A következő néhány nap meglepően nagy nyugalomban telt. Adra minden nap elment dolgozni, ameddig pedig elvolt, Sekina öngyilkossági kísérlete miatt megelőzésből a saját szobájában kellett maradnia nap közben bezárva.

Valahol a fiú megértette az óvintézkedést, tekintve hogy többször is bizonyította megbízhatatlanságát pengék közelében. Meg a gazdája ténylegesen megtett mindent hogy ne érezze rosszul magát a bezártságban, még a második bezártságban töltött napra minihűtőt is vett neki, és mindig hagy ott két szem frontint, hogyha nagyon rosszul érezné magát, és butaságok járnak a fejében, akkor azzal kibírja míg ő hazaér. Mindemellett nem győzte eleget bizonygatni, hogy Sekina kérhet bármit ami feldobja az egyedül töltött óráit, megveszi neki.

Ami kellemes hatása volt mindennek, hogy a férfi mióta ezt bevezette, minden nap öt után húsz perccel be is toppant. Mindig siet haza hogy minél kevesebb időt kelljen úgy töltenie.

Az együtt töltött idő pedig minden nap egyre kevésbé kellemetlen. Adra minden jel szerint próbált kedves és elfogadó lenni.

Mivel már péntek volt a férfi egészen korán hazaért.

Bár nem kifejezetten érezte magát rosszul a szobájában, minden nap jól esett neki mikor meghallotta a zár kattanását és meglátta Adra alakját.

Ilyenkor már kijöhetett, és általában ugyanúgy leült a nappaliban, és a gazdája megengedte neki hogy filmezzen míg ő főz.

Ahogyan most is, míg Adra zenét hallgatva a konyhában ügyködött a vacsorán, Sekina jó illatok közt ücsörgött egy plédbe burkolózva a hatalmas, szürke, L alakú kanapén, majd mikor szólt a férfi hogy elkészült az étel kisétált az étkezőbe, ahol már az asztal egyik végében ott ült a gazdája, mellette Sekinának is megterítve.

– Szárított paradicsomos rukkolás tészta, remélem szereted – mondta ahogy kiszedett magának egy adagot a férfi.

– Persze, biztos finom – bólintott ahogy követte Adra példáját.

– Tudtál ma enni?

Erre egy kicsit lelassult Sekina mozgása.

– Nem túl sokat...

– Nem baj. Már az se rossz.

Mindketten nekiláttak, és a fiú megint meg kellett hogy állapítsa hogy Adra istenien főz. Fogalma sem volt hogy hol tanulhatta, de hatalmas veleszületett tehetsége volt hozzá.

Legalábbis a tizenkilenc évnyi menzás kaja után ez teljesen annak számított.

A férfi a telefonját nyomkodta evés közben egy ideig, míg az meg nem csörrent.

Elsőként kicsit elkerekedett a szeme, majd egy hatalmas levegőt véve emelte a füléhez a készüléket.

– Szia – szólt bele.

Egy néhány perces, nagyon kellemetlennek tűnő beszélgetés után elég feszülten tette le Adra a telefont.

– Holnap kettőre hivatalosak vagyunk a nevelőapámhoz, Gregorhoz. Látni akar téged – mondta halántékát masszírozva.

– Ó... Öhm, rendben – bólintott Sekina.

Ezután már kissé kínos, feszült csendben telt a vacsora, amit a férfi sietősen fejezett be.

– Majd mosogass el, utána gyere fel. Nekem még van egy kis munkám amit félbehagytam, azt be kell fejeznem.

Ezzel el is viharzott a lépcső felé Adra, majd út közben magához varázsolta fekete laptoptáskáját.

Hát ez... Fantasztikus.

Ha van olyan ember aki még Adrát, a kimértség mintapéldányát is képes így felzaklatni, akkor elég erősen van mitől tartania a holnapi nappal kapcsolatban.

Fogalma sem volt, mit várjon a találkától, de az első gondolata az volt, hogy mi történik ha bántani fogja Adra apja, vagy leszidja, vagy bármilyen változatos módon keresztbe tesz lelki egészségének.

Ugye nem fog ilyet tenni?

Ő elvileg az Adra tulajdona, ő meg csak megvédi ezektől, nem?

Teljes szívéből remélte Sekina ahogyan befejezte a vacsorát és elkezdett elpakolni.

A legkisebb mértékben sem volt fogalma sem arról hogy mit várjon: katasztrófát, vagy unikornis teázást.

***

Sajnálatos módon másnapig sem sokat változott a helyzet.

Adra egész este és reggel dolgozott a laptopján, papírokat rendezgetett, meg olyan dolgokról beszélt amikből Sekina a névelőkön kívül egyetlen szót sem értett, mivel kémiául voltak.

Eléggé aggasztotta hogy a férfi nagyon feszültnek tűnt és nem tudta mire számítson Gregornál, de félt tőle bármi lesz is és minden alkalommal mikor az összeráncolt szemöldökű Adrára nézett, ez csak egyre rosszabb lett. Alig szólt hozzá, mintha az összes életkedve elhagyta volna a testét, amíg egyszercsak össze nem csukta a laptopját.

– El kell kezdenünk készülődni. Olyan ruhát kell találnunk neked, ami eltakarja a karod, segítek kiválasztani.

Már fel is állt, és anélkül hogy a fiúra nézett volna elindult Sekina szobája felé, szorosan mögötte az ezüsthajúval.

A fehér helyiségbe lépve rögtön a ruhásszekrényhez lépett, és szó nélkül kezdte vizsgálni a tartalmát. Néhányat a kezébe vett, amiket mikor végigért az összes ruhán külön megvizsgált.

Alig egy-két perc után pedig még is volt a választása.

– Ez remélem jó lesz – nyomta a kezébe az egyik még elfogadhatónak is mondható darabot.

Egy két részes, fekete, feszülős ruha, aminek a felsője mindössze Sekina mellkasáig ért a boltban, azonban hosszú ujjú volt, és a középsőujjáig összeszűkülve teljesen takarta a karját, sőt még a kezét is. A fiú megkönnyebbülésére az alsója is hosszú nadrág volt, bár elég feszes, még mindig jobb mintha a gyöngysoros, csak a felettébb intim helyeken takaró ruhájában kellett volna mennie.

– Zuhanyozz le és öltözz fel, addig én is elkészülök fent. Gyere fel ha megvagy.

Még végigsimított Sekina vállán, és utána azonnal ki is ment.

Sietve tette amire kérte a férfi, mert tudta hogy aggodalmaskodásának hála biztosra vette hogy záros határidőn belül megjelent volna a szobájában hogy ránézzen.

Bár még ígyis eléggé rászánta idejét a szépítkezésre, alsó hangon fél órát töltött csak azzal hogy a tükörben tollászkodjon és a hajának minden egyes szálát katonás rendbe, gyönyörűen elrendezze.

Csak öltözködés közben érte a felismerés, hogy mivel a karja még mindig fájt ha kötés nélkül hozzáért a ruha, nem tudta felvenni felsőjét, így azt maga előtt szorongatva, félmeztelenül ment fel a férfihoz.

Adra már teljesen felöltözve vette fel az óráját mikor a fiú benyitott. A színes haja olyan volt, mint amit fodrász formázott, oldalt elválasztva, és enyhén hátrafele fésülve, az arca és a bőre pedig egyenesen hibáltan volt. Épphogy nem ragyogott a külseje. Sötétszürke ingéhez bíborszínű, igényesen megkötött nyakkendőt és fekete öltönyt viselt, ruhái pedig széles vállára kellemesen szexin ráfeszültek, míg derekánál a kigombolt öltöny pontosan elég finom eleganciát kölcsönzött neki.

Ahogyan végignézett rajta, Sekinának ösztönösen nyelnie kellett egyet. A férfi szinte ragyogott.

Az egyetlen dolog ami elrontotta a túlzottan is tökéletesen vonzó összképet, hogy az arcán aggodalom ült, szemei pedig sötétek és kifejezéstelenek voltak, pont mint mikor először látta őket. Az összes fény, és szenvedély hiányzott belőlük amit a fiú egyre többet látott.

Mikor belépett Adra odakapta a fejét, és egyszerre meglepetten és némileg elégedetten mérte végig a szégyellős, félmeztelen fiút amint kellemetlenül húzta össze a mellkasa előtt összefogott felsőjét.

– Nem mintha zavarna, de hogyhogy nem vetted fel a felsődet? – kérsezte szigorúan Sekina felsőtestére szegezve tekintetét.

– Fáj ha így ér hozzá a karomhoz a póló... – motyogta a vörös olyan különböző árnyalataiban játszva, hogy azt simán megirigyelhette volna Adra.

– Ó... Majdnem el is felejtettem hogy be kell kötöznöm. Gyere, most megcsinálom. – Fejével az ágy felé mutatott, majd amint a fiú elindult, kezét a hátára simította, és úgy vezette.

Mikor Sekina egy lopott pillantást vetett rá, pontosan elkapta ahogyan a férfi őt nézve nyelt egyet. A kívánatos fajtát. Mikor az ember utána résnyire nyitva hagyja az ajkát, és hiába a nyelésre való kényszer, mégis kiszárad a szája.

Leült az ágyra, letette maga mellé felsőjét és Adra el is kezdte a kötözést.

Ezúttal még a szokottnál is sokkal nagyobb odafigyeléssel csinálta, többször újra is kezdte mire végre lassan de biztosan befejezte eddigi legtökéletesebb kötését.

– Így már fel tudod venni a pólód? – kérdezte Adra végignézve művén, mire a fiú csak bólintott.

Óvatosan belebújt a ruhába, ami kicsit kellemetlenül feszült rajta.

A hasát egyáltalán nem fedte el, és olyan szűk volt hogy szinte még a bordái is látszódtak benne. Tényleg ebben kellene meglátogatnia a férfi nevelőapját?

