Miután már több alkalommal lefeküdtek, Sekinának az élethez való hozzáállása gyökereiben megváltozott. Bár az első alkalom tapasztalatait levonva Adra csak néhány naponta csinálta, de ígyis épp elég megterhelő volt a fiúnak.

Minden egyes aktus után valamilyen büntetést kapott amiért kiabált és néha rángatózott, és bár messze az első fájt neki a legjobban, a többi is épp olyan nagy szenvedéssel járt, ami nagyon megviselte.

A napjai beszürkültek, a feladatait is csak épphogy látta el, és már nem is próbálkozott azzal hogy valami elfoglaltságot keressen, csak naphosszat feküdt betakarózva a szobájában vagy a nappali kanapéján és bámulta a plafont, rettegve attól hogy vajon aznap este milyen fájdalmai lesznek. A gazdájával még mindig nem nagyon beszélgettek, ami az egyik legnagyobb űrt hagyta a fiú lelkében. Mindezek mellett nagyon hiányzott neki egy kicsi, egészen kicsi gyengédség. Olyan, amilyet akkor mutat amikor a gazdája bármilyen formában fájdalmat okoz neki. Nem tudta megérteni hogy miért nem kaphatja meg annak akár egy kis részét is... Csak úgy. Nem figyelem elterelésképp, vagy kárpótlásként, hanem hogy legalább egy kicsit teljesebb életet élhessen.

Most azonban Sekinának volt egy terve.

Az Adra által alkalmazott figyelemelterelésen alapult, csak ez erőteljesebb és hatásosabb volt.

Az ötlet szerint mindkét kezébe fog egy borotvapengét, amik ameddig zárva tartja a tenyerét nem láthatóak, így ha elég természetesen viselkedik jó eséllyel a gazdájának fel sem tűnnek, majd amikor a férfi benne lesz és belehasít a fájdalom ösztönösen is rámarkolna, ám még direkt rá is segít majd és így a hiába metsző pengére fog koncentrálni és levezeti a sikolyok helyett a feszültségét, a gazdája pedig nem fogja így megbüntetni, sőt, akár még boldog is lesz és megjutalmazza, Sekina kis trükkjéről pedig nem kell tudnia.

Legnagyobb meglepetésére pedig minden tökéletesen ment ahogy azt tervezte, bár a szíve majd kiugrott a helyéről minden mozdulatával.

Még mielőtt Adra hazaért belarakta a zsebébe a pengéket, majd mikor elment kimosni magát ellenőrizte meglétüket.

A legaggasztóbb rész azonban csak ekkor következett: a vetkőzés. De azt is jól megtervezte és begyakorolta a tükör előtt a legapróbb mozdulatokra is odafigyelve.

Elsőként még kérés nélkül is levette a felsőjét, majd kigombolta a farmerét és ahogy hátranyúlt hogy lehúzza, egyúttal az egyik kezébe csúsztatta mindkét pengét, elég volt akkor mindkét kezébe átkerülnie mikor már a bilincs rajta lesz, hiszen utána a férfi soha nem foglalkozik különösebben a kezeivel, rájuk sem néz, annyira koncentrál, így ha néhány csepp vér kicsordulna sem lenne halálos.

Ezúttal magától lefeküdt az ágyra, és fel is nyújtotta kezeit szinte kérve hogy kötözze meg a gazdája, aki kissé meglepetten meg is tette, de nem tűnt úgy mintha gyanakodna bármire.

– Ma nagyon kezes vagy – állapította meg egyértelműen pozitívan Adra. – Remélem később is ilyen maradsz – mosolygott rá.

Persze. Ilyen fog maradni. Most van terve, aminek a legnehezebb részén túl is volt, a férfi pedig nem is sejtette hogy éppen a legnagyobb mániáját fordítják ellene: az állandó kikötözést.

Hatalmas kő esett le a fiú szívéről hogy sikerült eddig zökkenőmentesen kiviteleznie a tervét, és még a pozitív megjegyzés sem maradt el.

– Nyisd ki a szád úgy, hogy tudjak bele cseppenteni.

Bizonyára megint a vágyfokozó, csak szájon át beadandó változata az üvegecskéből és a pipettából ítélve.

Sekina készségesen tette amit kért, és mindkét pipettányi málnás elixírt lenyelte.

– Elvileg ez nagyjából akkorra fog hatni mire elkezdjük – mondta ahogy elteleportálta az üveget, majd lemászott a fiúról hogy ő is levetkőzzön, ezzel felfedve csak épphogy éledező férfiasságát. Bár az a fiú számára örök rejtély marad hogy hogyan izgul fel arra ahogyan ő csak kényelmetlenül feszengve szenved minden egyes tettétől.

A síkosító tubust kinyitva nyomott a kezére, majd elkezdte kicsit előkészíteni.

Az egyetlen előnye volt annak hogy lefeküdtek, hogy ennek köszönhetően a tágítást már teljesen semlegesen viselte a fiú, talán még kicsit élvezte is egy-egy ponton. Azonban szintén ebből kifolyólag lényegesebben rövidebb ideig is tartott, hiszen már ez inkább arról szólt hogy bemelegedjenek és hogy minél több síkosító kerülhessen a fiúba.

Most még a szokásos szorongása és rettegése is alább hagyott. A tudat hogy most lesz valami ami segít majd elviselni a fájdalmat biztonságérzetet nyújtott Sekinának, ami meglepő melegséggel és nyugodtsággal töltötte el... Hetek óta ez volt az első reménysugara hogy valami jó is történhet vele ami méghozzá az ő ötlete volt és teljesen az ő érdeme, ez pedig nagyon jól esett neki.

Bár amikor a férfi már az óvszert vette fel és készült arra hogy beléhatoljon kissé megrettent, de kicsit babrálta a pengéket és kicsivel jobban is érezte magát.

– Most lazíts – suttogta ahogy bepozícionálta magát, majd egészen lassan beléhatolt.

Sekina felsikkantott volna, de ahogy a kezei reflexből ökölbe szorultak és a pengék belevágtak a kezébe egyszerűen csak nyöszörögni kezdett.

Mikor Adra teljesen elmerült benne közelebb hajolt a fiú füléhez, hogy lehelete minden szavával játékosan csiklandozza.

– Már érzed a csepp hatását?

– Kicsit... – nyögte vékony hangon. Tényleg kezdte bizsergető érzés átjárni az összes érzékeny pontját, ami bár a kezéből és a hátsójából jövő fájdalom mellett elhanyagolhatóan eltörpült, jól esett neki.

– Az jó – mondta ahogy belehajtotta fejét Sekina vállhajlatába hajtotta és lassan elkezdett mozogni a fiúban, aki erre nagyon erősen rászorított a pengékre, amiktől érezte ahogyan a vér lassan kibuggyant a sebekből és benedvesítette a tenyerét.

Minden újabb lökés egy újabb szorítást, ami pedig még mélyebb vágásokat jelentett... De Adra szerencsére mindebből semmit nem vett észre, csupán azt hogy a fiú nagyon jól tartja magát.

– Ma nagyon ügyes vagy... – suttogta a kissé nyüszítő Sekina fülébe, ahogyan lágyan végigsimított az oldalán, egészen a nyakáig. – Akár még jutalmat is kaphatsz ezután ha így folytatod.

A jutalom szóra hatalmasat dobbant Sekina szíve. Ő... Jutalmat? Ennyire bevált a penge? Ez tényleg fantasztikus ötlet volt. Egy kis fájdalommal együtt járt, de azt járulékos veszteségként értékelte.

Azonban ahogyan megérezte Adra kezét egyre feljebb simítani a karján, amitől teljesen kiverte a víz. Miért pont most? Eddig soha nem csinált ilyet. Soha nem akarta megfogni a kezét, csak most... Amikor nem kellene.

Erősebben rászorított a pengékre hogy nehogy észrevegye őket és összefordította az ökleit hogy minél kevésbé érezze a vért.

Sajnos számításai helyesek voltak, és a férfi ahogy megfogta a két öklét, megérezve a szivárgó nedvességet értelmetlen tekintettel kapta oda a fejét, majd ahogy meglátta a történteket megállt minden mozgása, és azonnal kihúzódott a fiúból.

– Ez– Ez mi? – kérdezte hatalmasra kerekedett szemekkel ahogy a csípője fölé ült. – Mi van a kezeddel? – mondta kicsit ingerülten.

– N-Nem tudom... Én... Nem tudom... – motyogta cérnavékony hangon, de már érezte ahogy összeszorult a torka, és könnyek gyűltek a szemébe, a szíve pedig teljesen összezsugorodott a mellkasában. Rettegett attól amit ezért kapni fog.

– Mi van a kezedben? – Ezzel a fiú teljes erőből összeszorított ökleihez nyúlt, amikből így csak még több vér préselődött ki. – Sekina, mi van a kezedben? – ismételte ezúttal türelmetlenebbül.

– Se-Semmi – hebegte könnyező szemekkel.

– Ne hazudj – nézett rá egyenesen villámló tekintettel. Még sose látta ennyire idegesnek és egyszerűen kiverte tőle a víz.

Erőteljesen megragadta az egyik öklét, és határozottan szétfeszítette, hiába küzdött ellene Sekina.

Ahogy kiragadta a kezéből a vértől csöpögő pengét teljesen elhűlt a férfi.

– Ezt mire véljem? – mutatta az összevérezett ujjai közt fogva a borotvát.

– Én... Nem akartam... Sajnálom – szipogta sírva. Már megbánta. Az egészet. Azt is hogy egyáltalán megszületett, vagy hogy eszébe jutott az a hülye ötlet... A fejét tudta volna verni a falba ordítva, csak büntetést ne kelljen ezért kapnia.

– A kezedből nem úgy látszik mintha csak véletlenül történt volna – mondta komor, dühtől piros szemekkel ahogy leszedte a bilincseket Sekina kezéről.

– De nem tudtam máshogy kibírni... Hang nélkül.

– És az eszedbe sem jutott, hogy előbb szólj nekem róla és csak utána vágd cafatokra a kezed? – Ez a kérdés a fiú velejéig hatolt, és legbelülről égette ki a szívét. Borzalmas volt ezt így hallani... De a legfájdalmasabb az volt, hogy teljesen igaza volt Adrának. Használnia kellett volna az eszét, ehelyett elvesztette. Ezt is. Mint minden más lehetséges dolgot egész életében. És mi lesz belőle? Még több fájdalom ami miatt majd még több dolgot fog elrontani.

A gondolatai viharának a villámait csak az tudta elcsendesíteni mikor a férfi megragadta a csuklójánál és határozottan elkezdte a fürdője felé húzni, ahol a szótlanul sírdogáló fiút beállította a zuhanyzóba.

– Sajnálom... – Csak ennyit tudott halkan kipréselni magából ahogyan a gazdája a két vérző tenyerét felfelé fordította, maga elé.

Nem válaszolt semmit. Nem is reagált. Még csak jelét sem mutatta annak hogy egyáltalán észlelte hogy megszólalt. Csak egyetlen szó nélkül megnyitotta rá a jéghideg vizet, ami szinte jégesőként zúdult Sekina fejére, és a kezére. A víz csobogásának szinte hasító hangjára már a fiú sem tudta tovább visszafogni magát és a földre szegezve a tekintetét hangosan felzokogott.

– Ne mozdulj. – Csak ennyit mondott színtelenül ahogyan távolodó lépteiből ítélve elhagyta a fürdőt.

Hiába nem volt ott, Sekina még remegni is alig mert, nehogy akár egy kicsit is megmozduljon és még jobban elrontsa a helyzetét.

Legszívesebben elsüllyedt volna ott helyben, a padló biztonságába, olyan mélyre hogy senki se találhasson rá... Hogy senki se bánthassa, és ne tehessen tönkre még több dolgot. Másképpen bárhogy próbálkozik, nem tud semmit jól, vagy legalább elfogadhatóan csinálni. Nem tud soha olyat tenni hogy legalább egy kicsi, egészen kicsi elismerést kaphasson. Hogy érezhessen legalább egy kicsi melegséget. Egy egészen kicsit. Hogy úgy érezhesse legalább egy picikét, néhány pillanatig hogy számít valamit. Hogy van értelme annak hogy próbálkozik, és fáradhatatlanul próbál megfelelni mindig, mióta csak él. Már az otthonban, már kiskorától fogva ez volt... Ha a többieknek akart megfelelni és nem ment közéjük, akkor a nevelők szálltak rá hogy ne különcködjön, így végül mindig a mosdóban kuporogva végezte teljesen egyedül, mert nem volt más módja annak hogy mindenki kedvére tegyen. Végülis, ez a mostani helyzet sem annyira más... Elkeseredetten zokog, remegve a jéghideg, zubogó víz alatt. Minden csepp olyan volt mintha apró pengéket szúrnának a bőrébe és ordítani tudott volna a fájdalomtól és a rettegéstől. Borzalmasan fázott, már nem is érezte az ujjait, sem a tenyerét, csak nézte ahogy a víz a vérével keveredve végigfolyik a kezén, majd eltűnik a lefolyóban. Mintha csak az összes reményét nézné tovatűnni.

Teljesen tisztában volt vele hogy semmi esélye ezt jóvátenni, vagy elkerülni a büntetést. A gazdája tekintete mikor legutóbb ránézett szinte forrongott, és már azzal is a végletekig tudta volna kínozni a fiút ha mélyen a szemébe kellett volna néznie.

Még mélyebbre taszította a kétségbeesésben, hogy fogalma sem volt hogy meddig kell így maradnia... Alig bírta egyhelyben tartani magát, már az egész teste pattanásig feszült és sajgott az összes izma, csak hogy visszatartsa a reszketést.

Mi van ha ez a büntetése? Mi van ha egész éjjel úgy kell maradnia, vagy ameddig össze nem esik? Mi van ha elfeledkezik róla Adra és nem oldja fel a parancsát? Mi van ha azt akarja hogy így törjön be teljesen?

A végtelen lehetőségek és bizonytalanság elborzasztotta a fiút... Fogalma sem volt mi következik, de bármit megadott volna azért hogy minél hamarabb újra belépjen a férfi, legyen bármilyen ideges és dühös. A világ minden kincsét odaadta volna csak érjen véget a végeláthatatlan várakozás és bukkanjon fel újra Adra izmos alakja a jellegzetes, színes hajkoronájával... Csak ne kelljen tovább elviselnie ezeket a lehetetlenül hosszúra nyúlt másodperceket.

Erre szinte végszóra, mikor már a teljes összeomlás határán táncolt Sekina megjelent a gazdája sziluettje a fürdő ajtajában, már boxerében, egy elsősegély dobozt tartva a kezében. Ahogy észrevette el is kapta közeledő alakjáról a tekintetét. Nem mert ránézni.

Mikor megállt előtte és elzárta a vizet a teljesen elázott fiú ugyanúgy zokogott, csak most minden alkalommal mikor levegőért kapott szinte visszhangzott a légszomja a szobában.

A férfi újra finoman megfogta a csuklóját, és kivezetve a zuhanykabinból a mosdókagylóhoz vitte, ahova letette az elsősegélydobozt és elsőként sebfertőtlenítőt és vattapamacsot szedett elő.

Miután gondosan lefertőtlenítette Sekina mindkét kezét, ami meglepő módon egyáltalán nem csípett neki, magabiztos mozdulatokkal ráhelyezte a steril sebfedőt, majd szorosan bekötözte.

Nagyon nyomasztó volt hogy mindezalatt egy árva szót sem szólt a férfi, mégis tisztán lehetett érezni rajta a feszültséget. A végére annyira megrémítette Sekinát, hogy már szipogni sem mert, csak csendesen hagyta hogy folyjanak a könnyei.

– Tudod mozgatni a kezed? – A kérdése szinte kettévágta a levegőben megtelepedett nyomasztó légkört.

– Igen uram... – mutatta be a mozdulatokat. Bár ekkorra, hogy kiment belőle az adrenalin már borzalmasan fájt minden mozdulat, de képes volt használni a kezét.

– Gyere – indult vissza a hálóba a férfi, Sekina pedig engedelmes kiskutyaként követte.

Csurom vizesen állt meg a hálószoba parkettáján.

– Fel tudsz öltözni egyedül? – kérdezte gazdája a kezére nézve.

– Azt hiszem – suttogta, majd nehézkesen, és néha felszisszenve felvette boxerét és felsőjét, ami vizes bőréhez ragadt.

– Ennyit akartam. Menj a szobádba. Ma már nem akarlak látni. Csak akkor jöhetsz fel, ha átázik a kötés.

– Értettem uram... – motyogta erőtlenül, és elvánszorgott szobájába, ahol a villany felkapcsolása nélkül zuhant bele az ágyába. Nem érdekelte, hogy csöpögött róla a víz, az sem hogy égetve lüktetett mindkét keze és alig érezte az ujjait... Egyedül azt akarta hogy elnyelje az alvás kényelmes tudatlansága és ne legyen magánál tovább. Ma már épp elege volt önmagából... És mindenből.