Az életben két nagyon nehezen levakarható dolog létezik. Az egyik férfiból van és megőrül érted, a másik pedig egy rágógumi a cipőd talpán, amitől pedig te őrülsz meg. Igaz, az utóbbi állítás a férfiakra is igaz.

Gyorsan levettük a cipőinket, s a kikészített papucsokat kaptuk fel. Én már otthonosan mozogtam a házban, hiszen már évek óta itt laknak, s eleinte elég sokszor látogattam őket. Kivéve, amikor nem voltak az országban. Ám volt már olyan is, hogy csak Xiuying volt otthon, mert apu elutazott, ezért tartottunk egy közös hétvégét csak kettesben. Még szerencse, hogy ilyen jó a kapcsolatunk.

Sosem hívtam őt anyának, s nem is várta el. Olyan volt, mint egy nagyon jó barátnő, akivel mindent meg tudsz beszélni, mintsem egy mostoha. Lehet, hogy elváltak a szüleim, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem ment minden tönkre, mint egyes családoknál. Iszonyatosan hálás vagyok azért, mert anya és apa is képesek voltak nem csupán a saját érdekeiket nézni ezzel, de az enyémet is.

- Youngjoon leugrott a boltba, mert nem hozott gyerekpezsgőt, pedig külön szóltam neki – sóhajtott. – De nagyon fog örülni, mikor meglátja, hogy a barátoddal jöttél. Már ő is nagyon kíváncsi – kacsintott, mire én csak egy erőltetett mosollyal néztem Jungkookra. – Mondjuk Jimin kicsit máshogy írt körül. Azt mondta, hogy nagyon... szelíd vagy. Ne értsd félre, csak a tetoválások és...

- Gondolom a személyiségemre gondolt – mosolygott Jungkook, s óvatosan végigsimított a karomon, mire csak nyeltem egyet. – A kinézet teljesen mindegy, az csupán egy stílus, amit az ember képvisel, de nem ez fogja meghatározni, hogy ő milyen.

- Pontosan – bólogatott Xiuying elismerően, majd eltakarva a száját felém fordult egy picit, s suttogni kezdett, mintha ezt nem hallaná vagy látná a közvetlen mellettem álló egyetemista. – Milyen bölcs és helyes!

- Nem megyünk addig a nappaliba vagy az asztalhoz? Megterítettél már? Segítek nagyon szívesen bármiben! – kecmeregtem ki a fiatal férfi karjai közül, s lépkedtem Xiuying mellé.

- Már minden tálalva van, de ha le akartok ülni, akkor menjünk – invitált be minket a konyhába, viszont, mielőtt odaértünk volna, Jungkook megragadta a kezemet, s visszahúzott.

- Menj nyugodtan, csak kezet akarok mosni és Jimin felajánlotta, hogy megmutatja, hogy merre van a mosdó – szólt a nőnek a férfi, majd rám pillantott.

- Ez most komoly? Magadtól is elmehettél volna, el tudom magyarázni – sóhajtottam, de csupán intettem egyet, hogy kövessen, s megindultam a mosdó felé.

Apuéknak nincs annyira kicsi házuk, mint nekünk volt, de túlzottan nem is nagy. Könnyen meg lehet jegyezni, hogy mi hol van, s el is lehet találni oda.

Mindössze a folyosó végére mentem, s elfordultam balra. Az ajtóra mutattam, s vártam, hogy Jungkook bemenjen, hogy megmossa a kezeit. Ki is nyitotta az ajtót, de teljesen váratlanul berántott magához, s be is csukta utánam a falapot. Nagy szemekkel néztem rá, majd a hátam mögé.

- Nem foglak megcsókolni, mert megígértem, de előre szólok, hogyha hitelesek akarunk lenni, akkor muszáj vagyok egy-két dolgot csinálni – pillantott a szemeimbe, én pedig először szóhoz sem jutottam, annyira meg voltam lepődve.

- Jó, de... Miket? – mentem bele, bár eléggé vonakodva. Már így is totálisan helytelen, amit csinálunk, de talán még így is ez a jobb, minthogy Xiuying megtudja, hogy a hamarosan bátyám kapott le majdnem a liftben.

- Mit tudom én, amiket a párok szoktak – rántotta meg a vállait. – Csak azért szólok, hogy ne érjen váratlanul téged.

Komolyan? Miután olyan dolgokat csináltál velem a liftben, képes vagy szólni?

Egy nagyot sóhajtottam, s csak utána szólaltam meg.

- Akkor megígéred, hogy rendes leszel egész délután?

- Igen, megígérem, hogy egész délután viselkedni fogok – forgatta meg a szemeit, én pedig nem tudtam mit tenni, mindössze annyit, hogy hiszek neki.

Végül mind a ketten megmostuk a kezeinket, s ki is mentünk, vissza Xiuyinghez, aki az asztalnál telefonozott, amíg várt ránk. Apu még nem volt itthon, de a nő tájékoztatott minket, hogy úton van.

Szokásuk volt, hogy ahányszor náluk vagyok, akkor kicsit jobban elengedik magukat. A kínai nő amúgy is nagyon jól főz, de ilyenkor szabályosan terülj-terülj asztalkát csinál. Mintha minden egyes alkalom, amit velük töltök, ünnep lenne. Nem csupán átlagos ebédről van szó, de még desszert is van. Amikor kisebbként megkérdeztem, hogy miért csinálják ezt, akkor elmondták, hogy azért, mert ennyire örülnek nekem.

Tényleg ritkán látom őket. Hiába igyekezzük tartani a megbeszélt időpontokat, bármi közbejöhet. Mint mostanában. Szerintem körülbelül 1 hónapja nem láttam az öregemet. Pedig nagyon jó a kapcsolatunk, csupán mindig valami más fontosabb volt. Ezért, amikor végre együtt vagyunk, kihasználjuk az időnket és úgy étkezünk, mint hajdan a királyok.

Közben Xiuying is zaklatta Jungkookot, aki igyekezte felvenni Taehyung szelíd szerepét és a lehető legrendesebb és legnyájasabb módon válaszolt neki. S úgy tűnt, hogy nem csupán jól néz ki az egyetemista, de még a színészethez is ért. Én pedig mindössze akkor beszéltem, amikor kérdeztek, mivel nem tudok olyan jól hazudni és színlelni, mint a mellettem ülő srác. Pedig – sajnos – már van benne tapasztalatom.

Nem sokkal később apu is megérkezett, aki meglepődött a fiatal férfivendég láttán.

- Jungkook, igaz? – kérdezte, miután levette a kabátját, s felakasztotta a fogasra, engem pedig a víz is levert. Apunak már volt szerencséje Junhohoz, de nem a fiához. Legalább is én még ezt a kettőt sosem láttam találkozni, s remélem, hogy ez valóban így is van, mert akkor mind a ketten megszívtuk. Annyira nem hasonlít az egyetemista az apjára, szóval... – Örülök a talál...!

- Szívem, ő nem Jungkook, hanem Jimin barátja, Taehyung – világosította fel őt Xiuying, én pedig mindössze magamban könyörögtem, hogy higgyen neki az apám, mert akkor nagyon nagy bajban vagyunk

Apu eléggé gyanakodva nézett az egyetemistára, még közelebb is sétált, illetve hajolt hozzá. Feltűnően méregette az arcát, én pedig Jungkookra pillantottam, aki felvonta az egyik szemöldökét, s türelmesen várt, miközben furcsának találta a helyzetet. Ne idegesíts, hogy te nem pánikolsz, amikor rám lassan mentőt lehetne hívni, annyira felment a vérnyomásom!

Apa ekkor kihúzta magát, majd szigorúan nézett az előtte álló férfi szemeibe, s a kezét nyújtotta felé. Jungkook pedig kissé vonakodva, de megfogta azt. Nem szokás a kézfogó, inkább a meghajlás, de arra még ideje sem volt szegénynek.

- Most el kellene játszanom a szigorú apát, mert a fiammal jársz, ugye? – kérdezte, én pedig lefagytam. Apu elmosolyodott, s teljesen elengedte szigorú vonásait. – Ne aggódj, nem olyan vagyok. Üdv nálunk, Tae...? – pillantott segélykérően Xiuying felé, aki suttogva mondta el a párom nevét, apa pedig már egyből be is fejezte a mondatát. – Hyung. Érezd magad otthon, Taehyung – mondta kedvesen. – Már körbevezettek?

- Köszönöm szépen – mosolygott Jungkook. – Nagyjából igen, de ha valamit nem találnék, akkor majd Jimin segít – pillantott rám, én pedig igyekeztem reagálni egy mosollyal erre, de annyira a történtek hatása alatt voltam, hogy normális válaszadásra nem is voltam képes.

- Rendben van. Hoztam egyébként alkoholmentes pezsgőt és bort is. Iszol te is? – pillantott „Taehyungra" apu, s megemelte a kezében lévő szatyrot. Jungkook már éppen nyitotta is a száját, hogy válaszoljon, de ekkor visszatért belém annyi lélekjelenlét, hogy meg tudjam előzni.

- Nem! Nem iszik, kocsival van – mondtam, s a hevességem miatt mindenki tekintetét magamra vonzottam. Egy picit össze is húztam magam, mert elég feltűnő lehettem, viszont nem akartam, hogy a kelleténél tovább maradjon itt az egyetemista.

- Értem – bólogatott apu, s Xiuyingre nézett.

- Nem hiszem, hogy gond lenne. Szerintem nyugodtan maradhat éjszakára. Aludtatok már együtt, nem? – kérdezte a nő, s amilyen gyorsan akartam válaszolni erre a kérdésre, Jungkook olyan sebességgel előzött meg.

- Persze – bólintott. – Ha nem zavarok, akkor maradok szívesen. Úgysincs sok időnk egymásra a suli mellett, szóval... – pillantott rám, én pedig úgy éreztem, hogy ott helyben megsemmisítettek.

- Akkor probléma megoldva – csapta össze a tenyereit Xiuying. – Most pedig neked irány a fürdő, mosd meg a kezeidet, többiek pedig jöjjenek velem az ebédlőbe, mielőtt kihűl a kaja – pillantott apára, utána pedig ránk. A két idősebb férfi el is indult a dolgára, viszont én még ott álltam mozdulatlanul pár másodpercig.

Nem mondod komolyan, hogy itt is fog aludni? Nincs jobb dolga, minthogy színészkedjen, ráadásul fizetés nélkül? Az őrületbe kerget...

Az ebéd közben a felnőttek beszélgettek, én pedig néha-néha közbeszóltam, vagy válaszoltam. Rosszul éreztem magam azért, mert hazudtam, s közben azon is agyaltam, hogy vajon ez megcsalásnak számít-e. Elég volt egyszer elkövetni azt a hibát, aminek azóta is iszom a levét. Nem akarom ismét, akkor már inkább szakítok Taehyunggal. Már ha el tudnám érni, de azóta nem hajlandó válaszolni nekem. Pedig elvileg semmi baja nincs, nem beteg és az egyetemre is bejár. Szimplán ignorál.

Egy kezet éreztem meg a Jungkookhoz közelebb lévő combomon, mire elöntött a pír, s a fiatal férfi felé fordultam. Ő lágyan mosolygott, miközben apámat, s Xiuyinget nézte, akik valamin éppen jót nevettek. Nem is figyeltek már ránk, annyira el voltak foglalva a hahotázással.

- Minden rendben van, Szépség? Nagyon elméláztál – suttogta nekem, miközben hüvelykujjával finoman simogatni kezdte a lábamat. Nagyot nyeltem erre, s haloványan bólintottam egy aprót.

Úgyse mondhatom el neki, hogy mi bánt, legalább is nem az asztalnál.

Ami feltűnt Jungkookkal kapcsolatban az az, hogy vele lehettem őszinte. Valahogy mindig elérte, hogy az legyek vele, viszont azt is, hogy hazudjak másoknak, amit eddig sosem csináltam. Nincs rám jó hatással, ezt én is belátom, viszont... Nem tudok távol maradni tőle, bármennyire is próbálom. Nem azért, mert egy házban lakunk, hanem azért, mert valahogy mindig újra, s újra egymásra találunk.

Ő az a személy, akivel ha szét is válnak az útjaink, az alagút végén mindig találkozni fogunk. Csak tudnám, hogy miért...

A bor is előkerült, illetve nekem az alkoholmentes gyerekpezsgő. Olyan volt, mint egy, az átlagtól sokkal szénvasasabb málnás üdítő. Apu tudja, hogy az a kedvencem, míg a szőlőset utálom, szóval mindig azt hoz nekem.

Jungkook is finoman iszogatott, nem akart dicsekedni az alkoholbíró képességeivel. Azon csodálkoztam, hogy órák teltek el, s még egyszer sem ment ki, hogy rágyújtson. Rajta kívül senki sem dohányzik, s tényleg a lehető legjobb formáját akarta mutatni, ha már ő Taehyung, a szelíd barátom...

