Másnap nem mentem egy a Shackleton-ba. És nem csak azért, mert miután az orvos jól leteremtett hogy már megint megsérültem és ágynyugalmat írt fel, esélyem sem volt kijátszani a személyzet és Wesley vigyázó szemeit és füleit, hanem, és bár ezt még magamnak sem akartam bevallani, de nem akartam látni a barátaimat.

Nem akartam látni a szemükben ülő sajnálatot, vagy ami még rosszabb, ugyanazt a gyanakvó bizalmatlanságot, amit Sherlock szemében láttam. Az lett volna a csapás, amit már nem lettem volna képes elviselni.

De persze ez remek kérdés, amit biztosan mindenki feltett már magának egyszer: mennyit vagyok még képes elviselni?

Lehet hogy még ma összeroppanok.
Vagy holnap.
De az is lehet, hogy csak évek múlva.

Vagy már meg is történt? Lehet, hogy átestem a ló túloldalára, és nem tudok visszakecmeregni, hogy újra a nyeregben legyek? Ez már az utolsó utáni pillanat? Vagy csak úgy általában lett ilyen borzalmas az életem, ami egy idő után normális lesz? Vagy talán... már most is ez a normális? Remélem, hogy nem.

Ilyen és ehhez hasonló derűs gondolatok cikáztak a fejemben. Az unalom sötét lepelként borította be az elmémet, ami alatt a gondolataim kétségbeesetten szaladgáltak, őrjöngve keresték a kiutat. Végül pedig fáradtan rogytak térdre, majd kimerülten, karjukat-lábukat szétvetve, apátiába süllyedve terültek el a hátukon, vesztesként kikerülve, az unalommal vívott harcból.

- Meg fogok őrülni.- Jelentettem ki magamnak a félig besötétített szoba falán táncoló fényfoltokat szuggerálva.- Most már biztos.- Az unalomban az a legrosszabb, hogy bár tudod, hogy akarsz csinálni valamit, hirtelen semmilyen tevékenység nem tűnik alkalmasnak arra, hogy megszakítsd vele a végtelenségig nyúló pillanatok ismétlődő kínzását.

Egy idő után már csak üres fejjel, félig lehunyt szemmel, mozdulatlanul feküdtem, fókusz nélkül előreszegezett tekintettel.

Ekkor pedig, mint az én személyes őrördögöm, megjelent Wesley.

- Senorita, vendége van.

- És? Elfoglalt vagyok.

- Látnia kéne.

- Majd visszajön.

- Én is ettől tartok.- Erre a kijelentésre hihetetlen akaraterővel megmozdítottam a fejem hogy a férfire nézzek, és olyan semmitmondó pillantást vessek rá, amennyire tőlem telik.- Máris elküldöm. Mr Holmes bizonyára hamarosan ismét időt tud szakítani magára. Úgy tudom a titkosszolgálatnál helyezkedett el, bizonyára sok szabadnapot kap.

- Mr Holmes? Mi a kénköves poklot keres itt Mycroft Holmes?- Majdhogynem dühösnek is lehetett volna mondani a hangszínemet.

- Máris szólok neki, hogy a szalonban várjon.- Hátrált ki a szobából Wesley, behúzva maga mögött az ajtót.

-*-

Azt hiszem, a "kínos" lenne a legenyhébb kifejezés a Mycrofttal folytatott beszélgetésre.

Kifejezéstelen arccal sétaltam le a lépcsőn a szalonba. Mycroft udvariasan köszöntött, miközben észrevétlenül kielemeztük a másikat.

- Nos? Ha a Scotland Yard küldött, csalódni fogsz.- Ő sosem volt a szavak embere, ezt bizonyította az is, hogy egyszerűen csak az asztalon felém tolt egy borítékot. A finom fehér papírt arany cirádák díszítették. Nem fenyegetés.

Nyugalmat erőltetve magamra bontottam fel a levelet, és nem kerülte el a figyelmemet Mycroft tartózkodó tekintete, mikor a levélbontóra nézett a kezemben.

Örömmel tudatjuk, hogy megszületett döntésünk, miszerint szerelmünket és együttélésünket házassággal pecsételjük meg.

Szeretettel meghívjuk Önt, hogy vegyen részt ezeken az ünnepélyes pillanatokon 1872. Május 23-án 17 órakor a Canterbury katedrálisban.

Ezt követően a  Heinz Beck étteremben vacsora vár bennünket, ahol zeneszó mellett szeretnénk minden szerettünkkel együtt mulatni.

Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

Mycroft és Helena

- Nahát. Ez... váratlan.- Olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz lassan összepréselte volna a tüdőmet.

- Tudjuk, hogy egy ideje nem vagytok valami jóban...

- Mióta a börtönbe küldte a tulajdon nagyanyját, és nagynénjeit, igen.- Gúnyosan, és élesen ejtettem ki a szavakat.

- Békét akar kötni.

- Nem jött el a tulajdon apja temetésére.- Dobtam az asztalra a meghívót, és álltam fel.- Semmi nem olyan fontos számára, mint önmaga.

- Ő az utolsó élő rokonod, aki szabadlábon van.

- Na látod, ebben tévedsz Mycroft.- Hajoltam hozzá közelebb, lehalkítva a hangom.- Helenát kitagadta a család, amit ő láthatóan könnyen elfogadott. Nekem ő már semmit nem jelent.

- A nővéred.

- Aki ha az életben még egyszer a szemem elé kerül, még azért is a bocsánatomért fog könyörögni, amit el sem követett. - Sziszegtem. - Távozhatsz, Mycroft.- Ő tudta, hogy már nem tudja más mederbe terelni a beszélgetést, így sietősen elhagyta a házat.

Az őseim portréjára pillantottam.

- Ti is ezt tettétek volna. Vagy még rosszabbat.

- Mert nekik nem volt senkijük, aki megértette volna őket. - Wesley olyan halkan jelent meg, mint az árnyék.- Persze a családjuk mindig is összetartó volt, de nem értették sem egymást, sem a többi embert. A magányos zsenik életét élték.

- Maga szerint ez vár rám is?- Néztem hátra a vállam fölött.

- Nem. Amíg vannak barátai, sosem lesz egyedül.

- Miért van olyan érzésem, hogy maga mindig mindenről tud?

- Ez a dolgom Senorita. Ma nem találkozik Holmes úrfival?

- Csúnyán összekaptunk.- Húztam el a szám.

- Most pedig kerüli őt?

- Brilliáns következtetés. Pontosan ez a helyzet Wesley.

- Várja hogy ő kérjen bocsánatot, vagy csak fél elé állni?- Vonta fel a szemöldökét jóindulatúan a férfi.

- Is-is, leginkább. Elég szokatlan a helyzet, és nem igazán tudom mit tegyek.

- De több esélye lenne, ha maga kezdeményezne.

- Úgy gondolja?- Fáradtan hunytam le a szemem.- Elegem van abból, hogy mindig én vagyok a bátor, aki vállalja a felesleges kockázatot, és előre megy felfogni az ütéseket. Ha pedig nem ezt teszem, valaki megsérül. Én csak... szeretnék végre egy kicsit pihenni. Egyedül, esetleg venni egy forró fürdőt, olvasni egy könyvet, vagy csak zenélni egy kicsit! Tudja mióta nem játszottam már? Hiányzik az önző életem, amiben nem kellett mások miatt aggódnom! De tudom, hogy ha most visszatérnék ahhoz, azt sosem bocsátanám meg magamnak. És már nem is akarom azt az életet. Alig egy nap telt el, de máris hiányoznak a barátaim. Nélkülük elveszett vagyok.

- Dícséretes a hűsége Senorita, és ne aggódjon amiért szeretne kikapcsolni és feltöltődni egy kicsit. Elmehetne nyaralni néhány napra. Semmi bűn, vagy bűnüldözés. Ha pedig úgy gondolja nem ön a hibás, ne fusson rögtön Holmes úrfi után. Persze, valamelyiküknek végül félre kell tennie a büszkeségét, és a józan eszét kell előrébb helyeznie, de ezt nem feltétlenül magának kell meglépnie.

- Köszönöm Wesley. Szóljon kérem Fionának, hogy csomagoljon össze nekem.- Sóhajtottam nagyot.

- Én addig intézem a foglalást. Meg kell hogy mondjam, nagyon örülök annak, hogy kicsit elszakad a munkától. Nem egészséges ennyire hajtania magát.

- Persze, köszönöm.- Csavargattam a pecsétgyűrűt az ujjamon, ami a rangidős Morenot illette meg. Rövid habozás után a zsebembe süllyesztettem, és ezt követte a rózsás nyaklánc, amit Sherlocktól kaptam.

Elegem volt a szerepekből.

Ideje kivenni egy kis szabadságot.