Dideregve nyitottam ki a szemeimet másnap reggel. Fél karom és fél lábam lógott le az ágyamról és a takarót csak hírből ismertem. Két karomat dörzsölgetve fordultam meg, hogy szemügyrevehessem az okot, aki miatt ma reggel nem tudtam nyugodtan aludni.

Louis elfoglalta szinte az egész ágyat. Terpeszkedve feküdt, szétállt a keze is és a lába is, miközben nyakig be volt takarózva a jó nagy és meleg ágyneműmmel. Édesen feküdt, az arca felém fordult, néhány tincs a szemébe lógott és olyan angyali arckifejezést tudott így felvenni, hogy régi kastélyok falfreskójának is beillett volna. Kár, hogy ez a tény sem hatott meg annyira, hogy elnézzem neki, hogy konkrétan kitúrt a saját ágyamból és arra kárhoztatott, hogy vasárnap reggel hétkor keljek fel vacogva.

Felhúztam az egyik térdemet, megragadtam a takarómat, és miközben a lábammal elkezdtem az ágy széle felé tolni a fiút, visszahúztam magamra az ágyneműmet és felsóhajtottam, amikor megéreztem, hogy megtartotta Louis testmelegét.

Behunytam a szemem és visszahajtottam a fejemet a párnára, amikor két tenyér fonódott a lábszáramra. Azonnal felpattantak a szemhéjaim és a tekintetem megtalálta Louis-ét. Huncut mosoly foglalt helyet az arcán, ami egyszerre ébresztett fel és ijesztett meg. Nem akartam tudni, hogy mit forgat a fejében!

A lábamat, amivel korábban arrébb toltam egészen az ágy szélére, azt használta most ellenem. Megkapaszkodott a térdemben és nem csak magát húzta vissza a helyére, engem is közelebb húzott magához.

- Jó reggelt! - ölelte át a derekamat és mosolygott rám olyan álmosan és elégedetten, hogy én se bírtam ki vigyorgás nélkül, és odanyúltam, hogy belecsípjek az arcába.

- Jó reggelt! - nevettem az arcába, majd észrevétlenül közelebb húzódtam hozzá és elvettem a kezeimet is, hogy semmi se torzítsa el az arcát. Imádtam a szemeit, a gyönyörű járomcsontját és a borostás állát. Imádtam a vékony ajkait, a kicsi orrát, és azt a mosolyt, amit az utóbbi időben egyedül Alex társaságában láttam. Most én kaptam és ez veszélyesen gyorsan dobogtatta meg a szívemet. Én egyszerűen csak imádtam őt.

Csendesen nézett a szemembe, majd egyszerre hirtelen elvigyorodott és miközben feltolta kicsit magát, és a könyökére támaszkodott, olyan közel húzódott, hogy az alkarja a felkaromhoz ért. Csak nézett engem, az arcom szinte minden szögletét bejárta a tekintete, én meg arra gondoltam, hogy soha nem akarok többet nélküle felkelni.

Lassan megmozdult, és a fejét az enyémhez kezdte közelíteni. Alig egy arasznyi távolság volt köztünk, amikor a tenyeremet hirtelen a szájára szorítottam.

- Szörnyű szájízem van - feleltem, amikor ő csak értetlen szemekkel meredt rám, de amint megértette, csak egy mozdulattal lökte arrébb a kezemet.

- Nem érdekel - felelte egyszerűen és megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Ajkaival határozottan, de finoman simogatta az enyéimet. Nem mélyítette el, így a csók íze se lett annyira kellemetlen, de az érzés, a szánk játéka annyira elvonta a figyelmemet, hogy nem is lett volna zavaró. Most nem túrt a hajamba, és én se az övébe. Egyik kezem a hasamon pihent, míg a másik az oldalamon, ő pedig mellettem könyökölt. Lustán csókolóztunk, teljesen belefeledkezve a mi kis világunkba, és egyikünk se akarta se leállítani, se tovább vinni. Kényelmes volt, és pont a mi álmos reggelünkhöz illő.

Óvatosan elváltak az ajkaink, majd Louis néhány puszit hintett az enyémre mielőtt elhajolt. Kicsit kómásan nyitottam ki a szememet és vettem fel vele a szemkontaktust.

