Aznap este nem írtam már vissza Louis-nak, és nem is hívtam fel. Nem akartam vele megbeszélni a Sky-os ügyet, egyedül akartam megbirkózni vele. Mivel a mi kapcsolatunkhoz Sky-jal Louis-nak semmi köze, így nem akartam őt ezzel terhelni, szerintem volt elég baja szimplán azzal is, hogy szakítania kellett a lánnyal.

Így nem mondhatnám, hogy sikerült nagyon megnyugodnom a villamosos ügy után, viszont valahogy álomba ringattam magamat és másnap elég nyűgösen keltem. Az egyetlen dolog, ami nem töltött el rossz érzéssel a hétvége volt, és nem kellett sehova mennem. Illetve sehova, csak Louis-hoz, ami... megint vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.

Nem tudtam, hogy akartam-e folytatni a kapcsolatunkat addig, amíg Sky-nak el nem mondtunk mindent. Valójában persze, hogy akartam, Louis volt az, akit mindenkinél jobban magam mellett akartam tudni, viszont a Sky-jal való kapcsolatomat nagyon megváltoztatta ez az egész helyzet. Én ott akartam lenni neki, és szerettem volna, ha bennem meg mer bízni. Ez viszont nem működött úgy, hogy nem voltam vele őszinte.

Ezért eldöntöttem: mindenek előtt Louis-val fogok beszélni. Már így is túl sok kavarással kezdődött minden, nem akartam, hogy úgy is folytatódjon. Nyitott akartam lenni vele, mert így működött egy kapcsolat.

Teljesen kedvtelenül ettem reggel egy tál müzlit és ittam egy bögre teát. Mindent megtettem volna, hogy kijöjjek ebből az állapotból, de valójában elég nehéz volt. Pedig tudtam, hogy mi az útja, mégis nehéz volt elhatározni, hogy elindulok, ahelyett, hogy otthon bekapcsoltam volna valamit filmet, hogy eltereljem a gondolataimat és egész nap ki se mozdultam volna.

Azonban amint végeztem és az edényeket a mosogatóba raktam, egy dzsekit húztam a pulóveremre. A biztonság kedvéért felkaptam egy esernyőt is, mert az időjárás Manchesterben november elején meglehetősen esős volt, és amilyen jól indult a mai napom, biztos, hogy hazafele jövet elkapott volna egy zivatar.

Louis-hoz tömegközlekedéssel legkönnyebben egy átszállással tudtam eljutni. Villamossal jutottam el egy viszonylag nagy pályaudvarra, ahonnan már tudtam, hogy melyik buszhoz kellett mennem. A fülemben fülhallgatóval szálltam le a villamosról, és indultam a már megszokott irányba. Már láttam a megállót, ahova tartottam, amikor egy kéz a csuklómra fonódott.

Meglepődve néztem a karomra, ahonnan a szemeim a női kéz karkötőire rebbentek. Túl ismerősek voltak. A tekintetem felcsúszott a karján, amit most egy steppelt olajzöld kabát fedett, és végül megállapodott az arcán. Sky kétségbeesett arcán.

A levegőt gyorsabban kezdtem venni, és kirántottam a fülest a fülemből. Sky könyörgő tekintetével szemben én tehetetlennek éreztem magamat. Nem próbáltam kihúzni a kezemet az övéből, mert tudtam, hogy nem menne. Az ujjbegyei erősen a bőrömbe mélyedtek.

- Mi történik? - kérdezte szinte suttogva. Éppen, hogy csak hallottam, így mégis sokkal több jelentést hordozott magában, mintha ordította volna. A szemei sírástól vörösek voltak, és körülötte karikák húzódtak. Most mindenféle smink nélkül volt, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. A látvány teljesen letaglózott.

- Én... nem... - dadogtam, azonban ő megállított, és a csuklómnál fogva közelebb húzott magához, és azonnal megölelt. Egy pillanatig csak megilletődve éreztem, ahogy a lány a gyenge karjai körülfonnak, de a falak, amiket az utóbbi pár másodpercben próbáltam felépíteni, egyetlen másodperc alatt omlottak le, mintha csak száraz homokból készültek volna. Erősen magamhoz öleltem őt, aminek hatására a lány felzokogott. Szüksége volt rám, és most, hogy végre én is átöleltem, kiengedte magából azt, ami már legalább egy hete gyűlt benne. Összeszorítottam a szememet, hátha ezzel legalább én visszatudom tartani a könnyeimet, de esélytelen volt. Sky remegett a sírástól a karjaim között, miközben én is szipogva, az arcomat eláztatva borultam a vállára.

- Harry, engem... - kezdte szaggatottan, és éreztem, hogy az ujjaival belemarkol a dzsekim anyagába. - Engem nem érdekel... hogy mi történt. Csak kérlek... kérlek gyere vissza! - szipogta el, és hamar újra annyira sírni kezdett, hogy a levegőt is kapkodnia kellett. - Szükségem van rád.

Erősebben szorítottam magamhoz, mint valaha bárkit. Annyira fontossá vált nekem, hogy képtelen voltam elengedni, képtelen voltam egyszerűen ott hagyni. Akartam, hogy mellettem legyen, amikor éppen befelhősödött az ég és akkor is, amikor kisütött a nap. De nem tudtam, hogy ezt hogy érhettem volna el, mert féltem, ha elmondom mi történt köztem és Louis között, soha többet nem akar majd beszélni velem. Ez volt az egyetlen ok, ami miatt még mindig nem tudott erről, és ami miatt most is itt álltunk, összeölelkezve és sírva egymás vállán.

Az eső egyik pillanatról a másikra kezdett esni, majd szakadni. Óvatosan kibontakoztam az öleléséből, de a kezét nem eresztettem el. Ő az arcára hulló cseppektől hunyorogva, szomorúan nézett fel rám, én pedig elkezdtem egy fedett buszmegálló felé húzni őt. Leültettem egy padra és én is mellé ültem. Az ujjaimból szinte kiszorította a vért, de ez akkor egyáltalán nem érdekelt. Felemeltem a kezemet és végigsimítottam gyönyörű szép vörös haján, amit egy kócos kontyba fogott fel. Az érintésemre újra sírás tört fel belőle, mire közelebb húztam magamhoz és a vállamra hajtottam a fejét. Könnyes szemekkel csókoltam meg a homlokát, ő pedig belemarkolt a pólóm anyagába. A szívem úgy fájt, ahogy soha azelőtt.

- Harry - suttogta két szipogás között, amikor kicsit csillapodott a zokogása. A tenyeremmel megsimítottam a vállát, miközben ő jobban a nyakamhoz hajtotta a fejét. - Miért próbálsz elhagyni?

- Nem akarlak elhagyni - vágtam rá azonnal, hogy megnyugtassam, de a kezei ökölbe szorultak a pólóm anyaga körül. Te akarsz majd elhagyni, ha megtudsz mindent - tettem hozzá magamban szomorúan.

- Akkor mi történt? Teljesen ignoráltál, vagy éppen menekültél előlem - hibáztatott, és hozzáteszem, okkal. Viszont nem tudtam, hogy kellett volna őt biztosítanom arról, hogy szeretnék vele maradni, amikor figyelemmel kellett lennem Louis-ra is.

- Ez nem az volt...

- Harry! - szakított félbe Sky ellentmondást nem tűrő hangon. Ezzel együtt felemelte a fejét is, amivel arra késztetett, hogy nézzek a szemébe. A sírástól a szokásosnál fényesebb és kékebb szemébe, amiben megbújt minden vegyes érzése. A fájdalom, a szomorúság, a magány, és nem utolsó sorban a kíváncsiság. - Ne nézz hülyének, kérlek! Tudom, hogy történt valami a legutóbbi találkozásunk óta, és ne próbáld úgy beállítani, mintha ez nem lenne igaz. Ha nem akarod, nem kell elmondanod ma, de legalább tisztelj meg azzal, hogy őszinte vagy - kérte és a végére egy apró fájdalmas mosolyt biggyesztett a szája sarkába.

A kezeimet ökölbe szorítottam, és a fogaimat erősen összeszorítottam. Dühös lettem a helyzetre, és hirtelen mindent el akartam mondani neki. Joga volt hozzá, hogy tudja. Dühös lettem Louis-ra is, mert neki kellett volna beszélnie Sky-jal már akár hetekkel ezelőtt, most mégis itt vagyunk, és mintha egy helyben toporognánk, folyamatosan bántva egymást. Louis-nak lett volna több esélye is szakítani Sky-jal, vagy akár össze se jönni vele, ha már akkor kedvelt engem, mégsem tette. A helyzet sehova se haladt, és én mindent el akartam hirtelen mondani.

