A SCOTLAND YARD NAGY SIKERE!

ELKAPTÁK A SPANYOL KERESZTAPÁT!
Tegnap éjszaka egy csapat ügynök letartóztatta Roger Morenot, a spanyol keresztapát zsarolásért, pénzmosásért, sikkasztásért, fegyver és drogcsempészetért, hamisításért, valamint tiltott szerencsjátékok és kaszinók forgalmazásáért. A férfi azóta őrizetben van, az embereit egyenlőre nem vádolják semmivel.

Két lányát, Helena és Venus Kinget egyenlőre nem sikerült megkérdeznünk mit gondolnak az apjuk üzelmeiről, és hogy egyáltalán mennyit tudtak róla. A család jogászai nagy erőkkel munkálkodnak a bűnöző szabadlábra helyezésén, az ingóságokat átruházták Roger Moreno könyvelőjére, aki még nem nyilatkozott.

E/3

A fiatalabb Holmes fiú minden információt elraktározott a fejében, amit a cikkben olvasott, majd a kabátját felkapva sebes léptekkel elindult a Moreno rezidencia felé.

Venus még régebben megmutatott neki egy rést a rózsalugason, amit az avatatlan szem nem vesz észre, de tökéletes takarásban be lehet jutni a ház kertjébe. Ezt használta most a fiú is. Kint újságírók és rendőrök tolongtak, de a család emberei elég hűségesek voltak ahhoz, hogy egyenlőre szavakkal is távoltartsák őket.

Sherlock könnyedén bejutott az elegáns házba, és a hangokat követve eljutott a társalgóig. Odabent volt Venus, Helena, és még három férfi.

- Sherlock! Mit keresel te itt?- Venus nyúzottnak tűnt, a szeme alatt karikák voltak, mindazonáltal intett a férfiaknak, hogy nincs gond.

- Biztos akartam lenni benne, hogy nem csinálsz butaságot.- A lány, aki már értette a mögöttes tartalmat a szavak mögött, meghatottan elmosolyodott.

- Csatlakozz hozzánk, odakint még szétcincálna a tömeg.- Szerencsére a fiú is értette mit akar mondani a lány.

- Senorita, nem hiszem, hogy ez jó ötlet.- Jegyezte meg óvatosan egy szemüveges férfi.

- Köszönöm Wesley, de teljes mértékben megbízom Sherlockban. Akkor bemutatkozás.- Csapta össze a lány a tenyereit.- Az úr, mint hallhattad, Wesley, a könyvelőnk, és tanácsadónk. A morcos férfi a tőrt formázó nyakkendőtűvel Alfonso, a Kisfőnök, Apám helyettese, de csak ha se én, se Wesley nem elérhető. A kék öltönyös pedig Javier, a biztonsági főnök, avagy Kapitány, amelyik jobban tetszik.- Az említettek mind biccentettek a fiú felé, láthatóan nem kívántak vitatkozni a lánnyal, vagy az időt húzni.

- Folytathatnánk, mielőtt mindenünket elkezdik elszipolyozni a rendőrök?- Vágott közbe Helena.

- Persze. Wesley, a számláinkat figyelik, semmi pénzmozgás nem történhet rajtuk. A vészhelyzeti tartalékból, és a készpénzekből kell biztosítani az anyagiakat. A házat továbbra is őrizni kell, senki nem juthat be. Én beszélek Apámmal a börtönben, de jelenleg a legfontosabb az, hogy az ügyfeleink biztonságban érezzék magukat. Tudniuk kell, hogy nincsenek veszélyben. Javier, ezt rád bízom. Vannak erre kiképzett embereink, ráadásul jónéhány bróker is alattunk dolgozik, ők meggyőzőek. Alfonso, amiket mi Wesley-vel nem tudunk kézben tartani, az a te dolgod lesz. Az újságoknál lévő embereinket is értesítsétek, valamint akik a rendőrségnél vannak, hogy legyenek éberek. Számíthatok rátok?

- Hűségesek vagyunk az Apjához, senorita. - Mondta a szokásos nyugodt hangon Wesley.- Ha pedig ő nincs, magához vagyunk hűségesek. Láttuk önt felnőni, és pontosan tudjuk, hogy barmennyi tapasztalata van másoknak, magánál jobban nem tudják kezelni a helyzetet.

- Köszönöm Wesley. Most pedig munkára fel, a családnak meg kell maradnia!- Mikor mindenki elhagyta a szobát, Helenát és Sherlockot kivéve, a lány magabiztossága mintha nyomtalanul eltűnt volna. A szája legörbült, még a szeme csillogása is mintha tompább lett volna.

- Emlékszel, mikor azt mondtam Saint Malón, hogy olyan vagy mint apa, csak a nyugalom és a hideg hang hiányzik?- Kérdezte a Venus mögött ülő Helena.- Tévedtem. A tűz, ami ott van benned, a környezetedre is átterjed. Hatni tudsz az emberekre hermanita. Apa félelemben tartja az embereit, te viszont feltüzeled őket. Ez pedig sokkalta veszélyesebb.

- Azt is mondtad, engem jobban szeret.- Fordult félig a nővére felé a fekete hajú lány. A legyező a derekán kecses ívben követte a mozdulatait.- De ha ezt most elrontom, meg fog ölni.- Teljesen komolynak hangzott.

- A család a legfontosabb.

- És szerinted ha valaki egyszerre Apa, és Keresztapa, akkor melyik szerepet fogja játszani? Az élete múlik rajta, sok ellenséget szerzett az évek során. A dolgozószoba, ami mindig tiltott terület volt, sok titkot rejt, amit soha nem akart, hogy megtudjunk. A rendőrség a felét sem tudja annak, ami ebben a házban folyik.

- Dios mío, Venus.- Kerekedett el Helena szeme.- Ez borzalmas.

- Örülj, hogy te kimaradtál ebből, Helena. Mi lenne, ha elmennél a nyaralóba? Csak amíg ez elcsitul.

- És hagyjalak itt? Ki van zárva.- Rázta a fejét a nő.

- Úgy én is jobban tudnék figyelni...erre.- Nézett ki az ablakon Venus, ami előtt függöny lengedezett, de még így is látható volt a csődület odakint.- Nem tudod mit kell tenni ilyen helyzetben.

- Miért te igen?!- Emelte fel a hangját Helena.

- Apa mindent elmondott. Felkészített erre. Kérlek, most az egyszer hallgass rám!- Hosszú csend következett, a testvérek némán kommunikáltak.

- Rendben. De ha a legkissebb jelét is látom annak, hogy baj van, azonnal hazajövök.

- Köszönöm.- Mosolygott rá halványan Venus, majd egy ölelés után Helena távozott a szobából.

-*-

Mivel Lupin nem volt Londonban, de Irene igen, ezért a délutánonkénti beszélgetéseink résztvevőinek száma háromra csökkent. 1870 decemberét írtuk, és egész London karácsonyi hangulatban volt, én pedig immár több mint egy hónapja intéztem Wesley-vel az ügyeket.

Ezalatt az idő alatt az újságok elcsitultak, Helenának viszont szinte megtiltottam, hogy visszajöjjön. Az ügyfelek bizalmát sikerült megtartani, így legtöbbször csak az alap ügyekkel foglalkoztunk, és egyszer-egyszer a hibákat küszöböltük ki.

Visszatérve a barátaimra, és a következő ügyünkre: A Londoni hidegtől teljesen átfagyva érkeztem meg a törzshelyünre, legalább két órával a barátaimmal megbeszélt időpont előtt, így aztán egy nagy adag papírmunkát és megválaszolásra váró levelet elővéve álltam neki a munkának.

Minden alkalommal felnéztem, mikor az ajtó fölé szerelt csengő megszólalt, azt jelezve, hogy valaki belépett, de végül csak egy és negyed órával az időpont előtt lépett be Sherlock.

Ez pedig furcsa volt, mivel a fiú olyan pontos volt, akár egy svájci óra. Kezében a Times magazint szorongatta, és még a következtetés tudománya sem kellett ahhoz, hogy tudjam, roppant ideges, valószínűleg valami olyan miatt, amit újságban olvasott, és nem érti.

- Csak nem elkapott a karácsonyi hangulat, Sherlock?- Mosolyogtam rá, a papírokat a táskámba rakva, ezzel jelezve, hogy minden figyelmem az övé.- A feszült hangulata ellenére is rám villantotta ritka mosolyainak egyikét. Tudta, hogy ha megnyugvást keres, akkor hozzám kell fordulnia.

- Mondja a maffia ügyeit intéző lány.- Ült le velem szemben.

- Touché.- A teámba kortyolva vártam néhány pillanatot, átadva magam az erdei gyümölcsös ízkavalkádnak- Mi foglalkoztat ennyire? Szinte hallom a halántékodon lüktető érben folyó vér dübörgését.

- Egy költő veszett el benned.- Érintette meg egy pillanatra az említett testrészét a fiú, majd újra az agyán hirtelenjében kifogó feladványra koncentrált.- Egy rémesen unalmas nyár alatt, mikor nem volt mihez kezdenem, megtanultam sakkozni. Sokat olvastam róla, és kívülről megtanultam minden játszmaegyezést amit csak meg tudtam szerezni, aztán újrajátszottam a régi nagymesterek játszmáit.- Némán hallgattam a kissé türelmetlen beszédet, nyilván rá akart térni a lényegre.

- És gondolom most a játszmaegyezés érdekel minket.

- Igen.- Nos, most elmagyarázom amennyire tudom, hogy mi is a játszmaegyezés.

Ez egyfajta kód, ami betűkből és számokból áll, és azt mutatják meg, hogy pontosan hol áll a bábu a játék egy adott pillanatában, például D3. Ezzel kapcsolatban indult el a nyomozásunk.

- A Times magazinban feladott egy hirdetést bizonyos Fekete Barát, Sakkfeladvány címen. Maga a hirdetés érdemi része egy látszólag játszmaegyezés volt: V2-P19-D2 majd ,,Matt három lépésben". Csakhogy ilyen lejegyzési módszer nem létezik.

- Imádom a titkosírást!- Mosolyodtam el. Nyilvánvalóan teljesen más érzéseket váltott ki belőlünk Sherlockkal a Fekete Barát feladványa.- Csak az a kérdés, hogy ha a Fekete Barát hirdetése nem sakkfeladvány, akkor mégis mi? És miért álcázta sakkfeladványnak?- Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és egy vörös hajú lány lépett be rajta, nevezetesen Irene Adler.

Miután Sherlock elmondta neki min agyalunk, Irene már épp megkérdezte hogyan akarunk hozzáfogni a rejtély megfejtéséhez, de a szava elakadt, ugyanis az ajtó a szokásos csilingeléssel kinyílt, és egy alak lépett be rajta vajszínű kabátban, fején szürke nemezkalappal. De ami számomra a legfeltűnőbb volt benne, az a válla volt, ami számomra igen jellegzetesnek hatott.

Sherlockkal egyszerre álltunk fel.

- Az ördögbe!- Kiáltott fel a Holmes fiú, és ebben a pillanatban megvilágosodtam. Az elegáns férfi, a barátunk, Arséne Lupin!

- Tudtam, hogy itt talállak benneteket!- Örvendezett a francia barátunk, majd az asztalunk körül álló székek egyikére dobta a kabátját. Jól megszemlélt minket, majd először Irenet ölelte át. Bevallom, akkoriban figyelmen kívül hagytam az apró jeleket, és emiatt csak jóval később állt össze a kép a vörös hajú, mindig lelkes barátnőnkről, és a kifinomult, de cseles barátunkról. Ugyanakkor Sherlockot nem tudtam ugyanezzel vádolni, mivel minden idők legnagyobb nyomozója a másoknak létfontosságú, valamint az érzelmekhez köthető dolgokban mindig is rettentő rosszul szerepelt.

Na szóval!

Irene-al régi barátok módjára megpuszilták egymást, majd Sherlockkal egymás karjába vetették magukat. Ez jóval természetesebbre sikerült, vidám hátcsapkodással, és rázogatással kísérve. Mosolyogva figyeltük őket Irene-al, bár a lány arcán mintha egy kis irigységet is láttam volna.

Végül Lupin hozzám lépett, és a derekamnál fogva megpörgetett, a szűk helyet figyelmen kívül hagyva, majd nevetve megöleltük egymást.

Bár hármunk közül hozzám kötődött legkevésbé, ha szabad így mondanom, de a bűnözői mivoltunk miatt, gaztettek terén bennem bízott meg legjobban. A zsivány becsület, és a barátságunk erősebb volt, mint bármely szerződés.

Noha a barátunk csak néhány hónapig volt távol, de jobban megnőtt mint mi. Az arca barna volt a naptól, sötét szemében ott lapult az eleven csillogás, és az arcának vonásai is élesebbek lettek. Izmos teste és laza mozgása azt suggalta sportos életet él, azonban a kabátzsebe, amiben a mozdulatai nyomán meg-meg csörrent valami, aggodalomra adott okot. A Paddington pályaudvartól jött idáig egy jó minőségű kocsin, előtte viszont egy sáros szakaszon járt. A vonaton aludt egyet, csirkét evett rizzsel, ráadásul valami miatt roppant elégedett, és büszke magára. A kezei alapján nem végzett mostanában piszkos munkát, a nadrágja viszont gyűrött egy kissé, akárcsak az inge. Több napja úton van, még nem keresett szállást.

Irene mintha csak kívülről figyelte volna a hirtelen élménybeszámolót, csöndesen figyelte Sherlockot és Arséne-t, így mellé léptem. Sokszor történt ez, ami a kimondatlan, női szövetségünknek volt köszönhető.

- Ne aggódj.- Mosolyogtam rá halványan, a fiúkat figyelve.- Ez csak a viszontlátás öröme, egyszerre egy dologra tudnak figyelni. Meglátod, mindjárt rád is figyelni fog.

- Honnan veszed, hogy ez a bajom?- Egy ,,ezt ugye nem gondolod komolyan?" fejjel néztem rá, mire kissé elvörösödve, szégyenlősen elmosolyodott.

- Ne aggódj. Tudok titkot tartani. Egyébként meg, szerintem az érzés kölcsönös. De ezt majd még később, a nap folyamán megtárgyaljuk.- Ezzel visszacsatlakoztunk a hirtelen szóáradatba, és még le sem ültünk, már belőlünk is folyt a szó. Amikor egy tétova pincér felénk somfordált, hogy megkérdezze mit hozhat Lupinnek, kitört belőlünk a nevetés, és helyet foglaltunk az asztal körül.

Én a kanapé egyik sarkánál, közel a tűzhöz, szemben a pulttal, a konyhával és a hátsó ajtóval, Sherlock az ablak-al szemben, hogy kint mindent lásson, Irene a vendégtér felé néző helyen, Lupin pedig az ajtóval szemben ül.

Sherlock így mellém ült, velünk szemben pedig Irene és Lupin.

- Nos, Arséne.- Mondtam levakarhatatlan mosollyal az arcomon.- Mesélj!