Tényleg teljesen kiütötte Sekinát a frontin. Ahogy elaludt, reggelig egyáltalán fel sem ébredt.

Amikor magához tért már javában fent volt a nap. Elsőként fel sem tűnt neki hogy nem a szobájában van, majd csak ahogyan kinyitotta a szemét és meglátta a szürke sötétítőt amin lágyan átszűrődött a fény, mellette a rettegett fekete zárható szekrényt, azonnal felismerte Adra szobáját.

Átfordult az ágyban, hogy megnézze ott volt-e mellette a férfi, de kiderült, hogy egyedül van az ágyban.

A tekintete a karján lévő kötésekre tévedt. Mindkét oldalon az alkarjától a tenyeréig beborította, és az éjszaka folyamán eléggé átütött rajta a vér... De nem is csoda.

Ahogy kicsit megmozgatta, azonnal megérezte a csípő fájdalmat végig a karjában.

Sajnálta azt amit tett... És félt hogy mit fog kapni érte Adrától. Bár előző nap egészen elfogadó volt vele a történtek után, ez még nem jelent semmit. Ugyanúgy bezárhatja valami sötét lyukba büntetésképp, vagy bármi hasonló. Ígyis már az is jó hír hogy nem bilincsben ébredt az ágyhoz láncolva.

Ekkor mintha lépteket hallott volna, majd pedig a gazdája lépett be rajta óvatosan, de mikor meglátta a nyitott szemű fiút felhagyott az elővigyazatossággal.

– Jó reggelt – mondta ahogy leült a fiú mellé az ágyba.

– Önnek is – bólintott.

– Hogy érzed magad? – kérdezte maga elé meredve.

Szépen szólva is meglepődött ezen a kérdésen Sekina. Nem tudta volna összeszedni mi minden járt a fejében. Még benne volt az előző estéből a szorongás, és a rosszkedv, de valahol viszont örült hogy reggel újra felébredhetett.

– Talán egy kicsivel jobban – motyogta a takarót piszkálva. – De a karom még eléggé fáj.

– Azt majd később átkötözöm – bólintott még mindig maga elé révedve. – Mindjárt jövök – állt fel az ágyról, majd már el is tűnt az ajtón.

Most Adra mintha kicsit zaklatott, vagy tanácstalan lett volna. Mintha nem tudta volna mit is kéne tennie. Máskor sem szokott sokszor a szemébe nézni, csak amikor az álla alá nyúlt és merengő tekintettel szemlélte Sekinát. Most viszont még azt is nagyban kerülte hogy egyáltalán felé nézzen... Vagy úgy általánosságban a padló magassága fölé. Gyakorlatilag a fiú csak a tarkóját szemlélhette meg.

Kicsit nyomasztotta hogy ilyennek látta. Nem tudta mit érezhet, vagy mi járhat a fejében. Hogy milyen... Büntetésen gondolkodhat, vagy hogyan fogja megtorolni Sekina kísérletét. Annyival egyszerűbb lett volna ha csak beleláthatna a fejébe és tudná hogy min agyal.

A viselkedésében is akkora változás történt, hogy nem tudta elfogadni, vagy teljesen megbízni abban hogy ilyen marad. Az hogy... Megkérdezte hogy érzi magát egyszerűen teljesen letaglózta. Még sosem tett ilyet korábban, és hajlandóságot sem mutatott iránta hogy bármilyen formában bármivel kapcsolatban érdeklődjön Sekina iránt. Legyen szó az életéről, vagy a hogylétéről. Legfőképp az elmúlt napokban... Amikor annyira fájdalmasan rideg volt vele. Mintha nem is lenne ember, csak egy hörcsög aminek enni ad, a feltétlen szükséges dolgokat elmondja neki, egyébként pedig csak léteznek egymás mellett. Nem tudta elképzelni hogy a férfinak is jó volt az az állapot... De akkor miért viselkedett vele olyan csúnyán? Olyan fájdalmas volt...

Összeszorult a szíve ahogy újra eszébe jutott az az érzés. Olyan elhagyatottnak érezte magát. Mintha az egész világ hátat fordított volna neki. Annyira... Egyedül volt. Úgy szeretett volna közel kerülni valakihez. Hogy úgy érezze szükség van rá, és kell valakinek. Bárkinek. Akár még Adrának is.

Ebben a pillanatban tért vissza a férfi, kezében egy nagy reggeliző tálcával, rajta egy elég bőséges reggelivel.

– Ülj fel – mondta ahogy hátával becsukta az ajtót.

Nem értette pontosan hogy miért, de megtette. Bizonyára adni akar neki a reggelijéből. Bár még erre sem volt korábban példa.

Nagyon meglepődött mikor az ő ölében landolt a tálca.

– Egyél amennyit szeretnél.

Ahogy végignézett a rendezett, jól telerakott tálcán keserédes érzés fogta el... Bizonyára sok energiát tett bele a férfi. Volt rajta pirítós, tükörtojás, bacon, zöldségek, alma, tea, gránátalmalé, és minden amit egy reggeliben csak el tudott képzelni. Jól esett volna neki megenni, de egyszerűen nem bírta. A tudattól hogy úgyis ki fogja hányni egy falat sem ment volna le a torkán.

– Nagyon köszönöm uram, de...

Ezen jól láthatólag meglepődött Adra, és még mielőtt befejezhette volna kőzbevágott a férfi:

– Nem szereted? Mert akkor rendelhetünk valamit, vagy csinálok mást, vagy kitalálok valamit.

– De, ezt mindet nagyon szeretem, csak...

– Csak? – vonta fel a szemöldökét.

– Félek, hogy... Hogy visszajön – bökte ki végül meredten bámulva reggelijét.

– Ó – állapította meg gazdája. – Akkor emiatt fogytál olyan sokat mióta itt vagy. Ez mi miatt van?

– Nem vagyok benne biztos, de... Azt hiszem a stressz miatt. – Elég halkan mondta, azon is csodálkozott volna ha meghallotta a férfi.

– Értem... Azért legalább próbálj meg enni. Nem nagyon veszélyes, de tegnap... Elég sok vért vesztettél és pótolnod kell. Tettem oda vastablettát is, legalább azt vedd be. Meg egyél is. Vagy legalább próbáld meg.

– Rendben uram – bólintott beleegyezően. Ha már Adra fáradt vele hogy mindezt megcsinálja, legalább meg kell próbálnia megenni.

– Oké, akkor én megyek edzeni. Majd jövök. Ha unatkozol nézhetsz tévét – mutatott az ággyal szembeni falra felszerelt nagyképernyős tévére, és a távirányítóra az éjjeliszekrényén.

Ezzel már el is hagyta a szobát, majd még valamit matatott kívülről az ajtónál.

Némi gondolkodás után Sekina bevette a vastablettát a teával, majd megette a pirítóst a tükörtojással, és hiába kívánta nagyon a bacont, és minden mást is a tálcán, tudta, hogy borzasztó ötlet lenne.

Ahogy befejezte az evést maga mellé tette a tálcát és a teával a kezében bekapcsolta a tévét.

Ameddig várta Adrát, hiába próbált a rossz szitkomra koncentrálni, a gondolatai mindig a letargia felé terelődtek. Egészen addig, míg nagyjából egy órával később, pontosan mikor a gazdája belépett a szobába kellett kiszaladnia a mosdóba kiadni magából a reggelijét.

A férfi némi aggodalommal az arcán fogadta a visszatérő Sekinát, de nem szólt semmit, csak leültette, átkötötte és ellátotta a sebeit, majd elment zuhanyozni.

***

Estére a helyzet csak még nyomottabb lett. Adra alig volt a szobában, egyszer ment be hosszabb időre megnézni egy részt valami sorozatból, de azon kívül csak néha bement, matatott valamit, majd bezárta az ajtót és kiment.

Sekina pedig egyre kellemetlenebbül érezte magát. Félt attól mikor jön el a pillanat amikor beteljesedik amit előző nap mondott Adra, és meg kell beszélniük mi történt.

Már öt vagy hat óra volt mikor újra betoppant a férfi, most egyenesen az ágy felé tartott, és leült a fiú mellé, majd maga elé nézve kezdett bele:

– Szóval... A tegnap történtek után lenne néhány dolog amit mindenképpen át kell beszélnünk, vagy meg kell oldanunk... Kezdetként pedig kitaláltam a helyzetre való tekintettel egy lehetőleg hasznos büntetést. – A fiú erre teljesen elhűlt, és kirázta a hideg. El akart szaladni. – Nem kell megijedned, nem fog fájni. Nincs mitől félned.

Persze, hogyne... Mert eddig sem volt mitől félnie. Maximum úgy elfenekelte hogy utána egy napig nem bírt ülni. Tényleg teljesen elfogadható az hogy nem kell félnie. Legfeljebb megalázza, ha már fájni nem fog neki.

Simán kinézte volna belőle hogy kiötlött valami kreatív megalázási módot.

– Szerintem az lenne a legjobb, ha már most túl lennénk rajta, hogy ne izgulj rá annyira. Vedd le a pólód.

Nem mert ellenkezni, így tette amit kért, és amíg levette a felsőjét, Adra a tüzével odateleportált egy bilincset és egy... Szemkötőt?

Ez épp elég volt ahhoz, hogy Sekina elkezdjen rettegni.

Nem elég hogy ki tudja milyen szörnyűséget fog tenni vele, de még látni sem fogja... Bármit megtehet. Bármit.

– Feküdj le – parancsolta, Sekina pedig tette amit mondott. Szokásosan hozzábilincselte az ágy karikájához, majd pedig a fiú még nagyobb szorongására rákerült a fekete szemkötő is, ezzel teljes sötétségbe borítva a világát.

Rémisztő volt.

Minden apró rezdülésre összerezzent, majd egyenesen remegni kezdett ahogyan Adra ráült a derekára.

Érezte ahogyan a szívverése szinte a végletekig felgyorsult. Azon sem lepődött volna meg ha kívülről is látszódott volna.

– Nem fog fájni, ígérem – ismételte meg a korábbiakat Adra. – Rendben?

Erre bőszen bólogatott Sekina. Nem mert ellent mondani, bár minden ösztöne mást súgott... Nem mert. Egyszerűen nem. Rettegett.

– Hallani is szeretném. Az egészet.

– Igen uram... Értettem, hogy nem fog fájni – szipogta remegő hangon.

Egy árva szót sem hitt el abból amit kiejtett a száján.

– Rendben van. Ügyes fiú.

Érezte, ahogyan Adra előre hajolt, és teljesen megrettent tőle... Ez azt jelentette hamarosan elkezdi.

– Akkor lássuk...

Ekkor valami hideget érzett meg elsiklani valamilyen rendezett mintában a mellkasán, amire az első reakciója az volt hogy felsikkant.

Beletelt kis időbe és több alkalomba, mire összerakta az alkohol illatából és a formák jellegéből hogy valamilyen szavakat írt fel a testére. Nem tudta volna megmondani hogy miket, csak azt, hogy különálló szavakról és nem szövegről volt szó, mert hol ide hol oda írta őket.

– Meg tudod mondani miket írok rád?

Ettől teljesen lefagyott a fiú. Épp emiatt a kérdés miatt figyelt minden porcikájával arra mit írt rá, hátha bármit ki tud találni mert ez lesz az első feladata, de nem... Semmi. Nem tudta megmondani miket írt oda, pedig nagyon valószínű hogy ki kell találnia miket ír, és minden rossz találat után valami plusz büntetést fog kapni.

– Nem uram... Sajnálom – rázta meg a fejét szégyenkezve.

– Semmi baj, nem is kell. Nem az a lényege.

Nem az? Akkor mi? Hogy hogyan reagál? Miket mond? Vagy valami perverzséget ír hogy aztán feltegye a netre és megszégyenítse? Mert ez jutott még csak eszébe.

Még hosszú, frusztráló perceken át folytatta az írást, néha megállt gondolkodni közben, majd idővel kiegyenesedett, és leszállt Sekina derekáról.

Szó nélkül levette róla a bilincset, felültette, majd ráadta a pulóverét és csak utána vette le róla a szemkötőt.

Vörösek voltak a szemei a sírás visszafojtásától.

– Ennyi volt. Amiket írtam csak majd később nézheted meg, ha megengedem. De ezen túl vége a büntetésednek.

– Uram – szedte össze minden bátorságát a fiú, mire Adra bólintással jelezte hogy folytassa. – Mivel kapcsolatos dolgokat írt rám?

Erre néhány másodpercre kínos csend szállt rájuk. Mintha a férfi kereste volna a szavakat, vagy nem tudta volna hogy elmondhatja-e neki.

– Azt írtam fel, hogy miket látok ha rád nézek – nyögte ki végül.

Ez teljesen kíváncsivá tette Sekinát. Szíve szerint nyomban levette volna felsőjét és rohant volna a fürdőbe a tükörhöz hogy megnézze.

Ötlete sem volt hogy mi szerepelhet a testén... És kicsit félt tőle, hogy olyanok lesznek amiktől nem lesz túl boldog.

Például szerencsétlen, szolga, kurva, idióta, vagy bármi ilyesféle sértés amivel a lelkébe lehetne taposni két lábbal.

– Még van valami amit szerettem volna ma estére, de az már nem a büntetés része lesz. Ehhez gyere velem a nappaliba – intett Adra a fejével.

Szorosan a férfi mögött haladva, kicsit félve indultak meg a nappali irányába, ahol leültette a gazdája a fotelbe, majd... Olyan dolgot tett amire soha életében nem számított volna:

Elé térdelt, majd felfelé fordított tenyérrel a lábára helyezte a kezét, és lehajtotta a fejét.

Teljesen megalázkodott.

– Holnap reggelig azt teszel velem amit szeretnél. Nem lesz semmilyen következménye. Megüthetsz, megbüntethetsz, leszidhatsz, kiadhatsz magadból minden feszültséget. Ha szeretnéd még a fenyítő eszközös szekrényt is kinyitom neked. Amit parancsolsz, azt teszem. Nem fogok ellenkezni. Egyedül a nyakörvet nem veheted le, egyébként nem szabok semmilyen korlátot.

Ez... Teljesen váratlanul érte. Legmerészebb álmában sem gondolta volna hogy ilyet fog tenni Adra.

Fogalma sem volt mit tegyen. Ő... Nem akarta bántani a férfit. Esze ágában sem volt fájdalmat okozni neki, vagy megütni őt. Nem akart rajta bosszút állni, ilyen soha nem jutott eszébe sem, csak annyit akart hogy úgy érezze szükség van rá. Hogy van értelme az életének. Hogy van aki azt érezteti vele hogy neki igenis van helye a világban. Valakit, aki azt érezteti vele hogy szereti.

Jobban belegondolva, ez a felállás az első találkozásukra emlékeztette: ő is ugyanígy térdelt Adra előtt, nem tudva mi fog vele történni, teljesen a férfitól függve.

Vajon ő is ugyanúgy fél most mint Sekina akkor?

Még sosem látta így... Ahogyan a félsötétben csak szinte a sziluettje látszott, ritkás fehér tincsei mégis elütöttek a fekete hajától, és tarkója látszott csak ki a pulóvere alól. Még a vörös tincse sem látszódott, úgy lehajtotta a fejét.

Sekina kicsit kínosnak érezte a helyzetet. Fogalma sem volt hogy mit tegyen, vagy hogy mit vár tőle Adra.

– Én... Nem igazán tudom mit csináljak – bökte ki végül.

– Semmi gond. Az egész este a tied. Nyugodtan kitalálhatod.

– De fogalmam sincs mit csináljak... Még csak azt sem tudom mit dolgozik.

Erre lehelletnyit felemelte a férfi a fejét és sandítva, a haján át, felemelt szemöldökkel rápillantott.

– Gyógyszerész vagyok, és a Medazinnál vagyok gazdaságfejlesztési és innovációs osztályvezető.

Hát... Ez azért nem éppen egy maffiavezér szakma amit elképzelt neki. Sőt, igazából kicsit megnyugtató volt, hogy nem valami erőszakos, kegyetlen munkát végez.

– Akkor hogyhogy mindig olyan sokáig marad bent?

– Csak sokat túlórázok... Megszokásból.

Egy kicsit elgondolkodott, majd még lehajtott fejjel hozzátette:

– Ha még van kérdésed, mondd nyugodtan. Most bármit megteszek.

– Hm... – Mélyre kellett ásnia Sekinának a gondolataiban hogy mi az amit mindenképp tudni akart a férfiról. – Hány éves?

– Huszonhét vagyok.

– Mi a teljes neve?

– Doktor Adra Anderson.

Még doktori címe is van? Ezt soha nem nézte volna ki belőle. Rendben van hogy szeret olvasni, és összességében elég művelt, de arra nem is gondolt volna hogy doktorija is van. De lehet hogy ez csak a viselkedéséből adódó maffiózós előítélet miatt volt.

– És... Honnan van ennyi pénze? – Ez már nagyon régóta piszkálta a csőrét. Fogalma sem volt hogy honnan szedett ennyit, főleg így hogy gyógyszerész. Még ha jól is keres, legjobb esetben is három-négy éve dolgozhatott aként.

– A gyógyszerészet elég jól fizet, amellett pedig a nevelőapám sikeres befektető és vállalkozó, nagyon gazdag. Ő vette ezt a házat is. Én egy egyszobás lakásban is tökéletesen megéltem volna, de ő már csak presztízsből is ilyet akart.

Aha. Tehát nem ő a rongyrázó, hanem az apja.

Azért annak idején elfogadott volna egy ilyen nevelőszülőt Sekina is, aki csak úgy, miért ne alapon vesz neki egy kétemeletes luxusházat. Nem ellenkezett volna cseppet sem. Talán kicsit fájt volna neki hogy medence nincs benne, dehát idővel nagy nehezen azért megbékélt volna vele.

– Szeretnél még tudni valamit? – kérdezte Adra néhány percnyi csend után. Bizonyára felismerte hogy Sekinának kell némi noszogatás ahhoz hogy kifejezze amit akar.

– Nem igazán jut eszembe semmi... – nézett le a kezére, amin a kötést kezdte el piszkálni zavarában.

– Rendben. Akkor van valami más kérésed?

Továbbra is csak kínosan babrált a fehér anyaggal, hátha eszébe jutna bármi, bármi... Tudta hogyha most nem tesz semmit, nem mond semmit, nem osztja meg Adrával mi a probléma, akkor azt örökké bánni fogja.

Egy estéje volt. Vagy él vele, vagy minden amit tett, a sebek a karján, a lelkén, a hasogató szíve és a szorító érzés a mellkasában sosem fog elmúlni.

Minden kárba vész.

Hirtelen azonban eszébe jutott valami.

– Izé... Csinálna nekem egy teát? – kérdezte szégyellősen, mire kissé meglepetten kapta fel Adra a fejét. – A reggeli nagyon finom volt...

– Persze – bólintott. – Örülök ha ízlett. Kijössz velem, vagy hozzam be?

– Kimegyek magával – álltak fel mindketten, majd a konyha felé vették az irányt.

Nem volt egy zseniális ötlet, de legalább időt nyert vele és nem csak kínosan ülnek egymással szemben órákig.

Ahogy kiértek, ő leült az asztalhoz míg a férfi felkészítette forrni a vizet.

Nem volt kifejezetten nyomasztó a csend ami rájuk telepedett, ugyanakkor Sekina nagyon kellemetlenül érezte magát. Hiába adta bele minden erejét az ötletelésbe, az agya teljesen kiürült, még gondolkodni is alig tudott.

Egyszerűen semmi sem jutott eszébe.

Nem tudott semmire sem gondolni, így végül már észre se vette, csak meredt maga elé, míg egyre jobban nyomasztotta hogy ennyire üres a feje.

Egyszercsak már azt vette észre, hogy Adra lerakta elé a teát, ami annyira váratlanul érte hogy halálra rémülten pattant lábra.

– Minden rendben? – kérdezte meglepetten a férfi ahogy egy lépést hátrált.

– Igen, csak nagyon elgondolkodtam – motyogta zavartan álldogálva.

– Akkor jó... Azt hittem én csináltam valamit ami miatt így megrémültél.

– Nem, dehogy – rázta meg a fejét Sekina. A tekintete a gőzölgő teára tévedt. Ez az első dolog amit csak az ő direkt kérésére készített a férfi... – Köszönöm a teát.

Enyhén mintha meglepődött volna ezen Adra, de utána leeresztette szemöldökét.

– Nincs mit. Most én szolgállak téged – erősítette meg újra a tényeket. Valószínűleg gondolta hogy ez kell ahhoz hogy Sekina elhiggye hogy ez az igazság. – Eszedbe jutott valami amíg gondolkodtál?

– Semmi...

Nagyon szégyellte magát emiatt. Ő is, és valószínűleg Adra is tudta hogy a semminél sokkal több dolog volt aminek történnie kellett volna és ami kimondásra várt.

De Sekina nem mert megszólalni, vagy megmozdulni sem. A mellkasa szorított és egyre inkább frusztrálta hogy ennyire szerencsétlen legyen, hogy csak el kéne mondania mi a problémája. Ennyi lenne, és valószínűleg minden megjavulna, mégsem bírja megtenni. Hogy lehet ennyire életképtelen? Lehet tényleg meg kellett volna halnia.

– Nézd... – kezdett bele Adra. – Tudom hogy most nagyon rossz állapotban vagy és hogy mindent tehernek érzel, és nem tudsz elhinni semmit amit mondok, de mindent komolyan gondolok. Nem tudom miért tetted azt amit tettél tegnap, de szeretném megérteni. Szeretnék segíteni hogy ne azt érezd az egyetlen kiútnak, de nem tudom mit tegyek. Fogalmam sincs hol kezdjem, vagy hogy neked mire van szükséged hogy jobban legyél. Ezért találtam ki ezt, hogy ha azt tehetsz velem amit akarsz, akkor hátha el mered utána mondani mi bánt, mert ezt így nem lehet folytatni... Ezért kérlek hogy segíts.

Ahogyan hallgatta Adrát teljesen összeszorult a szíve.

Tényleg így érezne?

Sekina egyszerűen nem bírt megszólalni. Annyi gondolat, annyi érzés öntötte el, hogy úgy érezte túlcsordul. Nem tudta mit gondoljon, nem tudta mit tegyen, nem tudta mi lesz így vele.

Szinte fojtogatták az érzései, úgy érezte belefullad mindebbe és szétrobban. Mintha időzített bombát helyeztek volna a mellkasába.

Most már tudta, hogy a férfi tényleg aggódott érte. Ahogyan azt is hogy tényleg segíteni akart és emiatt tanácstalan volt.

Hasogatott a mellkasa a rengeteg érzéstől és olyan volt mintha fuldokolna.

Ő csak azt akarta hogy kicsit közelebb érezze magát valakihez...

Ezzel a gondolattal már teljesen betelt nála a pohár.

Egyetlen tudatos gondolat nélkül tört elő belőle a zokogás és mindenféle értelmet mellőzve Adra mellkasára borult és belemarkolt fekete pulóverébe, úgy zokogott.

A férfi először mozdulatlan volt. Kezeit maga mellett tartva állt megszeppenten és tanácstalanul mikor végre megszólalt.

– Ezt szeretnéd? – kérdezte kedvesen.

Sekina gondolkodás nélkül bólintott.

– Igen – zokogta. – Kérem... – mondta könnyeitől fulladozva.

Adra ekkor már értette mit kell tennie.

Egyik kezét a fiú hátára, a másikat pedig a fejére tette és finoman megsimogatta.

Az érintéseitől szinte áramütésként száguldott végig Sekina minden idegszálán a megkönnyebbülés, a tenyerében, a gyomrában, a mellkasában, még a talpában is érezte azt a meleg szorongató érzést ami szétáradt benne a meleg öleléstől.

Ezt akarta.

Pontosan ezt.