Nem éri meg egy olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. Igazából semmi után nem éri meg rohanni. Meg kell várni, amíg valaki magától megáll, elvégre a királyok kincstárában a legértékesebb ékkő sem önmagától ment az uralkodó mellé.

Direkt szóltam Jungkooknak, hogy kicsivel utánam jöjjön le, hogy ne legyen feltűnő. Nem tudom, hogy az egyetemista végignézte-e, amint én neki háttal ledobálom magamról a ruháimat, s felveszek valami olyat, ami nem mondható pizsamának, de őszintén, nem is érdekel. Jobban zavarba ejtett az anyámnak beadott duma.

A kedves fogadott bátyám adott legalább egy ötletet nekem, innentől kezdve kulcsra fogom zárni a szobám ajtaját, hogy ő ne tudjon bejönni.

Amikor lementem a lépcsőn, csak rámosolyogtam a szülőkre, majd a levegőbe szimatolva elmondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy anya finomat csinált. Igaz, nem mondtak semmit, mert ekkor Jungkook is lejött az emeletről, s a sebes képe mindenki figyelmét megragadta. Hát igen, arról még nem beszéltünk, hogy mit fogunk mondani nekik, ezért, amíg nem figyeltek, csak a tenyereim közé temettem az arcomat, s bár nem vagyok hívő, két gyors imát elmormoltam az orrom alatt. Remélem, hogy amíg fent volt, addig akadt ideje arra, hogy kitaláljon valamit, ha már egy pólót képtelen volt felvenni.

- Mégis mi a franc történt az arcoddal? - kérdezte őt az apja hatalmas szemekkel, míg anya csak aggódóan kapott a szája elé.

- Semmi érdekes - legyintett egyet az egyetemista, mintha tényleg semmiség lenne az, hogy több szín van az arcán, mint az abroszon. - Csak jöttünk le a lépcsőn és az egyik seggarc lelökött. De nem tört el semmim! - mondta, hátha ezzel megnyugtatja őket.

- Ne vigyétek túlzásba az ivászatot - rázta a fejét Junho. - Mindegy, majd jegeld a képed és jó lesz az.

- Ennyi? - esett le anya álla. Igen, ő nem olyan laza a gyereknevelésben, mint a párja. Ő szerintem már könnyekben úszkálva simogatná az arcomat, ha én lennék Jungkook helyében, s közben magát hibáztatná.

- Felnőtt már, ha hülyeséget csinál, akkor az ő sara. Az ő képe fog fájni, majd a saját bőrén át tanul belőle - rántotta meg a vállait Junho. Valahol igaza van, de egy pici szidást talán megérdemelt volna. Már csak azért is, mert én tudom, hogy mi történt valójában. Persze nem a verekedésre gondolok.

- Te tudod - sóhajtott egyet anyu végül, s hagyta, hogy végre elkezdjünk ebédelni. Ám, mielőtt hozzáértem volna a kanálhoz, hogy szedjek magamnak egy kis levest a rizs mellé, nagy szemekkel szólt rám. - Ugye megmostad a kezed? - kérdezte talán kicsit nagyobb pánikkal a hangjában, mint kellett volna, én pedig teljesen elvörösödtem.

Jungkook csak lehajtotta a fejét, s elmosolyodott, már-már majdnem el is nevette magát, de gondolom a sebes szája húzódott, ezért fájdalomba torzult az arca elég hamar. Ennyit ő is megérdemel.

- Megmostam - motyogtam, s összehúzva magam gyorsan mertem is egy keveset. Hát ez baromi ciki volt.

Egyedül Junho nem értette a helyzetet, az egyetemistára meg senki sem figyelt már, hogy feltűnjön nekik, hogy majdnem hangosan elnyerítette magát. Igazán rendes, örülök, hogy ketten cipeljük azt a keresztet, amit a hátamra tett...

Ebéd után megnéztem a telefonomat, hátha Taehyung írt, de semmi. Ugye nem haragudott meg rám? Nem hiszem, hogy lenne értelme, hiszen nem tettem semmi rosszat. Nem ittam végül semmit, s az, hogy a bátyámat támogattam, amikor ő lett szétverve általa, nem egy indok arra, hogy orroljon rám.

Két kopogást hallottam az ajtómon, mire érdeklődve fordultam felé, s kiáltottam ki az illetőnek, hogy bejöhet. Jungkook dugta be rajta a fejét, ezúttal már volt rajta felső is. Nem merészkedett be, csupán az ajtófélfának dőlt, s onnan kérdezett.

- Van programod?

- Tanulnom kellene - sóhajtottam. - De Taehyung nem ír vissza, szóval nem tudom, hogy hogyan fogok felkészülni a matekra... - motyogtam a végét. Úgy volt, hogy segíteni fog, mert kedden dolgozat, én pedig hiába járok hozzá folyamatosan korrepetálásra, nem sok dolgot jegyzek meg. Bármennyire is igyekszek, nagyon nehezen haladok egyről a kettőre, pedig szorít az idő.

- Hát, van valaki a háznál, akinek éppen semmi dolga nem akad és ha másból annyira nem remekel, matekból biztosan - ingatta a fejét, míg én csak elhúzott szájjal néztem rá, s nem tudtam eldönteni, hogy elfogadjam-e az ajánlatát, vagy sem. Pontosan azért kezdtem el Taehyunggal tanulni, mert nem akartam vele kettesben maradni, viszont... Nem akarok egy újabb rossz jegyet, nagyon nehéz lenne kijavítani. - De ha nem akarod, akkor tőlem szenvedhetsz egyedül - emelte maga elé védekezően a kezeit, s már készült, hogy elhagyja a szobámat, de én már-már pánikolva, nem is gondolkodva szóltam utána.

- Várj, hyung! - néztem rá, mire ő megállt, visszafordult, s elmosolyodott.

Egy adag levegőt engedtem ki, s beszélnem sem kellett, ő maga csukta be maga után az ajtómat, s mondta, hogy vegyem elő nyugodtan az órai anyagot, s ha van egy gyakorló füzetem, akkor azt is, ő pedig elmagyaráz szívesen mindent, ami nem megy. Bár egy kicsit lenyugtatott a tudat, hogy legalább matekból nem fogok benyelni egy karót, mégis rosszul éreztem magam. Azok után, amiket csinált, miután megtudta, hogy Taehyung és én együtt vagyunk... Nem számít megcsalásnak az, hogy időt töltünk együtt, mégis rossz szájízem van ettől. Hiszen egyszer már megtörtént, hiába nem akartam. S talán az egészben az a legrosszabb, hogy vele sokkal-sokkal jobban érzem magam, mint azzal, akit jelenleg páromnak hívok.

Hétfőn mindent elmeséltem Hansénak töviről-hegyire. Szegény srác alig tudta nyomon követni a dolgokat, de amikor sikerült neki, akkor elmondta nekem, hogy szerinte helyesen cselekedtem. Meg hozzátette, hogy bármit is mondhatott Jungkook, Taehyungnak nem erőszakkal kellett volna válaszolnia, amiben teljesen igaza van.

Chaewon nem volt ma iskolában, Taehyung pedig nem jött ide a szokásos időben. Ellenben Jungkookkal, aki meglepetésemre ott várt a suli előtt. De nem motorral volt, hanem kocsival, pedig azt nem szereti vezetni. Gondolom anyuék kérték meg, hogy jöjjön értem.

- Te hogy-hogy itt? - ráncoltam a homlokomat, miközben betettem hátra a táskámat.

- Hazaviszlek. Holnap matekdoga, szóval jó lenne még egy-két feladatra ránézni, amíg még nem vagy túlságosan fáradt - válaszolta. - Hanse, ha akarod hazaviszlek téged is, csak ezt elszívom - emelte meg egy kicsit a cigarettáját, mire a barátom csak nagy szemekkel nézett rám, de nem ellenkezdett, inkább megköszönte. Komolyan ilyen indokkal jött értem?

Nem firtattam a témát, csak beültem a kocsiba Hanséval együtt, s türelmesen megvártuk, amíg Jungkook elszívja a cigarettáját. Úgysincs jobb dolgunk, s addig is pihenünk egy kicsit.

Először a barátom felé indultunk, hogy kitegyük őt, közben pedig végig beszélgettünk. Először azt hittem, hogy kínos lesz a hangulat, de úgy tűnt, hogy az egyetemista nem akart teret engedni ennek, s mind a kettőnket szóval tartott. A végére meg már egy egész szép diskurzus létrejött hármunk között.

Amikor elindulunk vissza, éreztem, amint a telefonom megrezzen a zsebemben, ezért őrült módjára kaptam elő, mert azt hittem, hogy végre Taehyung írt. Tudni akartam, hogy most haragszik-e rám, vagy valami. Ám, amikor megláttam anya nevét, egy kicsit csalódott lettem.

- El kellene ugranunk boltba - mondtam a vezető férfinak. - Anya összeírt egy kisebb listát, ők későn érnek haza és nem tudnak elmenni. Tudunk kitérőt tenni? - kérdeztem, s néztem fel a srácra, aki bólintott egyet, s át is sorolt egy másik sávba, hogy le tudjunk fordulni.

