V1- P47- F5

Ez volt a Fekete Barát második feladványa.

Az Apám régi dolgozószobájában ülve olvastam az esti újságot. Pontosan tudtam, hogy a barátaim ezt a lapot csak holnap reggel kapják kézhez, valamint a gyilkos is csak holnap fog lecsapni. Így tehát, mindenkivel szemben lépéselőnyben voltam.

- Wesley! - A szemüveges férfi belépett az irodába.

- Mit tehetek önért?- A hangja szokás szerint nyugodt, és fegyelmezett volt, azt sugallta, nem lesz semmi baj.

- A szomszéd épület melletti utcában találsz két koldust. Fiatal kölykök. Hozd ide őket minél hamarabb. Szólj, hogy készítsenek elő egy kocsit, és valami harapnivalót, kakaóval, és teával. A szalonba.- A férfi egy kimért főhajtás után távozott, én pedig az egész alakos tükör elé álltam. Egy néma farkasszemezés és egyeztetés után a tükörképemmel, helyet foglaltam a papírmunkámmal együtt, az említett társalgóban.

Egy perc múlva megérkezett a keksz, és a tea, a kakaóval egyetemben. Nem sokkal később pedig a társaság is.

Wesley szokás szerint a mögé a fotel mögé állt amiben ültem, a két rongyos fiatal pedig egymás mellett ültek.

- Vegyetek nyugodtan.- Mutattam a kekszre, mire a fiatalabbik, a fiú, lelkesen belemarkolt a tálban pihenő halomba. Mikor azonban az idősebbik társa, egy lány belekönyökölt az oldalába, lassan elengedte a kezében lévő darabokat, és azok visszaestek a többi közé.

- Hogy hívnak titeket?- Kérdeztem mosolyogva.

- Mit akarsz tőlünk? A magadfajta gazdagok, nem törődnek velünk!- Kérdezte a lány ingerülten.

- Okosabb vagy, mint a legtöbb üzlettársam. Így sokkal bulisabb lesz a dolog.- Csaptam össze lelkesen a kezeimet.- Ne szemezz így a kekszekkel, nyugodtan vegyél el annyit, amennyit akarsz. Ha a szakácsnő nem lenne olyan szemfüles, már én is régen kifosztottam volna a kamrát.- Néztem a kisfiúra, aki így a társa szemrehányó tekintetével nem törődve, maga elé húzta a tálat. Lássuk csak: nemrég kerültek az utcára, a szüleik elhagyták őket, az árvaházból szöktek meg. Testvérek, nővér, valamint két és fél évvel fiatalabb öccse. Nem bíznak bennem.- A helyzet az, hogy egy megállapodást szeretnék kötni veletek. Amennyiben ma este megfigyelitek az ezen a címen található házat, és beszámoltok az ott megtudott dolgokról, hajlandó vagyok annyi pénzt adni, amennyivel el tudtok lenni egy közepes minőségű szálláshelyen, míg munkát nem találtok. Te néhány hónap múlva nagykorú leszel, ha nem tévedek. - Néztem a lányra.- Ruhát is adok. Ha pedig szeretnétek, beszélek néhány ismerősömmel, akik magas fizetést, és normális bánásmódot is adnak a munka mellé. Ha szeretnétek.

- És ezért nem kéne mást tennünk, mint figyelni és hallgatózni?- Kérdezte a lány gyanakodva.

- Pontosan.- Dőltem hátra elégedetten, kivéve egy kekszet a tálból, majd öntöttem magamnak a kakaóból is. - Nyugodtan beszéljétek meg, addig én kimegyek.- Távoztam a szalonból, néhány perc múlva azonban visszatértem. Vállalták.

Lovaskocsiban ültem, arra várva, hogy Wesley visszetérjen. A fiatalok azt tudták meg, hogy hamarosan bált tartanak, így a férfi szerez számomra egy meghívót. Ha valakit meg akarnak ölni, akkor én látni akarom a gyilkost.

Kedves Sherlock!

Mire ezt a levelet kézhez kapod, már úgyse tehetsz semmit.

Bejutok a célpont házba, hogy onnan figyeljek. Ami titeket illet, ajánlom a Carbany Street sült gesztenye árusait.

Ui.: Ne félts!

A levél alján, amit Sherlock a Shackleton kávéházban kapott kézhez, egy vörös rózsa volt rajzolva, ha pedig az óramutató járásának megfelelően elforgatta, akkor a szirmok szélén lévő gyűrődésekből megkapta a Venus nevet, mint aláírást.

Az ifjú Holmes szinte hallotta a lány hangját ahogy olvasta a levelet, és csak remélni tudta, hogy amaz nem csinál semmi egetrengető felelőtlenséget.

A hó súlyos pelyhekben hullott a mocskos londoni kövezetre. Senki nem rótta már az utcákat, de a közlekedés továbbra is katasztrofális volt. A kocsisok válogatott káromkodásokkal fejezték ki nemtetszésüket sorstársaik iránt.

Egy ilyen kocsiban ültem én is, a bálra tartva. Az efféle események egyformák. Az emberek a legjobb arcukat mutatják, mosolyognak, a többiek pedig örömmel asszisztálnak ehhez a színdarabhoz, amelyet minden előkelőség ismer, és játszik.

Ezen a bálon pedig, a szerencsémre, álarc is tetézi a szerepeket.

A Hallett ház felé utazva, megláttam három gesztenyesütőt. Az egyik észrevette a családi címert a kocsin, és hosszan utánunk fordult.

Mikor Wesley kisegített a ház kapujában, nem bírtam megállni, hogy ne vessek egy pillantást az árusnak öltözött barátaim felé.

Ott akartam lenni, beszélgetni, elméleteket gyártani, de négyünk közül, csak nekem volt esélyem az áldozat közelébe jutni. Megragadtam az alkalmat.

- Hallett úr már várta kegyedet.- Üdvözölt a mély hangú ajtónálló, majd kitárta a kaput, odabentről pedig megcsapott a beszélgetés, és a meleg. Induljon a banzáj!

Odabent egy pincér rögtön egy öt emberből álló csapathoz vezetett, akikből az egyik Hallett volt.

- Nyugalom kisasszony, sokszor csinált már ilyet.- Mondta nekem halkan Wesley.

- Csak ezúttal egy gyilkost próbálok elkapni, nem pedig üzletet kötni.- Válaszoltam, hasonló hangerővel, majd lehengerlő mosollyal az arcomon a férfiak felé fordultam.

Egy háromnegyed óra tömény jópofizás és unalom után, amíg én hoztam a buta, elkényeztetett lányka szerepét, az embereket néztem, keresve az olyan gyanús alakokat mint... nos... én. Nem sokkal később pedig egy hal akadt a horgomra.

A ránézésre fiatal férfi magányosan ácsorgott, és szüntelen a tömeget pásztázta. Egy avatatlan szem azt hitte volna, táncpartnerre vadászik, de a szeme átsiklott a csinosabb nőkön is. Majd megállt rajtam. A megütközését vagy annak köszönhettem, hogy mellettem nem volt gardedám*, vagy pedig mivel felfigyelt rá, hogy ugyanazt a műveletet végezzük.

A tömegen átvágva, ami a táncparkett körül terült el, elém lépett.

- Mortimer Sajay, szolgálatára. Elkezdtem kielemezni.

Nem sokkal idősebb nálam, talán csak egy-két hónappal. Menekül valami elől. Ellenség? Nem. Inkább család. Irodai munkát végez, de nem élvezi. Egy rossz minőségű albérletben lakik, nincs háziállata, gondosan spórol, nem a Mortimer Sajay az igazi neve. Hazug. - Ez az egy szó villogott a szemem előtt. - Hazug. Hazug. Hazug.

- Sierra Moreno. - Pukedliztem aprót, ő pedig kezet csókolt.

- Szabad egy táncra?- Intett a parkett felé. Vetettem egy tétova pillantást a férfiak felé, de Wesley csak biccentett, jelezve, hogy tartja a frontot, menjek csak. Így hát az újdonsült partnerembe karolva vetettem le a magamra erőltetett álcám egy részét.

Egy pörgős keringő kezdődött, mindketten tökéletesen hajtottuk végre a lépéseket a többi táncos között.

- Miért van itt?- A hangom ezúttal nélkülözte a émelyítő stílust, amit a bál kedvéért magamra erőltettem.

A fiatalember a ruha által szabadon hagyott hátamra fektette a kezét, mire megborzongtam. Jászik velem!

- Fogalmam sincs miről beszél. Megláttam egy csapat unalmas férfi között egy gyönyörű nőt, és úgy gondoltam, kimentem a börtönéből.

- Szóval afféle hős lovag vagy?- Váltottam át a magázásról tegezésre.

- Távol álljon tőlem.- Pörgetett meg, így a hátam a mellkasának préselődött.- Maga viszont imád játszani. Ezért nem kiáltott még segítségért. Bármit megtett volna, hogy kiszakadjon az unalmas körforgásból. Az unalom akkora ellensége, hogy bármit megtenne azért, hogy elűzze.

- Úgy teszel, mintha ismernél. De a maszk eltakarja az arcunkat.- A férfiak szinkronban hátradöntötték a hölgyeket, az én táncpartnerem viszont csak néhány tizedmásodperc késéssel követte őket.

- Úgy tesz, mintha ez fontos volna.

- Mit keres itt?- A hangomban mostanra nyíltan ott volt a feszültség, ráadásul visszaváltottam magázásra.

- Szerintem tudja.

- Megfejtette a rejtvényt.

- Tudtam, hogy nem okoz csalódást.- Maga felé fordított, így alig pár centi maradt az arcunk közt. A mogyoróbarna szemek okosan csillogtak, és figyelmesen feltérképezték az arcom minden négyzetmilliméterét.

Aztán mielőtt bármit is tehettünk volna, eldördült két lövés.

*Kísérő nő; az anya vagy más, rendszerint idősebb nő, aki egy fiatal lányt vagy lányokat nyilvános helyen felügyelet alatt tart, mulatságba, társaságba elkísér.

A lány keresztanyja vállalta a gardedám szerepét a lány első bálján. A fiatalember a gardedámtól kért engedélyt, ha a lánnyal táncolni akart.