Néma csendben ülök és nézem, ahogy az autóm ablaktörlő lapátja balra-jobbra ringatózik, hogy eltörölje az esőt az üvegről. Túl korán érkeztem, így még van egy kis időm. Amikor Lando elsőnek említette, hogy segítségre lenne szükségem leginkább csak dühből beszélt. Aztán pedig már teljes komolysággal kiállt a téma mellett. Hiába utasítottam el nyélből az egészet, nem adta egy pillanatra se fel. Amikor nemrég elém állt és előadta, hogy hogyan kereste fel a környék legjobb pszichológusait, kérdezett mindnek utána aprólékosan, majd végül kiválasztott számomra egyet, aki szerinte alkalmas lehet, volt valami a kék szemeiben, ami miatt nem tudtam nemet mondani.

Lehunyom a szemem és felidézem magam előtt a képet. Ezért kell megtennem. Az aggódó arcért, a finom érintéséért, a szavaiért, hogy félt engem. Túlságosan könnyen lágyulok meg neki, így végül kértem egy időpontot. Nehéz volt rávennem magam, hogy eljöjjek, de Lando teljes vállszélességgel mögöttem állt és mindent meg akart tenni, hogy boldognak érezhessem magam.

Nem mondtam ugyan neki, de a kitöltötte az életem jósággal. Nem azon a nyálas módon, ahogy annak idején bántak velem. Nem vett nekem virágokat, csokikat, nem voltunk randizni se. Amit Lando ad nekem azt nem lehet megfogni. A szavait legfeljebb papírra tudnám vetni, de megfogni fizikálisan nem. A gesztusait pedig minden idegszálammal igyekszem az emlékezetembe vésni mielőtt eltűnnek a szemem elől. Természetesen most biztos mindenki azt gondolja egész nap szép szavakat mormol nekem és simogat. Ám ezek a gesztusok nem minden percben történnek meg, és pont ezért olyan értékesek. Mikor egy borzasztó poén után csillogó szemekkel néz rám, hogy aztán váratlanul még több nevetséges dolgot csináljon, ezzel pedig rettentő nagy nevetésre tud bírni. Majd aztán csendben mosolyog rajtam, és úgy mintha egy filmet nézne tanulmányoz. A levegő köztünk pedig megtelik azzal a leírhatatlan érzéssel, amit az emberek szerelemnek hívnak. Ezekkel a gondolatokkal sétálok be az újdonsült orvosomhoz és egy cél lebeg a szemem előtt. Boldoggá tenni Lando-t.

~

Az emberek nagyon sokszor hajlamosak a felszínes ismeretek alapján megítélni, hogy milyen is az ember. Ahelyett, hogy igazán beleásnák magukat abba, hogy kivel szemben alkotnak véleményt, csak ránéznek és mondanak valamit. Mérges vagyok a szüleimre, mert ők is így kezelik Lando-t. Látták párszor, hallottak egy-két dolgot róla és máris úgy érzik jobban ismerik nálam. Már én magam éreztem kínosnak, hogy csak én járok a fiúhoz, így mikor nemrég azt mondtam a szüleimnek, hogy szeretném, ha vendégül látnánk a nagy házunk pillanatok alatt megtelt indulattal.

Emberekhez méltóan a szüleim meglehetősen sokszor gondolnak mást a dolgokról. Más elképzeléseik vannak, más gondolataik, de mégis összeköti őket, hogy a jelentős tényekben megegyeznek. Lando utóbbi csoportba került és mindketten elvből elutasítják a kapcsolatunkat. Azt hiszem talán azért, mert hiába vagyonos fiú és tekintélyes ember, a jövője több, mint kiszámíthatatlan. Egyszer csak nincs többé helye a csapatban, vagy éppen valami meglehetősen nagy balesetben életét veszti. Ezek is az indokok között vannak, amiket felsoroltak nekem a szüleim, mikor bejelentettem, hogy együtt vagyunk.

Most pedig itt ülök az ablakomban és az utcát kémlelem. Nagy családi vacsora lesz a mai, hiszen még a bátyám is itt van, aki pár napja érkezett és egy hetet tölt nálunk valami üzleti cél miatt. Ami pedig az egész estét különlegessé teszi, az a tény, hogy Lando most először találkozik a szüleimmel úgy, mint a barátom. Pár órával ezelőtt beszéltem vele utoljára és szerintem ő még jobban izgul, mint én. Amikor megpillantom a kerítés túloldalán az autóját rekord sebességgel jutok a le a földszintre, hogy még véletlen se más nyisson ajtót neki.

Anya konyhában foglalatoskodik a fiúk, pedig valami műsort néznek a tv-ben, mikor megszólal a ház csengője.

- Nyitom én - kiáltom el magam hangosan, bár valószínűleg nem szívesen hagyja ott bárki is az elfoglaltságát, így maradok én. Magamra kapom a kabátom és kilépek a hidegbe, hogy a kapu távirányítóját megnyomva beengedjem a fiú kocsiját az udvarba. Mosolyogva figyelem, ahogy Lando kiszáll és visszafogott tekintettel körbe néz.

- Üdv nálunk - lépek oda hozzá és egy puszit lehellek az arcára. - Remélem felkészültél, hogy ez a vacsora legalább olyan nehéz lesz, mint bekerülni a Forma 1-be.

- Végülis szeretem a kihívásokat - feleli határozatlanul. Fáj a szívem, hogy ilyen nehézségeken kell át esnünk, pedig Lando egy jó ember. A felszínes megítélés hátránya, hogy a férgekről azt gondoljuk jó emberek, azokról, akik pedig valóban jók rosszat gondolunk. Lando is ebbe a csapdába esett.

- Bármit is mondjanak én szeretlek - néztem bele kék szemeibe. A szavaim a levegőben a hidegnek köszönhetően nyomot hagyva szálltak el.

Magamban mélyen is így érzek. Sokáig hagytam, hogy befolyásoljanak mindenféle hülyeséggel, de Lando megmutatta, hogy nem kell másokra hagyatkoznom. A fiú önmagamért szeret és ez a lehető legtöbb önbizalmat adja nekem.

Az előszobában kedves tekintettel figyelem, ahogy Lando leveszi a kabátját és a cipőjét. Olyan érzésem van, hogy talán kicsit direkt lassabban szabadul meg tőlük. Együtt sétálunk át a nappaliba és kicsit megszorítom a kezét, mikor megállunk és minden szem ránk szegeződik.

- Apa, fiúk, találkoztatok ugyan már Lando-val, de most kicsit más - nézek szerelmesen a fiúra. Lando kezet fogva köszön mindenkinek illedelmesen. A fiúk szeme elárulja, hogy ha nem is a szívük csücske, de nem is utálják. Ellenben apa szeme bírálóan méregeti a göndör hajú barátomat. Tudom, hogy minek örülne, és meg is adtam neki hosszú időn keresztül. Minden normális apa álma lenne egy Ethan típusú srác, és mivel titok maradt mit tett velem továbbra is ő az ideál.

Tovább haladunk a konyhába, hiszen minél kevesebb időt tölt velük egy légtérben annál kisebb az esélye, hogy balhé lesz. Gyorsan lefuttatom a kötelező köröket és rögvest fel is tessékelem magunkat a szobámba. Szinte hallom, ahogy Lando kifújja a bent tartott levegőjét, mikor becsukom az ajtót.

Nekem ebből a szempontból sokkal könnyebb a helyzetem. Ugyan Lando szüleivel eddig nem találkoztam úgy, mint a barátnője, csak mint Flo barátja, de így is megszerettek. Ahogy a Lando-t figyelem, miközben ő a szobám tanulmányozza úgy hasít belém a felismerés, hogy szinte megszédülök. Annyiszor gondolkodtam a családján, azon, hogy mennyivel másabb. Talán, ha csak messziről szemlélem a családjainkat nem nagyon találnék különbséget. Gazdag, mindent megkapunk, az egész tényleg olyan, mint egy álomvilág. Aztán most, mélyebben belegondolva vak vagyok, hogy nem láttam a különbséget. Mindent megkaptam, ameddig az azon a határon belül esett, amit anyáék kiszabadtak. Megszabták a határaimat és fel se tűnt, hogy még csak nem is ismerem magam.

Lando az, aki bemutatott magamnak és úgy váltam az életem rajongójává, ahogy a sport szerető emberek rajonganak érte. Rá kell döbbennem, hogy ki kell szabadulnom az egész eddigi életemből. Lando kinyitotta nekem az ajtókat, de nem léphet ki helyettem. Anglia csak egy indok volt a helyzet gyűlöletére, és elnyomtam magamban a családom befolyását.

- Jul, hahó - Lando hangja visszaránt az életbe. - Minden oké? - teszi le a képet, amit a kezében tart és hozzám lép. Egyik kezével az arcomon simít végig, még a másikat a hátamra teszi. Sóhajtva bújok hozzá.

- Csak rájöttem valamire - a fejem a nyakához fúrom, mintha el akarnék bújni a világ elől. Letaglóz, hogy mennyire hülye is vagyok. Az orromnál fogva vezet meg mindenki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Talán Lando is ezt teszi, de a belé vetett bizalmam sokkal nagyobb, hogy ezen egy pillanatig is aggódjak.

- Mire drága? - ujjai köré csavarja barna hajam tincseit, majd elengedi és ezt a mozdulatot ismételgeti még a válaszom várja.

- Ígérj meg valamit - elhúzódok, hogy az bele tudjak nézni a szemébe. Kíváncsian villan rám kék írisze, ahogy arra vár megígérjen nekem bármit is. - Ne érdekeljen mennyire szeretnek vagy mennyire nem. Ígérd meg, hogy csak azt fogod fontosnak tartani, hogy én szeretlek.

- Jul, ez nem így megy - rázza meg a fejét. - Te is tudod, hogy az életed részét képezik, és fontosak neked. Neked ez az otthonod és nekem ezt tiszteletben kell tartanom.

- Nem Lando - gúnyos mosolyra húzódik a szám. - Ez nem az én otthonom. Az én otthonom ott van ahol te és a lovaim vannak.

Lando lehunyja a szemeit és finoman megcsókol. Kizárok mindent és csakis rá koncentrálok. Rövid idő alatt lett az az ember, aki bárhol is legyen, a szívem mindig vágyik rá.

~

Bár ez a rész nem rejtett annyi izgalmat, mint a futam ettől függetlenül remélem elnyeri a tetszéseteket.

Lando pedig ma meglehetősen jó futamot futott és szerintem messze kihozta a maximumot a lehetőségekből.

Köszönöm a reeengeteg olvasást! Teljen csodásan a hétvége maradék része.

Love u all❤️