A harmadik kiszemeltet Joseph Barrow-nak hívják.

Irene pedig egy igen fontos, mondhatni sorsfordító nyomot talált az említett házánál, mielőtt leütötték.

Sherlock és Én egy teljes éjszakán át vizsgáltuk az összegyűrött, elmosódott tintájú papírfecnit, de meglett az eredménye: a nyom, egy vonatjegy volt.

Ekkor jött a csavar. Aki a jegyet használta, Liverpoolból érkezett, így a házunk szalonjánk padlóját hamarosan elborították az újságok. Mikor pedig Lupin is csatlakozott, megérkezett az isteni segítség egy eltűnt nő, bizonyos Mary Musgrave személyében. Az említett hölgy egy családanya volt, és a férje jelentette be az eltűnését. A nővel együtt egy kissebb méretű bőrönd is eltűnt, így a rendőrség arra következtetett, hogy Mary a saját akaratából hagyta el a családját.

Sherlock pedig úgy határozott, hogy mindenképpen meg kell szerezni Mary anyakönyvi iratait. Ezzel nem lett volna gond, ha azt nem mondja, hogy én nem mehetek, ugyanis külsős nőket nem engednek be az épületbe.

Így aztán én addig elmentem szemrevételezni a nagy dobásomat. Egy bárt, ami számos titkos szobával, titkos ajtóval, és egyebekkel várta az üzletkötésekhez, és a feledhetetlen szórakozáshoz az ügyfeleket. Egy kissebb színpad az énekeseknek. Kíváló konyha, és még kíválóbb italok. Póker, Jack Black és rulett asztalok, amiket egy gomb megnyomásával visszasüllyesztünk a falba. Elég jó tempóval terjeszkedünk, már szinte egész London az irányításom alatt áll. Ebbe rendőrök és újságírók is beletartoznak, csak hogy a legjobbakat említsem.

A napot így a kissé mellőzött munkámmal töltöttem, másnap pedig az orvos által egészségesnek nyilvánított Irene és Én élvezettel hallgattuk végig a fiúk beszámolóját, valamint a friss információkat.

Jerrold Smeaton, a bandavezér, házasember volt, és két gyereke is született. A nagyobbik neve Mary, a kissebbiké Adam, de az ő születése az anya életébe került.

- Tehát feltételezhetjük, hogy Mary-nek köze van az ügyhöz.- Csavargattam az egyik hajfürtömet, az eddigi teóriáimat az új tényekhez igazítva.

- Maryt és Adamaet az apjuk halála után örökbe fogadták. Új vezetéknevet kapott, Mary Harding lett belőle. Majd férjhez ment, és Liverpoolba költözött.

- December 13-án pedig megszökött, és Londonba jött.- Fejeztem be. Sherlock aprót bólintott.- És valószínűleg ő támadt rád Irene.- Néztem a lányra elsötétült tekintettel.

Ekkor lépett be Lupin, aki igen fényes kedvében volt.

- Sherlock már elmesélte nektek a híreket?- Miután bólintottunk, előhúzott egy ív fekete papírt a hóna alatt szorongatott bőrtáskából.- Mit szólnátok egy kis bemutazóhoz?- Kíváncsian döntöttem félre a fejem.

Lupin a tárgyat a kávéház falához rögzítette egy rajzszöggel, majd helyet foglalt, és egy színes ceruzával a papírra mutatott.

- Jól figyeljetek- szólt-, mert most megmutatom nektek, mi is történt. - Sherlock-al összenéztünk, mindkettőnk arcán érdeklődéssel vegyes kétely ült. Elismerem, mindkettőnkben meg volt a hiba, hogy nehezen láttuk be, hogy lehetnek nálunk okosabbak is. Sok gondunk származott ebből.

Eközben Lupin egy rózsát rajzolt a papír kellős közepére.

- Ez a kiindulópont.- Ezután két nyilat húzott, és odaírta: Rendőrségi hírzárlat, Felségárulás.

- Ezt a két dolgot nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Azaz, hogy a rendőrség azt kérte a sajtótól, hogy egyetlen újságíró se említse meg a rózsás bandát, és ez így is történt. Sherlock és Venus beépített embere Sparky pedig elmondta nekünk, hogy a hírzárlat esetleges megsértését felségárulásnak tekintenék. De szerintetek miért?- Sherlock nem válaszolt, én pedig a papírt néztem, így Irene válaszolt.

- Mert emlékeznek rá, milyek pánik tört ki húsz évvel ezelőtt.- Lupin erre elhúzta a száját.

- És szerintetek ez elegendő ok?

- Attól függ, ki adta ki a parancsot.- Fontam össze magam előtt a karom. Mostanra nagyon érdekelt, mire akar kilyukadni a barátunk.

- Attól függ, miért adta ki az illető a parancsot.- E ponton Lupin újabb szót írt a papírra: Jarvis.- Emlékeztek rá?

- Nem.- Ráztam meg a fejem, de Lupin nem törődött a közbevetésemmel.

- És ha Jarvisnek bizonyos értelemben igaza van?- Vetette fel Lupin.

Sherlock az arca elé emelte két összekulcsolt kezét, és lehunyta a szemét. Ismertem már ezt az arcot, mostantól mondhatok bármit, csak az információk érdeklik.

- Folytasd!- Hozta meg az ítéletet. Lupin hátat fordított nekünk, és tovább rajzolta az ábrát.

- Van néhány nyom, ami erre a következtetésre vezetett. Olyan elemek, amelyek nincsenek a helyükön, már ha van helyük egyáltalán.

Ezután a következőt írta a lapra: Az eredeti banda tagjai, és nyilakat rajzolt a szavak köré. Mindegyik nyíl végébe kérdőjelet tett, kivéve egyet, ahová Jerrold Smeaton nevét jegyezte fel. Tudtam, hogy látnom kéne valamit. Mintha az agyam hátsó részében valami kaparászott volna, idegesítően, de nem tudtam megszabadulni az érzéstől.

- Ez az egyetlen név, amit ismerünk. És mi az amit biztosan tudunk róla?

- Hogy meghalt.- Jelentette ki Sherlock tömören.

- Nem csak ezt. - Tettem hozzá.- Tudjuk, hogy van két gyereke, és biztosan tudjuk, hogy Mary él. Adamről pedig csak a nevét, bárhol lehet, akár a föld alatt is.

Lupin két nyilat rajzolt Smeatontól, majd felírt még két nevet: Mary és Adam.

- Smeaton és a rózsás banda húsz éve halott.- Enyhén felvontam a szemöldököm. A banda többi tagjáról semmit nem tudunk.- A bandavezér gyerekei pedig huszonhét, illetve huszonöt évesek. Tudjuk róluk, hogy az apjuk halála után a Harding család fogadta örökbe őket. Mary Liverpoolba költözött, és hozzáment Musgrave-hez, de ahogy Venus is mondta, Adamnek nyoma veszett.- Lupin minden mondat után újabb vonalakkal egészítette ki az ábrát.

- Azt azonban tudjuk, hogy Smeaton vagyonát elkobozták, a két gyereket pedig egy szerény anyagi helyzetben lévő család fogadta örökbe, vagyis nem részesültek az apjuk által összeszedett zsákmányból.

- Azt olvastam, hogy Smeatonnak elég csekély vagyona volt, pedig a banda minden bizonnyal hatalmas zsákmányt halmozott fel, amit azonban nem találtak meg a Temze-parti kunyhóban. - Fűzte hozzá Sherlock.

- Gondolom a többiek osztották fel egymás között.- Válaszoltam, miközben azokat a dolgokat jegyeztem fel, amik nem illettek a képbe.

- No igen, a többiek. Vagyis ez a nagy csomó kérdőjel. Kik voltak a banda tagjai? Valószínűleg egy olyan biztosan van köztük, aki magas pozíciót tölt be a rendőrségnél, sőt talán ahhoz a szűk csoporthoz tartozik, amelyik a királyi udvarba is bejáratos.

Sherlock tágra nyílt szemmel bámult a barátunkra. Én mondtam ki amire gondoltunk.

- Ezt meg honnan vetted?

- A hírzárlat, a felségárulás. És különben is, ne felejtsd el mi történt húsz évvel ezelőtt: a rendőrség egyetlen bejelentéssel sem foglalkozott, ami a rózsás bandával volt kapcsolatos, aztán váratlanul figyelembe vették azt a levelet, ami elvezette őket Smeatonhoz. Vajon miért?

- Szerencsés véletlen?- Dünnyögte Irene.

- Nem, meg volt rendezve.- Doboltam az ujjaimmal az asztalon.- Lupin Mary és Adam nevére mutatott.

- Ez már nem az eredeti banda.- Jelentettem ki.

- És szerintem Adam és Mary mellett valaki olyan is tagja az új bandának, aki igen magas pozícióban van... vagy, tekintve, hogy már elég idős emberekről beszélünk, egy magas rangú személynek a gyereke.- Arséne ránk nézett.- A vonatjegy, aztán Irene, aki egy női arcot látott a Barrow-háznál, amely Mary arca is lehetett... Hát nem értitek? A gyerekek az apák nyomdokába léptek, és ismét kesztyűt dobtak a Scotland Yardnak!- A kezem ökölbe szorult a szoknyám redői között, végül azonban csak annyit mondtam: regénybe illő történet.

- De úgy látom, ezek a gyerekek nagyon dühösek- jegyezte meg Irene.- Úgy emlékszem, a régi banda tagjai betörők voltak ugyan, de nem gyilkosok.

- És pont ez hibádzik az ábrádban!- Fakadtunk ki egyszerre Sherlock-al.

- Az az elképzelés viszont, hogy a királyi udvar valamelyik tagja vagy a rendőrség magas rangú tisztségviselője is érintett, talán érdemes megfontolni...

- Ha én Mary és Adam helyében lennék, nem fognék össze azokkal, akik megölték az apámat.- Vetettem ellen.

- Egyébként meg, ha a dolgok úgy történtek ahogy te mondod, és a régi banda örökösei fogtak össze, akkor miért vették volna be az egyetlen bukott tag, Smeaton gyerekeit is?- Kérdezte Sherlock.

- Talán kárpótolni akarták őket a történtekért.- Vetette fel Irene.

- Azt korábban is megtehették volna.- Ráztam meg a fejem.

- De ki mondta, hogy bevették Smeaton gyerekeit?- mosolyodott el Arséne, majd egy utolsó nyilat rajzolt fel, amely Adam és Mary Smeaton nevétől a Fekete Barát felé mutatott, ez utóbbi nevet pedig bekarikázta.

- Nem értem.- Dünnyögte Irene.

- Feltételezésem szerint Smeaton gyerekeinek valahogyan tudomására jutott, hogy újra akarják alapítani a Skarlátvörös rózsa bandáját... és kitalálták a Fekete Barátot, hogy tudassák a többiekkel: ők is itt vannak... és tudják mire készül a banda.

- Érdekes...- bólogatott Irene.

- De hogyan jutott tudomásukra? És ahelyett, hogy nagy értékeket zsákmányolnak, miért gyilkosságokra adják a fejüket?

- Pontosan ezt kell kiderítenünk- közölte Lupin. Ezután felírta a lapra a Musgrave nevet, mellé pedig nagy kérdőjelet rajzolt.

- Ez az! - kiáltott fel Irene.- Mit tudunk erről a Musgraveról?

- Egyenlőre semmit.- felelte Sherlock.- És ennél nehéz is lenne többet kideríteni, mivel elég gyakori vezetéknévről van szó.

- Ez nem teljesen igaz.- Kortyoltam a teámba. Kiélveztem a feszült várakozást, míg akkurátus mozdulattal a csészét a csészealjra helyeztem, majd elmosolyodtam.- Bennem is felmerült, hogy Hardingnak valamiféle köze lehet a dologhoz. Így aztán békés körülmények között felajánlottam pár nap szabit az egyik szobalánynak, és egy emberem ellátogatott a Musgrave házba, hogy helyettesítse. Véleményem szerint, ha meg akarunk ismerni egy embert, az utolsó személy akivel beszélnünk kell, az érdeklődésünk tárgya. Az első pedig a személyzet.

- Vagyis?- Kérdezte Irene.

- A személyzet mindent tud. Senki nem figyel rájuk, egy gyilkosságnál senki nem gyanakszik egy szende szobalányra, ha ott van a feleség, egy ügyfél, vagy egy ellenség. Röviden, az emberem néhány röpke alatt azt is megtudta, hány cukorral issza Harding a kávéját. A válasz megdöbbentő lehet. Azon kívül, hogy csapnivaló az ízlése ruhák terén, valamint borzalmas férj, semmi törvénybe ütközőt nem csinál. Szerintem tiszta. A gyerekek örökbefogadóit is leellenőriztem, egy kedves család, akik megsajnáltak két árva gyereket.

- És Jarvis? Ő hogyan kerül a képbe?- Lupin megpróbált választ adni Irene kérdésére. Ő azt feltételezte, hogy lehet valaki a rendőrségnél, aki tagja volt az eredeti bandának, és Jarvis rájött erre.

- És szerinted ez kergette az őrületbe?- Kérdezte Irene csekély meggyőződéssel.

- Nagy hiba, ha a tényeket igazítjuk a teóriákhoz, és nem a teóriákat a tényekhez.- Világítottam rá a problémára, ami a beszélgetés kezdete óta zavart.

Arséne is elismerte, a kudarc nem elegendő ok az őrületre.

Hamarosan már Sherlock is egyre bosszúsabb lett Irene és Lupin feltételezései miatt, de ő sokkal kevésbé tudta, vagy akarta titkolni, mint én. A barátaink ugyanis talán a legszembetűnőbb dolgot hagyták teljesen figyelmen kívül.

- A legutóbbi bűntények során mindig eltűnt egy-egy nagy értékű személyes tárgy, ez tény- motyogta aztán.- De ezeket össze sem lehet hasonlítani a banda régi zsákmányaival. A Skarlátvörös rózsa bandája teljes ékszerboltokat pakolt ki. Meg bankokat. Ha egy villába törtek be, egyetlen éjszaka alatt mindent elvittek... Ezek meg itt... mintha kezdők lennének.

- A gyerekek nem mindig szárnyalják túl a szüleiket.- Jegyezte meg Lupin.- Főleg ha ugyanazon a területen próbálnak versenyre kelni velük.

- Különben is...- tűnődött tovább az ifjú Holmes.- Nem vettetek észre, hogy az áldozatok furcsa hasonlóságot mutatnak? Mind ötven év körüli férfiak, gazdagok, de szegény családból származnak, és meglehetősen visszavonult életet érnek.

- Az még nem bűn, ha valaki fiatalon félretesz némi pénzt, aztán öregkorában szép nyugodtan élvezi a vagyonát.- vágott vissza Lupin.

Sherlock elfintorodott, de ezúttal nem torkolta le Lupint azonnal.

- És mi van, ha nem új bandáról van szó- dünnyögte, én azonban már nem is hallottam amit mondtak. Az eddig szinte figyelmen kívül hagyott információk úgy dübörögtek a fejemben, mintha valaki egy rakat lövést elsütött volna a fülem mellett. Időközben a többiek elmentek, egyedül ültem az asztalnál. Mozfulni sem bírtam, ahogy az agyam összekapcsolta az elejtett fel mondatokat, és szavakat, mígnem nagy levegőt nem vettem, és lehunytan a szemem. Ott volt előttem a megoldás. Nyilvánvaló volt, hogy nem jöttem rá eddig? Hát persze! De egy megoldás addig nem lesz igaz, amíg be nem bizonyítják.

El sem hiszem, hogy rájöttem!