A férfi némi tétovázás után megrántotta a gyeplőt, és a kocsi elindult. Egy ideig mellékutcákban kanyarogtunk, aztán kiértünk a forgalmas Tottenham Court Roadra. A fiúk arcán láttam, hogy egyetértenek Irene-al, és bár ez valóban túlságosan horderejű hír volt ahhoz hogy magunk foglalkozzunk vele, de szívből gyűlöltem a Scotland Yardot amiatt, amit a családommal tettek.

Csöndben maradtam, mígnem egy örökévalóságnak tűnő húsz perc múlva kiszálltunk a kocsiból, és miközben kifizettem a kocsist, ráparancsoltam, hogy ott várjon meg minket, majd beléptem az oroszlán barlangjába.

Még alig léptük át a küszöböt, máris ránk támadt egy magas, görnyedt tartású, orrhangú rendőr.

- Hé gyerekek! Tudjátok, hogy ez itt a rendőrség központja?

- Maldita sea, pensé que era un zoológico. ( A fenébe, én meg azt hittem állatkert. ) - Forgattam meg a szemem.

- Csak nem a keresztapa lánya?- Fordult felém.- Az Apád sok munkát adott nekünk néhány hónapja. Több éven át küzdöttünk, de csak sikerült elkapni.

- Higgye el, minket ez ugyanennyire meglepett, mint magukat.

- Sajnos azonban bár őt lekapcsoltuk, de azért a biztonsági rendszer, és az óvatos ügyletek továbbra is állnak.

- Sajnos.- Sziszegtem.

- De most nem ezért jöttünk. Fontos bejelentést kell tennünk.- Vágott közbe Sherlock, mielőtt a rendőrrel felnyársaltuk volna egymást a tekintetünkkel.

- Ha valami bejelenteni valótok van, miért nem mentek a kerületi rendőrőrsre? Biztos vagyok benne, hogy ott szívesen meghallgatják a mondanivalótokat.- Ingerülten fújtam ki a levegőt a tüdőmből, és megforgattam a szemem.

- Nem kétlem.- Folytatta Sherlock, talán érezte, hogy verbálisan a földbe akarom döngölni a modortalan rendőrt.- Csakhogy úgy áll a helyzet, hogy az, amit be akarunk jelenteni, az túl nagy horderejű ahhoz, hogy holmi kerületi rendőrőrsre menjünk vele.- A rendőr továbbra is barátságtalanul méregetett minket. Nehezen tudta eldönteni, higgyen-e nekünk.

- Akkor forduljatok Babcock közrendőrhöz. Kivéve, magát Moreno kisasszony.- Mutatott rám.- Magával beszéde van a Scotland Yardnak.

- Ha a Scotland Yard beszélni akar velem, akkor be kell idézniük, hivatalos úton. Ráadásul nagykorú kísérete nélkül nem hallgathatnak ki, és még ha meg is próbálnák, akkor sem mondanék semmit ügyvéd jelenléte nélkül. Nagyon örültem.- Hagytuk faképnél a rendőrt, aki bevágta mögöttünk az ajtót.

Babcock nagydarab, vörös hajú, vezenyős szemű férfi volt. Egy sötét fapult mögött ült, és határozottan bosszús tekintettel figyelt minket.

- Idehallgassatok, ha elveszítettétek a kiskutyátokat, vagy valamelyik játékszereteket, nem ide kell jönnötök.

- Egyetlen dolgot vesztettünk el: a türelmünket- Vágott vissza Lupin keményen.- Úgyhogy jobb lesz, ha meghallgatja, miért jöttünk.

- Hahaha.- Nevetgélt a rendőr.- Csupa fül vagyok.

- Tényleg fontos ügyről van szó uram.- Szólt közbe Irene, egyenesen Babcock szemébe nézve.- A twickenham-i gyilkossággal kapcsolatos.

A pult mögött ülő egyenruhás félig kíváncsian, félig kétkedőn vonta fel a szemöldökét. De miután végül is úgy tűnt, hajlandó meghallgatni minket, ezt kedvező jelként értékeltük.

Sherlockkal egymásra pillantottunk, aztán a barátom közelebb lépett a pulthoz. Előhúzta bőr iskolatáskájából a Times hétfői számából kivágott hirdetést, vagyis a Fekete Barát aláírással megjelent hamis sakkfeladványt, és magyarázni kezdett a közrendőrnek. Közben én a férfit figyeltem, és a reakcióit. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hisz nekünk.

- Ez valóban hihetetlen!- Csapott az asztalra lelkesen, mire a barátaim arca felderült, én viszont összehúztam a szemem.- Carruthers! Ezek a gyerekek tényleg izgalmas dologra jöttek rá!- Az ajtón belépett a magas rendőr aki beengedett minket. Roppant meglepettnek tűnt.

- Mennyire izgalmas?

- Nagyon is!- Vágta rá Babcock.- Valami rejtjelekről szóló história, aminek köze van a twickenham-i gyilkossághoz, meg más, még várható bűncselekményekhez.- Carruthers felénk fordult, és gyanakodva kezdett méregetni minket.

- Rejtjelek?- Ismételte, majd ismét a kollégájához fordult.- Eléggé fontos ahhoz, hogy Jarvis felügyelőt háborgassuk vele?- A pult mögött álló az állát dörzsölgetve alaposan átgondolta a kérdést, majd megszületett az ítélet.

- Igen! Szerintem igen!- A barátaim elégedetten néztek össze, de engem nem győzött meg a rendőrök színjátéka. Ezt pedig, bármilyen barmok voltak, ők is észrevették.

- Gyertek velem! De a maffiózó lánya marad! Biztonsági intézkedés.

- Menjetek csak, semmi gond.- Farkasszemeztem a két Scotland Yardossal.

Mikor Carruthers egy lépcsőn elvezette a barátaimat, akik a fordulóban eltűntek a szemem elől, újra végignéztem a helyen ahol voltam. Mindenfelé ügynökök rohangáltak, néhányan kávékkal. A szemem megakadt a körözési fotókon, így közelebb léptem, Babcock fürkésző tekintetétől kísérve. Jó néhányukat ismertem, legalább másodkézből, vagy Wesley említette őket, vagy intéztem hozzájuk kapcsolódó ügyet.

Egy tőlem néhány évvel idősebb fiú állt meg mellettem, fél szemmel engem, fél szemmel a fotókat nézve. Félig fordulva rámosolyogtam, amit zavartan viszonzott, majd kezet nyújtottam neki.

- Üdv. Jó látni itt egy fiatal arcot is, pláne egy lányét.- Pirult el kissé.

- Hogyne. Gyorsan terjednek itt a hírek.- Szusszantottam aprót, mire felnevetett. - Nem ilyen viselkedést vártam egy jövőbeli rendőrtől.- Fordultam teljesen felé.

- Én sem egy ilyen elegáns ifjú hölgytől.

- Akkor ez a nap tele van meglepetésekkel. És hogy kerül ide egy fiatalember a Scotland Yardra, ahol csak kóvályog?

- Az Apám itt dolgozik, őt kísérem, és hamarosan elkezdem a képzést, hogy egy nap méltó utódja lehessek.- Kísértetiesen hasonlított a történetünk.

- És hogy hívják a következő Poirot-ot?- Fontam össze magam előtt a karom.

- Gregory. Gregory Lestrade.

- Akkor, hajrá Greg. Remélem, eléred a célodat.- Folytattuk volna még az eszmecserét, de odaföntről hangos kiabálás hallatszott, így az egyértelmű parancsot, - miszerint üljek csendben a fenekemen - teljesen figyelmen kívül hagyva elindultam a hangok irányába, amik Irene-tól és Lupin-tól származtak.

- Idióták! Ehhez nincs joguk!- Fakadt ki Irene, Sherlock pedig neki is ment volna a rendőröknek, ha Lupin le nem fogja.

- Ki az ördög a fickó a szobában?- Kérdezte ezúttal Lupin, szintén emelt hangon.

- Az öreg Jarvis.- Felelte az egyik rendőr, a nevetéssel küzdve.- Persze valamikor közénk tartozott, de mióta nyugdíjba ment... Hehe... Mondjuk úgy, hogy egy kicsit megrozsdásodtak az agya kerekei! De igazából ártalmatlan, úgyhogy megengedtük neki, hogy elfoglalja ezt a várószobát, és itt szövögesse az elméleteit a nemlétező összeesküvésekről...- Itt összeállt a kép, amit bizonyára már ti is összeraktatok.

- Amelyek egyébként nem sokban különböznek elméleteitektől, ifjú barátaim!- Tette hozzá Babcock, savószínű szemét meresztgetve, aztán megint elnevette magát.

- Na és meghallgatott titeket?- Érdeklődött egy másik rendőr.

- Beszélt nektek az Apokalipszis Lovagjairól?- Na ezt nem értettem.

- Ezt még megbánják! Nekem elhihetik uraim!- Vetette oda Sherlock résnyire szűkült, gyűlölettől izzó szemmel.

- Hé! - Fordult ekkor Carruthes Lupinhez.- A barátod nem érti a tréfát, vagy komolyan fenyegetni próbálja a Scotland Yard rendőreit.

- Érthetelen, hogy kaphatták el pont maguk, az apámat.- Szóltam ekkor már én is közbe.- Nyugtassanak meg, hogy azért a rendőrök többsége nem ilyen csökkent értelemmel rendelkező férfi.- Közelebb léptem hozzájuk.- Nincs itt semmiféle tréfa. A maguké viszont valakinek az életébe kerülhet.

- Hát persze!- Nyerített Babcock.- Mindjárt ezek is azzal jönnek, hogy ki akarják nyírni a királynőt, mint az öreg Jarvis!- E pillanatban Lupin határozottan vonszolni kezdte a kijárat felé Sherlockot, nekünk pedig intett, hogy menjünk utánuk. Ezt remek ötletnek találtuk, mert ha tovább feszítjük a húrt, komoly bajba is kerülhetünk.

- Ezért megfizetnek!- Kiabált tovább Sherlock.- Eljön az idő, amikor könyörögni fognak, hogy segítsek maguknak! Könyörögni fognak!