscsészémbe folytottam a mosolyomat, mivel a barátaim elmesélték, hogy Irene fiúruhában, egy textilbajusszal vesz részt az edzéseken.

Egyébként is, most célszerűbb távol lennem Helenától, mivel biztosan roppant dühös rám.