(ne aggódjatok, nem felejtettem el milyen nap vanXD lent megmagyarázom:D)

Alex bátyjának, Ronannek a pubjában csak egy kisméretű színpad foglalt helyet, de még így is nagyobb volt, mint amire számítottam volna az egyetem első évében. A kerti részt most a hidegebb időre való tekintettel egy ponyvával fedték be, de így is rendkívül hangulatos volt az izzósorok miatt. Mire odaérkeztünk, fél órával a megbeszélt fellépési időpont előtt, az erősítők és hangszerek már össze is voltak szerelve. Kingsley segítségével szereztünk egy zenekart is, akikkel az utóbbi időben már együtt is próbáltunk sokszor. Dan, Jon, Josh és Sandy ugyan megadtak minden alapot, amire nekünk az előadás alatt szükségünk lehetett, Niall nem volt hajlandó lemondani a gitározásról, így közülünk ő volt az egyetlen, aki hangszerrel lépett fel.

- Nagyobb színpad nem volt? - kötött bele szándékosan Louis, szavait Alexnek címezve, mert pontosan tudta, hogy ezen a lány fel fogja húzni magát.

- Örülj, hogy legalább van, seggarc - fonta keresztbe maga előtt a karjait. - De tudod, szerintem a banda nélküled is elég jó, úgyhogy arra van az ajtó - mutatott a kijárat irányába, Louis pedig csak feltett kézzel visszakozott.

- Nem mondtam semmit - mentegetőzött, Alex pedig még mindig szúrós szemekkel nézett rá. Őrület, hogy hogy lehettek ilyen jóban, mikor folyton piszkálták egymást.

- Izgultok? - kérdezte mellettem Elise, a színpadhoz legközelebbi széken ülve. Én és Niall a színpadra felülve lógattuk a lábainkat.

- Áhh, kicsit sem - rázta a fejét határozottan a szőke, és az öléből maga mellé tette le a gitárját. Az utóbbi tíz percben bemelegítettük a hangszálainkat, az elkövetkezendő tízben pedig csak az volt a feladatunk, hogy ne hagyjuk őket ellazulni. Én éppen dúdolgattam, amikor Elise beszélgetést kezdeményezett.

- Én se annyira - ráztam a fejem. A pub majdnem annyira meg volt telve, mint mikor év elején jöttünk ide első alkalommal, ami annyit jelentett, hogy egy nagyobb társaságnak már nehéz lett volna helyet foglalnia. A sok ember - nagyrészt korunkbeliek - sok feszültséget is jelenthetett volna, ám ez még semmi sem volt a gólyatáborihoz képest, amikor az egyetem három karjának gólyái előtt kellett fellépnünk. Ezenkívül pontosan tudtam, hogy milyen ütősök vagyunk a srácokkal, így nem igazán féltem, inkább csak vártam már.

- Akkor jó - vigyorgott a lány. - Készültem nektek egy nagyon mély biztató dumával, de nincs rá szükség, mert ígyis van elég önbizalmatok - mondta, és mikor egymásra néztünk, egy boldog mosolyt küldött, amit én is viszonoztam.

- És hol a pasid? - kérdezte Niall, körbenézve a helyen, de Dan nem volt sehol.

- Azt mondta, ma nem jó neki, mert hétfőn egy fontosabb zárthelyit ír - biggyesztette le a száját csalódottan. - De legközelebb elhozom, ígérem.

Niall kinyújtotta a kisujját felé, mire a lány vigyorogva forgatta meg a szemét, és összeakasztotta az ujjaikat. Én is mosolyogva emeltem el róluk a tekintetemet, hogy körbenézzek az ittlévőkön. Kicsit távolabb tőlünk Liam dúdolgatott, énekelgetett egyedül, míg a barátnőjének nyomát se láttam az egész helyiségben. A fiút elnézve nem is tűnt éppen úgy, hogy nagyon várna valakire, belemerült a papírjaiba. A színpad másik végénél egy kis asztalnál Zayn ült, és a rövid, barna göndör fürtökkel ellátott pasija, Podrick. Ahogy rájuk néztem, az összefűzött kezeikre, Zayn mosolyára, Podrick elpirult arcára, éreztem, hogy már csak idő kérdése volt, és a kollégiumuk, majd az egész egyetem álompárjává váljanak. Louis-t és Alexet a pultnál találtam meg, ahol a lány bátyjával beszélgettek. A fiú éppen nekem háttal állt, a pultra könyökölve. A szűk farmer, amit viselt, gyönyörűen emelte ki a fenekét, és a tanktopja a karcsú derekára simult. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor ő kicsit oldalra fordult, ezzel megmutatva a gyönyörű mosolyát, és hunyorgó szemeit. Ha figyeltem, még innen is ki tudtam venni a vidám nevetését, amitől elöntött a meleg.

- Még mindig nem vagy rajta túl, huh? - kérdezte Niall, mire ránéztem, majd zavaromba Elise-re, aki pont úgy mosolygott rám, mintha mindenről tudna. Inkább újra a barátom égszínkék szemébe néztem, mert az ő tekintetén inkább a kíváncsiság tükröződött és ez kevésbé hozott zavarba.

- Asszem, nem - vallottam be, lehajtva a fejemet és a cipőm orrával a másik cipőm orrát piszkáltam.

- Miért nem keresed fel azt a pultost újra? - próbált segíteni Niall, mire én a hajamba túrtam. - Elmondhatnád neki, hogy ami történt, az nem jelentett semmit, és flörtölhetnétek tovább.

- Miről maradtam le? - érdeklődött pletykára éhesen Elise, és felváltva nézett egyikünk szeméből a másikunkéba.

- Ömm... - vakartam meg a tarkóm, de Niall beelőzött.

- A múltkor Zayn szívta ki Harry nyakát - mesélte izgatottan Ni, én pedig elvörösödve próbáltam takargatni az arcomat. - Egy bárban voltak, ahol korábban Harry a csapossal flörtölt. Aztán egy kanapén lyukadtak ki Zaynnel, vadul smárolva. Jól mondom, Harry?

