Oldalamon Liammel álltunk sorba és vettünk el öt kajás dobozt, magunknak és a többieknek, majd visszafordultunk az asztalunk felé.

- Mégis hogy gondolta? Nem lesz elég időnk megtanulni egy dalt, ráadásul még össze is kell hangoldódnunk, lehetetlen az egész. Ha nevezni akar, nevezzen egyedül, ne rántson minket magával! - a barátomnak be sem állt a szája, mióta felkeltünk, hogy elhozzuk a vacsorákat. Egyfolytában szidta és szidta szegény srácot, aki most éppen Zayn vállát paskolta meg, akinek az ábrázata körülbelül úgy festett, mint Liamé. Morcosan.

- Nézd, ez egy jó csapatépítési program lehet, ha úgy állsz hozzá - próbáltam kicsit segíteni neki. Nekem őszintén tetszett az ötlet, hogy együtt lépjünk fel.

- Szóval te az ő oldalán állsz, mi? - Liam felháborodva fordult felém, én pedig haragosan néztem a szemébe. Nem állok senki oldalán!

- Nem, Liam, csak próbálok egy kis lelkesedést önteni beléd, mert ez nem a világvége. Nem egyedül állsz majd a színpadon. Nem azt mondta, hogy majd te elvállalod, hanem azt, hogy mi, öten. Talán még valami jó is kisülhet ebből - rántottam vállat.

Ő csak frusztráltan fújt egyet, majd az asztalunkhoz érve leültünk a helyünkre. Mindannyian minket vártak, majd ahogy szétosztottuk a kajákat el is kezdtünk enni.

- Niall, te benne vagy? - kérdezte Liam szinte abban a pillanatban, hogy helyet foglaltunk. Szinte biztosra vettem, hogy ez az egész arra megy ki, hogy szövetségeseket szerezzen, akivel tiltakozhat Louis ellen. Azonban nem Niall lett az ő embere.

- Totálisan. Szerintem jó ötlet ez az egész, csak azért nem jelentkeztem, mert akkor egyedül kellett volna próbákra járnom, ami kifejezetten unalmas lett volna, de tudom, hogy így nem lesz az. Jó volt az ötlet, Tommo! - tartotta a kezét Louis felé, majd Zayn feje fölött a két srác úgy lepacsizott, hogy még nekem is bizsergett tőle a tenyerem.

- Zayn? - nézett ezúttal a vele szemben ülő srácra, aki olyan gyorsan pillantott fel az ételéből a neve hallatára, hogy azt hittem az ölébe ejti a kaját.

- Nincs vele problémám, jó az, hogy csapatban vagyunk csak találnunk kell egy számot, amit mindannyian elfogadunk - eresztett meg egy mosolyt, majd vissza érdeklődött. - Te mit gondolsz?

- Szerintem nagy felelőtlenség volt Louis részéről, hogy egy ilyenbe terelt minket - mondta el a véleményét és ezúttal az említett fiú felé fordult, hogy lehordja őt. Louis csak egy flegma mosollyal hallgatta, ahogy Liam ezt megtette. - Még egy teljes napja sem ismerjük egymást, nem tudjuk ki milyen műfajban mozog vagy mennyire tehetséges. Nem vagyunk összehangolódva eléggé, kész káosz lesz a színpadon, mert nem ismerjük ki egymást eléggé. Most meg mi van, Louis? - kérdezte idegesen, amikor a fiú flegmasága unalomba ment át és az arcát a tenyerébe támasztva figyelt rá.

- Ha nem akarsz, nem kell neked is fellépned - ajánlotta Louis, de erre már nem kapott választ. Liam duzzogva hallgatott el és többet meg se szólalt ez ügyben.

Valahogy meg tudtam érteni őt, elvégre ha már benne vagyunk valamiben, ha már elvállaltunk valamit, akkor nem fogunk kihátrálni belőle, ha pedig ő tette volna ezt egyedül, akkor azzal csak magát taszította volna ki. Szerintem ez inkább egy egyoldalú dominanciaharc volt a részéről, mert nem tetszett neki, hogy Louis mindannyiunk helyett döntött.

- Akkor már csak zenét kell választanunk - szólaltam meg, mielőtt valaki szóvá tette volna Liam visszahúzódását. Nem jó ötlet szítani a tüzet köztünk, ha pár napon belül már bandaként lépünk majd színpadra.

- Mi lenne, ha egy Fray számot játszanánk? - kérdezte Louis csillogó szemekkel, én meg biztosra vettem, hogy valami nagy fanjuk lehetett. - Mondjuk a How To Save A Life-ot, azt biztosan mindannyian ismerjük és nem fogunk égni vele.

Már éppen mosolyogva bólintottam volna, de Zayn megelőzött a saját véleményével.

- Louis, lépj ki fejben is a bandádból! Mi nem pótoljuk őket, hanem újat alkotunk. Kizárt, hogy azt a számot játsszuk.

- Mit szóltok az Apologize-hoz a OneRepublic-tól? - tette fel a kérdést Liam, de Louis csak ráncolt szemöldökkel nézett rá.

- Az mi a fasz?

Liam megfeszített állal meredt a kék szeműre és pont úgy festett, mint aki a következő pillanatban legszívesebben behúzna neki a flegmaságáért, így gyorsan a vállára tettem a kezem, hogy lenyugodjon és újból tereltem a témát.

- Niall, te milyen zenét szeretsz? - kérdeztem felé terelve mindenki figyelmét.

- Élek-halok az Eagles-ért! - mosolyodott el, és körbenézett, hátha senki sem ellenkezik. Sajnos nem így történt.

- Őket én nem ismerem igazán, bocsi - húzta el a száját Zayn és újra tanakodóba estünk. Többen elővettük a telefonjainkat, hogy annak a segítségével keresgéljünk, köztük én is. Megnyitottam a mentett zenéimet és elkezdtem görgetni közöttük, mi lenne az, amit elő tudnánk adni.

Az ötletek jöttek és mentek, valamiben mindig találtunk valami kifogásolhatót. Volt ami túl magas volt, volt ami mély, volt túl hosszú és túl rövid is, de a tökéleteset nem találtuk meg.

- Viva La Vida? - kérdeztem már beleunva ebbe az egészbe. A sörpadoktól a legtöbben már felálltak, a napnak már csak az utolsó sugarai látszottak és egy távolabbi ház falain keresztül erős basszus szűrődött ki. Ez a dalcím már vagy a századik lehetett, csak azokból amiket én említettem, és nem is nagyon hittem benne, hogy ez oldja majd meg a problémánkat. Egyszerűen már szinte nem is válogattam, hanem egymás után olvasgattam hangosan a letöltött számaimat.

- Ú, azt ismerem, tőlem tolhatjuk - lelkesedett egyből Niall, mire felkaptam a fejem és a többiek arcán is végignéztem mit gondolnak. Lassan, kissé talán bizonytalanul, de mindenki bólogatni kezdett, amitől úgy éreztem mindjárt kiugrok a bőrömből, hogy végre megvolt a dal. Azonban minden csoda három napig tart.

- Jaj, csak azt ne! - hallottam meg a másik oldalamról egy női hangot, mire mindannyian felé kaptuk a fejünket. A két lány, akik mellé leültünk, még mindig itt voltak és bár eddig azt hittem kettesben beszélgettek most már nyilvánvaló volt, hogy fél füllel minket hallgattak.

A mellettem ülő olyan erősen rázta a fejét, hogyha nem rövidre lett volna vágva a barna, egyenes haja, minden bizonnyal jobbra-balra szállt volna. Szemöldökráncolva néztem rá. Nem értettem, hogy miért szól bele a mi ügyünkbe, de ha volt más ötlete, szívesen meghallgattam.

- Ennyire szereted? - kérdezte Louis egy vigyorral, mire a lány rákapta a tekintetét és végignézett rajta.

- Nyilván. A kedvenc számom - mondta erős szarkazmussal a hangjában, amivel nevetésre késztette a fiút, majd újra felém fordult. - Tényleg, bármit, csak azt ne, egész nyáron azt kellett hallgatnom. Ha kell én magam írok nektek egy dalt, csak ne Coldplayt!

Világító kék szemébe néztem és egy mélyet sóhajtottam, miközben végigvezettem a szemem a társaságon. Vegyes véleményeket láttam az arcukon, egyrészt fáradtak voltak és a csajszi véleményével nem törődve legszívesebben csak rábólintottak volna a számra, de ott volt az is, hogy nem akarták szándékosan megbántani őt. Szóval pont, mint én.

A velem szemben ülő Louis-ra néztem, aki szinte már arra várt, hogy én is rá figyeljek, mert azonnal szóra nyitotta a száját, amikor találkozott a tekintetünk.

- Valójában... A Rogue felbomlása után elkezdtem írni egy dalt, ami illene ide. Még nem tökéletes, de befejezhetnénk együtt - mondta és újra körbetekintett a jelenlévőkön.

Lehajtottam a fejemet és a jobb kezemmel megdörzsöltem a szemeimet. Egy saját dalt ezerszer nehezebb színpadra állítani, mintha csak választanánk egyet, amit mindannyian jól ismerünk. Felesleges és hatalmas munkát vállalunk magunkra ezzel, de akkor legalább stimmelhet minden az alkalomhoz illően. A szöveg, a dallam... mindent ránk lehet állítani, ami elég nagy előny. Főleg, hogy 5 emberről van szó. Ha ebbe mindenki beleegyezik, nem én leszek az, aki ellenáll.