- Mit csinálsz egy óra múlva? - kérdeztem hirtelen túl tárgyilagos hangon, amire Sky is ráncolni kezdte a szemöldökét. Egyszerűen képtelen voltam bárhogy máshogy megszólalni. Először Louis-val kellett beszélnem. Indulatosan töröltem le a korábban odaszáradt könnyeket az arcomról.

- Semmit? - mondta bizonytalanul, de aztán erősítésként rá is bólintott.

- Várj meg itt, kicsit arrébb van egy kávézó. Elmondok mindent - vagy egyedül, vagy Louis-val - tettem hozzá magamban, és már fel is álltam, hogy elérjem a buszt, ami pontosan két perc múlva indult.

- Most hova mész? - nézett rám kérdőn.

- Louis-hoz - feleltem, majd csak intettem egyet felé, és anélkül, hogy megvártam volna a reakcióját, elindultam.

...

Határozottan kopogtam a fa ajtón.

Az alatt a tíz perces út alatt, amit a buszpályaudvartól idáig jöttem, volt elég időm gondolkodni. Sky ma mindenképp megtudja, hogy mi történt. Vagy tőlem, vagy tőlünk Louis-val, ez csakis rajta állt. Ki kellett mozdítani ezt az egész bonyodalmat az egyensúlyi állapotából, hogy elinduljon valamerre. Nem láttam az alternatívákat, hogy hova vezethetett ez, de biztos voltam benne, hogy ennél csak jobb lehetett mindegyik.

Az ajtó nyílt, és Louis imádnivalóan kócos feje kukucskált ki mögüle. Az arcán széles mosoly foglalt helyet.

- Helló, babe! - tárta ki az ajtót, de amikor rendesen szemügyre vett, kezdve a vörös szemeimtől az összeszorított ajkaimig, kicsit komolyabb arckifejezésre váltott. - Történt valami?

- Történt - feleltem a számat elhúzva. Ő szó nélkül állt ki az ajtóból, ezzel jelezve, hogy menjek beljebb, én pedig így is tettem. A víztől csöpögő esernyőmet az ajtaja mellé támasztottam, majd kicsit arrébb álltam, így be tudta csukni az ajtót.

- Mi a baj? - kérdezte kicsit aggódva, de kíváncsian, és a szemöldökeit is megemelte.

- Összefutottam Sky-jal - feleltem kicsit színtelen, érzelemmentes hangon, mert nem akartam őt befolyásolni a saját érzéseimmel. Látni akartam, hogy mit vált ki belőle.

- Baszki, mi történt? - közelebb lépett hozzám, és míg az egyik kezével megérintette az enyémet, a másikat a fejemhez emelte, és nyugtatóan végigsimított a hajamon. Mélyet felsóhajtottam az érintésre és egy pillanat alatt jobban éreztem magam. Egy erőtlen mosolyra futott a szám egy törtmásodpercig, aztán komolyan néztem a szemébe, amik most kíváncsian tekintettek rám.

- Azt akarom, hogy Sky tudja - mondtam el azt, ami jelenleg a legjobban foglalkoztatott, ahelyett, hogy valójában válaszoltam volna a kérdésére. Most először is ez volt fontosabb, hogy megbeszéljük.

- Tudom, kincsem - nyomott egy puszit a homlokomra és még egyszer végigsimított a hajamon. - Megígértem neked, szakítani fogok vele, és akkor elmondunk mindent.

- Nem - ráztam a fejem, amire értetlen pillantást kaptam és várta, hogy fejtsem ki jobban a gondolataimat. Így is tettem. - Azt szeretném, ha már ma este tudná.

- Megértem - sóhajtott, és egy biztató mosoly mellett cirógatta meg az arcomat. Nem vett komolyan. Láttam rajta, hogy nem tette. - Ma este kicsit hirtelen van, és nem is készültem fel rá, de jövőhéten...

- Nem, Louis! - emeltem meg a hangomat, mire egy kicsit hátrahőkölt, és a kezét is elemelte az arcomról. Őszintén megmondom, örültem neki, mert kezdett elviselhetetlenül zavarni, hogy ő csitítani próbált, miközben én azzal küzdöttem, hogy ne adjam ki úgy az elégedetlenségemet, ahogy bennem forrt. Vissza akartam fogni magam, de ezekkel a mozdulataival csak nehezítette a dolgom. - Megígértem neki, hogy ma elmondom, úgyhogy ne gyere a jövőhéttel, meg semmilyen jövőidővel.

- Miért nem tudod egyszerűen rám bízni? - ráncolta kicsit már ő is idegesen a szemöldökét, majd kicsit még jobban hátrahúzódott. A reakcióján kicsit meglepődtem, mert arra számítottam, hogy beleegyezik majd. Csak minél hamarabb akartam ezt az ügyet megbeszélni vele is meg Sky-jal is, de nem akartam, hogy ellentétet szítson köztünk. Ezzel szemben most mégis éreztem, ahogy kezdett felmenni a pumpa, mert nem értette meg a helyzetem, akárhogy is bizonygatta.

- Mert megannyi lehetőséged volt rá, de még mindig együtt vagytok! - feleltem, és még a kezemet is fellendítettem elégedetlenségemben.

- Nem olyan könnyű ez, mint tűnik - védekezett, és elkeseredetten kicsit oldalra fordult, hogy ne nézzen szemtől szembe velem. Őt látva kicsit vesztettem az energiáimból, és most én léptem közelebb, hogy a vállára tegyem a kezemet.

- Ezért szeretnék veled menni, segíteni - támogattam, és amikor felém nézett, én bátorítóan rámosolyogtam, de ő megrázta a fejét.

- Én nem szeretném, ha ott lennél - mondta halkan. - Ez csak kettőnkről szól.

- De befolyásolja az én kapcsolatomat is Sky-jal - feleltem. - Louis, én nem szeretnélek semmibe se beleerőltetni, csak nem bírom tovább egyszerűen. Képtelen vagyok arra, hogy ezt még hetekig vagy hónapokig húzd - fakadtam ki neki, majd a végére a hangom is elcsuklott. Tehetetlennek éreztem magam, de ő a hangszínemet hallva egy pillanat alatt még közelebb lépett hozzám, és végigsimított az arcomon. A homlokát az enyémnek döntötte, mire behunytam a szemeimet és csak a szavaira figyeltem.

- Ígérem, hogy nem fogom. Te vagy a mindenem, Harry!

A vallomása megdobogtatta a szívemet és egy halk sóhajt szabadult ki az ajkaim közül, mielőtt azokat Louis a sajátjaival érintette volna meg. Először, épphogy csak hozzáért, óvatos puszikat hintve a számra, majd ahogy én is jobban belemozdultam, lassú csókba kezdtünk. A közelsége, az illata, az íze egyszerre hatott rám nyugtatóként, de mélyen egy másik folyamatot is elindított bennem.

Így csókolhatta Sky-t is, amikor a lány borult ki valami miatt. Így nyugtathatta meg őt, ha bármi bántotta, pont így simíthatta végig az arcát, így foghatta a kezét, és így ölelhette át közben. Sky-jal is pont úgy bánhatott egykor, mint ahogy most tette velem, és mi lett a vége? Képtelen volt vele szakítani, és elmondani, hogy velem szeretne lenni. Sky-t egykor szerette, most mégis a háta mögött csalta valakivel, úgy, hogy közben folyamatosan fájdalmat okozott neki azzal, hogy szinte szóba se állt vele. Ha pedig mégis, nem volt vele őszinte. Sky végül egyedül maradt, amíg ő velem foglalkozott.

Mi volt a garancia arra, hogy velem nem fog ez történni? Mi garantálta, hogy rám akkor is szüksége lesz még, amikor a rózsaszín köd felszáll?

Semmi. Semmi és senki nem tudott volna ezzel kapcsolatban megnyugtatni. Főleg úgy nem, hogy ismertem már Louis-t. A múltunkra gondolva Louis mindig is kiszámíthatatlan volt. Nem játszott mindig nyílt kártyákkal, és sokszor megtévesztett, vagy egyszerűen csak ott hagyott, se szó, se beszéd. A fejemben lüktettek ezek a gondolatok, és az ajkai minden egyes simításánál csak az járt a fejemben, vajon meddig fog még így csókolni.

A szememet összeszorítottam, mielőtt megszakítottam a csókot. Nem húzódtam nagyon hátra, legfeljebb egy arasznyira, úgy, hogy ő jól lásson, én viszont nem bírtam a szemébe nézni.

- Nem bízok benned, Louis - ejtettem ki a számon suttogva azokat a szavakat, amik talán a legnagyobb fájdalmat tudták okozni, mégis szükség volt arra, hogy kimondjam. Ez így volt, igaz volt, és vele ellentétben én próbáltam az őszinteségre törekedni.

Meglepetésében a szája elnyílt, és vagy két lépéssel hátrébb húzódott. Az arcán egyszerre tükröződött a meglepetés, a fájdalom és a hitetlenkedés. Fájt őt így látni, mégis a szavaim csak az igazságot tükrözték. Talán jobb volt ezzel most szembesíteni, mint később.

- Azt hittem, közösen csináljuk végig - utalt a tegnapi beszélgetésünkre egy kicsit sértődötten, kicsit hibáztatva, de elsősorban csalódottan. Én azonnal tettem felé egy lépést, hogy biztosítsam, ez így lesz, de ő velem szinkronban lépett távolabb. Nem mozdultam, inkább a hangomat használtam.

- El is kísérnélek! - bizonygattam, és próbáltam tényleg meggyőzni őt, de nehéz volt ez úgy, hogy nem nézett a szemembe. Igaz, hogy nem bíztam meg benne most, vagy éppen ebben, de közel se gondoltam ezt menthetetlennek. Sőt, nagyon is bíztam benne, hogy ha már hivatalosan mindenki előtt is egy párként mutatkozhatunk be, és nem kell majd szégyenkeznünk semmi miatt, akkor minden megoldódik. Részben ezért is akartam már túllendülni a Sky-os beszélgetésen. - Fognám a kezedet.

- Harry, ez nem kézfogás, ez nem támogatás - rázta a fejét ellentmondva, majd felnézett a szemeimbe. A kék írisze jégcsapként fúródott az enyémbe. - Egy önző döntést hoztál és most belekényszerítesz engem is. A Sky-jal való kapcsolatom nekem is fontos!

- Nem, Louis, félreértesz - ráztam a fejemet kicsit kétségbeesetten. Nem oda halad ez a beszélgetés, ahova terveztem. - Én csak el szeretném indítani a folyamatot, hogy ne okozzunk neki még több fájdalmat!

- De kurvára nem hagyod, hogy úgy csináljam, ahogy én szeretném! - akadt ki, és kicsit hátra is hőköltem a hirtelen megemelt hangjától. Zihálva vette a levegőt, már ő se volt nyugodt többé.

- Persze, hogy nem, mert évekig kellene várnom arra, hogy bátorságot meríts hozzá - mutattam rá, miközben ő idegesen sétálni kezdett a lakásában. A mondatom végén újra megtorpant és felém nézett.

- Hihetetlen, hogy ennyire nem bízol bennem! - kiáltott fel és két kezével a hajába túrt. - És közben cserbenhagysz, pedig megígérted, hogy itt leszel.

- Én lehetőséget adok neked - vitatkoztam. - Fogni akarom a kezedet, és magammal húzni...

- Épp ez a baj, Harry! - szakított félbe, pedig közel se mondtam végig, amit akartam. Mindenesetre inkább visszafogtam magamat és teret adtam neki, hogy elmondja amit akar, mert nem úgy tűnt, hogy ő meg akart volna hallgatni engem, én viszont megtiszteltem őt ennyivel. - Baszki, te már húzni akarsz, de nem hagyod, hogy megtanuljak előtte járni. Nem hagyod, hogy eldöntsem, melyik irányba akarok menni. Már rángatsz valamerre és kibaszottul észre se veszed, hogy meg se tanultam még felállni! - fakadt ki, én pedig akaratlanul is elgondolkodtam az általa lefestett képeknek a jelentésén. Louis bizonytalan volt? Még nem volt talpon?

Nem tudtam hirtelen visszavágni neki, így egy rövid csönd szakította meg a veszekedésünket. Mindketten dühösen vettük a levegőt, és nem néztük egymás szemébe. Legszívesebben a hajamat téptem volna amiatt a feszültség miatt, ami a szobában uralkodott, de ehelyett csak karbafont kézzel álltam, míg a szívem dübörgött, az agyam pedig pörgött.

- Neked pedig még mindig fontos Sky! - kértem számon őt, mert más hirtelen nem jutott az eszembe. Lehet, hogy Louis előző mondatában volt valami, és ezért nem tudtam rá kellőképpen reagálni, de közben mindenképpen kikívánkozott belőlem egy visszavágás. Egyszerűen csak nem tudtam magamba fojtani a szót és amellett, hogy ez pont kapóra jött, még igaz is volt. Sky előtt folyton úgy mutatta magát, mintha valami mintagyerek lett volna, nehogy csalódást okozzon neki.

Louis-nak a szája is elnyílt meglepetésében, majd meghökkenten nevette el magát. Én tartottam magam, bár én is éreztem, hogy a válaszom kicsit gyenge volt.

- Persze, hogy fontos! Évekig jelentettük egymásnak a biztos pontot, akihez bármikor fordulhattunk. Ez nem múlik el csak úgy, de talán soha! - magyarázta, de még mindig hitetlenkedés hallatszott a hangjában, mint aki nem hiszi el, hogy ez lenne az én problémám. Pedig igenis ebből eredt az egész.

- Nem azzal van a baj, hogy fontos - tisztáztam, hogy ne értsen félre, mire neki egyből hitetlenből értetlenné változott a tekintete. - A baj, az, ahogy ezt kezeled. Játszod a tökéletest előtte, az álomfiút, aki sohase voltál. Nem mered felvállalni előtte azt, hogy megcsaltad velem, és nem mersz neki fájdalmat, vagy csalódást okozni. Pedig hidd el, így nemcsak nekünk, neki is rosszabb. Úgy viselkedsz, mintha ő lenne a fény, és én az árnyékod. Te vagy az, aki elválasztasz minket egymástól. És a fény sose fogja tudni, hogy neked létezik árnyékod, nem hagyod, hogy megtudja. Neki meg nincs más lehetősége, csak az egyik oldaladat láthatja, a fényeset, míg a másikat könnyedén elrejtheted előle. Túl büszke vagy ahhoz, hogy megmutastsd neki. Nehogy megtudja, hogy egy fiú csábított el!

- Aztakurva, te hallod magad?! - Louis szikrázó szemekkel meredt rám, és a tekintete újból visszakapta a korábbi hitetlen élét is. - Nem hiszem el, hogy komolyan így gondolod!

- Pedig hallottad - álltam ki magamért, és próbáltam közömbösen ránézni, de az indulatot a hangomban nem tudtam csak úgy egyszerűen eltüntetni.

- Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki szenved - vetette a szememre. - Nem te vagy az egyetlen, aki változtatni szeretne, de tekintettel se vagy másokra!

- Ahogy te sem! - vágtam vissza, és most már rendesen dühösen meredtünk egymásra. Felhúzott ez a defenzív viselkedés, amit mutatott, főleg úgy, hogy úgy éreztem, igazat is mond valamelyest. Ellenben az én szavaimmal úgy tett, mint aki meg sem hallotta őket.

- Akkor miért vagy egyáltalán itt? - kérdezte számonkérve engem. - Miért nem mondtad el neki már akkor?

- Mert szeretlek! - vágtam a fejéhez, és élveztem nézni, hogy a szeme elkerekedik a szavaimra és az eddig ökölbe szorult kezét is kilazítja. Megleptem vele, és sikerült kibillentenem a tartásából, amit mindenképp ki is akartam használni. Az előzőeknél sokkal lágyabban szólaltam meg ezek után. Nem akartam, hogy azt higgye csak az indulat beszélt belőlem, azt akartam, hogy komolyan tudja, hogy érzek iránta. Korai, vagy nem korai, nem számított. Ki kellett mondanom, amíg lehetőségem volt rá és nem fajult tovább a helyzet. - Nem akartam a hátad mögött csinálni semmit, beszélni akartam veled, és azt szerettem volna, hogy velem gyere és elmondjuk Sky-nak.

Louis oldalra nézett, és a fogait összeszorítva merült el a gondolataiban, amire abban a pillanatban olyan kíváncsi lettem volna! Hogy érintette a vallomásom? Ő szeret engem? Miért veszekszünk? Belülről lassan mardostak ezek a kérdések, de a külsőmet nem ingatták meg. Louis-nak is bármi járt is a fejében, a keze ökölbe szorult.

- Nem hagytál túl sok választási lehetőséget - morogta az orra alatt, és elfordulva a hajába túrt. Most háttal állt nekem, én pedig kezdtem belülről apró darabokra esni. Bár nem mondott semmit a vallomásomra, az, hogy nem tette szóvá, még rosszabb volt, mintha visszautasította volna. Fájt. A könnyek határán voltam és csak haza akartam menni, hogy kisírjam a bánatom, amikor ő egy akkorát rúgott egy székbe, hogy az nemcsak felborult, de a földön még arrébb is csúszott, amíg a kanapé meg nem állította.

Louis idegességében felordított, és én ijedten néztem rá, de még mindig nem fordult felém. Utáltam őt így látni és minden, amit akartam az egy érintés volt. A vállán, a karján, az ölelésembe vonni, bármit, de képtelennek éreztem magam arra, hogy csak nézzem, ahogy belül őrlődik.

Aztán megfordult, és rám nézett. Szinte minden izma meg volt feszítve, az arcán viszont csak szenvedést láttam.

- Én is szeretlek - mondta, és az izzó kék szemeivel az enyémbe nézett. A szívem hatalmasat dobbant, és vagy egy mázsa súlyt ejtett le, ahogy felfogtam a mondat tartalmát. Belül melegséggel és megkönnyebbüléssel töltődtem meg. Minden rendben lesz. Ezt sugallta nekem ez a három szó, mert az előbbiek után jelentősen elbizonytalanodtam, hogy hogy is fog végződni ez a látogatás Louis-nál. Egy lépést akartam tenni felé, amikor újra megszólalt. - De ha nem tudsz megbízni bennem, úgy nem fog működni köztünk.

Egyetlen mondatával sikerült elvennie azt, amit egy mondattal teremtett. A torkomat újra sírás fojtogatta, és egy pillanat alatt kerültem újra Louis közelébe, hogy a kezét megszorítsam.

- Ne csináld ezt, Louis, kérlek! Működhet! Csak annyit szeretnék, hogy gyere el velem és mondjuk el Sky-nak - győzködtem.

- De, Harry, ez nem így megy - rázta a fejét ellent mondva, és kihúzta a kezét az enyém közül. Kétségbeesetten néztem, ahogy újra távolabb lépett tőlem, és a fejemet mérgező gondolatok lepték el. - Nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak, és nem cselekdehetsz helyettem sem. Egy kapcsolatban mi ketten egyenrangúak vagyunk.

- Te miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül. - Hogy jön ide az egyenrangúság? Egyetlen dologra kértelek meg, de szerintem te valójában nem akarod, hogy ez működjön. Megbeszélhetnénk ezt, de te csak a saját igazadhoz ragaszkodsz!

- Még te beszélsz! - támadt nekem, és már tudtam, hogy ezt nem fogjuk tudni ma megbeszélni. - Harry épp most készülsz cserben hagyni engem. Köszönöm, nem akarok olyannal lenni, aki csak a könnyű, boldog percekben áll mellettem.

- Én pedig nem akarok olyannal lenni, aki ha akadályba ütközik, ahelyett, hogy megoldaná, inkább csak megfeledkezni próbál róla - vágtam vissza, és már nem is éreztem mást, csak emésztő dühöt. Nem tudom, hogy mondhatott nekem ilyet, de már én se figyeltem, hogy mennyire bántom meg. Az ereimben már vér helyett is adrenalin folyt, és csak el akartam tűnni a közeléből. Minél hamarabb. Kezdett egyre jobban az agyamra menni a viselkedése és lassan elviselhetetlenné vált ez a légkör számomra.

- Akkor azt hiszem ez ennyi - lendítette meg a kezét, de a tekintetében semmi könnyed sem volt. Feszült volt, és már ő is le akarta ezt zárni.

- Én is azt hiszem - feleltem és még mindig dühösen meredtem az ő indulatokkal teli szemébe.

- Rendben!

- Rendben!

Egyetlen pillanatig néztem még rá, majd nagy lépésekkel indultam az ajtó felé. Köszönés nélkül csaptam be magam után azt és olyan gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, mint soha máskor. Kiérve az épületből kapkodva vettem levegőt. Mélyen beszívtam az oxigént, hogy lehűtsem a fejemet, de persze nem sikerült azonnal. Törni-zúzni szerettem volna, de egyetlen egy valamit akartam még ennél is jobban: Elmondani Sky-nak mindent.

Mielőtt elindultam volna, egy utolsó pillanatot vetettem még a házra, Louis ablakára. A fiú éppen engem nézett, mire csak felemeltem a kezemet és a középső ujjamat felmutatva indultam el a kávézóba, ahol Sky már várt rám.

...

Azt, hogy az esernyőmet Louis-nál felejtettem, már akkor megbántam, amikor a buszmegálló felé menet újra elkapott egy rövid zápor. Viszont meg se fordult a fejemben, hogy visszamenjek érte, csak felhúztam a kapucnimat és a kezemet zsebre vágva folytattam az utamat.

Ugyanígy álltam később a kávézó előtt is. Meredtem a piros fa ajtóra, amin két ablakon keresztül átszűrődött a lámpafény. Az ajtó fölött nagy cikornyás betűkkel hirdette a tábla, hogy Luna tea- és kávézójába készültem belépni. Nagyot sóhajtottam, és ahogy egy hűvös szellő miatt a hideg is kirázott, hirtelen nagyon jól esett volna egy forró tea. Egyedül azt sajnáltam, hogy Sky hamarabb ott hagy majd engem, minthogy közösen meg tudunk inni egy bögrével.

Mélyet sóhajtottam, majd fellépegettem az ajtóhoz vezető kis lépcsőfokokon és beléptem a helyiségbe. Egyből megcsapott a friss tea és kávé illata, majd rögtön megtaláltam Sky-t is, aki lustán fordította a fejét felém a fölöttem lévő csengő hangjára. Amikor felismert, rögtön felderült az arca. Biztos voltam benne, hogy azt hitte már el se jövök.

- Harry! - állt fel a helyéről egyből, és felém sietett. - Nagyon megáztál? Kérsz valamit? Nagyon finom a zöld teájuk!

- Jól vagyok! - nyugtattam meg, majd amikor elmosolyodott és a csuromvizes ruháim ellenére megölelt, én is visszaöleltem őt. Szorosan, talán utoljára, mielőtt még itt hagyott. - Bocsi, hogy megvárattalak! - kértem elnézést, amikor elengedett, és elindultunk az asztala felé.

- Dehogyis, semmi baj! - legyintett még mindig egy hálás mosollyal az arcán, de amikor a pillantásom az asztalra tévedt, és láttam, hogy a teás csészéje mellett már egy üres is ott volt, kicsit elszégyelltem magamat. Sky sokkal jobbat érdemelt volna nálunk.

Leültem a székével szemben a kis négyzet alakú asztal felé, és mikor egy kiszolgáló azonnal odajött hozzánk, bízva Sky ízlésében egyből rendeltem egy zöld teát. Nem is zavart minket sokáig, és amikor Sky égszínkék szemébe néztem, ami kíváncsiságtól csillogott, újra sóhajtottam és gondterhelten néztem le a kezeimre, amiket az ujjbegyeimnél összeillesztettem. Most vagy soha - gondoltam, és visszanéztem a lány szemeibe.

- Van valami, amiről tudnod kéne.

Tartunk egy kis szünetet a hullámvasút tetején, mit szóltok? :P Nem vállalok felelősséget, hogy ezután lesiklás lesz, vagy zuhanás hehe 

Viszont azért remélem tetszett a rész, és bocsi, hogy most ilyen későn jövök, épphogy hazaestem, anya meg rámnézett és kijelentette, hogy hőemelkedésem van és beteg vagyok, magyarul még arra sincs időm, hogy észre vegyem, hogy nem vagyok jólXD de mindegy, nem azért vagyok itt, hogy panaszkodjak, remélem ti jól vagytok!<333

Hétfőn hozom a folytatást!;)