Aznap este az utolsó pillanatban változtattam meg az egyik üzleti megbeszélésem helyszínét, így a Bingley's hotelben találkoztam egy nagyrabecsült üzletemberrel. Ismertem már, tudtam, hogy rendkívül nehezére esik ha nem figyelek rá, és emiatt próbál majd lenyűgözni, sőt a végén ő akarja majd megkötni az üzletet. Így tudtam figyelni a hotel sajátosságaira, és az is a hasznomra vált, hogy utána tudtam kérdezni a meglőtt séfnek.

Úgy tűnt, Irene is hasonlóan gondolkodott, mivel ő és az édesapja is a hotel éttermében vacsoráztak.

A sikeresen megkötött üzlet után már készen álltam beszállni a kocsiba, mikor szembekerültem a szintén távozó Irene-al és Leopold-al.

- Venus! Te itt?- Irene-nak csak félig kellett megjátszania a meglepettet.

- Igen, üzleti vacsorám volt.

- Nem szeretnél holnap elkísérni ruhát venni?- Vetette föl hirtelen a barátnőm. Szélesen elmosolyodtam.

- Nos, ha Monseour Adlernek sincs ellenére, szívesen.

- Érezzétek jól magatokat.- Adta áldását a vásárlásra Leopold Adler is.

- Akkor holnap nyolc?

- Ott leszek. Jó éjszakát!- Köszöntem el.

-*-

- Ha megengedi, hogy kifejtsem a véleményemet, szerintem az édesapja nem erre gondolt, amikor alkalmas öltözékről beszélt, Irene kisasszony - morgolódott másnap Nelson úr.

- Én használtam az „alkalmas" kifejezést - emlékeztette Irene. Majd az eladóhoz
fordult: - Kettőt kérek.

- Irene kisasszony...

- Vagy jobban szeretnéd, ha piszkos zakóban mászkálnék, Horatio?

- Nyugalom.- Simítottam végig egy zekén. Tudom a tökéletes boltot.

- Az édesapja tombolni fog dühében - dünnyögte Nelson úr, miközben beszálltunk a kocsiba, ugyanis Irene még indulás előtt gyorsan megvett néhány rend sport- és vadászöltözetet.

- Nekünk is volna rá okunk, nem gondolod? Rémes ez a forgalom! Ami azt jelenti, hogy hosszú út vár ránk, és nincs rosszabb, mint ha egy acsargó útitárssal
vagyunk összezárva.- Ebben egyetértettünk, úgyhogy egy darabig beszélgetéssel múlattuk az időt,
szóba kerültek többek között Irene olvasmányai, no meg az éneklés, amiben - a szorgalom hiánya miatt - még nem sikerült túljutnia az „ígéretes tehetség"
szintjén.

- És az micsoda? - kérdezte egyszer csak Nelson úr, amikor meglátott a kezemben egy összehajtogatott füzetkét, amely pont úgy festett, mint egy penny dreadful, vagyis azon rémtörténetekkel teli kiadványok egyike, amelyeket egy pennyért lehetett megvásárolni.

- Ireneé. Csak megfogtam amíg összeszedte a ruhákat.- Adtam vissza a a barátnőmnek az irományt.

Ő átadta Nelson úrnak a füzetet, ő pedig cserébe egy vadonatúj könyvecskét nyújtott át, amelyet nemrég küldtek meg neki. Ez látszott a könyv sértetlen állapotán, ráadásul nem hittem, hogy a komornyik elmegy egy könyvesboltba bokros teendői közepette.

- Erewhon... - olvastam a borítón álló feliratot.

A szerző neve nem volt feltüntetve. A névtelenül megjelentetett kiadvány máris felcsigázott. Megkérdeztem Horatiótól, miről szól a könyv, mire ő szűkszavúan annyit felelt, hogy egy nem létező helyről.

- A cím is ezt jelzi, kisasszony - árulta el Nelson úr. - De nagyon oda kell
figyelni, mert az a helyzet, hogy... visszafelé olvasandó.- És így az egzotikus, rejtélyes Erewhon név mintegy varázsütésre a szemem előtt
változott át „nohwere"-ré, amit természetesen „nowhere"-nek, vagyis „sehol"- nak kellett olvasni.