– Állj fel, hadd nézzelek.

Tette amit kért, és kicsit zavarban talpra állt, és lassan körbe fordult, míg a férfi átható tekintettel figyelte.

– Nagyon szép vagy – állapította meg végül.

– Csak egy kicsit szűk... – bukott ki Sekinából ahogyan a haját kezdte piszkálni.

– Semmi baj, ennek ilyennek kell lennie.

Igen, arra egyedül is rájött hogy ez a funkciója, nem kellett hozzá doktori. A baj nem a mérettel, hanem a szabással volt, ahogyan azt még annak idején a boltban is gondolta.

Bizonyára látván a feszélyezett arcát az ezüsthajúnak, hozzátette:

– Ha jó leszel míg ott vagyunk, visszafele a kocsiban adok egy plédet, ha hazaérünk úgyis leveheted.

Teljesen biztos volt, hogy ezt kedves engedménynek, vagy megnyugtatásnak szánta Adra, de a probléma nem is azzal volt hogy amíg vele van milyen. Őt ismeri már ruhával, anélkül, jobban is ismeri a testét mint szeretné, hanem hogy az apja fogja... Így látni. Ami viszont a legkevésbé sem volt megnyugtató.

– Köszönöm uram – bökte ki végül kis gondolkodás után.

– Induljunk lassan, hogy időben odaérjünk. Még a kocsiban elmondam amiket tudnod kell Gregorral kapcsolatban.

Még Adra eltette a telefonját, majd az egyszerű fehér, de modern garázsban magához véve a kocsikukcsot és a lakáskulcsot mindketten beültek az autóba. A férfi hatalmasat sóhajtva hajtott ki miután egy gombot megnyomott és felemelkedett az ajtó, majd mialatt leereszkedett hagyták el a házat.

Egy kis kínos, nyomasztó csend után ami alatt Sekina gondolkodni is alig mert, csak piszkálni a körmeit félelmében szólalt meg végül Adra.

– Gregor elég kritikus tud lenni, és kicsit... Mások az elképzelései a fegyelmezésről, ezért nagyon fontos, hogy igyekezz mindent jól csinálni. Első sorban bár ez amúgyis magától értetődő, kövess minden parancsot amit adok, első sorban az enyémet. Ha ő mond valamit, annak is engedelmeskedj, de csak akkor ha nem ütközik azzal amit én mondok. Ne beszélj, csak ha feltétlenül fontos, például ha egy kérésre reagálsz. Magadtól akkor szólalj meg ha teendővel kapcsolatban van kérdésed vagy valamilyen nagyon nagy gond van, de ezt is csak akkor ha előtte szót kapsz. A kezed mindig tartsd magad előtt, vagy magad mögött összefogva, ne piszkáld a hajad vagy az arcod. Ne nézz senkinek a szemébe ha nem kéri, a tekinteted szegezd le és ne nagyon grimaszolj vagy forgasd a szemed, bár azt szerencsére nem igazán szoktad. Mikor bemutatlak, vagy ha valami miatt bocsánatot kérsz, vagy megköszönsz valamit, hajolj meg. Ha nem adok más utasítást, akkor mindig kövess ahova megyek és maradj mögöttem, a bal oldalamon. Ha valahova leülök, akkor szintén állj meg mögöttem, vagy ha ott lesz Eric is, akkor állj mellé. Ő egyébként mindenben segíteni fog amiben tud, ha kell terelget amikor csak tud. Ő Gregor szolgája, nagyon kedves, ha kettesben maradtok valamikor, nyugodtan beszélgess vele, biztos vagyok benne, hogy jól ki fogtok jönni egymással.

– Ő is... ember? – kérdezte reménnyel telve. Ez lehetett volna az első alkalma hogy bárkivel beszélhet Adrán kívül mióta elkerült az otthonból... és ha az a valaki még ember is lenne, aki hasonló helyzetben van... Annyi mindent akart kérdezni, megtudni, annyi mindenben volt bizonytalan, annyi érzés volt benne hogy csodálatos lehetett volna, ha tud vele beszélni.

– Igen. Valamint az iméntiek mellett, ne lepődj meg, ha most kerülni fogom az érintéseket és esetleg rideg leszek, ez nem jelenti azt, hogy baj van, vagy bármi rosszat tettél. Egyelőre azt hiszem ennyi. Minden érthető volt? Ha bármi nem volt, vagy nem értetted rendesen, szólj.

– Mindent értettem uram – bólintott Sekina. Most már egy részét a félelmének átvette az izgalom, és a remény, hogy hátha lesz lehetősége kettesben maradni Erickel és beszélni vele. Valaki aki hasonló helyzetben van mint ő... szinte hihetetlen lenne.

Az autóút további részében csendesen nézte Adra az utat, Sekina pedig a szebbnél szebb, modernebbnél modernebb házakat, miközben azon járt a feje, hogy mi mindent szeretne megbeszélni a másik szolgával.

