Julien Lascot külön külön ismerkedett meg Gibard bárónő- vel, és Martigny asszony-al. Más más nevet és címet adott meg nekik, nem sejtve, hogy jó barátnők. A galáns viselkedés, a bókok, és a virágcsokrok csak arra voltak jók, hogy az ujja köré csavarja a hölgyeket, és bejusson a házukba. Míg Gibard bárónő néhány fülbevalót és karkötőt számolt el veszteségként, addig Martigny asszonyt sokkal nagyobb csalódás ért. A nyaklánc, amit a férjétől kapott, az udvarlójával együtt távozott a házból. Mikor felfedezték az ékszerek hiányát, természetesen elmesélték egymásnak, és rájöttek a titok nyitjára. Úgy döntöttek csapdát állítanak.

Martigny asszony meghívta magához Julient, aki meg is jelent, de mikor a másik két hölgyet meglátta, akik közül az egyiket ugyanúgy meglopta, hazudozásba kezdett, hogy kihúzza nyakát az egyre szoruló hurokból. Esélye sem volt a három feldühödött nő szóáradata ellen.

Elfajultak az indulatok, Gibrad bárónő pedig meglökte őt. A férfi elvesztette az egyensúlyát, és beverte a fejét a komód sarkába. Azonnal meghalt.

A három hölgy kétségbeesetten kereste a megoldást, végül úgy döntöttek, hogy Julien zsebeit megtöltik kövekkel, írnak a nevében egy búcsúlevelet, és a testet a tengerbe dobják. Szerencsétlenségükre azonban, nem ismerték eléggé az áramlatokat, így a test még azelőtt előkerült, hogy Marrigny asszony előadta volna a sajtónak a történetet a zseniális tolvajról, aki az ablakon bemászva megfosztotta őt a becses nyakéktől.

Mikor végére értek a történetnek, egy kis ideig némán emésztettük a hallottakat.

- Nekünk egyetlen célunk volt.- Köszörültem meg a torkom a hölgyekre nézve, mert valóban azok voltak.

Három idősebb hölgy, akik csak újra akarták élni fiatalságukat, egy ifjú udvarlóval.- Kideríteni az igazságot. Nekem nincs szándékomban pálcát törni maguk fölött.- Mondtam nyugodtan.

- Valóban. Tudni akartuk a történet legapróbb részleteit is.- Mondta fölállva addigi helyéről Sherlock, majd távozott a szalonból. Néhány másodperccel később egy sötétkék csuklyás alak lépett be a szobába. Irene ijedten háttahőkölt, a csuklya alól pedig harsány kacagás hangzott. Sherlock vigyorgó arccal csapta hátra a csuklyát, és elégedetten nézett végig rajtunk.

- Holmes úr! Magának elment az esze!- Háborodott fel Irene.

- No está mal. ( Nem is rossz )- Dünnyögtem.

- Bocsáss meg Irene, de ezzel nem értek egyet. Nyilván nem kerülte el a figyelmedet, hogy most oldottam meg a csuklyás rejtélyét. Akit egyszerűbb, ha mostantól... Gibard bárónő- nek nevezünk!

- Ó hát én... én nem.- Hebegte az említett.

- Ne szabadkozzon. Az esti séták tisztítják az elmét. És könnyítik a lelket.- Mondtam halvány mosollyal.

- Nekem egyszerűen nem volt nyugtom az után amit tettünk.- Mondta halkan, a ruhája szélét gyűrögetve.- Azt vártam, hogy megpillantom Francois holttestét, és egyszercsak ott volt a parton!- Fulladt zokogásba a mondanivalója.

- Mit szándékoznak tenni?- Tette fel a kérdést Marrigny asszony. Mi összenéztünk, és én megvontam a vállam amolyan ,, a dolgunkat elvégeztük " stílusban. A választ azonban nem tudtuk közölni, mert ebben a pillanatban lépett be az ajtón, Holmes asszony. Miután észrevette, hogy valami nincs rendjén, ártatlanul megkérdezte:

- William, te mit keresel itt?

Mi többiek mosolyogva hátrébb léptünk, Sherlock pedig kezelte a helyzetet, előhúzva a zsebéből a paklit, amiből hiányzott a pikk dáma, és merev vigyorral lerakta az asztalra.

- Azért jöttünk, mert a hölgyek ezt nálunk felejtették.
Ezzel elköszönt.