Felnéztem, és amikor mindenki engem figyelt, a beleegyezésemre várva, csak bólintottam egyet és mindenki, még a mellettem ülő lányok is egy nagy, megkönnyebbült sóhajt eresztettek el.

- Oké, oké, Louis, kölcsönadom a gitáromat, eljátszod és utána bulizunk! - pattant fel az asztaltól Niall és vele együtt mindannyian felálltunk. Zayn, Liam és a szőke el is indultak a házunk felé, míg Louis-val mi még ott maradtunk a lányokkal.

- Alex vagyok - nyújtotta a kezét először felém, majd Louis felé, és mi is bemutatkoztunk, majd Elise néven bemutatkozott a platina szőke hullámos hajú barátnője is. - Köszönöm, hogy nem azt a számot választottátok, már a neve hallatán is kiráz a hideg - mondta, majd imitálta az előbbi kijelentését, amire elmosolyodtam.

- Hol tettél szert ilyen remek élményekre? - kérdezte Louis tőle, ő pedig felmosolygott rá. Bár a fiú se volt egy magas ember, Alex még nála is egy fejjel alacsonyabb volt, így mindkettőnkre felnézett.

- A drága nővérem egész szünetben ezt streamelte, és amikor rájött, hogy engem elkezdett zavarni, ő csak folyamatos ismétlésre állította és ordibálni kezdte. Konkrétan hányingerem van az akkordjaitól, úgyhogy tényleg hálás vagyok érte.

- De ha nem jön be Louis száma, akkor még mindig az a legjobb ötletünk - figyelmeztettem, majd kicsit megtántorodtam, amikor a srác a karját átdobta a nyakam felett és rámnehezedett, miközben a fejemet közelebb húzta a sajátjához.

- Ugyan, Louis száma mindig a legjobb ötlet, ezt jegyezd meg! - mondta vigyorogva, majd a tenyeremet az arcába tolva toltam el a sajátomtól. Azt viszont nem vettem észre, hogy a kezével közben ellopott valamit.

- Vegyél vissza, mert... Hé, a szemüvegem! - kiáltottam, ahogy láttam, hogy pár lépést hátrálva az orrára illeszti a kiegészítőt, ami eddig a felsőmbe akasztva pihent.

- Majd találkozunk, lányok! - tisztelgett egyet a kezével hátramenetben, majd rám nézett és egy széles vigyort követően megfordult és a házunkhoz futott.

- Bocsi, most mennem kell - intettem egyet nekik én is és a barátom után indultam.

- Shippelem ezt a kettőt - hallottam még meg a hangjukat, miközben távolodtam tőlük. Elmosolyodtam, és bár még nem voltam biztos benne, mit váltott ki belőlem ez a fiú, örültem ennek a mondatnak.

...

Louis száma elég jó volt. Bár ahogy mondta, nincs még kész, de nem sok munka lesz vele. Liamet már láttam is, ahogy hozzátesz a szöveghez, illetve Niall amikor visszakapta a hangszerét pengetett és dúdolt egy keveset, hogy jobb akkordokat keressen. Bár éppen csak hozzáláttunk ennek, úgy éreztem, kezdtünk csapatként működni és ez mosolygásra késztetett.

Egyébként engem Louis nem a dallal nyűgözött le, mert biztos voltam benne, hogy ennél sokkal jobb szövegek is vannak vagy lesznek a tarsolyában, hanem inkább önmagával. A hangja egyszerűen kábító volt, mint egy drog, függőséget okozott volna, ha tovább hallgattam volna, ebben biztos vagyok. Nem melegített be, így nem volt igazán tiszta sem az, amit énekelt, de ebben a srácban egyszerűen meg volt az, amivel sokra viheti. Nem tehetségnek, inkább veleszületett adottságnak hívnám azt, hogy a hangja egyszerre nyugtatott meg és rázott ki tőle a hideg. Teljesen elkáprásztatott engem már az első pillanatokban.

Most pedig, miután mindenki elrakta a papírt és a ceruzát, valamint Niall is a gitárját, Louis egymás után húzta elő a rövid italokat a bőröndjéből, és én már azon gondolkodtam, hogy hogyan férhetett el ezek mellett még a ruhája is. Persze én sem jöttem üres kézzel, egy whiskeyt tartottam a kezemben, de ez volt az összes amit hoztam. Úgy gondoltam, ha szükség lesz még másra is, akkor majd elugrunk boltba. Nyilván Louis és én máshogy vélekedtünk erről.

Minden alkoholt, egy közös szekrénybe raktunk, elkülönítve a töményeket és a kísérőket. Mikor minden bekerült, Louis kivett egy vodkát és öt különböző színű műanyag feles poharat és megszólalt.

- Senki nem megy ki ebből a szobából, amíg a torkán le nem ment 3 kör vodka!