A közös étkezés után a nappaliba mentünk, s ott beszélgettünk, miközben háttérben szólt a tévéből valamilyen zene. Még apám kártyái is előkerültek, amiben én elég csúnyán vereséget szenvedtem először, de a végén már ketten maradtunk a bajnokkal. Apu mindig is imádta ezeket, de sosem kezdett el pénzzel együtt játszani. Nem csak a szerencséje jó, de még a lépései is. Régen, amikor kicsi voltam, sokszor elmagyarázta nekem, s volt is, amit megjegyeztem. Most is csak ennek köszönhettem, hogy bennmaradtam vele.

- Mutasd – mászott közelebb hozzám Jungkook, hogy megnézze a lapjaimat, én pedig meg is mutattam neki. Én következtem, de nem tudtam, hogy mit rakjak le. Három lapom volt összesen, ebből kettő egész jó volt, viszont lehet, hogy apunál jobbak vannak, ezért nem volt mindegy a sorrend. Lehettem merész, vagy lehettem volna óvatos. Viszont egy rossz döntés és megnyeri. – Szerintem legyen ez – suttogta az egyetemista a fülembe, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

- Mi van, ha neki jobb van?

- Nem tudni – rántotta meg a vállait. – Legyél kicsit bátrabb. Vagy már megint meghátrálsz? – búgott egyenest a fülembe, s próbált nagyon halk lenni, hogy csak én halljam. Az ajkaimba haraptam, s éreztem, amint a gerincemen végigfut a hideg, én pedig egy picit megremegek a hatására. Lehunytam a szemeimet, s finoman kifújtam a levegőmet, s azt tettem, amit javasolt. Igaza van, élnem kell, merész is lehetek. Egyébként is... Ez csak egy játék, semmi tétje nincs. Most vagy soha.

Jungkook tanácsára kitettem a lapot, s türelmesen vártam, hogy apu mit fog lépni. A velem szemben ülő férfi felpillantott a lapjai közül, majd elmosolyodott. Kiterítette őket az asztalra, s megrántotta a vállait.

- 16 év kellett hozzá, de elvertél. Szép volt – mondta, én pedig tátott szájjal kapkodtam a tekintetemet a saját, illetve apu kártyái között. Tényleg sikerült mindössze egy lépéssel megnyernem. Gyorsan le is tettem a paklira a sajátjaimat, ezzel befejezve a játékot, miközben a mosoly egyre csak szélesedett az arcomon.

- Ügyes voltál, Szépség – suttogta a fülembe a mellettem ülő Jungkook, s egy finom puszit is nyomott a kagylómra, én pedig mosolyogva fordultam felé.

- Köszönöm szépen, hyung – mondtam neki, amit ő egy kedves, szívmelengető ajakgörbülettel reagált le, miközben a hátamat kezdte el simogatni.

Apu adott ruhát Jungkooknak, amiben aludhat, bár elég nehéz dolga volt, mivel az egyetemista nemhogy tőlem, de tőle is magasabb. Szerencsére volt egy-két nagyobb cucca is, szóval azokat fel tudta ajánlani neki.

Először ő ment el fürdeni, utána pedig én. Nem volt egyébként rossz ez a délután apuékkal, s meglepően Jungkook is nagyon jól viselkedett. Tényleg nagyon igyekezett, s szerintem nem is gyanakodtak. Lehet, hogy bánt, amiért hazudtunk, de részben örültem is, mert így nem volt baj abból, hogy a fogadott bátyám tesz ilyen dolgokat velem.

Amikor visszamentem, az egyetemista a szobában lévő okos tévén keresett valami filmet. Szerencsére aludtunk már együtt, ezért nem volt annyira kellemetlen, meg az egész nap annyira jókedvűen telt, hogy nem tudta arra gondolni, hogy bármi rossz is történhetne. Be is másztam mellé az ágyba, s kíváncsian néztem, hogy milyen lehetőségek vannak.

- Gondolom nem akarsz horrort – mondta, én pedig bólintottam egyet. Elmosolyodott, s át is lapozta a kategóriát. A következő a romantikus volt, amire viszont ő húzta a száját, úgyhogy azt is átugrottuk. – Vígjáték? – kérdezte.

- Nekem tökéletes – egyeztem bele.

- Akkor az lesz.

