- Harry! - Niall kiáltására nyűgösen nyitottam ki a szemeimet, és lassan felültem, de olyan fejfájás tört rám, hogy azonnal össze is kellett szorítanom a szemeimet és a fejemhez kapnom. A gyomrom is émelygett, és mindenek előtt inni akartam. Sokat.

Majd hirtelen két kar fonódott körém és amikor a fájdalom ellenére is kinyitottam a szememet és oldalra néztem, a szőke hajkoronából kikövetkeztettem, hogy Niall tartott az ölelésében, majd miután visszaöleltem, el is engedett.

- Aggódtam miattad, te szemét! - szidott engem, de nyomban egy megkönnyebbült mosoly ült ki az arcára, és újból a nyakamba borult.

- Bocsi - mondtam félkómásan a vállába motyogva.

- Niall, fogd már be! Te itattad le és te nem vigyáztál rá kellőképp! - támadt rá Louis, mint aki tényleg neheztel rá. Ránéztem, majd körbe a szobában.

Louis eszméletlenül aranyos volt a pizsamájának nevezett tanktopban és laza pamut nadrágban. Még nagyon álmosak volt a szemei, és az ágyában ült, szóval valószínűleg ő sem rég kelhetett. Hasonló helyzetben volt Zayn is, azzal a különbséggel, hogy míg Louis tekintetében a fáradtság dominált, az övében az ellenszenv és a féltékenység. Egy pillanatra megijedtem, mert ez egyértelműen nekem szólt. Attól féltem, hogy tegnap este tettem valamit ellene, amire nem emlékeztem, de amint közvetlenül magam köré néztem, megértettem, miről volt szó.

Az ágy, amiben éjszaka aludtam, Liamé volt. Ő éppen a fal felé meglehetősen kicsavart pózban aludt még mindig, a hangos beszélgetések ellenére is. Szegény már második éjszaka nem tudott rendesen aludni, mert míg tegnap Zaynnel, ma velem maradt fent pirkadatig. Az elmúlt 48 órából talán hármat alhatott.

Óvatosan, hogy ne ébresszem fel Liamet és a gyomrom se adja ki a tartalmát, megpróbáltam felállni az ágyról. A mozdulataim lassúak voltak, az émelygés viszont még jobban rám tört. Be kellett hunynom a szememet, hogy ne forogjon velem a szoba, de most ez se segített sokat.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Louis, mire ránézve bizonytalanul bólintottam, majd tettem pár lépést az ágyamig. Odaérve egyszerűen csak leroskadtam rá, és a térdeimre könyökölve fejemet a tenyereimbe hajtottam.

Tudtam, hogy hoztam magammal gyógyszert és valahol víznek is kellett lennie, de mindhiába, szinte minden mozdulat fájt. Azonban nem volt szükség rá, hogy felálljak, mert pár pillanattal később egy érintést éreztem a térdeimen, és újra kinyitottam a szememet. Két szép égszínkék szemet pillantottam meg magam előtt. Niall guggolt előttem bűntudattal a tekintetében, kezében két apró pirulával és egy pohár vízzel. Hálás pillantást vetettem felé miközben elvettem tőle és egyből le is nyeltem azokat.

Mire mindenki, beleértve Liamet is, felöltözött, én is összeszedtem magamat. Kilenckor együtt vánszorogtunk a sörpadokhoz a lányokkal és ültünk le. Vera, mikor meglátott egyből köszönt és meg is ölelt, de mivel a tegnapival ellentétben most én nem voltam dumálós kedvemben, nem maradt mellettem sokáig, visszament Ava-hoz és a többiekhez.

Nem kellett volna, mégis megpróbálkoztam a reggelivel. Alig három falatot tuszkoltam le a nyelőcsövemen, amikor a gyomrom jelezte, hogy nem örült ennek. Hirtelen álltam fel a sörpadról, és indultam el a házunk felé sietve, és hamarosan hallottam a mögülem hallatszódó lépteket. Éppen sikerült beérnem a fürdőbe, és a vécéülőkéhez hajolnom, amikor visszajött minden. Nem csak a reggeli, de a gyógyszerek és a tegnapi vacsora maradványa is.

Louis pedig, aki követett engem, ott hagyva a reggelijét, most mellettem guggolva simogatta a hátamat és én nem lehettem volna ennél is hálásabb.

...

Ma az instruktorok nem tartottak nekünk csapatépítő foglalkozásokat, ugyanis megrendezésre kerültek a sportversenyek, amiben az egyetem három kara mérkőzött meg fociban és kosárban.

Először a lány meccseket bonyolították le. Tőlünk egyedül Colette játszott a fociban, és úgy hallottam másodikok lettek, alulmaradtak a közgázosokkal szemben. Én személyesen nem voltam ott, mert miután hánytam, inkább csak a szobánkba jöttem vissza, hogy pihenhessek kicsit. Jelenleg éppen a lány kosármeccsek folytak, míg én azt vártam, hogy hasson már végre az a gyógyszer, amit nem rég vettem be. Ha máson nem is tudok, a fiú focin szeretnék ott lenni.

- Ah, széthasad a fejem! - panaszkodtam hangosan. A gyomrom azóta kicsit stabilizálódott, a fejem viszont kegyetlenül fájt és amikor felálltam, lüktetett is.

- Harry, csendben maradnál? Épp koncentrálni próbálok! - szólt rám Niall, aki éppen az ágyán, a falnak dőlve próbálta emlékezetébe vésni az akkordokat, amikre szükségünk lesz a fellépésnél. Mivel ő lesz az egyetlen gitárosunk és egyben zenészünk, muszáj volt hibátlanul megtanulnia azokat. Na nem mintha neki ez annyira nehéz lett volna, olyan jól játszott, mintha gitárral a kezében született volna.

- Bocsánat - mondtam, majd kínlódva az oldalamra gördültem és a kezemet a fejem alá tettem. Így figyeltem őt, ahogy néha szemöldök ráncolva mered a papírjára és pengeti a húrokat. Amikor tudtam, hogy az én részem jön, hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem dúdolni. Niall picit meglepődött, de nem esett ki a ritmusból, így felületesen össze tudtuk próbálni. A refrénhez érve mindketten halkan énekelni kezdtünk és valójában tök jól hangoztunk. Nem csak a dallam illett az akkordokhoz, hanem Niall és az én hangom is egymáshoz.

Éppen a második strófához értünk, amikor Zayn nyitott be az ajtón, és abbahagytuk.

- Véget ért a lány kosár. Liam foglalt nekünk helyet, szerintem azonnal kezdenek - mondta és megvárta, amíg mindketten elkészülődünk, majd lassan elindultunk a pálya felé. Igaz, jobban voltam, mint reggel, de nagyon örültem, hogy a tábor elején nem jelentkeztem semmilyen csapatba.

A foci- és kosárpályaként ugyanaz a betonplatz funkcionált, körülötte pedig egy elég méretes nézőtér foglalt helyet. Ez utóbbi teljesen tele volt, még a pálya szélén körbe is végig gólyák álltak. Mi Liamnek visszaintegetve kezdtük áttörni magunkat a tömegen. Ő nem tudott sok helyet foglalni, de mégha kicsit kényelmetlenül is, elfértünk. Nekem az egyik oldalamon Zayn állt, míg a másikon Niall.

Nem kellett sokat várnunk, hamarosan befutottak a játékosok. Először a jogi kar csapata, majd a miénk. Louis fehér térdzoknit viselt, egy rövidszárú nadrágot és újra ugyanazt a felsőjét, amit az edzés alkalmával is láttam rajta. Haját most hátrafogta egy egyszerű gumis fejpánt segítségével, így a kissé hosszú haja nem hullhatott a szemébe, hogy megzavarja a játékát. Körülbelül a csapat közepével futott be ő is, majd mikor felsorakoztak egy vonalba, megkeresett minket a lelátón és vigyorogva biccentett egyet, majd mikor engem is kiszúrt, kicsit komolyabb arckifejezésre váltott és erősen artikulálva tátogta felém a szavakat, miszerint jól vagyok-e.

Én csak határozottan bólintottam, mosolyogtam és a jobb kezemet magasra emelve mutattam fel a hüvelykujjamat. Bár azért közel se voltam ilyen állapotban, nem akartam, hogy aggódjon miattam. Ő visszamosolygott, majd a sorral együtt megindult, hogy kezet fogjon a másik csapat játékosaival.

- El tudnád dönteni, hogy kit akarsz? - hallottam meg Zayn hangját.

- Tessék? - kérdeztem, mert azt hittem, hogy a hatalmas hangzavarban rosszul értettem a mondatát, de amikor hozzám közelebb hajolva ismételte el, kiderült, hogy helyesen hallottam. - Bocsi, de nem értem, mire gondolsz - mondtam védekezve, mert nem éreztem magamat késznek arra, hogy Liamen kívül másnak is beszéljek arról, hogy bejön Louis.

- Nyilvánvalóan bejön neked Louis - jelentette ki, nekem pedig le kellett tennem arról, hogy elkerüljük a témát. Zayn egyenes volt, és nem kertelt -, de miért nem elég neked ő, miért hajtasz Liamre is?

- Nem hajtok Liamre - ráztam a fejemet határozottan és Zayn szemeibe néztem, hogy higgyen nekem. Ezután egy pillanatra a mellette álló "hajrá, bölcsészek!"-et kiáltó fiúra néztem, majd vissza a szomszédomra. - Tényleg nem - hangsúlyoztam, de a tekintetéből semmit se tudtam kiolvasni.

- Akkor miért keltél ma az ő ágyában? - kérdezte, és a hangjában egy halvány sértődöttség bújt meg. Egy sóhajtás szakadt fel belőlem és világos lett, miért viselkedik így, ugyanis minden oka megvolt rá.

- Én... Tegnap este a szerencsétlen coming out után Louis talált meg, és vele jöttünk vissza. Te már aludtál, amikor beértünk, de Liam megvárt, és ő egy nagyon megbízható srác - beszéd közben néha ránéztem az emlegetett fiúra, majd vissza Zaynre, aki ennél a mondatnál beleegyezően bólintott. - Mivel már nem volt titok többé, hogy melyik nemhez vonzódom, ezért el akartam mondani valakinek, hogy tetszik nekem Louis. És mióta itt vagyunk, Liam az, akivel a legközelebb kerültünk egymáshoz, és bár ők nem jönnek ki jól, reméltem, hogy megérti. Így is lett egyébként, és utána pedig csak egyszerűen bealudtunk.

Zayn néhány pillanatig csak figyelt engem fürkészőn, majd bólintott, amivel jelezte, hogy hisz nekem. Megkönnyebbülten fordultam vissza a pályához, és így tett ő is. Zayn rendkívül szimpatikus volt, és ezt az a titokzatosság sem csökkentette, ami állandóan körülvette.

1-0. Ezt olvastam le a szemben lévő állás mutatóról, és a pont a miénk volt. Sajnáltam, hogy lemaradtam az első gólról, de reménykedtem benne, hogy nem az utolsó volt.

- Legyél óvatos, Harry! - mondta halkan és misztikusan Zayn, mire felé kaptam a fejemet és barna szemeivel a szemembe nézett - Louis-ban nehéz megbízni és ő is nehezen bízik meg másokban. Én egy vagyok, akit a bizalmába fogadott, ezért nem szeretnék többet mondani, de tényleg vigyázz magadra! Ő nem olyan, mint Liam.

Ezt mondta, majd újra a pályára vezette a tekintetét, mintha semmi sem történt volna. Én is visszanéztem Louisra, aki lent futott, cselezett, passzolt és kapura lőtt.

Viszont a hangos gólöröm se múlta felül az üvöltő kérdéseket a fejemben.

...

- Tessék? - Louis felháborodva kérdezett vissza, amikor Liam kiosztotta a szövegeket és a véglegesnek tűnő beosztást. - Konkrétan én írtam a dalt, de te baszol erre és nem is adtál szólót?

- Amikor egy bandában énekelsz, nem árt, ha ott vagy a próbákon - jelentette ki keménykezűen és fel se kapta az egészet. Valószínűleg már számított rá. - Nem ért volna meglepetés, ha rendesen részt vettél volna.

- Ezer bocsánat, de ezzel a dallal még így is én foglalkoztam többet, mint ti eddig összesen - Louis egy széken ülve ledobta maga mellé a papírokat, majd keresztbe tette mind a lábát, mind a karját. - Nem lépek fel veletek, és nem adom oda ezt sem - mutatott a földön lévő lapokra -, ha nem kapok szólót.

A csoport egyértelműen felmorajlott a kijelentésre, és még Elise és Alex, a két lány, aki ott volt velünk a próbateremben is tanácstalanul néztek össze. Én voltam az, aki megtörte a Louis ellen érkező megjegyzéseket.

- Én odaadom az enyémet - szóltam, mire mindenki úgy nézett rám, mintha nem lenne ki mind a négy kerekem. Pedig alaposan át volt gondolva, tényleg feláldoztam volna azokat a sorokat, amiket én kaptam, mert nem csak a dalra volt szükségünk, hanem Louis-ra is és őt csak ezúton lehetett meggyőzni. Liam azonban próbált figyelmen kívül hagyni és újra Louis-hoz fordult.

- Niallnek sincs szólója, és ő nem panaszkodik - mutatott a fiúra, aki eddig csak viszonylag csendben figyelte a dolgok alakulását.

- Niall közben kísér majd minket gitáron. Tőlem meg azt várnád, hogy csak álldogáljak vagy táncikáljak, és refréneknél csatlakozzam be? Akkor inkább tényleg kihagyom!

- Elég! - törtem meg a vitát, és emeltem fel a hangomat, hogy végre tényleg mindenki rám figyeljen. Ahogy ez megtörtént, folytattam. - Nekem három refrénre való felvezetés jutott. Ha nem is akarjátok, hogy az összeset odaadjam Lounak, néhány sort tényleg oda tudok adni.

Louis-ra néztem, aki egy kedves félmosollyal tekintett rám. Mikor viszonoztam, ő is szélesebbre húzta a száját és biccentve köszönte meg. Ezután Liamre néztem, aki magában rágódott. Lehet, hogy szándékosan akart kicseszni vele, de most túllépett egy határon, így el kellett fogadnia azt, amit ajánlottam.

- Valójában - szólalt meg mögülem Elise hangja. Ő és Alex egy padon ültek, és szintén egy példányt bújtak a dalszövegről. Őszintén szólva, nem tudom, miért is voltak itt, de mikor megkérdezték, hogy jöhetnek-e velünk, természetesen senki sem mondott nemet. Talán ők is részesnek érezték magukat amiatt, hogy velünk voltak, amikor dalt választottunk, sőt, Alex bele is szólt -, ha jól látom, minden refrén előtt van egy 4 soros felvezetésed, Harry, és az első sor a refrénből - mondta és miután bólintottam, felvázolta az ötletét. - Ha mondjuk a 4 sort Louis-val felváltva énekelnétek szerintem tök jó lenne, az első sort pedig közösen. Utána meg ugye bekapcsolódnak a többiek is.

Alex már a lány mondatai alatt bólogatni kezdett, kifejezve az egyetértését, mi pedig mind az öten a sorokat néztük és elképzeltük, milyen lenne.

- Szerintem is jó ötlet - szólt először Zayn, és ahogy a papírokból felnézve körbenéztem, mindenkin azt láttam, hogy ez részükről is okés volt. Ráadásul én sem vesztettem el az egész szólómat, sőt, azzal egyfajta párbeszédet is nyitunk a dal közben. Louis és én. Az ötlet egyre jobban tetszett.

- Jó - mondta Liam is, és sorban mindenki kifejezte az egyetértését. - Próbáljuk el!

Miközben Niall pengetni kezdett és Liam elkezdte az első strófát, én Elise-re mosolyogtam, aki viszonozta azt. Már értettem miért vált előnyünkre az, hogy ők is itt voltak.

Együtt énekelni a fiúkkal nagyon jó volt. Jó érzés volt egy csapat részét képezni, és rajtuk is látszott, hogy éneklés közben elengedik magukat, illetve a korábban született feszültségeket. Liam már az elején teljesen átvette a dal által keltett érzéseket, és élményeket, ezzel megadva az alaphangulatát az egész számnak. Ha ugyanezt sikerül átadni a közönségnek is holnap, akkor hatalmas bulit csaphatunk!

A háttérvokálos befejezés után a lányoktól hangos tapsot kaptunk, amit egy vigyorral az arcukon egészítettek ki, Louis pedig mélyen meghajolt előttük. Mindannyian szélesen mosolyogtunk, mert tényleg jók voltunk. A szám, a társaság, minden kiváló volt és előadás közben eltűnt minden, ami egyébként éket verne a bandában.

- Most már csak egy dolog van hátra, srácok - szólalt meg Alex vigyorogva. - Válasszatok nevet magatoknak!

- Nekem tetszik a Louis, köszönöm szépen! - mondta szórakozottan a fiú, pedig nyilvánvaló volt, hogy Alex nem így értette.

- Bandanév? - kérdeztem elgondolkodva, mert ez még nem jutott eszembe.

- Persze! - kiáltott fel a rövid hajú lány. - Ugye nem akartatok úgy fellépni, mint Harry, Liam, Zayn, Niall és Louis?

- Szándékosan hagytál engem a végére, mi? - jegyezte meg morogva Louis, de senki se kapta fel, mindenki a feltételezésen kezdett gondolkodni.

- Őszintén szólva, ha nem mondod nekem eszembe nem jutott volna - nevetett Niall, majd hozzátette -, így viszont elengedhetetlennek tartom.

- Szerintem is kéne egy név - mondta bólintva Zayn, és ezzel mindannyian egyetértettünk. Csendesen a gondolatainkba merültünk, mert bár nem tűnt nagy dolognak, mert talán csak egy estére szólt mindez, mégis 5 embernek kellett megfelelnie, ami már feladatnak számított.

- Lehetne mondjuk Az Öt - próbálkozott Liam, de Louis szinte azonnal offolta.

- Megszólalt Mr Eredetiség - gúnyolódott.

- Kérlek, mondj valami jobbat, Mr Tökéletesség!

- Mit szólsz a Liam és a menők-höz?

- Te mit gondolsz a lila monoklikról? Szerintem rajtad nagyon jól állna!

- Hé, hé, hé! - állt a kettejük közé békítően Niall és próbálta lenyugtatni a kedélyeket. Én az ajkamba harapva figyeltem a jelenetet, majd óvatosan Zaynnel is összenéztem. Bár éneklés közben mindketten felszabadultak, anélkül meglehetősen nagy a közöttük húzódó ellentét. - Azért vagyunk itt, hogy kicsit összekovácsolódjunk, nem azért, hogy kibasszatok egymással.

- Niallnek igaza van - szólalt meg halkan Elise is, és mindannyian felé fordultunk. - Próbáljátok elfogadni egymást ahelyett, hogy állandóan azt keresitek, hogyan rúghattok még egyet a másikba. Legalább holnapig kössetek fegyverszünetet.

Louis és Liam sértődötten nézett egymásra, amikor a lány befejezte a mondandóját.

- Rendben - mondta Louis és a jobbját nyújtotta. - A fellépésig egy rossz szót sem mondok rólad.

- Ugyanez - felelte egy sóhajtás után Liam és határozottan megrázta a fiú kezét.

Percek, hosszú percek teltek el, ahogy a bandánk nevén gondolkodtunk. Egy idő után már mind az öten a földön ülve, vagy fekve foglaltunk helyet és szenvedtünk. Én az eddig fejemen lévő napszemüvegem végét szopogattam, míg Niall csak halkan dudorászott és pengetett. Louis nem messze tőlem bámult a plafonra, Zayn törökülésben a térdén könyökölve piszkálta a szőnyeget, míg a lányok csendes beszélgetésbe kezdtek, egy ideje már ránk se pillantottak.

- Szerintem még mindig az Unique Selling Point a legjobb ötletünk - sóhajtott Liam, aki a hasán fekve nyomkodta a telefonját. Louis nagyon halkan felsóhajtott, amit valószínűleg csak én vettem észre. Próbáltam visszafojtani a kuncogást, de ő meghallotta és felnézett rám. Mikor rám vigyorgott, tudtam, hogy értette a nevetésem tárgyát.

- Tudunk ennél jobbat - mondtam, kiállva Louis ki nem mondott gondolataiért, majd kivettem a számból a szemüvegem szárát és folytattam. - Talán meg kellene határozni, hogy mihez kapcsolódjon a nevünk.

- Mondjuk a zenéhez - vetette fel Niall.

- Vagy inkább a gólyatáborhoz - javította ki Zayn izgatottan - Mivel úgyis itt találkoztunk, itt alakulunk meg, lehetne valami a táborral, vagy egyetemmel.

- Ez jó ötlet! - lelkesült fel Liam is.

- Valami ilyen mondjuk, hogy: Vakmerő Gólyák, mert mi voltunk az egyetlenek, akik vállalták a szereplést? - vetette fel Louis, mire többen bólogattak, még a lányok is ránk figyeltek, most, hogy újra rendes ötletelésbe kezdtünk, a hosszabb szünet után.

- Ez elég jó, csak talán a jelzőn kéne változtatni - mondta Zayn, majd újra csendesebb gondolkodásba merültek, amíg nekem körvonalazódott valami a fejemben.

- És ha nem a táborral, hanem így az egyetemmel és magunkkal kapcsolatban neveznénk el a bandát? - vetettem fel, és körbenéztem az érdeklődő tekinteteken.

- Mire gondolsz?

- Hát így konkrétan például One Direction? Ebben megbújik, hogy egy irányba haladunk mindannyian: a zene felé, az vezet minket - feleltem Louis-nak, aki elismerően bólintott.

- Ez tetszik! - örült meg Niall, és mindenki vigyorogva, elégedetten bólogatott.

- Ja!

- Ez lesz az! - érkeztek a kiáltások és engem hatalmas örömmel töltött el, hogy talán sikerült megtalálni az igazit. Büszkén néztem Louis-ra, aki most a lányok felé fordult.

- Alex, Elise, mit gondoltok?

- Király! Tök jó! - érkeztek a válaszok és ahogy körbenéztem a teremben, úgy éreztem, a név el lett döntve.

Dagadó mellkassal fogtam a ceruzámat, és írtam a dal címe elé a banda nevét: One Direction.

Ötlet, hogy melyik számot fogják előadni? Az elmúlt fejezetekben elrejtettem pár utalást, amiből lehet következtetni, de még a kövi fejezetben is lesz, bár ott kicsit máson lesz a hangsúly tbh.

Anyways, (remélem amúgy nem zavarnak titeket az angol kifejezések amiket használok lol) az elmúlt hétvégén fejeztem be a történet eddigi leghosszabb fejezetét a maga 6200 szavával. Csak így viszonyítási alapnak elmondom, hogy a tervem minden fejezetnél a 3500, de általában 4000 lesz belőle. (Mondjuk éppen ez csak 2800, na mindegy.) A vicces az, hogy a történet előtt megfogadtam, hogy nem írok 5000-nél több szavas fejezetet, - mert hajlamos vagyok elveszni a részletekben és egyszer 10K-s fejezetet írtam úgy, hogy fel se tűnt -, de mindezt sikeresen megszegtem a 16. résszel. Nem baj, én nem bánom, és garantálom, hogy ti se fogjátok. A bétámat kérdeztem, hogy hosszú lett-e, de neki fel se tűnt, úgyhogy király lesz:D Csak érjünk már el odaaa

Jövő szerdáig mindenkinek szép hetet!!<33

Ui: Ha valakinek nem egészen volt egyértelmű, hogy hogy képzeltem el a Louis-Harry duettet, amit majd előadnak a fellépésen, akkor nézzétek meg ezt a videót: 

https://youtu.be/rLGKP1r-j-s