A bérautó ablakának döntöm a fejem és úgy figyelem Oliva városának esti fényeit. Flo és én elég sokáig maradtunk az étteremben, tekintve, hogy holnap egyikünk se versenyzik megengedtük magunknak egy kicsit több alkoholt. Ettől aztán, mikor beültünk Lando mellé az autóba Flo azonnal ki is dőlt.

A zene halkan szól, hogy ne keltse fel a hátul alvó lányt, még a mellettem lévő fiúból áradó nyugodtság rám is átragad és nyugodt szívvel figyelem a tájat. Nem nagyon ültem még autóversenyző mellett, és fogalmam sincs, hogy hogyan is kéne vezetniük, de Lando meglehetősen gördülékenyen vezet. Semmi hirtelen fék, semmi hirtelen gáz, az egész andalító. Azt kell mondanom, hogy meglehetősen fáradt vagyok, tekintve, hogy az éjszakáim még mindig nem az igaziak, és a versenyzés is elég sok energiát kivesz belőlem. Egy hatalmas ásítás csúszik ki a számon, mikor megállunk egy piros lámpánál.

- Lassan ott vagyunk, el ne aludj - a fejem a fiú felé fordítom, akinek az arcán egy visszafogott mosoly bujkál.

- Igenis főnök - ásítok még egyet, mire kuncogva megrázza a fejét.

- Nem is tudom, hogy keltjük fel Flo-t. Felcipelni meg biztos nem fogom - jelenti ki. Valószínűleg Flo azt mondaná neki, hogy de márpedig felviszi a szobába.

Attól függetlenül, hogy Lando az előbb azt mondta mindjárt visszaérünk én egy örökkévalóságnak érzem. Oliva városa meglehetősen szép, főleg ilyenkor éjszaka, de meglehetősen álmosító. Ahogy az utcalámpák alatt elhaladunk azok fénye bevilágít majd újra elhalványul. Beharapom az ajkam és lopva vetek egy pillantást a mellettem ülő fiúra. Kényelmesen dől hátra az ülésben és a kormányt alul fogva tartja egyenesen az autót. Ha nem tudnám, hogy a vezetés a foglalkozása rászólnék, hogy fogja rendesen, de így inkább csendben maradok. Az arcát megvilágítják a fények, amik kívülről szűrődnek be és igen érdekes színekben pompáznak. Csak egy lopott pillantást akartam venni, de a színek, amik betöltik az autót arra késztetnek, hogy továbbra is figyeljem a fiút.

A szívem kicsit megdobban, mikor megmozdul, hogy váltson és a gyomrom is görcsbe rándul. Az agyam kegyetlen hangosan ordítja, hogy fejezzem be, nekem nem járnak ilyen élvezetek, de egyszerűen mégse tudom levenni róla a szemem. Egészen sokáig gondolkodom, hogy megszólaljak-e, de végül nem teszem. Csendben figyelem, hogyan vezet és azon agyalok vajon mennyire idegen neki ilyen egyszerű autóba ülni a versenyautója és a saját luxus kocsija után.

Amikor megérkezünk Lando tisztes távolba marad, Flo nehogy rá fogja a felkeltést és meg akarja ütni. Persze Flo nem örül, hogy fel kell kelnie, de nem is haragszik rám, így miután kicsit összekapta magát, Lando-tól elköszönve indulunk fel a szálloda szobáinkba, ahol aztán a folyosón egymástól is elköszönünk.

~

Spanyolország után újra mély letargiába esek, mikor visszatérünk Angliába. Az élet itt, mintha egy lassított felvétel lenne, amire ráhúztak egy ködös esős effektet. A nyálkás időn az se segít, hogy egyre többet gondolok Flo bátyjára, aki meglehetősen felforgatott mindent mostanában. Ez pedig egyenes arányos növekszik azzal, hogy belülről felemészt az önutálatom. Egyszerűen minden alkalommal, mikor a fiúra gondolok, vagy esetleg megpillantom a közösségi médiában, idegesen szidom magam.

Sok idő eltelt mióta megtörtént, de azt érzem egyre élesebben él az emlékezetemben, ahelyett, hogy eltűnne. Mennyire naiv voltam, mikor azt gondoltam, hogy a költözés talán segít. Helyette a visszája sült el és egyre inkább jut eszembe mennyire is gyűlölöm azt, aki tette. Nem, szánkázik végig a fejemben a gondolat, és újra megtépem kicsit a hajam. Nem, nem nem. Nem szabad többet gondolnom rá. Egyszerűen túl kell rajta lépnem, mint mindenkin az életem során. Nem szeretnék senkinek csalódást okozni. De önmagam káosza felemésztene mindenkit és ezt nem engedhetem meg. Nem engedhetek senkit közel magamhoz.

A dolgok szépen lassan visszatértek a saját kerékvágásukba és bár Flo hívott magukhoz, mindenféle indokot találtam ki miért nem tudok elmenni vele a családjához. Persze kicsit szomorú volt, de mindig megértett, aminek nagyon örültem. Ellenben együtt lovagoltunk továbbra is és a versenyek is a legjobb közös szórakozásunkká váltak.

Ilyen együtt lovaglós nap a mai is, és bár beszorultunk már a fedelesbe ez nem igazán töri meg a kedvünk. Igyekszem nem lehangoltnak lenni, hanem karácsonyi hangulatot ébreszteni magamban a havas időre tekintettel.

- Elutazom januárban Amerikába - mondja Flo ki, mikor már a harmadik lovunkat sétáltatjuk le.

- Hogy mi? - állítom meg egy pillanatra Chaos-t. - Mennyi időre?

- Egy pár hónapra - néz vissza rám kicsit szomorkásan. - Minden télen elutazom. Lehet hamarabb kellett volna mondanom, de mostanában olyan szomorú voltál folyton. Nem akartalak még jobban lehangolni. 

- Nem nincs ezzel Flo semmi baj - erőltetek magamra egy kis mosolyt. - De azért remélem hozol nekem valami szuvenírt, és ígérd meg, hogy tartjuk a kapcsolatot.

- Nem örökre megyek el - nevet fel és újra elkezdünk sétálni. - Amúgy is addig még vannak versenyek.

- Nem felejtettem el ne aggódj - nevetek én is és a sétánk további részében Flo mesél az amerikai istállóról és, hogy milyen ott a hangulat. Kicsit irigylem, mert én is mindent megadnék, hogy kellemes klímájú városba töltsem el a tél másik két kegyetlen hónapját. Bár januárnak lesz egy kis üde színfoltja mégpedig a születésnapom. Kicsit talán szomorú vagyok, hogy nem jutok el Flo-val bulizni, de tudom, hogy be fogjuk pótolni amint hazaért.

Végül miután leszállunk elköszönünk egymástól, mert Flo még lovagol én pedig miután elrakom Chaos-t elindulok hazafelé. Igaz ülök egy ideig az autóban mire az felmelegszik és én is átmelegítem lefagyott végtagjaimat. Ahogy elindulok magával ragad a magány érzése, így gyorsan be is kapcsolom a rádiót és csak is az útra és a dalok szövegére koncentrálok. Bár még bele se mertem gondolni mennyire lesz is nehéz a mindennapi élet a barátnőm nélkül. Kicsit megszidom magam, hogy miért kell nekem mindenkihez ennyire kötődnöm, aminek aztán mindig az a vége, hogy jól pofára esek. Ugyan Flo erről nem tehet és nem olyan mint a többi lány, akik otthagytak valami pasi vagy más gazdag barátnőm miatt. Vagy esetleg egy drága ajándék után, mert én azt gondoltam megérdemlik. Hát nem érdemelték.

Elfog a rettegés, és ugyan vagyok másokkal is olyan jóban, de annyira mint Flo-val nem nagyon. A torkomat kezdi el fojtogatni a magány csontos ujja, és az arcomba nevet, hogy ez jár nekem. Kifújom a levegőt és újra emlékeztetem magam. Megérdemlem a bűnhődést a tetteimért. Ha nem lettem volna hónapokkal ezelőtt teljesen hülye, akkor most nem kéne ezen aggódnom. De hülye voltam és a büntetésem utolért. Én pedig, mint egy jól ismert vendéget engedem be a gondolataimba, ahol aztán mintha valami irodában lenne, felborogatja az asztalokat, összetépi a papírokat, tönkretesz mindent. Majd elköszön maga után hagyva a káoszt, de előtte emlékezet kegyes kis titkomra és arra, hogy megérdemlem. Megérdemlek minden ilyen érzelmi összeomlást. Ezek után elhagy pár hétre, hogy összeszedjem a fejem kis irodáját. Majd egyszer csak mosolyogva kopogtat, hogy itt az ideje az újabb bűnhődésnek.

Minden pillanatban emlékeztetem magam, hogy ne felejtsek el levegőt venni, mikor belépek a házba. Levetem a kabátom megindulok a nappali felé, ahol a családom ül és tv-zik. Kivéve persze Matheo, aki a telefonjába mered, de ezen már meg sem lepődök. Anya és apa felkapja a fejét, mikor meglátnak és mindketten köszönnek. 

- Hello - visszaköszönni nekik is megerőltető, így nem is húzom az időt. - Felmegyek megfürdöm, hogy felmelegedjek.

Már talán nem is igazán figyelnek rám, hanem a tv-t nézik, így talán fel se tűnik nekik mennyire gyorsan is az emeleten termek egy adag otthoni ruhával a kezembe és bezárkózom a fürdőmbe. Ahogy belenézek a tükörbe szinte látom, hogy a lány, aki visszanéz rám kineveti szánalmas életem. Eddig bírom. Könnyeim kegyetlen gyorsasággal kezdenek el hullani és abba se terveznek maradni. Azt kívánom bárcsak az egész egy rossz álom lenne, amiből bármelyik pillanatban felkelhetek. Ahol Flo nem hagyna magamra, ahol nem kéne a titkomat ilyen görcsösen őrizni, csak élném a magam kis életét a lovaimmal és minden boldog lenne. Egészen addig agyalok ezen, ameddig ki nem hűl a víz. Ekkor pedig rájövök, hogy nem álom, valóban érzem a bőrömön a hideg víz érintését és talán már soha nem fognak elhagyni a saját démonjaim.

~

Hosszú kihagyás után újra itt vagyok! Aki olvassa a csodálatos szukanyandiii történeteit az tudja, hogy én is idén érettségiztem (ha nem olvasnátok itt az ideje elkezdeni őket, mert én imádom mindet).

Szóval a kisebb, vagy inkább nagyobb kihagyás emiatt volt. Ezen sajnos mindenkinek át kell esnie, de legalább túl vagyok rajta.

Ez ugyan egy újabb kicsit talán szomorkásabb rész, amelyben a drága Jul újra rádöbben, hogy semmi se olyan egyszerű. Remélem azért elnyeri a tetszéseteket, hiszen azért a csöpp szabadidőmben láttam ám milyen csodásak vagytok és mennyien olvassátok.

Love u all❤️