A kezdeti riadalmat megkönnyebbülés váltja fel. Azonban ez az érzés hamar elpárolog; dühös lettem.
Az elmúlt pár órát nem kívánom senkinek; amikor egyik pillanatban önfeledten nevetsz, a másikban verejtéktől áztatva futkosol Beacon Hills utcáin, mert azt hiszed: a barátnőddel valami rossz történt.
Nala, persze, ebből semmit sem észlel, továbbra is Stiles – t szívatja.
- Egyébként, mit csináltál itt? - próbálok normális hangot megütni. Hát, nem sikerül. Feszült vagyok - rohadt feszült! -, tudni akarom, mire volt jó ez az egész éjszakai riadalom.
- Tudod, csak... - rápillantok, pont, mikor ajkaiba harap. Továbbra sem emeli rám a tekintetét, ami így utólag kezd gyanússá válni. - ... csak jöttem megnézni a gimnáziumot. - megvonja a vállát; ezzel próbálja természetessé tenni a kínos szituációt.
A sötét, kihalt folyosón egyedüli zajforrásként Stiles meztelen lábának csattogása szolgál. Csendben van; jobbnak látja, ha ebbe nem szól bele. Fejét lehorgasztja, úgy ballag mellettünk.
- És találtál valami érdekeset, ami idevonzana? - kérdezem gunyorosan. - Elnyerte valami a tetszésedet? Vagy valaki?
Egy pillanatban úgy tűnik, mintha megállna benne az ütő. Nagyot nyel, a másik pillanatban újraépíti megdönthetetlen erődjét... egyaránt az elméjében és a szívében is.
- Hát, ami azt illeti, találkoztam egy sráccal... – kezd bele.
- Theo – val? - kérdezzük Stiles - szal egyszerre. Barátom most először szól bele a "beszélgetésbe".
- Kivel? - homlokát ráncolja. - Passz. Nem tudom, ti hogy nevezitek. Bár, nekem elég szimpatikus. - vonogatja a vállát.
- Ki az? - álkapcsom megfeszül, ahogy erőt vesznek rajtam a düh első hullámai.
- Az öreg pasast ábrázoló szobor a könyvtárban. - mondja furán, nevetésével küszködve.
"Hát, örülök, hogy te ilyen jól szórakozol ezen, a rohadt életbe!"
- Melyik? - fordul Stiles Nala felé. - A szakállas vagy aki lóháton ül?
Nyersen felnevet.
- A lovas. A másikat még nem láttam, de ha az is olyan vonzó, mint a társa, ide szeretnék járni.
Akárhányszor megfogadom magamban, hogy nem szólok többet Nalá – hoz, érezze a haragom, mert az én türelmem/ tűrőképességem is véges... mindig elcseszem. Pont úgy, ahogyan most is.
- Mi? Ide akarsz iskolába járni?
- Miért, mit hittél? Mi a francért járkálnék itt az éjszaka közepén, ha nem azért, hogy megnézzem a gimit?
- Miért pont éjjel? - kérdezi Stiles.
- Az alakváltók az éjszaka teremtményei. - ha eddig csak gyanítottam valami, most a kétségeim beigazolódnak. Mióta kezeli Nala ennyire lazán ez az ügyet? Három napja még teljes erejéből belevágta a fejét a falba, ezzel az ájulásra és a hangok megszűntetésére törekedve.
Úgy döntök, nem szólok egy szót sem.
Egy hét se telt el, én mégis többször vágtam át ezen a folyosón lélektől szakadva, mint abban az egy évben összesen, mióta itt élünk.
Csendben tesszük meg az út hátralévő részét. A parkolóban bepattanok a Jeep hátsó üléseire, és szétterülök az egészen. Ezzel próbálom jelezni: nem kívánok Nala mellett ülni.
Veszi az adást, az anyósülésen foglal helyet.
- Most, hogy már kellőképpen kifaggattatok - szól. -, mondd, Stiles, miért nincs rajtad egyéb ruhanemű, csak az alsógatyád? – kuncog. – Ennyire meleg van idekinn?
- Ó, hallgass már! - Stiles elfordítja a kulcsot, majd beüzemeli járművét. - Részben azért, mert Liam addig nyaggatott, míg ki nem kászálódtam az ágyból. Viszont ha ennyire tudni akarod: legjobb baráti kötelezettségem vitt rá. 
- Mármint?
- Scott és Kira... hmm... éppen benne voltak valamiben, ha érted.
- Nyugtass meg, hogy te ezt csak telefon alapján tudod, Stilinski, és nem azért, mert rájuk nyitottál!
Stiles válaszképpen megköszörüli a torkát, mire Nala hangos nevetésben tör ki. Halványan én is elmosolyodom.
A lány a visszapillantó tükörből próbálja elkapni a tekintetem. Elfordítom a fejem; az út további részében az elsuhanó tájat pásztázom.
- Itt vagyunk. - szól még mindig vöröslő fejjel. - csak úgy mellékesen mondom, ha még egy ilyen hajnali hívást kapok... – kihajol az ablakon, mikor már kiszálltunk a Jeep – ből, hogy szemben legyen velünk.
- ... igen, tudom: letéped a tökömet. - darálom, akár egy betanult szöveget.
- Nem. Elkapom Nala grabancát, és a bejárati ajtóhoz kötöm.
- Sok sikert, nudista. – csap rá kétszer az autó tetejére mosolyogva, majd búcsúzóul int egyet.
A bejárat felé veszi az irányt. Csak akkor fordulok Stiles – hoz, mikor Nala hallótávolságon kívülre kerül.
- Köszönöm. Komolyan, nagyon hálás vagyok mindenért, amit ma éjjel tettél értem.
Tudja, mire gondolok. Természetesen az is értékelendő, hogy töviről – hegyire végig jártuk a várost, viszont az, hogy lenyugtatott, otthagyott csapot - papot, és kérdezés nélkül velem tartott, társam volt Nala keresésében, többet nyom a latban. Stiles igaz barát, még akkor is, ha próbálja szarkazmusával elrejteni törődését, kedvességét.
- Figyelj, Liam. - ajkait harapdálja. - Csak annyit szeretnék, hogy vigyázz magadra. Nem kell mindenben hallgatnod rá. - megrázza a fejét. - Puhatolózz, és azután döntsd el, hogy bízol - e benne! - hangja elhalkul. - Ez minden.
Bólintok.
- Kösz. Észben tartom.
Megfordulok, Nala után indulok. A bejárati ajtót nyitva hagyta nekem. Belépek az előszobába, onnan a konyhába vezet utam. Kinyitom a hűtőszekrény ajtaját, és kikapok belőle egy flakon vizet. Az ajkaimhoz emelem, és inni kezdem a szomjúságomat csillapító, frissítő hideg vizet.
- Beszélhetnénk?
Nagyot ugrok Nala hangja hallatán; a víz a torkomra fut. Elkapom az üveget a számtól. Vad, görcsös köhögés lesz úrrá rajtam.
- Megijesztettelek?
- Most vagy mikor eltűntél az éjjel? - kérdezem flegmán.
- Tudod nagyon jól, hogy értem. - hangja lágy. Hívogató. Mintha némi megbánással ötvözte volna csilingelő, édes hangját.
- Kicsit. Nem vészes. – legyintek. -  Engem sokkal jobban érdekel, hogy miért mentél el...?
- Mondtam már: meg akartam nézni az iskolád!
- Nem! Ez nem igaz, és ne szakíts félbe! Valóban el akartál menni? Elszökni, vissza se nézni? Mert ha mindez nem állt volna szándékodban, hagytál volna legalább egy rohadt üzenetet! De nem, te csak eltűntél!
- Liam...
- Van fogalmad róla, milyen érzés így felébredni? Egyedül? Mikor nem tudod eldönteni, hogy aggódjál vagy dühös legyél... a hülye fejemmel féltettelek, de most csak azt érzem: majd szétvet az ideg!
- Liam, hallgass meg...
Indulatos hangom gyengéddé válik. Odalépek elé, és széttárom a karom. Rábízom a döntést: belebújik - e ölelő karjaimba, vagy ismét ellök magától.
Átkaroltja a nyakamat, homlokát a mellkasomnak dönti. A hátát simogatom körkörös mozdulatokkal, majd kezem lejjebb vándorol, egészen a derekáig, és megállapodik rajta. Szaggatottan kifújja a levegőt. Állam feje búbján támasztom, szememet lehunyom.
- Egyszerűen nem fér a fejembe, miért tetted ezt; nem élvezted az együtt töltött délutánt a fagylaltozónál? Pedig azt hittem, kölcsönösen kedveljük a másikat...
- Liam, kérlek, figyelj rám!
- Nem, te figyelj, Nala! Én... én minden részletre emlékszem. A hajad lágy hullámokban omlott a válladra, zöld szemed világosabbnak hatott a tündöklő napfényben...
- Ne!
- Csokoládés fagylaltot kértél, és mikor megkóstoltad, összemaszatoltad az orrod hegyét. Én töröltem le... egy puszival.
A fejét rázza, érzem; a karjaim közt vergődik. Próbál kikeveredni ölelésemből.
- Elég!
- Mikor besötétedett, egy erdőszéli padocskán beszélgettünk. Elkezdtél fázni, szinte már dideregtél, de mindig visszautasítottad a dzsekimet, ezért hazakísértelek. Meg szerettelek volna csókolni a kaputokban állva, de úgy gondoltam, túl korai az első randi után.
- Kussolj már! - ellök magától.
Az erejétől hátra tántorodom. Ismét lépnék felé, mikor meglátom könnytől csillogó tekintetét.
- Nala, mi baj? - kérdezem ijedten. - Netalántán nem élvezted a tegnapi napot? Életem legszebb napját?
- Meg sem történt, te idióta! - sírja. Mérgében sikít; kétségbeesett, mert nem tudja elrejteni előlem fájdalmát. - Ezek közül egyik sem. Én hitettem el veled, érted? - a fejemet ingatom. - Hiába rázod a fejed; mindent csak azért tettem, hogy elmehessek pár órára, és ne kelljen az állandóan fojtogató karjaidban sínylődnöm!
Megszólalni sem tudok. Azt érzem, ég a szemem. Nem tudom, mi történik, csak mikor végig folyik arcomon az első könnycsepp.
"Pedig én szerettelek. De ez övön aluli ütés volt!"