Annyi minden volt amit tudni akart és szeretett volna jobban átlátni, hogy száma sem tudta venni mi mindent akart tudni.

Rengeteg kérdése volt.

Ahogyan sorra hagyták el a drága házakat, egyre csak összeszorult a fiú gyomra mikor belegondolt, hogy bármelyik lehet Gregor háza.

Nagyjából negyed órányi autózás után állt meg Adra egy hatalmas ház előtt.

Tökéletesen zöld gyep, hibátlanra metszett, drága bokrok, egy indokolatlanul nagy, szürke-fehér ház, terasszal, ferde tetővel, és teljesen modern kialakítással. Még olyan része is volt, ahol teljesen üvegből volt a fal.

Rongyrázás a javából.

Ez biztos hogy az a ház.

– Itt vagyunk – mondta Adra ahogy leállította a motort. – Mindenre emlékszel amit mondtam?

– Igen uram – bólintott Sekina magában felidézve a lényeget. Gyakorlatilag az a dolga hogy minden körülmények közt alázkodjon meg, és tegye amit mondanak neki. Ha pedig van rá alkalma, letámadja a másik szolgát.

– Légy jófiú – jegyezte meg őt szemlélve Adra.

– Az leszek uram – bólintott újra.

A válaszára mintha nem számított volna a férfi, mert egy nagyon enyhe, alig felfedezhető mosoly kúszott a szája sarkába egy röpke másodpercre.

A következőben pedig olyan arckifejezéssel sóhajtott egy hatalmasat, mintha éppen a nyakába vette volna a világ összes súlyát.

– Szálljunk ki – mondta ahogy nyitotta az ajtaját.

Mindketten elhagyták az autót, a férfi egy gombnyomással lezárta azt, majd a megbeszéltek szerint, bal oldalt mögötte követte Sekina a szürke ajtóig, ami előtt megállva csengetett.

Nem sokkal később nyílt is az ajtó, és egy alacsony, csontos, szőke fiú állt ott, Sekináéhoz hasonlóan sokat mutató ruhában, annyi különbséggel, hogy az övé a hasát takarta, vállak nélkül és a nyakát vette teljesen körbe, amiben egy, az övéhez hasonló nyakörv ült.

Elég meggyötörtnek tűnt, kék szeme alatt karikák ültek, az arca megfáradt és beesett, és a tartásán látszott, hogy nem kevésszer sújthatta már a sors. Ennek ellenére mikor meglátta őket, mégis mintha kissé felragyogott volna a tekintete.

– Jó napot Adra úr! – mondta ahogy beengedte őket.

– Szia. Jó újra látni – bólintott kevesen Adra.

– Én is örülök, hogy itt van. – Örömtelin mosolygott, mintha tényleg örülne annak hogy láthatja.

– Ő itt Sekina, Sekina, ő Eric – nézett Adra az érintettekre.

– Szia! – intett neki mosolyogva Eric, majd enyhén széttárta a karját, mintha ölelésre készülne. – Szabad? – nézett felváltva Adrára és a megszeppent fiúra.

– Persze – állt arrébb a férfi kettejük közül.

Nem igazán volt lehetősége az ezüsthajúnak feldolgozni mi történt, de az elmúlt években nem nagyon akart vele csak úgy senki ölelkezni, így nem sok gondolkodás után belement a rövid, mégis egészen kellemes gesztusba és finoman átkarolta a még nála is törékenyebbnek tűnő fiút, aki ezután Adrát is egy rövid ölelésbe vonta.

Ez eddig elég távol állt a beharangozott ridegségtől. Sőt, Ericnek inkább olyan volt a kisugárzása, mint egy kedves napsugárnak, akinek a testét igencsak megtépázták.

– Gregor merre van? – törte meg a hangulatot Adra.

– A nappaliban várja. Szerencsére teljesen pontosan megérkeztek, így nem lesz mérges.

Ezzel elindultak. A lakás az Adráéhoz hasonlóan volt berendezve, a szürke és a fehér árnyalataiban játszott a tágas, rövid folyosó, ami aztán lefordulva egy, még a férfiénél is hatalmasabb nappaliba szélesedett, letisztult bútorokkal, néhány absztrakt festménnyel és elvétve egy-egy könyvespolccal, még kis hosszúkás vonal alakban egy elektromos kandalló és a felette lévő tévével szembeni kanapén ült egy negyvenes éveiben járó, határozott, komor tekintetű férfi, aki ha nem tudta volna, hogy csak Adra nevelőapja, gondolkodás nélkül elhitte volna hogy vér szerinti rokonok. Hasonló arcforma, ugyanolyan sötét öltözködési stílus, és első látásra mindkettejüktől megállt a vér Sekina ereiben.

Ahogy a férfi megmozdult kapott észbe a fiú és azonnal leszegezte a tekintetét, kihúzta magát, és a háta mögött összefogta a kezeit.

