Késő délutánig lopakodtunk fel- alá a színház dohos levegőjű, felhomályos folyosóin. Valahányszor csak hallottam egy reccsenést, vagy egyéb neszt, kihagyott a szívem, és rámarkoltam a zsebemben lapuló pengére.

Szerencsére, mikor már Sherlock is úgy döntött, hogy elég ideig bolyongtunk, akkor visszavezetett a színház ,, cselédbejáratához ". Szerintem soha nem vettem még olyan megkönnyebbülten levegőt, mint abban a percben.

Másnap, már ebéd után ott ültem a törzshelyünkön, üres tekintettel, kialvatlanul. Gondolkozva bámultam magam elé, kezemet a kakaós bögrére szorítva, hogy kissé átmelegítsen a hője.

Előttem az üres rajzfüzetem, amibe a ruhákat, és a fellépő öltözeteket rajzoltam. Az uttóbiak, az újságok által kórusunknak titulált csapatunknak készültek. Most azonban nem tudtam egyet sem lerajzolni, ahogy az új dalszövegek, és kották írásában is megfeneklettem. Sóhajtva csaptam össze a füzetet, és süllyesztettem a táskámba.

Hamarosan csilingelve nyílt az ajtó, és mosolyt varázsolva az arcomra néztem az izgatottan belépő Irene-ra, nem sokkal később pedig Sherlock, és Arséne is megérkezett.

Amint megláttam a tekintetüket, tudtam, hogy izgalmas hírekkel érkeztek.

Odajöttek hozzánk, és egy régi, bronzból készült kulcsot tettek elénk, amit még tegnap a színházban Sherlockkal ,,kölcsönvettünk".

- Nos, Irene, azért jöttél, hogy megismerd a várost. Mit szólnál egy látogatáshoz, a Királyi Operaházban?

- Micsoda kérdés!- Felelte, mire halvány mosoly kúszott az ajkaimra.- Azonnal menjünk oda!

Azonban Irene kérése nem teljesülhetett rögtön. Sherlockkal kihallgattuk a zenekar tagjait, így megtudtuk, hogy pontban ötkor hagyják el az épületet, ami onnantól üresen áll, így tehát ki kellett várnunk az öt órát. De persze ez sem történhetett bonyodalom nélkül.

Alig telt el fél óra, mikor már kintről meghallottuk a heves, és igen hangos beszédet.

- Uramisten.- Mondtam halkan, és felálltam az asztaltól. Az ajtó szinte kirobbant a helyéről, mikor a négy spanyol hölgy belépett.

- Hol van Sierra?- Kérdezte a legalacsonyabb, kissé őszülő nő.

- ¡Abuela! ( Nagyi! )

- Á, drágám! Szörnyű hideg van itt Angliában, és szörnyű köd! Szörnyű!

- Úgy volt, hogy egy hét múlva érkeztek. Még nem készültünk el.

- Csak felpattantunk néhány korábbi vonatra.

- Megfenyegette a vasúttársaságot.- Szólt közbe az egyik nagynéném, Laura.

- Részletkérdés!- Legyintett a nagymamám.- Sierra eszel te rendesen? Túlságosan vékony vagy.

- Csak a fűző teszi.

- És sápadt is. Nincs elég nap, vagy nem mész ki a szabadba?- Még mielőtt válaszoltam volna, már folytatta is.

- És a hajad! Akár egy madárfészek drágám!

- Mi baj a hajammal?- Simítottam végig a bonyolult kontyon, amibe egy virág volt tűzve.

- Ne félj drágám, amíg itt leszünk, mindent helyrehozok.- Paskolta meg szeretetteljesen a karomat a nagymamám.- Most pedig adsz egy ölelést a vén ¿Para tu abuela? ( Nagyidnak? )- Természetesen megöleltem, ahogy a három nénikémet is. Mindegyikőjük derekán ott lógott egy tokban a legyező, akárcsak nekem.

- És kik ezek a helyes gyerekek? Melyik fiú a kérőd?

- Nagyi!- Kiáltottam fel elvörösödve.

- Értsem úgy, hogy még nincs kérőd? Mondjuk ilyen hajjal nem is csoda.- Fordult újra felém, kezét a derekára vágva a nagymamám.

- Miért kéne, hogy megházasodjak? Manapság egy nő is megállhat a saját lábán.- Fontam össze magam előtt a karom, felkészülve a szokásos vitára, amit lassan egy éve, minden találkozáskor lejátszunk. A három nénikém már le is ült a barátaim mellé, és elővették a süteménnyel töltött dobozokat.

- Azért Sierra, mert ez a hagyomány!- Sokan mondták, hogy Rosa nagyitól örököltem a hevességem, és hogy levegővétel nélkül ledarálok egy teljes monológot. De ebben még ő is túltesz rajtam. Legalább három percen át, mikor megszólaltam volna, rögtön újra rákezdett.

- Rendben értem, házasság nélkül elveszünk.- Forgattam meg a szemem.

- Jaj drágám, még mindig nem érted.- Csóválta a fejét.- A férfiak annyira nárcisztikusak ebben a mai világban, hogy észre sem veszik, ha dróton rángatják őket. El kell ültetni benne a gondolatot, az ötlet csíráját, és nevelgetni, gondozni. A virág pedig majd azt hiszi, önerőből hajtott ki. Mikor pedig a legpompásabb, akkor lehet lemetszeni, és egy vázában az asztalra helyezni. A családunk nő tagjai, mindig is remek manipulátorok voltak. A csinos arc, és az elegáns megjelenés mögött, egy ravasz elme lapul. Ezért nem halt még ki a családunk. És ezért kell egy okos, és erős férfihez hozzámennünk. Mert aki ravasz, és átver másokat, mindig túl későn jön rá, ha őt is átverik. Vagy nem is jön rá. Mindig a nők azok, akik a nagyszerű tervek mögött állnak. És amíg mások ezt nem tudják, addig nem kerülünk célkeresztbe. Üzleti hiénák vagyunk, távolról nyerjük meg a csatákat. De ehhez kell egy húzónév is. Erre jók a férjeink.

- Ezt mind értem. De én szerelemből akarok házasodni.

- Túlságosan naiv vagy drágám.- Csóválta a fejét Rosa nagyi.- Apád is az volt, mikor elvette Anyádat, és nézd, hova jutott!

- Ezt a témát hanyagoljuk, ha lehet.- Villant a szemem.

- Igaza van, Anya. Ez nem ránk tartozik.- Állt fel ezúttal egy másik nénikém.- Sierra lassan nő lesz, és amint minden tudást elsajátít, egyenjogú, és rangú lesz a család többi női tagjával. Valójában Sierra- Fordult ezúttal felém- Csak azért jöttünk, hogy megkérdezzük a címeteket. Innen adtad föl a leveledet, amiben elküldted édesapád meghívását, de mindketten elfelejtettétek megírni hol laktok. Ezek szerint.- Nézett körbe a kávézóban, nyomatékosítva a mondanivalóját.

- Oh. Bocsánat.- Csaptam a homlokomra.- Máris.- Egy füzetlapra leírtam a címet, és félbehajtottam.- Rózsák növik be a kerítést. Vigyázzatok a virágokra, mikor bementek a házba.- Nyújtottam át Laura néninek a lapot. - Nekünk még programunk van mára. Tanulunk a holnapi órákra.

- Milyen szorgalmas gyerekek, hétvégén is dolgoznak!- Csapta össze a kezét Laura néni.

- Ti miért nem csináltátok ezt?- Förmedt rájuk újra a nagymamám.

- Azért mert hímeznünk kellett veled, Anyám.- Vágott vissza szemforgatva a legidősebb nagynéném.

- Akkor mi megyünk, mielőtt még ennél is hidegebb és ködösebb lesz ebben az átkozott városban. - Húzta ki magát a nagymamám.- Te pedig csinálj valamit a hajaddal, én szégyenkezem helyetted is.- Mutatott rám, majd kivonult a kávézóból. A vendégek elképedve követték őt a tekintetükkel.

Nagyot sóhajtva zuhantam a fotelba, ami az asztalunk mellett állt, és borultam a falapra. A pincér óvatosan megállt mellettem.

- Ez a ház ajándéka. Azt hiszem magára fér.- Tett le elém egy csésze kakaót.

- Köszönöm.- Dünnyögtem.

- Szóóval...- Nyújtotta el Lupin az ó-t.

- Igen, ők a rokonaim.- Támasztottam meg a fejemet két kézzel.

- És ők mindig...

- Igen, mindig ilyenek.- Válaszoltam a félbehagyott kérdésre.

- Az anyámra emlékeztetnek.- Mondta elgondolkodva Irene. - Ő is ilyen... konzervatív.

- Ez elég finom jelző.

- Érdekes élete lehet nálatok egy feleségnek.- Ráncolta a szemöldökét Sherlock.

- A szüleimnél tudtommal megszakadt ez a hagyomány, ha szabad így mondanom. Helena pedig biztos nem fogja folytatni. Beszélhetünk valami másról? Lassan úgyis öt óra.- Tápászkodtam föl az asztaltól, felhajtva a kakaómat, a táskámat a vállamra kapva.

Ideje volt szembenézni az ördöggel. Úgyse lehet rosszabb Rosa nagyinál.