- Te jó ég, ezt fejezzük be, kérlek! - próbálkoztam, de Elise rögtön a másik oldalt képviselte, hasonló lelkesedéssel, mint Niallé volt, azonban hamar félbe lett szakítva.

- Lassan kezdünk - hallottam meg az egyik legszebb hangot a világon, mire elvettem a kezeimet az arcom elől, és felnéztem az illetőre. Louis kíváncsi szemekkel nézett rám, mire megköszörültem a torkomat és leugrottam a színpadról, hogy az asztalon hagyott üvegemből igyak egy kortyot, mielőtt felmegyünk a színpadra, ahol már ott várt minket öt mikrofon, bevetésre készen. Miközben Zaynnek és Liamnek is jeleztük, hogy idő van, Louis közvetlenül mellém lépett, és halkan megszólalt. - Olyan vörös vagy, mint egy paradicsom.

Gyanítottam, hogy erre a megjegyzésére még jobban elpirultam, de inkább válasz nélkül hagytam, és próbáltam rá se nézni, hogy ne jöjjek még jobban zavarba. Amikor már mindannyian a háttérbandás srácokkal együtt a színpad előtti lépcsőnél sorakoztunk, Alex bátyja lépett a középső mikrofonhoz, és ütögette meg, hogy lássa, működik-e, mielőtt beleszólt volna.

- Szép estét, mindenkinek! Biztosan többen tudják, hogy az elmúlt időben megritkultak az élő zenés esték, de ezúttal egy új banda érkezett hozzánk. Ez lesz a második fellépésük együtt, de úgy hallottam már az elsőn is kitettek magukért. Úgyhogy hölgyeim és uraim, köszöntsék sok szeretettel a One Direction-t!

Zayn ment fel először, őt én követtem, majd Liam. Louis a fiú másik oldalára állt, mellé pedig Niall lépett fel a színpadra. A kikészített mikrofonokat most kivettük az állványból és azokat a színpad szélére tettük, hogy ne zavarjanak minket. A nyitó számunkhoz nem illett az egy helyben állva éneklés. Liam a színpad közepén kicsit előre lépett, amikor a gitárosunk a dalra felvezető akkordokat játszotta. A fiú alig pár pillanattal később kapcsolódott be az első sorral.

I've tried playin' it cool

But when I'm lookin' at you

I can't ever be brave

'Cause you make my heart race

Próbáltam játszani a lazát,

De amikor rád nézek

Többé nem tudok bátor lenni

Mert te dobogtatod meg a szívemet

Liam utolsó soránál Zayn mellé indult, hogy átvegye a helyét a színpad szélén, mi pedig ketten a fiúval beljebb léptünk, így én kerültem a reflektorfénybe.

Shot me out of the sky

You're my kryptonite

You keep making me weak

Yeah, frozen, and can't breathe

Lőj ki az égbe

Te vagy a kriptonitom

Folyamatosan gyengévé teszel

Lefagyok és nem tudok lélegezni

A soraim befejezése után visszaléptem az eredeti helyemre, míg Zayn mögülem előlépett. Ő folytatta a refrénre való felvezetéssel, én pedig a hajamba túrtam, miközben egy pillanatnyi szünetet kaptam csak. A dal refrénjét közösen énekeltük, és imádtam azt a figyelmet, amit a közönség szentelt nekünk. A pub vendégei eleve fiatalokból állt, gimnazistákból, egyetemistákból, éppen dolgozó felnőttekből, de ma este rengetegen jöttek a mi egyetemünkről is. Alex a beleegyezésünkkel létrehozott a bandának egy Instagram fiókot, ahol próbált minél több embert bekövetni, hogy az egyetemisták észrevegyék, hogy létezünk és visszakövessenek. Amikor már több száz követőt is összegyűjtött, kirakott egy bejegyzést, hirdetni a ma esti fellépésünket, hátha többen eljönnek, és eredménye is volt. Sok ismerős arcot láttam az asztalok körül, de néhányan álldogáltak a pub végében is. Neveket nem tudtam volna mondani, de láttam már őket korábban a gólyatáborban, vagy Zaynék kolijában, amikor párszor felmentem hozzájuk. Jó érzés volt, hogy miattunk jöttek el, és figyelmet is szántak nekünk.

De persze voltak közelebbi ismerőseink is a helyiségben. Colette, Bethany és Elise egy asztalt foglaltak el, Ulrike, Nora és Katie pedig egy másikat. Alex a csoportunkban lévő másik két fiúval egy drágának tűnő kamera mögött álltak, a pult közelében. A lány ötlete volt az is, hogy most az emberek már ne csak egy mobil telefonos videót láthassanak belőlünk az interneten, hanem vegyük fel rendesen, és hozzunk létre egy bandás Youtube fiókot is. Egyszerű ötletei voltak, mégis olyanok, amik nekünk talán eszünkbe se jutottak volna. Úgy gondoltam, ha híresek leszünk, az nagyban köszönhető lesz Alexnek, akinek nem csak az internetes segítségeket, de a pubot is köszönhettük, ahol éppen felléptünk.

A refrén végével Niall állt a színpad közepére és kezdte el a második versszakot énekelni. Újra körbejárattam a tekintetem a bent ülőkön, akik szerintem most többen voltak, mint egy átlagos péntek estén. Louis lépett középre, hogy ezúttal ő énekeljen, amikor mozgolódást láttam meg a háttérben. Veronica próbált magának utattörni néhány srácon keresztül, hogy a kezében egy üveg kólával a hely másik oldalához menjen, és a falnak dőlve támaszkodjon meg. Lenge, pasztell zöld, hosszú ujjú ing volt rajta egy fehér egyenes szabású nadrággal. A haja kiengedve, egyenesen omlott a vállaira, keretbe foglalva az arcát. Amikor elhelyezkedett és felnézett, pont elkapta a tekintetemet, én pedig csak egy nagyon rövid mosolyt tudtam neki küldeni, mert újra a refrén következett.

