Másnap reggel, karikás szemekkel ültem az asztalnál.

Nem akartam, hogy Apám megneszelje, hogy nagy baj van, ezért a szokásos módon nálam kötött ki az újság. Ezúttal is Ophelia Merridewról szóltak a hírek.

Leírták, amit már amúgy is tudtam, vagyis, hogy a hölgyet élve találták, de jelenleg élet-halál közt lebeg, és egy titkos helyen őrzik, mivel még fennál a gyanúja annak, hogy veszélyben forog. A gyilkossági kísérlet elkövetőjéről pedig semmit nem tudnak, mivel Opheliat egyenlőre nem igazán tudják kikérdezni.

Rólunk négyünkről szerencsére egy szó sem esett, a Scotland Yard pedig továbbra is kitartott Théophraste bűnössége mellett, hiába győzködte a Yardot Nisbett ügyvéd, a két eset összefüggéséről.

Rádásul a hatóságok arra is rájöttek, hogy Théophraste múltja nem éppen makulátlan, így most azt mondják, hogy egy bűnbanda tagja, és az egyik társa követte el a művésznő elrablását, hogy ily módon zavarják össze a Scotland Yard kopóit. Ezek az alakok akkor sem találnának meg egy bűnözőt, ha a homlokára lenne írva.

A gyors reggeli után, már nyúltam volna a tegnapi köpenyemhez, de félúton megállt a kezem, és inkább egy bíborvörös kabát mellett döntöttem.

- Érezd jól magad Mija!- Szólt még utánam Apám. Így utólag, van egy olyan érzésem, hogy többet tudott az ügyeimről, mint elárulta, de ha így volt, hálás vagyok neki, amiért nem akart visszafogni, és hagyta, hogy az ésszerűség határain belül, a saját fejem után menjek.

A Holmes ház felé vezető úton összefutottam Irene-al is, aki hozzám hasonlóan, kissé nyomottabb hangulatban volt.

A Holmes ház mögötti kertben helyezkedett el egy fészer, amit Sherlock átalakított a kuckójává.

Lupin már ott volt, mikor mi megérkeztünk, és miután Sherlock elkérte tőle a selyemdarabot, fölé hajolt egy nagyítóval, amit élete során is használt.

A mai napig tisztán fel tudom idézni magam előtt a képet, amit később is megszámlálhatatlan alkalommal láttam, az évek során, mikor a négyesünkből csak mi maradtunk. De végül a mi útjaink égy szétváltak.

Nos, bár szeretnék, de az első alkalom nem volt különösebben lenyűgöző.

- Selyem!- Állapította meg kiegyenesedve- Méghozzá a legfinomabb fajtából.

Míg Lupin a dühét próbálta palástolni, addig Irene a nevetését próbálta visszafolytani.

- Szabad?- Mielőtt én is az anyag fölé hajoltam, megpróbáltam felidézni magamban a részleteket a férfiról. Volt egy fajta különös fűszeres illata. A selyemhez közel hajolva próbáltam kivenni ami az emlékeimből rémlett, majd magam is a kezembe vettem a nagyítót.

- Kabátbélés. Valahonnan ismerős volt az egész, mintha már láttam volna valahol. Egy régi hírben, magazinban, vagy plakáton...- Dünyögtem.- Van rajta két betű.- Tettem le a nagyítót.- W & R. Ez van belevarrva az anyagba.

- Ennyi az egész?- Kérdezte Lupin kedvetlenül.- Ez a rövidítés bármit jelenthet...

- Bármit azért nem. Persze sok ezer névnek lehet a kezdőbetűje, de a spanyol nyelvben gyakorlatilag nem jelenik meg a W.

- És ez nem minden!- Folytatta Sherlock.- Kérlek, várjatok meg itt!- Barátunk bement a házba, azon belül is Mycroft szobájába, ahonnan a bátyja két felöltője közül az egyikkel tért vissza.

- Amint már említettem nektek - Szólt Holmes- a bátyámnak feltett szándéka, hogy a titkosszolgálati pályára lépjen, ezért a mamám odaadta neki a papám jobbik felöltőjét.

Sherlock most először tett említést az édesapjáról Sigerről, akinek a szomorú történetét csak jóval később ismerhettük meg.

- Most pedig- Folytatta az ifjú Holmes- kérem szagoljátok meg előbb ennek a ruhának a bélését, aztán azt a darabkát, amit Arséne tépett le! Koncentráljatok a ... hogy is mondjam... a selyem eredeti, lényegi szagára!

Úgy hogy tudtam, mit kell keresnem, viszonylag gyorsan megtaláltam a hasonló illatot a két ruhanemű között.

- Aromás!- Kiáltott fel Irene- Szinte fűszeres!

- Kíváló!- Csettintett elégedetten Sherlock- A két anyagnak ugyanolyan, összetéveszthetetlen szaga van: a drága indua selymeké, amik őfelsége az angol királynő gyarmatairól származik

A zsámolyon ücsörgő Arséne keresztbe rakta a lábát.

- Tehát lehet, hogy a Bethnal Green ördöge spanyol, de a ruháit itt, Angliában szerzi be.

- Pontosan. És nem sajnálja rájuk a pénzt.- Tette hozzá Holmes.

Lupin idegesen megdörgölte a homlokát.

Ekkor jöttem rá, hogy míg nekünk ezek az az apró felfedezések vagy következtetések közelebb visznek egy rejtély megoldásához, őt viszont közelebb viszik ahhoz, hogy az apja szabad legyen.

- És most hogy láttuk ezeket a betűket, és tudjuk, hogy a kabát Angliában keszült, mit teszünk?- Tette fel a kérdést Lupin.

- Mondjuk visszamehetnénk a Savile Row-ra.- Morzsolgattam az ujjaim között a selymet.

- Nem pont a Savile Row-ra, de majdnem.- Rázta a fejét Irene, nekem pedig a megvilágosodás hatására felcsillant a szemem.

Mihelyt Hortence kilépett a házából, Irene-al együtt otthagytuk a hársfa mögött rejtőzködő Sherlokot és Arséne-t, én pedig a vörös hajú barátnőnk mögül figyeltem tovább.

- Hortence asszony! Hortence asszony, bocsásson meg egy pillanatra!

A varrónő, mikor rájött, hogy ki szólongatja, felettéb bosszús arccal nézett ránk, ami egy kissé el is bizonytalanította Irene-t.

- Olvasta mi történt Opheliával?- Ezek szerint mégsem bizonytalanodott el annyira.

Hortence igennel felelt, majd hozzátette, hogy igen gyalázatos az ügy. Lassan, de egyenletesen lépkedett, a hóna alatt néhány kék csomagolópapírba csavart zakóval.

- Mit akar tőlem már megint kisasszony?- Kérdezte, mikor a Savile Row sarkára értünk. Az egész lényéből sütött a gyanakvás, de ez nem volt meglepő

Vajas kenyeret reggelizett, jobbkezes, egy gyermek, egyedülálló szülő, kissebb pénzügyi gondok, a Savile Row egyik kissebb szabászműhelyében dolgozik, ma reggel pedig hajat mosott.

Elemeztem ki gyorsan. Egy idő után, Sherlockkal megosztottuk egymással az apróbb dolgokat, amikre a másik néha nem fordít annyi figyelmet.

- Ahelyett, hogy örülne, amiért a Soctland Yard megtalálta a barátnőjét, úgy látom dühös rám, Hortence asszony.- Újra a beszélgetésre összpontosítattam, miközben figyeltem, hogy mikor változik meg a nő viselkedése, ami hazugságra utalhat.

- Mondjuk úgy, hogy különös véletlennek tartom kisasszony. Ön megjelenik nálam a komornyikja, és az egyik szolgálója kíséretében- Itt kissé flegma arccal megvontam a vállam, amolyan ,,ez van" stílusban- Olivia családjáról kérdezget, én mesélek magának Betty néniről, aztán másnap... szegény barátnőmet éppen a néni hazában találják meg félholtan!

- Nos igen, egy tárgyaláson nem lennének  a legjobbak az esélyeid.

- Köszönöm Venus, sokat segítesz!- Szólt rám élesen.

- Bármikor.- Legyintek.

Irene a lehető legőszintébben elmesélte a nyomozást. Épp csak a barátainkat hagyta ki belőle, ami valószínűleg bölcs döntés volt.

Elmondta, hogy alapos a gyanú, miszerint aki leütötte Opheliát Bethnal Greenben, az érte el, hogy a barátunk apját gyanúsítsák maestro Barzini titkárának meggyilkolásával.

- Az a helyzet, hogy nekem is van egy barátnőm kisasszony. Aki most élet- halál közt lebeg. Remélem nem sértődik meg, de nem mondok önöknek többet sem Opheliáról, sem a múltról.- Jelentette ki a varrónő.

- Rendben, ezt elfogadjuk, de most nem ezért jöttünk.- Jelentettem ki határozottan, mégis udvarias hanghordozással, ami a nemesek sajátja.

A nő meghökkenten nézett rám, mire elővettem a selymet.

- Szakvéleményt kérnénk.- Folytatta Irene.

- Tud esetleg bármilyen szabóságról, aminek ez lehet a rövidítése?- Kérdeztem.

- Sajnos nem. Semmi ilyenről nem tudok. A Sawile Rowon egy ilyen nevű helyről sem tudok.- Válaszolt a varrónő, miután megnézte az írást.

- Olyan műhely sem lehet, ami már bezárt, vagy tulajdonost váltott?- Kapaszkodott az utolsó szalmaszálakba Irene.

- Tévúton járnak a kisasszonyok.- Felelte Hortence- Ezer éve itt dolgozom, és jónéhány ruhadarabot javítottam már, de egy olyat sem láttam, ami a maguk rejtélyes szabóságából került volna ki. És ha most megengedik, ki kell szállítanom ezeket a zakókat.

- A Calridge'sben lakom. Ha esetleg eszébe jutna valami, vagy meggondolná magát.- Mondta búcsúzóul Irene.

- Nincs más mondanivalóm kisasszony. Jó napot.- Köszönt el Hortence, és elindult a szabóságok utcáján.

A nap további részében is a ruhadarabok után kutattunk, de minden eredmény nélkül, illetve a bérkocsisokkal is beszéltünk, de ők sem tudtak semmit mondani.

Úgy tűnt, zsákutcába értünk.