Kiválasztottunk egy filmet, aminek a leírása mind a kettőnknek tetszett, s nézni kezdtük. Nem volt rossz egyébként, viszont kicsit többet vártam tőle én is és Jungkook is. Bár egyszer-kétszer elkuncogtuk magunkat, többnyire csak fapofával néztünk ki a fejünkből, s vártuk, hogy mi fog történni.

Nem tudom, hogy mennyi volt még a filmből, viszont, mivel nem volt olyan jó, ezért bátorkodtam megszólalni.

- Köszönöm, hogy ma ilyen rendes voltál. Szerintem nem gyanakodnak – pillantottam az egyetemistára, s elmosolyodtam. – Hálás vagyok, amiért betartottad azt is, amit ígértél – kuncogtam, persze csak halkan, nehogy apuék felkeljenek. – Egész jól megy a színészet. Szerintem szakmát tévesztettél, hyung. Nem építészmérnökin a helyed – viccelődtem vele, mire elmosolyodott, s a karórájára nézett. Összeráncoltam a homlokomat, mivel másodpercekig csak bámulta a csuklóján pihenő kütyüt, s egy szót sem szólt. – Valami baj van, hyung?

- Nem, nincs – mondta, majd ejtette le maga mellé a karját. Hallgatott egy ideig, majd ismét megszólalt. – Jimin...

- Igen? – kérdeztem vissza, s még fel is fordultam, hogy jelezzem, hogy figyelek rá.

- Hajnali egy óra van – mondta, s mielőtt még értetlenkedni kezdtem volna, folytatta. – Már nem vagyok köteles tartani magam az ígéretemhez – mosolyodott el, s kezét emelve az arcomra simított, míg nekem a szívem egy nagyot dobbant. – Ha tényleg ilyen jó voltam, akkor kérem a fizetségem – hajolt közelebb, annyira, hogy az orra az enyémet érintette. Automatikusan csukódtak le a szemeim, kezdtek remegni a végtagjaim, s fújtam ki szaggatottan a levegőt. – De csak hogy lásd, hogy ilyen is tudok lenni, ezért megkérdezem... Megcsókolhatlak, Jimin? – suttogta az ajkaimra, én pedig úgy éreztem, hogy az eszemet vesztem.

Abban a pillanatban, abban a helyzetben nem tudtam semmi és senki másra sem gondolni, csak rá. Ő volt az egyetlen, aki képes volt ennyire elcsavarni a fejem, hogy a valóság azzal legyen egyenlő, amit ő teremt, aminek ő is a része, minden más pedig szimpla képzetnek, ábrándnak tűnjön.

Nagyot nyeltem, s az apró gondolat, miszerint ez nem helyes, teljesen eltűnt, visszhangja sem maradt. Mintha soha nem is lett volna.

- Igen – suttogtam neki vissza, ő pedig az engedélyt megkapva nem is habozott, azonnal összeérintette egymásra kiéheztetett ajkainkat.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!!🥰♥️♥️ Na befutottam egy kis késéssel ezzel a fejezettel is🥰 Picit el voltam havazva, hehe. De itt van, ez a lényeg🥰

Mit gondoltok „Taehyungról"?😂 Jól ment neki a jófiú szerep? Mi lesz még itt? Mikor fognak egyáltalán összejönni?🥹

Egyébként nem tudom, hogy olvasva milyen, de nekem nem tűnt fel, hogy már a 31. rész jött. Néztem is egy nagyot, hogy még baromira messze van a vége és aligha vágtunk bele a drámába. Még szinte semmi sem derült ki, nagyobb „problémák" sem voltak eddig🤔 Az biztos, hogy ez a legösszetettebb sztori, amit eddig kitaláltam, igazi kihívás, illetve az lesz a későbbiekben még nekem is. Büszke is voltam magamra, miután összeraktam kb 1 évvel ezelőtt😎💪🏻 azóta sem változtattam a történeten, ami nagy szó😎😂😂 De mindegy isXD

Kértetek képet a cosplayemről conon, viszont én nagyon egy shy madafaka vagyok, szóval nem merek ide bevágni ilyen dolgokat): meg na, nem mostanában lesz face revealXD de ki tudja, ha nyárira összeszedem a bátorságomat, akkor talán arról felteszek egy-két képecskét🙈 Addig is maradok a képzeletetek szüleménye, csak egy név, SanKook🥰

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook