Minden olyan üres volt.

Minden olyan nehéz volt. Reggel azután a pillanat után hogy kinyitotta a szemét, minden feladata olyan volt, mintha ezer tonnás súlyokat kellene egy dombra felfelé gurítania, de minden alkalommal mikor felért, az visszagurult, és nagyobb lett.

Nehezére esett kikelni az ágyból, felöltözni, elkészíteni Adra reggeli kávéját, reggelit csinálni neki, felcaflatni az emeletre hozzá hogy felébressze... Minden olyan sok erőt igényelt és semmihez sem volt kedve... Csak feküdni akart és aludni. Örökre. Amikor alszik senki sem bántja, nincsenek elvárások, nincsenek mások, csak ő... És a kikapcsolódás.

Ahogy kedvetlenül benyitott a férfihoz, meglepetésére az már az ágyban ülve telefonozott.

– Meghoztam a kávéját uram – nyújtotta át neki két remegő kézzel fogva a bögrét.

Bár mind a tíz ujjával tartotta, még ígyis kihívás volt nem elejtenie a kávét, ugyanis ami kellemetlen meglepetés volt az egész borzalom után, hogy csupán az adrenalintól nem érzékelte a szörnyű fájdalmat a kezében ahogy megmozdítja kicsit is, és alig bírta behajlítani az ujjait. Ahhoz hogy ökölbe szorítsa a kezét, az egész felsőtestének meg kellett remegnie az erőlködéstől.

A férfi ügyet sem vetve Sekinára vette ki a kezéből az italt, és csupán egy pillantást szánt a fiú kötéseire, amiken az éjszaka folyamán már átsejlett vére bíboros árnyalata.

Ahogyan reggeli italát kortyolgatta egyetlen szót sem szentelt a szolgájának, még a szokásos dolgokat se... Pedig a kávéját mindig megköszönte, mindig tiszteletteljesen bánt vele, és a legalapadd dolgokat, mint egy jó reggelt, még a legmélyebb álmaiból felébresztve is szokta mondani.

Habár az is igaz, hogy általában ilyenkor még javában az álmok földjén szokott járni, soha nem volt rá példa hogy így felkeljen. Bizonyára nem aludt valami jól.

Mivel nem mondott semmit, még mikor Sekina megkérdezte mit tegyen sem, a kissé kimerült fiú csak bizonytalanul álldogált egyik lábáról a másikra, de nem mert bármit tenni. Ha nem jó amit csinál, akkor biztosan szólni fog, de ha parancs nélkül csinál valami rosszat akkor biztos hogy csak ront az eleve kilátástalan helyzetén.

Ahogy lassan megitta kávéját, fáradtan sóhajtva letette a bögrét maga mellé az éjjeliszekrényre, ahol ott hevert az elsősegélydoboz is.

– Mutasd a kezed – parancsolta színtelenül, mire Sekina azonnal elé nyújtotta tenyerét. – Ezt újra kell kötni. Le tudod szedni egyedül amíg felöltözök?

– Igen uram... – bólintott bizonytalanul. Bizonyára fájni fog neki, de legalább egy kicsit szeretett volna valami parancsot rendesen teljesíteni.

Adra kócos hajába túrva rendezte kicsit összébb tincseit ahogyan felemelkedett az ágyból és boxerében elindult a ruhásszekrénye felé, Sekina pedig elkezdte lehámozni a kezéről a kötéseket, ami a vártnál némileg egyszerűbb feladatnak bizonyult, mivel meglepetésére hiába volt teljesen véres a steril lap amit a férfi a sebére tett előző nap, egyáltalán nem ragadt bele a vágásokba, így lényegesen könnyebb dolga volt, és pontosan addigra végzet mire a gazdája is felöltözött elegáns, fekete ruháiba, és a vállánál fogva leültette a fiút az ágyra, majd szó nélkül, komor tekintettel lefertőtlenítette, bekente valamivel, majd újrakötözte a sérülést.

Ahogy Adra elindult a lépcsőhöz a konyha irányába Sekina is mögötte kullogva követte, ahol a nappalin átérve mikor meglátta a megterített asztalt a reggelivel, mintha kissé váratlanul érte volna.

– Csináltál reggelit? – kérdezte meglepetten.

– Igen uram... – motyogta lesütött szemmel. Fogalma sem volt mit ronthatott el, de a szíve majd' kiugrott a helyéről a félelemtől hogy ezúttal mit csinált rosszul... Pedig mindent pontosan úgy tett mint eddig, még olyat is sütött amit Adra eddig sokszor szeretett, tükörtojást baconnel, pontosan úgy terített meg ahogy kell, elpakolt, mindent megtett hogy ne lehessen kifogásolható a munkája...

A férfi mintha kicsit megrökönyödve állt volna az asztal mellett, kicsit úgy tűnt, mintha bizonytalan lenne mit is kéne mondania.

– Rendben – nyögte ki végül, majd mintha függönyt húztak volna, újra komorrá vált. – Ma ne mosogass. Főznöd sem kell. Nem kapsz semmilyen feladatot mára, csak hogy ne használd a kezed semmi feleslegesre.

– Értettem a uram – bólintott Sekina megkönnyebbülten leeresztve a vállait. Nagy kő esett le a szívéről ezzel a paranccsal. Fogalma sem volt hogy hogyan lett volna képes mosogatni vagy takarítani ilyen tenyérrel... De vagy a munkája minősége bánta volna vagy ő szenvedett volna rengeteget.

Ahogy Adra leült enni Sekina agya tovább forgott. Ma reggel teljesen más volt a gazdája. Teljesen érthető volt az előző nap eseményei után, csak mégis olyan furcsa volt. Ennyire azért nem kellett volna meglepődnie azon hogy reggelit készített neki. Azt azért csak nem gondolta hogy Sekina majd bosszúhadjáratba kezd amelynek első lépéseként úgy tesz keresztbe neki hogy nem süti meg a reggelijét amit egyébként magának is meg tud csinálni még jobban mint ő.

Az viszont elképzelhető hogy azt gondolta hogy a keze miatt nem lesz képes megcsinálni ezeket. Lehetséges lenne? Hogy nézi annyiba hogy figyelembe vegye hogy ilyen állapotú tenyérrel mekkora fájdalommal járnak az ilyen feladatok azok után hogy egyébként meg képes volt az első alkalmukkor addig szexelni vele míg nem sikított?

Úgy tűnik lehetséges... Pedig nem emlékszik rá hogy empátiát is tett volna Adra kávéjába. Nem. Biztos hogy nem tett bele.

A férfi evés közben egyszer rápillantott Sekinára.

– Mehetsz a szobádba vagy a nappaliba. Ma reggel már nem fogsz kelleni. A büntetésed majd este kapod meg. A kezedre vigyázni fogok.

A büntetés szóra teljesen jéggé fagyott, de gyorsan összekapta magát és elsuhanr a szobájába, ahol a teljes pánik kerülgette.

Ha olyan dolgokért mint a hangoskodás, amikért nem volt nagyon mérges a férfi kapott olyan erős büntetéseket, most mit fog kapni? Adra szemmel láthatóan teljesen kiábrándult és feszült, ilyen állapotban mit fog vele tenni? Elkéozelni sem merte a fiú milyen szörnyűségek várnak majd rá a büntetéskor...

***

Az egész nap olyan volt, mintha egy beragasztózott csigaként haladt volna előre, visszatekintve mégis csupán egy szempillantás volt Sekinának.

Főképp aludva, tudattalanul töltötte, bár annak ellenére hogy korábban elképzelhetetlennek tartotta a büntetése mikéntjének nehézségeit.

Attól kezdve hogy sötét le lyukba zárja, hogy megöklözi, szíjat hasít a hátából, vagy valami hosszú távú korlátozást vezet be... Bármit kinézett volna belőle.

Bár az egész napját azzal töltötte hogy pihent és aludt, miután Adra hazaért olyan érzése volt mintha napok óta egy percet sem pihent volna. Minden lehetséges percben azon zakatolt az agya hogy mikor fog betoppanni a férfi és beváltani az ígéretét. Úgy érezte hogy a szíve össze fog roskadni a szorítástól és a gombóctól a torkában amitől alig tudott nyelni, mégis kapkodni tudott volna a levegőért.

A férfi ezúttal nem vacsorázott ahogy megérkezett, hanem egyből edzeni ment és meglepően hosszú időt töltött vele az edzőszobában, majd csapzottan, izzadtságtól csöpögő hajjal felparancsolta Sekinát a szobájába, és amíg ő várt, a férfi elment zuhanyozni. Tudta, hogy ezután fog következni a büntetése, és szíve szerint a világ végéig futott volna hogy elkerülje, de a nyakörvvel a nyakában és a jelenlegi helyzetével ez halmozottan hátrányos lett volna számára.

Már remegtek a kezei mire gőzfelleget húzva maga után kilépett a fürdőből az újra ápolt külsejű férfi.

Nem mondott semmit, csak felvett egy egyszerű pulóvert és nadrágot, mintha Sekina ott se lenne, majd a fiút karjánál fogva hasra lefektette az ágyra, majd a csuklóit felette összefogva valószínűleg tüzével odateleportálta a bilincseket és odakötözte a karikához. Valamit elővett a zárható szexjátékos meg büntetőeszközös szekrényéből az ablak mellett, de Sekinának nem volt mersze odapillantani hogy mi volt nála.

– Húzd fel a lábad – mondta határozottan, a fiú pedig tette amit kért.

Erre egy mozdulattal lehúzta Sekina fenekéről a nadrágját és a boxerét. Most Adra minden tette annyival másabb volt mint szokott lenni... Ami borzalmasan nyomasztotta a fiút. Eddig még büntetésnél is tett valami pozitívat, vagy kedveset, ami valahol segített neki átvészelni az egészet, de most esély se volt rá hogy ez megtörténjen. Az alapvetően lágy érintései ahogyan a bőrét súrolta is inkább volt kelletlen, és elkerülő, mintha esze ágában sem lenne bármilyen kontaktusba kerülni vele. Nem úgy mint a korbács, ami hatalmasat csattant a fiú fenekén.

Reflexből felkiáltott volna, de egyszerűen nem mert. Annyira félt a kövektezményétől, hogy egy hang sem jött ki a torkán, csupán amennyire csak tudott beleharapott a párnába és nyüszített minden ütésnél.

Azonban most a csapások erősségén túl maga a korbács anyaga is teljesen másnak tűnt, mintha szilikonból lett volna annyira csípett minden alkalommal mikor a bőréhez csapódott.

Már az első néhány után kicsordultak Sekina könnyei. Borzalmasan fájdalmasak voltak az ütések és alighogy megérezte az egyiket, már jött is a következő, ideje sem volt hogy csillapodjon az égető, csípő érzés, csak egyre erősödött, ezzel együtt pedig izmai is befeszültek, keze pedig összeszorult, amitől abba is belehasított a már kellemetlenné vált fájdalom... Ami előző nap, mikor keletkeztek a sebek még jó volt, most viszont ordítani tudott volna tőle. Nem mintha annyira erős lett volna a fájdalom, hanem a tudat hogy az egész amiatt volt mert egy kicsit azt akarta hogy valamit jól csináljon, de csak mindent elrontott, az is lehet hogy örökre. Mi van ha ezentúl mindig ilyen lesz a helyzet? Ha soha többé nem fog hozzászólni rendesen Adra és örökre csendben kell maradnia és tűrnie mindent ami vele történik? Minden apró hiba után büntetést kapna, soha nem lenne több egy ostoba szolgánál, nem lehetne soha semmilyen érzékelhető emberi kapcsolata, vagy katona bármilyen kedvességet, csak be kell hódolnia és tűrni mindent ami vele történik. Mintha csak az egész élete egy hatalmas büntetés lenne azért a bűnéért hogy megszületett.

Ezt nem tudta elfogadni... Utálta a fájdalmat. Mindazt amit a testében és a lelkében érzett. Ahogyan kikötözve, kiszolgáltatva feküdt pucsítva, lehúzott nadrággal, bekötött, sebes kezekkel kellett a párnába harapva, sírva tűrnie ahogyan a gazdája egy korbáccsal veri... Egyszerűen belehasadt a szíve ahogy mindebbe belegondolt és abba, ahogy utána szégyenteljesen kell majd szenvedbe elballagnia, teljesen reményvesztetten, annak a tudatában, hogy hiába lesz vége a büntetésnek, másnap sem lesz jobb. A kínzása ugyanúgy folytatódni fog, a férfi ugyanolyan rideg lesz, idővel csak egyre ridegebb, mígnem addig jutnak majd hogy teljesen elhanyagolja a fiút és bezárja a szobájába, és mikor már nem lesz rá szüksége vagy nem lel benne szórakozásra már csak enni adni neki fog lejárni hozzá. Ebbe belebolondulna... Nem élné túl. Soha.

A hátsóját már alig érezte, idővel meg se tudta különböztetni hogy mikor érte ütés és mikor nem, csak az állandó égető, csípő fájdalom maradt meg és hála a párnának amire ráharapott egyáltalán nem volt képes kiabálni, bár szíve szerint teli torokból kiabált volna, mindent kiadott volna magából, minden egyes sérelmet és fájdalmat ami a lelkében lappangott, és sikítani, ordítani tudott volna a fájdalomtól ami így belülről tépte és marcangolta a lelkének megmaradt cafatait.

Szinte bele tudott volna fulladni az érzéseibe. Úgy érezte fojtogatják a gondolatai és nincs semmilyen kiút amit teremthetne magának. Egyszerűen be volt zárva, mintha a saját teste csak egy börtön lett volna, amiben szenvednie kell és minden más csak egy eszköz az ő kínzására... Hiszen ha ez lenne a valóság nem szenvedhetne ennyit, igaz? A való életben lehetetlen ennyit szenvedni. Igazából nincs olyan ember aki ennyire ridegen tudna bánni valakivel mint Adra.

Hiába próbálkozott, nem tudta volna elfogadni, hogy ez az igazi világ. Hogy ennyire kegyetlenül bánik vele a sors, hogy ennyire nincs befolyása a saját életére, hogy ennyire... Jelentéktelen.

Minden perc gigászian hosszúra nyúlt. Bár a férfi előtte majdnem két órán át edzett, mégis hatalmas erő volt benne, és borzalmasan sokáig ütötte Sekinát. Már a fiúnak sírni sem volt ereje mikor csökkent az ütések intenzitása és lassan abbamaradt és lekerült róla a bilincs.

– Vége – jelentette ki kimerülten, de határozottan Adra.

Sekina alig bírt bármit reagálni, még megmozdulni sem mozdult, csak reszkető vállakkal feküdt és esze ágában sem volt kiszedni a szájából a párnát, vagy visszahúzni fájó kezeit ameddig a férfi vissza nem húzta rá nadrágját, majd a kezét is lejjebb tolta a testéhez, jelezve hogy álljon fel, amit meg is tett teljesen üres, üveges tekintettel.

A végtagjai csak rongyokként lógtak mellette, a fejét is csak erőtlenül előrebukva tartotta. Rá se nézett sem az ágyra, sem a férfira. Nem bírta volna elviselni bármelyik képét anélkül hogy teljesen összeomoljon.

– Menj aludni – parancsolta amikor látta hogy Sekina csak elveszetten ácsorgott a szoba közepén.

Semmi jó éjt, semmi elköszönés, vagy kedves hozzáfűznivaló. Csak két szó. Ennyivel le van tudva, mint valami kötelesség. Megverte, lelkileg tönkretette, most meg két szóval le van tudva másnapig. Kész. Egy érző emberi lényt, akinek egészsége teljesen tőle függ csak lerendezett ennyi energiabefektetéssel, mintha csak egy villany lenne amit felkapcsol mikor kell, majd lekapcsol mikor már nincs szüksége rá. Egyszerűen elküldi, mint valami tárgyat.

Ezekkel a ködös, fátyolos gondolatokkal indult le szobájába, a fájdalomtól remegő léptekkel.

Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen.