Kicsit idegesen, de inkább izgatottan forgattam a fejemet a tömegben, ami az elsőéves gólyákból állt. Kerestem a sötétkék pólós társaimat, akik velem együtt az egyetem zeneművészeti szakára jelentkeztek és amikor az egyik irányban megláttam azt a színt, gyorsan megigazítottam a vállamon lógó sporttáska pántját, és határozott lépésekkel és széles mosollyal indultam feléjük.

A leendő diákok, akikhez siettem egy körben álltak, a kör közepén pedig egy felsőbb éves beszélt fekete pólóban. Gyorsan én is beálltam egy szőke lány és egy világosbarna hajú fiú mellé és próbáltam felvenni a fonalat, amiről lemaradtam.

- Az út másfél óra, ha pedig odaértünk, ne széledjetek szét, várjatok minket ugyanúgy, ahogy most vagytok. Akkor elmondjuk újra a programot a késő művészlelkek kedvéért és megbeszéljük, hogy mikor találkozunk legközelebb. Rendben, egyelőre ennyi, most irány a busz! - kiáltotta, majd ő csatlakozott a többi felsőéveshez, a társaim pedig lassan oszolni kezdtek körülöttem, de mielőtt a mellettem lévő megbízhatónak tűnő fiú is kereket oldott volna, megragadtam a karját.

- Bocsi, kicsit lemaradtam, tudsz nekem segíteni? - kérdeztem tőle reménykedve és a barna szemeibe néztem, amik szemmel láthatólag jót mulattak rajtam. Ezt mutatta a szája is, ami széles mosolyra futott és miközben elengedtem a karját, ő megpaskolta a vállamat, majd átvetette a karját a nyakamon és úgy indult el velem a busz felé, ami felé tartott a sötétkék pólós embertömeg. Kicsit hirtelen ért a közvetlensége, de nem zavart, sőt, a kisugárzásával együtt ez teljesen természetesnek is tűnt.

- Beregisztráltad magad mielőtt megérkeztél? - kérdezte én pedig bólintottam egyet, mire ő folytatta. - Akkor nincs más dolgod, csak felülni arra a buszra - mutatott egy fekete kisbuszra, ami a sok nagy busz között parkolt. Szinte el is veszett a többi jármű között, pont úgy, mint a szakunk sötétkék színe a többi élénk színei között. - Ha ülsz mellém, akkor elmondom a többit is - vigyorgott rám, mert tudta, hogy úgyis igent fogok mondani, neki meg lesz társasága a másfél órás útra.

- Megegyeztünk - mosolyogtam fel én is rá, ő pedig diadalittasan elmosolyodott. - Harry vagyok egyébként. Harry Styles - nyújtottam felé a kezemet, ő pedig megfogta és megrázta.

- Liam. Liam Payne - mutatkozott be ő is, kicsit gúnyt űzve az én bemutatkozásomból, de nem bántam. Együtt nevettünk rajta, miközben odaértünk a kisbuszhoz és bepakoltuk a három napra való cuccainkat a csomagtérbe.

- Itt jó lesz? - kérdezte már fent az ülések között, körülbelül a jármű közepénél, mire bólintottam, és ő beült az ablakhoz, én pedig mellé.

Körülnézve az utastérben - ahol már a diákok nagy része fent volt - megállapítottam, hogy a statisztikákat az idei év sem fogja megdönteni. Csak egy-két fiú, de jóval több lány beszélgetett, miközben a buszra fellépők is egyre csak csajok voltak. Leghátul egy sötét hajú srác ült, beszélgetve néhány lánnyal, mellette egy üres helyet nyilván feltartott valakinek, mert ott csak a hátizsákja hevert. A köztünk lévő sorokat szőke, barna és festett hajú lányok töltötték fel, ahogy az érkezőek az előttünk lévőket teszik most. Két fiút láttam még, az első sorban beszélgettek egymással, illetve egy kiszőkített hajú pattant éppen akkor fel a buszra, hátán egy gitárral.

- Lexi - hallottam egy hangot előrébbről -, nem ültök inkább ide mögénk? - mutatott a hang tulajdonosa a mögötte lévő két üres helyre, mire mellőlünk a két lány szedelődzködni kezdtek és átköltöztek a feltartott helyekre.