– Gazdám, Adra úr és a szolgája megérkeztek. – A korábbi ragyogásának már nyoma sem volt, teljesen színtelen kifejezéssel hajolt meg ahogyan beszélt a férfi mellett, aki a lába mozgásából ítélve felállt, és közelebb sétált hozzájuk.

– Üdv újra itt. Mostanában elég keveset látlak. – Már ennyi is elég volt hozzá hogy Sekinát a hangja megrémítse. A hangja mély, öblös és határozott volt. Mint aki egy csepp ellentmondást nem tűr el.

– Üdv – bólintott Adra.

– Látom itt van az új szolga is. – Sekina a földön látta, ahogyan közelebb lépett hozzá, és végigfutott rajta a hideg. – Mi a neve?

– Sekina – felelte.

Nem látta, de érezte ahogyan méregette Gregor.

– Te adtad neki, vagy így vetted?

– Így vettem.

A fiú álla alá nyúlt, ami elég váratlanul érte, így félve összerezzent az érintésre, ami határozottan felemelte az állát.

– Nézz rám – parancsolta, mire Sekina borsózó háttal nézett bele Gregor rideg, koromfekete szemeibe. – Tényleg igazi gyémánt. Kitűnő vásár volt. Hogyan viselkedik?

– Kifogástalanul, nagyon gyorsan tanul.

Tehát ahogyan az sejthető volt, az öngyilkossági kísérletről, a bántalmazásról, meg a súrlódásokról nem kell tudnia.

– Pontosan ahogyan elvárható egy ilyen minőségű árutól. Készen van az ebéd? – fordult hirtelen Eric felé.

– Igen gazdám, és megterítettem, ahogyan kérte.

– Akkor menjünk ebédelni – intett a fejével Adrának, aki engedelmesen követte, mögötte Sekinával és Eric-kel.

A ház minden szeglete elámította a fiút a maga pazar modernségével, de amikor beléptek az indokolatlanul hatalmas étkezőbe, elállt a szava. A helyiség teljes külső fala üvegből volt, középen pedig egy terebélyes étkezőasztal húzódott, amin két főre volt terítve, és ott ült a terítékek közt az étel is.

Míg a két férfi helyet foglalt, Sekina kicsit kétségbeesetten próbálta keresni a helyét ahova álljon a hatalmas teremben, de valószínűleg látva az elveszettségét Eric kisegítette, és alig észrevehetően megrántotta az ezüsthajú nadrágját, majd mikor már rá figyelt, egy apró fejmozdulattal mutatta, hogy kövesse.

A szoba másik végébe mentek, egy ajtó mellé, ahol csak megálltak egymás mellett, kicsivel Adra és Gregor mögött, mintha csak biodíszletek lettek volna.

Elég kellemetlenül érezte magát, még csak nem is foglalkoztak a létezésükkel, olyan volt, mintha észre sem vették volna őket. Amilyen kellemesnek érezte Eric közeledését és kedvességét, legalább annyira nyomasztotta Gregor rémisztő, irányító stílusa.

Szerencsére nem sokat beszélgettek evés közben, így bár a fiúnak egy évezrednek érződött, viszonylag hamar végeztek.

– Eric, pakolj el. Én pedig megvizsgálom közelebbről a szolgát – mondta Gregor ahogy felállt az asztaltól, majd Adra is követte a példáját.

– Gyere – intett a fejével ahogyan elindultak.

Felmentek egy üveglépcsőn, majd egy folyosón balra fordulva egy egészen másféle stílusú szobába érkeztek.

Az egyik oldalon a hatalmas ablak volt az egyetlen ami tartotta a ház modern stílusát, a többi régebbi korok divatját idézte. Az íróasztal és a polcok mindenféle gyönyörű, igényes faragásokkal volt díszítve, az egyik falon pedig... Egy üveg mögött elzárva különféle fegyverek, kínzóeszközök voltak rendben felszerelve a késektől nagy korbácsokon át a nádpálcáig.

Némileg megtorpanva mérte fel a helyiséget a fiú. Ahogy meglátta legszívesebben elfutott volna. Már a gondolat, hogy ezek bármelyikét akár rajta is használják egyenesen halálra rémisztette, bár erősen kételkedett benne, hogy bármilyen körülmények közt fenyítésképp használna valaki egy tőrt.

Kicsit olyanok voltak az eszközök, mintha modern bőrbe bújtattak volna középkori büntetőeszközöket.

Elég nyomasztó volt a légköre a helyiségnek, ami Sekina hangulatára is rányomta a bélyegét. Kicsit közelebb húzódott Adrához, szíve szerint ott állt volna közvetlenül a mellette és belekarolt volna, hogy védelmezze.

Jelen pillanatban még az ő közelsége is biztonságosabbnak tűnt, mint a Gregoré. Neki legalább nem volt olyan szobája, amin majdhogynem még a plafonról is kínzóeszközök és fegyverek lógtak.

Viszont most már tudta mit értett azalatt a férfi, mikor azt mondta a büntetések alatt, hogy "csak" egy kisebb fajta korbácsot használt.

– Talán a szolgád még nem látott ilyeneket? – Ahogy ezt kimondta Gregor, Sekina azonnal észhez kapott és gyorsan elkapta a tekintetét a tárgyakról és egyenesen a földnek szegezte azt.

– Ilyen szobát nem látott még – javította ki Adra.

– Lehet mégsincs akkor olyan jól nevelve mint azt elsőre gondoltam. Térdelj le – parancsolta Sekinának, akiben ettől teljesen megfagyott a vér.

Kicsit habozva, de megtette.

Ötlete sem volt, hogy miért kérhette ezt tőle a férfi, de rettegett. Ha tehette volna, könyörgő tekintettel bámult volna Adrára, hogy szabadítsa ki a helyzetből, de megmozdulni sem mert.

– Hogyan fenyíted?

Erre egy pillanatra mintha megfagyott volna a levegő a szobában, de a gazdája ugyanolyan színtelenül válaszolt, mint eddig.

– Ahogyan mutattad.

Hirtelen Sekina egy hideg kezet érzett meg a hátán a ruhájánál amint kicsit felhúzza a felsőjét. Az érintésre összerezzent, de mozdulni sem mert.

– Nem úgy látszik. Pedig azt hittem megtanítottam hogyan kell férfiként bánni velük. – A rideg, mégis fenyegető hangsúlyon tisztán hallatszott, hogy nem tetszett Gregornak a dolog.

Azért... Ez a beszélgetés elég mélyen érintette a fiút. Ő tanította? Tehát még csak nem is magától jött neki az, hogy olyan szörnyen viselkedett vele? Hogy lehet a kegyetlenséget tanítani? És egyáltalán Adra miért követte amit mondott neki? Egyébként is, hogyan lenne attól nagyobb férfi, hogy be tud fenyíteni valakit?

– Anélkül is engedelmes.

– De vajon meddig?

Erre mintha nem tudott volna mit felelni egyből a férfi. A hosszú másodpercekig tartó nyomasztó csend szinte mérgezte a légkört még ígyis, hogy Sekina rá se nézhetett egyikőjükre sem, még csak nem is hozzá szóltak.

– Ha nem lesz az, megfegyelmezem. Olyan módszerekkel, amik hatásosak.

Erre már nem érkezett válasz. Ha a fiú látta volna az arcukat, bizonyára tudta volna miért nem, így azonban csak találgatni tudott, hogy milyen feszült pillantásokat vethettek egymásra.

– Kimehet a szolgád, így már nincs rá szükség itt. – Ezzel törte meg a csendet komoran Gregor.

– Menj le Erichez. Az étkezőben van – parancsolta Adra feszülten.

Sekina felállt, és ahogyan elindult az ajtó felé egy lopott pillanatra véletlenül összetalálkozott a tekintete a gazdájáéval, aki kimondottan... Csalódottnak tűnt. Ez pedig aggasztotta a fiút.

Bűntudata lenne amiért nem bánt vele elég kegyetlenül? Vagy aggódik, hogy az apjának igaza lesz?

Bármelyik is, igencsak megkérdőjezhető morális értékrendre vall. Ezt vonta le konklúzióként Sekina ahogyan a hatalmas étkező felé vette az irányt, ahol ott találta a meggyötört arcú fiút.

Éppen a tányérokat pakolta el a helyükre, már bizonyára elmosta őket.

– Izé... Leküldtek ide amíg beszélnek, vagy nem tudom... – Még csak azt sem tudta, hogy hogyan hivatkozzon Adrára más embereknek. A gazdája? Adra? Random démon aki megvette, megnevelte, majd megbánta, most meg lelki válságba került mert nem elég kegyetlen?

– Adra úr is ott maradt?

– Igen. Úgy tűnt, mintha veszekedni készültek volna...

– Az nem hiszem hogy megtörténne – motyogta ahogy átviharzott a lengőajtón a helyiség sarkánál, amin át Sekina követte.

Egy ennyi emberhez képest hatalmas, nagyon modern konyhába érkeztek. Mint egy étteremben, olyan felszerelés volt. Fém pultok, nagy gáztűzhelyek, mindenféle felszerelés amit csak el lehetett képzelni a főzéshez. A falakról serpenyők, fazekak, sütő- és főzőeszközök lógtak.

– Tudnál segíteni? Az sem gond, ha nem – mondta a mosogatóhoz lépve, amiben mindenféle koszos edény pihent.

Épp készült volna Sekina udvariasan visszautasítani a tenyere miatt, mikor feltűnt neki Ericnek még az övénél is csontosabb, valószínűleg a fáradtságtól már remegő keze.

– Persze – bólintott végül.

Lehúzta a középsőujjáról meg a kezéről a kesztyűt, kicsit feltűrte, és óvatosan nekilátott a mosogatásnak míg a fiú pakolászott körülötte.

Szeretett volna vele beszélni. Nagyon szeretett volna. Végre alkalma lehetett minden kérdését feltenni amik a hetek alatt felgyülemlettek benne, de nem volt kinek feltegye őket, mégse jött egy szó sem a szájára. Nem tudta szabad-e, ha igen melyikkel kezdje, melyiket teheti fel, melyik az amelyik érzékenyen érintheti, hol vannak az ilyen helyzetben a határok, mi az amiért ha kitudódik büntetést kap, és mi az ami megéri azt a rizikót, hogy esetleg miután hazaér a férfi megszegve ígéretét bántani fogja és csúnyán megbünteti. Csúnyábban, mint valaha.

A gondolatai emésztették, egyre csak összekavarták a fejét, és egyre inkább sírni támadt kedve, vagy minimum elfutni.

– Nagyon szerencsés vagy, hogy Adra úrhoz kerültél – jegyezte meg kedvesen Eric.

Szerencsés?

Azt nem mondhatta, hogy a legrosszabb helyre került, de hogy szerencsés lenne emiatt... Na, azt teljességgel kizártnak tartotta.

– Biztosan nagyon jól bánik veled. Én nagyon örülnék, ha nála szolgálhatnék, ő mindig nagyon kedves hozzám.

Ezektől az álmodozó szavaktól csak még rosszabbul érezte magát a fiú, bár teljesen biztos volt, hogy Eric jószándékkal mondta ezeket.

Ő azonban a legkevésbé sem érezte magát szerencsésnek amiért Adra szolgája lehetett.

– Miért... Gregor hogy bánik veled?

Ez volt az egyik kérdés ami mardosta a lelkét.

Milyen az élete másoknak hasonló helyzetben? Ők hogy viselik?

Mit csinálhat Erickel a gazdája, ha ennyivel jobban szereti Adrát?

– Ő egy kicsikét másképpen kezeli a dolgokat. A szabályai törvények, a parancsa vasakarat. És bármit megtesz hogy betartassa ezeket, korlátok nélkül.

Nem tudta, hogy ez pontosan mit takart, de abban biztos volt, hogy rengeteg traumát.

– De túl lehet élni... – tette hozzá magára erőltetve egy mosolyt.

– Nem fárasztó így? – kérdezte Sekina elgondolkodva. Egyre rosszabbul érezte magát.

– Egy kicsit. De idővel megszokja az ember. Meg sokáig Adra úr is itt volt, ő mindig segített és törődött velem. Bele lehet nyugodni.

– Mióta vagy itt?

Annyit tudott hogy nála mindenképp idősebb, húsz év felett volt valószínűleg, de nem tudta hogy mióta élhetett már itt.

– Lassan tíz éve. Tizennégy voltam mikor idekerültem, azóta megszoktam az itteni életet.

– És nem hiányzik hogy... Emberként kezeljenek? – Ahogy ezt kimondta, Sekinának nyelnie kellett egyet, hogy csökkentse a torkában lévő gombóc méretét.

Az ember minden értelmére gondolt.

Eric éppen egy fazekat fogott meg a fiú mellett, hogy visszategye a helyére mikor meghallotta a kérdést. Megállt a mozgásban mikor megfogta az edény fülét, mintha szoborrá dermedt volna, és meredt tekintettel nézte a szürke tárgy alját. Fénytelen, kicsit kócos szőke haja előre omlott, szinte el is takarta az arcát, de a pisze orra mellett éppen látszott ahogyan elsötétült a tekintete és összepréselte, majd egy kicsit beharapta cserepes, vékony ajkát. Sápadt, fehér bőre most még jobban elvesztette a színét.

Egyértelműen nem esett neki jól a kérdés. Ezt látva Sekina már valahol meg is bánta hogy feltette, de ez volt a legnagyobb talány a fejében mióta csak Adrához került és bármit megadott volna, hogy egy olyantól megtudhassa rá a választ aki már régóta élt így.

– Nem vagyok ember. Szolga vagyok. Ennyi – mondta színtelenül, majd megfogta a fazekat és elindult vele.

– De ettől még ugyanolyan értékű ember vagy – nézett rá Sekina könnyektől fénylő szemekkel. Szíve szerint kérdő módba tette volna, de nem volt hozzá lelke.

Megállt a másik oldalán Eric, és egyik kezét a fiú hátára tette.

– Tudom, hogy Adra úr mellett ez így van, de bárhol máshol... Jobb esetben lehetsz szolga, vagy korcs. De nem ember. Egyik sem az.

Még szerette volna tudni Sekina, hogy akkor mi a rosszabb, de már ennyi is éppen elég volt. Ettől is teljesen elhagyta a ritkán látogató életkedve.

– Sekina, lassan menjünk – nyitott be Adra a konyhába. Látszólag kicsit lehangolt, vagy feldúlt volt, de csak ha nagyon erősen figyelte a fiú tűnt csak fel neki ahogy lefelé kanyarodik a szája sarka, és megfeszültek az izmai a kezében és a nyakán.

– Rendben uram – bólintott ahogyan befejezte az éppen soron következő edény mosogatását. Megtörölte a kezét a törölközőbe ami a sütő fogójára volt dobva, majd visszahúzta a felsője kesztyű részét a helyére.

Kicsit megkönnyebbült, hogy végre mehettek haza.

– Hogy vagy? – fordult Adra Erichez.

– Megvagyok, egy kicsit fáj a hátam, de azt elviselem. – Kedvesen beszélt, de látszott rajta, hogy megfáradt.

– Mikor történt?

– Még kedden, úgyhogy már tudok tőle mozogni, azóta pedig visszafogta magát.

Nem teljesen értette Sekina miről beszélhettek, de fejben lassan összerakta az eseményekből hogy valószínűleg megverte Gregor a fiút.

Egyre inkább megszakadt érte a szíve, és egyre inkább értette miért bánt vele olyan segítőkészen és barátságosan Adra.

– Kell valami? Frontin, altató, fájdalomcsillapító? Tudok adni ha kérsz.

– Nem, köszönöm, most elvagyok, nem érnek annyit, hogy kockáztassam a büntetést. De értékelem a felajánlását.

– Rendben, azért ha bármikor szükséged van valamire jelezd és megszerzem neked.

– Köszönöm szépen – hajolt meg udvariasan Eric.

– Ez a legkevesebb. Mi lassan megyünk, Gregor fent van a dolgozószobájában, egy darabig biztos nem jön le.

– Ennek örülök – mosolyodott el kicsit keserédesen a fiú, ahogyan mind a hárman elindultak a kijárat felé.

Az ajtóban még mindkettejüket megölelte Eric, ami Sekinának még mindig kicsit szokatlan, de jóleső érzés volt.

– Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Sekina – mondta mosolyogva a szőke a maga lágy, kedveskedő hangján.

– Én is örülök... Jó volt veled beszélgetni – bólintott egy erőltetett mosollyal a lehangoltsága miatt.

– Kitartás. – Ezzel köszönt el Adra.

– Szép napot! – Majd már be is csukta mögöttük az ajtót Eric, ők pedig beültek az autóba, majd elindultak.

Az ezüsthajú nagyon feszült volt. Csak a Gregor és az Eric szavai visszhangoztak a fejében.

Nagyon fájt a lelkének mikor Eric azt mondta magára, hogy ő nem ember. Felzaklatta, és nem tudta, hogyan lenne lehetősége leadni ezt a feszültséget. Nagyon kedves fiúnak tűnt, aki mégis így vélekedett saját magáról...

Adrának nem akarta elmondani, mivel jelen pillanatban ő végképp aggasztotta. Nem tudta mit beszéltek a nevelőapjával, miket mondott neki, hogy meggyőzze, hogy legyen vele könyörtelenebb, de Gregor nagyon úgy tűnt, mint akinek van nem kis befolyása a férfi lelki világára, így Sekina felkészült a legrosszabbra... Annyi hibát vétett míg ott voltak, egészen biztos volt, hogy kegyetlenül megbünteti azokért később, amitől a fiú hogy palástolja remegését és félelmét, teljesen elfordulva, az ablakon kifelé bámulva piszkálta a kezét.

– Erickel tudtatok beszélni? – törte meg a csendet a férfi.

– Igen, nagyon kedves volt... – mondta halkan. Nem mert többet mondani, pedig nagyon szeretett volna.

– Annak örülök. Nagyon jólelkű, csak Gregor elég keményen bánik vele. – Egy kis szünetet tartott míg feszülten sóhajtott egyet, majd folytatta. – Ha már nála tartunk. Bizonyára elég mély benyomást tett, és halálra rémített – pillantott a fiúra.

– Igen... Egy kicsit – motyogta. – Sajnálom uram amiért annyi mindent elrontottam.

– Mi? – kapta fel a szemöldökét. – Nem csináltál semmi rosszat. Azt akartam mondani, hogy a vártnál jobban teljesítettél. Nagyon ügyes voltál, amiért majd szeretnélek megjutalmazni.

– Dehát a szobában... – kezdett volna bele, de nem hagyta a férfi hogy befejezze.

– Az nem neked szólt. Te mindent jól csináltál, nem neked címezte azt, amit mondott. Nem kapnál este jutalmat, ha nem lettél volna ügyes.

– Tényleg? – kérdezte enyhe pírrel az arcán.

– Tényleg.

Ettől már minden búskomorsága elszállt, és őszinte öröm váltotta fel.

Ő? Jutalmat kap? Ilyen létezik? Ilyen tényleg létezik?

Hogy méltó legyen egy jutalomra... Ez volt a vágya mióta csak odakerült. Soha nem gondolta, hogy valaha kiérdemelne ilyet... De nagyon izgatottan várta. Alig bírt megülni az ülésén, legszívesebben körbeugrálta volna Adrát. Olyan boldognak érezte magát mint, nagyon hosszú ideje soha.

Egész hazafelé tartó úton vígan mosolygott, szinte el is felejtette kis időre az Erickel lezajlott, megterhelő beszélgetést.