Tudtam, éreztem, hogy ez a megoldás.

Semmi más nem lehetett. Minden egybevágott. A lehetőség ami eszembe jutott, minden mást kisöpört a fejemből. Mintha egy zavaros vízű tó hirtelen kitisztult volna.

Amilyen hirtelen jutott eszembe a megoldás, olyan hirtelen érintette meg valaki a vállamat. Olyan gyorsan kaptam a fejem az illető felé, hogy a nyakam is megfájdult. Enyhén grimaszolva masszíroztam meg kissé az említett felületet, várakozva nézve a Holmes fiút.

- Lupin hazakísérte Irenet. Elmondod mi jutott eszedbe?

- Nem, azt hiszem nem.- Mondtam még mindig merengve. Ő csak aprót bólintott, sokszor tettük fel egymásnak ezt a kérdést, de mindkettőnknek megvolt az a zavaró szokása, hogy csak a kész ügyet tártuk a másik elé, hogy aztán ha szükséges, elmagyarázzuk neki.

Felkaptam a táskámat, és gyorsan beledobtam a jegyzetfüzetemet is, majd hagytam, hogy Sherlock felsegítse rám a kabátomat. Némán indultunk el a lassan kavargó hópelyhek forgatagában, a lábunk alatt ropogott a friss hó.

Egy ruhaüzet kirakata előtt, ahol az eladó néhány kalapot rendezgetett éppen. Amikor meglátta hogy figyeljük ránk mosolygott, mi pedig visszamosolyogtunk rá. Éppen egy kockás vadászsapkát tartott a kezében, amit az üveg mögül felém nyújtott, majd Sherlock felé biccentett.

- Remek ötlet!- Szélesedett ki a mosolyom, és bár Sherlock úgy gondolhatta, csak tréfa az egész, de mégis elvörösödött a gondolatra, hogy netán ajándékot vennék neki.

- Nincs szükségem semmiféle fejfedőre!- Jelentette ki zavartan, majd szelíd erőszakkal elrángatott az üzlet elől. Egy fél lépéssel lemaradtam mögötte, és a fejemmel intettem az eladónak, hogy kérem a kalapot. Olyan cinkos tekintettel kommunikáltunk a fiú háta mögött, amire csak a nők képesek. Egyetlen röpke másodperc volt csak, de pont elég, hogy az eladó félretegye a sapkát.

Megborzongva húztam össze magamon a kabátomat, abban a reményben, hátha véd egy kicsit a farkasordító hidegtől, de hamarosan konstratáltam, hogy ez hiú ábránd volt.

- Téged sem győztek meg Arséne elméletei igaz?- Fordultam Sherlock felé, ügyetlenül leplezve a vacogásomat.

- Hát nem nagyon.- Fölöttünk a magas kéményekből áradó fekete füst elfedte előlünk a csillagokat.

- Mi lenne, ha azt mondanám, Smeaton csak egy kis hal volt? - Immár a házunk előtt álltunk, és bármennyire is hideg volt, ezt meg akartam osztani a barátommal. Tudnom kellett, mit gondol.

- Akkor azt mondanám, nagyon érdekel az elméleted.

- Meglehetősen érdekes egybeesésnek gondolom, hogy a Scotland Yard kap egy névtelen levelet, ami egy kunyhóhoz irányítja őket, ami bár üres, de ott találják az állítólagos bandavezér névjegykártyáját. Egyáltalán milyen rabló az, aki névjegykártyát hord magánál?

- Csőbe húzták. Mégpedig olyanok, akik ismerték a banda terveit.

- És talán mostanra gazdag, világtól többnyire elvonultan élő gazdag férfiak, szép londoni házban, valamelyik előkelő negyedben.

- És talán pont a napokban fizetik vissza nekik a kölcsönt a halott tag gyerekei.- Számunkra magától értetődő volt, hogy Mary hirtelen felbukkanása, csak Adamnek volt köszönhető.

- Zsenik vagyunk!- Vigyorodtam el, Sherlock pedig lelkesen átölelt. Nem haboztam, viszonoztam a szoros ölelést.

- Köszönöm.- Mondta a fiú olyan halkan, hogy a süvítő szélben alig hallottam.

- De mit?- Hátráltam egy fél lépést, hogy Sherlock szemébe nézhessek.

- Hogy vagy neke... nekünk.- Elmosolyodtam, majd hátraléptem.

- Hogy van a húgod?

- Sokkal jobban. Mycroft pedig visszautazott Cambridge-be, és a sütemények nagy részét magával vitte.- Az utolsó mondat végén megforgatta a szemét, én pedig elnyomtam egy mosolyt. Sherlock köhögött egyet, így úgy ítéltem, ideje lezárni a beszélgetést.

- Menj haza, mielőtt te is megfázol. Szólok, hogy hozzanak egy kocsit.- Már nyitotta a szaját, hogy tiltakozzon, de én gyorsabb voltam- És ne is próbálj lebeszélni.

A ház ablakából figyeltem ahogy a kocsi keréknyomokat hagyva a hóban eltűnik a londoni éjszakában, majd felsóhajtottam.

- Egy idióta vagy Venus.

- Nem idióta Senorita.- Nézett fel a kandalló begyújtására való sorozatos kísérletekből a komornyik.- Csak szerelmes.

Másnap reggel egy kiforrott, de szokás szerint vakmerő terv végrehajtására készültem.

A forgalommal is szerencsém volt, extra gyorsan értem a Times szerkesztőségébe, hogy egy soron kívüli hirdetést adjak fel a Futó nevében. Visszafelé pedig megvettem Sherlocknak, a későbbi években ominózussá vált sapkát.

A déli újságban már meg is jelent az üzenet: Hajnalban sakk a királynőnek. A Futó

Az üzenet után koordinátákat adtam meg a Fekete Barát módszerével, amik a Shad Thames-i régi teagyárhoz irányították a Smeaton testvéreket. Reméltem, hogy a reggel szabadult Field nyomozó magától is jön, de azért egy küldönc segítségével eljuttattam hozzá egy levelet, amiben őt is hívom.

Délután pedig elindultam a Barrow házhoz. Nem ecsetelem a bejutást, később pedig a beszélgetést, elég annyit tudni, hogy sikerült megbizonyosodnom az elméletem helyességéről.
Valóban a régi bandatagokat ölik.

Másnap kora hajnalban keltem, az utóbbi napok óta először kipihenten. Legyezőm a tokjában, készen a közelharcra. A hajamat szoros fonatba kényszerítettem, hogy ne zavarjon, kis habozás után pedig a pisztolyt is az övem és a ruhám közé suvasztottam. Testben készen álltam. Lélekben pedig szárnyaltam.

Nagy hátrányként könyveltem el a tényt, hogy egymás alatt elhelyezkedő függőhidakon fog zajlani a sakkjátszmánk utolsó lépése. Drámai, de nem praktikus.

Az ajtóból fordultam vissza, hogy új töltényeket rakjak a pisztoly tárába. Saint Maló óta nem használtam, szerencse, hogy a személyzet rendszeresen tisztította.

A teagyár levegője nedves volt, a hidak alatti köd vészjóslóan gomolygott a lábam alatt. Minden izmom megfeszült, de ezt még véletlenül sem mutattam volna ki. A hátam mögött összekulcsolt kezekkel vártam a többieket, az egyik híd végénél, a hajnali sötétség jótékony leple alatt.

Csípős, illat volt, az évek alatt a falak beitták a teák, a bors, és a szerecsendió jellegzetes aromáját.

Hamarosan Lupin és Sherlock is feltűnt, az alattam lévő függőhidakon, nem sokkal később pedig Irene is megérkezett, de ő annál a hídnál, aminél én is vártam. Intettem neki amit viszonzott, majd tovább vártunk.

Nem sokkal később Lupin szólalt meg:

- Jön valaki. Halljátok?- Valahol Lupin és Sherlock között lehetett a vendégünk, de a gyár visszhangos volt, így nehéz volt megállapítani. Hamarosan azonban Lupin hídjának túlvégén, feltűnt egy magas, vékony alak, aki egy elegáns botra támaszkodva közlekedett.
Nem nő volt.

- Ez nem egy nő.- Adott hangot a meglepettségének Irene.

- Nem csak egy nőt várunk.- Válaszolt Sherlock vigyorogva, mire én sem tudtam elrejteni a mosolyomat.

- De hát akkor ki ez?- Értetlenkedett a lány.

- Tényleg nem jöttél rá?- Kérdezte Sherlock dünnyögve, miközben az egyik fémkorlátba kapaszkodó ismeretlent figyelte, aki gyanakodva tekintgetett körbe.

Sherlock összehúzta magán a kabátot, és megköszörülte a torkát, majd jól hallhatóan így kiáltott Irene felé:

- Emlékszel rá, hogy Smeaton felesége belehalt a második gyerek születésébe? Nézd csak meg a barátunk járását? Sánta, ami gyakran előfordul, ha egy ügyetlen kezű orvos fogóval sietteti a gyerek megszületését.

Irene újra a jövevényre pillantott, csodálkozó tekintettel. Szinte láttam a fejében megfogalmazódó gondolatot.

Sherlock üdvözlésre emelte a kezét. A férfi tétován megállt a függőhídon.

- Ezek szerint te vagy a Futó.- Kérdezte rekedt, dühös hangon.

- Le kell hogy lombozzam. Bár minden bizonnyal jobban járt volna, ha én adom fel a hirdetést, de nincs ilyen szerencséje.- Ezt tartottam a jó pillatnak ahhoz, hogy kilépjek az eddigi takarásból, és méltóságteljes tartással a kezemet a függőhíd korlátjára fektetve lenézzek a csuklyás férfira.

- Üdvözlöm Adam. Venus King vagyok, én hívtam ide magát, és a nővérét.- A férfi egy pillanatra megtántorodott, aztán belekapaszkodott a korlátba, és azt kérdezte:

- Mit akartok tőlem?

- Azt akarjuk, hogy valld be, te ölted meg Samuel Peccaryt, és William Hallettet, valamint Joseph Barrow meggyilkolására készültél.- A Fekete Barát haragosan emelte a magasba az öklét.

- Te nem tudod, mit beszélsz!

- Igazán?- Vettem magamhoz a szót- Akkor tehát puszta véletlen, hogy a Skarlátvörös rózsa bandájának két egykori tagja halt meg Twickenhamben, illetve a Wimpole Streeten, vagyis a sakkfeladványodban megjelölt helyeken?- Adam Smeaton dörmögött valamit, aztán megkérdezte:

- Hogyan fejtettétek meg a rejtjeles üzenetet?

- Ezt nevezed te rejtjelnek?- Kacagott Sherlock.

- Gyerekjáték volt.- Mosolyodtam el én is.

- Nem nektek szólt, az biztos.

- Ami azt illeti, ezt még mindig nem értem... Miért jelentetted meg a Times-ban? Figyelmeztetni akartad apád cimboráit, hogy hamarosan lecsapsz rájuk?- Kérdezte Sherlock, a feltételezés azonban sántított.

- Egy szót sem értek abból, amit itt összehordasz.- Jelentette ki Adam Smeaton.

- Persze, hogy nem.- Forgattam meg a szemem.- Csak nem képzeled, hogy ezt el is hisszük?

- Akkor miért jöttél el a találkozóra?- Tette fel a mindent eldöntő kérdést Lupin, a sánta férfi pedig szemlátomást nem is tudta mit válaszoljon erre.

- Azt hittem, a régi bandából akar találkozni velem valaki. De tévedtem. Csak négy gyerekről van szó.- Mondta végül.

- Valaki a régi bandából? Például Barrow?- Faggatta tovább Sherlock?

- Azonnal vette a lapot.- Legyintettem.- Egy örökkévalóság volt bejutni hozzá, teljesen paranoiás lett.- Adam Smeaton köpött egyet.

- Előbb-utóbb akkor is elkapjuk.

- A börtönből nehézkesen. De ha mázlid van, cellatársak lesztek.- Vigyorodtam el szemtelenül.

- Vigyázz a szádra!- Mordult rám Adam Smeaton.- Csak nyugodtan szórakozzatok velem. Úgyse hinne nektek senki.- Dühösen menni készült, de, Lupin megakadályozta: egy tökéletesen kivitelezett ugrással a lejjebb lévő függőhídra ugrott, és végigszaladt rajta.

Mire Adam feleszmélt volna, Lupin már meg is ragadta a karját. Irene rémülten kapta a szája elé a kezét, mert Lupin valóban erős volt, de még gyerek. Adam pedig vézna, de felnőtt.

- Hagyj békén!- Kiáltotta Smeaton. Kissebb dulakodás kezdődött.

- Kizárt! Előbb eljössz velünk a Scotland Yardra!- Vetette oda Lupin.

- Állj!- Kiáltotta ellentmondást nem tűrőn egy nő, majd két lövés dördült. Egy alak jelent meg mögöttem alig néhány méternyire. Magasba tartotta a fegyvert.

Állig érő szőke haja volt, és kockás kabátot viselt. Felváltva szegezte ránk a pisztolyt, de főleg felém tartotta, mivel Irene és Én voltunk hozzá a legközelebb.

- Ne csináljon ostobaságot Mary!- Dünnyögte Sherlock. Lassan végignéztem a nőn, a harag egyre gyűlt bennem.

- Senki ne mozduljon! - parancsolt ránk a nő, miközben a
cipősarka kopogott a fémen. A magasba tartotta a fegyvert. - Ez neked is szól! Ne gondold, hogy nem vettelek észre. Azonnal gyere ki onnan felemelt kézzel!- Megfordultam, így láthattam, ahogy a fölöttünk lévő hídon megjelenik Field felügyelő, magasba emelt kézzel. Frusztráltan kifújtam a levegőt, várva a folytatást.

Az övembe dugott pisztoly kellemetlenül nyomódott a hátamnak, és szinte éreztem a derekamon függő tokban heverő legyező hűvös fémjét a bőrömön. Türelem.

- El sem tudja képzelni, mekkorát hibázik most Mary.- Mondtam kimérten, enyhén magam elé tartva a kezem.

- Dobd a pisztolyt a folyóba!- Rikoltott rá a nő Field felügyelőre, aki az őrülteknek kijáró félelemmel a szemében teljesítette a parancsot. - Te pedig viselkedj rendesen, kislány… különben vége annak a szép arcocskádnak! MEGÉRTETTÉTEK? - kiabálta mindenkinek. Megragadta a hozzá legközelebb álló Irene könyökét, de mire előrelendültem volna ráugorjak a nőre, már a lány álla alá nyomta a pisztolyt.

Belefagyva az elrugaszkodáshoz szükséges mozdulatba dermedtem le, majd néhány pillanat múlva kihúztam magam, és felszegett állal leengedtem magam mellé a karjaimat.

- És most jól figyeljetek! Nem tudom mit keres ebben az ügyben négy taknyos kölyök, de már hallottam, hogy Field felügyelő szívesen alkalmaz ilyen rosszul fizetett, fiatal munkatársakat.

- Micsoda butaság!- Fakadt ki a felügyelő. Erre Mary Smeaton villámgyorsan megfordult, és kétszer rálőtt. Az egyik golyó a korlátba csapódott, de a másik célba ért.

A férfi fájdalmas kiáltással kapott a vállához, és csúszott a földre.