- Ó, király - figyeltem fel egy másik hangra, ami sokkal mélyebb volt az előzőnél. A szőke sráchoz tartozott, aki az előbb még éppen felszállt, most viszont már helyet is foglalt, egy ülést ő, egyet pedig a gitárja. Vigyorogva vette le a válláról a tömött hátizsákját, amit magával hozott és rakta a lábához. Már nyúlt is volna a cipzárért, ha nem vette volna észre, hogy őt figyelem.

- Szia! - köszönt és a széles mosoly még mindig az arcán virított, amikor a karját nyújtotta. - Niall vagyok.

- Harry - ráztam meg a kezét, majd hátradőltem az ülésemben, hogy a mellettem ülő Liam is tudjon inteni egyet a leendő csoporttársunknak.

- Nagyon örvendek! - mondta, majd a kezei folytatták útjukat a táskája felé, és hamarosan egy zacskó chipset emelt ki belőle. - Kértek egy kis nasit? Én farkaséhes vagyok, és ha még itt töltünk másfél órát, akkor erre szükség lesz - rúgta meg a táskáját, amiben a különböző rágcsálnivalók zacskói összezörrentek.

- Én nem kérek, köszi - mondta Liam, én viszont belenyúltam a felém nyújtott zacskóba és kivettem belőle pár szemet, amiket lassan eszegettem, míg Niall szinte tömte magába.

- Hogyhogy hoztad magaddal a gitárodat? Úgy tudtam nem kellett hangszert hozni - szóltam a fiúhoz, aki teli szájjal válaszolt nekem.

- Úgy is van. De én nem akartam otthon hagyni - egy pillanatra a gitárra vezette a tekintetét, aztán visszanézett. - Meg ki tudja, mikor száll meg az ihlet? Vagy mikor van szükség rá egy jó kis hangulat teremtéshez? Jó az, ha kéznél van - mondta és egyetértettem vele.

Hamar a szőke mögött ülő lányok is meghallották, ahogy Niall nasizott, és amikor kértek tőle, ő kérdés nélkül adott nekik, és velük is szóba elegyedett, miközben egyszerre próbált enni és mosolyogni. A fiú tele volt energiával és jókedvvel, és biztos voltam benne, hogy mellette nem lehetett unatkozni.

Lassan visszadőltem az ülésembe és Liam felé fordultam, miközben kivettem a gumit a hajamból és a csuklómra húztam.

- Megnyugtató a tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki könnyű zenei pályára készül - mondta, én pedig bólintottam. - Bevallom, kicsit tartottam attól, hogy ide csak azok jelentkeznek, akik komolyzenét szeretnének tanulni.

- Hát akkor már hárman vagyunk - feleltem, ő pedig meglepődve felhúzta a szemöldökét. - Én se zongoraművész szeretnék lenni.

- Biztos ez? - poénkodott előredőlve, és alaposabban megvizsgálva engem, mire elvigyorodtam és a sötétbarna hajamba túrtam, hogy egy kicsit kiigazítsam a látóteremből. - Pedig esküszöm kinéztem volna belőled - szusszantott egyet és hátradőlt, majd kinézett az ablakon.

Arra figyeltem fel, hogy az utastérben már elhalt az izgatott készülődés, és mindenki a helyén ülve beszélgetett, míg a sofőrre vártunk, hogy induljunk. Ahogy előre néztem, láttam, ahogy valakivel beszélget, de hogy miről, azt nem hallottam. Nem sokkal később egy sötét, félhosszú hajú srác, sötétbarna szemekkel pattant fel még a buszra, és elindult az ülések között. Amikor egy mosoly kíséretében intett egyet hátra, akkor én is arra fordultam, hogy lássam, a másik sötét hajú srácnak intett, és pár pillanat múlva, a hátizsák helyett már a fiú ült mellette.

- Basszus, de jól nézett ki ez a srác!

- Ugye? - a fülemet a mögöttünk ülő lányok suttogása ütötte meg, majd közvetlenül utána Liam lemondó sóhaját hallottam. Amikor felé néztem, csak a szája sarkát húzta, és úgy válaszolt.

- Lemaradtam a szívdöglesztő szerepről - szomorkodott, én pedig csak nevetni tudtam a megjegyzésén.

...

