ZARA LOCKE SZEMSZÖGE

Motorzaj tölti el fülemet, miközben a forgalmas úttestet és a háztömböket nézegetem, hogy ne a kocsimban ülő társaságra meresszem a szemeimet. Középen ült az alacsonyabbik, ráncos homlokú Mr. Watson, pontosan mellettem, nagy szemeivel a műszerfalat tanulmányozva. A nyomozó... A nyomozó... nem is tudom mit kéne gondoljak, nem ilyennek képzeltem el a nagy Sherlock Holmest. Különös férfi az biztos, viszont érzéketlen, rideg és távolságtartó velem, pedig szerintem nem adtam rá okot. Egy pillanatig felsejlett bennem anyám alakja és hogy mennyire ki volt akadva rám, mikor nem tudtam nyugodt maradni Camilla, Rosie és Lily eltűnése miatt, tudtam, hogy valami többről van szó, mint sima elrablásról, az ösztöneim pedig szinte tévedhetetlenek.

Anyám nagyon félt engem és mindig gondoskodik a biztonságomról, ezért nem engedett sose koleszba és járok mindenhova Bobbal, aki mindig beszámol neki, hol, mikor és kivel merre jártam és mit csináltam. Ebből a szempontból, amit most elkövettem, áthágtam az összes ilyen szabályát. Engedély nélkül pénzt vettem el tőle és felbéreltem egy nyomozót, amiről ő persze hallani sem akart, főleg miután egyre többet lehetett hallani erről a híres-hírhedt Mr. Holmes-ról és az állítólagos "pszichopata" hajlamairól.

És lám most itt ül a kocsimban, hogy megvizsgálja a barátnőm holttestét.

Ha Bob nem tudna olyan jól titkot tartani, és kitudódna minden, amit elkövettem anya biztosan nagyon mérges lenne rám.

Istenem mégis mit indítottam el...

○○○

Amint sikerült leparkolnunk, Bob ajtót nyitott nekem és kiszálltam a Mercedesemből. A szél belekapott a hajamba és ahogy a fülem mögé dugtam, a kórház épületére pillantottam. Végül hármasban csörtettünk be és követtük Mr. Holmest. Túlságosan biztos a dolgában és abban, amerre vezet minket.

- Hová megyünk? - kérdeztem a férfit.

- Felesleges kérdéseket ne tegyen fel.

Hiába jártam egy párszor a St. Barth's-ba a kórtermek és minden egyéb még most is összefolyt és egyformának tűnt nekem. Mikor egy random ajtón benyitott egy szőke, fehérköpenyes nőt pillantottam meg.

- Molly.

A nő egy félénk mosollyal köszöntötte a két férfit, én inkább háttérbe húzódtam.

- Miben segíthetek?

- Lily Andrews holttestét szeretnénk megvizsgálni.

- Micsoda szerencse, épp ma hajnalban hozták ide! Megkeresem.

Sherlock Holmes ezután egy sejtelmes pillantást vetett Watsonra, majd követte a nőt én meg sétáltam utánuk. A nő fülén kis pír ült, szinte ordít, hogy teljesen bele van zúgva a nyomozóba.

- Végzett bárki bárminemű boncolást a hullán? - kérdezte Holmes.

- Még nem, de nagy a valószínűsége, hogy Lestrade egy csoportja a délután folyamán megvizsgálja a vágást, ami állítólag a halált okozta.

- Lestrade? Engem úgy informáltak, hogy nem lesz nagykörű nyomozás.

Végre vettem a bátorságot, hogy belépjek a kórterembe. Lily teste már ott volt, egy fekete zsákban felfektetve. Nem hiszem, hogy képes vagyok ismét megbírkózni azzal a szörnyű látvánnyal, de erősnek kell lennem. Legalábbis most annak kell mutatnom magam a nyomozó és a két orvos előtt.

Mr. Holmes és Mr. Watson Lily két oldalához léptek, hogy széthúzzák a zsákot, én a talpjaival szemben álltam meg. Émelygek és érzem, hogy a szívem a torkomban dobog. Mi lesz ha elájulok? És ha hányni fogok? Vagy ha sírni kezdek?

- Ms. Zara, ha túlságosan gyenge az idegzete, az lesz a legjobb, ha kint megvár minket - vetette oda nekem Mr. Holmes.

- Nem félek...

- Magát átverheti, de engem nem, idáig érzem a reszketését és hallom, hogy tördelli az ujjait. Maga valósággal retteg a hullától. - éreztem meg jégkék tekintetét magamon. Nagyot nyeltem és összeszedtem minden elhatározásomat, ami eddig hajtott előre. Már nincs visszaút számomra...

Felemeltem a tekintetem és hamuszürke szempáromat a férfi kékjébe fúrtam.

- Nem félek.

A két férfi széthúzta a zsákot, majd egy lámpával világították meg Lily meztelen, élettelen testét. Szemei továbbra is meredtek a semmibe, az arcán látni lehetett a borzalmat. Ajka enyhén elnyílt, az oldalán lévő vágáson már rég sötétbarnára alvadt a vért és a kiázott bőr meggyűrődött. Hófehér bőre sápadt volt, semmi élet nem volt már benne, mégis ragyogott a rajta maradt nedvességtől. Holmes közelebb hajolt hozzá és végigfuttata tekintetét a válla mentén a karján, én meg felvont szemöldökkel figyeltem őt.

- Érdekes, a bőr még napokkal a halál beállta után is nedves... - mormolta. Ujjaival megtapogatta a felületet, majd végigdörzsölte az ujjain a nedvességet. - Valamilyen gélnek tűnik nekem. Molly, szeretnék ebből mintát venni!

A nő petricsészét és egy tortaszedőhöz hasonlatos eszközt hozott, majd a nyomozó végighúzta azt Lily hasán és a felhalmozódott anyagot a petricsészébe kente. Eközben Mr. Watson Lily leborotvált koponyáját vizsgálta.

- Sherlock. Találtam egy elszíneződést a falcsont egyik varrata mellett. Mivel nem oszlik még a test, szerintem ez egy ütéstől alakult ki.

- Ha egy fejre mért ütés okozta a halált, a vágás pusztán csak megtévesztés. Szép észrevétel John. Molly, készült bármiféle röntgenfelvétel?

- Még nem, egyik sérülés sem lett még megvizsgálva.

- Vigyük át a hullát és készítsen egy felvételt a koponyáról. Elölről és oldalirányból is. Ha tényleg szörnyethalt volna egy idegen erőkifejtéstől az egész rendőrség rossz úton fog haladni végig - parancsolta.

Lily testét visszacsomagolták és átvitték a radiológiára. Ahogy kintről figyeltem a vizsgálatot, elkönyveltem, hogy egy összeszokott csapattal van dolgom. Dr. Watson és Molly készségesen próbálnak hasznosak lenni Mr. Holmes számára, ahogy csak tudnak.

Akkor léptem csak be, amikor készen lettek a felvételek és Mr. Holmes átadta a terepet Watsonnak.

- Ez valóban egy külső erő általi sérülés, pont itt a halántékcsont és a falcsont mentén lévő pikkelyvarratnál. Ezen a helyen a legsebezhetőbb a koponya. A behatás annyira erős volt, hogy kisebb repedéseket okozott a falcsonton, a varrat mentén az ízesülés pedig teljesen átszakadt, ezáltal az agy ezen területe sérült és vérzést eredményezett. Valószínűleg tényleg ebbe halhatott bele.

A nyomozó büszke mosollyal pillantott le társára.

- Csodás munka. De mindenesetre nézzük meg azt a vágást, az fog igazolni minket.

Nem sokkal később csipeszek és kések sorakoztak a nyomozópáros rendelkezésére.

- Ugyan miért vágná fel és áztatná ki az áldozatot, ha már azelőtt szörnyethalt az ütéstől? - kérdezte hitetlenkedve Watson.

- Az attól függ. Ha ezt a gélszerű anyagot megtaláljuk a bordákon és a belső szerveken, akkor tényleg vérveszteség okozta a halálát.

- Egyáltalán mi célt szolgált a gél?

- Mikroklímát hozhatott létre a megfelelő pára- és oxigéntartalommal, ami természetes mumifikációhoz vezethet. A gyilkos gyakorlatilag konzerválta a testet nekünk.

Dr. Watson egy csipesszel szélesebbre nyitotta a sebet. Hátrálni kezdtem a látványtól. A hideg futkosott rajtam és szégyenérzett lett rajtam úrrá, ahogy néztem a beavatkozásokat a hajdani barátomon.

Te is ezt szeretnéd Lily?
Elvezetnél a gyilkosodhoz?

- A seb felszíne megpuhult a nedvtől, de szétnyitni már nehezebb. - mondta Holmes. - A bordákon nincs idegen nedvesség és a belső szervek... a gyomor felszíne sérült, de tiszta. Tehát... - húzta ki magát és ledobta gumikesztyűjét. - Az áldozatot először leütötték, majd egy idegen komponensű folyadékban tartósították napokig, majd megtévesztésül leborotválták a fejét és felvágták az oldalát, hogy kivéreztessék. A gyilkos óvatlan volt, a megritkított fejbőr felfedte a véraláfutást ezáltal a halál valódi okát. Nem tudom Lestrade hogy tudott szemet hunyni egy ilyen egyértelmű részlet felett. Molly, vigye vissza a hullát én addig megnézem a rejtélyes tartósító folyadék összetételét!

Sherlock Holmes marka szorításába vette a petricsészét és elviharzott. Én követtem őt, otthagyva a nőt és Watsont, aki segített neki. A férfi egy szóra se méltatott, csak hagyta, hogy kövessem őt.

- Egy igencsak különös ügybe kerített engem Miss Zara. Ilyen körülményekre még nem volt példa a munkám történetében.

- Erre... nem tudom, mit kéne válaszoljak.

- Nem kell válaszolnia. Nem szükséges. - nyitott ki egy ajtót, ami egy személyes kis laborba vezetett. Az asztalon mikroszkópok és vizsgálandó anyagok sokasága. Sherlock Holmes helyet foglalt, kinyitotta a petricsészét és mintát vett a gélből és egy mikroszkópba helyezte.

- Érdekesen lehet motiválni magát az biztos... - ültem le én is, nem messze tőle.

- Semmi értelme nincs egy olyan bűnesetnek, amit könnyedén megtudok oldani. Az egyszerűségük untat. Olyan ügyeket választok, amik érdemesek az én elmémnek.

- Pedig biztos vagyok benne, hogy azoknak az esetnek is megvan a maga tragédiája. Minden emberélet ugyanolyan értékes és számít.

- Maga túlságosan naiv. Nem menthet meg akárkit. Lehetetlen, hogy mindenkit megvédjen - jelentette ki kimérten.

- Nem hagyhatom ott azt, akinek szüksége van a segítségre. Az igazságérzetem nem engedi ezt meg.

- Ne hősködjön úgy, hogy retteg egy szimpla hullától... - szavai olyan hidegek voltak, akárcsak a jég.

- Lily a barátom volt. Ők mindannyian azok voltak, még szép, hogy felzaklat a látvány - szakadt ki belőlem keserűen.

- Ha ilyen könnyen magával ragadják az érzelmei, mitől annyira elhatározott? Miért tetszeleg az igazság hősének szerepében? Hiszen magának túl sok gondja nem volt az életben, a magához hasonlóak nem törődnek sokat a környezetükkel - állapította meg, szemét még mindig a mikroszkóphoz tapasztva, érthetetlenül motyogva azt, amit látni vélt az eszköz segítségével. - Milyen érdekes... hám és faggyú maradványok, desztilláció nyomai...

- Azt elismerem, hogy gyakran vagyok érzelgős... - vakartam meg a tarkóm zavaromban. - Sokan sajnos ki is használják a kedvességemet és a megbocsátásomat. Anyám sokat babusgatott és elhalmozott a szeretetével, valószínűleg én is tovább viszem az ő példáját. Rendkívűl ragaszkodó és sajnos én is az vagyok. Talán a legnagyobb gyengeségem, hogy könnyen és nagyon erősen kötődök és ez a kötelék nehezen szűnik meg, mégha már hosszú ideje nem vagyok kapcsolatban az illetővel. Ezért érzem azt, hogy igazságot kell tegyek a régmúlt barátnőim eltűnése és halála miatt.

- Igaza van, ez valóban a maga gyengesége. A kötelékek és az érzelmek nem más számomra, mint egy rendszerhiba. Haszontalan dolgok, amikre nekem nincs szükségem...

- Ne mondja ezt, biztos vannak olyan emberek, akikért bármit megtenne...

- Attól tartok, hogy ez nem igaz. Az emberek számomra nem többek a tárgyaknál - vágott a szavamba.

- ... család, testvérek, barátok, mindenkinek van olyan személy az életében, akiért mindent kockára tenne, maga sem lehet kivétel - vágtam vissza.

- Elhallgasson! A szövegelése zavarja a munkámat! - rivallt rám és hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, az asztalra csapott.

Megijedtem... vagyis inkább megilletődtem a kirohanásától. Belémfojtotta a szót és csak meredtem rá, ahogyan egy sóhajt ereszt ki és visszapillant a mikroszkópjára és tovább vizsgálódik, mintha mi sem történt volna, mintha semmi bűntudata nem lenne. Azt találtam a legjobbnak, hogyha most egyedül hagyom a nyomozót és kifáradok a folyosóra, míg nem gyűjt össze elég információt ahhoz, hogy megossza velem és Watsonnal.