- Maga megőrült!- Vicsorgott fájdalmasan. Mary Smeaton eközben Sherlock, Lupin és az én homlokom felé fordította a pisztoly csövét, végül pedig újra Irene tarkójának nyomta.

- Csúnya ügy ez. Jobban tettétek volna, ha nem ütitek bele az orrotokat. Nézze meg az ember!- Egyre dühösebb lett.- Nyugodtan ücsöröghetnétek az ország legjobb iskoláiban, meg a jó meleg szobátokban, ehelyett mi vár rátok?

- Hadd találjam ki: szerencsétlen baleset ér minket egy tearaktárnál, ennek a gyanús városnak a leggyanúsabb helyén.- Forgattam meg a szemem.

- Nocsak, egy szakmabeli!- Mary arca vicsorgásra hajazó vigyorba torzult.

- Biztosra veheti, hogy szakmabelibb vagyok mint maga!- Kiélesedtek a vonásaim, az arcom olyan lett, akár egy jégszobor. Mary egy vetett rám egy lenéző pillantást, majd újra az elé táruló összképre koncentrált.

- Adam menj onnan! Te meg menj arrébb te piperkőc!

- Hozzám beszél?- Vonta fel a szemöldökét Lupin.

- Csönd legyen!- Ismét villant a pisztoly és egy lövés dördült, de ezúttal csak egy. A golyó csak azért nem találta el Lupint, mert a nőnek ezúttal magasabbra kellett céloznia, nehogy az öccsét találja el.
Az ajkam hideg mosolyra húzódott, a kezemet ledig lazán leengedtem.

Lupin elsápadt, a magasba emelte a kezét, ledermedt, akár egy gipszszobor.

- Gyerünk! - vicsorgott Mary Smeaton. - Nem azért vártam húsz évig, hogy aztán az utamba álljon három kölyök meg egy öregember. Az biztos, hogy nem ezért vártam húsz évig! Te ott! - szólította meg Sherlockot. - Kezeket a tarkóra, és indulj el a korlát felé! Ez az, tovább! Mássz fel rá! És vesd le magad!- Sherlock odáig még eljutott, hogy a korlátra tegye a kezét, de amikor meghallotta a parancsot, hogy vesse le magát mintegy
hatméteres magasságból, megtorpant.

- Hölgyem… - motyogta Mary felé tekintve.

- Tiéd a döntés! Lőhetek, vagy leugorhatsz. Ha szerencsés vagy, megúszod egy lábtöréssel, esetleg kettővel. De ha lövök, túl közel vagy ahhoz, hogy elhibázzam.

- Na ebből elég.- Sötétült el az arcom.

- Mi az kislány? Te szeretnél először ugrani? Esetleg egy golyót a fejedbe?- Tartotta felém a fegyvert. Csak erre vártam.

- Látszik magán, hogy kezdő. A pisztolya automata, azonnal utántölt, amíg el nem fogynak a golyók. Ebbe a modellbe öt golyó fér. Maga nem számolta a lövéseket. Elmondjam mennyit lőtt? Vagy megkockáztatja, hogy tévedek, és le tud puffantani engem?- Beszéd közben egyre közelebb és közelebb léptem Maryhez, aki végül ellökte magától Irenet, és remegő kézzel felém tartotta a pisztolyt. A cső a ruhámon keresztül a mellkasomnak nyomódott, éreztem a fémből áradó hőt. - Lőjön. - Suttogtam halkan.- GYERÜNK!- Kiáltottam, és széttárt karral hátrébb léptem, teljesen kitakarva Irenet, szemtől szemben állva a sorozatgyilkossal, aki több mint húsz évet várt arra, hogy bosszút állhasson.

Ekkor egyszerre több dolog is történt.

Suhogás, egy szívbemarkolóan fájdalmas dörrenés, és egy kiáltás, tele dühvel, és  szenvedéssel.