Fintorogva néztem végig London füstös utcáin. Három hétig időztem egy mindentől távol eső szálláson abban a reményben, hogy rendeződnek a gondolataim.

Végül, mikor már nem maradhattam tovább távol, kénytelen-kelletlen összecsomagoltam, és eljöttem. Most pedig a törzshelyünk felé tartva próbáltam elkapni a városi hangulatot, nem sok sikerrel.

Titkon reméltem, hogy Sherlock előtt tudok beszélni Irene-al, vagy Lupinnal, hogy képben legyek azzal, mi is történt a három hét alatt, amíg távol voltam.

Szerencsémre, csak Irene ücsörgött az asztalunknál, egy könyvet olvasva. Mikor megálltam mellette, és felnézett, boldogan ugrott a nyakamba.

- Venus, de jó hogy itt vagy! - Ölelgetett meg a barátnőm.- Hol voltál? Wesley egy szót sem volt hajlandó mondani nekünk!

- Elvonultam kicsit... feltöltődni.

- Sherlock miatt?

- Nem. Vagyis... nem csak miatta. Összejöttek a dolgok.- Komorultam el egy pillanatra.- De mesélj inkább te! Mi történt veletek?- Irene habozni látszott.- Baj van?

- Tudod... nehéz hetek voltak. Sherlock a szokásosnál is kibírhatatlanabb volt, nem lehetett megmaradni a közelében.- Tért rá arra, amiről úgy gondolta, a legjobban érdekel.

- Sajnálom.

- Nem a te hibád. Hallottunk és láttunk titeket, és nem volt fair Sherlock részéről a dolog. Ezt pedig egy idő után ő is belátta, csak hát nem talált téged, és tudod mit tesz vele a tehetetlenség.

- Hamarabb vissza kellett volna jönnöm.- Simítottam hátra a hajam.

- Végre kipihentnek tűnsz, ne hibáztasd ezért magad.

- És egyébként? Lupin kapott valami új munkát? Horatióval szereztetek valami izgalmas könyvet?- Csillant fel a szemem.

- Nem, Venus, minden nyugalmas volt. - Sóhajtott nagyot a lány.

- Fáj a fejed?

- Honnan tudtad?

- Megérzés. Mintha már megszoktad volna.

- Lassan a könyveket sem tudom olvasni, annyira...

- Meg kéne vizsgáltatnod magad. Komolynak hangzik.- Húztam össze aggodalmasan a szemöldököm. Ezzel nem jó szórakozni Irene. Az egyik rokonomnak is folyton fájt a feje, és meg is halt.

- Micsoda? Belehalt a fejfájásba?

- Mi? Dehogy! Brutálisan megkínozták, majd a saját hajából font kötéllel felakasztották.

- Ez sokkal rosszabb mint a fejfájás!

- Az, de nem igazán bírtuk őt. - Vontam meg a vállam.- A lényeg, hogy szólj egy orvasnak.

- Megkeresed Sherlockot?- Tért vissza az előző témához a vörös hajú barátnőm.

- Nem tudoom!- Borultam az asztalra.

- Előbb-utóbb találkozni fogtok. Nem bújkálhatsz előle örökké.

- Igazad van. De te nem láttad hogy nézett rám. Mintha... nem az az ember lettem volna, akinek hitt.

- Neki rosszabb volt mint neked.

- Inkább csak más.- Vetettem ellen.

- Akkor is ki kell békülnötök. Nem tudlak így látni benneteket. - Sóhajtott teátrálisan Irene.

- El tudom képzelni milyen rossz ez neked.- Mondtam, de csak félig gúnyosan. Sherlockkal megvolt az a rossz tulajdonságunk, hogy hajlamosak voltunk megfeledkezni a körülöttünk lévőkről, ha rákoncentráltunk valamire. Ez alól a barátaink, és a másik sem jelentett kivételt.

- Szükségetek van egymásra.- Komolyodott el Irene.- Nem bírjátok a másik nélkül sokáig. - Némán bámultam az asztal lapját, az ujjaimat összefonva.

- Hiányzik.- A hangom alig volt hangosabb a suttogásnál, és meg is remegett.

- Keresd meg.- Fogta meg a remegő kezeimet Irene. Határozottan bólintottam, majd nagy levegőt véve felálltam.

- Te pedig beszélj egy orvossal. Észreveszem ha nem teszed!- Fenyegettem meg mókásan, majd visszaültem a várakozó kocsiba.- Baker Street 221!- Az egyiptomi témájú nyomozásunk után valamiért senki nem akarta bérbe venni a kiadó lakást, így lecsaptam rá, és potom áron meg is kaptam. Azóta oda vonultunk el Sherlockkal, ha kettesben akartunk lenni, illetve ő a szobájából és a kerti fészerből ide pakolta át a szabadidős holmijait, például egy teljes laboratóriumi felszerelést.

Amint beléptem, szinte azonnal megláttam a kanapén ülő fiú magas, szikár alakját. Meredten bámulta a fotelt, amiben én szoktam ülni, így csak a kis dohányzóasztal választott el minket.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy fel sem tűnt neki a jelenlétem, csak mikor leültem vele szemben.

- Venus?- Annyira bizonytalanul mondta ki a nevem, mintha azt hinné, csak az elméje űz vele kegyetlen játékot. Zavartan rámosolyogtam.

- Gyanítottam, hogy itt talállak.- Nem igazán tudtam hogy kezdjek neki a beszélgetésnek, így ezzel indítottam. Ő azonban meredten bámult tovább.
Végül bizonytalanul nézett félre a falon függő papírokra. A témák széles skálájából tűntek fel ott cetlik. Újságkivágások a gyanús esetekről, kották, dalszövegek, fejtörők a rejtvényrovatba, sőt néhány álláshirdetés, és reklám is.

- Nem kellett volna kételkednem. Tudtam hogy nem segítenél Moriartynak, vagy nem akarnád egyedül learatni a babérokat. Sajnálom.

- Ugyanannyira hibás vagyok én is, ha nem jobban Sherlock. Mert... - Nehezen tüntettem el a gombócot a torkomból.- ... igazad van. - Erre rögtön felém kapta a fejét.- Jam... Moriarty okkal csalt engem oda. Tudta, hogy ha elkapnám, nem tennék semmit. Hogy hagynám elszökni, ha meg kell mentenem a célpont életét.- Az egészen eddig lehajtott fejemet most felemeltem, és egyenesen Sherlock szürke szemeibe néztem.- Elkaphattam volna, de nem tettem. - Hosszú, fojtogató csönd következett. Azt vártam hogy Sherlock kiabálni kezd, esetleg faképnél hagy. Ehelyett...

- Miért?- Nyugodt volt, szinte békés, ahogy feltette a mindent eldöntő kérdést. A három hét alatt én is sokat tépelődtem ezen. Mégis nehezen nyögtem ki.

- Mert a barátom.- Ismét hosszú csönd következett.- Megkeresett engem a hotelben.- Folytattam.

Épp egy bögre, lassan langyos teát kortyolgattam a hotel ebédlőjében méla unalommal, mikor valaki leült velem szembe. Unottan néztem fel, majd mivel számítottam a látogatásra, ugyanolyan semmitmondó arccal fordultam vissza a reggelihez.

- Már nem is üdvözölsz egy jó barátot?- Tárta szét a karját Jim, de én egy pillantásra se méltattam.- Haragszol rám igaz? Ugyan Venus, ez a hallgatással büntetés dolog szörnyen gyerekes!- Az evőeszközöket gondosan a tányérra fektettem, majd miután a számat is megtöröltem, intettem a pincérnek, és felálltam, hogy távozzak.

Jim azonban lerázhatatlan volt.

- Rendben, értem miért neheztelsz, de biztos érted miért tettem amit tettem! Te vagy az egyetlen akivel bárminemű személyes kapcsolatom van, és nem akartam ezt elveszíteni. Ehhez pedig a legbiztosabb út az volt, hogy részt veszek a maffia ügyeiben.- Eddigre már a kocsik felé vettem az irányt.- Venus, ne légy ilyen makacs! Felejtsük el!