A kijelentést két kiáltás támogatta, Nialltől és Liamtől, akik ezután le is pacsiztak. Én a kezemet a szám elé emeltem és úgy ingattam meg a fejemet. Nem jó engem leitatni, annak sosincs jó vége. Persze ezzel nem sokat törődve tették a fiúk egy sorba a poharakat, hogy Louis egy mozdulattal önthessen mindenkinek. Mikor letette az üveget - a kupak nélkül, mert hamarosan úgyis csak újra lecsavarná - és a többiek nyúltak, hogy elvegyenek egyet-egyet, ő kettőt kapott fel és az egyiket felém nyújtotta.

- Zöld, mint a szemed - nyújtotta én pedig mosolyogva elfogadtam.

- Akkor a tiéd miért nem kék? - kérdeztem, ő pedig a saját narancsárga poharára nézett, majd gyorsan kicserélte Zaynével, hogy a megfelelő színt tartsa a kezében. A fiú, aki megkapta a narancs poharat, csak morgolódott egy kicsit, majd egyszerre koccintottunk.

A másik két körrel sem vacakoltunk, egymás után gurítottuk le az égető szeszt, majd amikor befejeztük, együtt mentünk ki a közös nappaliba, kezünkben egy-egy sörrel, illetve a maradék vodkával.

A lányok a kanapén ülve figyeltek fel az érkezésünkre. Ők nem foglalkoztak pohárral, vagy higiéniával, egymás után ittak az üvegből, körbeadva azt. Éppen egy vállig érő barna hajú lány döntötte meg az üveget, majd egy nagy korty után felegyenesedett és megrázta a fejét, ezzel a loknijait mozgásra bírva. Mikor végzett a mozdulattal, ránk kapta a szemeit és szélesen elmosolyodott.

- Rúgjunk be! - kiáltotta, miközben a kezeit hirtelen emelte a magasba. Ezzel egy kevés drága alkohol kilöttyent az üveg nyakán, és a mellette ülő Colette raszta hajára érkezett, aki viszont nem foglalkozott vele. Ő éppen harmadmagával támogatta az ötletet hangos huhogással.

A nappaliban egy nagy sarokkanapé állt, két fotel és két babzsákfotel. A legnagyobb bútoron most négy lány helyezkedett el, az ötödik pedig az egyik fotelben ült. Zayn és Louis egyből a nagy babzsákok felé indultak, és vágták magukat kényelembe, majd nagyot kortyoltak a kezükben lévő sörből. Én magam a kanapéra ültem, a korábbi szőke lány mellé, akinek adtam a sültkrumplimból. Most egy mosollyal fogadta az érkezésemet, amit természetesen viszonoztam. Liam elfoglalta a másik fotelt, Niall pedig más lehetőségek híján a földre ült, közel az üvegasztalhoz, ahol néhány bontatlan üveg pia várakozott az elfogyasztásra. Úgy tűnt, a lányok is készültek...

- Veronica - nyújtotta felém törékeny kezét a szőke, én pedig óvatosan elfogadtam. Az egész lány úgy nézett ki, mint akit egy gyenge szél is arrébb visz, és mintha egy rendes kézfogással apró darabokra zúzhatnám a csontjait. Őszintén kíváncsi lennék, hogy milyen hangszeren lehet ilyen alkattal játszani.

- Harry - mosolyogtam már és szürke szemeibe néztem. - Izgatott vagy a sulikezdés miatt? - kérdeztem gyorsan feldobva egy témát.

- Nem igazán - kuncogott a fejét rázva. - Viszont emiatt a tábor miatt már sokkal jobban idegeskedtem. Nehezen illeszkedem be, de fontos számomra, hogy legyenek körülöttem emberek. Szóval féltem, hogy nehezen fogok beszélgetni és egyedül maradok - nevetett egy kicsit zavarban. Nem tudtam, hogy ő tényleg ilyen könnyen beszél az érzéseiről, vagy nála is járt már a félig üres vodkás üveg, viszont tetszett a nyíltsága. Könnyebb azon segíteni, aki el is meri mondani, mi jár a fejében. És én szeretek segíteni.

- Na és hogy sikerül? - érdeklődtem, ő pedig egy mosoly kíséretében felmutatta a hüvelykujját, majd a fotelben ülő enyhén húzott szemű sötét hajú lányra mutatott.

- Ő ott Ava. Mellém ült a buszon, pedig másokat is ismert már a szakról. Szinte egész út alatt beszéltetett, szerintem látta, hogy kicsit visszahúzódó természetű vagyok - magyarázta, majd rám nézett és úgy folytatta. - Utána a segítségével kerültem ebbe a szobába, meg bemutatkoztam még két lánynak a másik házból, akik nagyon jófejeknek tűntek. Innen beszélgettem még Colette-tel - mutatott a sötét bőrű, raszta lányra -, és Emmával - mutatott a barna loknisra. - Bethanyvel még kettesben nem, kicsit túl hangosnak és közvetlennek tűnik - mondta, majd az utoljára maradt sötétszőke lányra néztünk, aki éppen Niallel párhuzamosan, talán versenyezve döntött le egy üveg sört. Fel se néztek, amíg ki nem ürült, majd Bethany egy hangos ,,Nyertem!" felkiáltással tudatta, hogy tényleg versenyeztek. Valóban meglehetősen központi személyiségnek tűnt.

Arra eszméltem fel, hogy a mellettem fotelban ülő Liam egy félig tele lévő üveggel bökdös, amin egy címke hirdette, hogy Jägermeister van benne. Elfogadtam, majd kérdőn a mellettem ülő lányra néztem. Nem tudtam, hogy ő is tervezett-e ma este sokat inni, mert korábban ő volt az egyetlen lány, aki nem éljenzett Emma kijelentése után. És ha nem akart, akkor nem akartam volna egyedül hagyni józanul a sok részeg barom között, akiket lassan már a barátaimnak nevezhettem. Ő azonban biztatóan bólintott, így meghúztam az üveget és neki is odaadtam.

Végül ez az üveg, kettőnk társaságában maradt, de nem igazán panaszkodtak a többiek, találtak maguknak más italt is. Lassan mindenki egyre részegebb lett a teremben, ami nem csak látszódott a viselkedésükön, hanem hallatszódott is, mert mindenki egymást, illetve a dübörgő zenét próbálta túlkiabálni.

Vera - aki megengedte, hogy így hívjam - is kezdte igazán elveszíteni a kontrollt a viselkedése felett, és sokkal közvetlenebb, gátlástalanabb lett az alkohol hatására. Szinte folyton nevetett, ha nem valami konkréton, akkor azon, hogy már megint nevet. Ilyenkor többször elveszítette az egyensúlyát és a mellkasomnak dőlt, majd a nyakamba hajolva nevetett tovább. Én pedig őszintén örültem, hogy ilyen jól érezte magát, és biztos voltam benne, hogy ezzel kicsit oldja is a benne maradt feszültségeket, amit a mai nappal kapcsolatban érezhetett 24 órával ezelőtt.

Persze, nem csak a többieknek, nekem is nagyon jó kedvem lett, attól a körülbelül egy deci Jägertől, és a korábbi felesektől. Felállva egyből megszédültem, de még nem volt vészes. Ura voltam a helyzetnek, szemben mondjuk Emmával, aki a földön fekve nevetett magán, körülötte Niallel, Louis-val és Bethanyvel. Ha biztosabban álltam volna a lábamon biztosan megingattam volna a fejemet és odamentem volna segíteni, de így ezt nem kockáztattam meg. Csak szépen nyugodtan sétáltam el a konyháig, ahol néhány szekrényajtó kinyitása után találtam pár poharat. Levettem kettőt, majd megtöltöttem vízzel őket és megfordultam, hogy visszavigyem.

- Hohó! - hallottam meg Louis felkiáltását, ahogy majdnem nekimentem. Csak elmosolyodtam és arrébb léptem, hogy ő is a csaphoz férjen. - Jól vagy? - kérdezte, mire biccentettem egyet.

- Aha, minden oké - feleltem és megvártam, hogy Louis is megtöltse a saját poharát. Amíg kész lett én megittam a sajátomat, így már csak Veráé maradt a kezemben. Együtt mentünk vissza a többiekhez, és amíg én Verának adtam az innivalót, ő Emmával itatta meg fenékig.

- Nézzétek! - hallottuk meg Niall hangját a hangos zenénken keresztül, majd felnézve azt láttuk, ahogy kifelé mutat az ablakon. - A másik házban valakinek vannak világítós karkötői!

A kijelentést nagy ujjongások követték, és mindenki elindult az ajtóhoz, hogy senki se maradjon ki a jóból. Kint Niallt úgy vonzotta a foszforeszkáló dolog, mint egy éjjeli lepkét a lámpa, és azon nyomban elkezdett sprintelni abba az irányba.

Azonban nem jutott sokáig, pár lépés után az arca a földdel találkozott. Elindultam felé, hogy felsegítsem, de amint megtettem az első lépést, ő újra próbálkozott. Amikor ez is rosszul sült el, inkább a földön maradt, fel se próbált állni, csak a hátára fordult.

- Élsz még, Niall? - kérdeztem tőle, mikor mellé guggoltam és megbökdöstem az arcát, ő pedig a szemeit felnyitva lassan felém fordult. Összeráncolta a szemöldökét és az arcomra vezette a tenyerét, úgy próbált bemérni engem.

- Te meg ki vagy?

Érdekelt volna, hogy a rossz fényviszonyok miatt nem ismert fel engem, vagy azért, mert annyira részeg volt, viszont mindenképpen szórakoztatott a dolog.

- Harry vagyok - feleltem türelmesen, majd amikor az arca felderült, és a nyakam köré fonta a kezeit, hagytam, hogy magához öleljen.

- Hát persze, Harry! - kiáltotta túlságosan közel a fülemhez, ezért az ellenkezésével nem törődve nyomtam fel magam, hogy kicsit messzebb legyek tőle.

- Fel tudsz állni, Ni? - kérdeztem, majd egyből segítettem neki, hogy talpra kerüljön. A másik ház nem messze a sörpadoktól állított fel két hordozható hifit és azon nyomatták hangosan a nem zeneművészeti szakhoz illő zenéket. Niallt is odavittem, majd leültettem egy sörpadra, elég messze a hangszórótól ahhoz, hogy tudjunk beszélni, de azért ne is zárjuk ki magunkat az egészből.

- Akartam egy világító karkötőt, Harrrrrry... - nyafogott, én pedig körülnéztem, vajon merre kérhetnék valakitől, de senkit nem láttam, aki osztogatott volna, csak egy csapat vadul táncoló fiatalt láttam, köztük Verát is, akiről egészen megfeledkeztem. Legalább vissza tudott csatlakozni a többiekhez.

- Ha megígéred, hogy itt maradsz, amíg hozok neked vizet, akkor szerzek neked valakitől - próbáltam meg a lehetetlent, azaz kompromisszumot kötni egy holtrészeg emberrel. Ő vadul bólogatni kezdett, hogy rendben, de az őrült vigyor az ajkain nem győzött meg. - Bízhatok benned?

- Igen! - vágta rá, azonban a feje irányt váltott és elkezdte rázni a fejét úgy, hogy szerintem észre se vette mit csinált. Így ha itt hagytam volna, nem megszegte volna az ígéretét, hanem egyszerűen csak kitörölte volna a fejéből. Nagyot sóhajtottam, miközben próbáltam találni egy megoldást.

- Sziasztok! - hallottam meg, ahogy leül valaki velünk szemben, és felkaptam a fejemet. Elise csatlakozott hozzánk, és a füle mögé tűrve a szőke, mellig érő haját ránk mosolygott. A tekintete tisztának tűnt, ami a jelen helyzetben egy csodával ért fel. De minden esetben legalább egy megváltással.

- Elise! Szia! - köszöntem vissza felderülve az érkezésén, Niall pedig csak erre kapta oda a fejét és nézett a lányra.

- Sziaaaaaa - mosolyodott el csábítóan a barátom, ami józanul biztosan csábító is lett volna, de így inkább nevetségesnek tűnt, és Elise is elmosolyodott rajta, de azért visszaköszönt neki.

- Elise, kérlek tudnál rá figyelni csak egy percig, amíg hozok neki vizet? - kérdeztem reménykedve, mire egy határozott bólintást kaptam válaszul. Megbízható lánynak tűnt, és nagyon reméltem, hogy az is volt.

Futólépésekben szaladtam vissza a házunkba és hogy ne egy poharat vigyünk ki az épületből, ezért inkább elővettem a palackomat a hátizsákomból és megtöltöttem vízzel. Az ajtón kilépve láttam, hogy még mindig ugyanott ülnek, így megnyugodva ugrottam le a tornácról. Hálát adtam, amiért nem ittam többet, mert ez egy olyan meggondolatlan döntés volt, aminek hatására elveszetettem az egyensúlyomat, de még éppen talpon maradtam. Ezután kicsit megfontoltabban vettem a lépéseket vissza az asztalhoz.

- Ez gyors volt! - szólt elismerően Elise, amikor visszaértem és Niall elé tettem a palackot.

- Megvolt az ára.

- Láttam - nevette el magát, majd Niall magára hívta a figyelmemet.

- Nézd, Harry, van karkötőm! - mutogatta a karján fityegő világító akármit, majd kérdőn Elise-re néztem, aki csak megvonta a vállát.

- Neki jobban szüksége volt rá, mint nekem - felelte mosolyogva, én meg bólintottam.

- Elise! - hallottuk a nevét a tömegből, majd láttuk, ahogy Colette integetni kezdett neki, hogy jöjjön oda hozzájuk.

- Nem baj, ugye? - kérdezte egy bocsánatkérő pillantás kíséretben, mire én megráztam a fejem és megparancsoltam neki, hogy vissza se merjen jönni, ő pedig nevetve ment a barátnőjéhez.

Végignéztem az ugráló tömegen, ahova a lány visszament és elkezdett táncolni. Velük volt Bethany, Zayn és Liam is. Nem messze tőlük táncolt Vera, Ava és Emma, egy másik lánnyal kiegészülve, és mindannyian annyira önfeledtek voltak, hogy biztos voltam benne, Veránál is legurult még pár shot, mióta velem ivott. Majd kicsit még távolabb megtaláltam Louist és Alexet is, akik úgy tűnt, mintha ketten nyomnának szóló sztriptíztáncot, de rájöttem, hogy ez inkább egyfajta verseny lehetett, mert a mozdulatokat csak egymás után csinálták, próbálva szexisebb mozgást elérni. Figyeltem, ahogy mozognak, pontosítva, ahogy Louis mozog, mert az ő teste kétségkívül jobban érdekelt, mint a lányé. Néztem, ahogy leguggol, ahogy feláll, ahogy jobbra-balra ringatja a csípőjét és nem tudtam megunni. Éhesen legeltettem a szemeimet rajta és az se zavart volna, ha ezt ő észreveszi. Vajon ha tudná, hogy figyelem tovább folytatná? Még egy ideig néztem a ringatózó csípőt és a kerek feneket, majd azt, ahogy összenevettek Alex-szel.

- Harry... - hallottam meg Niall hangját, de csak mintha egy burokban lettem volna, nem fordítottam túl sok figyelmet neki.

- Hm? - ennyire futotta a figyelmem, de a szemeimet nem vettem le Louisról. Hogy is vehettem volna le, amikor épp most emelgette a pólóját és feszítette be a hasát, hogy bebizonyítsa a lánynak, neki jobban megy a csábítás.

- Haaaaaarrrrrry... - nyújtotta el a nevemet, amikor nem elégedett meg a figyelemmel, amit neki szántam. Egy sóhajjal emeltem el a szemeimet a párosról, és néztem a szőke fiú szemeibe, de egyből komolyra is váltottam, amikor megláttam a tekintetén, hogy valami nincs rendben.

- Mi történt? - kérdeztem aggódva, és a vállára tettem a kezemet.

- A lányokat szeretni szopás - jelentette ki, amitől kuncogni támadt volna kedvem, ha nem lett volna halálosan komoly. - Szerintem szexualitást váltok - mondta.

Sóhajtottam egyet és mégis elmosolyodtam a mondatain, de azonnal le is törlődött, amikor a tekintetemet felemelve azzal találtam szembe magam, hogy Louis most Alex mögött állva, a kezét a csípőjére fektetve ringatózik a zenére, az előtte állóval együtt.

Hát az biztos, hogy a fiúkat szeretni sem egy álom...

- Tudod, hogy ez nem így megy - mondtam inkább ezt a korábbi gondolatom helyett. Újból Niallt néztem, és nem is terveztem többet elnézni róla. Nem akartam szembesülni Louis és Alex erotikus táncával, ahogy a saját érzéseimmel sem ezzel kapcsolatban. Nem akartam azon gondolkodni, hogy féltékeny vagyok-e vagy sem, így csak és kizárólag a részeg lelkizésre koncentráltam.

- De miért nem? Mehetne így! - panaszkodott, majd az öklével az asztalra csapott. - Mindenki azt szeretne, akit akarna. És mindenki azt akarná, akit szeretne. Akár mindkét nemet. És akkor én nem a lányokhoz vonzódnék!

A fiú hangja elcsuklott a mondat végére, de a lehajtott feje miatt nem láttam a szemeibe, mire gondolhat eközben. Biztos voltam benne, hogy a közelmúltban lehetett egy komolyabb kapcsolata, ami zátonyra futott, azonban nem gondoltam, hogy ezt már egy napos ismerettség után felszínre kéne hoznom, még akkor sem, ha megvolt rá a lehetőségem. Inkább csak megfogtam Niall ökölbe szorult kezét és miután kilazítottam, megszorítottam.

- Tényleg az lenne a legjobb - feleltem és rámosolyogtam, mikor felemelte a fejét.

- Hé! - szólt hozzánk egy ismerős hang, mire elvettem a kezemet Niallétől. Louis tartott felénk, és foglalt helyet az oldalamon, de most nem tudtam úgy mosolyogni rá, mint néhány perccel ezelőtt. Ő ezzel nem törődve hajolt hozzám közel. - Figyeld Alexet! - mondta és rá is mutatott.

Most a lány egyedül rázta magát a zenére, ami lassan a végéhez közeledett. Láthatóan önmagában is feltalálta magát, nem csatlakozott egyetlen csoporthoz sem, viszont úgy táncolt, mintha mindenki őt nézné. Elég viccesen hatott, és egészen addig, amíg meg nem hallottam a következő szám elejét, azt hittem csak ennyit kell néznem. Azonban a szám elindult, én pedig nem bírtam visszafogni a vigyoromat Louis turpisságán.

Alex a Viva La Vida első akkordjainál megállt a mozdulatban és a szemei felpattantak. Rögtön körülnézett, és amikor megtalált minket a padoknál, egyből felénk vette az irányt, valószínűleg azért, hogy jól szétcsapjon közöttünk. Azonban az, hogy kissé kacsázva a táncoló tömegen keresztül próbált eljutni hozzánk kezeit a fülére tapasztva, még viccesebb volt, én pedig elfelejtve a korábbi negatív érzéseimet tartottam fel a tenyeremet Louis felé egy pacsira, amibe belecsapott.

- Szép volt! - dicsértem és együtt nevettünk, amíg hozzánk nem ért a lány.

- Aleeeex - állt fel Louis mosolyogva, és hozzá lépett, majd nem törődve a durcás arcával, megölelte és a magassága adta előnyét kihasználva felkapta. Alex ütötte és rúgta szegény fiút, de ő nem engedte el, csak még jobban nevetett rajta.

Már ennyi idő alatt olyan jól egymásra hangolódtak, hogy mérhetetlenül féltékeny lettem Alexre. Bár mi is Louis-val hamar egy hullámhosszra kerültünk, mégis irigy voltam a kapcsolatukra. De talán leginkább arra a tényre, hogy Alexnek nagyobb esélye lehetett Louis-nál.

A szám után Alex visszament, ezúttal Elise-ék csapatához táncolni, Louis viszont velünk maradt. Amikor Niall kétségbeesetten vágyakozott a gitárja után, de én nem bíztam benne annyira, hogy beengedjem érte, ő egyből pattant és a hangszerrel a kezében jött csak ki a házunkból. Ahogy a fiú megkapta, pár paddal arrébb ült, és nem törődve a zenével kezdett magában pengetni és dúdolni.

- Tessék! - rakott le az asztalon elém egy fél literes kólát, majd sziszegve ő is kinyitott egyet.

- Kösz! - biccentettem, és én is belekortyoltam. Egy ideig gondolatainkba merülve figyeltük az egyre fogyatkozó táncolókat, majd végül ő szólalt meg először.

- A haveromnak bejön a haverod - jelentette ki a semmiből, én pedig bólintottam egyet, majd őket kerestem. A tornác korlátján ültek, kezükben egy-egy sörrel és bizalmasan beszélgettek, meglehetősen közel egymáshoz. Elég nyilvánvaló volt a helyzet. - Mit gondolsz erről? - kérdezte, és fürkésző szemekkel nézett rám.

- Sejtettem egy ideje - hümmögtem, majd én is ránéztem. - Semmi bajom nincs vele, ha erre vagy kíváncsi. De nem tudom mennyi esélye lehet Liamnél, még nem ismerem elég jól.

Ő bólintott, majd pár pillanattal később újra kérdezett.

- Zavarna, ha rágyújtanék?

Megráztam a fejem, majd kissé elbűvölten néztem, ahogy Louis a szájába kapott egy szál cigarettát, meggyújtotta a végét, beleszívott és kifújta a füstöt. Úgy éreztem életem végéig újra és újra tudnám nézni, akkor is, ha nem különösebben rajongtam a dohányzásért.

- Kérsz? - kérdezett újból, én pedig próbáltam visszavenni a bámulásomból. Ezúttal bólintva egyet elfogadtam a felém nyújtott mérget, és mélyen beleszívtam, hogy kicsi torokköszörülés után kifújjam a levegőt. - Az első volt?

- Nem, próbáltam már, csak nem vagyok hozzászokva - biccentettem, majd vissza adtam neki a szálat, és úgy mint ő, én is a táncolókra néztem. - Azt vallom, hogy nem is jó dolog hozzászokni.

- Én leszarom - rántotta meg a vállát, aztán visszanézett rám és mentegetőzni kezdett. - Mármint nem a véleményedet, hanem azt, hogy elrontom vele az egészségem. Túl sokat káromkodom, de igazából ezt is leszarom.

- Igen, a mai nap alatt ennyire már sikerült megismernelek - kuncogtam, amivel ő is kicsit engedett a feszültségéből és elmosolyodott. Olyan jól állt neki!

Nem tudom mennyi időt lehettünk még kint beszélgetve, egymást jobban megismerve, amikor Niall horkolását hallottuk meg pár paddal arrébbról. A srácot gitárral keze között nyomta el az álom, fejét az asztallapra hajtva. Louis-val mindketten felálltunk, és amíg ő elvette a gitárját, én a nyakamba akasztottam a karját és úgy cipeltem a félholt, felébreszthetetlen srácot. A ház ajtaját már Louis nyitotta ki nekünk és miután beengedett, ő is belépett, hátán a már becsomagolt gitárral. A szobánkban Niallt lefektettem az ágyára és alaposan betakartam, hogy véletlen se fázzon, ha a szervezetéből majd kiürül az alkohol.

Mivel már meglehetősen későre járt, közös megegyezés alapján Louis-val úgy döntöttünk, mi sem megyünk már ki. Nem törődve ruhaváltással, lekapcsoltuk a lámpát és miután a párnámat az ágyam egyik végéből a másikba tettem, a fiúval halkan, sötétben beszélgettünk, amíg erőt nem vett rajtunk a fáradtság.