A nap további részét a srácok a tóban akarták tölteni, amiről a velünk egy házban lakó lányoknak is szóltak, így nem több, mint fél óra múlva már mind a tizen a vízparton gyülekeztünk. Louis egyből belegázolt a tóba, nem törődve hányan sikítanak fel a rájuk eső hideg cseppektől. Amikor már kellően bent volt, ugrott egyet és elmerült a zavaros vízben.

- Hát ő nem szórakozott - mondta nekem Niall, és rá mutatva nevetett, majd arrébb lépett, hogy vizet fröcsköljön néhány áldozatára, akiknek a nevét sajnos egyből el is felejtettem, amint kimondták. Persze, emlékeztem párra, de archoz kötni képtelenség lenne.

Miközben a szőke fiút figyeltem az előle menekülő három lánnyal, Liam jelent meg az oldalamon, majd körbenézve észrevettem, hogy Zayn kint maradt a parton, és egy törülközőn ülve nézte a vizet. Hogy minket figyelt-e, vagy csak elmerengett, nem tudtam volna megmondani.

- Azt mondta, nem szeret fürödni - szólalt meg Liam, mikor látta merre fordultam. - Nem erőltettem. Úszunk egyet? - bökött a fejével a tó közepe felé, ahol Louis feje már csak egy apró pont volt. Én bólintottam, így hamar mindketten nyakig merültünk az augusztushoz képest hűvös vízben és elindultunk.

Most nem beszéltünk sokat, csak Louis-nak köszöntünk, aki már velünk szemben visszafelé tartott. Amikor beértünk körülbelül a közepére én felfeküdtem a víz felszínére, becsuktam a szemeimet és elengedtem magamat, csak élveztem a tó apró áramlásait. Ebből Liam elég hamar kiszakított, amikor viccből lenyomta a fejemet a víz alá, én pedig prüszkölve jöttem fel. Szépen kinevetett, mire lefröcsköltem és gyorsúszásban kezdtem kifelé úszni, ő pedig nem tudott utolérni.

A part közelében úgy tűnt, Niallnek, Louis-nak és a lányoknak sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítaniuk, ugyanis egy sötétszőke hosszú hajú lány éppen azzal próbálkozott, hogy fogást találjon a barna hajú srácon és a víz alá nyomja, de amikor ez nem jött össze, éppen ő volt az, akinek nagy levegőt kellett vennie, amíg megtehette. Csendben figyeltem, ahogy utána megpróbálkozik egyszerre, összebeszélve Niall és egy vállig érő, barna hajú lány, akit ha jól emlékeztem Emmának hívtak. Amikor ők is pont olyan csúfos kudarcba fulladtak, mint a társuk, úgy döntöttem én is szerencsét próbálok, azonban nem nyíltan, mint ahogy ők tették.

Lemerültem a vízben úgy, hogy csak az orrom látszódjon ki és egy nagy kerülővel Louis mögé kerültem, hogy ne vehessen észre. Niallnek és a néhány lánynak hamar feltűnt, hogy közeledtem, de nem szóltak, és nem is vetettek rám nagy figyelmet, nehogy a srác is hátraforduljon. Már közvetlen mögötte voltam, amikor a vízcsobogásra, amit csaptam, hátra nézett, azonban elkésett. Még pont belenéztem a meglepődött kék szemeibe, mielőtt a fejét a víz alá nyomtam. Mindenki ujjongásba kezdett, amikor sikerült a merénylet, majd egyből le is pacsiztam a közelemben lévő lányokkal.

Louis a fejét rázva emelkedett ki a vízből, és a hajából a vízcseppek mindenfelé elrepültek. Pont úgy, vagy még jobban is, nézett ki, mint a legjobb színészek, vagy hajsampon reklámarcok, akiket a tévében láthatsz, és ezzel nyilván tisztában is volt.

Rám nézett és elvigyorodott, amit azonnal viszonoztam is.

