Amikor a délolasz városból hazaértünk, az egész nyaralás, azaz két hét, csak pillanatoknak tűntek. Ennek ellenére, amikor éppen csak megérkeztünk a hotelba, úgy éreztem, hogy a percek olyan lassan telnek, mintha valaki szándékosan visszafogná a másodpercmutatót. Bár nagyon szép helyen voltunk, és tök jó programok előtt álltunk, legszívesebben az egészet átugrottam volna, hogy beköltözhessek a Manchesterben bérelt lakásomba, és elkezdhessem az egyetemet a barátaimmal. Nem mellesleg, hogy újra láthassam Louist, hogy hallhassam a hangját.

Igen, ő volt az, aki a legeslegjobban hiányzott. Már az első reggel, a fárasztó repülőút és egy pihentető alvás után, amivel az elmúlt napok éjszakáit próbáltam pótolni, ahogy belenéztem a fürdőszobai tükörbe, és megláttam a hajamba keveredett narancssárga port, elmosolyodtam. Visszaemlékeztem az egész jelenetre, ahogy Louis közelebb lépett, megcsókolt és közben mégis játszottunk egymással. Révetegen az ajkaimhoz érintettem az ujjbegyeimet és végigsimítottam rajtuk. Nagyon reménykedtem benne, hogy onnan tudjuk majd folytatni a kapcsolatunkat, ahonnan abbahagytuk. Nekem pár nap alatt annyira fontos lett Louis, hogy képtelen lettem volna elviselni, ha ő nem így érzett volna.

Ahogy nagy nehezen eldöntöttem, hogy a szentimentalitásom ellenére mégis érdemes lenne megmosni a hajamat és megszabadítani a narancs színtől, levettem a pólómat. Először a halványodó szívásfoltom szúrt szemet, bár már még annyira sem volt piros, mint két nappal ezelőtt. Úgy gondoltam, ha csak holnap tartok a többiekkel a tengerpartra, anyáék észre se veszik majd. Ezután vettem észre a kék kézlenyomatot a köldökömtől balra. Szinte alig látszott, de határozottan ott volt és nekem egy hatalmas vigyor futott az arcomra. Louis valószínűleg szándékosan csúsztatta a kezét a pólóm alá a csók közben, nekem pedig egyáltalán fel sem tűnt. És mégis, egy nappal később még ez is mosolyt csalt az arcomra és csak hosszú percek után jutottam csak el a zuhanyig.

Ez az egész nyaraláson keresztül folytatódott. Elég volt a napszemüvegemre néznem, Louis jutott eszembe. A napon barnulva többször azon kaptam magam, hogy a kezembe veszem a telefonomat és galériát nyitom meg. Órákon keresztül is képes lettem volna nézni azt a képet, talán volt amikor meg is tettem, ötletem sem volt. Néztem, ahogy ott állunk ketten, a szivárvány színű festékködben, egymással szemben, és Louis csókol. Tenyere az arcomon volt, míg az én ujjaim óvatosan a csuklója köré fonódtak. Mindketten lehunyt szemmel adtuk át magunkat az érzésnek, miközben szinte a teljes testünk egymásnak simult. Akkor teljesen elvesztettem a kapcsolatot a valósággal, akár mintha álmodtam volna, azonban itt volt ez a fénykép, a tökéletes bizonyítéka annak, hogy ez nem csak képzelet volt.

Mikor nézegettem, többször eljátszottam a gondolattal, hogy mikor, vagy hogy mutassam meg a képet Louisnak. Elise azt mondta, hogy ő neki nem szólt még erről, és amikor megkértem, hogy ne is tegye, ő azonnal megígérte, hogy nem fogja. Még egy kacsintós emojit is tett az üzenet végére, amin nem tudtam nem mosolyogni. Arra gondoltam, hogy amikor majd hivatalosan is összejövünk, akkor beállítom háttérképnek, és átküldöm majd neki is, ha szeretné és akkor páros háttérképünk lenne. Viszont ez szemben állt a másik ötletemmel, miszerint titokban tartom, hogy készült rólunk egy ilyen kép, hogy az egyik kapcsolati fordulónkra bekeretezhessem mindkettőnknek és odaadjam, amivel igazán meglephetem majd. Eleinte vacilláltam, azonban hamar rájöttem, hogy a második terv sokkal jobban hangzott, mint az első, így eldöntöttem, hogy kibírom ezt az időt, még ha nehéz is lesz.

Louis a második napon, délután írt rám először. Éppen Gemmával feküdtünk a strandon, és amíg ő egy könyvet olvasott, én éppen a galériámban leggyakrabban megnyitott képet nézegettem. Rendesen szívrohamot kaptam, amikor megláttam messenger értesítést, pedig semmi extráról nem szólt az üzenet, éppen csak megkérdezte, hogy jó-e tengerparton, de nekem ennyi is pont elég volt, mert ez azt jelentette, hogy gondolt rám és vette a bátorságot meg fáradtságot, hogy írjon. Azonnal rányomtam az értesítésre, hogy belépjen a beszélgetésbe, majd megnyitottam a kamerát, és készítettem egy szelfit. A képet szándékosan úgy csináltam, hogy a háttérben látszódjon a tengerpart, ahogy az is, hogy nincs rajtam felső, de napszemüveg igen. Sose voltam igazán a képeken keresztül beszélgető ember, de most ez jött természetesen, így nem haboztam és elküldtem. Ő visszaküldött saját szelfit, amiben Zayn is benne volt, bár ő nem a kamerába nézett, hanem teljesen belemerült a telefonjába, miközben egy mosoly játszott az ajkain. ,,Vajon kivel beszélget?" Ezt írta hozzá Louis, a válasz pedig túlságosan egyértelmű volt ahhoz, hogy komolyan válaszoljak neki, így Louval együtt a legnagyobb hülyeségeket találtuk ki, kivel is irogathat Zayn.

Onnantól kezdve valamilyen apropó folytán, naponta akár több órát is chateltünk, én pedig egyszerűen úgy éreztem nem lehettem volna boldogabb. Reggelente felkeltem, sokszor azzal kezdtem a napot, hogy elolvastam, amit éjszaka, amíg én aludtam összehordott nekem azért, mert unatkozott. Esténként pedig az ágyban mindig addig beszélgettünk, míg már nem bírtam nyitva tartani a szememet. Nagyon tetszett az érzés, hogy újra volt valaki, aki reggel az első, este pedig az utolsó gondolatom lehetett. Éreztem, hogy ez az érzés az órákkal amiket együtt, illetve amiket külön töltünk, erősödött és folyamatosan növekedett és mélyült. Mikor nem beszéltünk, rengetegszer merengtem el magamban, sokszor a családom szakított ki belőle, amikor pedig irogattunk, egyszerűen bármiről beszéltünk, az arcomon folyton mosoly foglalt helyet és a szívem hevesen dobogott. Louis már egyértelműen sokkal többet jelentett számomra egy barátnál.

Azonban egyik délelőtt, mikor írtam neki, nem nézte meg és nem is válaszolt. Egész nap a telefonom minden rezgésére felkaptam a fejemet, de mindig csalódottan konstatáltam, hogy nem ő volt az. Teljesen lefoglalta az agyamat, hogy mit ronthattam el, háromszor visszaolvastam a beszélgetéseinket, de egyszerűen nem értettem mi volt a baj. Végül este válaszolt, de beszélgetésre nem volt hajlandó. Megkérdeztem tőle azt is, hogy mi a baj, de utána több mint egy órán keresztül ignorálta az üzenetemet, én pedig nem tudtam mire vélni ezt. Idegesen forgolódtam az ágyamban, az agyam pedig zakatolt, amikor a telefonom újra értesítést jelzett. Egyetlen szó volt az üzenet: ,,Semmi".

Erre már én nem tudtam mit válaszolni, így meg se nyitottam. Egyszerűen nem tudtam, hogy mi bánthatta Louis-t, hogy mi miatt lett hirtelen ilyen szűkszavú, vagy hogy miért nem mondja el, mi történt. Végül sok-sok forgolódás után azzal a gondolattal sikerült elaludnom, hogy csak rossz napja volt, és holnap majd minden a régi lesz.

De nem így lett. Többször próbáltam vele beszélgetést kezdeményezni, de mindig legalább fél órával később válaszolt csak. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam miről volt szó, és segíteni sem tudtam. Lassan eljutottam oda, hogy nem kerestem, ahogy ő sem engem. Többször viszont mégis megnyitottam a messengert, hogy Zaynt kérdezzem erről, de végül soha nem írtam neki. Ő előre figyelmeztetett, és akár ez volt az, amire értette, akár nem, nem akartam szembesülni a visszautasítással, amivel megvédené a barátja titkait.

Ennek ellenére továbbra is képtelen voltam kiverni a fejemből a kék szemeket, finom hajszálakat és borostás arcot. Szinte egyfolytában azon gondolkodtam, mit csinálhat, hogy én is hiányzom-e neki, hogy ő is gondol-e rám. Folyton azon járt az agyam, hogy mi lehet a baj, és hogy ha újra élőben leszünk, akkor meg tudjuk-e majd beszélni rendesen. Nagyon akartam, hogy sikerüljön rendezni, mert éreztem, hogy az érzések, amiket a fiú keltett, befészkelték magukat a szívembe, lassan már visszavonhatatlanul. Kezdtem teljesen rabjául esni Louisnak, és ha nem fogunk megoldásra jutni, az fájdalommal fog végződni.

Liammel is beszéltem párszor, de vele soha nem volt az igazi így, messengeren keresztül. Viszont egyik nap, a nyaralás vége felé rám írt, hogy mikor érek vissza, mert minél hamarabb találkoznunk kéne. Ötletem sem volt, hogy ez pontosan mit takart, de mivel magától nem fejtette ki jobban, én sem erőltettem, de elég sürgősnek tűnt.

Így amint hazaértünk, rögtön másnap egy manchesteri kis pub felé siettem, ugyanis kicsit késésben voltam. Aznap segítettek a szüleim átcuccolni otthonról az albérletembe és kicsit elhavaztam magam, de semmi esetre se mondtam volna le a találkozót. Liamnek fontos volt, és ha neki az volt, akkor nekem is.

Mikor benyitottam, kicsit félhomályos tér fogadott, de gyorsan kiszúrtam Liamet, aki a telefonját nyomkodta egy asztalnál.

- Helló! - köszöntem mosolyogva, amikor odaértem, mire ő felkapta a fejét. Jól esett újra látni őt, főleg amikor visszamosolygott rám.

- Szia! Harry! Ülj le! - paskolta meg azonnal a mellette lévő széket és a telefonját képernyővel az asztal felé fordítva fektette le, a teljes figyelmét rám terelve. - Hogy vagy?

- Lesz miről beszélnünk - mondtam őszintén, mindenféle kertelés nélkül. Ma egy hosszú estének néztünk elébe, még akkor is, ha Liam nem akart volna valamiről minden áron beszélni. - De mondd először te!

- Oké... - kezdte, majd egy nagyot és lemondót sóhajtott. Pont úgy nézett ki, mint akinek valami napok óta nyomja a vállát, és örültem, hogy neki legalább segíthettem azzal, hogy meghallgatom. Nem úgy, mint Louisnak. - Amíg nyaraltál, mi találkoztunk egyszer Zaynnel. Megkérdezett, hogy szeretnék-e elmenni egy koncertre, én pedig szívesen beleegyeztem, így alig egy hete összefutottunk. De azt hiszem kicsit félreértettem a helyzetet, mert a végén ő szinte teljesen hazakísért és... megcsókolt.

- Hogy mi?! - kérdeztem leesett állal, mert ez számomra nagyon váratlan fordulat volt. Nem gondoltam volna, hogy Zayn ennyire rámenős lett volna. Liam biztos nagyon félreérthető jeleket küldött neki, hogy mégis erre szánta magát. - Megcsókolt?!

- Igen! - kiáltotta a fiú frusztráltan és két kezével a hajába túrt. - Nem tudom, hogy most mit csináljak! - mondta panaszos hangon, de azonnal rájött, mert az egyik kezét leengedte, a másikkal pedig jelzett egy pincérnek, hogy szeretnénk két sört. Ahogy kiszolgáltak minket, Liam beleivott, én pedig a söröskorsón keletkező párába kezdtem rajzolgatni az ujjammal.

- És mit éreztél? - érdeklődtem, mert talán pont ez volt az a kérdés, amit még nem tett fel magának.

- Semmi különöset - vágta rá, talán reflexből, mert utána röviden elgondolkodott és rögtön korrigálta magát. - Legalábbis azt hiszem. Szerinted mit kellett volna éreznem?

- Basszus, Liam ez nem így működik! - temettem az arcomat a tenyereimbe. - Neked kell tudnod, hogy mit éreztél. Emlékezz rá vissza! Jól esett? Visszacsókoltál? Sajnáltad, amikor abbahagyta?

- Nem tudom, le voltam sokkolódva! - vitatkozott velem, de láttam rajta, hogy próbál tényleg gondolkodni. - Nem csókoltam vissza, csak rövid csók volt, mert szinte azonnal eltoltam. Nem akartam, hogy folytassa.

- Miért? - próbáltam kérdéssel rávenni arra, hogy megfogalmazza a gondolatait, amit szemmel láthatóan eddig még nem tett meg.

- Mert tudom, hogy nem úgy éreztem, ahogy ő. Mert én soha nem gondoltam arra, hogy valaha megcsókolnám, ő meg már ki tudja mióta várhatta a pillanatot - magyarázta.

- Senki sem érez ugyanúgy, Liam. Lehet, hogy ez előtt nem akartad a csókját, de fokozatosan majd rájössz, hogy ő az, akit magad mellett akarsz tudni. Persze ez csak egy feltevés, mindenkinél máshogy születik meg a szerelem.

- Nem vagyok szerelmes - nézett rám értetlenül.

- Nem is mondtam, hogy az lennél - ráncoltam össze én is a szemöldököm, majd folytattam. - Csak arra akartam rámutatni, hogy attól, mert eddig nem éreztél felé bármilyen vonzalmat, ez időközben is változhat.

- Akkor most biszex vagyok? - kérdezte pont úgy, mintha tőlem várna választ. Kezdett olyan érzésem támadni, hogy a mindig macsó, sokszor apáskodó Liam érzelmileg nulla volt, kevés tapasztalattal a szerelemben.

- Liam, amiatt nem leszel biszex, mert megcsókolt egy meleg srác - forgattam a szemeimet. - Jól esett? - kérdeztem tőle újra, de ő olyan bizonytalanul nézett rám, hogy egy olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, amire sose gondoltam volna. - Liam, ne haragudj, de ez volt az első csókod?

Ő óvatosan bólintott, miközben a szája elé emelte a kezét, hogy elrejtse a lényegében szóban forgó testrészét. Ez sok mindent megmagyarázott, mivel nem tudta azt mondani, hogy ez jó csók volt-e, vagy rossz, mert egyáltalán nem volt mivel összemérnie. Ráadásul teljesen összezavarhatta az is, hogy az első csókját egy fiútól kapta, nem egy lánynak adta. Elmosolyodtam, mert szerintem ez a helyzet és Liam maga is nagyon aranyos volt.

- Akkor még korai ez alapján ítélni - mondtam -, de szerintem egyébként is tökre ráérsz. Érezted már valaha azt, hogy a fiúk érdekelnek?

- Sose gondoltam még rá.

- És Zayn csókja hatott rád valahogyan? - kérdeztem, majd amikor újra egy elég értetlen fejet vágott, elkezdtem sorolni, hogy én mit éreztem, amikor Louis megcsókolt a táborban. - Szapora szívverés, izzadó tenyér, elakadó lélegzet, ahogy szokták mondani, pillangók a hasadban, vagy esetleg szexuális izgalom?

- Nem, ilyen... nem történt - jött zavarba, és elnézett a szememből, hogy a csapolt sörének a habjára nézzen. - Csak annyi volt, hogy meglepődtem és már el is toltam. Viszont azóta csak erre gondolok!

- Szerintem ez természetes - nyugtattam meg és óvatosan a kézfejére helyeztem a tenyeremet. - Ő kapott le az első alkalommal, ráadásul ezzel eléggé meg is változtatta a barátságotokat.

- Jaj, ne mondd! - fogta a fejét Liam és teljesen kétségbeesettnek tűnt. - Szobatársak leszünk! Holnap után kell beköltözni, hogy fogok tudni így a szemébe nézni? Vagy egyáltalán mellette létezni? Nem aludhatnék nálad egy pár napot? Légyszii...- könyörögve nézett a szemembe, azonban én nem hagytam, hogy ez befolyásoljon, és bár sajnáltam elutasítani őt, meg kellett tennem.

- Liam, egyszer úgyis át kell esnetek ezen és te is tudod, hogy jobb ezt nem kerülgetni. Csak mondd el neki őszintén, hogy mit gondolsz, és nem lesz baj. Zayn értelmes srác, szerintem tudjátok majd ezt kezelni - miközben én is belekortyoltam a hűvös sörömbe, Liam bólogatott és abbahagyta a könyörgést. A könyökére támaszkodva figyelt engem, miközben kérdezett.

- Neked milyen volt ez a két hét?

- Vegyes - feleltem egyből, gondolkodás nélkül. - Olaszországban tök jó volt, meg az egész nyaralás is, de... - kezdtem volna magyarázni, viszont nem tudtam, hogy hol kezdjem.

- De? - nézett rám felvonva a szemöldökeit.

- Az volt, hogy Louis rám írt és nagyon sokat beszélgettünk - meséltem, amit ő folyamatos bólogatással követett -, de egyik nap mintha kicserélték volna. Nem szívesen beszélgetett velem, és folyamatosan órákig ignorált... és mindezt teljesen ok nélkül!

- Próbáltad kérdezni, hogy mi baja lehet? - kérdezte, mire azonnal bólintottam. - És te nem bántottad meg semmivel, igaz? - most a fejemet kezdtem rázni, ő pedig tovább gondolkodott - Lehet, hogy történt valami a magánéletében?

- Lehet, de ezt le tudta volna írni, nem? Ebben az esetben szerintem elmondta volna, hogy közbejött valami, és nem ignorálni kezdett volna - érveltem.

- Akkor arra gondolsz, hogy ő... - Liam nem fejezte be a mondatot, függőben hagyta, mert látta, hogy van gondolatom a dologról.

- Bipoláris - fejeztem be egyszerűen. Sok időm volt gondolkodni ezen, és ez volt a leglogikusabb magyarázat. Louis valószínűleg bipoláris, és ez így szerintem megmagyarázta a titokzatos figyelmeztetéseket is, amiket Zayn mondott.

- Elképzelhető - mondta Liam, majd a szemeimbe nézett. - És még mindig annyira bejön neked, mint a táborban?

- Nem - feleltem, és még a fejemet is megcsóváltam mosolyogva. Az érzéseim a közelében sem voltak az akkoriaknak. - Sokkal jobban.

Liam kezdeti meglepődését egy halk kacaj váltotta fel, majd ő is elkezdte csóválni a fejét, míg én rajta vigyorogtam.

- Még mindig nem értem, mit látsz benne - mondta teljesen őszintén, én pedig nem tudtam, de nem is akartam semmit felhozni, hogy meggyőzzem, miért habarodtam annyira bele. Ez nem róla szólt, csakis rólam. - Hé, egyébként láttad, hogy valaki feltette az internetre a fellépésünket? - kérdezte hirtelen, én pedig kíváncsian néztem rá.

- A gólyatáborosat?

- Nem, a világkörüli turnénk mexikói állomásáról beszélek... Igen, azt, Harry, melyik másikat? - értetlenkedett rajtam, majd komolyra vette a szót. - Nem láttad? Nagyon sok megtekintés jött rá és tök népszerű lett! Rengetegen kommenteket is írtak, és szinte az összes pozitív - mesélte Liam, én pedig szinte tátott szájjal hallgattam a kellemes meglepetéseket. Azonnal elő is vette a telefonját és egy gyors keresés után megnyitotta a Youtube-ot, ahova egy olyan videó lett feltöltve, ami csak az első refréntől kezdődött. Az illető, aki feltette, valószínűleg lemaradt az elejéről, ráadásul a felvétel is nagyon amatőr volt. Mindennek ellenére a megtekintések száma a tízezret verte, és ahogy Liam lejjebb görgetett, valóban láttam, milyen sok komment érkezett.

- Itt nemzetköziek is vannak! - kiáltottam meglepődve, ahogy éppen egy olasz hozzászólásra mutattam a képernyőn.

- Bizony! - bólogatott hevesen Liam, és kitörő lelkesedéssel a szemében nézett az enyéimbe. - Olyan szívesen folytatnám ezt, Harry! Így bandában. Te mit gondolsz? - kérdezte, én pedig hezitálás nélkül, széles mosollyal az arcomon válaszoltam neki.

- Azóta benne vagyok, hogy lejöttünk arról a színpadról - mutattam újra a telefonjára, ahol éppen a refrének közötti híd ment. - Niall a fellépés előtt mondta, hogy benne lenne, úgyhogy ha Louis és Zayn is szívesen folytatja, akkor hosszabb életű lesz a bandánk, mint először gondoltuk volna!

- A One Directionre! - emelte fel a félig már üres poharát, én pedig hozzákoccintottam az enyémet, miközben elismételtem a szavait.

Vidáman beszélgettünk tovább, szinte mindenről. A bandánkról, a közelgő egyetemről, a tanulásról, egymásról és újra meg újra előjött a két fiú is, akik mind a kettőnk nyugalmas életét felforgatták. Liam eléggé kétségbeesetten próbálta keresni a válaszokat a kérdéseire, én pedig nem győztem őt türelemere inteni. Ennek ellenére nekem is nagyon nehezemre esett nem gondolni Louis-ra, vagy a körülötte lévő különös körülményekre. Minél többet járt az agyam rajta, annál jobban akartam tudni, hogy milyen titkot rejthet.

De egy olyan eshetőség sem jutott eszembe, ami miatt lemondtam volna a fiúról. Nem számított, hogy volt-e neki bármilyen mentális betegsége, vagy bizonytalansága bármivel kapcsolatban, nekem szükségem volt rá.

És semmiképp sem akartam őt elengedni.

Extrarövid fejezet egy extrarövid nyári szünet utolsó szerdáján. Bocsánat érte, a következő fejezet ígérem hosszabb és izgalmasabb lesz:))

És ez volt az utolsó fejezet az sztori első részéből, így még jövő szerda előtt fel fog kerülni egy olyan rész, mint az elején is volt, hogy elválasszam a fejezeteket. 

Szörnyű, hogy máris jön a suli, de még egy hétig pihenjétek ki magatokat:))