Másnap reggel a telefonom ébresztőórájára ébredni nem volt egy álom. Nyöszörögve nyúltam érte és kapcsoltam ki, majd a fejem visszahanyatlott a párnára. Oldalra néztem, Zayn feküdt mellettem, és békés arcát nézve úgy tűnt ő fel sem ébredt a zajra.

Óvatosan emeltem fel a takarót, bár kizártnak tartottam, hogy éppen ettől keltettem volna fel. Mikor kibújtam az ágy melegéből, libabőr futott végig a karomon, és az egész testem megborzongott, így gyorsan magam köré fontam a karjaimat. Ahogy a galériás lépcső felé mentem, a földön belerúgtam a ledobott ingembe. Csak lazán felemelve arrébb dobtam, és leindultam a lépcsőn.

A konyhában négy adagnyi kávét kezdtem készíteni a kotyogós főzőben, mert bár én annyira másnaposnak nem éreztem magamat, de azért, hogy még ezt a pénteki napot kibírjuk, muszáj volt felébrednem. Miközben a kávé már készült, a szekrényemhez sétáltam, hogy elővegyem a mai ruhámat. Kiválasztottam az egyik legjobb farmeringemet egy fekete nadrággal és a kalappal, amit a vásárláskor pont ezekkel a cuccokkal próbáltam. Csak amikor öltöztem, akkor gondolkodtam el azon, hogy miért aludtam éjszaka póló nélkül, amikor sose bújtam anélkül ágyba.

A felismerés akkor ért, amikor a nadrágomat küzdöttem fel magamra. A levegő hirtelen a tüdőmbe szorult, miközben a fenekemhez nyúltam. Nem fájt. Nem éreztem semmi szokatlant, akkor ugye nem...

- Zayn! - kiáltottam, majd mivel tudtam, hogy az álomszuszéknál ezzel semmit se érek el, ezért egyből elkezdtem szedni a fokokat is felfelé. - Zayn, Zayn, Zayn, Zayn!

A válasz csak egy halvány nyöszörgés volt, és egy kicsit jobban a vállára húzta a takarót, mire én nem tétováztam. Az ágy végénél állva megfogtam az ágyneműt és egy gyors, határozott mozdulattal szabadítottam meg tőle, hogy a hűvös októberi levegő neki is segítsen felébredni. Morcosan nyitotta ki a szemét és szinte gyilkos tekintettel nézett rám, de nem sokkal később már tágra nyílt szemekkel ült fel.

- Tegnap kiszívtam a nyakad - mutatta, én meg gyorsan oda is kaptam a kezemet, mivel látni nem láttam. - Itt és itt.

- Két helyen is? - bosszankodtam, miközben kétségbeesetten kerestem valami tükröződő felületet, amin magam is szemügyre vehettem.

- Tegnap még élvezted.

- Nagyon látszik?

- Éppen csak fekete, semmi ok az aggodalomra - felelte, én pedig miután egy erősebb ütést mértem a vállára, leszaladtam a lépcsőn, hogy a fürdőben a tükörbe nézve szörnyülködjek. Az egyik jobb oldalon az állam alatt volt, míg a másik a baloldalon, kicsit a kulcscsontomhoz közelebb. Kétségbeesetten néztem magamra a tükörben, mikor Zayn a vállát simogatva állt meg az ajtóban.

- Szerintem hagyd magadon - mondta komolyan, én pedig teljesen értetlenül fordultam felé. - Komolyan mondom, ne rejtsd el!

- Mégis miért?

Zayn nem válaszolt, egyszerűen kifordult az ajtófélfa alól és a konyha felé ment. Én utoljára még belenéztem a tükörbe, de egy frusztrált sóhajt követően én is kimentem.

- Miért, Zayn? Mi értelme van ennek?

- Mindegy, tegyél, ahogy jól esik - sóhajtott ő is, és miután kitöltött magának az időközben elkészült kávéból, bele is kortyolt és leült az asztalhoz. Én bedobtam két szelet kenyeret a piritóba, majd amikor készen lettek, az egyiket Zaynnek adtam, míg a másikat magam kezdtem rágcsálni. Beraktam még kettőt, mert egy szelet pirítós egyikünknek sem volt reggeli.

Ahogy ültünk, és tömtük a fejünket, Zayn többször megállt két falat között és engem nézett, mint aki mondani készült valamit. Ilyenkor ha ránéztem, rögtön visszatért a kenyeréhez, vagy a kávéjához és úgy tett mintha nem történt volna semmi. Ennek ellenére egyszerűen mégis éreztem, hogy nem csak semmiségről volt szó.

- Mi van? - kérdeztem már meglehetősen ingerülten, amikor úton a próbára, a villamoson is folyamatosan azt éreztem, hogy volt valami a fejében, amit szeretett volna kimondani, mégis a nyelve mintha meg lett volna kötve. Azóta próbálkoztam azzal is, hogy nem veszem fel vele a szemkontaktust, mégis hallgatott, mint egy ártatlan bárány. - Egész reggel engem néztél és tudom, hogy mondani készülsz valamit. Mi az?

Ő megrázta a fejét és inkább az ablakban tükröződő képét nézte, mintsem engem. Nagyot sóhajtottam, és lemondtam arról, hogy ma választ kapok tőle erre a kérdésre.

- Van valami, amit el kellene mondanom neked, de akire ez tartozik nem ért velem egyet - mondta aztán én pedig összezavarodva fordultam felé és értetlenül néztem rá.

- Mi? - kérdeztem és a mondatot próbáltam helyre rakni. - Liamről van szó?

- Nem, de Harry, nem akarom ezt...

- Miattam vesztetek össze Louis-val, igaz? - vágtam a szavába, és ő nem is fejezte be, csak óvatosan összeszorította az ajkait. - Ó, baszki, nem ez volt a célom, úgy sajnálom, Zayn!

- Nem, Harry, ez egyáltalán nem a te hibád! - fogta meg az alkaromat, hogy biztosan rá figyeljek és ne kalandozzak el fejben, ahol magamat szidtam. - Louis egy fasz. Mindig is az volt, de eddig mellettem volt, érdekelte, hogy hogy vagyok, vagy mi van velem, most viszont csak a saját problémájával van elfoglalva és nem veszi észre, amikor engem ezzel kényelmetlen helyzetbe kényszerít. Őszintén, van valami, amit lassan hetek óta el akarok mondani, mert a barátom vagy, de Louis megköti a kezemet. Ezért is vesztünk úgy össze tegnap, és akkor elhatároztam, hogy elmondom neked, de képtelen vagyok rá. Louis ott volt nekem a legnehezebb időszakomban és most egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni tőle, akkor sem, ha valójában egy segg, aki nem érdemelné meg, hogy...

Zayn szabályosan hadart, amit egy idő után már nagyon nehéz volt követni, annyit viszont egyértelműen leszűrtem belőle, hogy a fiú azért esett ilyen dilemmába, mert ő volt a legeslegjobb barát, akit akárki kívánhatott volna. Egyszerre maradt hűséges a régi barátjához és őszinte ahhoz, akit csupán csak egy hónapja ismert. Óvatosan, hogy el ne essek elvettem a kezemet a kapaszkodóról, hogy Zayn kézfejére tehessem, és megnyugtathassam.

- Shhh... Minden rendben, Zayn! - mosolyogtam rá, ő pedig zavartan elhallgatott, ahogy beszélni kezdtem. - Köszönöm, hogy elmondanád nekem, de ha ez Louis dolga, akkor ő az, aki jogosult rá. Ha ő nem szeretné elmondani, akkor ne mondd el helyette. Azzal, hogy ezt őszintén elmondtad, észben fogom tartani, hogy el akartad nekem árulni már most. Köszönöm.

A fiú bólintott, majd kicsit aggódva csóválta meg a fejét. A villamos ekkor viszont gyorsan fékezett és én a teljes testemmel Zaynnek estem, aki a fél kezével megtartott, míg a másikkal kapaszkodott.

- Már megint a karjaimban? - varázsolt mosolyt az arcára a jelenet, én pedig tudva, hogy már szabad a pálya és lehet viccelődni, játékosan megütöttem izmos mellkasát.

- Fogd be, amúgy is meg akartalak volna ölelni - vigyorogtam, majd ahelyett, hogy elléptem volna, tényleg mindkét karommal átöleltem a hátát és a vállához bújtam, míg ő nevetve simogatta meg a vállamat.

