Megütközve néztem Sherlockra, aki már folytatta is.

- Te ugye nő vagy.- Állapította meg.

- Ezek miatt a zseniális megállapítások miatt tartanak... zseninek.- Vontam fel az egyik szemöldökömet.- Csak mondd el, mi a gond.- Sherlock nagyot sóhajtott, úgy tűnt, kellemetlen neki a téma.

- Nem sokkal ezelőtt megkeresett a Shackleton kávéházban Wells őrmester, Field régi barátja. Nem úgy alakult a helyzet, ahogy vártuk... Amikor Babbington felügyelő megtudta, hogy Field már a rendőrség kiérkezése előtt is Barrow házanál tartózkodott, azonnal lecsukta a nyomozás akadályozásáért. Fieldnek annyi ideje sem volt, hogy közölje vele mindazt, amit megtudott!

- Tehát ott vagyunk, ahol a part szakad.- Állapítottam meg.

- A harmadik kiszemeltnek fogalma sincs a veszélyről, teljesen védtelen!

- Akkor majd mi figyelmeztetjük.- Mondtam ki a nyilvanvaló megoldást.- Sherlock csalódottan elfintorodott.

- Ez sajnos lehetetlen. A következő a helyzet: Lupin apja megérkezett. Bezárkózott a fiával a hotelbe, és amilyen nagyot veszekedtek, nem zárom ki, hogy Théophraste még ma magával viszi Arsénet. Ami engem illet, az a megtiszteltetés ért, hogy a húgomat, Enolát fogom ápolni egészen estig, mivel Anyám dolgozik, Mycroft pedig visszautazott Cambridge-be. Az pedig kizárt, hogy Irene egyedül menjen, ezt meg is mondtam neki az előbb.

- Tehát azt kéred, hogy én menjek?- Kérdeztem.

- Dehogy!- Mondta határozottan.- Az a helyzet, hogy eddig nem igazán vigyáztam Enolára, mikor beteg volt.- Pirult el egy kicsit.- Nem tudom, mit kéne ilyenkor csinálnom.- Lassan egyre szélesebb mosolyra húzódott a szám.

- Adj öt percet. Hozok teát, sütit, meg valami könyvet.- Mikor azonban a szobám ajtaja elé értem, elakadt a lélegzetem. A padlón egy apró bársonypárna hevert, a tetején Helena gyűrűjével. Mikor lehajoltam, egy levelet is találtam.

Senorita, tudom, hogy szeretné elfelejteni a nővérét, de talán jobb lenne, ha nem elnyomná a fájdalmat, hanem tovább lépne.

A gyűrű olyan volt, mintha nem is hevert volna a tűzben. Gyanítottam, hogy Wesley azon nyomban kipiszkálta a kandallóból, hogy elhagytam a szobát. Tanakodva forgattam az ujjaim között a gyűrűt, aztán a mutatóujjamra csúsztattam. Ezután elhoztam a szobámból egy köteg megválaszolatlan levelet, egy könyvet, és a konyhában egy kosarat, amibe egy doboz teafiltert, és sütit pakoltam. Kint pedig már várt minket a kocsi, amiért gondolatban elismeréssel adóztam a komornyiknak.

Útközben Sherlock elmondta, mi történt Enolával a nyár óta. Azóta is nagyon irigyeltem azt a tömérdek szeretet, ami jellemezte a testvéri köteléküket, ami még a beszámolóból is élesen hallható volt.

A Holmes ház távolabb feküdt a várostól, egy nagyobb füves területtel, és egy kissebb erdővel szomszédságban. Sherlock gyorsan kinyitotta az ajtót, majd meg is torpant. A vállába kapaszkodva kilestem mögüle, így már az okát is láttam. Az előszobában egy kócos, barna hajú kislány állt, akit már Saint Malón volt szerencsém megismerni.

- Enola, nem kellett volna kikelned az ágyból.- Mondta zavartan Sherlock.

- Úgy tűnik, már nincs olyan rosszul, mint ahogy mondtad.- Léptem mellé bújkáló mosollyal.- Szerbusz Enola. Emlékszel még rám?- A kislány hevesen bólogatott.

- Sherlock sokat mesélt az eseteitekről. Azt hallottam, hogy az apukádat börtönbe zárták, mert rossz ember.-Ha bárki más mondta volna a második mondatot, az egy életre elássa magát a szememben. De Enola nem. Vettem egy mély lélegzetet.

- Na és melyik a kedvenc történeted?- Tereltem el más irányba a beszélgetést.

- Amikor az operaházban harcoltatok Barzinivel!- Lelkesedett be.

- Az érdekes volt.- Gondolkodtam el. Sok minden történt akkor, és mindannyiunkra nagy hatással voltak az események.

- Enola, menjünk vissza a szobádba, és akkor elmeséljük Venussal, a mostani esetünk részleteit.- Ajánlotta fel a mindezidáig csendben álldogáló Sherlock. A húga kapva kapott az alkalmon, és már rohant is.

A délután során hosszan ecseteltük a kislánynak az ügyet. Már kezdett lemenni a nap, mikor elköszöntem a testvérektől, és beszálltam a ház előtt várakozó kocsiba.