- Milyen szellemes! - bólogattam.- És miután ez a nagy szellemesség igencsak felkeltette Irene érdeklődését is,
azonnal belemerült az olvasásba.

Így érkeztünk meg egy hatalmas és díszes épülethez.

- Megjöttünk.- Jelentettem be, mire az útitársaim felnéztek a lapok közül.

- Ez afféle puccos divatház?- Kérdezte alig titkolt fintorral Irene.

- Sokkal több annál.- Szálltam ki a kocsiból.

- Senora!- Köszöntött rögtön egy dolgozó.- Ma nem számítottunk önre.

- Ezúttal semmi munka Eliza. Ruha kell.

- Önnek?

- Nem. A hölgynek.- Mutattam Irenera. Eliza szeme fölcsillant az új kihívás láttán.

- A szokásos szalon?- Kérdezte, de már vezett is minket. A divatház több szobából, és szobából nyíló további szobákból állt. Nem ez volt azonban a legfurcsább benne, hanem a hangok, amik a ruhákat elemezték.

- Igen, rögtön ható. Csak leveszi brosst, megszúrja, és az rögtön kiszenved. És nézze mennyi fér bele!

- Vizsgálja csak meg, hölgyem! Csak kihúzza innen, meghúzza, és már meg is folytotta!

- Látja? Itt megnyomja a gombokat a kesztyűn, és már ki is siklanak a pengék. A feketét, vagy a barnát kéri?

- Venus mi ez a hely?

- Nyugalom, neked más ruhák kellenek. Nekem meg el kell intéznem a hangszigetelést.- A második mondatot már halkabban mondtam.

Talán órákat töltöttünk a modern, és a korunkat megelőző, nagy abroncsokat, és kényelmetlen fűzőket nélkülöző ruhaköltemények között, amiket én, és később a terveim alapján betanított elsőrangú tervezők készítettek. Így Irene sikeresen talált olyan ruhadarabokat, amik neki, és az édesapjának is elfogadhatóak.*

Késő délután értünk haza. A ragyogó kék eget csupán néhány hosszan elnyúló, szél kergette felhő csíkozta. Többször is beragadtunk a kaotikus londoni forgalomba, de legalább azzal vigasztalódhattam, hogy megőriztem a
méltóságomat.

A házunk előtt futottam össze Jimmel, aki természetesen rögtön felajánlotta hogy segít néhány szatyorral, amiket olyan ruhákkal töltöttem meg, amiket magamnak választottam.

Késő estig beszélgettünk, hosszan panaszkodtam a kirabolt kocsi miatt, ő azonban szokás szerint keveset beszélt, hiába próbáltam szóra bírni.

- Talán új emberre lenne szükséged, ha még ezt sem tudják elintézni.

- Nem az embereimmel van a gond, inkább hogy túl gyorsan terjeszkedünk. Erőforrás is van bőven, de emberem az nincs. Mindig akad néhány gengszter és tolvaj banda, de mégsincsenek elegen. Ha pedig újakat szervezek be, azzal az üzletkötéseket kockáztatom. A rokonaim pedig úgy tűnik, még jó ideig ülni fognak.- Dőltem hátra a fehér kanapén.

- Próbáltad hogy nem mindehova telepítesz illegális üzletet? Paranoiás vagy, nem kell minden bárba és cipőüzletbe egy bérgyilkos. Elég ha néhány közeli üzlet között létrehozol egy gyors információcsatornát, és csak az egyikhez telepítesz alvilági alakokat.

- Most hogy mondod, esetleg a telegráf megoldás lehet. - Felpattantam, és egy távolabb álló fiókból kihúztam egy levelet.- ¡Entiendo!( Megvan!) Nemrég kaptam ezt a levelet, bizonyos Alexander Graham Belltől. Azt állítja feltalált valami hang átviteli masinát, és kíváncsi rá, hajlandó lennék-e befektetni a fejlesztésébe. Hihetetlen, hogy eddig nem jutott eszembe! Jim, imádlak!- Öleltem meg a fiút.