Ez és még számtalan ilyen helyzet mutatta meg mindkettőnknek, hogy bármi is történt köztünk múlt éjszaka, bármi is fog velünk történni, nem számított. Mi egyszerűen csak barátoknak voltunk teremtve, és nem többnek. Néha még emiatt a barátság miatt is különösen szerencsésnek éreztem magamat.

...

A teremben már mindannyian bent voltak, mikor mi is beléptünk Zaynnel. Végül rájöttem, mindegy volt, hogy el akartam-e tüntetni a szívásnyomokat, vagy nem, ugyanis ígyse-úgyse volt otthon púderem és ha pólót vettem volna fel, akkor se ért volna fel a nyaka a véraláfutásokig. Egyedül a sállal próbálkoztam, de mivel azt bárhogy igazgattam, nem állt jól, inkább otthon hagytam az egészet. Így itt álltam egy szokásos kigombolt inggel, és az egyetlen dolog, ami takarta, az a nyakamba lógó hajam volt. A mai nap a kalapomat sem felejtettem otthon, ezért az egy kicsit hátra is fogta a tincseimet, így nem kellett összekötnöm gumival azért, hogy ne hulljon a szemembe.

- Wow, Harry - szólalt meg először Alex, aki azonnal észrevette a nyakamon lévő sötét foltokat, amint letettem a gitáromat és elkezdtem kicsomagolni. - Jó éjszakád volt, mi? Azok tegnap még nem voltak ott! - mutogatott össze-vissza a nyakam irányába.

- Micsoda? - kapta fel a fejét Niall is odasietett hozzám, miközben láttam, hogy Liam, Elise és Louis is lázasan figyelt. Az ír fiú arrébb húzta a hajamat, így felfedve nemcsak a kulcscsontomnál lévő szívást, hanem az államhoz közelebbit is, amit talán jobban el lehetett rejteni, mint a másik oldalon lévőt. - Azta - ámult el - Sose tudtam, hogy ez lehet ilyen sötét.

- Nem olyan sötét az! - védekeztem, és kicsit arrébb is léptem, hogy ne legyek annyira szem előtt. Kellemetlenül éreztem magamat, ahogy mindenkinek a figyelme rám terelődött, és bár kicsit bennem volt az, hogy megmutassam Louis-nak, hogy nélküle is tudok élni, most mégis kerültem a tekintetét. Nem akartam a szemébe nézni.

- Megérte legalább? - kérdezte Liam, aki egy padon ült, kezében valamilyen kottákkal. Óvatosan és kicsit bizonytalanul bólintottam, mire magam mögül Zayn elégedett szusszantását hallottam, amin nem tudtam nem elmosolyodni.

Tegnap este végül nem történt semmi komoly, vagy legalábbis amennyire közösen vissza tudtunk emlékezni, semmi. A bárban voltunk legközelebb a valamihez, amikor is Zayn ölében ülve majdnem ruhán keresztül lovagoltam meg a fiút, miközben folyamatosan egymás haját téptük, Zayn pedig az ingemet is újra szétgombolta. Mikor már nagyon úgy tűnt, hogy durvulnának a dolgok, a csapos Harry lépett közbe, hogy ezt inkább otthon folytassuk. Mindketten kemény farokkal sétáltunk haza, viszont akkor a fáradtságunk győzött a vágyunk felett és csak addig jutottunk, hogy alsóneműre vetkőztessük egymást és csókolózzunk, dörgölőzzünk kicsit az ágyban. Aztán viszont tényleg szinte egyik pillanatról a másikra estünk álomba.

- A Rainbowban voltál, igaz? - érdeklődött Alex és úgy tűnt, nem akart leakadni a témáról. - Ott a legjobb a felhozatal. Legközelebb mehetnénk együtt is!

Kínosan mosolyogva bólintottam, és a további beszélgetéstől Kingsley professzor mentett meg, aki ebben a pillanatban lépett be a terembe, ezzel mindenkit munkára bírva. Egyedül ekkor engedtem meg magamnak egy pillantást a kócos barnahajú fiú felé, aki néhány új akkordot próbálgatott a gitárján. Az arca teljesen kifejezéstelen maradt.

...