Nagyon örültem neki, hogy eljött ő is, mert nem tudtam vele beszélni azóta, hogy a múltkor összevesztünk. Szerintem egy ideig került is, de amióta az én helyzetem is bonyolódott Louis-val, azóta én se kerestem a társaságát. Valójában meg se hívtam személyesen, mert teljesen megfeledkeztem róla, de Kingsley az óránkon mindenkinek hirdette, így ha máskor nem, akkor biztosan hallhatta, hogy mikor és hol lesz. Én pedig őszintén örültem ennek, mert úgy éreztem azzal, hogy eljött, mintha békejobbot nyújtott volna.

Ahogy a refrén újból a végéhez közeledett, most a bal oldalamról Liam indult be középre, hogy a hidat énekelje, miközben én és Louis arrébb léptünk. Ahogy kicsit elgondolkodva néztem Louis-ra, ő egy vidám mosolyt eresztett meg felém, amit viszonoztam is, és végül egyszerre vettünk levegőt, hogy befejezzük a dalt.

A One Thing után az egyik legfrissebb, de az én egyik személyes kedvenc dalomhoz készülődtünk elő. Ehhez már kellettek a mikrofonállványok, és mikor visszahelyezkedtünk a színpadra, én álltam középre. Jobb oldalamon Zayn és Niall, bal oldalamon Liam és Louis foglalt helyet. Kis félkört alkottunk, így egymást is láttuk, ami sokkal kényelmesebb és meghittebb volt így. Mikor a szintetizátor hangjai megszólaltak, halványan összemosolyogtunk, és Zayn elkezdte az első versszakot.

A hangja lágy volt, már-már andalító, és a ritmusra egy kicsit mozogni kezdtem. Elengedtem magam, és Zaynt figyeltem, ahogy énekel, majd amikor ő is rám nézett, rámosolyogtam. Mikor Liam vette át a szót, a tekintetemet őrá irányítottam. Tökéletesen olyan hangnembe folytatta, és láttam, ahogy ők is összemosolyognak Zaynnel, és nagyon örültem annak, hogy most láthatólag jóban voltak. Az utolsó sort már az én tekintetem viszonzása mellett énekelte, mivel az első refrén az én feladatom volt. A pár pillanatnyi szünet alatt behunytam a szememet és úgy kezdtem énekelni, átadva magamat a dalnak.

We're only gettin' older, baby

And I've been thinkin' about it lately

Does it ever drive you crazy

Just how fast the night changes?

Everything that you've ever dreamed of

Disappearing when you wake up

But there's nothing to be afraid of

Even when the night changes

It will never change me and you

Egyre idősebbek leszünk, bébi

És egy ideje már gondolkodok ezen

Az őrületbe kerget téged az,

Hogy milyen gyorsan változnak az éjszakák?

Minden, amiről valaha álmodtál

Eltűnik, amikor felébredsz

De nincs semmi amitől félni kellene

Mégha változnak is az éjszakák

Semmi sem fog változni köztem és közted

A versszak közben csak pillanatokra nyitottam ki a szememet, nem éreztem szükségesenek, egyszerűen sokkal jobban elő tudtam adni, ha belülre figyeltem közben. Egyedül az utolsó sornál kerestem meg a szemeimmel Verát, hogy neki énekeljem. Halvány mosoly táncolt az ajkain, majd amikor befejeztem, és én is rámosolyogtam sokkal élénkebben, neki is kiszélesedett, majd a fejét csóválva nézett le a cipője orrára, és amikor újból felnézett, már Louis-n volt a tekintete, aki a következő versszakot kezdte el. Én is ránéztem, és figyeltem, ahogy a magasabb hangoknál aranyosan ráncolta a homlokát, és a testsúlyát a zene ütemére helyezte át egyik lábáról a másikra, miközben éneklés közben folyamatosan mosoly táncolt az ajkain. Amikor a tengerkék szemeivel egy pillanatra az enyémbe nézett, a szám sarka újra felfelé kunkorodott, de egy másodperccel később már Niall felé fordította az arcát, hogy mielőtt ő kezd énekelni, azelőtt még összemosolyogjanak.

A refrént ezúttal öten énekeltük, bár mindannyiunknak külön szólama volt. Ezt volt a legnehezebb összehozni, mégis, amikor sikerült, együtt gyönyörű volt. A számnál teljesen közösen dolgoztunk, és vakmerően írtuk, nem törődve azzal, hogy ezt később nekünk kell majd elénekelni. A mély gondolatok mellett, amit a dal hordozott, nem féltünk nehéz dallamot választani sem. Az eredménnyel pedig szerintem nem lehettünk volna elégedettebbek.

A refrén után Liam folytatta a számot egy dallammal, ami összekötötte a refrént a híddal, amit Zayn énekelt.

Goin' out tonight, changes into something red

Her mother doesn't like that kind of dress

Reminds her of the missin' piece of innocence she lost

Randira megy ma este, pirosat vesz fel

Az édesanyja nem szereti ezt a fajta ruhát

Az ártatlanságnak arra a hiányzó darabjára emlékezteti őt, amit ő elvesztett

Újra együtt kezdtük énekelni a refrént, és amikor körbenéztem magunkon, mindenki mosolygott. Kétségkívül ez volt mindannyiunk kedvenc dala, én pedig a mellkasomban meleg érzéssel zártam le a végét.

A közönségünk tapsolni kezdett, de a legelvetemültebb egyértelműen Elise volt, bár ő nem először hallotta, őt is annyira rabul ejtette az egész, mint minket. Talán ez volt az egyetlen olyan szám, ahol nem tudott nekünk tanácsot adni, mert amikor először hallotta, akkor kijelentette, hangsúlyozva minden szótagot, hogy tökéletes volt.

Kicsit hátrébb néztem, hogy Vera reakcióját is lássam. Széles mosollyal az arcán tapsolt, majd a füle mögé tűrte szőke, egyenes haját és tovább tapsolt. Rávigyorogtam, majd segítettem a srácoknak újra lepakolni a mikrofon állványokat, hogy ne akadályozzanak a következő számunkban sem. Ezúttal is én kezdtem középen és mielőtt belekezdtünk volna, a hajamat hátratúrtam, és körbenéztem a fiúkon körülöttem. Amikor mindannyiuk csak egy félmosollyal biccentett, hátranéztem a zenekarunkra és tőlük is begyűjtöttem egy-egy bólintást. Mikor mindenki készen állt, mindent beleadtam a következő számba.

Straight off the plane to a new hotel...

Le a repülőről, egyenesen az új szállodába...

...

Alex bátyja beleegyezett, hogy az egyelőre rövid műsorlista felénél egy tíz perces szünetet tarthassunk, és mikor lejöttünk a színpadról még egy-egy limondádét is felajánlott nekünk, amit szívesen el is fogadtunk.

Mindenki leült egy számunkra fenntartott asztalhoz, vagy a pulthoz ment beszélgetni, én viszont ahogy tudtam, Vera felé vettem az irányt. Bocsánatot akartam tőle kérni rendesen is, és rendbe akartam tenni a dolgokat. Nem elég csak a színpadon énekelgetve rámosolyogni, attól semmi sem oldódott meg.

Messziről kiszúrva engem mosolygott és mikor odaértem, egy éppen felszabadult asztalnál hellyel kínált. Én hagytam a fenébe a széket, és elé álltam, hogy megölelhessem.

- Szia - köszönt a vállamra hajtott fejjel.

- Úgy örülök, hogy eljöttél, Vera! - mondtam őszintén. - Hiányoztál!

- Te is nekem - mondta halkan, és elengedett engem.

- Sajnálom - kezdtem, és mélyen a szemébe néztem. - Tényleg nagyon sajnálom, igazad volt, nem is érdeklődtem felőled, és...

- Semmi baj, Harry - nyugtatott és végigsimította a karomat. - Nekem sem kellett volna úgy reagálnom, én is sajnálom - mosolyodott el szomorúan, mire én egyből a fejemet kezdtem rázni, de ő leállított. - Ne rázd a fejed, tényleg túlreagáltam a helyzetet.

- Rendben - egyeztem bele, mégha nem is értettem teljesen egyet. - De tényleg nagyon örülök, hogy itt vagy.

- Én is! - vigyorgott rám. - Ti srácok valami elképesztőek vagytok!

- Igen?

- Határozottan - erősítette meg egy bólintással. - Nem is tudtam, hogy ilyen sok számotok van, nagyon szép ez a teljesítmény ennyi idő alatt. Másfél hónap?

- Igen, de ezt nem mind közösen írtuk - vallottam be, és a beszélgető srácokra néztem. - Mindenki beleadja a saját számait is, azon alakítgatunk párat és előadjuk. Párat írtunk közösen is, de így az elején nem a minőségre, inkább a mennyiségre fektettünk hangsúlyt, hogy minél hamarabb fel tudjunk lépni.

- Jól tettétek - felelte Vera és ő is a többiekre nézett. - Jól áll nektek a színpad.

- Köszönjük - mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta. Felsóhajtottam, majd a hüvelykujjammal a bandára mutattam. - Szerintem visszamegyek, hamarosan biztos kezdünk.

- Oké, menj csak! - intett, és leült a helyére. Egy utolsó mosoly után én is megfordultam, és a srácokhoz tartottam. Figyeltek engem, ahogy visszamentem, és amikor megérkeztem, Niall szólalt meg.

- Minden rendben?

Én csak bólintottam, és kézbe vettem a tálcáról az egyik érintetlen limonádét, de amikor bele akartam inni, Louis olyan hirtelen helyezte a kezét a karomra, hogy egy kicsit sikerült kilöttyentenünk belőle. Kérdőn néztem a kék szemébe, majd egyetlen pillanatig le az elnyílt ajkaira, de azonnal újra a szemébe.

- Ne azt vedd el - tanácsolta, majd felemelte a kezét a karomról, hogy a másik pohárra mutasson vele. A bőröm azonnal hiányolta az övét. - Azt hagytuk meg neked. Alex kiemelte, hogy ez a limonádé az enyém, úgyhogy inkább nem ittam bele. Szerintem beleköpött vagy ilyesmi.

- Vagy blöffölt - vetettem fel, és Louis elgondolkodó arcát néztem. Pár pillanatig az arcomat figyelte, majd dühösen a térdére csapott és elnézett a szememből.

- Picsába, az nagyon cseles lenne tőle - morgott az orra alatt, majd gyanakvó tekintettel nézett a pult mögött álló lányra, aki megérezte, hogy figyelik és visszanézett. Elégedett vigyort engedett meg magának, amikor látta, hogy Louis kémleli őt, de az arcáról semmi egyebet nem lehetett leolvasni. Újra a fiú felé fordultam.

- Egy próba? - kérdeztem tőle felé nyújtva a poharat, mire ő elvette a kezemből. Óvatosan beleszagult, de amikor nem érzett semmi különöset, vett egy nagy levegőt és bele is kortyolt egy picit. Az arca azonnal eltorzult, és olyan gyorsan nyújtotta vissza nekem a poharat, mintha pestis lett volna benne. Nevetve figyeltük a reakcióját. - Na mi volt benne?

- Kibaszott só - nyögte, és még egyszer elfintorodott, pont abban a pillanatban, amikor az asztalon lévő telefonjainkra egyszerre jött értesítés. Feloldottam, és mikor láttam, hogy Snapchaten Alex küldött nekünk videót, azonnal megnyitottam. Felvette az egészet, ahogy Louis beleszagolt, belekortyolt és utána elfintorodott. Miközben a többiek is megnyitották, én odanéztem és egy szélesen vigyorgó Alex-et találtam a pult mögött, csípőre tett kézzel. Amint Louis is ránézett, a hüvelyk- és mutatóujjával mini szívet mutatott neki, a fiú középső ujjával mit sem törődve.

- Változtathatunk a műsoron? - kérdezte szemeit le nem véve a lányról, és ajkait alig mozgatva. A bosszúéhes hangjából következtetve kezdtem kapisgálni, hogy mi járhatott a fejében.

- Már miért? - kérdezte a telefonjából felnézve Liam.

- A következő szám legyen a Viva la Vida - magyarázta Louis, Liam viszont értetlenül és kicsit talán felháborodottan nézett rám, majd Niallre, arcán erős grimasszal, végül pedig Louis-ra.

- Nem is gyakoroltuk azt mostanában, nem is volt rajta a műsoron, az nincsen előadáskész állapotban! - érvelt, mire Louis nagy sóhajtás mellett emelte rá a tekintetét. A számot pár héttel ezelőtt feldolgoztuk, hogy biztosan legyen elég fellépési dalunk, viszont valóban nem gyakoroltuk a közelmúltban, amiben Liammel kellett egyetértenem.

- Louis, kezd unalmassá válni a Viva la vidád - tette hozzá Zayn is, egyetértve Liammel. Ő és Podrick egy kanapén ültek, Zayn karja lazán átvetve feküdt a fiú vállán.

- Szerintem is maradjunk a műsornál - mondta Niall is.

- Ne, Niall, te is? - nézett szomorúan a szőkére, és kétségbeesetten felém fordult, hogy legalább én egyezzek bele, de bármennyire is szórakoztatott a kapcsolatuk, ez most nem hiányzott. - Harry, kérlek! - tette össze a kezeit.

- Bocs, Louis - húztam el a számat. - Majd legközelebb.

Louis beletúrt a hajába, hogy oldalra igazítsa, majd újabb határozott pillantást küldött Alex felé, aki immár a kamera mögött foglalt helyet, és amikor észrevette, hogy őt figyeljük, intett a kezével, hogy lépjünk fel. Lassan feltápászkodtunk, és elindultunk a kis lépcső felé. Zayn egy utolsó puszit hagyott Podrick arcán, amin én elmosolyodtam, Liam viszont feszengve figyelte a cipője orrát. Azt kívántam, bárcsak nem katasztrófa lett volna az első kapcsolata, és ő is megtapasztalhatta volna ezt.

A színpadra visszalépve újra elöntött az az érzés, ami mindig, és most, hogy már Verával is tudtunk beszélni, tényleg önfeledten mosolyogtam az egész előadás alatt. Vagy nekem sikerült ezt átragasztanom a többiekre, vagy nekik is sokkal jobb kedvük lett a szünet után, de mindannyian csak szórakoztunk odafent. Niall-lel bármikor amikor egymás közelébe kerültünk, elhülyéskedtük az egészet, és ami a legjobb volt, azt láttam, hogy ez a közönségünket is szórakoztatta.

Az utolsó számunkként az Up all night-ot is elénekeltük, és mivel azt már minimum az évfolyamtársaink hallották már korábban, ezután kaptuk a legnagyobb tapsot. Hatalmas hangulatot teremtett nem csak a közönségnek, nekünk is a fellépés, és mikor lejöttünk a színpadról, többen odajöttek hozzánk, hogy gratuláljanak, vagy megismerjenek minket. Először a csoporttársaink jöttek, de mivel velük legkésőbb hétfőn úgyis találkozunk, egy köszönés után mentek is, ki folytatni a bulizást, ki haza, kipihenni a hetet.

Ezután pedig folyamatosan volt társaságunk. Az egyetemről többen ott voltak, és páran meg is hívtak minket egy-egy italra. Nagyon jól telt az este és senki észre se vette az idő múlását. Néha csatlakoztak még a társaságunkhoz, néha pedig leléptek, de mi öten még hajnali egykor is ott ültünk, és beszélgettünk, nevettünk néhány kanapén, és nem is gondoltam arra, hogy hazamehetnék. Niall nagyon gyorsan kedveltette meg magát az emberekkel, így tényleg sokan jöttek-mentek a társaságunkban.

- Alex üzeni, hogy készüljünk arra, hogy indulunk, kivéve, ha szeretnénk segíteni nekik rendet rakni vagy takarítani - tért vissza nem sokkal később Zayn, mire mindenki bólintott a mondatára. Kezében két vizet tartott, amiből az egyiket nekem nyújtotta. Éreztem, hogy az a három feles, amire meghívtak korábban, kezdett a fejembe szállni, ezúttal viszont nem akartam elveszíteni a kontrollt a tudatom felett, csak kicsit elengedni akartam magamat. A víz most nagyon jól esett, és egy húzásra már meg is ittam vagy a felét, amikor észbekaptam, hogy akár később is jól jöhetett volna.

Zayn mellém ült le, és mivel Podrick, akivel eddig ketten kicsit elszigetelődtek a társaságtól, épp az előbb elment, így most próbált figyelni a köztünk folyó beszélgetésre, amit már egy ideje én se igazán követtem. A figyelmem Louis-ra tereltem, aki szintén nem szólalt meg már egy pár perce, és most Zaynt figyelte kifürkészhetetlen tekintettel. Amikor az érintett is észrevette ezt és felém fordult, én is visszanéztem rá. A szemöldökeit összehúzva nézett a szemembe, mire én ártatlanul próbáltam viszonozni a tekintetét, mert ötletem sem volt, hogy mire gondolhatott éppen. Ő közelebb hajolt, és fülemtől alig néhány ujjnyira kezdett beszélni. Az én szemem újra megtalálta a velünk majdnem szemben ülő Louis-t, aki ebben a pillanatban egész testében megfeszült.

- Mi van most kettőtök között egészen pontosan? - kérdezte kíváncsian, majd egy kicsit, de tényleg csak hogy a szemembe tudjon nézni, hátrébb dőlt. - Louis az előbb úgy méregetett, mintha kikezdtem volna veled, pedig csak melléd ültem.

- Ezért még jobban rájátszol? - utaltam arra, hogy még mindig egy arasznyira volt az arcunk egymástól, és elnevettem magam, majd újra Louis-ra néztem, aki idegességében a lábát is elkezdte rángatni.

- Megérdemli azután, amit veled csinált - mondta el a véleményét Zayn, ennek ellenére mégis hátrált még egy arasznyit, hogy ne feszegesse a határokat. - Szóval?

- Szerintem csak amiatt van, mert elmondtam neki, hogy aznap este te szívtad ki a nyakamat - tértem ki a kérdés elől, és úgy látszott sikerült is, mert ő további faggatózás helyett gonoszan elvigyorodott.

- Akkor most féltékeny rám? - kérdezte és csak egy pillanatra felé nézett, majd vissza rám. - Szóval ha ezt csinálom - tette az egyik kezét a térdemre bizalmasan, és mélyen a szemeimbe nézett -, akkor ő szívesen verne meg engem? - kérdezte, mire a fiúra néztem, aki észre se vette a pillantásomat, annyira lefoglalta az, hogy a megfelelő halálnemet találja ki Zaynnek. Elvigyorodtam és visszanéztem a fiúra.

- Szerintem nem csak megverne - mondtam neki huncut szemekkel és igazság szerint nagyon izgalmas volt ezt csinálni, mert mi ketten Zaynnel pontosan tudtuk, hogy olyan módon nem vagyunk kompatibilisek egymással, Louis-nak viszont nem volt ebbe olyan erős belátása, ami a jelen helyzetben nagyon szórakoztatott.

- És ha ezt? - kérdezte Zayn, és újra olyan közel hajolt hozzám, mint korábban, sőt talán még közelebb, mert ezúttal nem a fülemhez, hanem a szám felé mozdult. Hallottam a lélegzetvételeit és éreztem az ajkaimon is, amikor kifújta. Óvatosan csak a szemeimmel oldalra néztem, hogy lássam álmaim fiúját, de még inkább az ő reakcióját. A lába még mindig járt, míg a kezei a bőrfotelnek a karfáját szorították. Olyan élesen vette a levegőt, hogy még ilyen messziről is láttam, ahogy emelkedett és süllyedt a válla. A fogait összeszorítva tartotta, annyira, hogy az izmai teljesen megfeszültek a bőre alatt, ezzel kicsit eltorzítva az arcát. Az arca sokkal vörösebb színt vett fel az átlagosnál, a szemei pedig villámokat szórtak.

Nem tudtam nem felkuncogni azon, hogy mennyire komolyan veszi ezt az egészet. Ezt a mozdulatot észrevette, és mikor felfogta, hogy nem Zayn miatt, hanem rajta nevettem el magamat és az egész játék csak az ő bosszantására ment ki, elnézett, és az egyik kezébe támasztotta az arcát, miközben behunyt szemmel próbálta lenyugtatni magát. Ahogy így láttam, megsajnáltam őt. Az arcomról lehervadt a mosoly és Zayn mellkasára téve a kezemet visszatoltam őt a helyére. A srác is észrevette a hangulatváltozást, így kérdés nélkül vette le a kezét is a lábamról és dobta inkább a kanapé háttámlájára. Mielőtt azonban tovább feszegethette volna a köztem és Louis közötti zűrzavaros dolgot, én kérdeztem hamarabb.

- Miért nem kísérted haza Podrickot? - reméltem, hogy a témát sokkal könnyebb vizekre terelhetem ezzel a kérdéssel, de most Zayn arca komorodott el, és lenézett a keresztbe tett lábaira.

- Akartam még veletek is lenni - vallotta be, de nem volt teljesen őszinte most. Volt valami, amit elhallgatott előlem. Pont mint én őelőtte, a különbség csak az volt, hogy jobban tudtam irányítani a beszélgetést.

- Mi a baj, Zayn?

Nagyot sóhajtott, és a vízszintesen keresztbe tett lábát elkezdte mozgatni.

- Podrick nagyon aranyos fiú, tényleg! Kedves, előzékeny, udvarias, együttérző, és még sorolhatnám... - kezdte, de mindketten tudtuk, hogy a hangsúly ezúttal a folytatáson lesz. - Viszont nagyon introvertált. Én is az vagyok, de ha vele vagyok, nem tudok szocializálódni, fejleszteni az extrovertált énemet, pedig szeretném. Amikor kettesben vagyunk, tök jó együtt, mert pont olyan srác, akiről gondoskodni kell, és én szeretem ezt, de amikor társaságban, mindig kivonja magunkat. Létrehozunk egy saját világot, kizárva minden körülöttünk lévő embert, ami valahol jó, de nem az, amire én vágyom, Harry!

Őt sajnálva, szomorúan hallgattam a dolgokat, miközben felrémlettek bennem azok a mondatok, amiket Liam mondott nekem korábban. Ha ő tisztázná magában a kérdést, hogy melyik nem vált ki belőle vonzalmat, és ha beszélne Zaynnel, ők alkotnák a tökéletes párkapcsolatot. És mégis, ha Liam nem lép sehova, ez az egész elveszik. Beszélnem kellett Liammel.

- Sajnálom - mondtam, és magamhoz húztam egy ölelésre. Szerettem volna neki elmondani, a nyelvemen volt az, hogy Liam pont az ő kapcsolatára irigy, olyan szerepet szeretne betölteni, mint Podrick, és ő ráadásul még extrovertált is, mégis visszafogtam magam. Nem lökhettem vissza őt abba a gödörbe, ahonnan csak nehézségek árán sikerült kikecmeregnie. Én nem vigyáztam magamra eléggé, és már visszazuhantam, nem engedhettem, hogy kövessen a kilátástalanságba.

- Minden rendben - biztosított, majd lassan elengedett. - Még át kell gondolnom pár dolgot, mielőtt bármit ki is mernék jelenteni. És szerintem Podrickkal is beszélni fogok - mondta, mire bólogatva simogattam meg a vállát. - Kimegyek mosdóba - intett a kezével, én pedig megértettem, hogy most kicsit egyedül akart lenni.

Ahogy Zayn a mellékhelyiség felé vette az irányt, Alex bátyja lépett az asztalunkhoz, az utolsóhoz, ami körül még ültek a pubban. Éppen Niall és Liam beszélgetett valamiről hevesen, amikor megszólalt.

- Záróra, srácok! Menjetek haza, vagy maradjatok, és segítsetek elpakolni, és takarítani - állított minket választás elé, és Liam egyből fel is pattant.

- Én megyek! - döntött azonnal, és felvette a kabátját, amibe zsebrerakta a telefonját és felkapta a kottás mappáját is, mielőtt várakozón Niallre nézett volna.

- Én is megyek - sóhajtott fel a szőke. És mire kettőt pislantottam, már el is köszöntek, és tovább vitatkozva kiléptek az ajtón.

- Én maradok - húzta ki magát Louis, mire Alex egyből felkapta a fejét.

- Ah, milyen nagylelkű tőled! - pislogott eszementül, ezzel kiváltva belőlem egy mosolyt.

- Én is segítek - feleltem, és fel is álltam, hogy a színpadon maradt cuccokért induljak.

- Tőled is! - fordította a fejét felém is Alex, hogy ne érezzem magam megkülönböztetve, és ugyanolyan nyájasan nézett rám, mint korábban Louis-ra.

Ronan gyorsan elmagyarázta, hogy mit hova kell tenni, és ki is nyitotta a raktár ajtaját, hogy könnyebben tudjunk közlekedni. Ő a színpadon lévő egyik hangszórót fogta meg, míg én a sok-sok vezetékért nyúltam, amit felnyalábolva a raktár felé indultam. Mögöttem Louis követett, kezében két mikrofon állvánnyal.

- Harry, ha nem nagy gond, megkérhetlek arra, hogy ezeket bogozd ki? - kérdezte Ronan, amikor meglátta, mennyire átláthatatlanok a vezetékek. - Tudom, hogy nem te tehetsz róla, egy ideje már gabalyodik, de megtennéd, hogy megcsinálod?

- Persze - bólintottam, és a raktárban lévő kis asztalra tettem, hogy nekiálljak kibogozni. Úgy éreztem egész jól haladtam vele, mégis, Louis és Ronan olyan gyorsan hordtak be mindent, hogy sokkal hamarabb készen lettek. Ronan visszament a vendégtérbe, Louis viszont ott maradt.

- Mi az? - fordultam hátra felé kérdőn, és ahogy láttam őt az ajtófélfának dőlni, éreztem, hogy gyorsabban vert a szívem, mint eddig. Ő a szemeimbe nézett, majd laza félmosolyra húzta a száját.

- Semmi - felelte. - Várj, segítek!

Arrébb léptem, hogy ő is kényelmesen az asztalhoz férjen, de mint kiderült, erre semmi szükség nem lett volna. Olyan szorosan lépett mellénk, hogy nem csak a könyökünk, a csípőnk is összeért. Míg én a levegőt kezdtem izgatottabban venni, ő rajta fel sem tűnt semmiféle változás, egyszerűen csak a vezetékekhez nyúlt.

Próbáltam a feladatunkra koncentrálni, hogy hamarabb végezzünk, de ez elég nehéz volt a közelében. Mindenesetre megfogtam azt a vezetékszálat, amit korábban már egész szépen kifejtettem, és figyeltem, hogy merre megy tovább, melyik vezetékek alól kell azt kibújtatni. A kezemmel követtem a szálat, és amikor észbekaptam, Louis arcát és az enyémet csak centiméterek választották el egymástól.

Megmerevedtem, és ezt ő is észrevette, ezért felém fordult. A szája alig három ujjnyira volt az enyémtől. A közelséget szinte azon pillanatban kihasználta, és a távolságot megszüntette. Az ajkaink ismerősként üdvözölték egymást.

Hagytam magam. Elengedtem a gátlásaimat, a gondolataimat, ami abban a helyzetben, viszonylag magas véralkoholszinttel az ereimben nem volt túl nehéz. Engedtem, hogy Louis határozottan lopja tőlem a csókokat, és minden egyes mozdulatánál egyedül arra gondoltam, bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat.

Nem sokáig tartottuk a kezünkben a vezetékeket. Louis volt az első, aki kiengedte a kezéből, és tompa puffanással hagyta visszaesni az asztalra. Mikor én is elengedtem, az ő tenyere már az arcomon volt, hüvelykujjaival a bőrömet simogatta. Én a kezeimet a mellkasán futtattam fel, majd amikor megállítottam, a pólóján keresztül is éreztem, ahogy gyors ütemben vert a szíve.

Louis elkezdett hátrafelé tolni engem, míg egy polcnak nem ütköztem. Nem hagyott egy lépés távolságot sem, így hogy mindkettőnknek kényelmesebb legyen, a kezeimet inkább a hajába vezettem, és hagytam, hogy összepréselje a mellkasunkat.

Annyira jó volt érezni a testét az enyémen! Annyira szerettem, amikor átvette az irányítást, és nekem gondolkodnom sem kellett, mi fog történni, mert úgyis tudtam, hogy valami jó, mindig csak valami jó! Nem kellett mérlegelnem, nem kellett gondolkodnom, ha Louis-val voltam, egyszerűen csak önmagam lehettem, engedhettem az ösztöneimnek, amik egyre csak azt kiabálták, hogy érjek hozzá, csókoljam meg, legyek az övé. Mert imádtam az érintéseit, a csókjait, és akár tagadnám, ha kicsit is józan lennék, akár nem, az övé akartam lenni.

A nyelvével az enyémet simogatta, amikor mosolyra húztam a számat. Ez őt is erre késztette, és már nem csókolt olyan mélyen és komolyan, mint korábban. Visszafogtuk magunkat, és csak boldogan élveztük azt, hogy kettesben voltunk, és azt tettük, amire a legjobban vágytunk. A kezeimmel a haját babráltam, míg ő az oldalamat simogatta. Kellemesebb pillanatot el se tudtam volna képzelni.

Mélyet sóhajtottam, mire egy pillanatra elvált az ajkaimtól, és a homlokát az enyémnek támasztva közvetlen közelről nézett a szemeimbe az ő kékségeivel. A sóhaj semmi olyasmi jelentést nem hordozott magával, hogy szeretném, ha leállna, egyszerűen csak a túl jó érzést fejeztem ki vele, mégsem bántam. Ilyen közel lenni hozzá, felért a mennyországgal.

Mosolyogtunk egymásra, mint a friss szerelmesek, akik képtelenek egy percre is elszakadni egymástól. Egyszerűen a mellkasomban szétáradt melegség miatt képtelen lettem volna bármi mást csinálni. Ő lassan újra közelebb hajolt, és az ajkaimat apró puszikkal kezdte ostromozni. Behunytam a szemeimet, és próbáltam minden egyes pusziját viszonozni.

A pillanatot egy torokköszörülés szakította meg az ajtó felől. Azonnal szétrebbentünk, pedig már nyilván elkéstünk vele. Zayn figyelt minket a küszöbről, bennem pedig vegyes érzelmek kezdték elfedni a korábbi elégedettségemet.

Képtelen voltam elszakítani a tekintetem a sötétbarna szempártól. A levegőt most már egészen más okok miatt vettem gyorsabban, és hirtelen annyira elszégyelltem magamat, hogy legszívesebben visszatekertem volna az időt, és már akkor véget vetettem volna ennek, amikor Louis-val ketten maradtunk a szobában.

A rózsaszín ködben eltöltött több perc után szembesülni a körülményekről túl sok volt, és az alkohol hatása miatt érzelmileg most túl labilis voltam mindehhez. Az pedig, hogy már pillanatok óta senki sem szólt semmit, még olaj volt a tűzre.

Számolni lehetett volna a másodperceket, amiket Zaynnel némán, egyenesen egymás szemébe nézve töltöttünk. Aztán nem tudom honnan jött erővel, hirtelen elszakítottam a tekintetemet, és a földre nézve mozdítottam meg a lábaimat. Minél hamarabb el akartam hagyni a helyet, hátha akkor a hátam mögött tudhatom majd a helyzetet is. Zayn mellett suhantam ki az ajtón, vissza se nézve, majd a többieknek sem köszönve távoztam a bejárati ajtón is. Futva tettem meg az első lépéseket, amíg a pub ki nem esett a látóteremből.

Éjszaka volt, és már nem jártak tömegközlekedési eszközök. Múltkor amikor ebben a helyzetben voltam, Louis vett fel útközben, és vitt haza engem, azonban ezt a lehetőséget mindenképpen ki szerettem volna zárni, így egy teljesen más úton mentem, mint akkor. Sokkal nagyobb kitérővel, de nem számított.

Hajnali három volt, mikor bezártam magam mögött az ajtót. Az út alatt többször törtem össze, mégis most, hogy biztonságos környezet vett körül, most éreztem igazán, hogy mennyi mindent basztam el az este.

Utáltam magamat, hogy Zaynnek szégyelltem elmondani pontosan mi folyik köztem és Louis között, és még jobban gyűlöltem azt, hogy esélyt adtam arra, hogy kiderüljön. Nem lett volna szabad megtörténnie ennek. Nem lett volna szabad visszacsókolnom Louis-t, hagyni hogy elvegye az eszemet.

És amit mindeközben Sky-jal tettem, abba próbáltam bele se gondolni. Már egy hete, hogy nem találkoztam vele, mert annyira mélyen benne van a tanulásban, mégis úgy tettem, mintha már nem is létezett volna. Mintha már nem lett volna Louis barátnője, mintha Louis már szabad lett volna.

Pedig nem volt az, és én mégis egy olyan lány háta mögött kavartam vele, akit én magam is szerettem.

Mi? Mi? Ma péntek van!

Így van, és ezzel tisztában is vagyok:D Sok ideje gondolkodom már, hogy elkezdjek heti 2 részt posztolni, mert tőletek is hallottam már, hogy örülnétek neki, és ahogy én lassan már a sztori végét kezdem majd írni (ti még csak a felénél jártok), szerintem be fogom tudni fejezni úgy, hogy ha most belegyorsítok a publikálásokkal, akkor még nem fognak kifogyni a részek. Emellett, aki már követi egy ideje a történetet, megfigyelhette, hogy a sztori  és a valóvilág egyszerre halad, azaz a táboros részek alatt nyár volt, az első nap az első napon volt és most októberben október van. Nekem fontos, hogy ez így maradjon, és mivel most kezdenek majd felpörögni az események, ezért szükség van arra, hogy heti 2 részt töltsek fel. Remélem örültök neki:D

Viszont fontos azt is megemlítenem, hogy most elég kiszámíthatatlan novemberem lesz és szeretném fenntartani a jogot, hogy visszatérjünk a heti egy részre. Megígérem, hogy olyan nem lesz, hogy hirtelen nincs olyan rész, amit posztolni tudok, de ha úgy érzem, hogy szorul a hurok, és kifutok az időmből, akkor vissza fogok venni. Most az írásban elég munkás, sok energiát igénylő részek vannak, úgyhogy tartok is attól, hogy a kötelezettségeim mellett hogy tartom majd kézben, de bízom benne, hogy sikerülni fog:))

Úgyhogy mostantól kaptok egy részt hétfőn (hogy legalább egy ok legyen felkelni a hét első napján) és egyet pénteken (mert miért ne dobnánk fel a hét legjobb napját?)

Persze mindenki a saját időbeosztásához mérten olvasson, ismerem a hátrányait annak, ha egy történetet túl gyakran frissítenek, én példálul hajlamos vagyok ilyenkor lemaradni és csak sokkal-sokkal később bepótolni a részeket. Természetesen ez rendben van, de azért remélem, hogy tudjátok, hogy bármikor is olvassátok el a történetemet, ha hagytok nyomot, azzal fel tudjátok dobni a napomat rendesen:))

Na már így is többet dumáltam, mint terveztem, mindenesetre ha bármi kérdésetek, megjegyzésetek vagy problémátok lenne, írjatok nyugodtan! Remélem tetszett a rész is:3

Hétfőn találkozunk!<33

__________________

Posztolás után szerkesztve: 

Elfelejtettem ide biggyeszteni 3 videót, amit amúgy nem tudom ki szokott megnézni, de mégha később is jutott eszembe szeretném felrakni, mert tökéletesen lefestik az elképzelt fellépést:

https://youtu.be/gXgsMC0606I

https://youtu.be/d-Q8YafuWUw

https://youtu.be/e7nvRW85iPw

Szórakoztassátok magatokat ezekkel a kis koncertvideókkal és akkor hétfőn jövök:D