Ahhoz, hogy valakit magunk mellett tartsunk, vagy megismerjünk, elég egyetlen érintés.

A taxis nem örült annak, hogy egy részeg és vérző férfi ül be mögé, ezért megkért, hogy tartsam a fejét az egyetemistának, mert ha másnap meglát valami vöröset, akkor biztosan a nyakunkba varrja a tisztítást. Nyilván egyikünk sem szeretett volna fizetni, bár kétlem, hogy Jungkook bármit is felfogott volna a beszélgetésből.

Az egyetemista egy idő után a vállamra hajtotta a fejét, s szemeit lehunyva próbált lenyugodni. Élesen szívtam be a levegőt a tettére, főleg, amikor még a kezemet is megfogta, s megijedtem, hogy talán a taxis is meglátta, de nem úgy tűnt, mint aki figyel ránk.

- Mit művelsz? - suttogtam neki, s reménykedtem benne, hogy van annyira magánál, hogy válaszolni tudjon. Lehetőleg értelmes módon, bár ahhoz józan állapotában is könyörögni kell neki.

- Szédülök és zsibbad a kezem... De a tiéd jó meleg - motyogta alig hallhatóan.

Hát persze... Ha eddig nem voltam biztos benne, hogy bevett, vagy elszívott valamit, akkor most értelmet nyert a viselkedése. Ilyen hirtelen senki sem részegedik le egyik pillanatról a másikra, ő pedig a teljesen normális állapotából váltott át valami másba. Az nem az a Jungkook volt, akit én megismertem. Bár... Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy mégis melyik arcát mikor mutatja nekem, s ezek közül melyik lehetett a valódi önmaga?

- Ugye nem fogja összehányni a kocsit? - kérdezte hirtelen a taxis, mire felkaptam a fejem, s közben megszorítottam Jungkook kezét.

- Nem, nincs annyira rosszul, ne aggódjon - ejtettem egy biztató mosolyt.

- Rendben. Itt balra? - jött az újabb kérdés, én pedig kinéztem az ablakon, s bólintottam, illetve hümmögtem egyet neki, illetve hozzátettem, hogy az egyirányú útra kell lefordulni.

Lehet, hogy amiket Jungkook tett, amiatt nem érdemli meg a törődésemet, viszont nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy ő most nincs beszámítható állapotban. Teljesen nyugodt most, csak pihenteti a fejét a vállamon, s bár én már engedtem a kezem szorításán, ő nem. Úgy szorította a mancsomat, mintha ezzel küzdene valami ellen. Nem rettegett, mégis a tettei, s viselkedése arról árulkodtak, hogy nagyon tart valamitől.

Hüvelykujjammal simítottam végig a bőrén, mire kicsit megmozdította a fejét, de nem nézett fel rám.

Nem lesz semmi baj... S ezzel a mondattal fogalmam sincs, hogy őt, vagy magamat akartam megnyugtatni.

Jungkook engem átkarolva próbált bejutni a házba, lehetőleg csendbe, hogy egyikünk szülője se keljenek fel a hangzavarra. Bár anyám egyik vázáját majdnem leverte, még időben érte tudtam kapni, nehogy összetörjön. Akkor aztán magyarázkodhattunk volna, hiszen a fiatal férfiről üvöltött az, hogy nem csupán az alkohol okozza nála ezt a borzalmas mozgáskoordinációt.

Az emeletre felmászni egyenesen rémes volt. Nem tudtam, hogy húzzam magam után, vagy toljam hátulról, mert ha mellette voltam, nehezen tartotta meg az egyensúlyát, én pedig vaságyastól vagyok az ő súlyának a fele. De legalább valahogy csak sikerült felszenvedni magunkat, s bármennyire szerettem volna elkísérni őt a szobájába, rácsukni az ajtót és hagyni aludni, nem tehettem, mert le kellett ápolni a sebeit. Úgyhogy először a fürdőszobába mentünk, ahol leültettem az egyetemistát a vécére, s előkerestem az elsősegélydobozt.

Nem mondtam semmit, ahogy ő sem, de szerintem jobb is volt így. Mindenképpen el akarom kerülni, hogy a szülők felkeljenek, nem akarok magyarázkodni, ugyanis nekem kellene. Jungkook most nem tudná ezt megtenni.

Szépen kimostam a sebet, illetve letöröltem a már odaszáradt vért, s csak utána áztattam be a vatta végét fertőtlenítővel.

- Ez picit csípni fog - suttogtam, mire a srác egy féloldalas mosolyt villantott.

- Szerinted nem bírnám ki? - kérdezte, én pedig megvonva a vállaimat óvatosan a szemöldökéhez érintettem, ő pedig felszisszenve húzta el a fejét.

- Nem, szerintem nem bírnád ki - motyogtam. Hihetetlen, hogy ilyenkor meg olyan rohadt gyorsak a reakciói, de a lépcsőn már-már nekem kellett pakolgatnom egyik lábát a másik után.

- Adj még egy esélyt, ezúttal jobb leszek - mondta, én pedig nem tudtam, hogy véletlenül, vagy direkt fogalmazott ilyen kétértelműen.

Csak megköszörültem a torkomat, s közelebb hajolva hozzá próbáltam a lehető legfinomabban lefertőtleníteni a sebét. Közben még támaszkodni sem tudtam, hiszen ő kapott az alkalmon, s a szabad kezemet végig fogta, de már nem szorította, mint a taxiban. Lehet, hogy már kezd hozzászokni, vagy lassacskán kiürülni belőle a cucc. Bár, nem hiszem, hogy ilyen gyorsan ez lehetséges, szóval inkább az előző. A lényeg, hogy jobban néz ki, mint eddig.

Gyorsan kidobtam a vattát a kukába, s egy újért nyúltam. Most a szája következett, amiből csodálom, hogy nem szakadt ki semmi. Szerencsére a szemöldök piercingje a másik oldalon van.

Kicsit lejjebb hajoltam, s úgy próbáltam valahogy lefertőtleníteni, bár elég nehézkesen ment, hiszen remegtek a lábaim a folyamatos rogyasztás miatt. Ha leguggolok, akkor a feje van túl magasan, de ha kiegyenesedek, akkor meg túl alacsonyan lesz.

- Francba már... - mondtam, miután sokadjára sem esett a kezemre a szája fertőtlenítése.

- Segítsek? - kérdezte.

- Mivel? Megoldod magadnak? - pillantottam rá már-már lenézően, mivel felidegesített ez a helyzet.

- Nem, csak azon, hogy egy szinten legyünk nagyjából - ingatta a fejét, én pedig összeráncoltam a szemöldökömet, s már majdnem megkérdeztem tőle, hogy jobban szeretne ő lehajolni vagy berogyasztani, hogy elérjem, de ekkor az eddig finoman fogott kezemnél fogva magához rántott, minek következtében a mellkasának estem. Gyakorlatilag az ölében találtam magam, ő pedig egy elégedett mosollyal  fogott a derekamra, hogy magán tartson. - Így jó lesz? - kérdezte, én pedig nagyon reménykedtem benne, hogy a hirtelen rám törő melegség ellenére nem kezdtem el vörösödni.

Megköszörültem a torkomat, s elhelyezkedtem a hosszú és izmos lábain, majd ismét az ajkai fertőtlenítésével kezdtem foglalkozni. Közben pedig reménykedtem, hogy a férfi csendben fog maradni, de hát ez nem így történt.

- Tudod, nem szeretem, ha nem a szemeimbe nézel - mondta, mire összeráncoltam a homlokomat.

- De akkor nem látom a szádat - válaszoltam, mire elmosolyodott, nekem pedig ekkor esett le... Na most szépen behúzott a csőbe. Csupán sóhajtottam egyet, s nem is foglalkoztam vele. Ne szólj szám, nem fáj fejem...

A munkámra próbáltam koncentrálni, de elég nehezen ment. A férfi ugyanis elkezdte a hideg ujjait bevezetni a felsőm alá, s finoman cirógatni kezdte a bőrömet. A hideg is kirázott, vagy nem is tudom, mert mellette rohadt melegem volt. Próbáltam nem is reagálni rá, hátha abbahagyja, s igaz, ettől tovább nem ment, de végig óvatosan simogatott az ujjbegyeivel. Ha nem olyan kapcsolatban lennénk, amilyenben most, s a körülmények is mások lennének, akkor még jól is esne, de így... Olyan volt, mint a kígyó, ami arra buzdít, hogy egyek az édes nektarinból. A tiltott gyümölcsből.

Hamarosan készen is lettem, bár nekem az idő baromi soknak tűnt. Lehet, hogy azért, mert iszonyatosan zavarban éreztem magam Jungkook ölében. Viszont elégedetten néztem végig a művemen. Közben pedig elmagyaráztam neki, hogy miket csináljon, nehogy nyoma maradjon a sérüléseinek, bár biztos voltam benne, hogy egy szavamra se figyelt.

- Bekísérlek a szobádba és próbálj meg aludni, jó? - fordultam felé, miután a helyére raktam az elsősegélydobozt. Ő a törölközőtartóba kapaszkodva kelt fel, de hamar megingott, s épphogy meg tudtam tartani, de sokat segített, hogy nem engedte el a vasat sem. Azért nem vagyok olyan jó erőben.

Engem átkarolva szép lassan, de már biztosabb léptekkel, mint előtte, elindultunk a szobája felé. Az ajtót óvatosan nyitottam ki, nehogy zajt csapjak vele, s bementünk az egyetemistával, egyenesen az ágya felé, ahova ő leült, s el is terült, mint valami tengeri csillag, de a kezemet nem engedte el. Tényleg olyan volt az neki, mint valami mentsvár. Az egyetlen, ami a valósághoz köti, ami még itt tartja velem, ezen a világon.

- Lassan mennem kellene - mondtam neki. - Én is álmos vagyok - tettem hozzá. Sajnáltam magára hagyni, mert annyira elesettnek tűnt, de szerettem volna végre bezárkózni a szobámba, s átgondolni mindent. Ha egy kevéske ideig is, de elhitetni magammal, hogy nem vagyok hibás. - Hallod, hyung? - szólítottam meg, s mivel nem reagált, ki akartam húzni óvatosan a mancsomat, de ekkor, mint akit áramütés ért, felült, s jobban szorítani kezdte a kezemet.

- Ne! Ne menj, kérlek! - mondta.

- Hyung, de én is aludni szeretnék - mondtam kissé hisztis hangon, hátha az majd hatni fog rá.

- Akkor aludj itt.

- Az nem lenne helyes - ráztam a fejem. - Engedj el és aludj. Ki kell józanodnod - léptem el tőle, de ekkor ő felkelt, s közelebb húzott magához. A hátam a mellkasának ütközött, bennem pedig megrekedt a levegő, annyira meglepődtem. Bár koránt sem volt biztos magában a férfi, mert kicsit imbolygott, de kitartott az akarata mellett. - Hyung...

- Kérlek, Jimin. Esküszöm, hogy hozzád sem érek majd, csak... - harapta el a mondat végét, s óvatosan csúsztatta előre a kezeit, az enyémet még mindig összekulcsolva a sajátjával, s úgy ölelt át. A fejét is finoman a nyakamba fúrta, éreztem, amint kifújja a levegőt, ami miatt akarva-akaratlanul remegtem meg. - Sajnálom, amiért olyan szemét voltam veled, amikor nem kellett volna. Nem... te vagy az oka - suttogta, s még a hangja is beleremegett, én pedig csak ekkor éreztem igazán; most az igazi Jungkookkal beszélek. Álarcok, festett mosoly nélkül. - Maradj velem, kérlek - mondta, miközben óvatosan hátrálni kezdett, míg le nem ült az ágyra, s magával nem húzott.

Feljebb mászott, s oldalra csúszott, így én is befértem mellé. Szembe fordult velem, akárcsak én is vele, s csak nézett. Láttam, amint emeli a szabad mancsát, s az arcomhoz közelít vele, de ekkor minden bizonnyal eszébe jutott az ígérete, ezért gyorsan el is vetette az ötletet. Pedig kíváncsivá tett, hogy mit akart. Megsimítani az orcáimat, vagy kisöpörni a szemeimbe lógó hajtincseket?

Végül a némaságot választotta, miközben csillogó tekintettel mustrált. Annyira... Helyes volt még így, sötétben is. Annyira vonzó, s bármit is tett, ez az oldala, a gyengédsége, a megtörtsége nem tudja fenntartani a felé irányuló kicsiny, s talán jogos utálatomat. Ő az a Jungkook volt, akivel még sosem volt szerencsém találkozni.

Az egyetemista lehunyta a szemeit, s megpróbált pihenni végre, míg én tovább tanulmányoztam az arcát. Iszonyatosan helyes volt. A maga módján gyermeki vonásai mellett ott voltak a férfiasság jelei is. A puha ajkak alatt helyet foglalt egy piciny anyajegy, hosszú, fekete szempillái pedig annyira szépek voltak, annyira különlegesek.

Sosem panaszkodott a családjáról, Junho sem mesélt semmi rosszat a múltjukról. Látszólag minden annyira tökéletes velük, jó a kapcsolatuk is, s mégis... Mi történt, amiért ez a fiatal férfi, aki előtt még ott az egész élet, a drogokhoz nyúl? Tudja, hogy helytelen, tudja, hogy olykor nem felszabadul tőlük, hanem úgy reagál, mint most, vagy talán rosszabbul is, s mégis...

Szabad kezemmel az arca felé nyúltam, s óvatosan, vigyázva, nehogy felkeltsem, kitűrtem pár kósza tincset a szemeiből. Ujjbegyeim meg nem álltak meg ennyinél, tovább haladtak, hogy felfedezzék arca vonalát, egészen az álláig. Sima volt, biztosan ma is borotválkozott, hogy ilyen legyen.

Végül az ajkaira tévedt a tekintetem, mert bár azt is biztosan megnéztem volna magamnak, amíg ő pihen, hamarabb felhívta magára a figyelmet. Az egyetemista nem mondott semmit, s meg sem moccant, mégis egyetlen szócskát eltátogott nekem: köszönöm.

Annyi rejtély van körülötte. Azt hinné az ember, hogyha együtt lakunk, akkor ismerjük egymást, de valójában semmit sem tudok róla. Tudom, hogy nem szabad erre gondolnom, s azt is tudom, hogy helytelen, amit csináltunk, mégis... Meg akarom őt ismerni.

Azon az estén, amikor ketten aludtunk, nem gondoltam semmi másra. Sem arra, ami történt a bulin, sem a következményeken, de még Taehyung sem jutott egy pillanatig sem az eszembe. S ami nem gondoltam volna, hogy valóban megtörténik; lenyugodtam. Nem hibáztattam magamat, eszembe se jutott mellette. Egyszerűen csak elnyomott az álom, semmi több.

Másnap reggel Jungkook mellett ébredtem, s ahogy láttam, ő még mindig az igazak álmát aludta, viszont valahogy az éjszaka közepén felkelhetett, hiszen nem volt rajta felső, s a nadrágját is átcserélte. Minden bizonnyal nem volt olyan kényelmes az a farmer, amiben eredetileg elaludt.

Az órára pillantva láttam, hogy egész korán van még, hét óra volt, s mivel hétvége van, ezért anyuék biztosan nincsenek fent. Kaptam is a lehetőségen, s óvatosan kikecmeregtem az ágyból, hogy átmehessek a saját szobámba, mielőtt lebukunk. Ha anyám nem talál az ágyamban, akkor biztos, hogy ki fog akadni.

Szerencsére Jungkook nem kelt fel, ezért egy fokkal nyugodtabban lépdeltem át a saját birodalmamba, s végre át is öltöztem a pizsamámba. Sokkal kényelmesebb volt. Viszont annyira fáradt voltam, hogy a tegnap hordott cuccaimat nem is vittem ki a szennyesbe, csupán ledobtam a földre, s csak nyűgösen felmásztam az ágyamba. Kézzel-lábbal öleltem a takarómat, mert úgy találtam meg a kényelmes pózt, s végre ismét elaludtam.

Nem tudom, hogy mikor éreztem magam ennyire kipihentnek utoljára, de egy nagy nyújtózkodás és nyöszörgés közepette nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem, hogy mennyi az idő. Már jócskán elmúlt dél, szóval teljesen érthető volt, hogy miért lettem éhes, amikor megéreztem a lentről jövő finomabbnál finomabb illatokat. Anya minden bizonnyal valami nagyon ínycsiklandót főz. El is mosolyodtam a gondolatra, s vissza is helyezkedtem, hogy egy nagyon kicsit még érezzem az ágyam lágy tapintását. Meg is fordultam, de amikor megláttam a mellettem szuszogó félmeztelen Jungkookot, úgy megijedtem, hogy egyszerre rúgtam meg őt, s fordultam le a matracomról, egyenest a földre.

- Baszki... - morgott az egyetemista, miközben a hasát fogta. - Ha ez pár centivel lejjebb megy, már csak keresztapa lehetnék - nyöszörgött, én pedig visszatérve felültem, s úgy néztem rá.

- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem suttogva, nehogy valaki meghalljon minket.

- Szerinted? Aludni jöttem át. Azt mondtad, hogy velem maradsz, de átjöttél, szóval veled tartottam - rántott vállat, s mindez olyan természetességgel mondta, mint aki komolyan nem fél attól, hogy bármikor benyithatott volna anyám, s félreérthette volna a helyzetet.

- És ha anyám benyit?

- Becsuktam az ajtót magam után, nyugi - forgatta meg a szemeit, majd visszafeküdt. - Nem pihenhetünk még így egy kicsit? - kérdezte.

- Hamarosan kész az ebéd és le fog mind a kettőnket hívni, hogy menjünk. Nem lenne jó, ha itt találna téged - keltem fel, s néztem rá, de ő csak lehunyt szemekkel hümmögött, de meg sem moccant. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de kérem vissza a tegnap esti Jungkookot, aki hajlandó volt egy kicsit is emberibb lenni. - Hyung, komolyan..!

Ekkor kettő kopogás hallatszott az ajtómon, mire nagyra nyíltak a szemeim, s még Jungkooknak is kipattantak. Azonnal felült, s rám nézett.

- Jimin, szívem, bent vagy? Gyere enni. Szólj Jungkooknak is kérlek. Halló? Minden rendben? - kérdezte, miután nem válaszoltam neki, s láttam, amint fel-le kezd ugrálni az ajtókilincs. - Miért van bezárva az ajtód? Jimin?

- A... Azonnal anyu! - szóltam ki, s szinte kapkodva dobtam a fiatal férfira a takarómat, hogy bújjon az alá, mivel a szekrényembe nem fér be ez a vadállat, s még a párnámat is a fejére tettem.

Az ajtóhoz rohantam, majd miután elfordítottam a kulcsot a zárban, résnyire kinyitottam.

- Miért volt zárva az ajtód, kincsem? - kérdezte összezavarodva anyu, mire hirtelen még mondani sem tudtam mit.

- Hát... Izé - köszörültem meg a torkomat. Egy kurva jó indok kell, ráadásul gyorsan, mert nem akarom, hogy gyanús legyen neki. - Szóval... - harapdáltam az ajkaimat egy frappáns válasz után kutatva, édesanyám meg csak mellkasa előtt összefont kezekkel várta, hogy mit fogok mondani. Már ha a mai nap kinyögöm persze. - Azt nem szeretnéd tudni - mondtam végül. Nagyon rossz, nagyon gyenge, de nem akartam eddig húzni.

- De, szeretném tudni, hogy a fiam, aki eddig nyitott ajtó mellett aludt, most hirtelen miért csukja magára. És ha rosszul leszel bent, vagy valami? - kérdezte.

- Nem leszek rosszul, mert... Ez csak ideiglenes. Átmeneti - mondtam.

- Hogyne... Ki vele, Park Jimin! Az őszinte válaszodat akarom hallani - makacsolta meg magát a nő, én pedig éreztem, hogy szorul a nyakam körül a hurok.

- Mert... Tinédzser vagyok - vágtam rá, mire édesanyámban láttam a megrökönyödést. - Igen - bólogattam, s próbáltam a lehető legmagabiztosabb lenni. Inkább választom a szégyent, mint a rohadt nagy családi kalamajkát, hogy mit keres nálam a fogadott bátyám, az ágyamban, ráadásul félmeztelenül. - És olyan dolgokat csináltam, amiket jobb, ha nem látsz. Mindenki csinálja, amúgy is egészséges és...!

- Jó, értettem - mondta anya teljesen lesokkolódva, s inkább a lépcső felé mutatott. - Majd... Gyere, ha kész vagy, öhm... Ne felejts el szólni Jungkooknak sem - mondta teljesen zavarodottan, s végül kissé kínos arcot vágva bezárta maga után az ajtót, s hallottam, amint lemegy a lépcsőn.

Én egy jó nagy adag levegőt fújtam ki, miután tudatosult bennem, hogy éppen most traumatizáltam a saját anyámat azzal, hogy éppen maszturbálás közben próbált rám nyitni.

Le is csúsztam az ajtó mentén, mire a paplan alatt lévő Jungkook úgy elkezdett nevetni, hogy már bele kellett nyomnia a képébe a párnámat, hogy ne hallják meg őt.

Ja, örülök, hogy legalább te jól szórakozol... Fulladj meg, ez is miattad van!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Itt is van az új rész. Vér, izzadtság és könnyek... Nem jó apám ezer éves laptopján írni, de vagy ez, vagy semmi😂

Na, szeretnék egy kisebb rendszert vinni ebbe az írásos dologba. Ez annyit tesz, hogy minden 10. nap lesz update ebben a könyvben, amit ezúttal be fogok tartani. Ha nem, kövezzetek meg x_x

Tehát, következő shameless update április 20-21-én lesz olvasható, attól függ, hogy mikor leszek kész és milyen állapotban leszek a kis szájsebészeti beavatkozásom után lmao szurkoljatok, 16-án és 23-án engem ott meg fognak kínozni🥹

Mit gondoltok erről a Jungkookról? Egy fokkal rendesebb volt, nem?🥺 Szerintetek mi lesz ezek után Taehyunggal és Jiminnel? Vajon berágott rá a srác, amiért Jungkookot választotta helyette?

Random kérdés, de ki lesz kint a tavaszi mondoconon?🥰 Én igeeen és cosplayezni is fogok. Amiatt életemben először tettem a szemembe kontaktlencsét... Fhu, hát egy élmény volt bevarázsolni és kikaparni (nem szó szerint) a szememből🤣

Ja és fuxin finally, tudok végre formázni ebben a csodában😭 máris jobban érzem magam lmao

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook