Bár ingáztunk Spanyolország és Anglia között, de végül a Papa meggyőzte magát ( az én hathatós segítségemmel ), hogy nem árt a levegőváltozás, és egy B terv, ráadásul Londonban is remekül lehet kapcsolatokat kialakítani.

Sherlock- al így heti többször is találkoztunk, és megvitattuk az eseményeket, azonban, a barátaink nélkül akkor sem oldottunk volna ügyeket, ha lettek volna. Helyette az egyik helyi újságba küldtünk rejtvényeket, amiket az olvasók lelkesen próbáltak megfejteni.

Rendszeresen váltottunk leveleket Irene-al, és Lupinnal is, aki minden levele végén jó előre leírta, hol, és meddig tartózkodik a társulat, ahol Théophraste dolgozik.

Egy elegáns, többszintes házban lakunk, és elég gyorsan le tudtam csapni arra a szobára, ami a földszinten volt, egy erkély-el, ráccsal az ablakán. Könnyen tudtam ki-be járni. Azonnal a ház otthonosabbá tételén kezdtem dolgozni.

Rózsakat, orchidea- kat, jácintokat, és krizantémokat ültettem a kertbe. A rózsák egy idő után remélhetőleg az egész kerítést be fogják nőni. Egy kikövezett utacska is vezet a bejárattól, a kertkapiug.

A ház környékén már kezdett egyre jobb illat lenni, de addig is, egy közeli virágárus hölgytől vettem egy tucat virágcsokrot, és helyeztem el őket a házban, így odabent is bódító illat terjengett. Én minden nap, bármilyen frizurám is volt, valahogy a hajamba tettem egy évszakhoz illő virágot.

Aminek külön örültem, de meg is lepődtem rajta kissé, hogy Sherlock hegedűleckéket vett.

- Venus, te miért kezdtél gitározni?- Kérdezte.

- Segít az éneklésben, és megnyugtat. Rendezi a gondolataimat.- Válaszoltam, bár furcsálltam kissé a kérdést. A másnapi találkozásunkkor, már egy hegedűvel jött.

Már erősen benne jártunk az őszben, mikor megérkezett Irene levele. Sherlockkal a Shackleton kávéházba léptünk be, ami a törzshelyünkké avanzsálódott. Reggel, még iskola előtt mentünk, majd tanítás után.

A rejtvényrovatuként minden héten annyi pénzt kapunk, ami elég a napi két forrócsokira, ami a Shackleton-ban a legjobb.

Már minden pincér tudta mikor jövünk, így mikor odaérünk, épp akkor teszik le a szokásos asztalunkhoz a két bögrét. Alapból négyszemélyes asztal a sarokban, és remek a kilátás az ablakon át.

Elfoglaltuk a helyünket, és Sherlock az asztalra tette Irene levelét. Az első levelemben megírtam, hogy amiket nekem küld, azokat a kavéházba címezze, és a lány így is tett, ahogy Lupin is.

Irene megírta, hogy az édesapjával eljönnek, hogy megnézzék a Covent Gardenben Ophelia Merridewet, a híres operaénekesnőt. Tudni kell a művésznőről, hogy a főnöke, Giuseppe Barzini, a híres zeneszerző. A férfi a magántitkára Alfredo Santi, és állítólag igen tehetséges. Illetve a Meastro tanítványa egy szőke francia, bizonyos Henri Duvel. A két fiatal férfi nem jön ki túl jól. Megnéztük a levél keltezését.

- Mit gondolsz, Venus?- Dőlt hátra a fotelben Sherlock.- Óvatosan megszagoltam a borítékot.

- Sós. Tenger illata van. Elnézést!- Intettem oda a pincért, aki odadta a levelet.- Ki hozta ezt?- Emeltem fel a borítékot.

- Egy tengerész, kisasszony.

- Köszönöm.- A férfi fejet hajtott, majd visszatért a munkájához.- Szóval Irene hajóval jön. A Papája nem éri be kevesebbel, ez minden levelén látszik, hiszen finom, jó anyagú papír. A hírek hangosak a legújabb komphajótól, a Northern Star- tól. Hetente egyszer közlekedik, és gondolom Irene-ék nem akarják halogatni az utazást.- Mosolyogtam elégedetten.- Szóval a levél alapján Irene holnap érkezik.- Kortyoltam bele a forró csokimba.

- Valahogy szólnunk kéne Irene-nek, hogy találkozzunk itt. - Kopogott az asztallapon hosszú ujjaival a fiú.

- Mennyire vagy jó álruhákban?- Kérdeztem ravasz mosollyal.

Míg Sherlock koldusgúnyában állt, addig én tőle messzebb, egy hosszabb fazonú kabátban, sállal a nyakam körül, felhajtott gallérral, fekete bőr kesztyűvel a kezemen, magas szárú csizmával a lábamon. Az angliai zord időjárás nagy változás volt Spanyolországhoz képest, és még nem tudtam megszokni a nyirkos, hideg időt. Mikor megláttuk a hajót, cinkos pillantást váltottunk.

Könnyű volt megtalálni Irene-t a tűzvörös hajkoronája miatt, és mert mellette ott haladt Nelson úr, aki bőrszíne, és termete miatt szintén kitűnt a tömegből. Megvolt a gyors ellenőrzés, de a kikötői tömegben elvesztették egymást.

Mintha vezényszóra történt volna, egyszerre indultunk el Sherlockkal. Én a táskámat lazán a karomon tartva indultam feltűnésmentesen Irene felé, Sherlock pedig az emberek között felém. Az elegáns hölgyek és urak mutogatni és kiáltozni kezdtek, a biztonsági emberek pedig a fiú felé kezdtek rohanni. Sherlock, hogy tartsa az amatőr tolvaj álcáját, kitépte a kezemből a táskámat, úgy rohant tovább. Ledöntötte a lábaról a lányt, és közben a zsebébe csempészte a levelet, amit írtunk. Sebesen távozott, úgy, ahogy jött. A táskámba gyömöszöltük a váltóruhát, így a holnapi találkozásunkkor visszaadja nekem a táskamat. Én pedig a nagy kavarodásban eltűntem a tömegben, és hazaindultam.

Mikor Irene benyúlt a zsebébe, egy papírfecnit tapintott ki. Meg mert volna esküdni rá, hogy nem volt a zsebében semmi, így gyanakodva hajtotta szét a rózsaillatú levélkét.

Reméljük az utóbbi hetekben nem lettél afféle jó kislány, mert roppant nagyot csalódnánk. Bár nem szolgálunk hagyományos üdvözléssel, de Isten hozott a vén Angliában! Egy szerencsés véletlen folytán barátunk, Arséne Lupin is itt tartózkodik. Reméljük kipihened magad hétfőig, mert azon a napon, 10 órakor várunk a Shackleton kávéházban, a Carbany Street 11. szám alatt. Mi hárman biztos ott leszünk.

V. K. és S. H.

Sherlock mellett állva, a köpenyemet szorosan összehúzva magamon vártam, hogy Irene megérkezzen.

- Ha fázol, nyugodtan menj be. Rendeld meg a kakaókat, és várj meg minket ott.- Nézett végig rajtam.

- N-n-nem. Jól vagyok.

Csak egy szkeptikus pillantást kaptam válaszul, de a beszélgetést nem tudtuk folytatni, mivel épp befordult a sarkon Irene. Elénk állt, de nem ölelt meg minket, csak csípőre tette a kezét.

- Üdv, Holmes. King. Örülök, hogy most rendes ruhában vagy Sherlock, bár a koldusgúnya érdekes külsőt ölcsönzött neked. Szép táska Venus, kár lett volna, ha ellopják.

Azt is elfelejtettem hogy fázok, egyik kezemet a derekamra rakva mosolyogtam a vörösre.

- Mégis jó kislány lett, Madmeoiselle Adler?- Kérdeztem ugynabban a stílusban, mint Ő.

- Akkor nem jöttem vona el.

Sherlockkal néma pillantást váltottunk. Talán túlzásba estünk a hajónál? Irene az arcunkat látva, mosolyogva lépett el közöttünk, és fordult vissza az ajtónál.

- Mi lenne, ha odabent várnánk meg Lupint?

- Szívemből szólottál! - Lélegeztem fel, és elsőnek léptem be a kávézóba. Hamar kialakultak a helyeink. Én a kanapé egyik sarkánál, közel a tűzhöz, szemben a pulttal, a konyhával és a hátsó ajtóval, Sherlock az ablak-al szemben, hogy kint mindent lásson, Irene a vendégtér felé néző helyen, ha pedig Lupin megérkezik, ő az ajtóval szemben fog ülni.

Hamarosan megérkeztek az italaink, én pedig a forrócsokim tetején lévő habba próbáltam rajzolni egy krizantémot, ami a hajamat is díszítette, egy fogpiszkáló segítségével, bár nem sok sikerrel.

- Venus, említetted a leveleidben, hogy ruhákat is tervezel.

- Igen. - Csillant fel a szemem - Nagyon idegesít, hogy napjaink női ruháiban nem kapunk levegőt, és mozogni sem tudunk.- Húztam elő a táskámból a rajzfüzetem, és az asztal közepére téve megmutattam néhány rajzom.

- Hát, ezek tényleg nem olyanok, amiket manapság a nők hordanak. De én felvenném.- Nézegette a ruhákat Irene.

- Meg kell tanulnom varrni.- Sóhajtottam.- Ti is szoktatok azon gondokodni ami velünk történt Saint Malóban?

Ezek után hosszasan idézgettük fel magunkban a nyári esetünket, mígnem kintről lárma nem hallatszott. Egy sapkás tolvaj ellopta egy hölgy pénztárcáját, egy másik, ugyanolyan sapkában pedig biztosítatta a rémült asszonyt, hogy elkapja a csirkefogót.

A testem előbb mozdult, minthogy az elmém kitalálta volna miért. Tudtam, hogy valami nem stimmel a fiúkkal, de azt nem, hogy mi. Sherlock velem együtt pattant fel, Irene pedig egyenlőre értetlenül követett minket. Futás közben előhúztam a késemet is, és már a hátsó ajtónál jártam, mikor rájöttem, hogy az egyforma sapkák még itt, Londonban is szoktlanok, főleg, mert nem tűntek olcsónak. Sőt! Egy híres divatbolt legújabb kollekciójában szerepeltek, amit nemrég láttam egy divatlapban. Sherlock is felkapott egy konyhakést, így léptünk ki a hátsó ajtón, ami egy sikátorba vezetett. A két sapkás tolvaj épp békésen osztozkodott a zsákmányon, mikor megláttak minket.

- Szépen tegyétek le azt a pénztárcát!- Szólt rájuk Sherlock.

Az idősebbik tolvaj megpróbált elfutni, de a mellkasának szegeztem a kést.

- A- a!- Csóváltam a fejem.- Kérem szépen.- Nyújtottam ki magam elé a kezem nyugodtan.- És a pénzt is.

A kis tolvajok megszégyenülten nyomták a kezembe az erszényt a pénzzel, majd kikerülve engem, vegytiszta gyűlölettel az arcukon tűntek el a sikátor végében. Az erszényt Sherlock-nak dobtam, majd elindultunk vissza a piacra.

- A pénztárcája hölgyem.- Nyújtotta át gálánsan a hölgynek a tárgyat, aki miután megállapította, hogy egy penny sem hiányzik, hálálkodni kezdett nekünk.

- Nem is ez a fiú ment a tolvaj után!- Kiáltotta egy ír halász.

- Elment, hogy további lopott tárgyakat szerezzen vissza.- Azt hiszem, a lelkében Ő afféle középkori lovag lehet.

Láttam Sherlock-on, hogy remekül szórakozik, akárcsak Én. Irene már kiszúrta Nelson urat, úgyhogy nem vártam meg a kérdést.

- A sapkájukról. - Fordultam a lány felé.- Ugyanolyan volt, elég drága, nemrég jött ki. Gondolom egy sikeres kalapbolt kirabalásának gyümölcsei.

- Nekem most mennem kell. De mi történhetett Lupin-el?

- Nem tudom, de utánanézek. Hol szálltál meg?

- A Calridge-ben, de csak egy hétig maradunk.

- Akkor még találkozunk!- Köszöntem el, és már azon gondolkodtam, hogy tudjam meg mi van Lupin-al.