Mérhetetlen undor. Újabb problémák.
Kezdetben el sem akarom hinni Maddoxnak... bocsánat, Damiennek, amit nekem magyaráz a sötét, hátborzongató barlangjában, mely állítása szerint saját lelki világát tükrözi.
Régóta foglalatoskodott a nogitsune, mint természetfeletti lény, vizsgálatával, információkat gyűjtött róla, s ha mondhatni ezt, legnagyobb szakértőjévé vált. Az elme démonjáról szőt elméleteink, melyeket még Scottal gyártottam, néhol megállják helyüket.
Az ártókról nem tudtunk semmit. Ez most megváltozott. Az 1500’ – as évek elején született ikerpárnak, Zadimisnak és Maddoxnak hasonló képessége volt. Illetve ez csak az utóbbinál jelent meg, az idősebb fivérben lappangott ez az erő, akár csak egy vírus.
„Nahát, volt, amit Seprantnak nem sikerült előhívnia...”
Damien, akiről egykoron azt hittem, szintén fenyegetést jelent a suttogókkal egyetemben, az unokatestvérem. Hosszú, néha megszakításokkal teli életét az alakváltó – szörnyek megállítására tette fel – legalábbis ezt állítja, én már nem tudom, mit hihetek el neki, hiszen ismeretségünk kezdete óta csak hazugságokkal vagy félinformációkkal tömte a fejemet az ő javára –, ezért szinte mindent tud a családjukról...
A családunkról.
Borzasztó a tudat, kezdetben még ódzkodok is belegondolni, de igaza van. Minden stimmel. A történelemben soha nem lehetünk biztosak, lehetnek elrejtett, nyoma veszett feljegyzések, amik nélkül talán sohasem kapunk teljes rálátást a történetre. Ugyanez a helyzet most is – dokumentumok keresése és levéltárakban való kutakodás nélkül sehogy nem fogjuk megtudni, pontosan hogyan, mikor, kivel és mi célból történt.
Zadimusnak volt... van egy lánya.
Nala Shifter.
Maddoxnak pedig egy fia.
Damien Woodrow.
Azt hittem, Maddox – szal van dolgom, mikor Argent felvetette a megoldást, kinek a harci technikájával tudnék győzelmet aratni a gyilkos ötösük felett. Bele sem gondoltam, értelmetlen az állítása. Még volt is egy pillanat, mikor Damien visszakérdezett, milyen néven hívtam. Ha más nem is, az a mondat felmeríthette volna a gyanakvásomat. De nem! Én vak voltam, és fülig szerelmes.
„Ne gondolj rá! Nem szabad engedned, hogy a fejedbe férkőzzön!” – figyelmeztetem magam, és igyekszem elhessegetni Liam képét.
Meglátván a vérző mumifikálódott roncsot, mely 1517 óta szenved, akkor sem volt semmi kétségem.
Okolhatom magam, ameddig tetszik, csak az a probléma, ez sehogy nem változtat a múlton.
Arról a tényről pedig kár lenne megfeledkezni: orálisan kielégítettem a tulajdon unokatestvéremet. Damien tudta... tudnia kellett a vérvonalaink alapos vizsgálata után... mégis azt kérte tőlem...
Mára nogitsune képességekkel is rendelkezik, ahogy én az ő kék fényt kibocsátó erejével. Nehezen, de sikerül egy elmélettel előrukkolnunk, hogyan szűntessük meg őket. A suttogók örökre elenyésznek, a pokol égető tüzében égnek majd, mit a haragom fog szítani.
Ha léteznek vérfarkasok, időutazók miért ne lehetnének? Nem a szó szoros értelmében, de azt kell feltételeznem, Damien igenis képes a tér – idő kontinuum manipulálására, irányítására. Jóllehet, nem hallottam még arról, egy örökölt képesség mutálódjon, de Baecon Hillsben bármi lehetséges, nem igaz?
A sztalagmitok takarásában heverő test egyik napon eltűnt. Nem kerítettünk neki nagy feneket, tekintve, azt sem tudtam, ki sínylődik az élet rideg valójában ragadva.
– Azt hiszem, rájöttem! – ront be Ma... Damien ujjait tördelve. Szürke, átható szemei izgatottan csillagnak, benedvesíti sebes ajkát.
– Mégis mire? – vakkantom távolságtartóan. Nem vagyok hajlandó úgy tenni, mintha minden rendben lenne közöttünk. Már az elején be kellett volna avatnia minden egyes részletbe!
– Tudom, hol vannak! – mondja. – Mikor megbökted az apád...
– Zadimus! – csikorgatom a fogaim, de ügyet sem vet rám.
– ... mellkasát, tenyereid halovány kék fényt árasztottak, igaz? – vonja fel a szemöldökét a beleegyezésemet várva. Lassan, érdeklődve bólintok. – Azt hiszem, eltűnt az időben. A képesség, melyet lemásoltál, az akaratod ellenére elküldte őket  a múltba. – hangja aggódó.
– Ezzel mégis mi a probléma?
– Megváltozik a történelem. Egy ezerszer rosszabb korszakban ébredhetünk bármelyik pillanatban, ahol a kárhozat és a pusztulás veszi át a vezető szerepet mindennapjaik felett. A suttogók mindenre emlékeznek; a sok gyilkosságot, melyet már elkövettek, nem lehet meg nem történté tenni... onnan folytatják ahol abbahagyták!
– És mivel Zadimus nogitsune, az érintésemkor mindent lemásolt! – lehelem megkövülten.
– Pontosan! – csettint. – Oda kell mennünk.
– Hívom Theoékat...
– Nem! Nincs idő! – csattan fel. – Azonnali hatállyal indulnunk kell.
– Ó, és a 252 nélkül mégis hogy végzünk vele, Damein, hmm? – eresztek meg felé egy gunyoros mosolyt.
– Előnnyel indulunk. – válaszolja. – Mindaddig, míg fogalmuk nincs róla, mi folyik körülöttük, van esélyünk. Még csak sodródnak az idő áradatában, simán legyőzhetőek! Pár hét múlva... nos, mindez, ebben a formában már nem lesz elmondható.
Percekig gondolkodom, felvetek minden lehetséges megoldást a fejemben, viszont mindegyik a barátaim és Baecon Hills pusztulásával végződik. Egyedül én születtem arra, hogy nemes célt szolgálva haljak meg, hát, teljesítem a végzetem.
– Menjünk! – biccentek. Itt, ebben az életben nincs helye a szerelemnek és a boldogságnak. Kötelességeim vannak, azoknak kell eleget tennem. Ezért létezem.
Ezért létezünk.
Damien lassan kezem után nyúl, megszorítja, majd érzem is azt a kellemetlen, rosszullétet okozó érzést a hasamban, ahogy az idő örvénye magával ragad, s tisztán emlékszem az utolsó képre, mi elmémben izzik utazásunk alatt.
Liam és a többiek kétségbeesett arca, ahogy a kék tűz elemészti őket.

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Aaaand itt a második évad!!
Hogy tetszett? Kapjak sok vote - ot a szülinapom alkalmából😊 najó nem😂
Szeretlek titeket💕