- Örülök, ha örülsz. A pénzszállító miatt pedig ne idegeskedj, csak állíts rá valakit. Nekik ez rutinmeló.- Legyintett lezserül, majd apró mosollyal adta meg magát az én hirtelen derültségemnek.

-*-

Szóval, Sherlock - kezdte másnap Irene a Shackleton kávéházban -, mesélj el
mindent.

- Csodásan áll rajtad. Ne felejtsem el megdícsérni Elizát.- Emeltem a csészémet a lány felé.

Roppant merésznek, és nagyon elégedettnem tűnt az öltözékével, amelyet Arsène alig pár perce amazonstílusúnak nevezett.

Mi már a szokott helyünkön ültünk, amikor Sherlock befutott. És mindhármunknak izgalmas híreink voltak.

Immár szokásunkká vált, hogy elsőként Irene kapta a szót, azután Lupin
következett, végül - hogy levonjuk a következtetéseket, és meglepjük őket
valami tökéletesen váratlan megállapítással - Holmesra és Rám került a sor.

Észrevettem, hogy Sherlocknak feltűnt, van Irene-on valami szokatlan, de óvatosságból inkább nem fejezte ki elismerését.

- Ma nem fogsz koldusnak öltözni, ugye? - kérdezte tőle a barátnőnk színlelt közönnyel.

Láttam, hogy Sherlock megdermed a karosszékében.

Arsène végigmért minket, azután csak annyit kérdezett:

- Lemaradtam valamiről?

- Ez engem is nagyon érdekel.- Tettem le a teát, és húztam ki magam, akár egy vadászkutya, ha szagot fog.- Miért öltöztél koldusank?

- Nem érdekes... - felelte Irene. Mulattatta, hogy ezúttal kivételesen az ő kezémben van az irányítás, ez tisztán látszott.

Azután áttért a mesélnivalóra: az előző esti vacsorára a Bingley's Hotelben.

- Nos, dióhéjban... - kezdte. - A Bingley's fantasztikus étterem, ahol isteni ételt adnak. Elegáns hely, gazdag, nagystílű emberek járnak oda, bár a környezet kissé rideg. Venus is ott evett, és cseverészett, tanúsíthatja. Csaknem a desszertig kellett várnom, hogy előhozakodjak a témával, ami érdekelt, vagyis hogy mi van Monsieur Le Louffe-fal, a séffel. Jól van, de még nem ment vissza dolgozni. A nyíl állítólag a vállába fúródott, nem sokkal a szíve fölött. Ha pár centivel arrébb megy, egy különös, megmagyarázhatatlan incidens helyett egy kegyetlen gyilkosság ügyében kellene nyomoznunk.

- Le Louffe... - ízlelgette a nevet Arsène.

- Kivel cseverésztél ott?- Kérdezett ezúttal Sherlock, mire csak legyintettem.

- És még mit tudtál meg róla?- Vette fel a fonalat Lupin.

- Ez az egyetlen elem, ami egy kissé szokatlan. Nemrég érkezett Londonba, és a „nemrég" azt jelenti, hogy mindössze két hete. Vagyis a munkatársainak még nem volt rá idejük, hogy megismerjék. Csak annyit mondtak róla, hogy azt állította, ő készíti a legjobb tojást párizsi módra!

- Ez is valami... - jegyezte meg Arsène.- Van egy nevünk és egy francia módra készült lágytojásunk. Most már csak azt kell megtudnunk, hogy az étterem vendégei közül ki rendelt mostanában ilyen tojást... és máris megvan az indíték meg a tettes!

- Ezen túl vagyunk - jelentettem be. - A jelek szerint csak mi rendeltünk ilyet. Nem túl népszerű fogás, és ami azt illeti, az a sok csirkehús, sonka, gomba, füstölt nyelv, meg a rengeteg mártás... szóval, nekem sem ízlett különösebben.

- Hát jó - mondta Arsène. - Tehát akkor a Bingley's ügyben zsákutcába jutottunk?

- Lényegében igen - feleltem. Holmes eddig a pillanatig makacsul hallgatott.

