Még a zenét is kikapcsolom, mikor begurulok az utcába, amelyikben Lando lakik. Meg se tudom számolni, hogy hányszor gondoltam meg magam útközben és akartam megfordulni, de végül mindig akadt valami, ami megállított. Írok egy üzenetet a fiúnak, mikor megállok a kapu előtt, és pár perc múlva már nyílik is a kocsibejáró, hogy még a kocsimat se láthassák a háza előtt.

Bár a gazdagok életét mindig figyelemmel kísérik egyes emberek ahogy kiszúrják a drága kiegészítőket és ruhákat, mintha maga a sátán jött volna el közéjük egy kis pénzt osztani. De ha az ember a gazdagság mellett még híres is, akkor az egy meglehetősen erős kombó. Lando kis idő alatt olyan rajongótábort szerzett magának, akik az életének minden apró rezdüléséről tudni akarnak. A legtöbben azt várnák el, hogy kirakatba pakolja az életét és mindent megosszon a rajongóival. Mit szeret, mit nem szeret, hol van, mit gondol az adott dologról, hogyan él. Persze maga az, hogy a világ egyik leghíresebb sportsorozatának tagja adta, hogy ezt sokan elvárják majd tőle, de nem igazolás arra, hogy meg is kell tennie. Lando pedig, mint a kedves srác, a jó humorával sok mindent megosztott azokkal, akiket szeret, vagyis a rajongóival. Ám én már ezen a határon kívül estem, így a találkánk Lando otthonában valósul meg édes kettesben.

Kedves mosollyal az arcomon szállok ki az udvaron, de a gyomrom akkora, mint egy golflabda. A ház ahhoz képes, hogy a fiú egyedül él benne meglehetősen nagy. Kisebb, mint a miénk, bár a mi angliai házunkban négyen lakunk, de mindig olyan érzésem van, hogy egyedül vagyok. Az udvar zártsága viszont megnyugtat. Itt aztán valóban nem fog kiderülni, hogy itt vagyok.

- Szia - köszön Lando és zavartan beletúr hosszúra nőtt göndör fürtjeibe. Szemeiben csillog az izgatottság. Úgy tűnik nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

- Szia - nagyobb mosolyra húzom a szám, és végül zavartan megölelem a fiút. Beszéltünk ugyan telefonon, írogattunk rengeteget, de az, hogy fizikailag megérinthetem valami teljesen más érzés. Ebben a hosszúra nyúlt ölelésben benne van az elmúlt hetek minden meg nem valósult érintése. Ezek az érintések pedig, hogy nem valósultak meg azt váltották ki, hogy egyre inkább találkozni szerettünk volna egymással.

- Végre nem csak hallom a hangod, hanem látlak is - simogatja Lando a hátam. A kezét meglehetősen figyelemmel nem viszi a derekamnál lentebb, mintha félne, hogy az valami tiltott terület lenne számára.

- Végre - magamba szívom a fiú kellemes illatát. Hány rémálomból felriadt éjszakán szerettem volna ezt érezni. Egyszer se valósult meg, és mindig hatalmas szívfájdalmat okozott.

- Egész nap kint akarsz állni? - kérdezi nevetve, én pedig durcás arcot vágva elhúzódok tőle. Amikor viszont a szemébe nézek ez a durcásság akaratlanul is elmúlik és a vonásaim meglágyulnak. - Gyere menjünk be. Vettem reggelit.

- Vettél? - kérdezem, miközben előre enged a bejárati ajtón. Egy pillanatra megtorpanok és indiszkrét módon körbe nézek. Amit azonnal megállapítok, hogy a ház domináns színe a szürke. Ettől függetlenül sokkal több élet szorult bele, mint a miénkbe.

- Kicsit későn keltem és nem volt már időm főzni valamit - sétálunk át a konyhába, ahol a pulton valóban friss pékárú hever.

- Szóval sokáig játszottál tegnap este - kuncogok fel. Pontosan tudom, hogy Lando egyik legnagyobb elfoglaltsága a haverjaival játszani és ezt nem is bánom. Tekintve, hogy fél napokat töltök a lovaimmal, így nem igazán róhatom fel neki, hogy ő is azt csinálja, amit szeret.

- Van kaja, vagy nincs kaja? - fordul meg két tányérral a kezében. Mosolyogva lépek oda, hogy kivegyem a kezéből őket mielőtt összetöri őket.

- Igazi házigazda vagy - nyomok egy puszit az arcára és megindulok az asztalhoz teríteni. Lando egy pillanatig döbbenten figyeli vigyori arcom.

- Ha ez jár azért, hogy reggelit hoztam, akkor lemegyek még egyszer - jön utánam a reggelinkkel, így én helyet foglalok az asztal egyik oldalán.

- Inkább arra gondolj mit kaptál volna, ha te készíted a reggelit - incselkedek a fiúval.

El se tudom mondani mennyire jól esik őt látni. Bár csak egy bő hónap telt el utolsó találkozásunk óta, mégis rengeteg minden változott. Lando az egyetlen, aki ismeri a gyengébb oldalam és azzal, hogy nem menekült el, hozzá láncoltam magam. Maga volt a fény a sötét angliai esős idejét idéző lelkemben. Valami olyan, ami reményt adott egy szebb és jobb életre. Valaki, aki segített a hangokat lehalkítani a fejemben, mikor azok a lehető leghangosabban kiabálták igazukat. Lando valami olyat adott nekem, amiben sokáig nem hittem és most hogy itt ül előttem valami ősi erőt mozgat meg.

- Arra gondoltam, hogy az ebédet együtt csinálhatnánk - húzogatja a szemöldökét. Hangja kiszakít a gondolataimból, de tökéletesen olvas az arcomról. - Minden rendben Jul?

- Igen - pillantok a szemébe, amiben eltűnik a gyerekes izgalom és a helyét egy férfi aggódó szemei cserélik le.

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz - hangja pont az a hang, amit annyiszor hallottam a telefonon. Az a nyugtatóan békés hang, semmi magasabb hangsúlyú szó, ami kizökkenthetne, csak a mély nyugodtság.

- Tudom Lando - húzom fél oldalas mosolyra a számat. Az, hogy ismer egyenlő azzal, hogy aggódik értem. Ezt tenné minden épp eszű ember, mikor megtudná min megyek keresztül. Ettől akarom megóvni Flo-t is. - Ne aggódj.

- Nem aggódom - néz őszintén a szemembe. - Ez az egész nem most történt és eddig is kibírtad nélkülem.

Hálásan pillantok rá és ezek után csendben kajálunk. A reggeli után Lando körbe mutogatja a háza minden apró részletét, de végül a nappaliban ragadunk és elindít valami filmet. Nem igazán koncentrálunk rá, hiszen inkább beszélgetünk. Végül pedig egészen közel kerülünk egymáshoz. Lando karjai körém fonódnak miközben a mellkasára hajtom a fejem.

Vajon mik vagyunk egymásnak? Csak két fiatal, akik ráfüggtek az érzésre, amit a másik ad vagy valójában szerelem, ami köztünk kialakult? Magam se tudom eldönteni, hogy tényleg szerelmes lennék-e a fiúban. Az amit ad valóban különleges és minden porcikám ragaszkodik hozzá.

Nem rég hittem valamiben és szerelemnek neveztem, de nem az volt. Így viszont, hogy az az érzés megdőlt nem tudom valójában mi is ez az a vonzalom Lando felé. Félek azt hinni, hogy ez az a sokak által áhított érzelmi kötődés, amit minden lány futva kerget. Napokat beszélgettünk végig mégse tudom mi ez az ő oldaláról. Vajon ő csak segíteni akar a megesett lányon, vagy mélyebb érzelmek is kötik hozzám? Kell neki bármi is belőlem? Talán tisztában van mennyire veszélyes terepre is tévedt, mikor velem kezdett. Eszembe jut minden segítsége, minden apró gesztusa, amit felém tett. Felidézem az arcát, a szemeit, amikor oly sokszor vizslattak érdeklődve, meglepődve. Újra élem az érzés és kiegészítem most a karomat simogató érzéssel. Talán tényleg ez lenne a szerelem.

Felnézek rá és ahogy megmozdulok lenéz rám. Szája mosolyra húzódik, amitől kis gödröcskék jelennek meg az arcán. Kezét, ami eddig a karomat simogatta, most az arcomra teszi és én belesimulok az ujjai érintésébe. Lehunyom a szemem és hagyom, hogy csak az érzésre figyeljek, ahogy hüvelykujjával a szemem alatt simogat.

Nem lepődök meg, mikor megérzem a csókját. Ha lehetséges közelebb húzódok hozzá és átadom magam az érzésnek. Eddig kétszer csókolóztunk és mindkettő más volt. Most ez a harmadik és egy újabb oldalát nyitotta fel előttem Lando. Itt már nincs gyermeteg óvatosság és meglepődöttség, csakis tiszta vágy. Szenvedélyesen csókoljuk egymást hosszasan. Mikor eltávolodunk mosolyogva és kicsit elpirulva nézek Lando-ra.

- Ha tudnád mióta akartam ezt megtenni - nyom egy puszit az orromra. - Horvátország után azt hittem szóba se állsz velem többet. Tudod mennyire igyekeztem minden alkalommal javítani a helyzetünkön?

- Ezek szerint jól csináltad - kuncogok fel. - Én se hittem, hogy többet szóba állok veled azután, hogy csak úgy lekaptál a mólón. Nem álltam készen egy kapcsolatra.

- És most készen állsz? - kérdése meglep. Újra arra gondolok, hogy tényleg ez az az érzés, amit keresek.

- Szeretném azt gondolni, hogy igen - ajkaimat összeszorítom, mikor eszembe jut mennyi minden szart kéne mellettem megélnie. - De nem akarlak kitenni ennek az egésznek.

- Hagyd, hogy segítsek Julie - kérlel gyengéden. - Szeretnék neked segíteni. Szeretnélek megérteni. Min mész keresztül és miért.

- De semmi jó nincs bennem Lando - az elkeseredettség pillanatok alatt terjed szét a testemben, mintha a szívemből kiinduló vér tartalmazná. - Nem vagyok semmi más csak gond.

- Sokkal több vagy, mint holmi probléma Jul - Lando keze szorgosan simogatja az arcom, amitől egyre inkább elgyengülök, szavai pedig rátesznek erre egy lapáttal. - Bármi is történt veled te is megérdemled a boldogságot.

Kicsordul egy könnycsepp az arcomon. Fáj, mert rájöttem az igazságra. Annyira féltem, rettegtem, hogy újra eljön. Lecsap rám és kihúzza a talajt a lábam alól. Elzárkóztam minden elől, megvontam magamtól mindent, de ő áttört minden falat. Nem akartam ezt tenni senkivel, senkit se akartam kitenni a pusztításomnak, de ő minden jelzőtáblát figyelmen kívül hagyott. Jó versenyzőhöz illően száguldott végig, minden félelem nélkül lépett be az életemben. Elragadott és magát is belehajszolta ebbe az egészbe. Nem tudok nemet mondani neki. A hangok a fejemben önzőnek neveznek, és a végemet kiáltozzák. Azt, hogy még egy embert tönkre fogok tenni.

- Szeretlek Lando.

~

Meglepetés rész! Csak mert ez is az egyik kedvenc részem és ennek különlegesnek kell lennie és mert mind túléltük a hét javát.

Elképesztőek vagytok, a történet tényleg úgy halad, ahogy a nagykönyvben elő van írva és ezt mind miattatok! ❤️

Tényleg nem jutok néha szavakhoz és ez most egy ilyen alkalom, szóval remélem ezzel a résszel meghálálok mindent.

Love u all❤️