Egy szupermarketbe mentünk be, s míg Jungkook a kocsit tolta, addig én tüzetesen átnéztem, hogy miket kell vennünk. Még nem jártam itt, de reménykedtem benne, hogy hamar megtalálunk mindent.

- Van nálad pénz egyébként? - kérdezte az egyetemista, miközben szorgosan tolta utánam a bevásárlókocsit.

- Van valamennyi - mondtam. - Kellene póréhagyma is, de nem találtam még - húztam a számat.

- Van időnk - rántotta meg a vállait. - Egyébként majd én fizetek - mondta hirtelen, mire megálltam, hátra fordultam, s furán néztem rá.

- Miért?

- Mert te még kiskorú vagy - nyúlt bele a kosárba, s emelt fel egy üveg whiskyt, mire nekem az állam is leesett.

- Mi van, ha anyu elkéri a blokkot? - kérdeztem tőle elég szívbajosan, de ő teljesen lazán kezelte ezt az egészet.

- Elkérte valaha is? - döntötte oldalra a fejét.

- Nem... Csak néha, de akkor is. Mi van, ha pont most kéri el? - aggódtam.

- Fogd rám. Én sosem viszem haza. Velem jöttél vásárolni, nem volt nálad annyi, én fizettem és kidobtam a picsába. Probléma megoldva - rántotta meg a vállait, s picit visszatolatva felrakott kettő doboz energiaitalt, illetve egy dinnyés üdítőitalt. - Nyugi, nem lesz baj. Bízz bennem - nézett a szemeimbe, én pedig egy mély levegőt vettem.

Mintha az olyan könnyű lenne.

Végül nem ellenkeztem. Felesleges lett volna, mert bármit is mondok neki, úgyis az lesz, amit ő akar. Szóval hagytam, hogy még sok mást is felrakjon. Rágcsálnivalók, egy-két édesség. Mivel én pakoltam fel a szalagra, ezért a kasszás hölgy csúnyán is nézett rám, de amikor meglátta Jungkookot, inkább csak csendben behúzta a dolgokat. Az egyetemista fizetett is, s amikor mentünk ki az üzletből, a kukába dobta a blokkot.

A kocsit tolva picit gyorsabbra, már-már kocogásra vette a tempót, s felemelve magát hagyta, hogy a megadott lendület vigye őt. Eleinte aggódtam, hogy fel fog borulni és betöri a fejét, viszont, amikor majdnem nekiment egy kocsinak, s épphogy lefékezett, elnevettem magam. Hajszálon múlt, de vicces volt, ahogy hülyéskedett. Láthatóan sokkal jobb kedve volt, mint ami általában van neki.

Amikor a csomagtartóba pakoltunk be, akkor is a kezébe került répával megszúrta az oldalamat, mire én egy sikításszerű valamit kiadva magamból ugrottam arrébb, amin ő jól szórakozott. Ezért én is kikaptam a még hosszabb kígyóuborkát, majd megpróbáltam visszaszúrni.

- Ez nem ér, a tiéd masszívabb! - mondta nevetve, én pedig vigyorogva próbáltam visszaadni az imént kapott szúrást több-kevesebb sikerrel.

Ő bár magasabb volt és nehezebb is, gyorsabban mozgott, s többször sikerült neki betalálnia, mint nekem.

- Ne! - szóltam már-már haldokolva a kacagástól, mikor az autóhoz szorított, s elvette tőlem az uborkámat. Két kezével a csomagtartónak támaszkodott az én menekülési útvonalaimat elzárva, s egyik mancsával az enyémet temette maga alá.

- Ne kezdj olyan harcba, amit nem tudsz megnyerni - mondta.

- Nem szeretem próbálkozás nélkül feladni a dolgokat - néztem fel rá, majd hirtelen megböktem az oldalát az ujjammal, mire arrébb ugrott, én pedig elnevettem magam. - Nyertem.

- Ez aljas volt, remélem, hogy tudod - kuncogott, s mutatott felém a kezében tartott zöldséggel, mire én csak megrántottam a vállaimat, s végre visszatértem az eredeti feladatomhoz, hogy bepakoljam a bevásárlókocsi tartalmát a csomagtartóba, miközben szuszogva próbáltam lenyugtatni magam. S mikor éreztem, hogy csak nem sikerül csillapítanom a légszomjamon, elindultam, hogy a táskámból kivegyem az inhalátoromat. Viszont ekkor már Jungkook is észlelte, hogy valami nincs rendben velem, ezért hamarabb odaszökkent, kinyitotta az ajtót, s a táskámban kezdett kutatni. - El tudod mondani, hogy hol találom? - kérdezte.

- Előlh... A kicsibenh - sípoltam, ő pedig szinte azonnal meg is fordult, s felém nyújtotta a pipámat, amit én már használtam is.

- Jól vagy? - kérdezte, s óvatosan végigsimított a felkaromon. Felnéztem rá, s bólintottam egyet. Nem szokott baj lenni, ha időben tudom használni, hiszen már hozzászoktam, de ez nem változtat a tényen, hogy félelmetes. Valamit nem tudok kinőni, s az a félelemérzetem minden egyes alkalommal, amikor valami ilyen, vagy hasonló történik velem.

- Persze - mondtam, s a zsebembe tettem az inhalátoromat. - Köszi, hogy kivetted nekem - mosolyogtam az idősebbre.

- Ugyan... Inkább ülj be, gyorsan bepakolom ezeket és menjünk haza - mondta, s bár nem akartam, hogy mindent ő csináljon, nem ellenkeztem. Hiába van kicsi korom óta asztmám, mindig rosszul viselem ezeket, pedig mostanában elég gyakoriak.

A kocsiban megvártam, amíg Jungkook megcsinálja a maradék munkát, közben pedig az ablaknak döntöttem a fejemet, s azon agyaltam, hogy miért nem ír Taehyung. Tényleg megharagudott volna rám? Hanse szerint sem tettem rosszat és én is megijedtem tőle, amikor megláttam ezt az erőszakos oldalát. Reggel írtam neki, megkérdeztem, hogy minden rendben van-e vele, illetve Chaewonnal, mivel ma nem volt suliban, de még csak meg sem nézte.

Az ajtó nyitódására lettem figyelmes. Jungkook ült be mellém, s felém nyújtott egy zacskó sajtos puffancsot, csokit, illetve egy üveg vizet. Csak nagyokat pislogva néztem rá, s alig jutottam szóhoz. Biztos vagyok benne, hogy ezek még befértek volna hátra. Miért adja ide ezeket nekem?

- Ezt most akarod megenni? - kérdeztem tőle.

- Neked hoztam őket. Nem vagyok orvos, fogalmam sincs, hogy ilyenkor mennyire vagy jól, vagy sem - sóhajtott. - Nem akarom, hogy lemenjen a vércukrod azért, mert rosszul voltál, szóval gondoltam, hogy hozok neked egy-két dolgot, ami... - mutogatott az ölemben lévő dolgokra, de nem folytatta. Elmosolyodtam rajta.

- Hyung, nem fogok meghalni, nyugi - mondtam. - Csak egy kicsit megijedtem, de mindegyik ilyen - rántottam vállat.

- Mióta vagy asztmás? - kérdezte, én pedig elgondolkoztam a válaszon.

- Nem tudom pontosan... Elég kicsi voltam, amikor kiderült - ingattam a fejem. - De nem tudok hozzászokni - sóhajtottam. - Ehhez nem lehet igazán... Tudom, hogy mit kell csinálni, de... Ijesztő - húztam a számat.

- Nem lehet tenni valamit ellene? - kérdezte felém nézve.

- Kinövöd - kuncogtam. - De tekintve, hogy én már 16 vagyok és egyre rosszabb, nincs esélyem erre - mondtam kissé csalódottan.

- Akkor nagyon oda kell figyelned magadra - állapította meg, én pedig csupán a fejemet ingattam. Van, amikor elfelejtem. Ez talán furcsa lehet, de egy idő után annyira megtanulunk élni ezzel, hogy fel sem tűnik a különbség nélküle és vele. - Mehetünk? - kérdezte, én pedig bólintottam egyet, s bekötöttem magam. - Egyél valamit - kötötte a lelkemre, mire elkuncogva magam megbontottam a sajtos puffancsot, s kivettem belőle egy darabot. A srác, miután kitolt a kocsival, ismét megszólalt. - Egyet adhatsz nekem is.

- De... Te vezetsz - mondtam.

- Igen, ezért kérem, hogy adj - válaszolt, mire én először picit bele is pirultam a gondolatba, hogy most meg kell etetnem őt, de hamar kapcsoltam, s egy pufit a szájához tettem, amit ő készségesen el is vett, s elrágcsálta, miközben elnyammogott egy köszönömöt.

Miután hazaértünk, elpakoltunk, s már mentem is fel a szobámba, hogy előkészüljek, amikor percekkel később Jungkook is felmászott két pohárral a kezében, illetve a szájában a már megbontott pufi zacskója lógott. Persze azonnal odamentem és kiszedtem az ajkai közül, s csupán furán néztem rá, hogy mégis miért hozott fel ennyi dolgot.

Nem sokat tanultunk együtt, de határozottan nem ilyen volt sem régen, sem pedig tegnap. Ennyire aggódott volna, vagy mi?

- Miért hoztál fel ennyi mindent? - kérdeztem rá végül, s mikor letette a két poharat az asztalra, beleszagoltam. - Energiaital?

- Majdnem - ingatta a fejét. - Inkább kedvcsináló - kacsintott, nekem pedig az állam a földet verte, amikor rájöttem, hogy mire is akar ezzel utalni.

- Hyung, én nem fogok inni - ráztam a fejem.

- Jimin, ebben legalább annyi alkohol van, mint egy-két bonbonban, ne aggódj. A tiéd a bal, abba direkt sokkal-sokkal kevesebb van - mondta, majd sóhajtott egyet. - Figyelj, nem kérdeztem rá, mert nem rám tartozik, de látom, hogy valami nincs rendben és ez nem csak az asztmád miatt van. Szóval tanulunk egy kicsit, utána pedig megnézünk valamilyen filmet nálam, miközben lazítunk egy kicsit, jó?

A szívem egy nagyot dobbant. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen lesz velem, ennyire törődő és kedves. Hétvége óta teljesen másképp viselkedik. Persze nincs ellenemre, mert nagyon is jól esik, csupán furcsa. Tőle nem ehhez vagyok szokva.

Egy halovány mosoly jelent meg az arcomon akaratomon kívül is, majd a pohár felé nyúltam.

- Tényleg nincs benne sok, ugye? Megígéred? - néztem egyenest a szemeibe, mire egy csibész vigyort ejtett, s a szívére tette a kezét.

- Dögöljek meg, ha hazudok neked - mondta, én pedig elnevettem magam a fejemet rázva.

- Azt azért ne - motyogtam, s óvatosan belekortyoltam az italba. - Dinnye?

- Úgyse volt sok lehetőséged igazán megkóstolni, amit akkor kevertem neked, szóval úgy gondoltam, hogy ez az alkalom tökéletes lesz.

Nos, valóban az volt. Jungkook tényleg feldobta az estémet, még akkor is, amikor a matek nem úgy ment, ahogy arra én számítottam. Viszont addig görnyedt felette, s magyarázott nekem több-több példát felhozva, amíg meg nem értettem, s nem voltam képes több feladatot is megcsinálni magamtól. S mikor már az órai, illetve az általa felírt feladatok megoldására is képes voltam hiba nélkül, végre átvonultunk hozzá, s kiválasztottunk valamilyen filmet.

Ő horrort szeretett volna, de én nem akartam ismét lámpa mellett aludni, s mivel nekem volt rossz a kedvem, ezért megengedte, hogy válasszak. Az egyetlen kérése az volt, hogy ne legyen romantikus. Szóval maradtunk a klasszikus Marvel filmeknél. Azokkal mind a ketten tudtunk azonosulni.

Egész este nem gondoltam Taehyungra, még akkor sem, amikor már nem voltunk kettesben az egyetemistával. Mindössze másnap reggel pillantottam meg a telefonomat. Még mindig nem nézte meg, amit írtam neki. Én pedig egy mély levegőt véve csupán annyit pötyögtem be, hogy ma lesz a matematika dolgozat, szóval szurkoljon nekem.

Reménykedtem benne, hogy ezt legalább megnézi és vissza is ír, akkor pedig nem eresztem és megkérdezem, hogy most mi a problémája. Ám akárcsak az előzőkre, erre sem reagált. Én pedig - lehet, hogy kicsit korán - feladtam. Ha majd végre lesz benne annyi, hogy elnyomja a haragját, vagy bármijét, ami benne van, s hajlandó velem beszélni, akkor kerek perec megkérdezem, hogy mi a baja.

Egész héten nem találkoztunk, pedig Chaewon már szerdán is volt suliban, s elmondta, hogy a testvére egyébként jól van, nem beteg, sőt, ő semmiről sem tud. Szóval ténylegesen csak kerül és ignorál engem, de fogalmam sincs, hogy miért.

Ellenben Jungkookkal, akivel ebben az egy hétben folyamatosan együtt voltam. Mindig eljött értem suliba, Hansét is hazavitte, s mikor megtudta, hogy egy pont híján hibátlan lett a matekdolgozatom, még sütit is hozott nekem. Anyáéknak is feltűnt, hogy sokat vagyunk együtt, hiszen már a nappaliba is kimentünk olykor-olykor filmezni - szigorúan alkohol nélkül - és meg mondták, hogy végre úgy viselkedünk, mint két jó testvér. Ez megnyugtatta őket, engem viszont... Nem igazán.

Nem tudtam, hogy valóban azt akartam-e, hogy olyanok legyünk, mint a testvérek. Nekem Taehyung a barátom, még akkor is, ha nem beszélünk most. Nem szakítottunk, bár... Kezdem úgy érezni, hogy ő sem akarja már ezt igazán. Akkor több energiát fektetne bele, de ehelyett... Olyan, mintha megszűnt volna létezni, míg Jungkook egyre jobban részese a mindennapjaimnak.

- Biztos nem gond, hogy neked kell elvinned? - kérdeztem az egyetemistától, miközben pénteken szokásosan beraktam a táskámat a hátsó ülésre.

- Dehogy. Legalább megismerem apudat. Sokat hallok róla, de el sem tudom képzelni, hogy hogyan néz ki - kuncogott. - Pedig azt mondtad, hogy nincsenek rosszban a szüleid. Mégsem látok egy képet sem apukáddal - jegyezte meg.

- Nem rossz a kapcsolatuk, de anya úgy van vele, hogy én az ő kicsikéje vagyok elsősorban, nem az apámé - nevettem, mire ő is elmosolyodott.

- Mindent értek - bólintott, s kifújta a füstöt a száján, elnyomta a csikket, majd ki is dobta azt a kukába. - Mehetünk?

- Persze. Addig szólok nekik, hogy még egy főre terítsenek - mondtam.

- Jaj, tényleg, apud nője szakács, nem? Vagy mi... - emlékezett vissza.

- Egy tündér a konyhában. Nagyon aranyos, biztosan csípni fogod majd - mondtam, miközben az ujjaimmal hevesen pötyögtem a szóban forgó Xiuyingnek.

Gyorsan még leadtam a címet Jungkooknak, aki el is indult a GPS utasításait követve.

Apu a belvárosban lakik, szóval számolni kellett a dugóval is, de nem voltunk idegesek miatta. Legalább több időnk volt üvölteni a rádióból szóló zenét teli torokból. Meglepett, hogy az egyetemista is ismeri a pop számokat, még a régieket is, s egy-kettőnek még a koreográfiáját is tudja. Amikor pirosat kapott, akkor azzal szórakozott, hogy a kezeivel csápolt, akárcsak én, miközben már-már a könnyem folyt a nevetéstől. Ebben az egy hétben tényleg ő volt a legjobb dolog. A vele töltött idő teljes felszabadulást, nem, inkább kirángatást jelentett a valóság csúfságából. Hálás voltam neki ezért.

Egy pillanatig nem voltam szomorú, amikor a közelben volt. Nem vitatkoztunk, pedig olykor-olykor odaszólt nekem, s szívta a vérem, de nem bántó szándékkal tette. Ezek a kis civakodások viccesek voltak. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban olyanok lettünk-e, mint a testvérek. Főleg akkor zavarodtam össze, amikor megérintett. Ha a karomat simogatta, vagy film közben a lábamat markolászta, vagy csak apró köröket rajzolt a combomra. Ezek annyira... Nem illettek a képbe. Legalább is abba, ahol mi testvérekként vagyunk ábrázolva.

A mélygarázsba beálltunk, s elindultunk a lift felé. S mikor megnyomtam a hívó gombot, mély levegőt vettem, amit a mellettem álló fiú azonnal kiszúrt.

- Rosszul vagy? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Akkor mi a baj?

- Hát... - nyeltem egy nagyot, majd fordultam felé. - Hyung, ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni!

- Mi..? - értetlenkedett, de én csak legyintettem egyet, s megismételtem. - Jó, oké, megígérem! - emelte fel védekezően a kezeit, s utána kíváncsian mustrált. Várta, hogy elmondjam, hogy mi a bajom.

- Kicsit félek a liftekben - motyogtam.

- Klausztrofóbia? - ráncolta a szemöldökét, de én megráztam a fejem.

- Nem hiszem. Csak ahogy mozog... Rosszul vagyok tőle, mindig szédülök és kicsit félek is attól, hogy mi van akkor, ha elakad és várni kell a szerelőkre, elfogy az oxigén, én pedig asztmásként még szarabb helyzetben vagyok és...!

- Jó, értem - állított le Jungkook, mielőtt annyira beleélem magam a dolgokba, hogy még a beszállás előtt elkap egy rosszullét. - Lépcsőznöd nem szabad, mert... Melyik emeleten is laknak? - kérdezte.

- A hetediken - mondtam.

- Na addig még én is kiköpöm a dohányos tüdőmet, a tiédről nem is beszélve. Figyelj, nem lesz semmi baj, jó? Itt vagyok veled én is - tette mind a két kezét a vállamra, s hajolt egy kicsit lejjebb, hogy a szemeimbe tudjon nézni. - Bízz bennem. Itt vagyok, rendben? - kérdezte, az én lélegzetem pedig egy pillanatra elakadt, olyan közel volt. A tettei, a szavai... A szívem egy ütemet is kihagyott miattuk, emiatt a férfi miatt, s még a víz is levert. Egy nagyot nyelve bólintottam csupán, hiszen a beszédre most nem igazán lettem volna képes. Az egyetemista elmosolyodott, s fel is egyenesedett, hiszen ebben a pillanatban hallottuk meg a liftnek a csipogó hangját, miszerint megérkezett, s az ajtaját is kinyitotta nekünk. - Gyere - fogta meg a kezem, s húzott be maga után, én pedig nagy szemekkel, elnyílt ajkakkal reagáltam csak. Jungkook megnyomta a hetedik emelet gombját, de nem engedte el a mancsomat. - Itt vagyok és végig fogni fogom a kezed, szóval ne aggódj, jó? - kérdezte, de én nem tudtam neki ismételten válaszolni.

Igazából már nem is a lift érdekelt. Inkább az, hogy a szívem olyan hevesen vert, ahogy még Taehyung mellett soha. Sőt, mellette hasonlót sem éreztem.

- Hyung, szerintem... - akartam mondani, de ekkor bezárult az ajtó, s elindult a lift, az én gyomrom pedig vele együtt kezdett el mozogni, ezért beszéd helyett inkább csak megszorítottam a kezét, s mély levegőt vettem, amint bent tartottam.

Az egyetemista elnevette magát a reakciómon.

- Azért vegyél levegőt, mert be fogsz fulladni - mondta. - Itt vagyok, szóval nem kell félned. Vagy nem bízol bennem? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, s jött nem csupán elém, de közelebb is. Nagy szemekkel néztem fel rá, míg ő féloldalasan elmosolyodott, s szabad kezével az arcomra simított. - Próbálj meg másra gondolni. Ha pedig nem megy, akkor elérem, hogy másra gondolj, Szépség - hajolt lejjebb, én pedig a mögöttem lévő tükörnek ütköztem. Mi lelte ilyen hirtelen? Olyan rég nem csinált ilyeneket, most pedig...

Ekkor hirtelen megállt a lift, s nyílt is az ajtaja, mire Jungkook gyorsan mellém lépett, de a kezemet nem engedte el. Egy idős néni lépett be, s bár furcsán nézett ránk, de nem mondott semmit. Gondolom nem mindennapi látvány neki az, hogy két srác fogja egymás kezét, de hiába próbáltam lerázni magamról az egyetemistát, az ujjait összekulcsolta az enyéimmel, innentől pedig nem volt számomra menekvés.

Az idős néni az ötödiken kiszállt, mi pedig tovább mentünk fel. S amint kettesben maradtunk, a fiatal férfi felé fordultam.

- Te észnél vagy? Mi van, ha többet is látott volna? - kértem számon őt, mire elnevette magát. - Ne! Ezt ne! Komolyan nem fogod fel, hogy mi lett volna, ha azt látja, amint...?!

- Nem csinálok semmit? Csak fogom a kezed, nem pedig letaperollak - mondta, miközben újból felém fordult, s ebben a pillanatban a kezét a fenekemre csúsztatta, amit meg is markolt, én pedig gyorsan összeszorítottam az ajkaimat, mielőtt kiszökik közülük egy nem kívánt hang. - Vagy esetleg azt, hogy megcsókollak? - hajolt lejjebb, én pedig gyorsan elfordítottam a fejem, aminél már éreztem, hogy égnek az orcáim. Basszus, olyan zavarban vagyok, mint még soha. Eddig csak úgy fogdosott, ha részeg volt, de most... Látszólag nem tetszett neki, hogy ellenállok, ezért a fenekemnél fogva könnyedén húzott közelebb. A mellkasának estem, s akkor már akarva-akaratlanul néztem fel egyenest rá. - Ez már valahogy jobban az ínyemre van, Szépség - ejtett egy félmosolyt.

- A... Azt mondtad, hogy nem csinálsz semmit - mondtam utolsó mentsváramként, ő pedig csak megvonta a vállait.

- Nos, már nincs itt a vénasszony - ingatta a fejét.

- Hyung, de én...! - akartam felhozni, hogy én mással járok, s nem akarom megcsalni őt. Ismét... Így is bűntudatom van miatta.

Viszont nem kellett mondanom egy szót sem, hiszen megérkeztünk a hetedikre, nyílt a lift ajtaja, s az egyetemista válla felett még éppen rálátásom volt Xiuyingre, akinek azonnal leesett az álla. Hát... Erre szerintem ő sem számított.

Természetesen minden erőmet összeszedtem, amit az adrenalin adott, s ellöktem magamtól az egyetemistát, aki eleinte zavartan nézett rám, majd az ajtó felé. Akkor mindent megértett, s inkább egy szót sem szólt. Pedig most igazán lehetne nagy a szája...

- Oh... Hello, Jimin! - mondta Xiuying egy pár másodperc után, s azonnal ide is jött, hogy adjon egy puszit az arcomra. - Azt mondtad, hogy Jungkookkal jössz. De akkor ezek szerint a barátod hozott el. Még csak Bongheetól hallottam rólad, de biztosan te lehetsz Taehyung - mosolygott rá, miközben kirángatott minket a liftből.

Jungkookkal egymásra néztünk. Őszintén nem tudom, hogy mi lett volna a jobb. Ha elmondjuk neki, hogy ki is áll vele szemben, vagy az, ha a saját meséjébe ringatjuk.

- Igen, örülök a találkozásak - mondta Jungkook, s azonnal meg is fogta Xiuying kezét, miközben meghajolt. - Jungkook egy barátom, mondta, hogy mégse tud eljönni, szóval kaptam az alkalmon - mosolygott, én pedig csak nagy szemekkel néztem rá. - Már vártam, hogy megismerjem a kedvesem apukáját és a jegyesét - mondta, s közelebb lépve hozzám a derekamra csúsztatta a kezét.

- Én is vártam már a találkozásra - kuncogott Xiuying. - Na, gyertek, nehogy elhűljön az étel - invitált be minket, ám mielőtt beléptünk volna az ajtón, gyorsan visszarántottam Jungkookot.

- Ez most komoly? - kérdeztem suttogva. - Mióta vagy te Taehyung?

- Körülbelül két és fél perce, szóval légy jó és maradj a pasi szerepben. Kivéve, ha nem akarsz lebukni és magyarázkodni utána, hogy mégis mi történt a liftben.

- Az a te hibád volt, mert te csináltad! - kontráztam, mire ő csak elmosolyodott, s megcsípte az arcomat.

- Már most veszekszünk, hát nem olyan, mintha egy kapcsolatban lennénk? - hülyéskedett, s közben már hallottuk, amint Xiuying kiabál nekünk minket keresve. - Máris megyünk! - szólt neki vissza Jungkook. - Így alakult, szóval ha komolyan nem akarsz magyarázkodni, akkor jobb, ha úgy teszel, mintha az enyém lennél. Rendben, Szépség? - döntötte oldalra a fejét egy mosoly kíséretében, míg én csak morcosan néztem rá.

- Jó... De semmi csók. Nem akarom megcsalni őt... - motyogtam, s csupán gondolatban tettem hozzá, hogy ismét. Az egyetemista mindössze a szemeit forgatta erre, de nem volt ellenvetése.

Hát... Akkor azt hiszem, hogy ideje bemutatnom apáméknak is a barátomat... Na, ezt sem így terveztem.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!🥰🥰 Na itt is vagyok az új résszel. Eredetileg 20-ra terveztem, viszont nem minden úgy megy, ahogy mi azt gondoljuk😅 Sajnos kedden a szájsebészeti beavatkozásom közben valami félrement, szóval míg másokat két percenként dobáltak ki, addig nekem annyit mondtak, hogy át kellene menni egy másik helységbe, mert műteni kell🥹 Gyerekek, úgy össze vagyok varrva, hogy egy ruhakollekcióra elég lenne ez a cérnamennyiség, ami a számban van jelenleg🤣

Röviden, annyira szarul voltam még mindig és fájtak a sebek, hogy passzoltam ezt az írásos dolgot és inkább a fájdalomcsillapításnak szenteltem az időmet. Most is kb délután háromtól kezdve írok, de a megszakítások miatt csak most lettem kész🥹 De a lényeg, hogy a végére értem, yey!😂😂

Also, ne legyen műtétetek, közben nem fáj, de utána létezni valami kegyetlen x_x

Visszatérő kérdés, hogy hány pontnál járunk, szóval összeszámoltam, hogy jelenleg mennyi van kipipálva, hehe🥰 Kerek 40 mellett van pipa🫡 haladunk, de messze még a vége. Ez egy elég összetett sztori, szóval nem fogunk egy hamar elköszönni tőle😂

A kövi update április 30 és május 1 közé fog esni. Amelyik nap jobban ráérek👀

Mit gondoltok erről a részről? Na meg Taehyung és Jungkook viselkedéséről. Ezekkel csak a baj van😩

Ki lesz kint conon?👀💬👇🏻

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook