Amikor először tudtam meg, hogy fel kell majd lépnünk egy-egy saját munkával, nem gondoltam volna, hogy ilyen ideges leszek aznap. Izgatott voltam a feladat miatt, de azt hittem jól fogom érezni magam az előadás alatt, elvégre táborban a bandával való fellépésünkkor is inkább felszabadultabbnak éreztem magam, mint idegesnek. Utána pedig minden fellépés Ronan pubjában csak izgalomról szólt, sose stresszelt komolyabban. Ezzel szemben a mai előadás miatt annyira erős gyomorgörcsöm volt, hogy reggel alig ment le pár falat a torkomon, emellett a kezem is úgy remegett, hogy ahogy próbáltam pengetni az akkordokat, nem mindig sikerült egészen úgy, ahogy terveztem, és párszor rossz húrokat szólaltattam meg.

Vettem pár mély lélegzetet és próbáltam lenyugtatni magamat. Egyedül voltam egy próbateremben amíg megtehettem, mert bár az elmúlt napokban rengeteget készültem, most mégis azt érzem, hogy nem eleget. Ha már korábban eldöntöttem volna, hogy melyik dallal lépek fel, sokkal céltudatosabban gyakoroltam volna, most viszont teljesen elvesztegetett időnek éreztem azt, amikor a másikat játszottam, fejlesztgettem.

Lemondóan megráztam a fejem, és a tekintetem a gitár nyakára vezettem, ahol egymás után váltogattam az akkordfogásokat gyakorlásképpen. Igazából nem nagyon változtatott volna a dolgokon, ha többet foglalkoztam volna ezzel a dallal, mert így is tökéletesen ment, már amikor egyedül voltam. Viszont egy egész közönség elé kiállni a legőszintébb és legmélyebbre zárt érzéseimmel egy teljesen más műfaj volt, ami más felkészülést igényelt. 

Szaggatottan fújtam ki a levegőt és éppen énekelni akartam elkezdeni, amikor kopogtattak az ajtón. Meglepődve néztem fel, mert igazából több, mint fél órája itt próbáltam, és azt hittem, senki sem tudta, hol voltam. Miután kiszóltam, hogy jöhet, a szőke hajtincsekről rögtön felismertem Elise-t, és meg is nyugodtam picit, mert ő már rengetegszer hallhatta ezt a dalt. 

- Felismertem a dal akkordjait - adott választ a fel nem tett kérdésemre, miközben becsukta maga mögött az ajtót. - Izgulsz?

- Az nem kifejezés - ingattam meg a fejemet, majd az ölembe fektettem a gitárt és sorban kiropogtattam az ujjaim, majd átmozgattam a fejemet is.

- Mi miatt pontosan? - kérdezte és közelebb sétált hozzám, hogy a mellettem lévő széket elfoglalja. Már mindketten a fellépő ruhánkban voltunk, de az, hogy most végignéztem a fekete koktélruháján, erősebb görcsöt eredményezett a gyomromban. Közelebbinek éreztem az egyre közeledő fellépést. Megigazítottam a nyakamon a rózsaszín, fodros ingem, majd végigsimítottam a mellényemen is mielőtt válaszoltam. 

- Nem attól félek, hogy elrontok egy akkordot, vagy rosszul éneklem ki a magas hangokat - magyaráztam, majd egy mély levegőt vettem, ami csak szánalmas próbálkozás volt a magam ellazítására. - A saját, kegyetlenül őszinte érzéseimmel fellépni mindenki elé a színpadra kicsit megrémiszt - vallottam be.

- Ez az, ami miatt eredetileg sem akartad elvállalni - bólogatott Elise, mire én is biccentettem. - És ez nem oldódott az idő múlásával? Hogy te is elfogadtad az érzéseket, sőt, Louis-val is beszéltetek? 

- Nem igazán - ingattam meg a fejemet kínosan mosolyogva. - Ezektől függetlenül még mindig engem fog figyelni, engem fog hallgatni talán több száz ember, akiket mégcsak nem is ismerek. 

- Hát fordítsd ezt az előnyödre, Harry! - kiáltott fel Elise. - Nem ismered őket, valószínűleg sose láttad őket és nem is fogod többet. Akik meg fontosak neked, azokkal pedig szerintem lehetsz őszinte. Ők veled voltak már az alatt az időszak alatt is, és pontosan tudják, hogy nehéz és kilátástalan helyzet volt, amikor megírtad ezt a dalt. 

- Nem is tudom - sóhajtottam, majd újra felemeltem a gitárt és kószán néhány hangot lefogva pengettem, amit Elise csendben figyelt, de rövidesen frusztráltan álltam fel. - Mennyi az idő? 

- Lassan háromnegyed hat - felelte a lány és ő is felállt, hogy induljunk. - A többiek már lent vannak a díszteremben, az első két sort a fellépők töltik meg, olyan sorrendben, ahogy fel fogunk lépni. 

- Azaz ábécés sorrendben - pontosítottam, ő pedig bólintott egyet, mire idegesen a hajamba túrtam. - Akkor Louis fog mellettem ülni. 

- Én pedig a másik oldaladon - mutatott rá, majd hozzám sétált és óvatosan végigsimított a felkaromon. - Minden rendben lesz, hidd el! 

Erőtlenül bólintottam, majd amikor az ajtóhoz lépett, követtem őt ki a folyosóra és le a lépcsőn. A díszterem előtt már többen álltak, de én azonnal kiszúrtam Sky és Harry alakját, akik arra vártak, hogy kinyissák a díszterembe nyíló ajtót és elfoglalják maguknak a legjobb ülőhelyeket, ahonnan nemcsak ők látnak majd jól minket, hanem talán mi is kiszúrjuk őket a közönségben. Könnyedén, nevetve beszélgettek, és én meg se próbáltam őket kiszólítani az ajtó előtti csoportosulásból. Inkább elsétáltunk Elise-szel egy oldalsó ajtóhoz, amit a fellépőknek tartottak fel. Amikor ki akartam nyitni, hogy magam előtt beengedjem Elise-t, valaki a másik oldalról nyomta le a kilincset és lépett ki. 

Louis-val a meglepett tekintetünk azonnal megtalálta egymást, és egy pillanatig mindketten megfagytunk a mozdulatban, de aztán ő ejtett egy laza félmosolyt és hátrébb lépett, hogy beengedjen minket és csak utána lépjen ki ő. 

- Köszi - motyogtam annyira halkan, hogy azt hittem meg se hallotta, de erre rácáfolt a felelete.

- Nincs mit - mondta szinte ugyanolyan halkan, majd ahogy beléptünk, én egyszer még visszanéztem rá, a szemébe, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött. A tekintete ezerszer oldottabb volt, mint előző nap este, ami kicsit megnyugtatott. Nem tudtam pontosan, hogy éppen most hányadán is álltunk, de tegnap óta a közelsége már nem dühvel tölt el, hanem inkább kellemes izgatottsággal és zavarral. Nem tudtam, hogy viselkedjek, hogy hogy reagáljak, mit mondjak neki. Arra meg pláne nem álltam készen, hogy később, a vallomásos dala után majd a mellettem lévő székre üljön le. 

Miután leültünk Elise-szel, gyorsan teltek a percek. A lány más témát hozott fel, hogy elterelje a figyelmemet és ezért nem is lehettem volna hálásabb. Később, mikor Elise másik oldalára Bethany is leült, én felálltam és a gitáromat a székemre támasztottam, hogy a pár székkel arrébb ülő, telefonozó Zaynnel is tudjak beszélni. A mellette lévő szék még üres volt, így átmenetileg én foglaltam el. Az érkezésemre felnézett a telefonjából, majd egy utolsó üzenet után el is tette. 

- Melyiket választottad? - kérdezte Zayn, akivel az utóbbi időben kevesebbet találkoztam, de ettől függetlenül tudott mindent. Egyedül Louis tegnap esti látogatásáról nem meséltem neki, de arra még nem is volt igazán időnk, és ez sem a megfelelő alkalom volt rá.

- Azt - feleltem és ebből a fiú pontosan tudta, hogy melyikre gondoltam. Feszülten préseltem össze az ajkaimat, majd Zayn mély barna szemeibe néztem. - Te tudod, hogy Louis mit fog előadni? 

- Nem hallottam még, de Liam mesélt a tartalmáról - nézett rám sokatmondóan, ami még jobban felcsigázta az izgatottságomat. Az ajkamba haraptam, majd újra a hajamba túrtam, amiről már elképzelésem se volt már, hogyan is állhat, mert mióta a mosdóban megpróbáltam valami cizellált kinézetet varázsolni neki, azóta számtalanszor túrtam már bele meggondolatlanul.

- Ő el tudott jönni? Liam? - kérdeztem, bár a választ eleve sejtettem, mert a hétvégén Liam még egyáltalán nem abban az állapotban volt, hogy ezt meg tudja tenni, és ha mégis eljött volna, akkor Zayn biztos, hogy nem itt telefonozott volna egyedül, hanem rá próbált volna vigyázni. Zayn megingatta a fejét, mire új kérdés merült fel bennem. - Róla szól a te dalod? - erre egy apró biccentés volt a válasz, mire újra izgatottan vigyorodtam el. - És hallotta már? 

- Ma este előadom majd neki is - mosolyodott el Zayn is, de a beszélgetésünket félbeszakította, hogy az ajtókat kinyitották, és az eddig állva várakozó közönség most becsődült a székekkel telerakott nézőtérre. - Harry! - ragadta meg a csuklóm Zayn, amikor felálltam, hogy visszaüljek a helyemre, de azonnal megtorpantam és a szemébe néztem. - Csukd majd be a szemed, amikor énekelsz! A gitár akkordokat már tökéletesen tudod, nincs szükséged arra, hogy nézd, viszont sokkal jobban magadba tudsz mélyedni, ha csukva tartod a szemedet. Felejtsd el a közönséget, felejtsd el Louis-t és énekelj csak magadnak. Magadért.

Csendben hallgattam végig a tanácsait, majd egy másodperc késéssel bólintottam, mire elengedte a kezemet, én pedig visszaléptem a székemhez. Zaynnek talán igaza volt, és ahogy ebbe jobban belegondoltam, biztosabb is lettem benne. Mikor első alkalommal énekeltük a Night Changes-t a pubban, akkor akaratlanul is csukott szemmel énekeltem, annyira beleéltem magam. Talán ez tényleg segíthetett elengednem magam. 

Louis már ott ült az enyém mellett álló széken, amikor visszaléptem. A másik oldalán ülő Colette-tel beszélgetett, de amikor észrevett, küldött egy biztató, barátságos mosolyt, amit a legjobb tudásom szerint igyekeztem viszonozni, de úgy éreztem, így is csúfos kudarcot vallottam. Egy sóhajtás kíséretében dobtam le magam a helyemre, kezembe véve újra a gitárom nyakát, majd a lábam szinte azonnal dobolni is kezdett idegességemben. 

- Izgulsz? - fordult felém Louis, és őszinte, érdeklődő tekintettel nézett a szemembe, amit most bizonytalanul viszonoztam. Olyan sokszor segített már ez a szempár, és most is úgy próbáltam belekapaszkodni, mint egy mentőövbe. Szükségem volt rá, mert ő volt az egyetlen, aki bármelyik pillanatban el tudta velem hitetni, hogy minden rendben volt. Akartam őt magam mellett, és mindennél jobban azt akartam, hogy megszorítsa a kezemet, vagy megcsókoljon, hogy ezzel nyugtasson le, de mivel a megoldatlan problémáinkat ezzel megint csak a szőnyeg alá söpörtük volna, ezért nem mozdultam, pusztán a fejemet biccentettem neki. - Én is - vallotta be, majd előre fordult, ahol a színpadon középen egy állítható mikrofon állvány volt, és nem egészen a színpad szélén egy zongora, szájmagasságban pedig még egy mikrofon. Akár zongora mellett is énekelhettem volna, de a gitárban sokkal biztosabb voltam. 

Louis-val nem beszéltünk több szót, csendben telt el az a tíz perc, ami még hátra volt a fellépésig. Amikor a teremben lassan, fokozatosan gyengült a fény, mint egy színházban és a rengeteg ember is elhalkult, nekem görcsbe rándult a gyomrom. Adtam az eget, hogy nem én voltam az első a névsorban, és ahogy ez eszembe jutott, oldalra néztem, hogy megtudjam ki is volt az.

Vera ült a legelső széken, pontosan a színpadra felvezető lépcső mellett. Messziről nyugodtnak tűnt, mellette Emma ült, akivel halkan beszélgettek. Én már hetek óta nem beszéltem vele és a nagy felfordulásban körülöttem teljesen meg is feledkeztem róla, de ahogy elnéztem, sikerült neki beilleszkednie, csak nem abba a társaságba, amibe én szerettem volna látni. Vera a táborban egy ennivaló, ártatlan mosolygós csajszi volt, aki bár kicsit félénken és visszahúzódóan viselkedett, csupaszív volt és lelkes majdnem minden iránt. Most a hónapok alatt, amióta elkezdtünk tanulni az egyetemen, bár fokozatosan, de teljesen megváltozott, amit kicsit a saját hibámnak éreztem. Ha akár csak egy kicsit is többet figyeltem volna rá, többet foglalkoztam vagy beszélgettem volna vele, most nem itt tartanánk. Akkor nem azokkal a lányokkal barátkozna, akik a szórakozásukat a homofób megjegyzéseikben lelik, és akik minden miatt csak panaszkodnak, semmit se tudnak kellően értékelni. Nem is tudtam, hogy mikor láttam utoljára mosolyogni Verát, pedig régen még zavarában is folyton mosolygott. Egy ponton elvesztettem vele a kapcsolatot, és ez fel sem tűnt, mert mióta Liam kórházba került, én teljesen más dolgokon gondolkodtam. Utoljára az első Ronan-es fellépésünkön beszéltünk, de akkor se több, mint két percet. Gyengének éreztem magam, hogy hagytam ezt kisodródni a kezeim közül. Hogy hagytam Verát, egy toxikus társasághoz csatlakozni, ahelyett, hogy kikötöttem volna az enyémnél, egy biztonságosnál.

A figyelmemet elterelte, amikor Kingsley jelent meg a színpadon, és a kezeit összedörzsölve a színpad közepén álló mikrofonhoz lépett.

- Szeretettel köszöntök minden kedves nézőnket és a fellépőket is - üdvözölt először mindenkit és felváltva nézett szét a közönségben, majd rajtunk is. - A mai este a szakunk három évfolyamából minden zenész egy-egy általuk komponált darabot fog előadni, amihez segítséget egy csoporttársuktól kaptak, illetve nekik adtak. Kérem hallgassák végig tisztelettel az előadást, mert mindenkinek sok munkája van belefektetve. Amondó vagyok, hogy ne is húzzuk tovább az időt, az első fellépőnk a zongorához érkezik: Ashby, Veronica!

A terem tapsviharban tört ki, mialatt a szőke lány felállt, és a lépcsőhöz sétált. Néhány pillanatra eltűnt egy fal mögött, ahonnan a színpadra lehetett lépni, de hamarosan újra felbukkant és kimért, de elegáns léptekkel a zongorához sétált.

Egyenes tartással leült a hangszerhez, vett egy mély levegőt és belekezdett. 

Gyönyörűen szólt a keze alatt a zongora, hol a jobbkeze táncolt a billentyűkön, hol a bal, és megállás nélkül, magabiztosan játszott. A darab, amit komponált, csodaszép volt, Vera pedig egyetlen hangot se rontott, a ritmus is tökéletesen a helyén volt, ő maga pedig finom koncentrációval az arcán, de komoly arckifejezéssel adta elő. Egyetlen pillanatnál sem élte bele magát, egyetlen vidám díszítésnél sem mosolyodott el. Az, amit komponált hibátlan volt, szenvedélyes és merész, nem félt beletenni szívét-lelkét, de az előadásából pedig pont ez hiányzott. Zeneiskolai példa lehetett volna, mert mindent tökéletesen úgy játszott, ahogy az a kottában le lehetett írva, de nem tette bele önmagát, az érzéseit és enélkül mire is volt jó a zene? Szerintem semmire. 

A teremben viszont hatalmas taps övezte azt, ahogy az utolsó hangok után felállt és meghajolt. 

Ezután Kingsley visszalépett a színpadra, hogy Emmát is felkonferálja. Így haladtunk egymás után sorban, először a mi csoportunk ábécés rendben, majd később a másod- és harmadévesek. A bandából Niall került először színpadra és csak akkor eszméltem fel, hogy még soha nem is hallottam a dalt, amikor ő már énekelni kezdett. Egyetlen pillanat nem volt, amikor elbizonytalanodott volna, lazán állt a mikrofon előtt, és olyan könnyedén játszott  a gitárján, mintha azzal a kezében született volna. Niallnek pusztán a megjelenése is annyira megragadta a figyelmem, hogy csak az első refrén végénél vettem észre, hogy nem is figyeltem a szövegre.

We took a chance
God knows we tried
Yet all along, I knew we'd be fine
So pour me a drink, oh love
And let's split the night wide open
And we'll see everything we can
Living love in slow motion, motion, motion

Adtunk egy esélyt
Isten a tanúja, hogy megpróbáltuk
Mindvégig tudtam, hogy rendben leszünk
Úgyhogy tölts egy italt, ó szerelmem
Nyissuk tágra az éjszakát
És mindent megtudunk majd, amit lehet
Lassított felvételben éljük át a szerelmet

So kiss me where I lay down
My hands pressed to your cheeks
A long way from the playground

Úgyhogy csókolj meg ott, ahol lefekszem
A kezeim az arcodhoz érnek
Hosszú utat tettünk meg a játszótértől

I have loved you since we were 18
Long before we both thought the same thing
To be loved and to be in love
And all I can do is say that these arms
Are made for holding you, oh-oh-oh
And I wanna love like you made me feel
When we were 18

18 éves korunk óta szeretlek
Sokkal régebb óta, mint amióta ugyanazt gondoljuk
Szeretve lenni és szerelembe esni
Csak annyit tehetek, hogy elmondom,
Ezek a karok arra készültek, hogy tartsanak téged
És úgy szeretnék szeretni, mint ahogy 18 éves korunkba te éreztetted velem

Niall számát szintén nagy siker övezte, és nekem is égni kezdett a tenyerem, mire befejeztem a tapsolást, ő meg eltűnt abban az apró backstageben. Mikor újra előbukkant, büszkén virított az arcán a mosoly és könnyedén vette azt a pár lépcsőfokot, majd lehuppant Alex mellé. 

Három csoporttársunk állt még fel a színpadra és jött le onnan, mikor Zaynre került a sor. Bár a fiú mindig jól leplezte a valódi érzéseit, én már ismertem annyira, hogy pontosan meg tudjam mondani, hogy ideges volt. Feszült testtartással lépte meg a lépcsőfokokat és ő is kezében a gitárral a középen álló mikrofonhoz lépett. A nyakába akasztotta a pántot, és lefogott pár akkordot, hogy biztosan ráérezzen, majd megnedvesítette a alsó ajkát és ahogy lejátszotta az első akkordot, elkezdett énekelni is.

My hands, your hands
Tied up like two ships
Drifting, weightless
Waves try to break it
I'd do anything to save it
Why is it so hard to save it?

A kezeim, a kezeid
Összekötve, mint két hajó
Súlytalanul sodródik
A hullámok próbálják összetörni
Mindent megtennék, hogy megmentsem
Miért ilyen nehéz megmenteni?

My heart, your heart
Sit tight like bookends
Pages between us
Written with no end
So many words we're not saying
Don't wanna wait 'til it's gone
You make me strong

A szívem, a szíved
Közel egymáshoz, mint a polcon álló regények
Az oldalak közöttünk
Vég nélkül íródtak
Olyan sok szót nem mondunk ki
Nem akarom elmulasztani a lehetőséget
Te teszel erőssé

I'm sorry if I say, "I need you"
But I don't care, I'm not scared of love
'Cause when I'm not with you, I'm weaker
Is that so wrong? Is it so wrong
That you make me strong?

Sajnálom, hogy azt mondom "szükségem van rád"
De nem érdekel, nem tartok a szerelemtől
Mert amikor nem vagyok veled, gyengébb vagyok
Ez annyira rossz? 
Olyan rossz hogy te teszel erőssé?

Velem együtt mosolygott a szívem is, miközben Zayn előadta a dalt. Bár most a fiú meglehetősen ideges volt, és ez át is jött az előadáson keresztül, elképzeltem, ahogy este ezt Liamnek énekli majd el és a mellkasom olyan melegséggel telt meg, hogy nem tudtam már visszatartani a mosolyomat. Zayn szívét-lelkét beletette ennek a dalnak a megírásába, Liam pedig maximálisan megérdemelte az ő szerelmét. 

So, baby, hold on to my heart, oh
Need you to keep me from falling apart
I'll always hold on
'Cause you make me strong

Ezért bébi tarts ki a szívem mellett
Szükségem van rád, hogy ne zuhanjak össze
Örökre kitartok melletted
Mert te teszel erőssé

A sorokról akaratlanul is beugrott minden pillanat, amit Zayn velem töltött, mert Liam még a kórházban volt, és akkor jöttem rá, hogy milyen igazak is ezek a mondatok. Zayn teljesen szétcsúszott azokban a napokban, amikor még látogatni se mehetett be Liamhez, ezért az, hogy Liam teszi őt erőssé most nem csak egy elcsépelt kifejezés volt, hanem a valóság. Ők ketten annyi mindenen mentek keresztül, és nem is voltam benne biztos, hogy ha nem jöttek volna össze azelőtt, hogy Liam beteg lett, akkor Zayn lett-e volna elég erős ahhoz, hogy ne omoljon össze. Ha akkor is csak távolról szerette volna Liamet, akkor fel se merült volna, hogy ő bemenjen hozzá a kórterembe, vagy hogy Liamék házában töltse a fél életét. Talán az egész időszak alatt nálam lett volna és talán még mindig szenvedne a hiánytól, amit a fiú távolléte jelentett.

Zayn még egy refrénnel befejezte a dalt, majd lejött a színpadról. A szemem sarkában meggyűlt könnycseppet egy mozdulattal, mintha semmiség lett volna, kitöröltem és tapsoltam tovább. Ez a dal biztosan sokat jelentett Zaynnek és tudtam, hogy Liamnek is azt fog.

Minden egyes ember, aki fellépett és lejött a színpadról, emlékeztetett arra, hogy én még hátra vagyok. A hasam már ezelőtt is görcsben állt, most viszont a tenyerem is izzadni kezdett és a szívem is hevesebben dobogott. Azt észre se vettem, hogy a térdem is megállíthatatlanul járt, amíg Louis finoman rá nem helyezte a tenyerét, hogy megállítsa. 

- Nyugi - suttogta, mikor ránéztem. A színpadra éppen Elise-t szólították, ami azt jelentette, hogy csak ő volt hátra előttem. Bár máskor sokat jelentett volna ez az egy szó is Louis szájából, most túl stresszes voltam, és nem volt ennyire könnyű lenyugtatnom magam. A fiú látta, hogy ettől függetlenül még ugyanolyan ideges maradtam, így a kezét a térdemől elvéve lenyúlt a szék lábához és egy vizeskulacsot emelt fel. - Kérsz?

Aprót bólintottam, mire lecsavarta a kupakot és a kezembe nyomta az üveget. Próbáltam lenyugtatni a légzésemet és csukott szemmel aprókat kortyolni, ami azt hittem segített, de ahogy visszaadtam a kulacsot és a combomra helyeztem a kezem, az még mindig remegett. 

Louis visszatette a földre az üveget, majd az ujjaimhoz nyúlt és a sajátjaival fűzte össze őket. 

- Nincs mitől félned - mosolygott rám és a szívem most egész más okból dobbant nagyobbat az átlagosnál. A hüvelykujjával megsimította a bőröm, miközben hozzátett még egy mondatot. - Te vagy köztünk a legjobb, Harry. 

Louis szavai olyan őszintén csendültek fel, hogy kettőt is pislogtam, de még akkor sem hittem el, hogy ezt kimondta. Én nem is gondoltam egészen így, de már az is teljesen letaglózott, hogy Louis ezt mondta. Pillanatokon keresztül ragadtam a tengerkék szemeinek a bűvöletében, és csak akkor eszméltem fel, amikor Elise elkezdte a darabot. Louis nem húzta el a kezét, végig az ölemben maradt, az összefont ujjainkkal. 

Elise talán most játszotta legszebben a darabját. Akárhányszor hallottam tőle, egy-egy résznél mindig elbizonytalanodva játszotta, most viszont megfogadva egy tanácsomat, amit az egyik próbán adtam, elengedte a félelmeit. Amikor nekem játszotta, mindig voltak részek, ahol nem volt elég magabiztos, tartott attól, hogy elront egy hangot, most viszont ez egyáltalán nem érződött. Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy megjátszotta-e a magabiztosságát, vagy tényleg sikerült elengednie mindent, de nagyon jól csinálta. Gyönyörű darabot alkotott meg és adott elő.

- Styles, Harry - mondta be a nevemet hivatalosan Kingsley, miután Elise eltűnt a színpadról. Louis egy utolsót szorított a kezemen, majd elengedte, én pedig felálltam. Ahogy a lépcső felé tartottam, velem szembe jött Elise is, aki rám mosolygott és halkan sok sikert kívánt. A gitár nyakát szorítva szedtem a lábam a kis lépcsőn és az apró fal mögött Kingsley mosolygott rám.

- Menni fog, Harry! - veregette meg a vállamat, mire megejtettem egy félmosolyt az irányába, majd határozott léptekkel indultam az állvány felé, annak ellenére, hogy belül mindenem remegett. 

Megálltam az állvány előtt, megigazítottam a mikrofont, majd a gitáromon lefogtam a kezdő akkordot. Az ajkaim közül akaratlanul szaladt ki egy sóhaj, amit a mikrofon is felhangosított, és az egész termet betöltötte. Páran felkuncogtak a teremben, és én is elmosolyodtam zavartan, majd kétségbeesetten kerestem olyan tekinteteket, amelyek segíteni tudtak. Sky és Harry nem tudtam, hogy merre ültek, Zayn viszont közvetlenül előttem volt, az első sor közepén. Amikor összeakadt a tekintetünk, ő aprót biccentett, majd látványosan egy pár pillanatra lehunyta a szemét, ezzel emlékeztetve arra, amit javasolt. Én összeszorítottam az ajkaimat, majd egy mély levegőt vettem és a következővel együtt a gitáromat is pengetni kezdtem. Amikor a kezeim rátaláltak a dal ritmusára, a szememet becsuktam, és levegőt vettem az első sorhoz.

I'm like a crow on a wire
You're the shining distraction that makes me fly
Oh, home
I'm like a boat on the water
You're the rays on the waves that calm my mind
Oh, every time

Olyan vagyok, mint a vezetékeken ülő varjú
Megzavarsz a ragyogásoddal és arra késztetsz hogy haza repüljek
Olyan vagyok mint a hajó a vízen
Te vagy a csillanás a hullámokon, amik bármikor megnyugtatnak

Halk sóhajt engedtem meg magamnak, ahogy elénekeltem az első versszakot. Egy egyszerű, vallomásos szerelmes szám. Egyelőre ennyinek tűnt, egyelőre még Louis is megnyugodva dőlhetett hátra a székében. A valódi arca a dalnak viszont még most következett.

But I know in my heart
You’re not a constant star

De a szívem mélyén tudom,
Hogy nem ragyogsz állandóan, mint egy csillag

And yeah, I let you use me from the day that we first met
But I'm not done yet
Falling for you, fool's gold
And I knew that you turned it on for everyone you've met
But I don't regret
Falling for you, fool's gold

És igen, hagytam, hogy használj engem az első naptól kezdve, mikor találkoztunk
De nem bánom, hogy ennyire beléd estem
Bolondok aranya
És tudtam, hogy bárkivel kikezdtél, akivel találkoztál
De nem bánom, hogy ennyire beléd estem
Bolondok aranya

A refrén végén az összes levegőmet kifújtam a tüdőmből, és résnyire nyitottam a szememet, de nem mertem semmi másra nézni, csak és kizárólag a gitáromra. Alig volt néhány pillanatom pihenni, a dal magával ragadott és vitt tovább.

I'm the first to admit that I'm reckless
I get lost in your beauty
And I can't see
Two feet in front of me

Az első leszek, aki bevallja, hogy meggondolatlan vagyok
Teljesen elvesztem a szépségedben és nem látok az orromon túl

And I know in my heart
You're just a moving part

De a szívem mélyén tudom, hogy 
csak egy mozgó darab vagy

And yeah, I let you use me from the day that we first met
But I'm not done yet
Falling for you, fool's gold…

És igen, hagytam, hogy használj engem az első naptól kezdve, mikor találkoztunk
De nem bánom, hogy ennyire beléd estem
Bolondok aranya

A refrén már automatikusan rántott magával, egyáltalán nem is gondolkodtam, csak hagytam, hogy a szám, a hangszálaim és a tüdőm úgy mozogjanak, ahogy szerettek volna. Fejben közben én újból ott voltam októberben, amikor minden olyan bizonytalan volt, amikor Louis sokszor kétségek között hagyott egyedül a megfogalmazhatatlan, bizonytalan érzéseimmel. Amikor még nem tudtam, hogy neki is mélyebb érzései vannak irántam, csak azt, hogy akart engem. Aztán fejben még messzebb repültem, vissza, egészen a táborig, ahol már az első pillanattól kezdve csak azt akartam, hogy Louis foglalkozzon velem és az sem érdekelt, hogy hogyan. Biztos voltam benne, hogy ha az utolsó éjszakán többet akart volna, nem kellett volna sokat küzdenie azért sem, hogy már akkor neki adjam mindenem. 

Yeah, I know your love's not real
That's not the way it feels
That's not the way you feel

Igen, tudom, hogy a szerelmed nem igazi
Az nem ilyen érzéseket vált ki
Te sem így érzel

Ezeket a sorokat énekeltem a leghalkabban és az egész szám le is lassult vele együtt. Tudtam, hogy ez nem így volt. Tudtam, hogy Louis-nak pont olyan valódiak és mélyek voltak az érzései már akkor is, de októberben Louis hetekig nem is adta jelét, hogy ez így lett volna. Elmondta, hogy kedvel, de sokszor hittem már akkor is a szavainak és nem mindig vezetett jóra. Nem tudtam pusztán a szavaiban megbízni. Úgy éreztem, akkor Louis teljesen a hatalmába kerített, egyetlen csókjával elvette az eszemet, és az ellenállásom egyenlő volt egyetlen szánalmas próbálkozással. Darabjaimra estem szét, mindegy hány hétig nem beszéltünk, vagy mennyire vert át előtte. A kezei közt megsemmisültem és képtelen voltam ellenkezni.

A következő refrénnel együtt felszakadt belőlem minden feszültségem. Könnyek folytak az arcomon lefelé, miközben én a gitáromba kapaszkodva folytattam a dalt. A szememet semmi esetre sem mertem kinyitni, nem akartam szembesülni azzal a rengeteg emberrel, akik előtt így kiborultam, hogy kapkodnom kellett a levegőt az éneklés és zokogás határán. 

And I knew that you turned it on for everyone you've met
But I don't regret
Falling for you, fool's gold

És tudtam, hogy bárkivel kikezdtél, akivel találkoztál
De nem bánom, hogy ennyire beléd estem
Bolondok aranya

A színpadon állva, szinte kisemmizve zártam le a dal végét a hajlított hangokkal, amik annak ellenére, hogy mennyire a határaim szélén álltam, tiszták voltak, és ezzel harmonikusan fejeztem be az egészet. 

Csak akkor nyitottam ki a szememet, amikor a gitárom utolsó hangja is elhalt. A közönség döbbent csendben figyelt engem, de amikor észbekaptak és tapsolni kezdtek, talán hangosabbak voltak, mint ezelőtt bármikor, de ebben nem voltam biztos. Több, mint 3 percen keresztül rejtőztem el a kis világomban, a szemhéjaim mögött és egyetlen árva hangot sem hallottam, így azt hiszem nem tudtam objektíven megítélni, hogy mekkora is volt a taps, de igazából nem is számított. 

Kingsley keze rántott vissza a valóságba, és ahogy rám nézett, megértően mosolyodott el, majd a vállamnál fogva jelezte, hogy kicsit álljak arrébb, hogy felkonferálhassa Louis-t. 

A fiú azonnal pattant a székéből, de az arcát már nem láttam, mert a föld felé fordította. Kingsley a vállamnál fogva vezetett ki engem a színpadról, ahol egy zsepit nyomott a kezembe, és lassan a lapockámat simította végig. Nem kérdezősködött, mert nem rá tartozott és ezt pontosan tudta is, csak megnyugatni akart, ami nagyon jól esett. Éppen kifújtam az orrom, és leengedtem a kezeimet az arcom előtt, amikor a lépcső tetején Louis lépett be a fal árnyékába. A tekintete még abban a félhomályban is rengeteg érzést tükrözött, de én nem tudtam volna egyet se megnevezni, annyira felkavart állapotban voltam. Ő sem szólalt meg, csak egy mozdulattal mellém lépett és puszit nyomott a járomcsontomra, közvetlenül a szemem alatt. A meglepetéstől hirtelen a szipogást is abbahagytam, de amikor utána fordultam, ő már a színpadon sétált középre. 

- Visszamész? - kérdezte a professzorunk, én pedig erőtlenül bólintottam és még mindig a kezemben tartva a gitáromat lementem a lépcsőn, és mielőtt Louis elkezdte volna a dalt, visszaültem a helyemre.

Nyakában a gitárjával ő is megtalált engem, majd szomorkásan elmosolyodott és a szemkontaktust meg se szakítva a mikrofonhoz hajolt és hamarabb kezdett énekelni, mint pengetni.

Shut the door, turn the light off
I wanna be with you, I wanna feel your love
I wanna lay beside you
I cannot hide this, even though I try

Csukd be az ajtót
Kapcsold le a lámpát
Veled szeretnék lenni
A te szerelmedet szeretném érezni
Mögéd szeretnék feküdni
Próbálom, de képtelen vagyok elrejteni ezt

Az ajkamba harapva néztem egyenesen Louis igéző szemeibe, miközben a szívem hevesebben vert, főleg a mostani felkavart érzéseim következtében. Ő egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta.

Heart beats harder, time escapes me
Trembling hands touch skin
It makes this harder
And the tears stream down my face

Erősebben dobban a szív
Az idő kiszakít engem
Remegő kezek érnek a bőrhöz
Megnehezíti az egészet
És a könnyek lefolynak az arcomon

Pontosan átéreztem, mit énekelt, ezt mind ő tudja belőlem kiváltani egyetlen érintésével. És ezt ő is pontosan tudta, én viszont nem, hogy én is pont olyan hatással vagyok rá, mint ő rám.

If we could only have this life for one more day
If we could only turn back time

Ha ez az életünk csak egy napig tart még
Ha visszapörgethetnénk az időt

You know I'll be your life, your voice
Your reason to be my love, my heart
Is breathing for this moment, in time
I'll find the words to say before you leave me today

Tudod, hogy lennék az életed, a hangod
Az okod, hogy az enyém legyél
A szívem ezért a pillanatért él
Még időben megtalálom a szavakat
Mielőtt elhagysz engem

A refrén befejezésével nyelnem kellett egyet, de a szememből így is megállíthatatlanul patakzottak a könnyek. Az ajkam megremegett, így inkább egymásnak préseltem és próbáltam bent tartani az újabb zokogást. 

Close the door, throw the key
Don't wanna be reminded, don't wanna be seen
Don't wanna be without you
My judgement's clouded like tonight's sky
Hands are silent, voice is numb
Try to scream out, my lungs
It makes this harder

And the tears stream down my face
Csukd be az ajtót
Dobd el a kulcsot
Nem akarom hogy emlékeztessenek
Nem akarom, hogy lássanak
Nem akarok nélküled lenni
Az ítélkezésem olyan felhős, mint az éjszakai ég
A kezek csendesek
A hang megdermedt
Próbálom kiüvölteni a tüdőimet
Ez megnehezíti az egészet
És a könnyek lefolynak az arcomon

Louis csak pillanatokra szakította el a tekintetét az enyémtől, de én képtelen voltam. Fogva tartott az egész helyzet. Ahogy újra a refrén jött, ezúttal már nem csak a szövegre koncentráltam, a dallam is elért hozzám. Louis hangjában és tekintetében teljesen elvesztettem a kapcsolatot a világgal.

A refrének közötti átvezető rész volt az egyetlen, amit csukott szemmel énekelt, ami inkább magának jelentett többet, mint nekem.

Flashing lights in my mind, going back to the time
Playing games in the street, kicking balls with my feet
There's a numb in my toes, standing close to the edge
There's a pile of my clothes at the end of your bed
As I feel myself fall, make a joke of it all

Felvillanó fények az elmémben
Visszamegyek az időben
Amikor még az utcán játszottunk
És a labdát rúgtuk
Megdermednek a lábujjaim
Ahogy közel állok a széléhez
Egy kupac ruhám van
Az ágyad végében
Ahogy érzem, hogy zuhanni kezdek
Viccet csinálok az egészből

You know I'll be your life, your voice
Your reason to be my love, my heart
Is breathing for this moment, in time
I'll find the words to say before you leave me today

Tudod, hogy lennék az életed, a hangod
Az okod, hogy az enyém legyél
A szívem ezért a pillanatért él
Még időben megtalálom a szavakat
Mielőtt elhagysz engem

Ahogy még egyszer utoljára is elénekelte a refrént, hirtelen ütött meg, hogy ezt nem csak nekem énekli, hanem egy több száz ülőhelyes egyetemi rendezvényen, az összes szaktársunk és azok ismerősei előtt. És le se tagadhatná, hogy én vagyok a személy, akihez írta a dalt, mert közben le se vette a tekintetét rólam. Louis mindenki előtt vallott nekem szerelmet, miközben még csak együtt se voltunk még hivatalosan. Annak ellenére, hogy nem tudta mi lesz a reakcióm, mindenki előtt bevállalta, hogy elénekli ezt a dalt. 

Hirtelen kevésnek éreztem magamat. Nem éreztem elég méltónak magam ahhoz, hogy ez a dal rólam szóljon, hogy Louis nekem énekelje, hogy engem szeressen. Louis tekintete még mindig csapdában tartott, de a gondolataim elszabadultak és pontosan tudtam, hogy mi lesz a következő lépésem. 

Ahogy a fiú végül meghajolt és elfordult, hogy lesétáljon a színpadról, én egy pillanat alatt kaptam fel a gitáromat és futólépésben tartottam a kijárathoz, mielőtt Louis észrevette volna, hogy merre mentem. Sok kérdő tekintetet éreztem a hátamon, mégsem hagytam, hogy bármi megállítson, úgy éreztem, menekülnöm kellett, így azelőtt csukódott be mögöttem az ajtó, hogy Louis elkezdett volna lelépcsőzni a színpadról. 

A benti tapshoz képest hangos csend fogadott odakint, az egyetem aulájában és én minél gyorsabban futottam be az öltözővé alakított terembe, hogy ott a gitáromat elcsomagoljam és a kabátomat felkapjam. Ha Louis ennyi idő alatt még nem jött utánam, valószínűleg azt hitte, mosdóba mentem, de lassan rá kell majd döbbenjen, hogy másról volt szó. 

Éppen a főbejárat felé tartottam, amikor egy hang mégis megállított.

- Harry! 

Ijedten kaptam oda a fejemet, és egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor Harryt láttam meg felém sietni. Én is felé fordultam, és mialatt én párat léptem, ő oda is ért hozzám és kérdés nélkül a karjai közé vett. Megkönnyebbülve fúrtam a fejemet a mellkasába, de gyorsan véget vetettem az ölelésnek.

- Menjünk kijjebb, kérlek - szólaltam meg kicsit rekedtes hangon, ő pedig azonnal bólintott és az eddig karján pihenő kabátjába most belebújt, hogy kikísérjen benne engem.

Odakint december közepe végett már rendesen csípte az arcunkat a hideg, de nekem nagyon jól esett. Az nedves arcom hamarabb hűlt le, és ahogy egy újabb fáradt sóhaj szökött ki az ajkaimon, az gomolyogva szállt el a levegőben. Harry egy darabig némán sétált mellettem, kezét zsebre téve.

- Akkor gondolom újra vége - törte meg az esti csendet, én pedig szomorú mosolyra húztam a számat és bólintottam. - Most valami azt súgja, ezúttal tényleg.

- Jól súgja - feleltem suttogva, majd felnéztem rá és keserédesen összemosolyogtam vele. Láttam rajta, hogy örült nekem. Talán jobban is, mint én az adott pillanatban, de amennyire felkavartak voltak az érzéseim, ez nem is volt csoda. Egymás után éltem meg a gödör alját, amikor az októberi érzéseimet énekeltem el, és a magaslat csúcsát, amikor Louis öntötte dalba a mostani érzéseit, amik nem változtak azóta, hogy megírta a dalt, vagy méginkább azóta, hogy szünetet kértem. Ezek után nem tudom hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet, valószínűleg a legrosszabbul tettem, mégis egy gondolat megragadt a fejemben, amit meg akartam valósítani. Ha nem is miattam, Louis miatt.

- Most legalább nem kételkedem Louis szándékaiban - felelte Harry halkan. - Láttam, éreztem, hogy minden érzése valódi. Bármi is történt veletek, amiről nem tudok, Louis nem az a paraszt seggfej, akinek képzeltem - Harry mondatát követően felnevettem, amit ő egy széles vigyorral értékelt, majd kíváncsian nézett rám. - Na és mi a következő lépés?

A tekintetem a Holdra tévedt, ahogy elgondolkodtam a válaszon, de nem tartott sokáig, Harryt beavattam a kezdetleges tervem minden részletébe, ami bár hirtelen támadt, reméltem, hogy legalább olyan jó is lesz.

Valami vélemény?:3 Szerintetek mit talált ki Harry drága?

Jövő héten, az utolsó fejezetben kiderül:P