- Akkor most én jövök - vette át a szót Lupin. - Én azzal a kocsival foglalkoztam, amelyik a pénzverdéből kikerült pénzt szállította.- Ezután a barátunk kiterített az asztalra egy rongyosra hajtogatott papírlapot, amelyre vastag fekete vonalakkal kezdetleges térképet rajzolt.

- Ez a kocsi szokásos útvonala - magyarázta. - Ellenőriztem, huszonkét perc alatt ér el innen - mutatta a térképen a kiindulási pontot - ide - bökött rá a célra.

- És a kirabolt kocsinak három napja mennyi időbe telt ez az út?

- Öt perccel tovább.

- Lehet, hogy elállták az utat? - kérdeztem.

- Én is erre gondoltam. Úgyhogy körbekérdezősködtem a kocsisok között. Nem volt nehéz megtalálni őket: itt - mutatott az ujjával ismét a térképre, a kocsi kiindulási pontja mellé - van egy kocsma, ott várják, hogy rájuk kerüljön a sor. A pénzverdéből naponta hatszor szállítanak, különböző időpontokban. És amíg várakoznak, mi mást tehetnének, mint hogy megisznak egy sört?

- És mit derítettél ki?

- Nem közvetlenül velük beszéltem - pontosított Arsène -, mert akkor éppen a rendőrség hallgatta ki őket. De tudjátok, hogy mennek a dolgok egy kocsmában.

Ha valaki törzsvendég...

- Terjednek a hírek - fejeztem be a mondatot, Arsène pedig bólintott.

- Pontosan.

- A két kocsisról pedig, akik hagyták magukat kirabolni, az terjedt el, hogy ott, ahol az út elkeskenyedik, egy fiatal nőt kellett felsegíteniük, aki állítólag pont ott hevert előttük. És enyhén szólva igen csinos hölgy volt.

- Ez hihetetlen... - dünnyögtem. - Tehát mindketten leszálltak, hogy felsegítsék?

- Ezt beszélik. Csak pár percbe telt, de ezalatt egy nagyon ügyes ismeretlen, akinek másolata volt a kocsi kulcsairól, elvitte a ládát anélkül, hogy a két kocsis észrevette volna.

- Ti, férfiak! Mi jár a fejetekben? - fakadtam ki nevetve.

- Épp ezt vizsgálja a Scotland Yard is... - vigyorodott el Lupin.- És ekkor Sherlock Holmes következett.

Amikor felosztottuk egymás között a feladatokat, neki jutott, hogy utánanézzen a titokzatos táviratnak, és ha sikerrel jár, tartson helyszíni szemlét a Turner Streeten, hátha kiderít valamit a továbbra is rejtélyes és zavart John matróz leláncolásáról (az aznapi Times azt írta a férfiról, hogy a kihallgatása során hetet-havat összehordott, mint aki nem épelméjű).

De most kisült, hogy egyik feladatát sem végezte el. És ezt halálos nyugalommal közölte velünk.

- Nahát, Sherlock! - csattant fel Arsène. - Nem ezt várná az ember egy összeszokott kalandorcsapat tagjától!

- Nem azt mondtam, hogy nem csináltam semmit - pontosított Sherlock Holmes, és ebben a pillanatban felvillant a tekintetében az elégedettség, amely akkor szokott megjelenni, ha valami meglepetést tartogatott nekünk.

Belenyúlt a zsebébe, és egy képes gyerekkönyvet húzott elő. Letette elénk, Arsène térképére, majd miután nem szóltunk, felszólított minket, hogy találjuk ki, miért hozta el.

- Várj csak... - mondta Arsène. Kézbe vette a könyvet, és hangosan felolvasta a címét: - Tom Thumb's Illustrated Alphabet... Hüvelyk Matyi képes ábécéje... - Megfordította. - Egy pennybe került.

Azután kinyitotta. Hét, nagyjából tíz centi széles és magas lapból állt, melyeken hosszú, rajzokkal kísért vers szerepelt.

Mindegyik sor az ábécé más-más

betűjével kezdődött, A-tól Z-ig.

- Rájöttem! - nevetett Arsène, miután gyorsan végiglapozta. - Végre megtanulsz írni!

Azután felém nyújtotta a könyvecskét.

- A was an archer, who shot at a frog... - olvastam. - „A" íjász volt, aki egy

békára lőtte ki a nyilát. **- Sherlockra pillantottam.

- Egy íjász.- Ő lassan bólintott.

- De a béka? - kérdeztem.

- Béka, békazabáló... így neveznek minket gúnyosan az angolok... - dörmögte Arsène, és hirtelen elkomorodott. - És a szakács, akire a suszter rátámadt, valóban francia volt...

- Na és? Mi köze ehhez a versikének? - kérdeztem hitetlenkedve, majd rátértem a következő sorra: - B was a butcher, and had a great dog... Vagyis... „B"

mészáros volt, és volt egy nagy kutyája.

Ez nem stimmelt, de Sherlock mosolya időközben még gúnyosabb lett.

- Próbáld az S betűvel - javasolta önelégülten.

- Mi áll az S betűnél? - érdeklődött Arsène.

- S was a Sailor, and spent all he got. „S" matróz volt, és elköltötte minden

pénzét...

- A mindenit! - kiáltott fel Arsène.

- De hogy a csudába jutott ez eszedbe? - kérdeztem Sherlocktól.

- Ó, ez most nem az én érdemem - szerénykedett -, hanem a húgomé, Violeté. Folyton azért nyaggat, hogy elalvás előtt meséljek neki, és amikor az íjászról kezdtem mesélni, azt kérdezte, ez ugyanaz az íjász-e, aki a Hüvelyk Matyi ábécéjében szerepel...

- Nem kívánom kommentálni, miféle történetekkel próbálod elaltatni kishúgod... - jegyezte meg Arsène. - De ettől eltekintve... Nincs mit mondanom. Az egyezés valóban hihetetlen.

- De miért? - kérdeztem hitetlenkedve. - Úgy értem, kinek jutna eszébe, hogy ilyesmit tegyen?

- Igen - helyeselt Arsène. - Mi haszna van belőle? A ládában lévő pénzen kívül... - tette hozzá.

- Nem hinném, hogy a pénz érdekli - felelte Sherlock -, inkább maga a bűntett. A pénzt már ellopta, ha megállja a helyét az, amit a két kocsisról mondtál... Tehát semmi szükség nem volt a megrendezett jelenetre. Már ha nem pont a megrendezett jelenet a legfontosabb elem.

- De kinek juthatott eszébe ilyen őrültség? Mint valami színházi előadás - tűnődtem.

- Milyen izgalmas lesz kideríteni ezt! - vágta rá Sherlock, mint egy gyerek az édességbolt kirakata előtt.

- A feltételezés, bármilyen képtelenség is, sok mindent megmagyarázna... Például az a hölgy, aki rávette a két kocsist, hogy szálljanak le, talán maga is színésznő, az előadás része... - mondta Arsène.

- Igen, egy statiszta - helyeselt Sherlock.

- Mint ahogy a két tettes is statiszta...

- Rám nézett. - Azok, akiket te ártatlan bűnösöknek neveztél: a shoreditchi suszter, aki nem tudja, miért volt nála íj, meg John matróz, aki megláncolva hever egy üres pénzesláda mellett, és összevissza beszél. Mintha mindannyian egy különös színpadi előadás résztvevői volnának... amelynek a szövegkönyve ezen a gyerekversen alapul - fejezte be a gondolatmenetet Sherlock, és a szerény kis képeskönyvre mutatott. - Az indítékot nem ismerem - folytatta. - De így hirtelenjében azt mondanám, ez valamiféle játék. Tréfa.

- Elég veszélyes tréfa - szólalt meg Arsène. - A szakács élete pár centin múlt.

- A ládát pedig tényleg ellopták - tettem hozzá.

- Egy gyilkossági kísérlet és egy lopás, igen - dünnyögte Sherlock lelkesen. - Vagyis most valójában azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy... mi lesz

a következő?- Fogta a képeskönyvet, felállt, mint egy Shakespeare-színész, és zengő hangon szavalni kezdett:

- A was an Archer, who shot at a frog,

B was a Butcher, and had a great dog.