- Érdekes, hogy mióta leültél az asztalomhoz, egyszer nem hagyta el a szádat a "bocsánat" szó. Vagy a "sajnálom".- A hangom még számomra is rideg volt, mellettem Jim összerándult.- Emellett mindennél jobban árulkodónak tartom, hogy azt hitted, a barátságunk nem elég szilárd ahhoz, hogy elmondd az igazat.

- Igen, de...

- Nem fejeztem be.- Emeltem fel a kezem, mire ő rögtön elhallgatott.- Titkolóztál, megloptál, de ami a legjobban fáj- Itt hirtelen megálltam, hogy a szemébe nézzek.- az arcomba hazudtál. Szemrebbenés nélkül. És még most sem látok egy szemernyi megbánást sem a szemedben. Lehet, hogy azért jöttél ide, hogy a magad módján bocsánatot kérj, de amíg nem vagy velem őszinte, én nem tudom ugyanott folytatni. Hiszem, hogy a barátságunk túlélhet mindent. De ezt most neked is be kell bizonyítanod.- A hotel egyik alkalmazottja már a kész kocsi mellett várt, ami kivisz az állomásra. Ebbe a kocsiba ültem be.

És mikor elhagytuk a hotelt, nem néztem vissza.

- Szóval mosolyszünet?- Támaszkodott a térdére Sherlock.

- Lényegében igen. Jól összefoglaltad.- Adtam áldásomat a jelzőre, egy cseppnyi cinizmussal.

- Rendben vagyunk?- Sherlock legalább olyan bizonytalanul tette fel a kérdést, ahogy én éreztem magam.

- Azt hiszem, igen. Min dolgozol? - Biccentettem az átlagember számára átláthatatlan papírtömeg felé.

- Nos, valami új ügyet, de úgy tűnik, az ősz a bűnözőket is kedvetlenné tette.

- Csak van valami furcsaság. Valami ami...- Megakadt a szemem egy cikken, amit rögtön le is téptem a falról.

- Mi az?- Mivel nem válaszoltam, a vállam fölött áthajolva kellett elolvasni a a szalagcímet.

A BÖRTÖNBEN HUNYT EL A NÉGY DROGBÁRÓNŐ!

- Nem lehet... Nem tehette!- Nagy nehezen elbotorkáltam a fotelig, amibe szó szerint belezuhantam. Újra és újra elolvastam a cikket, amely változatlanul virított az egyre jobban remegő kezemben szorongatott papíron.

- Ők a...- Sherlock nem fejezte be a mondatot, tudta hogy igaza van.

- ¡Esa perra! ( Az a rib@nc! )- A papírt a zsebembe gyűrve viharzottam ki a Baker Streeti lakásból. A kocsis nyaktörő sebességgel száguldott végig a városon, és szinte meg sem állt, máris kiugrottam belőle.

A bejárati ajtót kicsapva rohantam végig az előszobán, majd olyat tettem, amit addig egyszer sem: kopogás nélkül rontottam rá az éppen tárgyaló Wesleyre.

- Kifelé!- A ruhaanyag beszállító olyan gyorsan hagyta el a szobát, mintha vasvillával üldözték volna. Egy tizedmásodperccel később pedig a Wesley torkának feszülő legyező fényes pengéi késztették mozdulatlanságra a jobbkezemet.- Mégis hogy gondolta...- Szinte fuldokolva a dühtől, préseltem ki magaból a szavakat- Hogy a fenébe volt mersze ahhoz, hogy nem szól arról, hogy az utolsó élő rokonaimat meggyilkolták?! És ajánlom hogy jó indokkal rukkoljon elő, mert drága volt ez a perzsa szőnyeg, és bánnám a vérével áztatni.- Sziszegtem, és a megismerkedésünk óta először, most láttam először, hogy Wesley nemcsak hogy fél, de meg sem próbálja leplezni.

- Kérem!

- Hagyjuk a süket dumát. Már utánanézett, halljam hogy történt!