- Reggeli? - kérdezte, és a szemei mosolyogtak, ahogy rám néztek.

- Oké - bólogattam, majd nagyot nyújtóztam, miközben Louis felállt. A fejemet a párnámra hajtva vezettem végig a tekintetemet Louis imádnivaló testén, miközben egy nadrágot húzott az éjszaka óta rajta maradt alsójára. Imádtam a tetoválásait, amik szerte a testén szinte mindenhol voltak, és imádtam azt az édes kis pocakját is, ami az izmos hasfala ellenére is helyt kapott. Ez a srác minden szempontból a gyengém volt.

- Segítsek? - mosolygott rám, miközben felkapott egy pólót, ezzel eltakarva meztelen felsőtestét. - Add a kezed!

Megfogtam a kinyújtott tenyerét, mire ő ülőhelyzetbe húzott. Amikor kifordultam az ágy széle felé, hogy a földre tegyem a lábaimat, és a takaró nem rejtette el többé az ágyékomat, hihetetlen zavarba jöttem, ráadásul Louis tekintetét is magamon éreztem. Gyorsan kerestem meg a tegnapi bokszeremet és húztam magamra, mielőtt a fejem természetellenesen vörös árnyalatot vett volna fel. Mikor újra fel mertem nézni, Louis mellettem állt, és újra a kezét nyújtotta egy megnyugtató mosoly kíséretében. Sóhajtva megfogtam és felálltam, ő pedig egy szájrapuszit követően maga után húzott, le a lépcsőn a ruhásszekrényemhez, ami előtt megállt és nem hezitált sokat, szinte azonnal egy mélyzöld színű bőszabású inget vett ki nekem, illetve egy fekete farmert.

- Imádom rajtad ezeket az ingeket - nyújtotta át nekem a ruhákat, én pedig nem tudtam mást tenni, csak vigyorogni. - Rohadt szexi vagy bennük.

A szívem hevesen dobogott, miközben Louis végignézte, ahogy felveszem az inget és a nadrágot, majd mikor kész voltam, ő odalépett hozzám és a szokásosnál eggyel több gombot oldott ki, és mielőtt újra a konyha felé fordult volna, egyszerűen rám kacsintott.

A hűtőben maradt kevés narancslevet elfeleztük reggelire, majd egymással szemben ülve kezdtünk enni. Lassan kinőttük a fáradtságot, és halk, oldott beszélgetés mellett eszegettünk, azonban tudtam, hogy nem lehet, de igazából nem is akartam elkerülni, hogy komolyabb témák is előkerüljenek.

- Lou - szólítottam meg egy pillanatnyi csendben, amiben még az elhalt nevetése visszhangzott. - Mi történik köztünk?

A keze megdermedt, ahogy a szalámis kenyeret tartotta. Feszülten nézett rám, majd egy sóhajtást követően visszatette a tányérjára az ételt.

- Kedvellek, Harry! - mondta határozottan, engem meg pillanatok alatt elöntött a meleg. - Kibaszottul kedvellek! Már az első alkalommal, mikor beszéltünk, éreztem, hogy más vagy. Az egész tábor alatt, a strandon, a játékok közben, a mólón, utolsó este a szobánkban, másnap délelőtt a színes porfelhőben, végig csak erősödött ez az érzés. Mikor újra találkoztunk Skyjal, először nem is gondoltam rá, hogy újra össze fogunk jönni. Akkoriban veled beszélgettem nagyon sokat, mégis, amikor Sky megnyílt nekem egyik este, akkor én csak segíteni akartam neki. Azt gondoltam, hogy talán neked még nem volt ez a dolog olyan komoly. Azt reméltem, hogy te el tudod majd fogadni, hogy csak játék volt a tábor és tovább tudsz majd lépni, én pedig maradhatok Sky mellett. Zaynen keresztül folyamatosan hallottam, hogy nem viseled jól, mégis ki akartam tartani a döntésem mellett. Utáltál engem, láttam a szemedben, hogy minden idegszáladdal gyűlöltél, vagy ha nem is engem, akkor magadat, hogy elhitted, amit neked mondtam. De hidd el, senki se gyűlölt jobban engem saját magamnál. Kurva gyenge voltam. Nem csak téged bántottalak meg, és nem voltam jó barát Sky-nak, Zayn is egyedül hagyott. És most nézz rám! Egy káosz vagyok, aki képtelen másra, csak bántani azokat, akik fontosak neki. Utálom, érted? A kurva életbe, gyűlölöm magamat!

