Talán életem legnehezebb üzenete volt, amikor a fellépés estéjén Louis-nak válaszolnom kellett. Nem kérdezett sokat, igazából csak annyit, hogy minden rendben van-e, de én így is épp elég rosszul éreztem magam amiatt, hogy kétségek között hagytam, egyáltalán nem reagáltam a nekem szánt dalára és csak annyit írtam: "Igen, csak muszáj volt kijönnöm". Nem részleteztem, ő pedig ezek után már nem írt vissza. Féltem attól, hogy ezzel az egy hülyeséggel mindent elrontok majd, de a bennem élő showman ragaszkodott ahhoz az ötlethez, amit az előadása alatt kitaláltam.

Ahogy hazaértem aznap szinte egyből ledőltem, nem törődve se mosakodással, se öltözéssel és még azelőtt elnyomott az álom, hogy újra elsírhattam volna magam. Ezúttal viszont egyáltalán nem a fájdalomnak szólt, csak az egész havi kimerülésemnek. Most tört ki rajtam az egész, mert most volt az első, hogy végre megengedtem magamnak, hogy szeressem Louis-t, nem próbáltam mélyre űzni ezt. Most vettem csak észre, hogy mennyire erőlködtem egészen eddig azért, hogy háttérben tartsam a Louis iránti érzéseimet, és azzal, hogy végre elengedtem ezt az erőlködést, az egész lelkem úgy felengedett, hogy 12 órán keresztül mélyen aludtam, mire ki tudtam pihenni magam rendesen. Másnap már reggel 8-kor fent voltam, és úgy éreztem régen volt ennyire jó reggelem. Már nem sírva, csak mosolyogva gondoltam vissza a múlt estére, és amikor újra felidéztem magamban Louis-t, ahogy előadta azt a tökéletes, szerelmes dalt, akkor képtelen voltam bármi másra, csak vigyorogtam a plafonra, miközben egy párnát szorítottam a mellkasomhoz.

Amikor vettem a fáradtságot, hogy felkeljek és megreggelizzek, elővettem a telefonomat is, amin sokan kerestek múlt éjjel, és a legtöbbre még nem is válaszoltam.

Először a Zaynnel való csevegésünket nyitottam meg és mivel tudtam, hogy úgyis esélytelen, hogy ilyenkor felvegye nekem a telefont, csak egy üzenetet hagytam neki, hogy jöjjön át minél hamarabb, Louis-t meg valahogy beszélje le róla, ha ezen jár majd az agya. Ezután válaszoltam Skynak, Elise-nek és Niallnek is, akik nem értették, hogy miért tűntem el egyik pillanatról a másikra.

Miután megreggeliztem, nem tudtam tovább várni, azonnal helyet csináltam a nappalimban lévő dohányzóasztalon, hogy elférjen a kedvenc nagyalakú füzetem és egy ceruzát a kezembe véve elkezdtem megfogalmazni a gondolataimat.

...

A napok rettenetesen lassan teltek, szinte csak vánszorogtak Szentestéig, Louis szülinapjáig. Minden egyes nappal egyre átkoztam magam, hogy miért kellett kitalálnom és megvalósítanom az ötletemet, de amikor elbizonytalanodtam, szerencsére valaki ott volt velem, hogy segítsen kivárni a megfelelő pillanatot. Zayn, Niall, Liam, Sky, Elise és Alex mindannyian tudták, hogy mire készültem, és segítettek is megszervezni, amiért nagyon hálás voltam. A tervet Harryvel ketten véglegesítettük azon az éjszakán, amikor a koncert után hazakísért engem. Ő már akkor is lelkes és támogató volt, de azt hittem azért, mert ő is részt vett a terv kidolgozásában. Nem hittem, hogy mindenki, akit beavatok, ennyire segítőkész és boldog lesz.

Ők, a barátaim, sikeresen tartották a kapcsolatot az egész alatt Louis-val is és próbáltak egyetlen szót sem ejteni előtte rólam, bár mesélték, hogy ez néha nagyon nehéz volt, mert miután mindenki csak lebeszélte őt, hogy meglátogasson engem a lakásomon, tőlük próbált meg érdeklődni felőlem. Nagyon jól esett hallani, hogy ennyire kitartó volt miattam, de közben sajnáltam is őt, mert egy gyönyörű szép vallomás után hagytam őt faképnél, és most napokon keresztül nem tudott engem elérni. Igazából azt sem értettem, hogy hogy tudták a többiek visszatartani attól, hogy eljöjjön hozzám, de mindenesetre nagyon hálás voltam érte.

24-re virradóra szinte aludni se tudtam, annyira izgatott voltam. Már korán reggel kidobott az ágy, én pedig meg se próbáltam visszaaludni, hanem vigyorogva és a hasamban kellemes görccsel álltam be a zuhanykabinba, hogy megmossam a hajam. Vagy egy órát is eltöltöttem a fürdőszobában, mire úgy éreztem elkészültem és az ajtón az egyik legszorosabb farmeremben és abban az ingben léptem ki, amit Louis a legjobban szeretett rajtam. A hajam kibontva terült el a vállamon, és most frissen mosva olyan puha volt, hogy imádtam beletúrni és reméltem, hogy Louis-ból is pont ezt fogja majd kiváltani.

Amikor a faliórámra néztem, még mindig csak fél tíz múlt el pár perccel, ezért sóhajtva ültem le a nappaliban, de semmi sem kötötte le igazán a figyelmemet. Egy ideig a tévét kapcsolgattam, amikor meguntam, akkor az instagram rejtelmeit próbáltam felfedezni, de alig telt el két perc és én újra csak az ablakon bámultam kifelé.

Amikor újabb tíz perc elteltével még mindig nem változott semmi, az ujjaim szinte maguktól tárcsáztak a telefonon.

- Mizu? - szólt bele alig néhány csöngés után Harry, én pedig kihangosítva tartottam a kezemben, majd egy nagyot sóhajtottam.

- Megőrülök - panaszkodtam neki, mire visszafogott nevetést hallottam a vonal túloldaláról, és én is elmosolyodtam. - Mesélj valamit!

- Őszintén, azt reméltem neked van valami híred, mert most én is eléggé kivagyok.

- Mi történt? - kaptam rá a témára, mert végre valami elég érdekesnek tűnt, hogy elterelje a figyelmemet. - Nathan?

- Nem, dehogy is! Csak Van Gogh eddig 4 darab díszgömböt tört össze és nem engedi, hogy feldíszítsem a fenyőmet a fényfüzérrel, amit együtt vettünk - mesélte, és közben a szemem előtt láttam azt a durcás arcot, amit a cicájának szokott vágni, annak ellenére, hogy imádta őt.

- Neveletlen macskád van - vigyorodtam el szórakozottan, és végre lazítottam a testtartásomon és a lábamat is feltettem a kanapéra, úgy beszélgettem tovább Harryvel. - De amúgy ha már így szóba hoztam, mi újság Nathannel?

- Pont olyan seggfej, mint azelőtt volt, hogy megismerted - közölte egyszerűen, de biztos voltam benne, hogy ennél fontosabb volt neki a helyzet. - Tegnap is csaknem elveszett egy csaj szájában úgy, hogy közvetlenül mellettem állt.

- Sajnálom - húztam el a számat.

- Ne tedd, Harry, Nathan nem ér semmit. Szerintem ezt is csak azért csinálja, hogy bemutassa ő sem kevesebb nálam - magyarázta, de a hangja már kicsit beletörődötten, fáradtan hangzott. - Hányra mész? - kérdezte, visszaterelve a témát rám.

- Ronan délután kettőkor zár, azt mondta, hogy onnantól érkezhetek.

- És a többiek?

- Szerintem négy előtt megérkeznek ők is. Akkorra hívták Louis-t - feleltem és a kifestett körmeimet kezdtem piszkálni, hogy lefoglaljam magam valamivel, miközben beszéltünk.

- Izgulsz?

- Igen - feleltem halkan, szinte csak leheltem, de Harry hallotta a vonal másik végén is. - De nem a fellépés miatt, hanem a következménye miatt. Újra Louis-val lenni, ezúttal úgy, hogy senki előtt sem kell szégyellnünk, nagyon álomszerűnek tűnik, mégis annyira vágyom már rá!

- Elhiszem - mondta Harry és a hangján hallottam, hogy mosolygott. - Akkor ez afféle izgatott várakozás.

- Egy napok óta tartó nagyon izgatott várakozás - helyesbítettem. - Remélem nem szúrom majd el.

- Louis-ról beszélünk, nem tudod elszúrni - mondott ellent, én pedig sóhajtva kívántam, hogy igaza legyen.

Harryvel majdnem egy órán keresztül beszélgettünk, aminek nagyon örültem, mert azalatt gyorsabban telt az idő. Amikor mennie kellett és ezért leraktuk, én a kezembe vettem egy könyvet a polcomról, ami régebben a kedvencem volt és elkezdtem újraolvasni. Nagyon még ez se kötött le, szinte 5 percenként az órára néztem, de legalább nem volt olyan érzésem, hogy az idő visszafelé haladt volna.

Bár próbáltam visszafogni magam, hogy minél később induljak, így is odaértem háromnegyed kettőre a pubba. Ronan és Alex természetesen már akkor ott voltak, és amikor a pultnál nekik kezdtem panaszkodni arról, hogy mennyire lassan telik el az idő, azonnal beállítottak maguk közé, és a kezembe nyomtak egy törlőruhát és elküldtek, hogy az összes üres asztalt töröljem le. Bár eleinte ez nem tetszett, viszont a percek így sokkal gyorsabban teltek, főleg amikor egy lány le is szólított, mert felismert a One Directionből és beszélgettünk egy pár percet.

Így szinte kettőt pislogtam és Ronanék már az utolsó vendégeket küldték ki a helyiségből.

Újabb órák következtek, ami alatt én úgy érezhettem, megfulladok a temérdek időben. Annyiszor akartam már ilyet érezi, miért most kaptam ezt meg, amikor nem csak zavarnak, egyenesen kínoznak az előttem álló üres percek?

Miután végeztem az összes asztal letörlésével, Ronanhez léptem, hogy elkérjem a kulcsot a raktárhoz, amiben az erősítő és a hozzá szükséges eszközök voltak.

- Nagy vagy, tesó! - mondta, miközben a kezembe adta a megfelelő kulcsot. - Nem hiszem, hogy ezt sokan megcsinálnák valakiért.

Mosolyogva hallgattam Ronan szavait, majd oldalra néztem Alexre, aki szintén hallotta a beszélgetésünket és ő is biccentett egyet a bátyja szavaira. Annak ellenére, hogy múltkor a Rainbowban annyira megvetette a viselkedésem, most nagyon sokat jelentett, hogy ő is beszállt ebbe és falazott nekem Louis előtt. Simán kiszállhatott volna ebből, mégis megtette értem.

Egy biccentés mellett megköszöntem neki, majd sarkon fordulva a raktárba léptem. Elvigyorodtam, ahogy akaratlanul is eszembe jutott, amikor Louis itt a lelket is kicsókolta belőlem, majd utána csak lágyan becézgetett. Talán a kedvenc emlékeim közé tartozott vele. Végül csak egy félmosollyal megfogtam a kábeleket, meg az erősítőt és kicipeltem a cuccokat, de mielőtt még a színpadhoz értem volna, izgatott suttogás ütötte meg a fülem.

- Megvan?

- Igen! Annyira boldog vagyok, ez lesz a legjobb ajándék!

Ahogy kiléptem a takarásból, Elise szőke tincseit pillantottam meg, és amikor Alex megpillantott, hátrébb húzódott a lánytól és nyíltan rám nézett, mire Elise is felém fordult és azonnal köszönt is, amit én mosolyogva viszonoztam. Nem kérdeztem rá a korábbi mondatokra, csak felléptem a színpadra, hogy összeszereljem a dolgokat. Minden csatlakozást többször ellenőriztem, csak azután kezdtem hozzászerelni a gitáromat is. Ma este mindennek tökéletesen kellett működnie.

Amikor elkészültem a színpadon, megpróbáltam mindent minél kevésbé feltűnően előhagyni, hogy amikor Louis belép majd, ne legyen minden nagyon szem előtt.

Azután ahogy leültem a bárpulthoz Elise mellé, és beszélgetni kezdtünk, sorban érkeztek meg a barátaink. Még Liamet is elhozta az apja kocsival, mert már sokkal jobban volt, mint egy héttel korábban és mivel az apja közvetlenül a pub előtt rakta le és nem kellett itt bent sem mást csinálnia, csak ülnie, ezért ki tudta harcolni, hogy elengedjék. Mindannyian nagyon örültünk neki, és ő is egy olyan meglepetés volt Louis számára, amiről a fiú nem tudott. A srácok szépen kiöltözve jelentek meg, de megbeszéltük, hogy ez nem karácsonyozás lesz, csak egy apró szülinapi buli. Nem akartuk összekeverni Louis szülinapját a karácsonnyal, mert ha nekünk is kijárt egy önálló ünneplés, neki is.

Szándékosan nem figyeltem az időt, mert úgy éreztem, ha nézem akkor sokkal lassabban járt. Így próbáltam minden figyelmemet a körülöttem zajló beszélgetésbe fektetni, és nem is éreztem, hogy ez milyen jól sikerült, amíg Sky meg nem érintette az alkarom.

- 5 perc múlva 4 óra - mosolygott, nekem pedig újra apróra zsugorodott a gyomrom, és a mellkasom erősen szorított. A megjegyzést mindenki hallotta és az ő arcukra is kiült egy izgatott mosoly.

- Szerintem Harry menjen a raktárba, amíg Louis megérkezik, és akkor Louis nem látja meg egyből - dobta fel az ötletet Niall, és Liam is bólogatni kezdett.

- Utána meg, amikor Louis mindenkinek köszönt, és azt hiszi, Harry nem jött el, ő előjöhet - egészítette ki lelkesen.

- Aztán előadja a dalt és szerelmet vall Louis-nak! - tette hozzá Elise is izgatottan, én pedig felváltva kapkodtam a fejemet, hogy hova figyeljek, de kétségkívül tetszett, ahogy ezt boldogan tervezgették. Talán ők is legalább annyira izgultak az egész miatt, mint én.

- Aztán egymás karjaiba esnek...

- És megcsókolják egymást...

- Mi meg üdvrivalgásban törünk ki...

- És én az egészet felveszem, mintha egy esküvői felvétel lenne - zárta le Alex, és már mindannyian nevettünk.

- Te jó ég! - hallottam meg Zayn hangját is, aki csak visszafogottan nevetett Liam széke mögött, és a fejét ingatta, de ahogy találkozott a tekintetünk, pontosan láttam rajta, hogy mennyire felszabadult volt emiatt a tervezgetés miatt és alig várta, hogy a két legjobb barátja végre boldogok legyenek.

- Oké, oké, oké, ez így mind szép és jó, de ha hamarabb érkezik, minthogy Harry elmenne, akkor veszett ügy az egész - csillapította a kedélyeket Sky, majd mosolyogva rám nézett. - Hátramegyek veled, amíg Louis meg nem érkezik.

- Jó - bólintottam, és szaggatottan kifújtam a levegőt, hogy egy kicsit lenyugodjak, majd Sky belémkarolva hátra vezetett. - Ez annyira abszurd! - szólaltam meg, amikor kettesben maradtunk a nyitott ajtajú raktárban, hogy halljuk, ha Louis megérkezik.

- Mire gondolsz?

- Hogy még mindig itt vagy mellettem. Meg hogy Louis-val még nem adtuk fel egymást. Már a tábor óta megy az egész hercehurca és csak most leszünk hivatalosak. Már ha minden jól alakul - tettem hozzá szkeptikusan, mert bármennyire is vártam türelmetlenül ezeket a pillanatokat, folyton felmerült bennem, hogy még mindig ugyanazt érzi-e, mint mikor elénekelte azt a dalt.

- Harry, tegnap jártam nála, és alig bírtam visszafogni, hogy ne menjen át hozzád azonnal, hogy rádtörjön azzal, hogy miért tűntél el egyetlen szó nélkül - nézett rám komolyan Sky, én pedig elmosolyodtam, mert pontosan ez a temperamentum volt jellemző Louis-ra. - Hidd el, hogy nem adott fel.

Egy nagy sóhaj kíséretében megkönnyebbülve kifújtam a levegőt, Sky pedig egy lépést tett felém, hogy megöleljen. Én erősen szorítottam magamhoz és az arcomat a vörös loknik közé fúrtam.

- Nagyon szeretlek, Harry - suttogta, én pedig próbáltam minél jobban egybentartani magam, mert éreztem, hogy a szemeim ezektől a szavaktól és a bennem lévő feszültségtől égni kezdtek.

- Én is téged - feleltem pont olyan halkan, és nyeltem egyet, majd elléptem, hogy tényleg ne kelljen eleve vörös szemekkel fellépnem a színpadra. Éppen ebben a pillanatban hangzottak fel odakint a szülinapi köszöntések.

Sky-jal kinéztünk az ajtón, és megláttuk Louis-t, aki éppen a sapkáját vette le a fejéről, de máris körülállta őt mindenki. Sky megfogta és megszorította a kezemet, egy utolsó mosolyt küldött, majd megpróbált úgy visszaosonni a többiek közé, hogy Louis ne vegye észre, honnan érkezett.

- Te jó ég, Liam, te is itt vagy? - kérdezte döbbenten, de boldogan Louis, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne kukucskáljak folyamatosan. A fiú azonnal lehajolt Liamhez, hogy megölelje, aki széles mosollyal az arcán ölelte vissza.

- Ha már a fellépéseteken nem tudtam ott lenni legalább a szülinapodon - felelte Liam, és bár Louis most nekem háttal állt, pontosan láttam, hogy a testtartása mennyire megváltozott, majd idegesen a hajába túrt.

- Nem számít, úgysem értem el vele semmit - rázta meg lemondóan a fejét Louis, nekem meg a szívem tört ketté és azonnal odaakartam rohanni hozzá, hogy elmondjam, többet ért, mint bármi az eddigi életemben. - Most sincs itt, igaz?

Az ajkamba haraptam, ahogy figyeltem a többiek reakcióját. Szomorúan mosolyogtak Louis-ra, de nem szólaltak meg, amikor meg Sky a háta mögé téve a kezét intett, hogy induljak, én halk léptekkel sétáltam a színpadhoz.

- Mi az? - kérdezte összezavarodottan Louis, amikor mindenki csak némán hallgatott, de egyre többünknek váltott a szomorú mosoly izgatottá. Én már a színpadon voltam, de még mindig nem fordult hátra, nem érezte a jelenlétemet. Egy nagy levegőt véve álltam a mikrofon elé kezemben a gitárral és megköszörültem a torkomat.

Louis úgy pördült meg a tengelye körül, mint aki már a torokköszörülésről is felismert, és amikor a tekintetünk találkozott, láttam rajta, hogy sikerült meglepnem, de egyelőre csak lefagyva meredt rám, ami eléggé zavarba hozott.

- Szia - nyögtem ki kínosan, mert nem akartam csak úgy, mindenféle köszönés vagy egyéb nélkül elkezdeni énekelni, ő pedig csak becsukta az eddig nyitott száját, és összepréselte az ajkait, miközben folyamatosan tartotta a szemkontaktust.

Láttam, hogy Elise és Sky egy széket tett közvetlenül velem szembe, és odakísérték Louis-t, illetve a sarokban Alex már elindította a felvételt a kameráján. Nem gondoltam komolyan, hogy ezt tényleg fel fogja venni, de az ötlet végül is tetszett, úgyhogy csak nehezen tudtam visszafogni a mosolyomat. Nem akartam ezzel elrontani az előadást.

A hajamba túrtam, majd egy újabb torokköszörülést követően megnedvesítettem a számat. A kezdő akkordot lefogva a tekintetemet újra összeolvasztottam Louis még mindig hitetlen és kíváncsi tekintetével, és énekelni kezdtem.

If I could fly

I'd be coming right back home to you

Ha tudnék repülni

Azonnal hazajönnék hozzád

A hangom rekedten kezdte az első sort, mert már régen melegítettem be a hangszálaimat és mert nagyon izgultam, de a két sor között egy újabb torokköszörüléssel orvosoltam a problémát.

I think I might

Give up everything, just ask me to

Azt hiszem én

Mindent feladnék, csak kérned kell

Louis most először mozdult meg önszántából mióta meglátott a színpadon. Kicsit lejjebb csúszott a székén, és az egyik kezét a mellkasára tette, a másikkal pedig az állát tartotta. Egy győztes félmosoly foglalt helyet az arcán és pont úgy nézett, ki mint aki már értette, mi történik és próbálta minden egyes szekundumát kiélvezni annak. Muszáj volt nekem is elmosolyodnom.

Pay attention, I hope that you listen

Cause I let my guard down

Right now, I'm completely defenceless

Figyelj rám, remélem hallgatsz

Mert leengedem a falaimat

Ebben a pillanatban teljesen védtelen vagyok

A mosoly az arcomon maradt, a szemem Louis-éba fúródott, és nagy levegőt véve kezdtem énekelni a refrént.

For your eyes only, I show you my heart

For when you're lonely and forget who you are

I'm missing half of me when we're apart

Now you know me, for your eyes only...

Csak a te szemeidnek

Mutatom meg a szívem

Hogy akkor amikor egyedül érzed magad

És elfelejted ki vagy

Hiányzik az egyik felem

Amikor távol vagyunk egymástól

De most tudod ki vagyok

Csak a te szemeidnek...

Nem tudtam egészen befejezni a sort, mert hirtelen Louis felállt a székből. Meglepődve néztem rá, mert ha valamire nem számítottam az biztosan az volt, hogy a dal közepén fog a színpadhoz lépni, majd lendületesen felállni rá és elém állni. Szinte levegőt se volt időm venni, amikor ő egy határozott mozdulattal megfogta a tarkómat és magához húzta.

Egy pillanat törtrészéig annyira megdöbbentem, hogy azt se értettem, mi történik. Louis szája szenvedélyesen mozdult az enyémen, én pedig próbáltam vele minél hamarabb felvenni a ritmust, és a vállamon lógó gitáromat a hátamra toltam, hogy még egy lépést téve felé teljesen hozzásimulhassak. Ő azonnal megfogta a derekamat, hogy magához tudjon szorítani és olyan mély csókkal ajándékozott meg, hogy kizártam mindent, nem érdekelt, hogy egy színpadon álltunk, hogy a barátaink minket figyeltek és még egy kamera is felvette minden mozdulatunkat. A karjaimat Louis nyaka köré kulcsoltam és annyira közel húztam magamhoz, hogy egyetlen hajszál se fért volna el az ő és az én mellkasom között.

- Boldog szülinapot! - suttogtam a szájára, miközben kicsit elhajoltam tőle. Kinyitottam a szememet, hogy megkeressem az övéit, és csak akkor vettem észre, hogy tele volt könnyekkel. Louis szemei viszont csak boldogan csillogtak és még jobban átölelte a derekamat, még erősebben húzott magához.

- Ez volt a legszebb ajándék - felelte szintén az ajkaimra suttogva, majd egy hosszú puszit adott.

- Végig sem hallgattad - húzódtam el újra tőle egy mosollyal az arcomon.

- Az ráér később is. Ez nem - mondta, és újra megcsókolt.

A barátaink feszülten figyeltek minket és bár nem tudom, hogy hallották-e, amit beszéltünk, amikor újra megcsókoltuk egymást, tapsolni és örülni kezdtek. Louis nem húzta sokáig a csókot, viszonylag hamar elvált tőlem és egy simítás után az arcomon otthagyott, és leugrott, hogy újra elfoglalja a neki fenntartott helyet előttem. A gitáromat újra a kezembe vettem és mostmár sokkal felszabadultabban és mosolyogva folytattam a dalt.

I've got scars

Even though they can't always be seen

And pain gets hard

But now you're here and I don't feel a thing

Van több sebhelyem is

Mégha nem is mindig kézzelfoghatóak

És a fájdalom egyre nehezebb lesz

De most itt vagy és egy cseppet sem érzem

Pay attention, I hope that you listen

'Cause I let my guard down

Right now, I'm completely defenceless

Figyelj rám, remélem hallgatsz

Mert leengedem a falaimat

Ebben a pillanatban teljesen védtelen vagyok

For your eyes only, I show you my heart

For when you're lonely and forget who you are

I'm missing half of me when we're apart

Now you know me, for your eyes only

For your eyes only

Csak a te szemeidnek

Mutatom meg a szívem

Hogy akkor amikor egyedül érzed magad

És elfelejted ki vagy

Hiányzik az egyik felem

Amikor távol vagyunk egymástól

De most tudod ki vagyok

Csak a te szemeidnek

I can feel your heart inside of mine

I've been goin' out of my mind

Know that I'm just wastin' time

And I hope that you don't run from me

Érzem a szívedet az enyémen belül

Teljesen elment az eszem

Tudom, hogy csak az időt vesztegettem

És remélem, hogy nem futsz el előlem

For your eyes only...

Csak a te szemeidnek...

Louis mosolyogva hallgatta végig a dalt az előadásomban és egyetlen pillanat erejéig sem szakítottuk el többet a tekintetünket a másikétól. A dal végén levettem magamról a gitárt és a színpad széléhez sétáltam, hogy lerakjam, de rögtön visszaálltam a mikrofonhoz és lenéztem Louis-ra.

- Louis William Tomlinson - szólítottam meg a teljes nevén, ő pedig kíváncsian, a szemöldökeit felhúzva várta, hogy folytassam. - Lennél a barátom?

Az arcán büszke mosoly terült el a kérdésemet követően és egy kicsit oldalra döntötte a fejét, de azonnal felállt újra a székéből, hogy mellém lépjen a színpadon. Velem szemben állt meg, megfogta a kezeimet és vigyorogva az égnek fordította a szemét, majd az enyémbe nézve felelt a fejét finoman ingatva:

- Lennék.

A srácok megint hatalmas üdvrivalgásban törtek ki, én pedig kuncogva küzdöttem visszanyelni a könnyeimet, majd amikor Louis se tudta tovább tartani a nevetést, belőlem is kitört a megkönnyebbülés. A feltörő zokogástól rázkódva öleltem meg Louis-t, aki ezt olyan szorosan viszonozta, ahogy csak tudta. A szememet lehunyva szívtam be mélyen az illatát és bíztam rá magam nem csak a testemmel, de a teljes szívemmel is.

- Szeretlek - suttogtam két szipogás között a fülébe.

- Én is téged, Harrym!

...

A délután további részében Louis nem engedett el maga mellől, és legalább egy keze állandóan hozzám ért. Vagy a kezemet fogta, vagy a combomra simította a tenyerét, vagy lazán átkarolt, miközben Ronan mindenkit meghívott egy italra. Ahogy leültünk egy asztal köré az előadásom után, a kedves barátaink sorban panaszolták végig az összes szenvedésüket, amiket mi okoztunk nekik. Felváltva beszéltek arról, hogy mennyi gondot okoztunk azzal, hogy a félév jó részében mindketten teljesen magunk alatt voltunk, de persze egyikük se gondolta komolyan, pontosan tudtam, hogy bármikor megtennék újra, ha azzal segíthettek nekünk.

Csendben hallgattam, amikor Alex, Sky, Zayn és Liam mesélte a történeteket Louis-ról, aki ebben az utolsó másfél hónapban nemcsak kimerült, de rengeteget szenvedett attól a kétségtől is, hogy visszamegyek-e hozzá. Bűntudattal csavargattam az ujjaimon a gyűrűmet és most Louis-nak a vállamon pihenő keze se nyugtatott le teljesen. Némán vártam meg, hogy a téma kicsit elterelődjön rólunk, és amikor ez megtörtént és láttam, hogy Louis sem alkotott szerves részt a beszélgetésben, a tenyeremet a térdére simítottam, mire ő mosolygós szemekkel nézett fel rám.

- Kicsit átülünk oda? - intettem a fejemmel a falmenti padra, ami elég távol volt az asztaltól, hogy lehessen egy privát terünk, ahol beszélni is tudtunk.

Ő nyomban bólintott, és biztosra vettem, hogy látta a komoly arckifejezést is az arcomon, mert meg se kérdezte, miért. Ahogy felálltunk, a többiek is ránk néztek egy pillanatra, de folytatták a beszélgetést, és nem próbáltak minket marasztalni, mert ők is pontosan tudták, hogy ha szőnyeg alá söprünk mindent és csak örülünk egymásnak, az pont olyan veszekedésekhez fog vezetni, mint amilyenek az eddigiek voltak.

Louis leült a padra, de amikor én próbáltam mellé ülni, ő megrántotta a kezem és nem engedte. Kérdőn néztem rá, mire óvatosan meghúzta a csuklóm maga felé, majd amikor a térdeink összekoccantak, a derekamra tette a kezét, és úgy próbált az ölébe húzni. Én vigyorogva ingattam meg a fejem rajta.

- Beszélni szeretnék - mondtam komolyan, ő pedig bólintott.

- Tudom - felelte, de a kezeit nem vette el a derekamról, amíg az ölébe nem ültem. Akkor a combomra csúszott a tenyere és finoman cirógatni kezdte. - Tudunk így is beszélni.

- A magad nevében beszélj - feleltem vigyorogva, mire neki is egy széles mosoly került az arcára. Bár semmi extrát nem csináltak az ujjai a farmeromon, mégis annyira jó volt újra, ennyi idő után is ott érezni őket, hogy már az elvonta a figyelmemet. Előre hajoltam, hogy egy rövid puszit nyomjak Louis rózsaszín ajkaira, majd újra hátrébb húzódtam, mert tényleg túl kellett esnünk ezen a beszélgetésen.

- Sajnálom - szólaltam meg mélyen a szemeibe nézve, mire az ő vigyora egy lágy mosolyba váltott. Az egyik kezét felemelte a combomról és az arcomat kezdte cirógatni. Jól esett nagyon az érintés, de próbáltam megőrizni a gondolataimat, amik akkor fogalmazódtak meg bennem, amikor Louis oldaláról is belátást kaptam az elmúlt hónapokba. - Annyira sajnálom, Lou, hogy ekkora faszfej voltam és észre sem vettem! Soha nem akartalak bántani, de mindig pont a legrosszabbkor történtek a nagyobb veszekedéseink. Ha Sky-ba nem futok bele éppen azelőtt, hogy hozzád megérkezem, akkor biztos, hogy meg tudtuk volna beszélni azt az ügyet. És ha a múltkor nem próbálom annyira féltékennyé tenni Harry pultos társát azzal, hogy lesmárolom, akkor talán azt is meg tudtuk volna beszélni nyugodt körülmények között. Annyira sajnálom, Louis, kérlek bocsáss meg! - mondtam, és a homlokomat az övének döntöttem. Ő visszaengedte a kezét a combomra és úgy emelte fel a fejét, hogy újra a szemembe nézhessen.

- Szeretlek, Harry, persze, hogy megbocsátok - mosolygott rám, de a szemei most nem tartottak vele. Valami még mindig zavarta, és ennek szerencsére nem félt hangot is adni. - Viszont azt ki tudnád fejteni, hogy mi volt azzal a pultossal?

A számat összeszorítottam és úgy néztem félve Louis szemébe. Egyáltalán nem akartam Harryről beszélni, mert nagyon féltem attól, hogy mennyire fogja elfogadni, de tudtam, hogy muszáj volt, mert ha csak szimplán megpróbáljuk elfelejteni, azzal nem oldjuk meg ezt a problémát soha.

Mielőtt elkezdtem volna beszélni, a teljes felsőtestemmel Louishoz húzódtam, és átöleltem őt, amit kicsit összezavartan, de viszonzott.

- Tudnod kell, hogy az utóbbi napokban egyáltalán nem kérdőjeleztem meg azt, amit akkor, mert már tudtam rá a választ, és ezzel csak azt szeretném kifejezni, hogy már rájöttem, hogy te vagy a legfontosabb személy az életemben, csak ebbe akkor még nem voltam biztos és biztos lett volna más mód is arra, hogy ezt kiderítsem, de akkor ez jutott eszembe, illetve nem is az enyémbe, hanem...

- Harry, drágám, a lényeget - mosolygott rám kedvesen, és kicsit eltolt magától, amikor érezte, hogy csak hebegek-habogok ahelyett, hogy kinyögném. - Azt már tudom, hogy én vagyok életed szerelme, és már az esküvőnket tervezed, utána meg tőlem akarsz majd gyerekeket, de többit még nem.

Halkan elnevettem magam a hülye hozzászólására, majd közelebb hajoltam, hogy egy rövid, de annál többet jelentő csókban részesítsem.

- Te gondolatolvasó vagy? - kérdeztem meg tőle halkan valódi érdeklődéssel, mintha tényleg hinnék benne, mire ő kezdett nevetni. Amikor viszont hátrébb húzódtam, újra próbáltunk komoly arcot vágni, annak ellenére is, hogy Louis szemében még ott csillogott a mosolya.

- Miután szünetet kértem tőled, hetekig nem éreztem változást, nem voltam biztos benne, hogy össze akarok jönni veled, mert féltem a kapcsolatunk kimenetelétől, de nem akartam elvetni sem az egészet, persze, hiszen még mindig szerettelek. Amikor Sky-jal leléptünk egy hétvégére, akkor találkoztam újra Harryvel, azelőtt utoljára akkor láttam, amikor téged hazavittelek a bárból. Először nem volt semmi különleges a találkozásunkban, de amikor Sky-jal vacsora közben beszélgettem, ő adott egy ötletet, hogy talán ha kipróbálnám milyen mással, akkor rájönnék, hogy te kellesz-e. Hogy megéri-e a harcot, amit egymásért vívunk az a kapcsolat, amiről azt se tudjuk milyen lesz. Ez szöget ütött a fejemben és ezért este, amikor Harryvel a lobbyban megittunk néhány koktélt, flörtöltem vele és egy erős alkoholmámorban rá is mozdultam. Ő aznap eltolt magától, mert nem hitte hogy komolyan gondolom, de másnap benne volt. Egy hete se kavartunk, amikor elhívtál a vásárba. Természetesen Harrynek is elmondtam és ő szurkolt, hogy végződjön jól. Aztán másnap, amikor láttál minket, akkor tényleg azért voltam ott, mert be akartam fejezni a kapcsolatot vele, de amikor észrevettem, hogy a pultostársa, aki bejön Harrynek, őt figyelte, akkor még nem szalasztottam el a lehetőséget és megtettem mindent azért, hogy féltékeny legyen rám - motyogtam és közben rettenetesen szégyelltem is magam miatta. - Ennyi - Louis a mondandóm alatt csak pihentette a kezét, most viszont újra simogatni kezdett.

- Hazza - suttogta halkan a becenevemet, mire a szemébe néztem, ő pedig egy várakozó arckifejezéssel az arcán nézett rám. Amikor nem értettem, hogy ez mire vonatkozik, ő mondta ki, amit még hallani kívánt tőlem. - Tudom, hogy lefeküdtetek aznap éjjel.

A levegő is bennragadt a tüdőmben egy pillanatra. Annyira egyszerűen ejtette ki a száján a szavakat, hogy először fel se fogtam mit mondott. Nyeltem egyet, mert ha ezt ő nem mondja, talán meg sem beszéljük, mert nekem annyira nem jelentett semmit, hogy ez ki is ment a fejemből. Méregből csináltam az egészet és most megihatom a levét.

- Honnan...

- Liam mondta. Nem szándékosan, azt hitte már tudom, aztán kiderült, hogy tévedett.

- Annyira nagyon sajnálom, Louis! - motyogtam és az ingének gallérjába kapaszkodva közelebb húztam magam hozzá és apró csókokkal halmoztam el az ajkát, hátha azzal megérti, hogy mennyire is sajnálom. - Elvesztettem a fejem, kérlek, bocsáss meg.

Kétségbeesetten próbáltam minél több csókot adni neki, és addig nem is éreztem, hogy rendben vagyunk, amíg egy mély sóhaj nem hagyta el az ajkait és mosoly nem jelent meg a száján, illetve a combomon pihenő keze újra elindult, fel a csípőmön a derekamig, aztán vissza.

- Szeretlek - suttogta, és akkor végre én is megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd egy hosszabb csókban forrtunk össze.

- Harry viszont a barátom maradt - mondtam halkan és óvatosan, amikor elváltunk. - Vele közösen találtuk ki ezt neked. Ott volt a fellépésen és a dalod után ő maga keresett meg, mert tudta, hogy azok után téged foglak választani.

Louis arca pár pillanatig kifürkészhetetlen maradt, és elnézett rólam. Nem sokkal később már sokkal hidegebben válaszolt.

- Remélem, azért mostantól velem több időt töltesz majd, mint vele - felelte, én pedig azonnal bólogattam. - És azt is, hogy ezentúl én leszek az egyetlen, akinek az ölében ülve csókolózni fogsz.

- Ezeket megígérhetem - suttogtam, és hogy bizonyítsam, újra felé hajoltam. Azt hiszem, ezt soha nem fogom megunni.

Ezúttal Louis vetett véget a csókunknak és elhajolt tőlem, hogy a szemembe nézzen.

- Nekem is meg kell bocsátanod, Harry - kezdte, én pedig egy gyengéd mosollyal hallgattam őt, és eszem ágában sem volt megszakítani őt, mert tudtam, hogy ezeket ki kellett mondania. - Annyira elcsesztem mindent, ami még a táborban kialakult közöttünk, és hogy átvertelek év elején. Már akkor nagyon utáltam magam érte, de most azt is tudom, hogy mennyi mindentől kíméltem volna meg magunkat, ha akkor ezt nem baszom el. Sajnálom!

- Megbocsátva - mosolyogtam rá és a homlokunkat összetapasztottam, hogy pár nyugodt lélegzetet vegyünk. Hálás voltam azért, hogy ezúttal tényleg le tudtunk ülni megbeszélni ezt.

- Tudod - kezdett bele valamibe Louis -, az utóbbi pár napban nagyon át akartam menni hozzád, a többiek alig tudtak visszatartani, de egyáltalán nem is értettem, hogy miért csinálták. Ma viszont nem szóltam senkinek, hogy ne akadályozzanak meg és elmentem a lakásodhoz.

- Tényleg? - kérdeztem meglepődve, mert erre nem számítottam. Ő bólintott.

- Nem voltál otthon. Azt hittem, hazautaztál az ünnepekre. Azt hittem, mindent elrontottam és neked nem tetszett, hogy mindenki előtt vallottam szerelmet.

- Én is azt hittem, hogy teljesen el fogom cseszni ezt. Azzal, hogy egyáltalán nem reagáltam és eltűntem napokra.

- Nagyon megijesztettél - vallotta be. - Aztán dühös voltam. Nagyon-nagyon felhúzott, hogy csak annyit írtál, hogy ki kellett menned és már mindenféle meggondolatlan üzeneteket is begépeltem, de utána sose küldtem el szerencsére. Már napokra előre megterveztem, hogy ma elmegyek hozzád és meghívlak ide.

- Sajnálom, Lou, hogy csalódást okoztam - mondtam, majd egy kis mozdulattal egy puszit adtam az orrára. - Igazából szerintem nekem szükségem is volt erre a pár napra, hogy megnyugodjak. Annyi ideig próbáltam mélyre elzárni az irántad érzett érzéseimet, hogy a fellépések utáni éjszaka egy fél napot végig aludtam. Ki voltam merülve. Másnap kezdtem el írni a dalt, de talán csak akkorra hoztam magam igazán rendbe, amikor befejeztem és már készen álltam arra, hogy előadjam neked. Ez talán 3 nap volt, a többi meg kínszenvedés.

- Bárhogy is volt, én nagyon hálás vagyok - mondta és felegyenesedett, hogy újra a szemembe nézhessen. - Gyönyörű dalt írtál.

- Örülök, hogy ennyire tetszett - mosolyodtam el, majd pár pillanatig csak összeakasztottuk a szemeinket. Végül egy nagyon lassú, és gyengéd mozdulattal újra összeillesztettük az ajkainkat, hogy a legfinomabb, legszerelmesebb puszikat váltsunk. Teljesen belefeledkeztem Louis édes és puha ajkaiba, ahogy gyengéden kényeztette az enyéimet.

- Na, gerlepár! - kiáltott Alex egy pár perc múlva, ami alatt Louis-val egyetlen pillanatra sem váltunk szét. - Ha megoldottátok a problémáitokat, akkor toljátok vissza a seggeteket, mert mi nem végeztünk.

Ahogy elváltunk Louis-val, kíváncsian néztünk a többiekre, akik egytől egyig minket figyeltek. Ha nem róluk lett volna szó, talán kínosan éreztem volna magam, ahogy kiszálltam Louis öléből, így viszont csak vigyorogva fordultam feléjük, miközben Louis is fölkelt mögöttem, majd az ő kezével a derekamon sétáltunk feléjük, és amikor odaértünk, Louis leült egy székre, én pedig az ő egyik térdére.

- Szóval - vette át a szót Elise és fel is állt, kezeivel a háta mögött - mi itt mindannyian bíztunk benne, hogy a mai nap meg tudjátok beszélni a dolgaitokat és most, hogy ez megtörtént és hivatalosak is vagytok, mindannyian nagyon örülünk nektek - mosolyodott el, majd a kezeit lassan maga elé húzta. - És szeretnénk ha elfogadnátok ezt tőlünk, hogy a nehezebb pillanatokban emlékezzetek a szebbekre és visszataláljatok egymáshoz.

Elise mondandója megmosolyogtatott és hálásan pislogtam rá, mert az alkalmak alatt, amikor segített a dalommal, sok magánügyi problémám is felmerült, és segítettek a tanácsai is. Aztán a kezében lévő tárgyakra néztem mire a mosolyom kiszélesedett és meglepetten néztem először a képekre, majd Elise izgatott szemébe.

- Úristen! - vettem a kezembe a fehér keretes képet és a szemeim csillogni kezdtek a könnyektől. Louis bizonytalanul nyúlt a neki nyújtott fekete keretes párjáért, én viszont már fel is pattantam és a karjaimba zártam a lányt. - Köszönöm!

- Bármikor - felelte és azonnal vissza is ölelt.

- Csak szerintem ijesztő, amikor valaki a kezedbe nyom egy olyan képet, ami egy olyan pillanatról készült, amiről azt hitted senki se látta? - kérdezte Louis szemöldök ráncolva felnézve rám, én pedig elnevettem magam.

- Elise lekapott minket, és aztán elküldte nekem. A tábor után azt terveztem, hogy miután hivatalosak leszünk, kinyomtatom neked és átküldöm, hogy akár közös háttérképnek beállítsuk vagy ilyesmi, de aztán ezt teljesen elfelejtettem - magyaráztam neki mosolyogva, ő pedig megvilágosodva bólintott és újra a képet kezdte tanulmányozni. Én Elise-re néztem, majd újra megöleltem, amit ő már nevetve viszonzott. - Imádom!

- Rohadt jó kép lett amúgy - bólogatott Louis is és én is újra ránéztem. A színes ködfelhőben csókolózva álltunk, mintha egy filmjelenet egyik képkockája lett volna. Tökéletes volt.

Az este további része nagyon jól telt, de mivel Szenteste volt, viszonylag korán kezdett mindenki lelépni. Amikor Liamért megjött az apja, Zayn félrehívott minket kettőnket Louis-val.

- Annyira örülök nektek - tört ki belőle és egyszerre karolta át mindkettőnk nyakát, hogy magához húzzon minket. Finoman simítottam végig a hátán, majd elengedett minket, viszont mindkettőnk kezét megfogta, és egymásba csúsztatta az ujjainkat, hogy fonjuk össze. - Kérlek mostantól tényleg fogjátok egymás kezét, ne csak beszéljetek róla!

Zayn annyira megrendült hirtelen, hogy a szemeiben könnyek csillogtak, de nem is igazán mert felnézni ránk emiatt. Úgy sejtettem, ő maga sem értette pontosan, hogy mi okozta ezt neki, talán csak a feszültség, de én azonnal elengedtem Louis kezét, hogy megöleljem.

- Köszönöm, hogy végig mellettem voltál, Zaynie - mondtam, ő pedig a vállamba fúrta a fejét, majd amikor elengedett, Louis is a karjába zárta őt. Végül egy boldog, felszabadult mosollyal Zayn beült Liam mellé az autóba, és elhajtottak.

Louis aznap este elkísért engem a buszpályaudvarra, ahonnan haza tudtam menni, hogy karácsony reggel otthon ébredhessek. Az utolsó járatot majdnem lekéstem miatta, de végül kegyetlenül kiszabadultam a kezei közül és utána csak a buszról küldtem neki egy puszit.

...

Karácsony este fáradtan, de annál boldogabban dobtam le magam az ágyamra a szobámban. Eleve a föld felett lebegtem vagy két méterrel, de most így karácsonyra itthon volt mindenki, és miután reggel ajándékoztunk, az egész napot együtt töltöttük és most este úgy megvacsoráztunk, hogy ha holnap egész nap nem ennék, akkor se lennék éhes.

Már este kilenc is elmúlt, mire újra egyedül maradtam. Az ágyamon a hátamon fekve beszélgettem Louis-val chaten. Igazából egész nap rengeteg üzenetet váltottunk, de most volt az első, hogy tényleg csak rá fordítottam a figyelmemet. Ahogy nekem, neki is mozgalmas napja volt, ráadásul ő egy sokkal nagyobb családban nőtt fel, mint én, úgyhogy nem volt csoda, hogy a nap végére már mindketten elfáradtunk. Aztán annak ellenére, hogy már mindketten eldöntöttük, hogy lefekszünk aludni, megcsörgetett.

- Szia! - köszöntem mosolyogva, ahogy a fülemhez emeltem a telefonomat.

- Helló, babe! - felelte és hallottam a hangján, hogy ő sem fogta vissza a mosolyt.

- Mi újság?

- Jó éjszakát akartam kívánni - válaszolta.

A szívem nagyot dobbant a mondatot követően és kellemes melegség töltötte ki az egész mellkasomat. Soha senki nem hívott fel pusztán ezért, és a szememet behunyva csak visszaemlékeztem arra a pillanatra, amikor szeptemberben ez volt minden vágyam. Louis nem is tudott róla, mégis beteljesítette. Szóhoz sem jutottam a boldogságtól, de Louis a sajátos rekedtes hangján folytatta helyettem is.

- Szeretlek. Aludj jól, Hazza!

És... Megérkeztünk. Hihetetlen számomra, de tényleg itt vagyok a posztolás végénél. Ez a rész még a két ünnep között megszületett, mégis, alig pár perce még dolgoztam rajta, javítgattam, most meg minden fent van. Évekkel ezelőtt, amikor elkezdtem hobbiszerűen írni sose hittem, hogy tényleg lesz motivációm befejezni egy könyvet, valahol a bonyodalom után mindig  elmaradtam, elmúlt az érdeklődés, a láng. Ennél az segített, hogy valamikor májusban bevezettem azt a rendszert, hogy minden nap minimum 500 szó. Eleinte esküszöm azt hittem ez a kampányom is csak napokig fog tartani aztán hirtelen eltelt egy hét, majd egy hónap és még mindig folytattam. Akkor mertem azt mondani, hogy elkezdem posztolni. És azóta egyetlen hét kihagyás nélkül hoztam nektek a fejezeteket, sőt még be is sűrűsödött egy hónap erejéig. Sok mindent írtam át benne, volt hogy kétezer szavakat töröltem ki egy gombnyomással azért, hogy újraírjam, de most úgy érzem megérte. Mert itt vagyok, egy wattpad író az első befejezett fanfiction-jével. Az meg csak ráadás, hogy egészen sikerült megvalósítanom az elképzeléseimet, amik igaz, hogy folyamatosan változtak, de szerencsére kivitelezhetőek maradtak. 

És tudom, hogy most egyszerűen túl sokat beszélek, de ez basszus nekem tényleg mérföldkő. Annyira örülök pusztán a ténynek, hogy pontot raktam a végére (najó, nem, felkijáltójelet:P), de az, hogy még itt is voltatok, részről részre olvastátok, nekem mindennél többet jelent. Remélem ti is örültetek ennek a történetnek és még később is "összefutunk".

Nah, eleinte csak valami rövid üzenetet akartam ideírni, de látom, nem jött össze. A következő részben viszont lesz még pár extra a történettel kapcsolatban és a végén írtam "pár" szót a továbbiakról, hogy mi van tervben meg ilyenek. Ha érdekel, hogy mi van a háttérben még, pörgess tovább!:D

Köszönöm, hogy velem tartottál Harry kalandjaiban!

Licske<3