Sky mostanában kezdett egyre elfogalaltabbá válni, és ritkábban járt át a bölcsészkarra azért, hogy Louis-val és velünk ebédelhessen. A mai napra megbeszéltük vele, hogy elugrom az orvosira, ahol ő tanult, mert Louis nem tudott elmenni. Jókedvvel raktam a gitáromat a tokjába, majd a rendezetlen kottákat, és egy füzetet bedobtam a hangszer hátlapja mögé. A cipzárt behúzva köszöntem el a srácoktól, és léptem ki az ajtón.

Az épület kijárata felé indultam, amikor halk pusmogást hallottam meg az ellenkező irányból, majd amikor Louis a hangját kicsit megemelve mondta ki az én nevemet egy mondatban, muszáj volt megtorpannom, és csendesen a másik irányba indulnom. Hangos pisszegést hallottam, majd folytatták a visszafojtott veszekedést. Szinte biztos voltam benne, hogy Zaynt hallom, és tudtam, hogy semmi közöm sem volt ehhez, mégis, a kíváncsiságom hajtott. Zayn egyszerűen túlságosan is felcsigázta az érdeklődésemet ma reggel, különben biztos nem kuporognék egy sarokra tőlük, hogy halljam, hogy mit beszélnek.

- Harry a barátom, Louis. A testvérem szinte - Zayn szavait nagyon jól esett hallani, ugyanis éppen így tekintettem rá én is. A hangjában magyarázkodás, talán indoklás bújt meg, viszont arról lemaradtam, hogy mi mellett állt ki. Biztos voltam benne, hogy a reggel említett dologról volt szó, és annak ellenére, hogy akkor azt mondtam, mindegy, Louis dolga, most mégis a fal takarásában hallgatóztam a bandatársaim után. Nem volt komfortos ott megbújni, de egy érzés mégis azt sugallta, hogy tudnom kéne, miről van szó.

- Nem érdekel, nem mondhatod el neki - harsant fel keményen, szinte érzelemmentesen Louis hangja. Talán sose hallottam még ilyen határozottnak őt, így amellett, hogy a kíváncsiságom csak nőtt és nőtt, kicsit tartottam attól, hogy mi tarthatja ilyen elszántnak Louis-t.

- Túl sokat vársz el tőlem - hallatszott Zayn számonkérő hangja. - Azt akarod, hogy kettészakadjak, de erre képtelen vagyok, Louis! Fontos lett nekem és nagyon fáj őt így látni.

- Azt hiszed, nekem nem?! - a fiú dühből kicsit újra megemelte a hangját, de gyorsan elhallgatott, és vett pár mély, ideges lélegzetet. Jó volt tudni, hogy legalább egy kis bűntudatot érzett amiatt, ahogy bánt velem. Mondjuk ettől még mindig egy segg. - Zayn, pontosan tudod, hogy miért nem akarom, hogy tudjon róla. A legjobb barátod vagyok, nem mondhatod el neki! - a hangja kezdett kétségbeesetté válni.

- Az vagyok? - kérdezett vissza Zayn, majd halkan, hitetlenül felnevetett. - Én már nem lennék olyan biztos benne.

- Zayn...

- Leszarom, Louis! Ez már nem csak rólad szól! - a hangjában igazi dühöt véltem felfedezni, ami nagyon nem vallott a fiúra. Semmilyen szélsőséges érzelmet nem szokott kimutatni, de talán ez volt az első alkalom, hogy rendesen dühösnek láttam őt. Vagyis csak hallottam.

- Csak ne mondd el neki - könyörgött Louis, nagyon halkan és őszintén, hogy még én is meglepődtem rajta, és komolyan aggódni kezdtem miatta. - Kérlek!

- Egy hét - mondta Zayn, én pedig éreztem, hogy ez lesz a végszó, így óvatosan hátrálni kezdtem, de a fülemet nagyon hegyeztem, hogy elcsípjem az utolsó mondatokat is. - Egy heted van eldönteni, hogy mit csinálj. Harry még mindig nincs jól. Ha addig nem találsz ki valamit, akkor én fogom elmondani neki.

Amikor meghallottam Zayn másik irányba távolodó lépteit, sietősebbre vettem a figurát és azelőtt hagytam el az épületet, hogy kettőig számoltam volna.

Feldúltan sétáltam a buszmegállóba, ahonnan arra a járműre szállhattam fel, amely egyenesen az orvosi kar főépülete elé vitt. Onnan két saroknyira volt az orvosis menza, ahol találkoztunk Sky-jal. Az út alatt folyamatosan a két fiú beszélgetésén gondolkodtam. Próbáltam megfejteni a szavakat, a fogalmazást, az érzelmeket, amikkel előadták. Mikor leszálltam a buszról, akkor merült fel bennem a gondolat, hogy vajon Sky tudhat-e erről a titokról. Ötletem se volt róla.

Még ha őrült kíváncsi is voltam, talán ennél is jobban aggódtam. Nem hangzott kicsi dolognak és Louis nagyon komolyan vehette abból következtetve, hogy a beszélgetés végén még könyörgött is Zaynnek, hogy ne mondja el. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy ez szült feszültséget közöttük, de bíztam benne, hogy meg tudják majd oldani. Bíztam abban, hogy Louis a következő egy hétben elmondja nekem, hogy mi a baj.

Viszonylag sok idő eltelt azóta, hogy Louis bevallotta a tábori viselkedése mögött álló valóságot, és azóta, hogy Zaynnek elénekeltem az I wish című dalomat. Úgy éreztem, hogy valamelyest eltompultak az érzéseim a fiú iránt, és ebben mindenképpen benne volt az is, hogy Zaynnel éjjel-nappal együtt töltöttük minden időnket, így nem igazán volt alkalmam csak a saját fájdalmamon gondolkodni. Valójában mikor együtt voltunk, akkor is jelentősen pozitívabbak voltunk, többet nevettünk és kevesebbet lelkiztünk a sírás határán. Nagyon sokat segített, hogy együtt küzdöttük át magunkat ezeken a nehézségeken és folyamatosan volt egy olyan pont, ami összekötött minket.

Most viszont tényleg úgy gondoltam, mindkettőnknek sikerült kicsit tovább lépnünk, felejtenünk. Én úgy éreztem, már tegnap kész lettem volna komolyabban kikezdeni Harryvel, Zayn pedig mesélte, hogy a koliban egy szinttel alattuk lakik egy cuki srác, akivel pár napja még szemeztek is. Korábban már beszéltünk róla, hogy elhívja randizni, de remélem most, hogy a hétvégét bent fogja tölteni, meg is teszi majd.

Szóval tényleg úgy éreztem, mindketten megtettük a kezdő lépéseket a továbblépés felé. Ez minden szempontból jó volt, ugyanis ahhoz, hogy a banda egységes és összetartó legyen, fontos volt, hogy ne akadályozzanak minket ilyen esetek. Most már nem féltem ugratni Louis-t, lecsapni a magas labdát, ha éppen úgy volt, de ez mind még a közelébe se ért annak, ahogy a tábor alatt bántuk egymással. Őszintén szólva néha hiányzott az, néha viszont csak nőtt bennem a düh, amikor eszembe jutott, hogy valószínűleg az is csak a csábítás része volt.

Sóhajtva végül beléptem az egyetemi étterem ajtaján és egy tálcát a kezembe véve álltam sorba. Ahogy körülnéztem, Sky-t egy üres, 4 személyes asztalnál találtam meg, és mikor ő is kiszúrt, hevesen integetett. Ahogy szinte mindenkin, rajta is rajta maradt a fehér köpeny, ami előírás volt a gyakorlatok alatt, és gyakran nem jutott idejük levenni. Miután kikértem magamnak a pestós spagettimet, az ő asztalához mentem.

- Sziaa!

- Hali! - viszonoztam a köszönést, majd ahogy leültem, és a szemeibe néztem, sajnálkozva figyeltem az alatta húzódó sötét karikákat. - Hogy vagy?

Sky felnevetett és a vörösre festett körmeivel eltakarta a száját, hogy ne legyen zavarban amiatt, hogy közben éppen egy falatot rágott.

- Ennyire látszik? - kérdezte, majd a bal kezével megdörgölte a szemeit, de nem sokkal később ijedten kapta el. - Basszus, a sminkem!

- Nem maszatoltad el, ne aggódj! - nyugtattam meg, amikor a tökéletes tusvonala még mindig olyan szépen követte a szemeit, mint eddig.

- Akkor jó! - sóhajtott, majd a villájával beletúrt a kajájába, és végül rám nézett. - Nagyon el vagyok maradva a feladataimmal - panaszkodott. - Előző héten még azt gondoltam minden rendben és időben vagyok, de a héten tudtam meg, hogy az az országos konferencia, amire jelentkeztem, pontosan egy hónap múlva lesz, és sehogy se állok még. Szerintem addig egészen biztosan nem fogok átjárni a bölcsegyetem menzájára, és valószínűleg ritkábban lesz lehetőségünk találkozni is.

- Nem baj, Sky! Találkozunk majd, ha ráérsz! - érintettem meg a kezét, aztán én is hozzáláttam a tésztámhoz. - Louis-val remélem azért meg tudjátok oldani, hogy lássátok egymást - mondtam teli szájjal.

- Ja. Biztosan - felelte olyan színtelen és lehangolt hangon, ami a teljes ellentéte szokott lenni Sky alapvető temperamentumának. Gondterhelten sóhajtottam. Talán tévedtem, és Sky mégis érintett volt Louis titkolózásában. Csak tudnám, hogy mi lehetett az!

- Valami baj van köztetek? - kérdeztem tartva attól, hogy tényleg történt valami. Úgy gondoltam, ha már én nem kaphattam meg Louis-t, legalább Sky legyen boldog vele. Bár valójában, a fiú sose érdemelné meg őt.

- Hát... nem is tudom - mondta bizonytalanul és a vízzel teli poharával kezdett játszani. - Megváltozott.

- Hogyhogy?

- Mi... elég régóta ismerjük egymást. Egy általánosba és egy gimibe is jártunk, de csak akkor ismertem meg, mikor én tizedikes, ő pedig kilencedikes lett, és alig pár hónap alatt összejöttünk. Amikor eljöttem egyetemre, még együtt voltunk, de a távolság nagyon hatott a kapcsolatunkra és elhidegültünk egymástól. Kevés volt az az idő, amit együtt tudtunk tölteni havonta egy-egy hétvégén. Úgyhogy tavaly december felé szakítottunk és akkor egy ideig nem is kerestük egymást, ami nekem kemény időszak volt, mert Louis nagyon sokat jelentett nekem, mint barát. Nekem... nagyon nehéz mély kapcsolatot kötnöm az emberekkel. Fontos számomra az, hogy kedveljenek és megfeleljek az elvárásaiknak, de nagyon kevés embernek tudok őszintén az érzéseimről beszélni. Louis egy volt közülük és azzal, hogy kilépett az életemből, csak a nővéremben bíztam meg teljesen. - Sky óvatosan elhallgatott és felemelte a poharát, hogy igyon egy kortyot, mielőtt folytatja. Én figyelemmel hallgattam őt, miközben a tányéromban lévő ételt pusztítottam. - Amikor a nyáron hazaköltöztem a koliból, Louis-val újra megtaláltuk egymást, és mivel most ugyanoda jöttünk tanulni, közösen úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.

- Ez mikor volt? - kotnyeleskedtem bele a mondandója közepébe a kíváncsiságommal. Érdekelt, hogy abból, amit a kocsiban mondott mennyi volt igaz, ugyanis most, hogy egy kicsit talán felszállt a köd a szememről, tisztábban láttam, és mindazok után, amit tett, nem bíztam pusztán a szavaiban.

- A gyakorlatok miatt csak augusztus elején jutottam haza, de csak a vége felé jöttünk újra össze. Előtte is volt, hogy összefutottunk, vagy beszélgettünk, de igazából 19-én jöttünk össze - magyarázta, én pedig magamban nyugtáztam, hogy végülis tényleg igazat mondott. A tábor 12-től 15-ig tartott, szóval ez így pont kijött. - Mindenesetre Louis már nem olyan, mint régen. Akkoriban nagyon sokat segített, meghallgatott, ha bajom volt és ő is őszintén beszélgetett velem. Lehet, hogy csak ez a félév tehet róla, amíg nem voltam mellette, de már ennek nyoma sincs. Persze, ha észreveszi, hogy baj van, akkor mindig ott van, de már nem akar annyira a közelemben lenni, mint anno. Mikor elhívom valahova, gyakran utasítja vissza kisebb okok miatt is. Nem ilyen volt egy évvel ezelőtt. Akkor még harcolt volna azért, hogy több időt tölthessünk együtt. - Sky gondterhelten nézett a cézársalátájára, majd csak beleejtette a villáját és az arcát a kezeibe temette. - Nem tudom, mi a baj, Harry! Én segíteni szeretnék, de ő amikor velem van, egy részét elrejti előlem és nem tudom, hogy miért!

Én is letettem a kezemben lévő evőeszközeimet és megérintettem a jobb alkarját, mire leengedte a kezeit az arca elől. A szemei alatt könnyek maszatolódtak el, így halványan mosolyogva odanyúltam és letöröltem, majd a copfjából kiszabadult vörös babahajakat a füle mögé tűrtem és egy szélesebb mosolyt is küldtem felé, amit ő egy szipogással viszonzott.

- Nem a te hibád, Sky! - mondtam, és visszahúztam a kezemet, de a szemkontaktust tartottam. - Nekem is feltűnt, hogy Louis küzd most valamivel, de nekem se szólt róla. A bandából egyedül Zayn tudja, de talán az egész világon ő tudja egyedül.

- De akkor mit tehetnék én? Utálom így látni.

- Talán csak időre van szüksége. Lehet, hogy egyedül akarja megoldani és ha túl lesz mindenen, akkor majd elmondja nekünk is. Engem is aggaszt egy ideje - vallottam be.

- Ti mennyire vagytok jóban? - érkezett a kérdés váratlanul, de jogosan Sky-tól, mire én az öklömet a szám elé emeltem, úgy gondolkodtam azon, hogy hogy kéne válaszolnom.

- Megvagyunk - adtam a velős választ, de azért kicsit meg is magyaráztam. - Nem vagyunk legjobb barátok, talán még a barátok mércét is csak súroljuk, inkább csak ugyanahhoz a társasághoz tartozunk.

- De ez korábban is így volt? - faggatózott Sky.

- Nem - óvatosan megráztam a fejemet, és próbáltam a helyzethez illő legőszintébb feleletet adni. - A gólyatáborban többet beszélgettünk.

- Na azért! Láttam rólatok a videót, a színpadon úgy tűnt, hogy elég jól kijöttök. Meg persze, amikor hazajöttetek, akkor Louis elég sokat mesélt rólad - mosolygott rám. - Igazából vártam is, hogy megismerhesselek. De akkor amúgy veled kapcsolatban is zárkózottabb lett a tanév kezdete óta?

- Mhm - bólintottam, miközben újabb falat spagetti került a számba.

- Remélem, hogy csak valami egyetemi hallgatós stressz ez és nem több - Sky sóhajtott, majd összezárva a kését és a villáját, rám nézett. - Kimegyek mosdóba, rendben?

Újból bólintottam, majd ő felállt és elsétált, míg én egy újabb adagot tekertem a villámra. A gondolataim zakatoltak, és most, hogy kicsit egyedül maradtam, összegeztem is a dolgokat.

Louis és Sky csak beszélgettek, mielőtt Louis eljött volna a táborba. Ott felfedezte velem, hogy a férfiakhoz is vonzódik, majd újra összejött Sky-jal. Azalatt a durván két hét alatt Louis és Sky kapcsolata valószínűleg rendben volt, de aztán Louis elkezdett elzárkózni előle, kevesebbet találkozni. Az én esetemben nyilvánvaló volt az ok, Skynál viszont ez még homályba veszett.

Aztán ott van az is, hogy Zayn szeretné nekem elmondani, Louis-t viszont visszatartja valami, pedig mindketten úgy gondolják, ha tudnám, attól jobban érezném magamat. Szinte biztos voltam benne, hogy szerepem van ebben a titokban, csak még én magam sem tudtam róla.

Ahogy lenyeltem az utolsó falatot is, elhatároztam magamban, bármilyen kíváncsi is vagyok, kibírom ezt a hetet, amit Zayn adott Louis-nak és csak utána fogok elkezdeni újból kérdezősködni. Bár Louis-val most nem álltunk olyan kapcsolatban, hogy megbeszéljük a titkainkat, ha én mégis bele vagyok vonva, az rám is tartozik, nem igaz?