- A rohadt életbe! - kiáltottam fel, amikor a majdnem tűzforró teával forráztam le magam és áztattam el az egész ingem.

- Basszus - kuncogott fel mellettem Sky, de azonnal nyúlt, hogy segítsen lerakni a csészét a kezemből. Amint azt az asztalra tette, a ruhásszekrényemhez lépett, hogy egy másikat vegyen elő nekem, amíg én az ingemet kezdtem kigombolni. A kanapén ülve a lábammal megállíthatatlanul doboltam és miután leszenvedtem magamról az egyik kedvenc, most már vizes ingemet, idegesen a hajamba túrtam.

A lány a szekrényből az egyik olyan inget választotta ki, amelyiket együtt vásároltunk. Vad minták és sok szín díszítette a ruhadarabot, és szinte biztos voltam benne, hogy neki meg az volt a kedvence. Egy frusztrált sóhaj kíséretében elvettem tőle, bár nem igazán oldott ez sem a feszültségemen.

- Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte Sky, majd mellém ült és a térdemre fektette a tenyerét, hogy ezzel megállítsa a lábam és próbáljon egy kicsit nyugtatni. - Ez csak Louis.

- Pont ez az, hogy Louis! - feleltem, és egy pillanat alatt vettem magamra az új felsőm, és sietve kezdtem begombolni. - Francba! - szitkozódtam, mert mire sikerült félig begombolnom, amikor vettem észre, hogy már az elején elcsúsztam egy gombbal. Idegesen bontottam újra szét. - Talán nem kellett volna igent mondanom.

- Talán tényleg nem - mosolyodott el Sky, és miután korábban már beszéltünk erről, tudtam, hogy ő szerinte még várnom kellett volna. - De már megtetted, szóval csak próbálj megnyugodni és viselkedj természetesen!

- Könnyű ezt mondani - morogtam, de a viselkedés nem Sky-nak szólt, csak a helyzet ezt váltotta ki belőlem.

- Hé! - vonta magára a figyelmem és egy kicsit megpaskolta a térdemet is. - Ez csak egy randi. Ráadásul minden valószínűség szerint egy sikeres kimenetelű randi, bármit is csinálsz, mert Louis szeret téged. Ez után még mondhatod neki azt, hogy kell még egy kis idő.

- Más kérdés az, hogy megtehetem-e vagy meg tudom-e tenni - sóhajtottam és az asztalról újra kezembe vettem a csészét. A fele se maradt meg benne, de nem bántam, így legalább nem öntöm majd ki újra, és sokkal gyorsabban is hűl majd. - Ha józanul gondolkodtam volna, talán tegnap se egyezek bele ebbe.

- Nem baj, hogy beleegyeztél szerintem - rázta meg a fejét Sky. - Persze, Harryvel is most kezdtétek el megismerni egymást úgy igazán, és talán ahhoz, hogy jobban össze tudj hasonlítani két kapcsolatot, jobb lett volna, ha kicsit mélyül, de így legalább táplálod Louis reményét. Ez a randi erőt adhat neki ahhoz, hogy ha utána is időt kérsz, azt kibírja.

- És ez a randi pont összetörheti még jobban is, ha végül nem akarok tőle semmit - egészítettem ki.

- Valóban van ilyen lehetőség, Harry? - nézett rám kicsit kételkedve Sky, én pedig sóhajtva megráztam a fejem.

- Nincs - feleltem beletörődően és belekortyoltam a teámba.

- Apropó, Harry tud erről? - érdeklődött, én pedig kicsit hátrébb dőltem a kanapén, miközben bólintottam.

- Elmondtam neki péntek este, és tökre támogatott - mondtam, és a szám sarka finoman felfelé görbült, ahogy visszagondoltam rá. Kicsit tartottam attól, hogy elmondjam neki, de miután Louis-val már teljesen elszúrtuk az őszinteséget, nem vágytam több kavarásra a Harryvel való kapcsolatomban. Ő viszont nagyon nyíltan fogadta, és elmondta, hogy attól, hogy mi most egy kötetlen kapcsolatba kerültünk, ő örül nekem, ha valaki más mellett boldog lehetek, és nem bánja, ha ez azt jelenti, hogy kevesebbet járok majd a Rainbow-ba és ha onnantól kezdve csak a társaságomat élvezheti majd. Persze, azt még mindig nem értette, hogy miért nem hagytam már faképnél Louis-t, de ezt nem lehetett igazán átadni, anélkül, hogy kiteregettem volna Sky múltját is hozzá, így ezt nem is vártam tőle, hogy megértse. Elég volt, hogy rám bízta, hogy eldöntsem, Louis a megfelelő fiú-e, és készen állt arra, hogy azt feleljem, hogy igen.

- Érdekes kapcsolatotok van amúgy - jegyezte meg a fejét csóválva, én pedig csak vállat rándítottam.

- Szeretek vele lenni. Igazából csak jól érezzük magunkat egymás társaságában, és ő egy olyan személy, aki teljesen külsős, és senkit se ismer igazán rajtam kívül. Jó, hogy van valaki, aki megért anélkül is, hogy közvetlenül benne lenne a szituációban. Nagyon jó vele beszélgetni - feleltem mosolyogva.

- Meg gondolom mást is csinálni - húzta vigyorra az ajkait, én pedig röviden felnevettem.

- Na igen, mást is csinálni - helyeseltem, majd kicsit lejjebb csúsztam a kanapén és a csészét a hasamra tettem. - Vele lenni nagyon egyszerű és bár nagyon kínos személy vagyok állandóan, őt ez nem zavarja. Viszont folyton táplálja az önbizalmam, és folyton flörtölünk, teljesen nyitottan és nem fél megcsókolni egy egész bár előtt sem. Egyszerűen teljesen más személyiség, mint Louis. Talán ha nekem nem lenne képben ő, neki pedig valaki más, akkor alakulhatna is valami, de így tényleg nem más ez, csak... szórakozás.

- Értem - bólogatott mosolyogva, majd finoman oldalra döntötte a fejét. - És segít?

- Segít - vágtam rá határozottan. Mégha nem is jelentett mély érzéseket, jó volt, hogy valaki az én oldalamon állt, akkor is, ha nem nekem volt igazam.

A dohányzó asztalon lévő telefonomat feloldva néztem meg az időt. Éppen háromnegyed 6 volt, mire nekem a gyomrom görcsbe rándult. Tagadhatatlanul izgultam a ma este miatt, és nagyon szerettem volna, hogy végül az egész jól alakuljon. Nem csak ez az este, hanem az összes, amit Louis-val töltök majd.

- Idő van? - kérdezte Sky a kétségbeesést ábrázoló arcomat látva, majd ő is a telefonomra nézett. - Nyugi!

Nagy levegőt vettem és kifújtam, majd a kezembe vettem a csészém és sietős tempóban megittam belőle a meleg teát. Sky-jal együtt felálltunk és ő is szó nélkül kezdett öltözködni, amikor elkezdtem a csizmámat húzni. Sapkában-sálban várt már a folyosón, amikor az ajtót zártam, és közösen lépcsőztünk le a földszintre.

Az utcán még egyszer megszorítva a kezemet, puszival köszönt el, és egy utolsó biztató mosolyt követve elindult a metró állomás felé, hogy hazamenjen. Én az épület falának dőlve sóhajtottam és figyeltem, ahogy a leheletem elgomolyog előttem a friss, hideg november végi levegőben.

Nagyon hamar érkeztem, vagy tíz perccel korábban, így temérdek időm volt gondolkodni. Mégis, annak ellenére, hogy minden perc legalább háromszorosának érződött, amikor megláttam Louis alakját kibontakozni a ködből, úgy éreztem egy percem se volt felkészülni erre a találkozásra. A szívem nagyot dobbant, amikor nem csak az alakját, hanem a mosolygó arcát is tisztán láthattam. A számat összeszorítottam és nyeltem egyet, ahogy elrugaszkodtam a faltól és Louis-val szemben álltam meg.

- Szia, Harry! - köszönt, belőlem pedig feltört az eddig kétségekkel elfojtott mosolyom. Miért volt rám ilyen hatással csak annyi, hogy kiejtette a nevem?

- Szia! - viszonoztam, és végre felszabadultan lélegeztem fel. Elég volt két szó, a laza testtartása és egy mosoly, és máris elengedtem azokat a feszültségeket, és idegességet, amik több mint 24 órája gyötörtek. Louis különleges hatással volt rám, valami olyannal, amivel senki más. De lehet ennek az egyszerű magyarázata csak annyi volt, hogy szerettem őt. Szerelmes voltam.

- Mehetünk? - kérdezte a fejét oldalra biccentve, de a kezeit nem vette ki a zsebéből. Nem lépett közelebb hozzám, nem ölelt meg, nem csókolt meg, csak távolról vezette végig rajtam a tekintetét, miközben bólintottam és elindultunk Manchester belvárosa felé.

- Gyalog jöttél? - érdeklődtem, mert nem láttam a parkoló autóját, és az erre engedett következtetni.

- Igen - bólintott, miközben megtorpant egy zebra előtt, hogy elengedjen egy autót, majd mindketten leléptünk az úttestre. - Nem akartam azért visszautasítani egy esetleges forralt bort, mert kocsival vagyok.

- Jogos érv - helyeseltem és egy pillanatra rámosolyogtam, amikor összenéztünk.

- És hogy vagy, Harry? - kérdezte és a hangjában őszinte érdeklődés és egy leheletnyi aggódás vegyült.

- Jól - vágtam rá, majd egy pár lépés erejéig a cipőmre néztem, utána pedig magunk elé az utcára, ahol most pár ember sétált, de gyanítottam, hogy ha közelebb érünk majd a belvároshoz, sokkal többen lesznek. - A körülményekhez képest legalábbis így gondolom.

- Liammel találtok időt arra, hogy tudjatok beszélni, ugye? - nézett rám, én pedig bólintottam neki. - Akkor jó, tudom, hogy neked fontos ő, de mostanában Zayn nagyon kisajátítja, vagy veled szemben nem?

- Arra gondolsz, hogy amíg beszélsz Liammel, ő többször ír rád, hogy mikor teszitek le, mert szeretné felhívni? - vigyorodtam el, ő pedig hevesen kezdett bólogatni, szóval biztos voltam benne, hogy vele is előfordult már. - Megesett párszor.

- Én konkrétan nem tudok Liammel közösen dolgozni, mert ez a lökött folyton zavar. Az utóbbi alkalmakkal már úgy hívtam fel Liamet, hogy lenémítottam őt - ingatta meg a fejét hitetlenül, én pedig elmosolyodtam rajta.

- Liam még mindig segít? - kérdeztem meglepődve. A fiúnak, miután bekerült a kórházba, elintéztük, hogy halaszthasson egy félévet, ugyanis annál hamarabb aligha fogja tudni folytatni a tanulmányait. Emiatt viszont ugye nem is kell majd vizsgáznia sem semmiből, és a dalt se kellett megírnia, amivel közösen dolgoztak Louis-val. Eddig nem merült fel bennem, hogy ezt a fiúk ez után is folytatták, de Louis bólintott a kérdésemre, így minden bizonnyal így történt.

- Eleinte azt gondoltam, hogy nem fog, hogy majd Kingsley talál nekem valaki mást vagy hasonló, de szerencsére Liam se akarta abbahagyni - felelte Lou, én pedig kicsit zavarodottan, de annál boldogabban néztem rá és a hangom meglepetten szólt.

- Szerencsére?

- Igen - bólintott magabiztosan, majd lazán megvonta a vállát. - Liamnek nagyon jó tanácsai vannak, és nem akartam lecserélni, úgyhogy örülök, hogy ő vállalta még így is, hogy foglalkozik velem. Elég szar videochaten megoldani ezt az egészet, de még így is sokkal jobb, mintha valaki mást kaptam volna éppen most.

- Akkor végső soron sikerül kijönnötök minden ellenére? - kérdeztem reménykedve és nagyon jól esett az, amit hallottam. Eddig egyetlen állandó ellentét volt a bandánkban, de így már létrejöhetett köztünk egy valódi, összetartó barátság is. Persze, ha mi ezt Louis-val nem szúrjuk el.

- Úgy néz ki - bólintott mosolyogva a fiú. - Liam nagyon sokat segít nekem, és az alkalmak alatt megkedveltem.

- Ennek örülök - mosolyodtam el én is és a fiú arcáról újra előre néztem, mivel éppen egy főútra kanyarodtunk rá, ami két oldalt fényekkel volt kivilágítva. Nagyon jó érzés kerített hatalmába, ahogy felnéztem, az arcomat csípte a hideg, és Louis lépteit hallottam magam mellől.

- És ti Elise-szel jól haladtok? - érdeklődött, mire újra visszazökkentem a beszélgetésbe és válaszoltam rá.

- Igen - bólogattam. - Bár eddig volt egy elképzelésem arról, hogy mit fogok előadni, de Elise szerint tudok jobbat is, és a dalszövegeim között, amiket odaadtam neki, hogy nézze át, meg is találta azt a "jobbat", de... Azt nem fogom tudni elénekelni egy színpadon mindenki előtt - ráztam a fejemet tehetetlenül. Az utóbbi egy napban sokat rágódtam azon, hogy mit kellene választanom, de még mindig nem tartottam jó ötletnek azzal a dallal fellépni.

- Miért? - tette fel az egyszerű kérdést Louis, én pedig azonnal rávágtam volna, hogy mert róla szól, mégis valahogy máshogy akartam megfogalmazni.

- Mert nem előadásra készítettem. Azzal a dallal csak megragadtam egy érzést, ami azokban a napokban kísértett, amikor megírtam. Az az enyém, és nem érzem azt, hogy bárki másra tartozna. Elise-nek se szándékosan adtam oda, viszont ő azt mondja, hogy pont ettől gyönyörű. Mert a saját érzeseimből írtam.

Louis csendben gondolkodott és őszintén kíváncsi lettem volna arra, hogy mi jár a fejében. Vajon megfordult a fejében, hogy a dalom róla is szólhatott?

- Szerintem nincs abban semmi rossz, ha olyan dalt választasz, aminek te is jelentős részét képviseled. Sokkal természetesebben tudod majd előadni és őszintén át tudod majd adni a közönségnek, hogy miről szól a dal. Bele tudod magad élni, mert az a dal egy részed volt valamikor - érvelt mellette. - Liam nekem is azt javasolja, hogy olyan dalt vigyek, ami csak hozzám tartozik és más nem énekelheti el.

- De ez el tud sülni balul is - mutattam rá. - Ha összeomlasz a színpadon, mert olyan erővel van rád a dal, azt nem hiszem, hogy értékelné a közönség.

- Szóval ezek az érzések amiket megragadtál negatívak? - következtette ki Louis a mondanivalómból, én pedig megdörzsöltem a homlokom, mert olyan sokat kezdtem el beszélni erről, hogy lassan a szöveget is kezébe nyomhatnám, nem érné meglepetés, hogy mi van benne.

- Nem kifejezetten negatívak, de nem pozitívak, az biztos - szögeztem le, de aztán újra elgondolkodtam. - Vagy éppen, hogy mindkettő. Ilyen keserédes, van benne jó, és van benne rossz is. De összességében inkább negatívnak mondanám - magyaráztam, de hogy kicsit eltereljem a témát ezekről az érzésekről, objektívebb dolgokról kezdtem beszélni. - Emellett, nem szeretnék senkit se megbántani, vagy félreértéseket elindítani, azért, mert a dal már nem aktuális. Az csak egy pillanatnyi állapot volt, és nem is láttam át az egész helyzetet.

- Akkor ha azt választod végül, mielőtt elénekled, beszélj az illetővel! - tanácsolta Louis, de még mindig nem tudtam eldönteni, hogy érti-e, hogy kiről van szó, vagy nem. Igazából próbáltam úgy fogalmazni, hogy leeshessen neki, de ne legyen túl egyértelmű. Valahol mélyen azt akartam, hogy tudja, a dal róla szól, de emiatt mégsem szerettem volna kínos szituációba kerülni. Bár gyanítottam, hogy ez előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz.

- Rendben - bólintottam, mint aki megfogadta a tanácsát, majd egy rövid csend telepedett ránk, ahol csak az utca zajai hallatszódtak. Alig léptünk hármat, amikor Louis megtörte a csendet.

- Én vagyok az illető, igaz? - kérdezte, de szinte nem is kérdés volt ez, csak egy kijelentés.

- Igen - suttogtam végül mégis, annak ellenére, hogy már ő is tudta.

- Nem akarlak befolyásolni, Harry - nézett rám, mire én is felvettem vele a szemkontaktust. - Nem akarom, hogy ne énekeld el miattam, de azt se, hogy igen. Nyilván kíváncsi vagyok rá, de ha ez csak rád tartozik, akkor nem kell megosztanod senkivel. Ha pedig mégis úgy érzed, hogy ez lesz az, amivel fellépsz majd, legalább tudni fogom, hogy nem az aktuális érzéseidről van szó. Megpróbálok majd nem megsértődni, vagy hogy fogalmaztál.

- Megbántódni - javítottam ki játékosan, ezzel próbálva oldani a kettőnk között kialakult feszültséget.

- Ezer bocsánat, megbántódni - mosolyodott el miközben pajkosan a szemembe nézett, majd nem sokkal később összeráncolta a szemöldökét. - Egyáltalán mi a különbség a kettő között?

- A megsértődés talán felszínesebb - feleltem vállat vonva, mire ő rámhagyta.

- Neked elhiszem - mondta, majd egy sokkal könnyebb témára váltott, mire én is elengedtem magam a korábbi feszengésemből a dal miatt.

Az út alatt végig lazán beszélgettünk, és ennek őszintén örültem. Nem vált kínossá, mert Louis szinte mindig elviccelte a dolgokat, ha éppen úgy alakultak, és ezzel elmosta a komoly helyzetet. Valójában kellemes volt minden perc, amit vele töltöttem, és nem cseréltem volna le semmire. A házamtól nem messze megálló villamos közvetlenül vitt minket Manchester egyik főterére, ahol már nyüzsögtek az emberek a finom illatok és kis fakunyhók között. Az árusok egymás hegyén hátán árulták a különböző kézzel készült termékeket, és azt se tudtuk, hova kellene figyelnünk, amikor megálltunk a standok közötti soron. Mindenhonnan kiáltások, beszélgetések, nevetés hallatszott, és akárhova néztünk, a az arcokon mosoly játszott, ami miatt hamar az enyémre is rákerült.

- Édes Istenem, de jó itt! - sóhajtott egy hangosat mellettem Louis, miközben a saját gondolataimat fogalmazta meg. Ránéztem, és még sikerült éppen elkapnom, ahogy csukott szemmel vett egy mély levegőt, és magába szívta azt a fenomenális karácsonyi hangulatot, ami a téren volt, mielőtt viszonozta volna a tekintetemet. Az ő arcán is határozottan alakot öltött a mosoly, ami még nagyobb hatással volt az enyémre. A szemei csillogtak miközben tartottuk a szemkontaktust.

- Én is imádom - bólogattam, majd sóhajtottam egyet és újra körülnéztem. - Szörnyű, hogy csak karácsonykor van ilyen, de ha nem csak akkor lenne, akkor már nem is lenne ilyen különleges.

- De legalább az egész adventi időszakon keresztül tart - egészítette ki, miután beleegyezően bólintott. - Gyere, meghívlak egy forralt borra! - mondta, és nemes egyszerűséggel megfogta a kezemet, és maga után húzta, ahogy elindult az egyik ígéretesnek tűnő stand felé.

Elpirulva néztem, ahogy a kezével szorosan fogta az enyémet, és elkezdett bemenni az emberek rengetegébe. Nem pillantott hátra, amíg nekem lehetőségem nyílt a tekintetemet a hajára vezetni. Ő nem viselt sapkát, most a mindig kócos haja mintha rendezettebb lett volna, de olyan szívesen túrtam volna bele! Egyelőre viszont azt kellett kezelnem, hogy a kezemet még akkor se engedte el, amikor megérkeztünk és az árus csak ránk figyelt. Louis a kezemet fogta, miközben egy idegennel beszéltünk!

- Fehér vagy vörös? - kérdezte oldalra fordulva. A kézfogás miatt eleve nem álltam távol tőle, de ahogy oldalra is fordult, kicsi mozdulattal könnyedén az arcomra nyomhatott volna egy puszit. De mivel ezt szerencsére nem tette meg, annyira nem hozott zavarba és rövid mérlegelés után válaszoltam.

- Vörös.

- 2 bögre vörös forralt bort szeretnénk - mosolygott a középkorú nőre, aki azonnal ki is szolgált minket. Nem sokkal később már a kezemben tartottam a forró bögrét, amit idén karácsonykor lehetett venni utána pedig vagy hazavinni, vagy visszaváltani. A fiú kénytelen volt elengedni a kezem, amíg elővette a pénztárcáját és fizetett. Én megfogtam az ő bögréjét is, majd amikor végzett, visszanyújtottam neki, de a kezemet újból nem fogta meg. Én mind a 10 ujjamat a bögrém köré fontam, hogy felmelegedjenek.

Standtól standig mentünk, ahogy felfedeztük a vásárt. Hihetetlen volt, hogy ez az első hétvégéje volt az adventnek, mégis rengetegen voltak. Louis-val most, hogy nem fogtuk egymás kezét, szorosan a másik mellett kellett lépkednünk, hogy ne sodródjunk el egymástól. Szebbnél szebb dolgokat láttunk: karácsonyi díszeket, kézzel készült háztartási termékeket, játékokat, és rengeteg édességet is. Az egyik standnál, ahol az utóbbit árulták, én nem tudtam ellenállni a fahéjas-cukros mandulának, és miután Louis bevallotta, hogy ő még nem kóstolta, azonnal odaáltam az eladó elé, hogy mindkettőnknek elegendő mennyiséget kérhessek.

Egy papírzacskóba szedte a szemeket, és miután kifizettem, a kezembe is nyomta, én pedig éreztem, hogy a mandulák még melegek voltak. Azonnal belenyúltam, és kivettem belőle egy szemet, amíg most Louis vigyázott az én bögrémre. A kezemet a szájához közelítettem, ő pedig azonnal elmosolyodott, és ki is nyitotta az ajkait, hogy megetethessem az édességgel. Elégedett vigyorral rágta szét a mandulát, de amikor megérezte az ízét is, és nem csak a jelenet miatt mosolygott, a szemei felcsillantak és sóvárogva nézett a kezemben tartott papírzacskóra. Én felnevettem, és biztos voltam benne, hogy amikor kivettem még egy szemet, azt hitte, hogy azt is neki adom majd, de ehelyett csak bekaptam és boldogan mosolyodtam el.

Mielőtt tovább indultunk volna, Louis kiharcolta magának, hogy egy kicsit töltsek az ő bögréjébe, és akkor nem kell folyton tőlem kérnie. Alig pár szemet kapott be, amikor egy kijelentés hagyta el a száját.

- A te kezedből sokkal finomabb volt.

- Vajon ki gondolta volna? - vigyorogtam rá, de a mondata rendesen megdobogtatta a szívemet, és nagyon jól esett. Nevetve nyúltam bele a bögréjébe, hogy egy újabb mandulát adhassak neki. Mikor a szájával érte nyúlt, szándékosan egy kicsit megnyalta a kezemet is, én pedig csak még jobban nevettem és mintha undorodnék tőle, a kabátjába töröltem utána az ujjaimat. Ő nem is foglalkozott velem, csukott szemmel túljátszotta, hogy mennyivel finomabb az én kezemből, mint a sajátjából.

Ahogy újra tovább indultunk, most én voltam az, aki Louis tenyerébe csúsztatta a sajátját, amit ő egy visszafogott, de annál többet jelentő mosollyal és tekintettel honorált. Én mélyen a szemébe néztem, és most nem csupán megfogtam a kezét, hanem összefűztem az ujjainkat. Talán ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem: nem fogok lemondani a Louis-ról, semmi áron.

Így álltunk meg nem sokkal később egy másik édességes stand előtt is, ahol szebbnél szebb mézeskalácsok voltak. Louis-val csendesen néztük, hogy egyesek milyen aprólékos munkával tudták kidíszíteni a legegyszerűbb formákat is, amíg a mellettünk álló 7-8 éves lánykának köze nem volt a csendhez.

- Anya, de én szeretnék! Egy olyat, azzal az angyalkával! - nyafogta, hiába mondta már többször is az édesanyja, hogy nem lehet.

- Az előbb kaptál forrócsokit és pitét is! Most legyen elég ennyi, Lotte! - mondta, és kézenfogta a lassan már visító lányát, hogy elhúzza a sok édesség elől.

Én az eladó srácra néztem, aki talán egy tizessel lehetett idősebb nálunk. Elmerengve nézett az anyuka és gyereke után, majd a tekintete hirtelen összeakadt az enyémmel.

- Megbocsátotok egy percre, kérlek? - kérdezte, és már fordult is ki a helyéről, hogy kezében az angyalkás mézeskaláccsal utánuk menjen. Elmosolyodva néztem, ahogy az anyukának a vállát megkocogtatta, majd egy meleg mosollyal nyújtotta át az édességet.

- Ez rendes tőle - szólalt meg mellettem Louis, mire visszafordultam felé és bólintottam.

- Szerinted ő csinálja ezeket a sütiket?

- Ötletem sincs - rántotta meg a vállát. - Te akartál venni valamit, vagy menjünk tovább?

- Mehetünk - bólintottam, és léptem egyet hátra, hogy kitolassak a standtól, Louis viszont túl későn próbált meg engem visszahúzni, és úgy összeütköztem az eladó sráccal, aki éppen visszajött, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és Louis se tudott megtartani. Pillanatokon belül kötöttünk ki a földön mindhárman, illetve csak én nem, mert egyenesen Louis-ra estem.

A fiúval szinte azon pillanatban törtünk ki röhögésben, az eladó férfi bocsánatkérését meg se hallva.

- Tudod, ha szeretnél közelebb lenni hozzám, elég lett volna mondanod, és nem lett volna szükséges rám is esned - mondta csillogó szemekkel Louis, és miközben én a mellkasán támaszkodtam a tenyeremmel, ő az ujjaival felnyúlt és úgy simította egy néhány tincsemet a fülem mögé, hogy a sapka vonalában végigcirógatta a bőrömet. Én elnevettem magam, de egyelőre nem mozdultam.

- Szentül hittem, hogy valami olyan viccet fogsz elsütni, hogy belédestem - feleltem, ő pedig csak a fejét ingatta.

- Az már túl klisés lett volna és nem is lett volna újdonság - válaszolta és még mindig széles mosollyal néztem rá, amit én is viszonoztam.

- Tudod ideális esetben más fiú megtartott volna, nem esik el velem együtt - tereltem hirtelen a témát, mert nem akartam még erről beszélni. Talán még egy bögre forralt bort megittam volna előtte. A mondatról viszont azonnal eszembe jutott Harry, aki ebből a szempontból pontosan az ideális fiút személyesítette meg. Nem kérdés, hogy ha ezt a mutatványt vele csináltam volna, akkor ő elkapott volna, én pedig szerencsétlenebbnek éreztem volna magam. Azzal viszont, hogy Louis velem együtt esett, és aztán ilyen könnyedén kezelte, ez egyáltalán nem nyert teret bennem, sőt egész természetesnek hatott, és nem bántam, hogy mindannyian a földön végeztük.

- Még szerencse, hogy nem az ideálisságra törekszem, hanem az egyediségre - felelte gondolkodás nélkül, én pedig egy utolsó széles mosollyal végül feltoltam magam róla. Az eladó közben már rég visszatért a sütemények mögé, mi pedig kaptunk pár furcsa pillantást, de különösebben nem zavart minket. Felsegítettem Louis-t is, majd a kezét el nem engedve sétáltunk tovább. Az arcomon őszinte és kicsit önfeledt mosoly kapott helyet, és szinte Louis oldalának simulva sodródtam tovább a tömeggel.

Alig fél órával később újra frissen megtöltött poharakkal ültünk egy asztalhoz, mert körbeértünk az egész vásáron és most már csak tényleg egymásra koncentráltunk. Ez már a harmadik adagunk volt a 3 decis bögrékben, így már a bor is jelentősen hozzátett a jó hangulathoz. Könnyű volt Louis-val beszélgetni, nem akadtak meg a gondolatok, nem futott zátonyra egyetlen téma sem, folyton tovább gördült, csapongott és rengetegszer végződött nevetéssel. Őszintén jól éreztem magam mellette és nagyon örültem annak, hogy igent mondtam erre az estére, és biztos voltam benne, hogy Sky is meg fogja változtatni majd a véleményét, ha ezt elmondom neki.

- Hiányzol - szólalt meg egyszer Louis, amikor éppen elhalt a nevetésünk, és egy pillanatnyi csend telepedett ránk. Én sokkal komolyabb arckifejezéssel néztem rá, és óvatosan beharaptam az ajkaimat, mert nem voltam benne biztos, hogy erre mit feleljek. Nyilván nekem is hiányzott, ezt az érzést senki mástól nem kapom meg, de valami visszatartott abban, hogy kimondjam. - Ó, kérlek, ezt ne! - nevette el magát, én pedig értetlenül, de mosolyogva húztam fel a szemöldököm, mert nem értettem, mire mondta ezt. - Nem várom el, hogy visszamondd, egyáltalán nem, még annak is örülök, hogy meghallgattad és nem futsz el, csak kérlek ne gyere ezzel az ajakharapdálós töprengő arckifejezéssel, mert kikergetsz vele a világból.

Most még erősebb mosolyra húztam a számat, majd szándékosan nem engedtem el a fogaimmal az alsó ajkamat, mire Louis felnyögött, és látványosan eltakarta a szemét, hogy megmutassa, mennyire szenved.

- Köszönöm - komolyodtam el egy idő után, mire ő is leeresztette az arcát takaró kezeit, és egy meleg mosollyal nézett rám. Értette, hogy mire vonatkozott, így nem akartam feleslegesen túlmagyarázni.

- Én köszönöm, hogy eljöttél velem, Hazza! - mondta mosolyogva, én pedig szerintem bele is pirultam, amikor meghallottam a régi becenevemet tőle. Hiányzott. A becenév is, ő is és minden, ami vele járt. - Addig várok, ameddig szükséged van rá, csak már tényleg hiányoztál nekem. Te hiányoztál, nemcsak a kapcsolatunk. Fontos vagy nekem.

A tekintetemet elszakítottam az övétől, mert már képtelen voltam tovább tartani. Először a gyűrűimre esett a pillantásom, de mikor Louis ujjaira tévedt, odanyúltam, és finoman ráfektettem a tenyeremet a kézfejére.

- Nekem is hiányzol - vallottam be, mert minimum ennyivel biztos, hogy tartoztam neki. Ő megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd lágy hangon szólt hozzám.

- Akkor lehetne, hogy innentől őszinték leszünk? Teljesen őszinték egymással? Nem akarok több kavarást, és szeretném, ha meg tudnánk bízni egymásban - mondta Louis reménykedve, és a másik kezét elemelte a bögréjéről és az én kezemre tette, ami éppen az övén pihent. Felemeltem a tekintetemet, hogy az ő szemeibe nézhessek, majd egy halvány mosoly mellett, kis mozdulatokkal bólogattam felé.

Ez volt, amire vártam, ez volt, ami miatt szünetet kértem. Most jött el az idő, hogy elkezdjük újraépíthetni a kapcsolatunkat, ezúttal mindenféle hazugság nélkül.

...

Késő este volt már, mire hazaindultunk, és Louis kérdés nélkül kísért el engem is. Valójában magunkhoz képest csendben, de jókedvvel sétáltunk, és szinte minden második lépésnél összemosolyodtunk. Éreztem, hogy az a pár bögre forralt bor, amit ittunk a fejembe szállt, de pont jó volt így. Louis-val csak nevettünk, amikor valamelyikünk nyelve összeakadt beszéd közben, vagy kicsit megszédült egy-egy lépésnél, de hamar tovább is léptünk rajta. Ujjainkat összefonva kísért engem haza, és most villamos helyett csak sétáltunk, ezzel is tovább nyújtva a randit.

Amikor megláttam az épületet, amiben laktam, egy picit összeszorult a szívem, mert ez a befejezést jelentette. Sajnáltam, hogy ennyi volt, mégis annyira egész volt így, hogy nem változtattam volna rajta semmit sem.

Mikor a bejárat elé érkeztünk, Louis megtorpant, én pedig még mindig a kezét fogva léptem elé, vele szemben, és talán most először az este kicsit kínosan néztünk egymás szemébe, de hamar elnevettük magunkat. Nem akartunk még elbúcsúzni, de mindketten tudtuk, hogy ez következett.

- Nagyon jól éreztem magam - kezdte végülis Louis, én pedig a mondatát követően megszorítottam a kezét, és bólintottam, hogy jelezzem, én is. - Szép álmokat, Hazza!

Elmosolyodtam, majd egy gyors mozdulattal hajoltam az arcához, hogy egy puszit nyomhassak rá. Éreztem rajta, hogy meglepődött, sőt egy pillanatra meg is dermedt, de amikor vissza egyenesedtem, már ellazult és lágy tekintettel nézett rám.

- Neked is, Lou! - viszonoztam a mosolyt, majd intettem egyet, és az ajtóhoz indultam. Ő is intett, majd elindult arra, amerről korábban jött. Miután a kapukódot beírtam, még elnéztem az irányába, és pont elkaptam, ahogy a válla felett rám nézett. Elnevettem magam, majd egy pillanatra oldalra döntöttem a fejem, de végül beléptem a meleg épületbe és csak akkor vettem észre igazán, hogy mennyire át voltam fagyva.

Gyorsan szedtem felfelé a lépcsőket a lakásomhoz, ahova amikor beértem, csak gyorsan ledobtam magamról mindent és felszaladtam a galériára, hogy az ágyamon hanyatt dobjam magam. Egy széles mosoly próbálta szinte szétszakítani az arcomat és hogy valamit a kezeimmel is tudjak szorítani, magamhoz öleltem az egyik párnámat és félig belefúrtam a fejemet is.

Egyetlen egy randi sem váltott ki belőlem korábban ilyet. Senki iránt nem éreztem így soha.

Louis különleges volt.

Mivel ez az utolsó rész karácsonyig, szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni, pihenjetek és egyetek sokat. Kívánok mindenkinek harmonikus, békés karácsonyt, amikor tényleg tudtok belülre figyelni és elvonatkoztatni az élet kemény oldalától. Én terveim szerint a szünet alatt végig hozom majd a részeket, és maradok a hétfőknél. Már csak 2 rész tartalékom van, úgyhogy nem merem begyorsítani, annak ellenére sem, hogy már csak 2 részt kell megírnom, de azok fontos részek, semmi esetre se szeretném összecsapni.

Úgyhogy karácsony után jövök:*