- Szép volt! - nyújtotta a kezét, én pedig azonnal elfogadtam. Arra viszont nem számítottam, hogy ezzel olyan közel húz magához, hogy csak én hallhassam a szavait. - De a bosszú édes, tudtad? - húzta fel egy szemöldökét, én pedig nem győztem jobban vigyorogni.

- Meglátjuk - feleltem és a kezét elengedve a part felé vettem az irányt, és hallottam, ahogyan pár lépéssel lemaradva ő is követ.

Kint a parton egy lány bikinifelsőben és egy rövid shortban ült és nézte a többieket. Nem tudtam, pontosan miért nem jött be velünk, csak azt, hogy ő is a mi házunkban alszik, így rámosolyogtam, amit viszonzott és mentem tovább Zayn felé, aki a törülközőink mellett napozott.

- Jó a víz? - kérdezte felkönyökölve, amikor odaértem és a mozdulattól a hasán befeszültek az izmok. Én csak bólintottam egyet és a törülközőmért nyúltam. Többre aligha lett volna időm, mert rögtön mögöttem Louis is jött, aki odaszaladt a haverjához és fölé hajolva rázta ki a vizet a hajából.

- De fasz vagy! - hallottam meg egy káromkodást a csendes fiútól, de a megszólított nem vette magára, hanem csak röhögve Zaynen felém lépett, és a lábam mellől elvette a saját törülközőjét, amit azonnal a nyakába akasztott.

- Éhesek vagytok? - kérdezte Louis, felemelve a szemöldökét és kettőnk közt járatva a tekintetét.

- Nem különösebben - ráztam a fejem és Zayn is elmormogott egy nemleges választ.

- Akkor marad társaságom! - vigyorgott szélesen, majd levágta magát a földre, hátradőlt és csukott szemmel napozni kezdett. Én is elmosolyodtam rajta, majd a közeledő Liamre emeltem a tekintetemet és odadobtam neki a törülközőjét, amikor intett, hogy melyik az.

- Kösz! Valaki jön kajálni? - kérdezte reménykedve.

- Nem, mi... - kezdte volna Louis, de hamar félbe lett szakítva.

- Persze, éhen halok - mosolygott fel Zayn a frissen jövőre, aki ezt viszonozta is, majd a sötétbarna hajú fiú felállt és ott hagytak minket. Én a szemöldökömet felhúzva követtem végig a jelenetet, ahogy a kis büféhez mentek, Louis viszont épp csak megemelte a fejét, amikor Zayn megszólalt, de rögtön vissza is feküdt.

- Nem ülsz le? - kérdezte hunyorogva, felém pillantva, én pedig észbe kaptam és törökülésbe helyezkedtem.

- Zayn az előbb azt mondta, nem éhes - kezdtem beszélni, hogy megosszam az észrevételeimet Louis-val, aki az eddig látottak alapján sokkal jobban ismerte a srácot, mint én.

-Igen.

- De most Liamnek úgy válaszolt, mintha minden vágya lenne elmenni a büféhez - folytattam és a fiú nyugodt arcára vezettem a tekintetemet. A délutáni napsütéstől szinte ragyogott a bőre, a szemei le voltak hunyva, a szempillái pedig árnyékot vetettek a szemei alá. Keskeny orra alatt a vékony szája pedig még mindig egy apró mosolyra futott. Az arca enyhén borostás volt, de nagyon jól állt neki. Valójában az egész srác rohadt jól nézett ki, kezdve az arcától, a hasáig. Nem beszélve a válláról és a kulcscsontjairól. Lejjebb vezettem rajta a tekintetemet, az izmos lábai most hanyagul feküdtek a törülközőn. Gyorsan visszakaptam a szemeimet az arcára.

- Kétségtelenül - felelte, én viszont elmerültem a gondolataimban, és nem szólaltam meg újra. Csak akkor kaptam el róla a tekintetemet újból, amikor a szemhéjai kicsit felnyíltak és ő oldalra lesett, majd sóhajtott egyet és visszahunyta a szemeit. - Figyelj, szerintem csak meg akarja ismerni a srácot. Ezt kettesben lehet a legjobban.

Tudtam, hogy nem ennyiről volt szó, legalábbis sejtettem, de inkább nem szóltam semmit. Nem akartam az a gyerek lenni, aki mindenbe beleüti az orrát.

Bólintottam, bár ezt ő nem láthatta, és felemeltem a fejem, hogy megkeressem a párost az egyik asztalnál. Liam éppen egy hotdoggal a kezében nevetett, Zayn pedig visszafogottan, de kifejezetten boldogan mosolygott a srácra. Számomra nyilvánvaló volt a szituáció, és biztosra vettem, hogy Louis-nak is az. Elvégre a barátja, nem?

Amikor visszanéztem a napozóra, hogy Zaynről kérdezzem, meglepődtem, mert éppen elkaptam, ahogy a fiú engem vizsgál, majdnem úgy, ahogy én tettem vele az előbb. Egy pillanatig zavarba jöttem és elkaptam a tekintetem, mert eddig nem gondoltam rá úgy, de miért is ne? Sehol sincs kőbe vésve, hogy csak lányokhoz vonzódhat. Egy kicsit tovább meredtem a távolba, élveztem, ahogy rajtam tartotta a tekintetét, mégha talán már nem is így volt.

Nyeltem egyet és visszanéztem, de ő már csukott szemmel pihent, mint előtte, az arcán semmi változás nem látszódott. Mintha az előző két másodperc meg sem történt volna.

- Régóta ismered Zayn-t? - kérdeztem, ő pedig egy sóhajtás után elmosolyodott.

- Kisgyerekkorom óta. Szomszédok voltunk hosszú éveken át. Eleinte leszartuk a másikat, de ahogy középiskolába mentünk ez megváltozott. Nem jártunk egy osztályba vagy ilyesmi, csak hirtelen lett egy közös témánk: a zene. Többször összefutottunk koncerteken, és utána, ha találkoztunk tudtunk róla beszélgetni. Aztán én is elkezdtem a bandás fellépéseinkre meghívni, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ezek után, persze, ahogy ennek lennie kell, pont mire igazán jóban lettünk, akkor elköltöztek a városból, körülbelül... másfél éve. De nem vesztettük el a kapcsolat és idejött egyetemre. Úgy tudom, most a campuson fog lakni.

- Aha - reagáltam az információhozamra méltó módon, amivel egy újabb vigyort csikartam ki belőle.

- Túl sok, túl gyorsan? - mosolygott rajtam Louis és a fél szemöldökét felvonva nézett rám.

- Még kezelhető - feleltem szórakozottan egy félmosollyal, majd a térdemre könyököltem és az államat a tenyerembe helyeztem, úgy néztem le rá. - Szóval bandában játszol? Milyen szerepet töltesz be?

- Frontember vagyok - felelte rám nézve.

- Hmm.

- Mi az?

- Reméltem, hogy te nem énekes leszel - mondtam, ő pedig a szemöldökét felvonva könyökölt fel, és hunyorítva felém fordította a fejét.

- Mégis miért? - kérdezte, de nem védekezésképpen, csak puszta kíváncsiságból.

- Erős rivális vagy. Az akcentusoddal, a hangszíneddel... Énekelni még nem hallottalak, de biztosan kivételes vagy benne - fejtettem ki a gondolataimat és figyeltem, ahogy sóhajtott egyet, majd felült és velem szembe fordult.

- Figyelj, Hazza! - kezdte, én meg bár meglepődtem a becenéven, amit hirtelen kaptam, de nem mutattam jelét. Senki nem hívott még így, de Louis szájából nagyon természetesnek hallatszott, így tetszett is. - Nem szeretem ezt a kisebbségi komplexusos dolgot, de ezt még te nem tudhattad. Nem máshoz kéne mérned magad. Nem hozzám, nem Niallhez, és nem is Paul McCartney-hoz, vagy Freddie Mercury-hoz, vagy ki az ördöghöz szoktad. Tudod mi számít? Egyedül az, hogy te hogy állsz hozzá, hogy mennyire vagy szorgalmas. A saját fejlődésedet figyeld, ne egy álmot kergess. Ne valaki nyomába lépj, hanem hozd ki magadból a legjobbat! Találd meg a saját műfajodat, a saját stílusodat, találd meg azt, amiben egyedi vagy és legyél abban a legjobb!

Louis motivációs szövege hirtelen ért, de nagyon betalált. Pár pillanatig csak emésztgettem, amiket hallottam, majd bólintottam egyet. Persze, amit mondott sokkal könnyebb szavakban megfogalmazni, mint megvalósítani, de törekedni fogok erre. Láttam az igazságot benne.

- Kösz - húzódott egy rövid félmosolyra a szám sarka. Louis nem tűnt annak a fajta srácnak, akivel az ember lelkizik és erre utalt az első mondata is, mégis... nagyon jól bánt a szavakkal. Csak néha kicsit túlzásba vitte a káromkodást.

- Boldogan - biccentett, majd visszaereszkedett a könyökére és újra a nap felé fordította a fejét. - Na és mi újság Harry Styles-szal? Ezek szerint te is könnyű zene iránt érdeklődsz. Hogy kezdődött?

Sóhajtottam, mikor próbáltam visszaemlékezni, hova is nyúl vissza az egész, majd miközben kicsit helyezkedtem, elkezdtem mesélni neki.

- Mindig szerettem a zenét. Anya gyerekként beiratott zeneiskolába, ott tanultam zongorázni, illetve valamikor 14 éves korom körül kezdtem hobbiból gitározni tanulni, de az sose ment olyan jól. Talán egy évvel később akartam írni egy saját dalt, amihez az akkori szakításom sokat segített. Igazi melódia lett, amit azóta se mutattam meg senkinek. Utána viszont rászoktam a zeneszerzésre, néha a saját életemből merítve, néha pedig csak elképzelve egy-egy helyzetet. Anya és a nővérem is imádta a dalaimat, egyszer pedig felléptem egy sulis ünnepségen is - beszéd közben a törülközőmet Louis-é mellé fektettem, és féloldalasan rákönyököltem, így a fiút is jól láttam, de mégis csak kényelmesebb volt, mint görnyedten ülni.

- Igen, a tipikus sulis ünnepség, minden zenész első fellépése - mosolyodott el. - Mi is léptünk fel, amikor összeálltunk, aztán a dobosunk nővérének a bárjában játszottunk. Valószínűleg sose kaptunk volna ilyen lehetőséget, ha ő nincs a bandában.

- És együtt vagytok még? - kérdeztem, mert az, hogy Louis itt van, de a banda többi tagja nincs - mert nyilván vele lennének, ha itt lennének - arra engedett következtetni, hogy külön utakat járnak már.

- Nem - rázta a fejét és még a száját is elhúzta a sajnálatában. - De nem baj, így lehetek szóló artista vagy alapíthatok egy új bandát.

- Amikor becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik - bólogattam, ő pedig fürkésző szemekkel nézett rám, de azért elmosolyodott.

- Olyasmi.

- Na és mi volt a banda neve?

- The Rogue.

- Szegények, hogy fogják sajnálni, hogy szétmentetek, amikor majd befutsz, mint énekes!

- Én is pont ezt mondtam nekik! - kiáltott fel nevetve. - Le se szarták.

- Az ő pechük...

- Így van!

Mindkettőnk arcán egy széles vigyor virított, ahogy egyetértettünk, majd egy sóhajtás után a hátamra vágtam magam, hogy a napsugarak az egész felsőtestemet érjék, és egyenletesen barnuljak. Az egyetlen dolog, ami megzavart, az az erős fény volt a szemhéjaimon keresztül. Először lehunyt szemekkel próbáltam megtalálni a napszemüvegemet, amit a fejem mellé tettem, de amikor nem sikerült, a szememmel is odalestem.

- Louis, láttad valahol a szemüvegem? - kérdeztem, miközben a másik oldalamra is átnéztem, hátha odaraktam korábban.

- Nem... - felelte, de a hangjából egyértelmű volt, hogy pontosan tudja, és már én is sejtettem, hogy hol fogom megtalálni. Megfordultam és nem lepődtem meg, amikor felnéztem a fiú arcára, akinek az orrán ott ült a meglehetősen drága Gucci kiegészítő. A lencsék alatt, pedig egy kivételesen széles mosoly foglalt helyet.

Én is egy mosolyra húztam a számat és feltettem a fejemben megfogalmazódott kérdést.

- Miért áll rajtad jobban, mint rajtam? - hitetetlenkedést játszva ingattam meg a fejemet, ő pedig csak felemelte fél szemöldökét és egy büszke mosolyra váltott.

- Ilyen vagyok - rántotta meg a vállát és ő is a hátára dőlt. - Nekem minden jól áll - sóhajtott egyet drámaian, belefáradva a szépséggel járó nehéz életbe.

Hangosan a felnevettem a hozzászólására, mire csak rám sandított.

- Még az a hatalmas egód is - tettem hozzá, ő pedig csak lejjebb húzta a szemüveget, hogy én is lássam, ahogy rám kacsint. Kuncogva dőltem hátra, és a bal karommal takartam el az erős napsugarakat.

- Tommo! - hallottuk meg pár méterről Niall visszafogott kiáltását, mire a mellettem fekvő herceg felkapta a fejét, és én is megkerestem a fiút a szemeimmel. Ő éppen felénk tartott, majd mikor elég közel ért hozzánk, újra megszólalt. - Segítesz nekem?

- Miben?

- Bevinni Bethany-t a vízbe - bökött a sötétszőke napozó lány felé, aki szemmel láthatóan ha nem is aludt el, eléggé mélyen pihenhetett, mert a mellette ülő két lány beszélgetésébe se szólt bele.

- Miért? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, Niall pedig megeresztett egy cinkos mosolyt.

- Miért ne?

Louis pár pillanatig csak nézett a szőke barátunkra, majd lassan az ő arcára is felfutott egy vigyor és egyik pillanatról a másikra már talpon is állt.

- Bocs, hogy itt hagylak, valami sürgős közbejött - fordult felém, majd levette a szemüveget és lehajolva ő tette fel rám. - Majd jövök!

- Hajrá! - mondtam, és figyeltem, ahogy halkan szegény lány felé lopakodnak, és ahogy Niall a lábainál, Louis pedig a hóna alatt kapja fel Bethanyt. Ő egyből rájött mi folyik körülötte és rögtön küzdeni kezdett, de a srácok erős fogásával szemben semmit sem ért. Tekintetemmel végigkövettem, ahogy Bethany mélyvörös bikinije egy csobbanás kíséretében a víz alá merül, majd ahogy nekiesik a fiúknak, miután felbukkan a felszínen.

Ezek után mosolyogva hajtottam hátra a fejemet, hogy végre én is pihenjek kicsit, amíg barnul a bőröm.

Észre se vettem, hogy elbóbiskoltam, csak akkor, amikor arra ébredtem, hogy a szemhéjamat újra közvetlenül éri a nap. Már éppen rá akartam mordulni Louis-ra, hogy tegye csak szépen vissza a tulajdonomat a helyére, amikor a semmiből négy kéz ragadott meg, kettő a lábamnál, kettő pedig a hónom alatt, majd a fülemet két ismerős nevetés ütötte meg.

A szemeim egyből kipattantak és rúgkapálva próbáltam szabadulni Niall markából, de pont, mint Beth, sikertelenül. Kétségbeesetten néztem fel Louis-ra, aki a felsőtestemet tartotta, de csak egy huncut vigyorral találtam szembe magam.

- Ne aggódj, a szemüveged biztonságban lesz nálam - mondta, és biztos kacsintott is, azonban azt nem láttam a sötét lencsék takarásában.

Hiába tudtam, hogy történjen bármi, ők csak a tóban fognak legközelebb elengedni, kétségbeesetten könyörögtem nekik, hogy tegyenek le a földön. Bár nem volt kifejezetten hideg a tó vize, tudtam, hogy a felhevült bőrömnek nem lesz egy álom a találkozás. Ráadásul eddig szándékosan figyeltem, hogy ne ázzon el a hajam, mert nem két perc amíg megszárad, de ezt tuti, hogy nem fogja megúszni.

- A korábbiért! - hallottam Louis hangját közvetlenül mielőtt a vízbe csobbantam volna. Tudtam, hogy ezt azért kaptam, mert lenyomtam őt talán egy órája, mégsem bántam meg. Sőt, úgy, hogy már vizes volt a hajam, megpróbáltam kihozni a helyzetből a legtöbbet.

Ahogy felemelkedtem, és hátrasimítottam a szemembe lógó hajamat, Louis felé fordultam.

- Kérem a szemüvegemet! - ő pedig átnyújtotta nekem, egy mérhetetlenül elégedett ábrázattal az arcán. Ne örülj annyira, drága!

Kezembe kapva a tárgyat egyből az ír fiú felé fordultam, és átadtam neki.

- Vigyázz rá, mint a szemed fényére! - kötöttem rá, de nem várva meg a válaszát vissza is fordultam a kék szeműm felé. Látszott rajta, hogy nem érti miért csináltam, a fél szemöldökét fel is vonta, azonban nem hagytam, hogy sokáig gondolkozzon, egyből ugrottam.

A lendülettel, amivel neki csapódtam, mindketten eldőltünk. A derekát átölelve küldtem őt a víz alá velem együtt, majd tartottam egy kicsit tovább lent, mint amennyi időt én voltam. Mikor elengedtem és feljött, épp csak láttam a gonosz mosolyát, mielőtt a felszín alá nyomott. Ekkor kigáncsoltam a lábát, amivel ő hátraesett, én pedig levegőért tudtam kapni. Ezután a zavaros víz miatt nem láttam pontosan, hogy merre lehet, azonban hamar megéreztem a kezeit, ahogy a hasamat megérintve csikizni kezdtek. Azonnal összegörnyedtem, ő pedig ezt kihasználva nyomott megint le. Újra felemelkedve Louis hátával találtam szembe magam, amire ráugorva próbáltam újból víz alá nyomni őt, viszont amikor rájöttem, hogy ezúttal túl erősen állt a lábán, más cselhez folyamodtam. Kicsit hátradőlve helyeztem a közös súlypontunkat hátrébb, így mindketten egy nagy hátast dobtunk. Szorosan öleltem magamhoz Louis mellkasát, hogy ő is biztosan lemerüljön velem együtt, majd mikor a hátam a tó fenekéhez ért, kicsúsztam alóla és rátámaszkodva nyomtam ki magam. Ő ekkor megragadta a kezem és azt használva húzta fel magát a felszínre.

A lendülettel, amivel felhúzta magát, az arca hirtelen került nagyon közel az enyémhez. Az orrunkat alig választotta el pár centiméter, miközben a kék szemeibe mélyedtem és egymás elől kapkodtuk a levegőt. Homlokába lógó hajáról néhány vízcsepp az arcomon landolt, de nem mozdultam meg. Nem akartam, amíg ő sem tette. Csak kicsit kifulladva, és fülig érő szájjal néztünk a másik szemébe.

- Basszus - szakított minket ki Niall hangja és azonnal felé néztünk, miközben szinkronban tettünk hátra egy lépést. Ő leesett állal nézett minket, kezében a szemüvegemmel. - Ilyen jó harcot életemben nem láttam még, pedig a másodunokatesóm vízilabdázik és rengeteget játszottunk régen.

Mindketten elnevettük magunkat, majd egymásra néztünk Louis-val és kezet fogva kiegyeztünk egy döntetlenben. Nialltől visszakaptam a szemüvegemet és együtt a part felé indultunk, hogy csatlakozzunk a többiekhez és együnk valamit.

A büfénél addigra nemcsak Zayn és Liam volt, hanem velünk együtt már az egész ház is. A kicsi padon nagyon összehúzták magukat a lányok, és a két srác is szorosan összenyomva fért csak el. Úgy tűnt, ez nem jelentett nekik gondot, mert amíg Zayn szemmel láthatóan élvezte, hogy szó szerint közelebbről is megismerheti Liamet, addig ő teljesen figyelmen kívül hagyta az egészet és csak a vele szemben ülő hosszú fekete hajú, enyhén húzott szemű lányra terelte a figyelmét. Őket elnézve féltettem a sötét hajú srácot, hogy nagyot fog koppanni.

Három széket húzva az asztal két végéhez mi is odaültünk hozzájuk, hogy kicsit jobban megismerkedjünk. Én egy tál sültkrumplit kértem és mikor megkaptam, egyből megkínáltam a mellettem ülő, meglehetősen csendes lányt, akit korábban a parton ülve láttam. Ha jól emlékeztem, Veronica volt a neve.

- Kérsz egyet? - kérdeztem rá mosolyogva, ő pedig azt viszonozva elvett egy szálat és elpirulva meg is köszönte.

- Engem bezzeg meg se kínálsz - hallottam meg a másik oldalamról Louis hangját, ahogy telhetetlenkedik és ránéztem.

- Gondoltam, te ha akarod, akkor majd kiszolgálod magad, úgy, ahogy akkor tetted, amikor idehoztad - biccentettem oldalra a fejem és mosolyogtam rá negédesen, ő meg megrántotta a vállát.

- Igazad van - felelte, majd előrehajolt és elcsent néhány szálat a tányéromról és vigyorogva rágta meg őket. A szememet játékosan forgatva fordultam vissza és kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

...

Amikor a nap színe sárgából vörösesbe ment át, mi már a felállított sörpadoknál kerestünk magunknak helyet. Mivel kicsit késve érkeztünk, nem tudtunk a lányokkal együtt ülni, de legalább öten helyet kaptunk egy asztalnál, ahol még két lány ült rajtunk kívül.

Mielőtt azonban megkaphattuk volna az előrecsomagolt kajáinkat, néhány felsős állt meg közel az asztalokhoz és hangos törökköszörülésekkel érték el, hogy mindenki elcsendesedjen és rájuk figyeljen.

- Egyetlen egy kérdésünk lenne, mielőtt elkezdtek enni - kezdett bele a barna hajú fiú a beszédébe. - Minden évben a gólyatáborban az utolsó nap tartunk egy ki mit tud tehetségkutató vetélkedőt, ahol minden szaknak legalább egy versenyzőt kell neveznie. Ebbe ugye beletartozik a zeneszak is, úgyhogy szeretnénk, ha valaki jelentkezne, hogy képviseljen minket!

A fiú tiszta lelkesedéssel fordult körbe, hogy nézze, kinek a keze repül a magasba, azonban kissé csalódottan nézett a társaira, mikor másodpercekig csend uralkodott az asztalok körül.

Magamban kínosan mosolyogva néztem a srácok felé. Nem akartam fellépni, egyrészt nem voltam erre felkészülve, másrészt nem sok tapasztalatom volt még a színpadon szereplésben, és nem akartam leégetni magamat egy egész egyetem előtt.

Felnéztem a többiekre, ők mit gondolnak, de Louis kivételével mindenki a többi asztalt fürkészte, ki fog jelentkezni. Még Niall is, pedig őt pont olyan srácnak gondoltam, aki egyből magára vállalna egy ilyen szerepet. Louis-val a tekintetünk azonban összeakadt. Elgondolkodva nézett a zöld szemeimbe, majd gyorsan végignézett a többieken, és mikor újra rám nézett, egy mosoly táncolt az ajkain. Összevont szemöldökkel próbáltam rájönni, hogy mit talált ki, azonban meglepődtem, mikor a kezét felemelve szólalt meg hangosan.

- Mi, öten, ennél az asztalnál vállaljuk!