A hátralévő időben, amit a buszon töltöttünk, Liam elmondta, hogy miről maradtam le, ami valójában nem volt sok, de azért nem ártott tudni. Elmondták, hogy az egyetemnek egy saját táborhelye van, ahol minden évben megrendezik a gólyatábort, és ahol az egész egyetem elsősei elférnek. Az intézménynek három fő kara van: egy gazdasági, egy jogi és egy bölcsészettudományi. Ennek megfelelően a tábor is három külön részre van osztva, viszont vannak közös programok, általában sportvetélkedők, ahol mindenki részt vesz.

Az altáborokon belül 2 hálószobás házak vannak, és mindegyikhez egy darab közös nappali, egy fürdőszoba és egy nem túl felszerelt konyha tartozik. A szobákban 5 embernek van hely, így lényegében 10 ember jut egy házra, ami így gondolom pont jó, mert nem túl nagy ahhoz, hogy komoly ellentétek alakuljanak ki, de mégis, egy elég nagy közösség kialakulását teszi lehetővé.

Liammel megbeszéltük, hogy szívesen lennénk egy szobában, és ha ő is benne van, Niallt is bevennénk, mert ő az, akit egyelőre mindketten ismerünk. Viszont nem voltunk benne igazán biztosak, hogy ő is benne lenne-e, mert amíg mi Liammel a saját ismerettségünket erősítettük az út alatt, párszor vele is beszélve, ő szinte folyamatosan fel és alá járkált a buszon, néha kaját kínálva, és ezzel beszélgetést kezdeményezve, néha pedig csak random leült egy-egy lány mellé, vagy megállt a székénél. Meglepődtem volna, ha nem tudta volna minden elsős nevét a buszon már félúton.

Mikor a busz leparkolt a tábornál, izgatottan néztünk ki az ablakon, és mikor megláttam a tavat, ami mellé épült a hely, már tudtam, hogy felejthetetlen napokat fogunk itt tölteni. Vízpart, új ismerősök és bizonyára több napra elegendő alkohol... Garantált élmények, de annál kevesebb emlékek!

Mikor felálltam a helyemről és a táskámért nyúltam, a pólómba akasztott napszemüvegem leesett onnan és mielőtt figyelmeztetni tudtam volna Liamet, ő nem vette észre és arrébb rúgta, a székek alá.

- Bocsi - kért elnézést, amikor a bosszankodásom okát magyaráztam, de csak legyintettem egyet.

- Majd fent maradok és ha már nem lesz tele a busz megkeresem.

- Rendben - bólogatott. - Én majd figyelek a felsősre helyetted is - én is bólintottam egyet, majd miután kiengedtem Liamet az ablak mellől, visszaültem a helyemre és vártam, hogy minél többen leszálljanak.

Már csak néhány diák volt még fent, amikor én is felálltam és keresni kezdtem a földön. Hamar meg is találtam, egy sorral előrébb, az ülés alatt. Odamentem, és a földre térdelve próbáltam elérni, de az ujjaim nem voltak elég hosszúak, és nem sikerült megkaparintanom.

- Segíthetek? - kérdezte mögülem valaki, és amikor hátranéztem, azzal a fiúval találtam szembe magam, aki leghátul a haverjának foglalta a helyet. Mély hangja volt és erős, de szép akcentusa. Az én érdekemben reménykedtem, hogy ő nem a könnyű zenei pályát nézte ki magának, mert bizony komoly ellenfél lenne ilyen adottságokkal.

- Én csak... hát... leesett a szemüvegem, és nem érem el - mondtam, miközben folytattam a kutatást a kezeimmel.

Ő egyből mozdult, és miközben ledobta a hátizsákját, ő is letérdelt a földre, hogy az ülések alá nézzen. Mikor meglátta, egyszerűen csak oda nyúlt és óvatosan kihúzta. Én a fejemet ingatva tápászkodtam fel. Persze, hogy nem arról az oldalról próbáltam először!

Mielőtt visszaadta volna, megnézte a szemüveget. Elmosolyodott, amikor meglátta a Gucci feliratot, végül pedig fújt kettőt a lencséire és a trikóját feltűrve törölte le róla a port.

- Jobb, mint új korában - adta vissza, én meg elvigyorodtam és érte nyúltam.

- Kétségkívül - bólintottam és miután hátratúrtam a hajamat, a fejemre raktam, hogy többet az ne engedje a szemembe a tincseket.

- Louis - nyújtotta a kezét, én pedig azonnal viszonoztam.

- Harry.

Még egy mosolyt és egy apró biccentést küldött, mielőtt megfordult volna, és utolsókként leszálltunk volna a buszról.

- Na, most kurvára nem fogunk tudni semmit - mondta miközben a csoportunkhoz sétáltunk, akik megint egy felsőst vettek körbe. - Zaynnél sose lehet tudni, hogy figyelt-e, vagy leszarta.

- Liam majd kisegít minket - mondtam, mire ő felém fordult és én is ránéztem.

- Ki az a Liam? - ráncolta a szemöldökét és újra előre nézett.

- Az a srác, ott - mutattam rá, miközben felé is vettem az irányt, Louis pedig követett. - Mellettem ült a buszon. Ő mondta el, mi volt az előző gyülekezőnél is. Majdnem az egészet lekéstem.

- Ja, azt láttam.

- Feltűnt? - lepődtem meg, majd a hangomra a fiú újra felém fordult és mintha kicsit zavarban lett volna.

- Igen, pont velem szemközt voltál - magyarázta halkan, mert közben megérkeztünk. - És tetszett a hajad is, szeretem a göndört.

Erre csak egy félmosollyal felvontam a szemöldököm, ő pedig csak elvigyorodott, majd mindketten a felsősre figyeltünk. A szemem sarkából pedig azt is láttam, hogy Liam észrevett minket, de nem szánt nekünk egy pillanatnál többet, a kör közepén álló szőkéről szinte le sem vette a tekintetét.

- Nincsen kötelező program estig, használjátok ki nyugodtan az időt - vázolta a lány. - Fürödjetek, kajáljatok, ismerkedjetek. Este hétkor kezdődik a vacsora, itt a közelben állítunk fel majd sörpadokat. Utána tiétek az éjszaka, de reggel ébresztő van. Kérlek, kíméljetek meg minket attól, hogy belefulladtok a tóba és hasonló esetek. Szerintem feltaláljátok magatokat, de a felsősök háza arra van, gyertek, amikor akartok - a lány körbe mosolyokat küldött, majd befejezte a beszédét. - Most pedig foglaljátok el a házaitokat, az a kettő a zeneművészetiseké. Később találkozunk! - intett, és kilépett a körből, majd elindult a saját épülete felé.

- Öt ágyas szobák - mondtam, majd mielőtt ellépett volna, Louis felé fordultam, ezzel magamra vonva a figyelmét. - Van kedvetek Zack-kel hozzánk csatlakozni? - mutattam magamra és Liamre.

- Az Zayn - javított ki vigyorogva, majd Liamre emelte a pillantását és felmérte magának, mielőtt válaszolt. - Persze, miért ne? Elmondom neki is - mutatott a hüvelykujjával felénk közeledő barátjára és elindult felé.

- Kit szedtél te össze? - kérdezte Liam, amikor kettesben maradtunk és a ház felé tartottunk.

- Segített kihalászni a napszemüvegem az ülés alól - böktem a fejemen lévő kiegészítőre.

- És a barátja, kicsoda?

- Gondolom a srác, aki mellette ült a buszon. Tudod, a sötét hajú, akit szívdöglesztőnek neveztél.

Liam elkezdett hevesen bólogatni, amikor megértette kiről van szó, majd a másik oldalamra nézett, és köszönt:

- Hé, Niall!

- Hellóka! - viszonozta és mire én is biccentettem neki, ő egyből belekezdett abba, ami miatt hozzánk csapódott. - Van már szobatársatok?

- Épp most beszéltük meg Louisval és a haverjával, hogy velünk lesznek. Van még egy hely, ha arra pályáznál - feleltem neki, ő pedig elkezdett egyből bólogatni.

- Király, élek a lehetőséggel! Louis amúgy is jó srácnak tűnt. Zayn pedig csendes szóval fogalmam sincs milyen lesz, de ha Tommoval jóban van tuti nem gáz a gyerek. Nem lehet akárki, aki életben marad mellette - nevetett, majd fel is lépett a tornácra, mi pedig követtük.

Hamarosan mindhárman a szobánkba léptünk be, amíg a másik hálószobát néhány lány foglalta el. Nem volt egy nagy helyiség, éppen csak befértek a fal mellett az ágyak, illetve egy közös szekrény, középen pedig egy asztal, ami köré 5 szék volt sűrítve. A szoba kiváló volt alvásra, de gyanítottam, hogy ha mást szeretnénk majd csinálni, akkor inkább a közös nappaliba megyünk, ahol kanapé is volt, vagy a házon kívül keresünk majd magunknak helyet.

Niall egyből egy ablak melletti ágyhoz lépett és rádobva a hátizsákját - amiben már alig volt valami - lefoglalta magának. Én egy fal melletti heverőre dobtam a cuccomat, Liam pedig a mellette lévőre, így ha lefekszünk majd, tudunk még beszélgetni.

Leültem és hátradőltem az ágyamon, majd amíg Liam és Niall a programlehetőségekről beszéltek, én a hasamon dobolva merültem a gondolataimba.

- Kurva jó lesz újra vele játszani, Vincent egy kibaszott profi - zökkentett ki mindannyiunkat Louis hangja, mielőtt beléptek volna Zaynnel az ajtón. Niall hangosan felnevetett, hallva a sok káromkodást, Liam viszont inkább a szemöldökét ráncolta. Biztosra vettem, hogy az ő füleit sértette a sok trágár szó.

- Tommo, ha már káromkodsz, tedd halkabban - röhögött még mindig a szőke és a vállát átdobta az éppen belépő fiú nyakán. - Nem mindenki akarja hallani.

- Hát akkor baszhatják - felelte erre a srác, majd lerázva Niall kezeit a válláról körbenézett a szobában. Először rám siklott a tekintete, ahogy még mindig az ágyamon feküdtem, ezúttal viszont az egyik kezemet a tarkóm alá téve. - Harry - mondta a nevemet, hogy rögzítse magában, annak ellenére, hogy alig pár perce mutatkoztunk be, majd tovább nézett Liamre, és elé lépett. - Louis Tomlinson - nyújtotta a kezét, Liam pedig elfogadta és megrázta, miközben bemutatkozott.

Louis mögött a magas srác is beljebb lépett, majd az ajtóhoz legközelebbi ágyra lerakta a magával hozott ágyneműt, ami mindannyiunk hasznára fog válni. Amint végzett, hozzám lépett, hogy bemutatkozzon.

- Zayn Malik - dobott meg egy mosollyal, amit viszonoztam és megráztam a kezét. Ezután Liam felé fordult és a figyelmemet nem kerülte el, hogy a szemét végigjáratta a srácon mielőtt hozzá lépett, ahogy az sem, hogy ő sokkal kitartóbb mosolyt kapott, mint én. Mindezt persze eszem ágában sem volt kimondani, bár biztos voltam benne, a megérzéseim nem csaltak. Hagytam a dolgokat a saját medrükben folyni.

Miután már mindenki ismerte a másikat, Louis és Zayn is helyet foglaltak, a kékszemű a másik oldalamon lévőt, míg Zayn azt az ágyat kapta, amire lepakolt korábban. Hogy ne később kelljen megcsinálnunk, mindannyian elkezdtük felhúzni az ágyneműnket is.

A lepedőt igazgattam a saját helyemen, amikor a napszemüvegem újból a padlón kötött ki. Már nyúltam érte, amikor egy kéz megelőzött és felkapta helyettem.

- Második - vigyorgott rám Louis, majd megforgatta a kezei között a szemüveget. Gondolt egyet és fel is tette az orrára. Nehezen, de be kellett ismernem, hogy neki még nálam is jobban állt. - Vigyázz, mert egyre nehezebb lesz visszaadnom - húzódott a szája a füléig, én pedig csak szerencsétlenül felnevettem.

- Tartok attól, hogy egy idő után bele fogsz zavarodni hol tartasz, olyan sokszor hagyom el - mosolyogtam, és a kezemet nyújtottam a tárgyért, amit éppen levett magáról. - Köszi!

- Szívesen! - felelte. - És ne aggódj, annyira azért megy a matek, hogy tudjak számolni - kacsintott rám, én pedig zavartan nevetve fordultam vissza az ágyamhoz, ahol még várt rám a párnahuzat.

Meglátjuk, Louis.