Ha már ő is szóba került, amikor kiviharzottam a laborból, ő várt rám a folyosón és nézett ki az ablakon, a délelőtti forgalomra. A férfi rám nézett, mintha tudta volna, mi zajlott a laborban ebben a pillanatban.

- Kihozta őt a sodrából? - kérdezte.

- Attól tartok - válaszoltam a keserűen.

- Sherlock nem fejezi ki nyíltan az érzelmeit vagy a sajnálatát, szóval, ha valóban veszekedés történt, ne számítson rá, hogy nyíltan bocsánatot fog kérni, az nem az ő stílusa.

- Érzéketlen... - döntöttem a hátamat a csempének duzzogva.

- Oh, eleinte én is azt hittem. Furán viselkedik, nem úgy mint a többi ember. És lehet, hogy nem foglalkozik sokat mások véleményével, viszont rendkívűl megbízható. Senki másban nem bízok annyira, mint benne, hiszen mindig betartja a szavát.

Szemeimet a mellettem álló férfira meresztettem.

- Régóta ismerik egymást?

- Hát, inkább rövid időn belül kiismertük egymást. Elég érdekesen hozott össze minket a sors. - Watson rám nézett, látta az érdeklődést a tekintetemet, hogy szeretném, hogy mesélje el nekem az első találkozásukat. - Nos, éppen csak visszakerültem Londonba pár év szolgálat után, mikor összefutottam egy régi barátommal, akivel együtt jártunk a King's-be. Mondtam neki, hogy lakótársat keresek, mert egyedül nem elég a jövedelmem a lakbérre, majd elvitt ide, pontosan ebbe a laborba hozott engem - mutatott az ajtóra mosolyogva - és ott ült ben Sherlock, aki szintén lakótársat keresett. Nem zavartatta magát, másnap kibéreltük azt a lakást, ahol most is élünk.

- Maga is a King's-be járt? - néztem rá csodálkozóan. - Minek tanult?

- Orvosnak. Na és maga?

- Addiktológiát, függőséget kiváltó szerekről és önmagában az emberi függőségről és függővé válásról tanulok.

- Ez egy nagyon érdekes téma - bicentett. - Na és szakdolgozat?

- Már készül, Mindennapi függőségeink címmel. Szerintem nem csak drogok, alkohol vagy dohány általi függőség létezik. Ismerek olyat, aki le se száll a telefonjáról annyit SMS-ezik, az egyik tanárom mindennap megesz egy tábla mogyorós csokit, anyám meg nem tud létezni a ceyloni tea nélkül. Az is függőség, ha nem tudjuk kihagyni a kedvenc sorozatunk egyetlen részét sem és emiatt ugrunk minden apró neszre, ami megzavarja az adást. Vannak társfüggők, vagy megszállott rajongók akik istenítik a kedvenc színészeiket és bandáikat. Nem mindennapi téma, ezért sem találok hozzá elég adatot.

- Valóban érdekes téma, és érdekes a felfogása is.

- Tegeződhetnénk, Mr. Watson? - villantottam egy pimasz mosolyt felé.

John Watson egy teljesen más ember, mint Holmes, szinte ég és föld. Remek társaság és már most úgy beszélünk, mintha régi barátok lennénk. Valamiért jól oldódunk egymás társaságában. Ahogy jöttek fel az újabb és újabb témák, kiderült, hogy valójában katonaorvos volt Afganisztánban és megélt már pár szörnyűséget azalatt a három év alatt.

-... és a sérülésem miatt hazaküldtek, viszont nem volt elég pénzem, hogy fizessem a lakást és a terápiákat.

- És miért nem ment a szüleihez, vagy esetleg testvéréhez?

- Nem olyan könnyű dolog ez a testvéri viszony, de önmagában a családi élet sem - csóválta meg a fejét.

- Elhiszem, anyám még a széltől is óv, és ez már 22 évesen nagyon égő és idegesítő.

- Csak azt teszi, mint minden anya. Nincs olyan, aki felnőtt korában se féltené a gyermekét.

- Nem volt mindig ilyen, csak azóta, mióta apám elhagyta a családot.

- Nos... ez sem lehetett könnyű. Sem neked, sem az édesanyádnak.

- A pontos körülményekre nem emlékszem, mert még csak 8 éves voltam, de korrekt volt tőle, hogy a házat ránk hagyta, Bob azóta nekem dolgozik és segített beindítani anyám vállalkozását.

- Egyedül csinál egy vállalkozást? Igazán bátor nő.

- Rizikós húzás, de a vagyonunk nagyrészét apám szerezte. Afrikai drágakő- és aranybányák részvényeit értékesítette a tőzsdén, a hozamból pedig annyira meggazdagodott, hogy felvásárolt egy területet, ahol zafírt és rubintot bányásztak. Miután a bányák kimerültek, luxuscikkeket értékesített, majd szépségipari nyersanyagok beszerzésével foglalkozott.

Watson csak pislogott apám nem mindennapi életútján, majd összehúzta a szemöldökét.

- Ismerősen cseng a történet, mintha már hallottam volna hasonlót. Szabad megkérdeznem, ki volt az apád?

- Jamison Timothy Locke. Jelenleg Franciaországban, Lyonban él és parfümgyártással foglalkozik.

- Oh, igen, már hallottam róla pár évvel ezelőtt.

- Valóban, mostanság nem sokat hallani felőle, már rég nem hív, de pénzt és szülinapi ajándékokat még küld nekem.

- Hát ilyen a gazdagok világa... fényűző, de boldogtalan.

Ebben a pillanatban kinyílt a labor ajtaja és Mr. Holmes jelent meg, majd egy Watsonnak intézett biccentéssel invitált be minket.

- Nos? Mire jó ez a gél a testen?

- Először is, ez nem gél. Több anyag összetételéből létrehozott mesterséges keverék, amit sikerült rétegekre lebontanom, ez pedig megmutatta annak funkcióit. Ez nem egy hecc, nem is egy megtévesztés, hanem a gyilkosság legfontosabb mozzanata. Túlságosan időigényes, drága és bonyolult ezt az összetételt létrehozni, hogy félrevezessenek vele. És rosszul gondolkodtunk, mert a gyilkos elsősorban nem konzerválni akarta a testet, mert formalint nem tartalmaz. A tartósításhoz a nátronlúg, a különféle sók és a formadelhid változatai elengedhetetlenek, mert szárítják a testet, viszont pont ezt akarta a gyilkos elkerülni. Szerkezetileg ez egy lipofil, olajhoz hasonló anyag, ami beépül a bőr akár legmélyebb rétegeibe és felszínre hozza az abban rejlő faggyút és vizet, közben pedig megakadályozza a párolgást. A mintában hám, faggyú és verejték egyaránt megtalálható elvétve és mikor megnéztem a bőrfelszínt, a pórusok tágak voltak. Arra következtetek, hogy a testet gondosan megtisztították, majd gőz vagy egyéb hatására kitágították a pórusokat, erre jött a keverék alapja, egy hidratáló, nem növényi hanem mesterségesen létrehozott olaj, ezt követte egy bázis, amiben összegyűlhettek ezek a bőrmaradványok és ezt egy mesterséges zsírréteg zárta le. Az anyag állapotát elnézve túlesett egy desztilláción is. Több észrevételem nincsen.

- Mégis miért tenne valaki ilyet? - hitetlenkedett Watson.

- Pontosan, miért tették ezt Lilyvel?- kezdtem rá én.

- Azt még nem tudom, de az biztos, hogy Camilla Barnes és Rosie Campbell is biztosan halott, csak még nem került elő a holttestük. A gyilkos céllal választja ki áldozatait, akiket alávet ennek a módszernek, utána megszabadul tőlük. Az az egyedüli kérdés, hogy mire használja, miért akarja kivonni a bőr anyagait... - elmélkedett hangosan.

Sherlock arca találkozott az én kétségbeesett tekintetemmel. A férfi valósággal belémlátott. Érezte a reménytelenséget és a tehetetlenséget bennem. Tudni akartunk mindent, de szinte sötétben tapogatózunk, nincs kiindulási pont. Ha csak...

- Újból le fog csapni, igaz? - ejtettem ki reszkető ajkaim közül.

- Már rég egyértelmű, hogy ez egy nagyon jól kitervelt sorozatgyilkosság. Ha tovább akarunk haladni, meg kell várnunk, míg a gyilkos újból hibázik. És még mielőtt közbevágna Ms. Locke, igen, Lily Andrews esete egy szándékosan elkövetett hiba volt, hogy felkeltse a figyelmet, az már kérdéses kiét. Lesz újabb gyilkosság, egy újabb lány, ugyanúgy a King's College-ból...

- Ha azt hiszi, hogy hagyni fogok meghalni valakit...

- Igyekszek minden tőlem telhetőt megtenni, hogy még azelőtt felfedjem a gyilkos kilétét, mielőtt újból lecsapna. Tudja...

A nyomozó ismét a kezébe vette az üvegbe zárt, sűrű, áttetsző anyagot, ami jelenleg kulcsfontosságú a nyomozásunkhoz és még megannyi titkot rejt.

- ...Ha kizárjuk a lehetetlent, nem marad más, csak az igazság.