Csendben néztem, ahogy Louis kiadja magából mindazt, ami eddig a lelkét nyomta. Az asztalra könyökölve a kezeit az arca előtt tartotta, így nem láttam igazán a szemébe, de nem is számított. Felálltam, és miután megkerültem az asztalt, lehajoltam hozzá, hogy az ölelésembe tudjam húzni. Azonnal átölelt, és kapaszkodott belém és szinte éreztem a benne kavargó feszültséget és önhibáztatást. Óvatosan simogattam a hátát, és próbáltam megnyugtatni.

- Én tudod mit gondolok rólad? - tettem fel suttogva a kérdésemet, ő pedig megrázta a fejét és jobban a vállamhoz bújt. - A szememben te egy tizenkilenc éves srác vagy, aki iránt már az első pillanatoktól kezdve erős vonzalmat érzek - Louis szipogott egyet, én pedig folytattam. - Olyan fiú vagy, aki nem meri megmutatni elsőre, hogy mennyi mindent rejt belül. Felszínesnek, lazának mutatod magad, egy átlagos embernek, aki nem lóg ki a tömegből. Viszont ha minden maszk alá nézek, tudod mit látok? Egy srácot, akit érdekel a környezete, aki figyelemmel van az ismerőseire és óvja a szeretteit. Valakit, aki képes áldozatokat hozni és lemondani mindenről azért, hogy a barátai jobban érezzék magukat. Ez a szándéka, viszont ez a fiú még nem tanulta meg, hogy hogyan bánjon az ilyen helyzetekkel, hogy a dolog úgy alakuljon, ahogy ő szeretné. És ahelyett, hogy elfogadna segítséget, inkább maga akarja megtapasztalni, hogy kell elintéznie, még úgyis, hogy ezzel megbánt mindenkit, aki belekavarodott a helyzetbe és azt is, aki segíteni szeretne neki. Ez a fiú rendelkezik a legmélyebb erkölcsi morálokkal, ő a legönzetlenebb személy, akit ismerek, de a tapasztalatlansága és makacssága miatt a körülötte lévők nem látják őt, csak azt az embert, akit eljátszik - míg Louis minden erejével engem szorított, én a hátát simogattam, és próbáltam minél pontosabban megfogalmazni a gondolataimat. Óvatosan eltoltam magamtól, mire ő a derekam mögött összefűzve a kezeit emelte fel a fejét. Én is felegyenesedtem, és míg ő kicsit bekönnyesedett szemekkel nézett fel rám, én az oldalra söpört haját igazgattam, simogattam. - Ennek a fiúnak, néha le kéne vennie az álarcot és őszintén beszélnie azokkal, akiket szeret. Nehéz, baromira kemény munka, de kifizetődik.

- Mit kellene most csinálnom, Harry? - kérdezte tanácstalanul, én pedig megráztam a fejemet, mert ez nem így működött.

- Neked kell tudnod, hogy mit akarsz. Nekem sikerült elmondanod az igazságot, de a te döntésed, hogy mit lépsz.

- Nem tudom - rázta a fejét tehetetlenül. - Félek, hogy mindenkit csak még jobban megbántok! Egyáltalán... te hogy érzel irántam?

Kioldottam magam Louis karjai közül és elléptem tőle, de nem ültem le a helyemre. Inkább a konyhába sétáltam és egy nehéz sóhaj után neki dőltem a pultnak és kellő távolságból folytattam a beszélgetést.

- Nem tudom megmondani - csóváltam tanácstalanul a fejem, majd beszívtam az ajkam, ahogy egy kifejtettebb válaszon gondolkodtam. - Csupa vegyes érzésem van veled kapcsolatban és nem is mindet értem még igazán. Tegnap délelőtt óta az egész veled kapcsolatos illúzióm a feje tetejére állt és ezt ennyi idő alatt még nem tudtam kezelni. Körülbelül percről percre változnak a gondolataim tegnap este óta - szünetet tartottam, majd kicsit idegesen kisimítva a hajamat az arcomból mélyen Louis szemeibe néztem. - Egyelőre azt se tudom, hogy szeretnék-e új esélyt adni neked.

Láttam Louis tekintete pillanatról pillanatra megváltozott, összetört. Széthasadt szívvel figyeltem, ahogy a tekintetét elkapta rólam és egy hangos szusszantás kíséretében az ökölbe szorított kezét tehetetlenül felemelte, de mielőtt az asztalomhoz üthette volna, kontrollálta magát és elveszve csak kiengedte az ujjait, és finoman csak ráfektette a kezeit.

- Rendben - felelte csalódottan, majd ő is felkelt a székről, otthagyva azt a két falatnyi szendvicset a tányérján. - Remélem azért a bandával kapcsolatban nem lesz baj, mert pénteken...

- Pénteken fellépünk - fejeztem be a mondatát. - Ne aggódj, rendben leszünk, ha te is rendben leszel!

- Oké - bólintott elveszetten és felnézett rám, azonban a tekintetemet nem bírta sokáig és a bejárati ajtóra nézett inkább. - Szerintem akkor most... megyek - mondta, én pedig bólintottam. Zsebre rakva a telefonját elindult kifelé. Az ajtó melletti komódról felkapta a kocsikulcsait és egy gyenge mosollyal köszönt el tőlem. - Találkozunk hétfőn!

- Hétfőn! - biccentettem én is, majd Louis becsukta maga mögött az ajtót.

Egy reszketeg sóhajjal csúsztam le a konyhaszekrény mentén a földre, majd feküdtem el magzatpózban a padlón. Úgy éreztem a föld is kicsúszott a talpam alól ezalatt a 12 óra alatt. Ijesztően sok dolgot tudtam meg, amikről mindeddig ötletem sem volt. Nem tudtam mit kezdeni a beáramló információkkal, a bennem megszülető érzésekkel és a kesze-kusza gondolatokkal. Csak valami iránymutatást akartam, látni, hogy az egész hova fog vezetni, ahelyett, hogy azon gondolkodtam, mennyire bizonytalan Louis, és hogy vajon ezentúl inkább a szívére, vagy az eszére fog majd hallgatni.

Nem akartam, hogy tovább bántsa Sky-t, nem akartam, hogy velem bántsa Sky-t, nem akartam semmit sem Sky háta mögött csinálni. Nem akartam azt se, hogy engem bántson, úgy éreztem így is többet kaptam, mint kellett volna.

Mégis, az egyetlen, ami most kitörölte volna a fejemből az összes fejfájást okozó gondolatot, az Louis ajkai lettek volna, az enyémeken táncolva.

...

Hétfőn reggel legalább fél órával hamarabb indultam el otthonról, mint szoktam, ami rendkívül szokatlan volt, mert általában ha sikerült is reggel felkelnem, akkor is annyira elhúztam a készülődést, hogy a végén késésben voltam. Most viszont az ajkaimat harapdálva utaztam a villamoson és közben elképzeltem a lehetőségeket, ahogy Louis-val viselkedhetünk egymással. Rengeteg jelenet futott át a fejemen, párbeszédeket dolgoztam ki és tanultam meg a saját részem belőle. Nem akartam, hogy bárki is észrevegye, hogy történt valami köztünk. Titokban akartam tartani mindenképp, sőt, a legjobb lett volna teljesen elfelejteni. Nem volt helyes az amit tettünk, és mégis megtettük, ennek teljes tudatában. Utáltam magam érte. Szörnyű barát voltam!

És mégse tudtam azt mondani, hogy megbántam. Louis bevallotta nekem, hogy tetszem neki, ez pedig olyasmi volt, amit képtelen voltam elfelejteni, vagy lemondani róla. Azt hiszem mindkettőnk, de talán Sky-t is beleértve mindhármunknak szüksége volt erre, hogy ne hazugságok hálójában kelljen élnünk. Talán meg lehet ezt még beszélni. Ha Louis szakítana Sky-jal és randira hívna engem, akkor akár még lehetne is belőle valami, ez pedig szerintem egyáltalán nem volt kivitelezhetetlen. Hinni akartam abban, hogy így sikerülhet, és további fájdalmak okozása nélkül tudunk majd tovább élni.

Ahogy leszálltam az egyetemhez legközelebbi megállónál, egyből körbenéztem. Kerestem a forgalomban közlekedő sötétkék autót, vagy a járdán sétáló barna tincsekkel megáldott fiút. Természetesen vagy 25 perccel az első előadásunk előtt nem találtam meg, de nem adtam fel. Útban az egyetem felé, folyamatosan a fejemet forgattam, szemügyre vettem minden járókelőt, a szívem pedig eszement tempóban dobogott.

- Engem keresel ennyire? - éreztem meg a nyakamra nehezedve egy izmos kart, én pedig abban a pillanatban, hogy meghallottam a hangját, oldalra csaptam a fejemet, hogy ne csak halljam, lássam is a srácot, aki hozzám szólt. Fekete tincsei barna szemébe hulltak és az arcán ezerwattos mosoly foglalt helyet. Zaynből sugárzott a boldogság, elég volt csak ránéznem, a nevető szemeire, a fülig érő ajkaira, és én sem bírtam tovább vigyorgás nélkül.

- Téged? Ugyan miért? - hülyéskedtem el, hogy semmiképp ne fogjon gyanút a viselkedésem miatt. Nem akartam beavatni őt sem, addig amíg Louis fel nem vállalja önmagát. Csak remélni tudtam, hogy nem kell tovább az árnyékban maradnom. - Mert megőrülök, ha nem mesélsz azonnal a tegnap estédről? Ugyan!

- Oké - rántotta meg a vállát Zayn, mintha mindegy lenne neki és a kezét is leemelte a nyakamból, majd gyorsított a léptein. - Akkor megkeresem inkább Niallt.

- Hé, hé, hé! Ácsi! - ragadtam meg a karját és nevetés szakadt ki belőlem, mire ő is vigyorgott. Lazán kezelte a beszélgetést, nem érezte sértőnek, és pontosan tudta, hogy minden részlet érdekelt engem. - Kérlek, Zaynieee, mesélj el mindent a randidról! - váltottam affektálós hangnemre és a bociszemeket is bevetettem.

- Te jó ég, bármit, csak hagyd ezt abba! - nézett rám egy grimasszal, én pedig azonnal váltottam egy széles vigyorra. - Inkább ijesztő volt, mint bármilyen másmilyen.

- Jó volt? - hagytam figyelmen kívül a mondatát, és egyből arra tereltem a témát, ami legjobban érdekelt. Bár Zayn közérzetéből már következtetni lehetett, de mégis, amikor a kérdésre bólintással válaszolt, annyira örültem neki, hogy azonnal a nyakába vetettem magam. Szorosan ölelgettem és nagyon büszke voltam rá. Körülbelül másfél hónap alatt sikerült neki továbblépnie Liamen, úgy, hogy közben végig a szobatársa volt. Eljutott arra a szintre, hogy elhívjon valakit vacsorázni, és ráadásul még sikeres is lett a randi. Zayn példakép lehetne minden szerelmi csalódást átélt személynek, köztük nekem is. Ehelyett én inkább engedtem a kísértésnek, mikor volt rá lehetőségem. - Valamit bővebben, Zayn? Ne kelljen már harapófogót használnom mindenhez! - toltam el magamtól, hogy ránézhessek.

Zayn zavartan vakarta meg a tarkóját és abba az irányba fordult, amerre az egyetemre tartó út vezetett. Lassan újra elindultunk, de én le nem vettem volna a vizslató szemeimet az arcáról, ami most szokatlanul sok érzelmet fejezett ki, de csak pozitívakat. Az se érdekelt volna, ha megbotlok egy úthibában és elesek, nem akartam lemaradni egyetlen pillanatról sem, amikor valami átsuhanhatott az arcán, legyen az akármi.

- A koli társalgójában találkoztunk, és onnan indultunk el sétálni. Mindketten kiöltöztünk, és volt asztalfoglalásunk egy szép éttemeremben és a végén... - Zayn arcán széles mosoly terült el, ahogy visszagondolt. - A végén mégis burrito-t ettünk! Érted, elindultunk gyalog az étterembe és ahogy odatartottunk, beszélgettünk. Kicsit jobban megismertük egymást, és mikor odaértünk, kiderült, hogy egyikünk sincs oda a fényűzésért. Már ott álltunk az étterem előtt, amikor végül úgy döntöttünk nem megyünk be. Podrick szereti a természetet, úgyhogy végül a Hullard Parkba sétáltunk, ami az ő egyik kedvenc helye Manchesterben. Annyira aranyos volt, végig, Harry! Nagyon sokat beszélgettünk, ami nekem nagyon furcsa volt, mert előtte igazából csak névről ismertük egymást, és mégis! Jól éreztük magunkat, nagyon! És... - Zayn lehajtotta a fejét és félénken mosolygott, míg az arcára halvány pír ült ki - holnap találkozunk újra.

Az egyetem lépcsőjén felsétálva léptünk be az épületbe, hogy megkeressük a legnagyobb előadótermet, ahol a szolfézs kezdődik majd.

- És történt esetleg még valami? - néztem rá, felhúzva a szemöldökömet. A hangom kicsit visszhangzott az üres folyosókon, viszont a válasz jobban érdekelt annál, hogy ki hallja a beszélgetésünket. Zayn azonban a fejét rázta.

- Miután megbeszéltük a holnapit, adott egy puszit az arcomra és bement a szobájába. Nem történt semmi komolyabb - felelte. - De jó volt ez így!

- Persze! - bólogattam, biztatva Zaynt, aki talán először bizonytalanodott el a mesélés alatt. Megpaskoltam a vállát, és a vigyoromat nem tudtam tovább kordában tartani. Annyira örültem neki, hogy bearanyozta a reggelemet és Louis-ról is eléggé megfeledkeztem. Ez a fajta ártatlanság, amivel Podrick közeledett Zaynhez, nekem nagyon új lenne, és az eddigi tapasztalataim alapján ennél ő is rámenősebb, de lehet, hogy néha nem árt a változás, vagy új dolgokat kipróbálni. Az is lehet, hogy valakinek ez az esete, de egészen addig, amíg nem próbálja ki, nem jön rá. Talán Zaynnel is így van.

A percek repültek, ahogy folyton kérdeztem és kérdeztem újabb információkra szomjazva Podrickról. Zayn elmondta, hogy ő is most elsős a bölcsegyetemen, angol szakon. Nagyon szerette az irodalmat, és konkrét terve még nem volt, hogy mivel szeretne foglalkozni, de senki se tudta lebeszélni erről a szakról. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy magához képest szó szerint áradozott a fiúról, és egy pillanatra se fagyott le a mosolya. A hallgatók körülöttünk már elkezdtek gyülekezni, mi a szokott helyünkön ültünk, és vártunk a többiekre, hogy megérkezzenek. Elise szokás szerint a mellettem lévő széket foglalta el, miközben a szobatársaival ítélkező tekintettel figyelték a csoporttársainkat, nevezetesen Petrát, Avat, Emmát és Verát. A két szoba még mindig nem tudta elsimítani a nézeteltéréseit, sőt, az egész kezdett elharapódzni. Nagy feszültséget okozott ez az egész csoportunk számára is, ugyanis nem egyszer az egyetemre is behozták a meg nem oldott problémáikat.

- Amúgy tudod, hogy mikor sorsoljuk ki, hogy hogy lesznek a párok a félév végi fellépéseknél? - kérdezte elgondolkodva Zayn, de én csak a fejemet ráztam. Kingsley professzor óráján volt szó arról, hogy két fős csoportokban kell támogatni egymást, ötleteket adni egy évvégi vizsgadarabhoz. Általában karácsony előtt, a vizsgaidőszak legelején kerül sor az előadásra egy gálaest keretében. Nagyon izgalmasnak hangzott, és alig vártam, hogy megtudjam, kivel kell majd együtt dolgoznunk. Attól függetlenül, hogy közösen dolgozunk majd, saját-saját előadási darabot kell készítenünk, a lényeg csak az, hogy megtanuljunk tanácsot adni egy külső szempontból és meg is fogadni a kapottat. Ráadásul azzal, hogy az egész csoportból össze-vissza lesznek sorsolva a párok, így összekerülhet egy könnyűzenei pályára készülő diák is, és egy komolyzeneis is. Ezzel jól feladhatják nekünk a leckét, de mégis elérik azt, hogy megtanuljunk bánni mindkét műfajjal.

- Remélem olyan valakivel kerülünk majd össze, akit ismerünk is kicsit - mondtam, és Verára vezetve a tekintetem, elgondolkodtam azon, hogy mekkora lehetne az esélye annak, hogy újra vele kerüljünk egy párba. Azt reméltem, hogy ha valamilyen szinten kényszerítve lennénk arra, hogy együtt legyünk, akkor ki tudnánk békülni. Persze ez kétesélyes volt, mert pont ez szülhetne akár még nagyobb feszültséget is kettőnk közt.

- Én is - bólintott, majd megpörgetve egy grafitceruzát a hüvelykujja körül, a padra görnyedve kezdett rajzolgatni a szolfézsfüzete borítójára, amin már október ellenére alig maradt szabad hely. Zayn rendkívül tehetséges volt, és gyönyörű grafit rajzokkal díszítette az összes füzetét a szünetekben vagy unalmas órákat. A ceruzával szemben radírt szinte sose láttam nála, annyira magabiztosan húzta a vonalakat.

Éppen néztem, ahogy a lángokat rajzol a szív köré, amibe korábban két férfi ajkait alkotta meg, alig egy hajszálnyira egymástól, amikor éreztem, hogy valaki tekintete megállapodott rajtam. A hajamat a fülem mögé tűrve az ajtó felé néztem, ahol éppen Louis sétált a lépcsőkön lefelé. A tekintetünk összeakadt, és nem eresztette egymást akkor sem, amikor megállt egy sorral a mienk fölött és felénk kezdett sétálni. Az arcán titokzatos huncut mosollyal közeledett és bár próbáltam elrejteni az enyémet azzal, hogy összeszorítottam az ajkaimat, ez alighanem lehetetlen volt. Még az arcom is kipirult, ahogy a tengerkék nevető szemekbe néztem.

Ahogy már majdnem a hátam mögé ért, a háta mögül valami fekete dolgot húzott elő, és nem is volt időm szemügyre venni, mi volt az, mert szinte azonnal a fejemre nyomta, ezzel megmagyarázva, hogy a saját kalapom volt.

- Ezt pénteken a próbateremben hagytad, Hazza - mondta, majd tovább sétált, én pedig mélyebben elvörösödve fordítottam az arcomat újra előre. Amikor a szemem sarkából megláttam, hogy Elise engem figyelt, óvatosan ránéztem.

- Mi az? - kérdeztem halkan, mikor láttam, hogy a szemei csillogtak az izgatottságtól és nem tudta rendesen elfojtani a szájára kiülő mosolyt.

- Semmi - vágta rá gyorsan, majd egy pillanatig még a szemembe nézett, majd gyorsan az ölében lévő táskájában kezdett matatni, mintha semmi sem történt volna.

Én is megpróbáltam így tenni, és el is fordultam tőle, hogy óvatosan Zaynre sandítsak, neki feltűnt-e valami, de ő még mindig a lángok tökéletes ábrázolásával volt elfoglalva. Halkan kifújtam a levegőt, majd a szemeim újra Louis után kezdtek kutatni, aki kihasználva a közel félkör alakú termet, most majdnem teljesen szemben ült velem. Az arcán letörölhetetlen vigyor ült, és még ilyen messziről is láttam, ahogy végigmért engem. A testem szinte égett a tekintetétől, és úgy éreztem, nemcsak a ruháim, de a pad se rejt el belőlem semmit az ő szemei előtt. Újra meztelennek éreztem magam, de amikor a vidám tekintete újra az enyémbe kapaszkodott, az egyetlen dolog ami uralkodott minden érzésem felett, az a közös titkolózásunk izgalma volt. Senki se tudta mi történt köztünk, se azt, hogy hogy is éreztünk egymás iránt valójában.

És azt igazából még Louis se tudta, hogy én is nagyon kedveltem őt.