Másnap, csütörtök volt. Aznapra beszéltem meg a találkozót James Moriartyval. Bár hivatalosan nem egyeztettünk helyszínt, de mindketten tudtuk, hogy a meghívás hozzám szól, így szóltam a komornyiknak, a vendégről, majd elindultam a Shackleton kávéházba. Már messziről kiszúrtam az utca túlfelén érkező Sherlockot.

Távolról egymásra mosolyogtunk, de a jókedvünknek hamarosan nyoma sem volt. Amint beléptünk a kávézóba, sejtettem, hogy valami nincs rendben. Mikor pedig az egyik pincér átnyújtott egy sebtében összehajtogatott papírlapot, tudtam, hogy baj van.

Holmes úrfi, Lupin úrfi, King kisasszony! Irene kisasszonyt leütötték, miközben próbált bejutni egy házba, majd megfigyelni azt, én legalábbis úgy gondolom, hogy azt csinálta a merénylet előtt.

Nem volt semmi "kérlek gyertek el" vagy "ez a ti hibátok".

- Szólj Lupinnak.- Gyűrtem a táskámba a levelet, és már indultam is Irene-ék házába. Elmondhatatlanul aggódtam a lányért, emelett pedig lassan valami más érzés is helyett kapott a szívemben. A düh. Egyre növekvő düh, mintha a levélben olvasott leütötték és merénylet szavak a fülemben szóltak volna. Arra vágytam, hogy jól megölelgessem a barátnőnket, de emellett azt akartam, hogy aki ezt tette vele, az megfizessen.

Hamarosan már az Adler ház csengőjén tenyereltem. És mikor Nelson úr ajtót nyitott, nem igazán volt meglepve.

- Sejtettem, hogy ön érkezik elsőnek.

- Tudnom kellett volna, hogy oda fog menni. - Túrtam a hajamba.- Bemehetek hozzá? Kérem!

- Ezt a szüleitől kell megkérdeznie.- Állt félre az ajtóból, majd egy közeli szobába vezetett.

- Monseour és Madame Adler. Sajnálom, hogy ilyen körülmények között ismerkedtünk meg. Venus King vagyok, a lányuk egyik barátja.

- Oh. Ön ment Irene-al ajandékokat vásárolni?- Világosodott meg Mrs Adler.

- Igen, én voltam. Esetleg bemehetek hozzá?

- Irene-nak sok pihenést rendelt el az orvos, de azt hiszem egy barát jelenlége sokat segítene.- Állt fel az apja.- Máris megmutatom hol a szobája.

Rövid ideig némán haladtunk, majd a férfi, - ha jól emlékszem Irene azt mondta a neve Leopold- beszélgetést kezdeményezett.

- És mit dolgozik az édesapja, Venus?

- Ő most szabadságon van, az egyik rokona vezeti az üzletet.- Alig ferdítettem a tényeken. Az út további részét némán tettük meg. Mikor Mr Adler kinyitotta sz ajtót, udvariasan kint maradtam, és csak akkor léptem be, mikor Leopold már felébresztette a lányt, majd a szobából kilépve szabaddá tette az utat. Mikor az ajtó becsukódott mögöttem, Irene várakozva nézett rám.

- Neked teljesen elment az eszed? Mégis hogy gondoltad, hogy egyedül indulsz megfigyelni egy házat, ami körül egy sorozatgyilkos garázdálkodik?! Ennél felelőtlenebb dolgot, nem is csinálhattál volna!

- Venus nyugodj meg!- Próbált közbevágni.

- Nem nyugszom meg! Rosszabb is történhetett volna veled, mint hogy leütnek! Sokkal rosszabb!- Remegett meg a szám.

- De nem esett semmi komoly bajom, és ez a lényeg!- Hozzám hasonlóan ő sem emelte meg túlságosan a hangját.- Inkább elmondom mit tudtam meg.- Mivel úgy gondolta nem fogok közbeszólni, elmesélte, hogy a harmadik kiszemelt áldozat két őrt állított az ajtaja elé, akik senkit nem engednek be. Illetve valaki már előtte is figyelte a házat. Mikor láttam, hogy alig fél órám maradt a James-el megbeszélt találkozóig, így elbúcsúztam Irene-tól, megígértem neki hogy még meglátogatom, és elindultam hazafelé. Még jócskán maradt húsz percem, mikor megpillantottam egy férfiruha üzletet, a kirakatban egy teljes ruhakölteménnyel, így egy belső indíttatástól vezérelve betértem, és megvettem egy zakót, inget, nadrágot, két nyakkendőt, egy cipőt, és három pár mandzsettagombot. Ezeket egy selyempapírral kibélelt dobozba rakva vittem haza.

5 percem maradt, hogy felkészítsem magam elmében és lélekben, ami egészen jól sikerült. James hasonló ruhában érkezett, mint amiben Field irodájában láttam.

Végül késő estig vitattuk meg a meg nem oldott ügyeket, jó néhány évtizedre visszamenőleg, James pedig egyre inkább feloldódott, így az Irene iránt érzett aggodalmam ha nem is tűnt el, de csökkent egy kis időre.

- Jövő héten ugyanekkor?- Kérdeztem az ajtóban álló, kabátját gomboló James-től.

- Mindenképpen.- Mosolygott rám, majd eltűnt az utcát uraló sötétben.