- A Maszkos.

- Ő az én emberem volt odabenn.

- Valószínűleg meggyőzték. A rokonai egytől egyig a cellájukban haltak meg. Egy szemtanút sem találtam. De maga tudja hogy történt.

- Teljesen egyértelmű.- Suttogtam.- Meg kell látogatnom egy menyasszonyt. Maga pedig, ha valaha még egyszer megpróbál átverni... de hát minek magyaráznám, tudja magától is, mi vár önre Ronald.

-*-

Fütyörészve, egy narancs kezeslábasban hagytam, hogy végigvezessenek a hideg folyosókon.

- Carla, csodásan nézel ki, látom kipróbáltad azt a masszázs szalont amit ajánlottam. Sose láttalak még kipihentebbnek!- Folytattam le a mostanra rendszeressé vált egyoldalú beszélgetést a diszpécserrel, aki regisztált ha látogatóba jöttek hozzám. A barátaim, a társulat tagjai, sőt még néhány üzletfelem is elküldte az embereit, hogy ne legyen semmiben hiányuk. A legtöbben tudták, hogy a Yard sosem kapott volna el, de így ahhoz is elég okosak voltak, hogy ezt ne hangoztassák.

Eszembe jutott, mikor Sherlock, Lupin és Irene jött be hozzám.

A láncok csörgése visszhangzott a folyosón, mikor végigvezettek a mocskos falak közt. A hajam frissen mosva, az ajándékként becsempészett rúzsért cserébe normális sampont kaptam, így mindent egybevéve a ruhámon kívül semmi nem árulkodott arról, hogy nem egy szalonba tartok teázni.

Leültem a kényelmetlen székre, és egy pillantással elküldtem az őrt. Csak ezek után fordultam az asztal túloldalán ülő barátaim felé, megnyugtató mosollyal.

- Venus jól vagy? - Irene aggódva fogta meg az egyik kezem.- Olvastuk a híreket.

- "Elkapták a maffiavezér lányát csendháborításért" - vigyorgott Lupin.

- Nem is értem miért kaptam húsz évet. - Viszonoztam a gesztust.

- Azért, mert mikor megpróbáltak letartóztatni, ellenálltál.

- Mentségemre szóljon, az elmondások alapján részeg voltam.

- És ezért adtak húsz évet?- Hüledezett Irene.

- Nem, de a Scotlamd Yard belepofátlankodott a dologba.- Dőlt hátra elégedetten a széken a lány.

- Miért érzem úgy, hogy neked pont ez volt a célod? - Hajolt előrébb Sherlock.

- Fogalmam sincs. - A lány arcáról egy pillanatra sem olvadt le a mosoly. Ő is előrébb dőlt, és hosszú csókot váltottak.- Na meséljetek, mi a helyzet veletek?

Irene, azóta beszélt egy orvossal, aki a sportot ajánlotta, így Sherlockkal és Lupinnel elkezdtek evezni. Én pedig a verekedés terén elsajátított ismereteimet hasznosítottam a börtön falai között, bár a rabok hamar rájöttek, hogy ha nem provokálnak, nem zavarok sok vizet.

Lassan egy hónapja minden nap megjelenik egy Yardos, hogy meggyőzzön: adjak át információkat. Én pedig minden alkalommal csendben végighallgatom, és elutasítom őket. Idő kérdése volt, hogy a nővéremet küldjék, mint utolsó mentsvárat.

A Maszkos, aki a Yard mellé pártolt, sajnos halálos balesetet szenvedett, így a továbbiakban nem képes a rendőrök és Helena mocskos feladatait elvégezni, hogy nekik ne kelljen bepiszkolniuk a kezüket.

Egy szó mint száz, 1872 késő őszén, először és utoljára, megszöktem egy női börtönből, közben bemutatva a törvény hű embereinek. De ne szaladjunk ennyire előre. Még el sem meséltem jutottam arra, hogy ha minden ember nem is, de megközelítőleg kétszáz női elítélt mindenképpen megérdemli a második esélyt.