C was a Captain, all covered with lace,

D was a Drunkard, and had red face.

E was an Esquire, with pride on his brow, F was a Farmer, and followed the plough.

G was a Gamester, who had but ill-luck,
H was a Hunter, and hunted a buck.

Ekkor Arsène felállt, és Sherlock átadta neki a könyvecskét, hogy ő folytassa:

- I an Innkeeper, who loved to carouse,

J was a Joiner, and built up a house.
K was King William, once governed this land,

L was a Lady, who had a white hand.

M was a Miser, and hoarded up gold,

N was a Nobleman, gallant and bold.

O was an Oyster girl, and went about town,

P was a Parson, and wore a black gown.

Kuncogva hallgattam az előadást. Arsène erre tréfásan meghajolt, és odahívott a

rögtönzött színpadra. Talpra ugrottam, fogtam a könyvecskét, és mély átéléssel

szavalni kezdtem:

- Q was a Queen, who wore a silk slip,

R was a Robber, and wanted a whip.

S was a Sailor, and spent all he got,

T was a Tinker, and mended a pot.

Ekkor Irene is mellénk lépett.

U was a usurer, a miserable elf,

V was a Vintner, who drank all himself,

W was a Watchman, and guarded the door,

X was Expensive, and so became poor.

Ekkor Sherlock is csatlakozott, és kórusban harsogtuk el az utolsó sorokat:

- Y was a Youth, who did note love school,

Z was a Zany, a poor harmless fool.

- A fiatalok egészségére! - kiáltotta el magát a Shackleton egyik vendége mosolyogva, és a magasba emelte a söröskorsóját. Mi pedig boldog vigyorral meghajoltunk.

De miután leültünk, összenéztünk, és legfőképpen Sherlockra pillantottunk

aggodalmasan.

- Hát igen - szólaltam meg. - Melyikük lesz a következő?

- Te tudod? - kérdezte Arsène különleges képességekkel rendelkező barátunktól.

- Egyetlen adatom sincs, amiből kikövetkeztethetném... - mondta ő. - De arról van némi elképzelésem, hogyan tudathatnánk a barátunkkal, hogy lelepleztük a játékát. Akkor majd meglátjuk, mit tesz.

Figyelmesen nézett ránk.

- És mégis hogyan? - kérdeztem.

- Mennyi pénzünk van? - válaszolt Sherlock kérdéssel a kérdésre.

* A szalon ötletét a Caraval trilógia második kötetéből kölcsönöztem

** A" íjász volt, aki lenyilazott egy békát, „B" mészáros volt, és volt egy nagy kutyája.
„C" kapitány volt, tetőtől talpig csipkébe öltözve,
„D" iszákos volt, a képe vörös.
„E" pajzshordozó volt, büszke arcú,
„F" földműves volt, az eke mögött haladt. „G" szerencsejátékos volt, de balszerencse kísérte,
„H" vadász volt, zsákmánya egy szarvasbika.

„I" fogadós volt, és szeretett iszogatni, „J" ács volt, és házat épített.
„K" Vilmos király volt, aki valaha országunk élén állt,
„L" egy hölgy volt, hófehér kezű.
„M" fösvény volt, aranyat gyűjtött,
„N" nemesember volt, derék és

bátor.
„O" osztrigaárus lány volt, a várost járta, „P" lelkipásztor volt, fekete

ruhás.

„Q" királynő volt, aki selyem fehérneműt hordott,
„R" rabló volt, és.ostorcsapásra vágyott. „S" matróz volt, és minden pénzét elköltötte,
„T" bádogos volt, és megfoltozott egy fazekat.
„U" uzsorás volt, egy nyomorult

törpe,
„V" borkereskedő volt, de mindent ő maga ivott meg.
„W" őr volt, és a kaput őrizte,
„X" sokba került, így elszegényedett.

„Y" fiatal legény volt, aki nem szerette az iskolát,
„Z" őrült volt, szegény, ártalmatlan bolond.